Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Magyar Néptánc Története

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Magyar Néptánc Története"— Előadás másolata:

1 Magyar Néptánc Története
"A Kárpát-medence népeinek tánchagyománya s ezen belül a magyar táncok nagyon sokszínűek. [...] E hagyaték megmentésére, őrzésére, felélesztésére nagy felelőséggel kell felkészülnünk." (Tímár Sándor) Készítette: Gyürky Gábor András Tamás

2 Magyar néptánc: A magyar népművészet
egyik, kultikus eredetű ága, énekszó vagy hangszer kísérettel előadott ritmikus mozdulatsor. Kultikus szerepén kívül lehet játékos, jelképes vagy szórakoztató jellegű.

3 A magyar néptánc történet legkorábbi időszakára a szent helyeken való táncolás volt a jellemző, melynek bizonyítékául olyan zsinati határozatok szolgálnak, melyek a templom és temetőkerti táncolást, illetve a különböző szertartások alatti vigadozást tiltották. Ezek szinte pogány rítusoknak számítottak, melyek során a gyakran maszkot viselőket még a "démonok is megszállták".

4 A középkorból ránk maradt forrásanyagok, már a kör- és füzértáncok fontosságát hangsúlyozzák, melyet sövény-, illetve barát táncként is emlegetnek. A 17. század folyamán a körtáncok már mind a fejedelmi udvarokban, mind a polgárság körében is sokakat meghódítottak.

5 Ugyancsak a középkor táncvilágához kell sorolnunk a halottas táncot, melynek Dél-Dunántúlon élő változata az úgynevezett Bene Vendel volt, és célja a halál komor hangulatának felidézése és megőrzése. A korai tánctörténeti periódusba tartoznak még: temetésen és halotti toron eljárt táncok.

6 A 16. és 17. századtól beszélhetünk a hajdútánc létezéséről; melyről néhány beszámoló, mint juhásztáncról, illetve férfitáncról tesz említést. Amellett, hogy katonai funkciókkal is bírt (győzelmi tánc, csata hevében kihívásként járták), párbajszerű küzdelemként, illetve bemutatóként jellemzik a korabeli források. Ide sorolhatóak még a huszár-, illetve fegyvertáncok.

7 A század folyamán jelent meg a páros táncok új dimenzióját jelentő zárt összefogódzású páros tánc (forgós és forgatós táncok), melyet még "tapogatós táncnak " is neveztek az erősen vallásos írók. A 17. század során indult hódító útjára Európában a lengyel táncok közé tartozó polonaise és mazurka. Az Európa más országaiban divatos társasági táncok magyar változatai is hamarosan megjelentek, így az egeres, süveges, valamint lapockás táncok.

8 A századi képi ábrázolások, már a fegyverrel táncoló csalogatós párost örökítik meg, melynek emlékét a páros botolók őrzik. Szintén a korszakra jellemző, az ugrós páros táncok kialakulása, valamint az úgynevezett pásztortánc megjelenése. Szintén a korszak szülöttei közé tartoznak a verbunk, csárdás, legényes. Wikipédia


Letölteni ppt "Magyar Néptánc Története"

Hasonló előadás


Google Hirdetések