Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

”CAMPUS-LÉT” A DEBRECENI EGYETEMEN: CSOPORTOK ÉS CSOPORTKULTÚRÁK Műhelykonferencia Dr. Tóbiás László Társadalmi cselekvés – ahogy egyetemisták gyakorolták.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "”CAMPUS-LÉT” A DEBRECENI EGYETEMEN: CSOPORTOK ÉS CSOPORTKULTÚRÁK Műhelykonferencia Dr. Tóbiás László Társadalmi cselekvés – ahogy egyetemisták gyakorolták."— Előadás másolata:

1 ”CAMPUS-LÉT” A DEBRECENI EGYETEMEN: CSOPORTOK ÉS CSOPORTKULTÚRÁK Műhelykonferencia Dr. Tóbiás László Társadalmi cselekvés – ahogy egyetemisták gyakorolták és jövőjükben látják

2 Interprofesszionális szemléletű közösségi szociális munkára felkészítés alternatívái című, TÁMOP /2/C Útitársak pályázati projekt

3 TÁMOP /2/C , Útitársak projekt Dr. Tóbiás László: Egyetemisták társadalmi érzékenysége és tapasztalata Értelmezésünkben a szociális munka szűkebb célja pedig azok segítése, akik mégis elszenvednek hátrányokat, károkat. tágabb megközelítésű célja, olyan integrált társadalmi működés kialakításában és fenntartásában való részvétel, mely nem okoz egyes embereknek, csoportoknak hátrányokat, károkat, A mi társadalmi felelősségvállalásunk általános társadalomformálás: diplomások képzéséhez való hozzájárulásunk saját képzéseink interprofesszionalitás

4 TÁMOP /2/C , Útitársak projekt Felmérés segítői attitűdökről, társadalmi érzékenységről Dr. Nárai Márta - Dr. Tóbiás László MintaÉvfolyamonkéntÖsszesen: SzakokI.II.III.IV.V. Szociális szakok34 ifjúságsegítő17 szociális munka17 Egészségügyi szakok61 ápoló25 ápoló/szülésznő2 2 egészségügyi szevező21 képi diagnosztika8 8 szülésznő5 5 Önkéntes segítő gyakornokok35 építőmérnök gépészmérnök jogász 52 7 mechatronika 1 1 villamosmérnök 1 1 Összesen

5 Vizsgálat témakörei Alapvető személyes adatok Személyes társadalmi részvétel vallási közösségi társadalmi szervezeti önkéntesként nem formalizált segítés Személyes kapcsolat segítségre szoruló csoportokkal találkozott-e, ha igen, milyen csoporttal egyetemen tanult szakmája előtt látott feladat személyes aktivitás terve Motívumok segítő szakosok esetében a szak, többiek esetében az Önkéntes segítő gyakorlat választásakor. Értékek társadalomban legfontosabbnak látott, legfontosabb személyesek.

6 TÁMOP /2/C , Útitársak projekt Személyes társadalmi részvétel Aktivitás típusaN% Soha semmilyen módon nem volt aktív7053,0 Informális segítői tapasztalata1511,4 Formális önkéntességben tapasztalata van129,1 Vallási közösségi tapasztalata van86,1 Társadalmi szervezeti tapasztalata van75,3 Társadalmi szervezeti + informális53,8 Vallási + informális43,0 Formális + informális21,5 Társadalmi szervezeti + formális21,5 Vallási + formális21,5 Vallási + szervezeti21,5 Vallási + informális + formális10,8 Vallási + szervezeti + informális10,8 Vallási + szervezeti + formális10,8 Összesen132100

7 Nem formális segítő tevékenységek – összesen 38 említés Gyerekfelügyelet6 Nagyszülőnek6 Takarítás6 Szülő munkájában, családi vállalkozásban3 Főzés2 Házimunka2 Kerti munka3 Gondoskodás idős szomszédról1 Gyümölcs szüret1 Háztartás vezetésében1 Időslátogatás1 Karbantartás1 Korrepetál1 Közreműködés a falusi rendezvényekben1 Levelet angolra fordít1 Mosás1 Mosogatás1 Orosz idősek segítése1

8 TÁMOP /2/C , Útitársak projekt Nem formális segítő tevékenységek kezdeményezők szerint Kezdeményező Segítő tevékenység Saját magaSzülőNagyszülő Családi tradíció Ismeret- lenNagynéni Önkor- mány- zatPlébánosN. v.Összesen Házimunka Gyerekfelügyelet Nagyszülő gondozása5 16 Szülő munkájában, családi vállalkozásban Időslátogatás, szomszédgondozás Levél angolul1 1 közreműködés a falusi rendezvényekben 1 1 Orosz idősek segítése 1 1 Korrepetál 1 1 Összesen

9 TÁMOP /2/C , Útitársak projekt Választás motívumai 35 nem segítő szakos hallgató34 segítő szakos hallgató Gyak.Ért.Gyak.Ért. 1. Saját személyiségét akarja fejleszteni253,4 1. Segíteni szeretne a rászorulóknak224,2 2. Kreditek222,9 2. Érdekli a társadalom,az emberek193,2 3. Érdeklődés valamely problémás csoport iránt182,9 3. Saját személyiségét akarja fejleszteni173,2 4. Szolgáltató szervezetek belső működésére133,4 4. Érdeklődés valamely problémás csoport iránt152,5 5. Gyakorlati hely megismerése122,85. Diploma szerzés okán142,6 6. Másokért való tevékenykedés természetes122,86. Ismerőse már van ezen a pályán101,6 7. Érdeklődés ellátás,szolgáltatás módszereivel kapcsolatban122,47. Szereti az embereket92,9 8. Szolidaritás rászorulókkal93,8 8. Érdeklődik valamely szolgáltatás felöl62,8 9. Szakmája gyakorlásához tapasztalat83,49. Szolidaritás rászorulókkal53

10 TÁMOP /2/C , Útitársak projekt Választás motívumai 35 nem segítő szakos hallgató34 segítő szakos hallgató Gyak.Ért.Gyak.Ért. 1. Saját személyiségét akarja fejleszteni253,4 1. Segíteni szeretne a rászorulóknak224,2 2. Kreditek222,9 2. Érdekli a társadalom,az emberek193,2 3. Érdeklődés valamely problémás csoport iránt182,9 3. Saját személyiségét akarja fejleszteni173,2 4. Szolgáltató szervezetek belső működésére133,4 4. Érdeklődés valamely problémás csoport iránt152,5 5. Gyakorlati hely megismerése122,85. Diploma szerzés okán142,6 6. Másokért való tevékenykedés természetes122,86. Ismerőse már van ezen a pályán101,6 7. Érdeklődés ellátás,szolgáltatás módszereivel kapcsolatban122,47. Szereti az embereket92,9 8. Szolidaritás rászorulókkal93,8 8. Érdeklődik valamely szolgáltatás felöl62,8 9. Szakmája gyakorlásához tapasztalat83,49. Szolidaritás rászorulókkal53

11 TÁMOP /2/C , Útitársak projekt Választás motívumai 35 nem segítő szakos hallgató34 segítő szakos hallgató Gyak.Ért.Gyak.Ért. 1. Saját személyiségét akarja fejleszteni253,4 1. Segíteni szeretne a rászorulóknak224,2 2. Kreditek222,9 2. Érdekli a társadalom,az emberek193,2 3. Érdeklődés valamely problémás csoport iránt182,9 3. Saját személyiségét akarja fejleszteni173,2 4. Szolgáltató szervezetek belső működésére133,4 4. Érdeklődés valamely problémás csoport iránt152,5 5. Gyakorlati hely megismerése122,85. Diploma szerzés okán142,6 6. Másokért való tevékenykedés természetes122,86. Ismerőse már van ezen a pályán101,6 7. Érdeklődés ellátás,szolgáltatás módszereivel kapcsolatban122,47. Szereti az embereket92,9 8. Szolidaritás rászorulókkal93,8 8. Érdeklődik valamely szolgáltatás felöl62,8 9. Szakmája gyakorlásához tapasztalat83,49. Szolidaritás rászorulókkal53

12 TÁMOP /2/C , Útitársak projekt ÉrtékGyakoriság 1. Ismerőse valamely segítségre szoruló csoport tagja4,34 2. Egyéb41 3. Szolidaritás rászorulókkal3,89 4. Saját személyiségét akarja fejleszteni3, Szolgáltató szervezetek belső működésére3, Szakmája gyakorlásához tapasztalat3,48 Az önkéntes segítő gyakorlat választásának motívumai 35 hallgató válaszaiban

13 TÁMOP /2/C , Útitársak projekt Önkéntes segítő gyakornok N=34 Egészségügyis N=61 Összesen N=95 Segítségre szoruló csoport SzakmaÖnmagaSzakmaÖnmagaSzakmaÖnmaga Fogyatékkal élők, tartós betegek Gyermeket nevelők Hajléktalanok Idősek Szolgáltatáshiányos településeken élők Kirekesztett csoportok 2121 Munkanélküliek Romák 4343 Szegények Szenvedélybetegek Veszélyeztetett gyerekek Tanult szakma és önmaga felelősségvállalása segítségre szoruló csoportokért

14 Bármely csoporttal szemben személyes felelősséget vállalók összesen 29 Segítségre szoruló csoporttal, személlyel rendszeres kapcsolatban állt összesen 43 Személyes felelősségvállalása olyan csoportra irányul, amilyennel korábban rendszeres kapcsolatban állt 3 (mind ápoló)

15 TÁMOP /2/C , Útitársak projekt Megállapítások, következtetések 1.: válaszadóink 53,4% soha nem volt sem vallási közösség, sem társadalmi szervezet tagja, és nem végzett sem formális önkéntes, sem informális segítő tevékenységet, válaszadóink 11,4%-a válaszolta azt, hogy valamikor is végzett segítő tevékenységet, a megnevezett 38 tevékenységből 32 a háromgenerációs (a nagyszülők minden leszármazóját és azok családtagjait felölelő) családon belül valósul meg. (Ez a családi munkamegosztásról, szerepekről alkotott kép vizsgálatát is felveti vizsgálati irányként.)

16 TÁMOP /2/C , Útitársak projekt Megállapítások, következtetések 2.: a nem segítő szakos hallgatók esetében az Önkéntes segítő gyakorlat esetében a válaszolok 3/5-e, a segítő szakos hallgatók fele jelölte meg fontos döntési motívumként, 3,4 illetve 3,2 átlagos súllyal saját személyisége fejlesztési célját. Ez feltűnően egybevág Czike Klára és Bartal Anna Mária (2005) eredményével, amivel az önkéntesek között nevezték meg az „új típusú önkéntesség” motívumát. Esetünkben ez a motívum az interprofesszionális kurzusok iránti fogadókészséget valószínűsíti. Illetve mind a szociális, mind a más szakos hallgatók esetében lehet ezzel a motívummal mint a képzéseinkkel szembeni igénnyel számolni, továbbá a képzések felkínálásakor is utat nyithatunk a hallgatókhoz, ha ilyen igényeikre hivatkozunk.

17 TÁMOP /2/C , Útitársak projekt Megállapítások, következtetések 3.: A szociális szakmák által segített csoportokkal való foglalkozásban a hallgatók alig tulajdonítanak saját választott szakmáinak feladatot, s még kevésbé saját maguknak. Az alacsony elemszám miatt nem tudjuk vizsgálni, hogy van-e együttállás e feladatlátás és a társadalmi aktivitásban szerzett tapasztalat között, de más vizsgálatok eredményei alapján ezt feltételezhetjük. A segítségre szoruló személlyel, csoporttal való rendszeres kapcsolat és a jövőbeni személyes felelősségvállalás között is igen gyenge kapcsolatot találtunk, így azt sem tételezhetjük fel, hogy önmagukban a tapasztalatoknak mozgósító erejük lenne. Mindenesetre ez számunkra azt jelenti, hogy az egyetem előtti életből hozott tudásokra nem számíthatunk a társadalmi felelősségvállalás és az aktív állampolgáriság tekintetében, így az ilyen irányú szemléletformálás – úgy is, mint az interprofesszionális működés feltétele – kialakítása is a mi feladatunk az egyetemen.

18 TÁMOP /2/C , Útitársak projekt Köszönöm a figyelmet! Dr. Tóbiás László


Letölteni ppt "”CAMPUS-LÉT” A DEBRECENI EGYETEMEN: CSOPORTOK ÉS CSOPORTKULTÚRÁK Műhelykonferencia Dr. Tóbiás László Társadalmi cselekvés – ahogy egyetemisták gyakorolták."

Hasonló előadás


Google Hirdetések