Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Budapest, 2008 Október 22. Helyi Vidékfejlesztési Stratégia – Észak-Borsodi LU A dokumentumban szereplő összes szellemi termék a European Public Advisory.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Budapest, 2008 Október 22. Helyi Vidékfejlesztési Stratégia – Észak-Borsodi LU A dokumentumban szereplő összes szellemi termék a European Public Advisory."— Előadás másolata:

1 Budapest, 2008 Október 22. Helyi Vidékfejlesztési Stratégia – Észak-Borsodi LU A dokumentumban szereplő összes szellemi termék a European Public Advisory Partners (EPAP) kizárólagos tulajdonát képezi. A dokumentum bármely részét idézni, forrásként felhasználni csak az EPAP előzetes hozzájárulásával, a forrás pontos megjelölésével szabad. Fiatalság, Innováció, XXI. század

2 1 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok

3 2 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Észak-Borsodi LU – Összefoglaló a térségről A térségen belül a legtöbb vállalkozás a(z) Kereskedelem, javítás szektorban tevékenykedik. A legnagyobb foglalkoztató a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektor, az 500 főnél többet foglalkoztató vállalkozások száma 0 A térségben összesen 27 db gazdaságfejlesztési javaslat fogalmazódott meg, melyek közül a legtöbb – az összes javaslat 70%-a, 19 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik A térségben összesen 13 db szolgáltatás-, valamint falu- és településfejlesztési javaslat fogalmazódott meg, melyek közül a legtöbb – 5 db – a(z) Gazdaságfejlesztési szervezetek mozgatórugó-csoporthoz kapcsolódik A térségben összesen 6 db fő fejlesztési prioritás és 28 db fejlesztési intézkedés fogalmazódott meg A(z) Észak-Borsodi LU területe 30 települést foglal magába, melyek közül 2 város. A térség lakossága 40,733 fő, a városokban élő lakosok száma 11,137 fő

4 3 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térségben a legtöbb vállalkozás a(z) Kereskedelem, javítás szektorban található; a legnagyobb foglalkoztató a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektor Vállalkozások, jelentős szektorok Népesség Települé- sek száma Városok száma 40,733 30 2 29 Kereskedelem, javítás Vállalk. száma létszám szerint (db)Legtöbb vállalk. adó szektor Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Legnagyobb fogl. szektor Általános információk Négy legnépesebb település Putnok 7,653 fő 4,170 fő 3,484 fő 3,313 fő Arló Borsodnádasd Sajókaza Települések száma, ahol......nincs szélessávú internet...nem elérhető mindhárom mobilhálózat...nincs helyközi autóbusz-megálló...van közművesített, köz- úton elérhető ipari park Fejlesztési prioritások és intézkedések, megoldási javaslatok 2 9 0 0 Fő fejlesztési prioritások száma 6 Fejlesztési intézkedések száma 28 Gazdaságfejlesztési megoldási javaslatok száma 27 Szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatok száma 13 Észak-Borsodi LU – Általános áttekintés Hátrányos helyzetű települések száma

5 4 Forrás: HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A legtöbb forrás – 1,385,521 EUR – a Falumegújítás és -fejlesztés jogcímhez lett rendelve Észak-Borsodi LU – HPME allokáció összefoglaló Jogcím neve ▪Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása ▪A turisztikai tevékenységek ösztönzése ▪Falumegújítás és -fejlesztés ▪A kulturális örökség megőrzése ▪Leader közösségi fejlesztés ▪Leader vállalkozás fejlesztés ▪Leader képzés ▪Leader rendezvény ▪Leader térségen belüli szakmai együttműködések ▪Leader térségek közötti és nemzetközi együttműködések ▪Leader komplex projekt HPME-k száma (db) ▪7▪7 ▪3▪3 ▪2▪2 ▪1▪1 ▪5▪5 ▪1▪1 ▪7▪7 ▪1▪1 ▪1▪1 ▪3▪3 ▪5▪5 Allokált forrás (EUR) ▪1,100,407 ▪850,000 ▪1,385,521 ▪300,000 ▪567,427 ▪50,000 ▪168,000 ▪9,516 ▪20,000 ▪132,000 ▪569,109

6 5 Észak-Borsodi LU - Legfontosabb probléma és lehetőség A legfontosabb probléma megoldása, és a legfontosabb lehetőség kihasználása jelenti a kiugrási lehetőséget a térség számára Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis Legfontosabb problémaLegfontosabb lehetőség ▪A működőképtelen gazdasági és társadalmi szerkezet, az alacsony képzettségűek magas aránya, a többszörösen hátrányos helyzetű rétegek problémáinak megoldatlansága, a fiatalok és szakemberek hiánya. A gazdaság általános feltételei nem alkalmasak a szükséges fejlesztések megvalósítására. A térség imázsa kedvezőtlen. ▪A tenni akaró helyi közösségek és a korszerű tudással rendelkező a megfelelő feltételek esetén visszatérő fiatalok együttműködésével a helyi társadalom összefogásával újszerű fejlesztések megvalósítása (kulturális ipar, zöld infrastruktúra, kompetitív helyi képzések, nemzetközi kapcsolatok lehetőségeinek kihasználása stb), egyedi és egységes térségi arculat kialakítása, a fiatalság helyben tartása és a térségbe vonzása, a térségi tudásszint emelése, a térségi külső-belső kommunikáció és marketing javítása. A természeti és társadalmi tőke gazdasági tőkévé alakítása.

7 6 A helyi adottságokra építve olyan térségi szintű innovatív fejlesztések, újszerű vállalkozások megvalósítása, mely révén a fiatalok nemcsak helyben maradnak, de meghatározó erejévé, mozgatóivá válnak a gazdasági- társadalmi szerkezetváltásnak. Az Ifjúsági Innovációs Központ létrehozásával, fejlesztésével, ezen keresztül a kulturális és kreatív ipar megteremtésével, a zöld infrastruktúra fejlesztésével, a környezettudatos gazdálkodás beindításával térségi szinten olyan diverzifikált munkahelyek létrejötte a cél, melyek új pályára állítják a térség gazdasági – társadalmi szerkezetét, építve a hagyományokra, az évszázados tapasztalatokra, hosszabb távon is biztosítva a fenntartható fejlődést Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Észak-Borsodi LU – A stratégia alapvető célja

8 7 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok

9 8 Az Észak-Borsodi Leader Unió Borsod megye nyugati részén a Bükk hegység lábánál és a Sajó völgyében az ózdi és kazincbarcikai kistérségben fekszik. Területén megtalálhatók a hegyvidék, a folyóvölgy és források valamint a dombság adta lehetőségek. A hely a múlt század elején híres volt a környezeti értékekre vigyázó kohászatról és bányászatról, a Magyar Semmeringhez tartozó turisztikai látványosságokról és értékekről, a Sajó-völgy mezőgazdaságáról, majd hírhedt lett a környezetet tönkretevő feszített iparosításról és tönkre tett természeti értékekről, végül a folyamat betetőzéseként - a tönkrement kohászat és bányászat következményeként - az ország egy egyik első és szinte megoldhatatlan problémát jelentő válságtérségeként kezelték. Híre így, vagy úgy mindig a köztudatban volt. Napjainkban a „dicső múlt” – természetesen kohászat nélküli - visszaállításáról kell gondolkodnunk. A térség jelenleg keresi az új arculatát, a civilek, az önkormányzatok, a vállalkozások tisztában vannak azzal, hogy csak közösen, új megoldásokat keresve, a rendelkezésre álló lehetőségeket a legjobban kihasználva lehet megújhodva kitörni, nemcsak a jelenlegi helyzetből, de a többi hasonló problémával küzdő térség közül is, jól meghatározva és megkülönböztetve magunkat. Csak egy új, egyedi arculat, megújult társadalmi-gazdasági szerkezet, fiatalos, megújulni, fejlődni képes helyi társadalom és térség lehet vonzó mind az elvándorlást fontolgató fiatalok, mind a máshonnan útnak indulók számára. Minden településen találunk egyedi természeti értéket, néprajzi szempontból jelentős hagyományt, amelyeket jól átgondoltan közkincsé lehet és kell tenni. Nem elég csak az egyedi természeti, társadalmi értékekre hagyatkozni, mert önmagukban ezek csak kevesek számára jelentenek unikumot, befogadhatóvá, élvezhetővé kell tenni a térséget, hogy olyan fogyasztói, befektetői igényt generáljunk, amely gazdaságilag jelentős potenciált jelenthet. Az Észak-Borsodi Leader Unió Borsod megye nyugati részén a Bükk hegység lábánál és a Sajó völgyében az ózdi és kazincbarcikai kistérségben fekszik. Területén megtalálhatók a hegyvidék, a folyóvölgy és források valamint a dombság adta lehetőségek. A hely a múlt század elején híres volt a környezeti értékekre vigyázó kohászatról és bányászatról, a Magyar Semmeringhez tartozó turisztikai látványosságokról és értékekről, a Sajó-völgy mezőgazdaságáról, majd hírhedt lett a környezetet tönkretevő feszített iparosításról és tönkre tett természeti értékekről, végül a folyamat betetőzéseként - a tönkrement kohászat és bányászat következményeként - az ország egy egyik első és szinte megoldhatatlan problémát jelentő válságtérségeként kezelték. Híre így, vagy úgy mindig a köztudatban volt. Napjainkban a „dicső múlt” – természetesen kohászat nélküli - visszaállításáról kell gondolkodnunk. A térség jelenleg keresi az új arculatát, a civilek, az önkormányzatok, a vállalkozások tisztában vannak azzal, hogy csak közösen, új megoldásokat keresve, a rendelkezésre álló lehetőségeket a legjobban kihasználva lehet megújhodva kitörni, nemcsak a jelenlegi helyzetből, de a többi hasonló problémával küzdő térség közül is, jól meghatározva és megkülönböztetve magunkat. Csak egy új, egyedi arculat, megújult társadalmi-gazdasági szerkezet, fiatalos, megújulni, fejlődni képes helyi társadalom és térség lehet vonzó mind az elvándorlást fontolgató fiatalok, mind a máshonnan útnak indulók számára. Minden településen találunk egyedi természeti értéket, néprajzi szempontból jelentős hagyományt, amelyeket jól átgondoltan közkincsé lehet és kell tenni. Nem elég csak az egyedi természeti, társadalmi értékekre hagyatkozni, mert önmagukban ezek csak kevesek számára jelentenek unikumot, befogadhatóvá, élvezhetővé kell tenni a térséget, hogy olyan fogyasztói, befektetői igényt generáljunk, amely gazdaságilag jelentős potenciált jelenthet. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség általános jellemzői, a hely szelleme 1/2

10 9 A térség természeti, kulturális és társadalmi tőkéjét kell gazdasági tőkévé átváltani. Olyan projekteket, gazdasági konstrukciókat kell ki dolgoznunk, amelyek újszerűek, innovatívak, fenntarthatóak és egyediek. A népesség a településeken a múlt századhoz képest 20-30%-kal kevesebb, ami egyben azt is jelenti, hogy a térség a jelenleginél mintegy 1/5-ével nagyobb népességet tudna eltartani, anélkül, hogy károsodás érné. Jelentős tartalékok miatt körülbelül ennyivel növekedhetne az itt élők illetve megfelelő feltételek mellett az ideiglenesen itt tartózkodó vendégek, turisták és rendezvények közönségének a száma. A saját gazdasági potenciál jelenleg nem elégséges a szükséges gazdasági-társadalmi váltáshoz, ezért a szűkös lehetőségeket kihasználva törekedni kell a helyi szükségleteket, igényeket kielégítő megoldások kidolgozására. A térséget mit felvevő piacot kell tekinteni, tehát azokat az akár non-profit vállalkozásokat kell kezdetben támogatni, amelyek a térség átalakulását segítik, a későbbi for-profit fejlesztések előfeltételeit teremtik meg. A térség természeti, kulturális és társadalmi tőkéjét kell gazdasági tőkévé átváltani. Olyan projekteket, gazdasági konstrukciókat kell ki dolgoznunk, amelyek újszerűek, innovatívak, fenntarthatóak és egyediek. A népesség a településeken a múlt századhoz képest 20-30%-kal kevesebb, ami egyben azt is jelenti, hogy a térség a jelenleginél mintegy 1/5-ével nagyobb népességet tudna eltartani, anélkül, hogy károsodás érné. Jelentős tartalékok miatt körülbelül ennyivel növekedhetne az itt élők illetve megfelelő feltételek mellett az ideiglenesen itt tartózkodó vendégek, turisták és rendezvények közönségének a száma. A saját gazdasági potenciál jelenleg nem elégséges a szükséges gazdasági-társadalmi váltáshoz, ezért a szűkös lehetőségeket kihasználva törekedni kell a helyi szükségleteket, igényeket kielégítő megoldások kidolgozására. A térséget mit felvevő piacot kell tekinteni, tehát azokat az akár non-profit vállalkozásokat kell kezdetben támogatni, amelyek a térség átalakulását segítik, a későbbi for-profit fejlesztések előfeltételeit teremtik meg. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség általános jellemzői, a hely szelleme 2/2

11 10 A térség természeti kincsekben gazdag. Olyan egyedi értékek, mint a földtörténeti középkorból itt maradt Upponyi-rög, a legnagyobb melegben is jeges Damasa-szakadék, a suvadással kialakult Arlói tó, a csak Sajómercsén megtalálható lepkefajta és madarak a keleméri Mohos-tavak őslápja csak ízelítő a gazdag természeti értékekből. Minden településen található olyan természeti érték, forrás, folyó, hegy, tájkép, növény- vagy állatfajta, amely jelentős egyedi értéket képvisel. A térség jelentős része természetvédelmi terület. A természeti környezet állapotát jelenleg a természetes regeneráció jellemzi. A kohászat, bányászat, vegyipar és cementgyártás nagy környezeti terhelést és jelentős károkat okozott. Ezeknek az iparágaknak a megszűnése a természetes regenerációt segítette. Korábban az ország legszennyezettebb folyója a Sajó ma már ismét halakban gazdag, újra tiszták a Hangony és Nádasd-völgye patakjai. A növények leveleit ma már nem lepi cementpor. A természet magára talált. A legjelentősebb gondot a földek parlagon tartása, az erdők kivágása és gondozásának elmaradása okozza, azonban ahol a természet nem képes begyógyítani a sebeket az ember tudatos, átgondolt cselekvéssel még segíthet. Szem előtt kell tartanunk a környezetgazdálkodás fontosságát és az élhetőbb környezetért ezt kiemelten kell kezelni. Az épített környezet sajnos nem képes regenerálódni. Itt a korábbi romlás, rombolás tovább folytatódik. Meglátszik ez a faluképeken, a műemlékek illetve helyi védelem alatt lévő értékeken is. Ezek rendbehozatala jelentős forrásokat igényel, azonban mind az élhetőbb környezet, mind a térség fejlesztése szempontjából elodázhatatlan feladat. Sok esetben a kastélyok, kúriák, ipari- és más épületek funkcióváltással történő hasznosítását kell megoldani. Korábban több épületbe olyan tevékenységet telepítettek, amelyre alkalmatlanok, így a leromlásuk felgyorsult. Az eddigi térségfejlesztési munka eredményeként már több épület megújult. Minden településen találunk felújított épületet, műemléket azonban az egységes települési, térségi arculat kialakításához ez kevés volt. A térség természeti kincsekben gazdag. Olyan egyedi értékek, mint a földtörténeti középkorból itt maradt Upponyi-rög, a legnagyobb melegben is jeges Damasa-szakadék, a suvadással kialakult Arlói tó, a csak Sajómercsén megtalálható lepkefajta és madarak a keleméri Mohos-tavak őslápja csak ízelítő a gazdag természeti értékekből. Minden településen található olyan természeti érték, forrás, folyó, hegy, tájkép, növény- vagy állatfajta, amely jelentős egyedi értéket képvisel. A térség jelentős része természetvédelmi terület. A természeti környezet állapotát jelenleg a természetes regeneráció jellemzi. A kohászat, bányászat, vegyipar és cementgyártás nagy környezeti terhelést és jelentős károkat okozott. Ezeknek az iparágaknak a megszűnése a természetes regenerációt segítette. Korábban az ország legszennyezettebb folyója a Sajó ma már ismét halakban gazdag, újra tiszták a Hangony és Nádasd-völgye patakjai. A növények leveleit ma már nem lepi cementpor. A természet magára talált. A legjelentősebb gondot a földek parlagon tartása, az erdők kivágása és gondozásának elmaradása okozza, azonban ahol a természet nem képes begyógyítani a sebeket az ember tudatos, átgondolt cselekvéssel még segíthet. Szem előtt kell tartanunk a környezetgazdálkodás fontosságát és az élhetőbb környezetért ezt kiemelten kell kezelni. Az épített környezet sajnos nem képes regenerálódni. Itt a korábbi romlás, rombolás tovább folytatódik. Meglátszik ez a faluképeken, a műemlékek illetve helyi védelem alatt lévő értékeken is. Ezek rendbehozatala jelentős forrásokat igényel, azonban mind az élhetőbb környezet, mind a térség fejlesztése szempontjából elodázhatatlan feladat. Sok esetben a kastélyok, kúriák, ipari- és más épületek funkcióváltással történő hasznosítását kell megoldani. Korábban több épületbe olyan tevékenységet telepítettek, amelyre alkalmatlanok, így a leromlásuk felgyorsult. Az eddigi térségfejlesztési munka eredményeként már több épület megújult. Minden településen találunk felújított épületet, műemléket azonban az egységes települési, térségi arculat kialakításához ez kevés volt. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség környezeti állapota 1/2

12 11 A térségnek jelenleg nincs egységes térségi arculatfejlesztési terve. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség környezeti állapota 2/2

13 12 Az Észak Borsodi LEADER Unió Helyi Közösség települései közül 28 a 33 leghátrányosabb kistérség közé tartozó ózdi kistérségbe tartozik. Két település Sajókaza és Sajógalgóc a kazinbarcikai kistérség települései. Ózd és térsége a kohászat és bányászat fellegvára és később pedig áldozata lett. Az ózdi az ország egyik első és máig egyik legismertebb válságtérsége. A térség településeinek lakossága a nehézipar függőségében kétlaki életet élt. A fő megélhetési forrás a kohászat és bányászat volt. Kiegészítő jövedelmet jelentett a mezőgazdaság, azonban ez itt nem volt olyan színvonalú, hogy a kohászat csődje után megélhetést biztosított volna. A válság a kistelepülések lakóit érintette először. A munkaképes lakosság jelentős része – ez elsősorban a fiatalabb korosztályokat jelenti – családostól elvándorolt, oda ahol munkát kapott, vagy kedvezőbb vállalkozási feltételeket talált. Az itt élők iskoláik bejezése után kénytelenek máshol munkát vállalni. A fiatalok elvándorlása miatt egyes korosztályok szinte teljesen hiányoznak, a térség elöregszik. A kis településeken az iskolák megszűntek, de a középfokú oktatási rendszer sem követte a változásokat, ami még tovább súlyosbította a helyzetet. A térség értékeit kihasználva olyan élet és munkafeltételeket kell teremteni, ami megállítja ezt a folyamatot. Jelentősen csökkent a vásárlóerő, ami tovább rontotta más ágazatok vállalkozásait. Az ingatlanok elértéktelenedtek, így a szociális alapon folyósított támogatások segítségével sokan költöztek be a térségbe, ami jelentős társadalmi szerkezetváltást eredményezett. A hátrányos helyzetű rétegek növekedése, az amúgy is súlyos munkaerő helyzetben tovább csökkentette a munkaképes munkanélküliek arányát. A kistelepülések így sem vásárlóerőt, sem tényleges munkaerőt nem jelentettek a még meglévő vállalkozások számára, amelyek még jobban ellehetetlenültek, fejlesztésekről és új vállalkozásokról szinte nem beszélhetünk. Az Észak Borsodi LEADER Unió Helyi Közösség települései közül 28 a 33 leghátrányosabb kistérség közé tartozó ózdi kistérségbe tartozik. Két település Sajókaza és Sajógalgóc a kazinbarcikai kistérség települései. Ózd és térsége a kohászat és bányászat fellegvára és később pedig áldozata lett. Az ózdi az ország egyik első és máig egyik legismertebb válságtérsége. A térség településeinek lakossága a nehézipar függőségében kétlaki életet élt. A fő megélhetési forrás a kohászat és bányászat volt. Kiegészítő jövedelmet jelentett a mezőgazdaság, azonban ez itt nem volt olyan színvonalú, hogy a kohászat csődje után megélhetést biztosított volna. A válság a kistelepülések lakóit érintette először. A munkaképes lakosság jelentős része – ez elsősorban a fiatalabb korosztályokat jelenti – családostól elvándorolt, oda ahol munkát kapott, vagy kedvezőbb vállalkozási feltételeket talált. Az itt élők iskoláik bejezése után kénytelenek máshol munkát vállalni. A fiatalok elvándorlása miatt egyes korosztályok szinte teljesen hiányoznak, a térség elöregszik. A kis településeken az iskolák megszűntek, de a középfokú oktatási rendszer sem követte a változásokat, ami még tovább súlyosbította a helyzetet. A térség értékeit kihasználva olyan élet és munkafeltételeket kell teremteni, ami megállítja ezt a folyamatot. Jelentősen csökkent a vásárlóerő, ami tovább rontotta más ágazatok vállalkozásait. Az ingatlanok elértéktelenedtek, így a szociális alapon folyósított támogatások segítségével sokan költöztek be a térségbe, ami jelentős társadalmi szerkezetváltást eredményezett. A hátrányos helyzetű rétegek növekedése, az amúgy is súlyos munkaerő helyzetben tovább csökkentette a munkaképes munkanélküliek arányát. A kistelepülések így sem vásárlóerőt, sem tényleges munkaerőt nem jelentettek a még meglévő vállalkozások számára, amelyek még jobban ellehetetlenültek, fejlesztésekről és új vállalkozásokról szinte nem beszélhetünk. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Hátrányos helyzetű települések közé tartozó települések bemutatása 1/2

14 13 A települések képe leromlott, az infrastruktúra a szennyvíz kivételével lényegében teljesen kiépült, de a szolgáltatások egyéb területeken hiányoznak. Települések három mikrotérséget alkotnak, ezek a Nádasd és Hangony völgye, a Gömöri települések és a Bükki Hegyhát települései, amelyek a korábbi időszakból adódó közös hagyományokon, társadalmi-gazdasági kapcsolatokon, együttműködéseken alapulnak. Szignifikáns eltérés gazdasági-társadalmi paraméterek tekintetében nincs a mikrotérségek között. A települések képe leromlott, az infrastruktúra a szennyvíz kivételével lényegében teljesen kiépült, de a szolgáltatások egyéb területeken hiányoznak. Települések három mikrotérséget alkotnak, ezek a Nádasd és Hangony völgye, a Gömöri települések és a Bükki Hegyhát települései, amelyek a korábbi időszakból adódó közös hagyományokon, társadalmi-gazdasági kapcsolatokon, együttműködéseken alapulnak. Szignifikáns eltérés gazdasági-társadalmi paraméterek tekintetében nincs a mikrotérségek között. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Hátrányos helyzetű települések közé tartozó települések bemutatása 2/2

15 14 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Az egyes szektorok jelentősége a térségben - Jelmagyarázat Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Építőipar Kereskedelem, javítás Szálláshely- szolgáltatás és vendéglátás Szállítás, raktározás, posta és távközlés Pénzügyi közvetítés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás Egyéb szolgáltatás Egyéb tevékenység

16 15 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Az egyes szektorok jelentősége a térségben A térség legfontosabb szektorait a foglalkoztatásban, illetve a vállalkozások számában képviselt részesedés alapján lehet azonosítani Foglalkoztatottak számának megoszlása a szektorok között (%) Vállalkozások számának megoszlása a szektorok között (%) ▪A településen azok a legfontosabb szektorok, amelyek nagy mértékben részesednek a foglalkoztatásból és/vagy a vállalkozások számából ▪Ebből a szempontból a település legfontosabb szektorai –Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás –Kereskedelem, javítás 1. Sok kis/közepes méretű vállalat2. Néhány nagy vállalat 3. Sok kis vállalat 4. Kevés kis vállalat

17 16 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Vállalkozások szektor szerinti megoszlása A vállalkozások számát tekintve a szektorok közül 28%-kal a(z) Kereskedelem, javítás szektor rendelkezik a legnagyobb részesedéssel Aktív vállalkozások száma szektoronként (db) Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Építőipar Kereskedelem, javítás Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás Szállítás, raktározás, posta és távközlés Pénzügyi közvetítés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás Egyéb szolgáltatás Egyéb tevékenység Szektorok részesedése 8% 10% 28% 9% 4% 18% 8% 0% 11% 5%

18 17 Foglalkoztatottság szektor szerinti megoszlása* A foglalkoztatottak számát tekintve a szektorok közül 40%-kal a(z) Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás szektor rendelkezik a legnagyobb részesedéssel *A foglalkoztatottsági adatok nemcsak a vállalkozásokra vonatkoznak Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Foglalkoztatottak száma szektoronként (fő) Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Építőipar Kereskedelem, javítás Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás Szállítás, raktározás, posta és távközlés Pénzügyi közvetítés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás Egyéb szolgáltatás Közigazgatás, védelem, társadalom- biztosítás, oktatás, egészségügy Szektorok részesedése 3% 40% 10% 2% 8% 3% 2% 27% 4% 1% Egyéb tevékenység 0%

19 18 Forrás:HVS kistérségi HVI, Állami Foglalkoztatási Szolgálat, HVS adatbázis Álláskeresők aránya az aktív korú lakosságon belül Az aktív korú lakosságon belül az álláskeresők aránya 2007-ben 17.8%, ami 4.3 százalékpontos változást jelent 2003 óta Álláskeresők aránya az aktív korú lakosságon belül (százalék) ▪Az álláskeresők aránya az aktív korú lakosságon belül 2007-ben 17.8% ▪Változás 2003-hoz képest 4.3 százalékpont

20 19 A kohászat és bányászat csődjével a térség foglalkoztatási helyzete kezelhetetlenné vált. A munkanélküliség – amely lényegesen magasabb az országosnál - hirtelen olyan mértéket ért el a térségben, amely a gazdasági szerkezet szétesése mellett a helyi társadalmi szerkezet szétesését és kulturális válságot is okozott. Korábban az egész térség foglalkoztatása az ózdi és borsodnádasdi kohászatra és a bányászatra valamint az ezeket kiszolgáló vállalkozásokra épült. Ezek kiesését azóta sem sikerült pótolni. Nagyiparnak csak a városokban a korábbi nagyvállalatok helyén vannak meg a feltételei. Azonban nem sikerült olyan méretű vállalkozásokat a térségbe hozni, amelyek a kiesőket helyettesítenék. A kistelepüléseken sok esetben az önkormányzat a legnagyobb foglalkoztató. A vállalkozások nagy része kényszervállalkozás. A munkaerő összetétele kedvezőtlen. Magas a képzetlen munkaerő aránya, illetve a képzettek sem rendelkeznek olyan ismeretekkel, amely vonzóvá tenné a befektetőket. A gyors eredményhez meg kell oldani a helyi ismereteken és a helyi szükségletekhez igazodó kompetitív képzést, ami a hozzájárulhatna a saját piacon alapuló vállalkozások beindításához. Külön oda kell figyelni az alacsony képzettségű roma kisebbség foglalkoztatására, hiszen problémáikat elsősorban a képzés majd a munkába állás oldhatja meg. Olyan fejlesztésekben kell gondolkodni, amely rövid távon nagy létszámban munkához segíti őket.Az aktív népesség elérése a cél, így a romáknál leginkább problémaként megjelenő inaktivitás megváltoztatására konkrét beavatkozás szükséges. A kohászat és bányászat csődjével a térség foglalkoztatási helyzete kezelhetetlenné vált. A munkanélküliség – amely lényegesen magasabb az országosnál - hirtelen olyan mértéket ért el a térségben, amely a gazdasági szerkezet szétesése mellett a helyi társadalmi szerkezet szétesését és kulturális válságot is okozott. Korábban az egész térség foglalkoztatása az ózdi és borsodnádasdi kohászatra és a bányászatra valamint az ezeket kiszolgáló vállalkozásokra épült. Ezek kiesését azóta sem sikerült pótolni. Nagyiparnak csak a városokban a korábbi nagyvállalatok helyén vannak meg a feltételei. Azonban nem sikerült olyan méretű vállalkozásokat a térségbe hozni, amelyek a kiesőket helyettesítenék. A kistelepüléseken sok esetben az önkormányzat a legnagyobb foglalkoztató. A vállalkozások nagy része kényszervállalkozás. A munkaerő összetétele kedvezőtlen. Magas a képzetlen munkaerő aránya, illetve a képzettek sem rendelkeznek olyan ismeretekkel, amely vonzóvá tenné a befektetőket. A gyors eredményhez meg kell oldani a helyi ismereteken és a helyi szükségletekhez igazodó kompetitív képzést, ami a hozzájárulhatna a saját piacon alapuló vállalkozások beindításához. Külön oda kell figyelni az alacsony képzettségű roma kisebbség foglalkoztatására, hiszen problémáikat elsősorban a képzés majd a munkába állás oldhatja meg. Olyan fejlesztésekben kell gondolkodni, amely rövid távon nagy létszámban munkához segíti őket.Az aktív népesség elérése a cél, így a romáknál leginkább problémaként megjelenő inaktivitás megváltoztatására konkrét beavatkozás szükséges. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség foglalkoztatottsági helyzete 1/2

21 20 Mobilizálásuk önmaguktól nem megoldható, így az integráló tényezők beépítése nélkül a vidékfejlesztésből kimaradnak. Innovatív és háttértámogató programok alternatív lehetőségek megvalósításával lehet a roma közösségeket aktívan bevonni. A magasan képzett munkaerő számára olyan feltételeket kell biztosítani, amely helyben tartja, illetve a fiatalokat tekintve beleértve a középfokú és a felsőfokú képzettségűeket is helyben helyezkedhetnek el, a térség javára hasznosíthatják a megszerzett tudásukat. Mobilizálásuk önmaguktól nem megoldható, így az integráló tényezők beépítése nélkül a vidékfejlesztésből kimaradnak. Innovatív és háttértámogató programok alternatív lehetőségek megvalósításával lehet a roma közösségeket aktívan bevonni. A magasan képzett munkaerő számára olyan feltételeket kell biztosítani, amely helyben tartja, illetve a fiatalokat tekintve beleértve a középfokú és a felsőfokú képzettségűeket is helyben helyezkedhetnek el, a térség javára hasznosíthatják a megszerzett tudásukat. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség foglalkoztatottsági helyzete 2/2

22 21 *Ezen szektorban tevékenykedik a 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás legnagyobb hányada **Ezen településen tevékenykedik a 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás legnagyobb hányada Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, Cégbíróság, HVS adatbázis A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozásának összefoglaló jellemzése A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozásának jelentősége az alapján mérhető le, hogy milyen hányadban részesednek a foglalkoztatottságból Legjelentősebb szektor Legjelentősebb település Foglalkoztatás abszolút értelemben Foglalkoztatás relatív értelemben LeírásÉrték ▪A(z) szektorban* működő vállalkozások száma ▪Putnok székhellyel/telephellyel/fiókteleppel** működő vállalkozások száma ▪A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása által foglalkoztatottak száma ▪A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása által foglalkoztatottak számának aránya a térség összes foglalkoztatásán belül 10 db 4 db 1,026 fő 11% A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása 11%-át adja a térségen belüli foglalkoztatás- nak

23 22 Forrás:HVS kistérségi HVI, Cégbíróság, HVS adatbázis A 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás a térségben 1/2 A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása közül a legtöbb – 10 db – a(z) szektorban működik Szektor Fogl. száma (fő) ▪343 ▪197 ▪103 ▪71 ▪70 Árbevétel (ezer Ft) Működés helye a térségben ▪Borsodnádasd ▪Putnok ▪Serényfalva ▪Putnok ▪Sajókaza FőtevékenységNév ▪PLES ZRT ▪Airflyt Kft ▪Észak Magyarországi Téglaipari ZRT ▪Vekni Kft ▪KVARTETT-M Kft 1 2 3 4 5

24 23 Forrás:HVS kistérségi HVI, Cégbíróság, HVS adatbázis A 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozás a térségben 2/2 Szektor Fogl. száma (fő) Árbevétel (ezer Ft) Működés helye a térségben Főtevékenység ▪70 ▪53 ▪44 ▪41 ▪34 ▪Csernely ▪Borsodszentgyör gy ▪Putnok ▪Arló A térség 10 legnagyobb foglalkoztató vállalkozása közül a legtöbb – 10 db – a(z) szektorban működik ▪Inter Italy Kft Név ▪Vass És Társa Kft ▪UNIO COOP Kft ▪ÓBÜKK Kft ▪PI-PI Kft 6 7 8 9 10

25 24 A térségben működő vállalkozások a korábbiakhoz képest lényegesen kevesebb munkerőt tudnak foglalkoztatni. A 100-nál több embert foglalkoztaó vállalkozások száma nagyon kevés. Ezek nagy része is Ózdra csoportosul, a kohászat maradványaira épül. A térség szempontjából ezek a vállalkozások nincsenek nagy kihatással, mivel elsősorban ózdiakat foglalkoztatnak. A kistelepüléseken bár az infrastruktúra meg lenne, nincsenek meg azok a feltételek amelyek vonzanák a befektetőtet. A helyi vállalkozások nagy része kényszervállalkozás és lényegében lefedik saját területükön a piacot. A meglévő profilokban érdeksérelem nélkül nem lehet új vállalkozásokat indítani. A közgazdasági feltételek sem össztönzik a helyi ipar fejlesztését. Általános feltételek mellett egy halmozottan hátrányos környezetben nem lehet gazdaságosan fejleszteni. Olyan pozitív diszkriminációra van szükség, olyan feltételeket kell teremteni ami az új vállalkozások indulásakor segítséget jelent. Térségfejlesztési szempontból végig kell gondolni a non- profit vállalkozások támogatását. A térségben lényegében húzó ágazat illetve vállalatok nincsenek. Általában fix és stabil speciális piacokkal rendelkeznek így lényeges bővülésükre nem lehet számítani. Új ágazatok megteremtésével (kultúrális ipar, zöld infrastruktúra stb.)a térség megújításával kedvezőbb életfeltételek megteremtésével lehet hatékony szerkezetátalakítást elérni. Kiemelten kell kezelni a halmozottan hátrányos helyzetű csoportok képzését és foglalkoztatását. A térségben működő vállalkozások a korábbiakhoz képest lényegesen kevesebb munkerőt tudnak foglalkoztatni. A 100-nál több embert foglalkoztaó vállalkozások száma nagyon kevés. Ezek nagy része is Ózdra csoportosul, a kohászat maradványaira épül. A térség szempontjából ezek a vállalkozások nincsenek nagy kihatással, mivel elsősorban ózdiakat foglalkoztatnak. A kistelepüléseken bár az infrastruktúra meg lenne, nincsenek meg azok a feltételek amelyek vonzanák a befektetőtet. A helyi vállalkozások nagy része kényszervállalkozás és lényegében lefedik saját területükön a piacot. A meglévő profilokban érdeksérelem nélkül nem lehet új vállalkozásokat indítani. A közgazdasági feltételek sem össztönzik a helyi ipar fejlesztését. Általános feltételek mellett egy halmozottan hátrányos környezetben nem lehet gazdaságosan fejleszteni. Olyan pozitív diszkriminációra van szükség, olyan feltételeket kell teremteni ami az új vállalkozások indulásakor segítséget jelent. Térségfejlesztési szempontból végig kell gondolni a non- profit vállalkozások támogatását. A térségben lényegében húzó ágazat illetve vállalatok nincsenek. Általában fix és stabil speciális piacokkal rendelkeznek így lényeges bővülésükre nem lehet számítani. Új ágazatok megteremtésével (kultúrális ipar, zöld infrastruktúra stb.)a térség megújításával kedvezőbb életfeltételek megteremtésével lehet hatékony szerkezetátalakítást elérni. Kiemelten kell kezelni a halmozottan hátrányos helyzetű csoportok képzését és foglalkoztatását. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség helyzete a vállalkozások szempontjából 1/1

26 25 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Non-profit szervezetek a térségben Non-profit szervezet típusa Számuk a térségben Kultúrával kapcsolatos tevékenység9 Vallással kapcsolatos tevékenység3 Sporttal kapcsolatos tevékenység15 Szabadidővel kapcsolatos tevékenység21 Oktatással kapcsolatos tevékenység13 Kutatással, tudományokkal kapcsolatos tevékenység 0 Egészségüggyel kapcsolatos tevékenység 0 Szociális ellátással kapcsolatos tevékenység 7 Polgárvédelemmel, tűzoltással kapcsolatos tevékenység 10 Non-profit szervezet típusa Számuk a térségben Környezetvédelemmel kapcsolatos tevékenység 2 Településfejlesztéssel, lakásüggyel kapcsolatos tevékenység 22 Gazdaságfejlesztéssel, munkaüggyel kapcsolatos tevékenység 2 Jogvédelemmel kapcsolatos tevékenység 5 Közbiztonság védelmével kapcsolatos tevékenység 16 Többcélú adományosztással kapcsolatos tevékenység 0 Nemzetközi kapcsolatok1 Szakmai, gazdasági érdekképviselettel kapcsolatos tevékenység 2 Politikai tevékenység1 A térség civil aktivitása a non-profit szervezetek alapján ítélhető meg

27 26 A térségben a civil szervezetek száma viszonylag alacsony. A szervezetek nagy részére jellemző hogy egy településre, egy tevékenységre alakulnak, leggyakoribbak a sport és polgárőr szervezetek. Gyakoriak az iskolákhoz kapcsolódó egyesületek, alapítványok. A művészeti tevékenységre alakult szervezetek (színjátszó körök, tánckarok) jelentősen segítik a települések közötti együttműködéseket. A térségi szemléletre legnyitottabbak a települések fejlesztésére alakult egyesületek, baráti körök. Térségi hatókörrel elsősorban az önkormányzatok együttműködésével létrejött szervezetek rendelkeznek, ilyenek a Sajó-völgyi települések kulturális együttműködését segítő egyesület, a Bükki Hegyhát Helyi Vidékfejlesztési Önkormányzati Társulás, Putnok és Térsége Társulás, a Sajó Rima Eurórégió, a Sajómenti Civilek Egyesülete, az Együtt Hétért, a Borsodbótai Önkéntes Tűzoltó és Településszépítő, Környezetvédő és Munkahelyteremtő Közhasznú Egyesület vagy az Őrhegy Egyesület az Emberért és a Térségért. Ez utóbbiak a leggyakoribb gazdái a térségi rendezvényeknek, térségfejlesztési programoknak. A szervezett térségi programok gazdasági, ifjúsági, kulturális, környezetvédelmi és nemzetközi területen járulnak hozzá a térség fejlődéséhez. A térségben a civil szervezetek száma viszonylag alacsony. A szervezetek nagy részére jellemző hogy egy településre, egy tevékenységre alakulnak, leggyakoribbak a sport és polgárőr szervezetek. Gyakoriak az iskolákhoz kapcsolódó egyesületek, alapítványok. A művészeti tevékenységre alakult szervezetek (színjátszó körök, tánckarok) jelentősen segítik a települések közötti együttműködéseket. A térségi szemléletre legnyitottabbak a települések fejlesztésére alakult egyesületek, baráti körök. Térségi hatókörrel elsősorban az önkormányzatok együttműködésével létrejött szervezetek rendelkeznek, ilyenek a Sajó-völgyi települések kulturális együttműködését segítő egyesület, a Bükki Hegyhát Helyi Vidékfejlesztési Önkormányzati Társulás, Putnok és Térsége Társulás, a Sajó Rima Eurórégió, a Sajómenti Civilek Egyesülete, az Együtt Hétért, a Borsodbótai Önkéntes Tűzoltó és Településszépítő, Környezetvédő és Munkahelyteremtő Közhasznú Egyesület vagy az Őrhegy Egyesület az Emberért és a Térségért. Ez utóbbiak a leggyakoribb gazdái a térségi rendezvényeknek, térségfejlesztési programoknak. A szervezett térségi programok gazdasági, ifjúsági, kulturális, környezetvédelmi és nemzetközi területen járulnak hozzá a térség fejlődéséhez. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség jelentősebb non-profit szervezeteinek jellemzése 1/1

28 27 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis A térség lakosságának alakulása az elmúlt öt évben A térség összesített lakossága 2002-2006 között 1,500 fővel csökkent, ami arányosítva 4%-os csökkenést jelent ▪A térség összesített lakossága 2002 és 2006 között 1,500 fővel csökkent ▪A térség összesített lakossága 2002 és 2006 között 4%-kal csökkent Térség összlakossága Éves változás 2002 (fő)2003 (fő)2004 (fő)2005 (fő)2006 (fő) 42,23341,90341,56941,19240,733 -330-334 -377-459

29 28 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis A lakosság kor szerinti összetétele a térségben A térségben az aktív korú lakosság aránya 60%, ami 0 százalékponttal magasabb az országos átlagnál Lakosság kor szerinti összetétele (fő) Megoszlás 4% 60% 20% 12% Országos átlag 3% 60% 21% 13% Aktív korú lakosság 0-2 év 3-5 év 6-14 év 15-59 év 59 év felett

30 29 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Lakosság iskolai végzettség szerinti összetétele A térségben elsősorban a 0 általános képzettséget igénylő munkahelyekhez áll rendelkezésre megfelelő munkaerő 7 évesnél idősebb népesség végzettség szerinti összetétele (fő) 0 általános 1-5 általános 6-7 általános 8 általános Középiskolai, érettségi és szakmai oklevél nélkül Középiskolai, érettségi nélkül, szakmai oklevéllel Középiskolai, érettségivel, általános oklevéllel Középiskolai, érettségivel, szakmai oklevéllel Egyetemi vagy főiskolai, oklevél nélkül Egyetemi vagy főiskolai, oklevéllel Megoszlás 3% 14% 5% 1% 4% Országos átlag 2% 9% 2% 4% 12% 34% 8% 3% 17% 9% 26% 12% 10% 17%

31 30 A térség népessége csökkent, elsősorban a fiatal korosztály vándorolt el, ennek következtében a gyerekkorú lakosság száma is jelentősen csökkent. Lényegében a fiatal korosztályok hiányoznak, nagyon jelentős a térség elöregedése. Kedvezőtlen jelenség, hogy a még itt élő fiatalok is iskolai tanulmányaik elvégzése után (középiskolai és elsősorban felsőfokú) nem térnek vissza. A fiatalokkal foglalkozó intézmények a kistelepüléseken bezárnak, az idősebb korosztály számára szükséges szolgáltatások helyben hiányoznak. Ez megindít egy a városokba történő vándorlást és a kistelepülések öngerjesztő eróziójához vezet. A cigány lakosság állapotaira jellemző: a szegénység, a kirekesztettség, a megfosztottság, az alkalmi munkavállalás, kriminális veszélyeztetettség, s egyéb negatív szociális tendenciák. Jövedelmeik alkalmiak, iskolázottságuk alacsony. Látens és manifeszt feszültségek vannak jelen: a társadalmi együttélés hétköznapjaiban érezhetőek az előítéletek. A térség népessége csökkent, elsősorban a fiatal korosztály vándorolt el, ennek következtében a gyerekkorú lakosság száma is jelentősen csökkent. Lényegében a fiatal korosztályok hiányoznak, nagyon jelentős a térség elöregedése. Kedvezőtlen jelenség, hogy a még itt élő fiatalok is iskolai tanulmányaik elvégzése után (középiskolai és elsősorban felsőfokú) nem térnek vissza. A fiatalokkal foglalkozó intézmények a kistelepüléseken bezárnak, az idősebb korosztály számára szükséges szolgáltatások helyben hiányoznak. Ez megindít egy a városokba történő vándorlást és a kistelepülések öngerjesztő eróziójához vezet. A cigány lakosság állapotaira jellemző: a szegénység, a kirekesztettség, a megfosztottság, az alkalmi munkavállalás, kriminális veszélyeztetettség, s egyéb negatív szociális tendenciák. Jövedelmeik alkalmiak, iskolázottságuk alacsony. Látens és manifeszt feszültségek vannak jelen: a társadalmi együttélés hétköznapjaiban érezhetőek az előítéletek. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség demográfiai helyzete 1/1

32 31 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis A gazdasági fejlődést támogató infrastruktúra elérhetősége Azon települések aránya, ahol nem található meg egyik fontos gazdasági fejlődést támogató infrastruktúra sem, 0% Infrastrukturális adottság ▪Szélessávú Internet ▪Mindhárom mobilhálózat ▪Helyközi autóbusz- megállóhely ▪Közművesített, közúton elérhető ipari park ▪Fenti infrastruk- turális adottsá- gok együttesen Azon települések száma, ahol nem érhető el (db) 2 9 0 30 0 Azon települések aránya, ahol nem érhető el (%) 7% 30% 0% 100% 0% A térségben 0 db olyan település van, ahol a fejlődést támogató infrastruktúra közül egyik sem található meg, ez a térség településeinek 0%-a

33 32 Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, VÁTI TeIR, HVS adatbázis, illetékes minisztériumok, egyéb tematikus források A térség egyik településén sem megtalálható infrastrukturális elemek 1/2 A fejlesztések során kiemelt figyelmet kell azokra az infrastrukturális adottságokra fordítani, amelyek a térség egyik településén sem találhatók meg Közlekedés Adminisztratív és kereskedelmi szolgáltatások Ipari parkok Pénzügyi szolgáltatások Egyik településen sem megtalálható infrastruktúra ▪Kikötő ▪Repülőtér ▪Ipari park Mozgatórugó alcsoport Közmű ellátottság Oktatás Kultúra Telekommuni- káció Egyik településen sem megtalálható infrastruktúra ▪Szakiskolai és speciális szakiskolai feladat-ellátási hely ▪Filmszínház Mozgatórugó alcsoport

34 33 A térség egyik településén sem megtalálható infrastrukturális elemek 2/2 A fejlesztések során kiemelt figyelmet kell azokra az infrastrukturális adottságokra fordítani, amelyek a térség egyik településén sem találhatók meg Szociális ellátás Egészségügyi ellátás Szabadidős te- vékenységre és sportolásra al- kalmas infrastr. Egyéb infrastruktúra Egyik településen sem megtalálható infrastruktúra ▪Bölcsőde, vagy egyéb gyermekfelügyelet ▪Szülészeti ellátás ▪Egészségügyi kommunikációs pont ▪Életház Mozgatórugó alcsoport Gazdaságfej- lesztési szervezetek Természeti adottságok Natura 2000 területek Közbiztonsági szolgálat Egyik településen sem megtalálható infrastruktúra ▪Gazdaságfejlesztési szervezet ▪Rotary típusú klub Mozgatórugó alcsoport Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, VÁTI TeIR, HVS adatbázis, illetékes minisztériumok, egyéb tematikus források

35 34 A lakossági infrastruktúra az energetikát, közüzemi szolgáltatásokat tekintve lényegében kiépült. A zárt szennyvíz hálózat és a szennyvíztisztítók hiánya jelent még gondot. Ez különösen a természetvédelmi területek miatt jelent problémát. A kommunális hulladék tárolása és kezelése a sajókazai lerakó megépülésével megoldott. Az ipari infrastruktúra kiépült, bár az újonnan betelepítendő vállalkozások igényeihez igazítására szükség lesz. A közúthálózat állapota nem megfelelő a helyi utakat fel kellene újítani, de alapvetően nem ez jelenti a fejlődés akadályát. Hiányoznak a turista és kerékpárutak, azonban ezeket egy egységes fejlesztési koncepcióhoz kell igazítani. Az informatikai infrastruktúra jelenleg bővítésre szorul. A széles sávú Internet teljes kiépítése oldaná az elszigeteltséget, lehetővé tenné a hiányzó szolgáltatások (ATM stb.) településenkénti telepítését. A szállások rendezvényhelyszínek infrastruktúrája is fejlesztésre szorul, azonban itt kistérségben és gazdaságilag átgondoltan kellene fejleszteni. Az épített környezet romlását nem sikerült megállítani. Az itt található kastélyok, templomok és egyéb kiemelt épületek megvédése és új funkciókkal való ellátása a kitörést kell, hogy szolgálja. Az élhető környezet megteremtése érdekében fokozott figyelmet kell fordítani az egységes falukép, térségi arculat, közterek megteremtésére. A lakossági infrastruktúra az energetikát, közüzemi szolgáltatásokat tekintve lényegében kiépült. A zárt szennyvíz hálózat és a szennyvíztisztítók hiánya jelent még gondot. Ez különösen a természetvédelmi területek miatt jelent problémát. A kommunális hulladék tárolása és kezelése a sajókazai lerakó megépülésével megoldott. Az ipari infrastruktúra kiépült, bár az újonnan betelepítendő vállalkozások igényeihez igazítására szükség lesz. A közúthálózat állapota nem megfelelő a helyi utakat fel kellene újítani, de alapvetően nem ez jelenti a fejlődés akadályát. Hiányoznak a turista és kerékpárutak, azonban ezeket egy egységes fejlesztési koncepcióhoz kell igazítani. Az informatikai infrastruktúra jelenleg bővítésre szorul. A széles sávú Internet teljes kiépítése oldaná az elszigeteltséget, lehetővé tenné a hiányzó szolgáltatások (ATM stb.) településenkénti telepítését. A szállások rendezvényhelyszínek infrastruktúrája is fejlesztésre szorul, azonban itt kistérségben és gazdaságilag átgondoltan kellene fejleszteni. Az épített környezet romlását nem sikerült megállítani. Az itt található kastélyok, templomok és egyéb kiemelt épületek megvédése és új funkciókkal való ellátása a kitörést kell, hogy szolgálja. Az élhető környezet megteremtése érdekében fokozott figyelmet kell fordítani az egységes falukép, térségi arculat, közterek megteremtésére. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis A térség infrastrukturális adottságai 1/1

36 35 *Szálloda, gyógyszálloda, panzió **Üdülőház, ifjúsági szálló, turistaszálló, kemping, magánszállásadás Forrás:HVS kistérségi HVI, KSH, HVS adatbázis Adottságokból adódó fejlesztési lehetőségek – turizmus A turizmus csak akkor rejt magában valós fejlődési lehetőséget, ha a térség már rendelkezik turisztikai potenciállal és aktivitással Egy főre jutó szálláshelyek száma (db/fő) Térségi adat Országos átlag Magas kategóriájú szállás* Alacsonyabb kate- góriájú szállás** Egy főre jutó vendégéjszakák száma (vendégéjszaka/fő) Magas kategóriájú szállás* Alacsonyabb kate- góriájú szállás** Térségi adat az országos átlag százalékában 0.000.01 0.020.04 7%27% 0.020.14 1.810.68 1%21%

37 36 Legnagyobb foglalkoztató szektor ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... ▪Közszféra ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... Települések főbb jellemzői 1/5 Jogállás *Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra **Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Lakosság (fő) ▪Nagyközség▪4,170 ▪Község▪1,441 ▪Község▪942 ▪Város▪3,484 ▪Község▪1,347 ▪Község▪161 ▪Község▪876 A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Arló Bánréve Borsodbóta Borsodnádasd Borsodszentgyörgy Bükkmogyorósd Csernely Munkanél- küliség (%) ▪26.00% ▪9.00% ▪21.00% ▪14.00% ▪12.00% ▪17.00% ▪19.00% Jövedelmi helyzet* (Ft) ▪207,009 ▪472,321 ▪284,598 ▪358,479 ▪365,498 ▪323,079 ▪256,333 Magas** kat. (db/fő) ▪0.000 Alacsony** kat. (db/fő) ▪0.005 ▪0.000 ▪0.392 ▪0.273 ▪0.000

38 37 Legnagyobb foglalkoztató szektor ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... Települések főbb jellemzői 2/5 Jogállás *Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra **Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Lakosság (fő) ▪Község▪945 ▪Község▪1,007 ▪Község▪343 ▪Község▪2,008 ▪Község▪88 ▪Község▪1,834 ▪Község▪546 A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Csokvaomány Domaháza Dubicsány Farkaslyuk Gömörszőlős Hangony Hét Munkanél- küliség (%) ▪15.00% ▪27.00% ▪20.00% ▪23.00% ▪17.00% ▪19.00% ▪17.00% Jövedelmi helyzet* (Ft) ▪281,921 ▪201,577 ▪507,510 ▪198,396 ▪364,805 ▪337,500 ▪335,721 Magas** kat. (db/fő) ▪0.000 ▪2.490 ▪0.000 Alacsony** kat. (db/fő) ▪0.000 ▪0.875 ▪4.239 ▪0.003 ▪0.000

39 38 Legnagyobb foglalkoztató szektor ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... ▪Közszféra ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... ▪Közszféra Települések főbb jellemzői 3/5 Jogállás *Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra **Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Lakosság (fő) ▪Község▪1,987 ▪Község▪548 ▪Község▪948 ▪Község▪352 ▪Község▪331 ▪Község▪864 ▪Város▪7,653 A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Járdánháza Kelemér Királd Kissikátor Lénárddaróc Nekézseny Putnok Munkanél- küliség (%) ▪20.00% ▪31.00% ▪15.00% ▪8.00% ▪18.00% ▪12.00% ▪18.00% Jövedelmi helyzet* (Ft) ▪296,714 ▪262,647 ▪323,338 ▪407,384 ▪390,229 ▪304,029 ▪372,011 Magas** kat. (db/fő) ▪0.000 Alacsony** kat. (db/fő) ▪0.000 ▪0.412 ▪0.000 ▪0.029

40 39 Legnagyobb foglalkoztató szektor ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... Települések főbb jellemzői 4/5 Jogállás *Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra **Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Lakosság (fő) ▪Község▪397 ▪Község▪3,313 ▪Község▪263 ▪Község▪567 ▪Község▪576 ▪Község▪883 ▪Község▪1,389 A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Sajógalgóc Sajókaza Sajómercse Sajónémeti Sajópüspöki Sajóvelezd Sáta Munkanél- küliség (%) ▪14.00% ▪13.00% ▪23.00% ▪25.00% ▪17.00% ▪19.00% ▪16.00% Jövedelmi helyzet* (Ft) ▪412,344 ▪300,103 ▪268,753 ▪292,586 ▪324,076 ▪381,769 ▪320,371 Magas** kat. (db/fő) ▪0.000 Alacsony** kat. (db/fő) ▪0.000 ▪0.567 ▪0.000 ▪0.451

41 40 Legnagyobb foglalkoztató szektor ▪Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia... ▪Közszféra Települések főbb jellemzői 5/5 Jogállás *Személyi jövedelemadó alapot képező jövedelem egy állandó lakosra **Magas és alacsony kategóriájú szálláshelyeken töltött egy főre jutó vendégéjszakák száma Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Lakosság (fő) ▪Község▪1,104 ▪Község▪366 A települések legfontosabb jellemzői támpontot adnak a legfontosabb problémák és lehetőségek lokalizálásához Serényfalva Uppony Munkanél- küliség (%) ▪18.00% ▪12.00% Jövedelmi helyzet* (Ft) ▪351,740 ▪270,230 Magas** kat. (db/fő) ▪0.000 Alacsony** kat. (db/fő) ▪0.000 ▪2.902

42 41 Települések egy mondatos jellemzése 1/15 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Arló ▪„Közösségi szintér hiánya, tornaterem hiánya, foglalkoztatási paraméterek, szociális paraméterek.” ▪Bánréve ▪„Szenyvízcsatorna hálózat hiánya. munkanélküliség, illegális szemételhelyezés, közösségi terek hiánya (játszóterek, parkok).” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Arlói tóhoz kötődő beruházások.” ▪„Aktív közösségek, Sajó turisztikai hasznosítása.”

43 42 Települések egy mondatos jellemzése 2/15 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Borsodbóta ▪„Magas munkanélküliség, alacsony iskolai végzettség rossz anyagi körülmény, nagy arányú a segélyezettek száma, rossz úthálózat, autópálya távolsága, terjedő bűnözés, gondozatlan földterületek magas aránya.” ▪Borsodnádasd ▪„” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Idegenforgalom fejelesztésre alkalmas területek és ingatlanok, a táj szépsége, vendégszerető helyi lakosság, munkavállalás utáni vágy, fejlődő holland turizmus, kiépült önkormányzati intézményhálózat, művelésre alkalmas földterületek.” ▪„”

44 43 Települések egy mondatos jellemzése 3/15 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Borsodszentg yörgy ▪„Érdektelenség és a fiatalok elvándorlása, a közösségi élet hiánya.” ▪Bükkmogyoró sd ▪„Kevés munkalehetőség van, elöregedő kistelepülés” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„A meglévő vállalkozások továbbfejlesztése, közösségi élet élénkítése, az elszigeteltség feloldása.” ▪„”

45 44 Települések egy mondatos jellemzése 4/15 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Csernely ▪„Kevés munkalehetőség, közbiztonság, kisebbségi kérdés.” ▪Csokvaomány ▪„A település elöregedése, kevés munkalehetőség a térségben, rossz közlekedés, természeti adottságok kihasználatlansága. Az elöregedés ellen és a fiatalok itt tartása érdekében ipart kell létesíteni a településünkön és a környező régióban.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Sturmann kastély hasznosítása” ▪„Településünkön számos földterület van az ipari létesítményekre. Az elhelyezkedéséből adódóan az idegenforgalom egyik kulcsbázisa lehet a későbbiekben.”

46 45 Települések egy mondatos jellemzése 5/15 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Domaháza ▪„Önkormányzat finanszírozása.” ▪Dubicsány ▪„Munkanélküliség, sport létesítmény állapota, magtár épület állapota.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Természeti adottságok kihasználása (ivóvíz palackozása).” ▪„Szállás lehetőség, természeti környezet, jó települési infrastruktúra.”

47 46 Települések egy mondatos jellemzése 6/15 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Farkaslyuk ▪„Az álami támogatások nem nyújtanak fedezetet a növekvő működési kiadásokra.” ▪Gömörszőlős ▪„Munkanélküliség, szociális helyzet.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„A 2013-ig térségünkbe érkező fejlesztési források maximális kihasználásával fejleszteni a települést.” ▪„A fenntartható fejlődéssel kapcsolatos tevékenységek (fenntartható falu), természeti környezet, hagyományőrzés.”

48 47 Települések egy mondatos jellemzése 7/15 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Hangony ▪„Munkanélküliség, sok képzetlen ember.” ▪Hét ▪„Érdektelenség, munkanélküliség” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Turizmus, vadászat, mezőgazdaság (energianövény termesztés).” ▪„Biogazdálkodás lehetősége, települési infrastruktúra, a Sajó turisztikai hasznosítása”

49 48 Települések egy mondatos jellemzése 8/15 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Járdánháza ▪„Hátrányos helyzetűek nagy száma, munkanélküliség.” ▪Kelemér ▪„Munkanélküliség, szociális helyzet” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Idegenforgalom, falusi turizmus.” ▪„Természeti adottságok, kultúrális értékek (Tompa Mihály Emlékház).”

50 49 Települések egy mondatos jellemzése 9/15 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Királd ▪„Munkahelyek létének hiánya, a közlekedés visszaszorítása a Volán buszok megszűnése.” ▪Kissikátor ▪„Nincs megfelelő és elégséges munkahely.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„A környezet tisztasága, a művelődési ház kihasználása.” ▪„A falusi turizmus kifejlesztése.”

51 50 Települések egy mondatos jellemzése 10/15 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Lénárddaróc ▪„A falu elöregedése, a fiatalok elvándorlása, nincsenek munkahelyek.” ▪Nekézseny ▪„Iskolapolitika, önkormányzat alul finanszírozottsága. Munkanélküliség, elvándorlás, kiöregedés.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Kultúrális hagyományok, természeti értékek kihasználása, fiatalok helybentartása.” ▪„Munkahelyek, turizmus.”

52 51 Települések egy mondatos jellemzése 11/15 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Putnok ▪„Munkanélküliség. Turisztikai infrastruktúra és szolgáltatások hiánya, vállalkozások tőkehiánya, az aktí munkaerő egy része alacsony iskolai végzettségű. Környezettudatos szemlélet hiánya, romló közbiztonság, szociális ellátások köre nem teljes (bölcsőde, családi napközi).” ▪Sajógalgóc ▪„Sajógalgóc zsáktelepülés, ebből adódóan: hiányosak a lakossági szolgáltatások, közlekedés, munkahelyek. Az időssödő lakosság és a fiatalok itt tartása mellett a munkanélküliség amit az alacsony iskolázottság is növel. Csapadékvíz elvezető árkok hiánya, utak, természeti adottságok kihasználatlansága. Önkormányzat alulfinanszírozott.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Természet és épített örökség, jól működő térségi programok, kihasználatlan humán erőforrások, fiatalok tenniakarása, gömöri kézműves hagyományok ápolása.” ▪„Természeti adottságokra épülő fejlesztések, fiatalok helyben foglalkoztatására munkahelyteremtés, településkép továbbfejlesztése, térségi faipari termékgyártó és ellátó központ létrehozása. Helyi és térségi civil összefogások kezdeményezések támogatása.”

53 52 Települések egy mondatos jellemzése 12/15 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Sajókaza ▪„Magas munkanélküliség, nagycsaládosok, halmozottan hátrányosak. Óvoda, iskola fejlesztésre szorul. A településen lévő kastéyl funkcióváltásra szorul, fiatalok elvándorolnak, Nincs megfelelő sport infrastruktúra, faluközpont kialakítása szükséges.” ▪Sajómercse ▪„Munkanélküliség” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Kastély turisztikai célú hasznosítása, óvoda, iskola infrastruktúrájának fejlesztése. Eu szabványnak megfelelő vásártér kialakítása, vízi és falusi turizmus fejlesztése. Kastélypark pihenőparkká alakítása.” ▪„Falusi turizmus”

54 53 Települések egy mondatos jellemzése 13/15 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Sajónémeti ▪„Az országos átlagot meghaladó munkanélküliségi arány. A településen élő munkaképes lakosság alacsony képzettségi szintje.” ▪Sajópüspöki ▪„Munkanélküliség, munkahelyteremtés” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Egyik lehetséges fejlesztési irány a turizmus lehet a jövőben, a másik kiugrási lehetőség a mezőgazdaság helyi sajátosságaira, múltjára alapozott fejlesztések lennének.” ▪„Turisztika, turizmus fejlesztés”

55 54 Települések egy mondatos jellemzése 14/15 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Sajóvelezd ▪„Munkahelyteremtő beruházások, vállalkozások hiánya. Munkanélküliség, alulképzett emberek magas aránya, nyugdíjasok magas létszáma, rossz közlekedés, értelmiség elvándorlása.Infrastruktúrális hiányosságok.” ▪Sáta ▪„Halmozottan hátrányos kisebbség magas aránya, alacsony szakképzettsége. Munkahelyek hiánya.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Élelmiszerfeldolgozó ipar fejlesztése, turizmus fejlesztése, szálláslehetőség megteremtése, infrastruktúrális beruházások.” ▪„Kastély kihasználása, kultúrális és természeti értékek.”

56 55 Települések egy mondatos jellemzése 15/15 A települések legfontosabb problémájának és lehetőségének egy mondatos jellemzése támpontot ad a legfontosabb fejlesztések meghatározásához Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVT adatbázis TelepülésLegfontosabb probléma a településen ▪Serényfalva ▪„Munkanélküliség, alulképzettség, szenyvízcsatorna hálózat hiánya.” ▪Uppony ▪„Település üzemeltetést szolgáló épület hiánya. Munkanélküliség, infrastruktúra fejletlensége, a szociális konyha fejlesztésre szorul.” Legfontosabb lehetőség a településen ▪„Természeti környezet.” ▪„Turizmus fejlesztése, szálláshelyek, szolgáltatások bővítése.”

57 56 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok

58 57 Kijelölt fő fejlesztési prioritások a térségben 1/1 A térségben 6 db fő fejlesztési prioritás került kijelölésre, amelyekhez összesen 28 db fejlesztési intézkedés tartozik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis ▪„Közösségi beruházások” ▪„Zöld infrastruktúra fejlesztése, környezettudatos gazdálkodás megteremtése” ▪„Általános vállalkozásösztönzés, a térségben új fejlesztési módszerek és vállalkozási formák meghonosítása” ▪„Közösségi kultúrális programok, a kreatív és kultúrális ipar beindítása a helyi hagyományokra építve” ▪„Adaptációs készség javítása és a hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatásának segítése” Fő fejlesztési prioritás ▪„Közösségfejlesztés, a fiatalságot kiemelten kezelve” 57 4 db 5 db 4 db 6 db 1,945,732 954,196 940,000 824,625 335,427 Összes allokált forrás (EUR) Intézkedé- sek száma 5 db152,000

59 58 ▪A helyi örökség megőrzése, hasznosítása Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 1/6 A legtöbb forrás – 66,000 EUR – a(z) Helyi termékek termelésének támogatása fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪A helyi életminőség javítása ▪Infrastruktúrális fejlesztések ▪Faluképet javító beruházások Fő fejlesztési prioritás: Közösségi beruházások Allokált forrás (EUR) 300,000 260,211 100,000 1,285,521

60 59 ▪Bio és megújuló energia (biomassza) felhasználás. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 2/6 A legtöbb forrás – 66,000 EUR – a(z) Helyi termékek termelésének támogatása fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Helyi erdőgazdálkodás és faipar fejlesztése. ▪Tájkarbantartás. ▪Ökoturizmus. Fő fejlesztési prioritás: Zöld infrastruktúra fejlesztése, környezettudatos gazdálkodás megteremtése Allokált forrás (EUR) 300,000 254,196 200,000

61 60 ▪Térségi vállalkozások támogatása Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 3/6 A legtöbb forrás – 66,000 EUR – a(z) Helyi termékek termelésének támogatása fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪For- és non-profit vállalkozások létrejöttének ösztönzése és támogatása ▪Ifjúsági Innovációs Központ létrehozása, fejlesztése ▪A térségi marketing erősítése ▪Gazdasági környezet fejlesztése Fő fejlesztési prioritás: Általános vállalkozásösztönzés, a térségben új fejlesztési módszerek és vállalkozási formák meghonosítása Allokált forrás (EUR) 400,000 300,000 200,000 20,000

62 61 ▪Helyi termékek termelésének támogatása Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 4/6 A legtöbb forrás – 66,000 EUR – a(z) Helyi termékek termelésének támogatása fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Négy évszak rendezvények ▪Turizmus fejlesztése. ▪Fesztivál és konferencia turizmus Fő fejlesztési prioritás: Közösségi kultúrális programok, a kreatív és kultúrális ipar beindítása a helyi hagyományokra építve Allokált forrás (EUR) 66,000 59,516 500,000 199,109

63 62 ▪Tőke fogadó készség erősítése Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 5/6 A legtöbb forrás – 66,000 EUR – a(z) Helyi termékek termelésének támogatása fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Felzárkóztató programok. ▪Térséségen belüli együttműködések erősítése ▪Helyi kompetitív képzések ▪Humánerőforrás fejlesztése. ▪Nemzetközi kapcsolatok erősítése Fő fejlesztési prioritás: Adaptációs készség javítása és a hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatásának segítése Allokált forrás (EUR) 20,000 183,427 12,000 100,000 10,000

64 63 ▪Térségi kommunikáció erősítése. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Az egyes fejlesztési intézkedésekre allokált támogatási források nagysága 6/6 A legtöbb forrás – 66,000 EUR – a(z) Helyi termékek termelésének támogatása fejlesztési intézkedésre lett allokálva Fejlesztési intézkedés ▪Leader elvű közösségfejlesztés ▪Ifjúsági programok ▪A civil szféra erősítése ▪A társadalmi tőke hasznosítása és erősítése Fő fejlesztési prioritás: Közösségfejlesztés, a fiatalságot kiemelten kezelve Allokált forrás (EUR) 20,000 12,000 100,000 10,000

65 64 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok –10 legfontosabb gazdaságfejlesztési javaslat –10 legfontosabb szolgáltatás-, falu- és településfejlesztési javaslat –Komplex stratégia megoldási javaslatai

66 65 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, Cégbíróság, HVS adatbázis Azonosított fejlesztési lehetőségek szektoronként – helyi gazdaság fejlesztése A megoldási javaslatok szektor szerinti megoszlása illeszkedik/kevésbé illeszkedik a térség legjelentősebb szektoraihoz Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás Bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Építőipar Kereskedelem, javítás Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás Szállítás, raktározás, posta és távközlés Pénzügyi közvetítés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás Egyéb szolgáltatás Egyéb tevékenység Szektor Szektoronkénti megoszlás Vállalkozások száma Foglalkozta- tottság 10 legna- gyobb vállalk. Javaslatok 10 legfonto- sabb javaslat 8% 10% 28% 9% 4% 18% 8% 0% 11% 5% 4% 55% 13% 2% 11% 4% 3% 0% 6% 1% 19% 0% 4% 0% 7% 70% 0% 17% 0% 8% 0% 17% 58% 0%

67 66 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 1/10 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 7 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 1 Szektor ▪„Egyéb tevékenység” ▪„A nonprofit társaságként működő Ifjúsági Innovációs Központ fejlesztése, ami közreműködik a térség fejlesztési koncepciójának kidolgozásában, a kapcsolódó LEADER- fejlesztések megvalósításában - kiemelten szem előtt tartva a fiatalság és a munkahelyteremtés szempontjait.” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Egy olyan központ fejlesztése valósul meg, melyhez kapcsolódhatnak a térségi kezdeményzések, ugyanakkor maga is kezdeményezőként lép fel, koordinálja azokat a civil és gazdasági szerveződéseket, amelyek a fejlesztési koncepció megvalósításához szükségek, ezáltal munkahelyeket teremt, növeli a lakosság képzettségi színvonalát javítva a térség adaptációs képességét.”

68 2 67 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 2/10 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 7 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor ▪„Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás” ▪„Az egységes arculat érdekében tájkarbantartást ellátó és környezetvédelmi szolgáltató vállalkozások fejlesztése.” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„foglalkoztatás növekedése, rendezett környezet, egységes, szervezett tájrehabilitáció.”

69 68 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 3/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor ▪„Egyéb tevékenység” A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 7 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik 3 ▪„Az Ifjúsági Innovációs központ szakmai támogatásával és térségi koordinálásával segíti ezeket a kezdő non-profit vállalkozásokat, azonban emellett szükséges ezen vállalkozások fejlesztéséhez a pénzügyi támogatás biztosítása is.” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„A térség gazdasága átalakul, hatékonyabbá válik, nő a foglalkoztatás.”

70 ▪„Egyéb tevékenység” 4 ▪„A nemzetközi kapcsolatokra egy viszonylag jelentős rész elkülönítése, amelyek csak térségi vonatkozású kapcsolatfelvételek esetében vehetők igénybe az alábbi területeken: kultúra, oktatás, környezetvédelem, gazdaság, kommunikáció, stb. Résztvevők: mindhárom szféra képviselői.” ▪„A térség nemzetközi kapcsolatainak megélénkülése, amelynek kedvező kihatása lesz mind a helyi társadalomra, mind a helyi gazdaságra.” 69 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 4/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 7 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye

71 70 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 5/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor ▪„Egyéb tevékenység” A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 7 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik 5 ▪„Legalább egy térségi marketing konferencia megszervezése, és egy kapcsolódó térségi kiadvány elkészítése.” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Használható tudás megjelenése a térségben és a térség ismertsége nő.”

72 ▪„Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás” 6 ▪„Új szálláshelyek kialakítása, a régiek felújítása.” ▪„egységes szolgáltatási színvonal, mennyiségi növekedés” 71 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 6/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 7 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik Megoldási javaslat várható eredménye Megoldási javaslat Szektor

73 72 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 7/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis ▪„Egyéb szolgáltatás” A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 7 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik 7 ▪„Professzionális Fesztivál és Konferencia Szervező Iroda fejlesztése szükséges.” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Foglalkoztatás és felvirágzó kulturális élet, mely vonza a turizmust és helyben tartja, valamint visszacsábítja a fiatalokat.” Szektor

74 ▪„Egyéb tevékenység” 8 ▪„"túrista útvonalakat" kell kijelölni a térségben úgy, hogy az ne menjen ki térségből és a vendég napokig találjon helyben programot.” ▪„A turizmus fejlődése, foglalkoztatás a helyi ipar fejlődése.” 73 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 8/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 7 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye

75 74 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 9/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor ▪„Egyéb tevékenység” A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 7 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik 9 ▪„kisüzemek fejlesztése” Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye ▪„3 kisüzem fejleszti a termelését, melyek számára induláskor a térség biztosítja a piacot és a megélhetést.”

76 ▪„Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás” 10 ▪„Az egységes arculat érdekében tájkarbantartást ellátó és környezetvédelmi szolgáltató vállalkozások fejlesztése.” ▪„foglalkoztatás növekedése, rendezett környezet, egységes, szervezett tájrehabilitáció.” 75 A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslat 10/10 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Szektor A 10 legfontosabb gazdaságfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 7 db – a(z) Egyéb tevékenység szektorhoz kapcsolódik Megoldási javaslat Megoldási javaslat várható eredménye

77 76 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok –10 legfontosabb gazdaságfejlesztési javaslat –10 legfontosabb szolgáltatás-, falu- és településfejlesztési javaslat –Komplex stratégia megoldási javaslatai

78 77 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 1/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 4 db – a(z) Gazdaságfejlesztési szervezetek fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 1 ▪„Több település együttműködésével kell megoldani a beruházásokat.” Megoldási javaslat ▪„Egységes faluképek, térségi elemek megjelenése, az összetartás szimbolizálása érdekében.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Gazdaságfejlesztési szervezetek” Fejlesztési téma

79 78 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 2/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 4 db – a(z) Gazdaságfejlesztési szervezetek fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 2 ▪„A modern kor igényeinek megfelelően meg kell ismertetni a fiatalokkal, közösségekkel és attraktívan, érdekesen be kell mutatni a jelentős kulturális és természeti értékeket.” Megoldási javaslat ▪„Helyi kulturális és természeti értékeket bemutató, interaktív élő múzeumok kialakítása.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Gazdaságfejlesztési szervezetek” Fejlesztési téma

80 79 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 3/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 4 db – a(z) Gazdaságfejlesztési szervezetek fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 3 ▪„Védett épületek esetében közművek utólagos pótlására lehet fehasználni a keretet.” Megoldási javaslat ▪„Konfortos látogathatóvá váló értékek.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Gazdaságfejlesztési szervezetek” Fejlesztési téma

81 80 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 4/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 4 db – a(z) Gazdaságfejlesztési szervezetek fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 4 ▪„A kezdeti időszakban támogatni kell az új tipusú rendezvényeket.” Megoldási javaslat ▪„A térség idegenforgalma fellendül. A helyiek igényeit is helyben ki lehet elégíteni.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Kultúra” Fejlesztési téma

82 81 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 5/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 4 db – a(z) Gazdaságfejlesztési szervezetek fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 5 ▪„Évente négy pályázat kiírása több település (önkormányzat, vállakozás, civil szervezet) együttműködéshez kötve. Az évszakos kulturális hagyományokra (rabvágás, szentiván éjszakája, adventváró, szüreti mulatság, források napja, stb), helyi kézműves iparra, környezeti sajátosságokra, helyi társadalom minél szélesebb igényeire épülő, helyi és térségi identitást erősítő térségi rendezvények szervezése.” Megoldási javaslat ▪„A szomszédos települések összefognak, a közösség minden tagja számára vonzó, minőségi rendezvények valósulnak meg, térségi kohézió megerősödik, a térségi image kedvezően változik, a fiatalok helyben tartása javul. Térségi együttműködések száma növekszik, kb. 4000 látogató.” Megoldási javaslat várható eredménye Fejlesztési téma ▪„Kultúra”

83 82 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 6/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 4 db – a(z) Gazdaságfejlesztési szervezetek fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 6 ▪„Az Innovációs Központ segítségével a rádióadó és stúdió külső támogatással megvalósulhat, a bővítésre van szükség az első időkben támogatásra.A rádió a széles néprétegek bevonásával sokkal hatékonyabban tudná szolgálni az információ áramlást mint eddig bármilyen média. A térségen belül lehetőség nyílik az internetes rádiózásra a közösségi helyeken, amely kisegítheti a szórás átmeneti problémáit.” Megoldási javaslat ▪„Infrastruktúrával felszerelt kistérségi non-profit rádió. Kb 12000 lakoshoz jutnak el helyi és térségi hírek, rendezvények, információk, amely csökkenti a földrajzi elszigeteltséget, segíti a térségen belüli együttműködést, hozzájárul a térségi rendezvények sikeréhez, látogatottságához, térségi kommunikáció erősítéséhez.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Egyéb infrastruktúra” Fejlesztési téma

84 83 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 7/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 4 db – a(z) Gazdaságfejlesztési szervezetek fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 7 ▪„Kistérségi vállalkozások olyan fejlesztéseihez kapjanak támogatást, amelyekre igény merül fel térségi szinten, fenntartható hosszú távon., és összhangban áll a LEADER stratégiával. A csoport a stratégiába elkülönít forrásokat a helyben szükséges szolgáltatások megvalósításához.” Megoldási javaslat ▪„10 kistérségi szolgáltatás fejlesztheti tevékenységét, ezáltal munkahelyet teremtve és a helyi életminőséget javítva.” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„Gazdaságfejlesztési szervezetek” Fejlesztési téma

85 84 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 8/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 4 db – a(z) Gazdaságfejlesztési szervezetek fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 8 ▪„” Megoldási javaslat ▪„” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„” Fejlesztési téma

86 85 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 9/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 4 db – a(z) Gazdaságfejlesztési szervezetek fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis 9 ▪„” Megoldási javaslat ▪„” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„” Fejlesztési téma

87 86 A 10 legfontosabb szolgáltatás, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslat 10/10 A 10 legfontosabb szolgáltatás-, ill. falu- és településfejlesztési megoldási javaslatból a legtöbb – 4 db – a(z) Gazdaságfejlesztési szervezetek fejlesztési témához kapcsolódik Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis ▪„” Megoldási javaslat ▪„” Megoldási javaslat várható eredménye ▪„” Fejlesztési téma 10

88 87 Tartalom ▪A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia összefoglalása ▪Helyzetelemzés ▪Fő fejlesztési prioritások és fejlesztési intézkedések, forrásallokáció ▪ Megoldási javaslatok –10 legfontosabb gazdaságfejlesztési javaslat –10 legfontosabb szolgáltatás-, falu- és településfejlesztési javaslat –Komplex stratégia megoldási javaslatai

89 88 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 1/40 Kód: ÉM-53-SzF-A-11 Sorszám: 4428 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Közösségi beruházások Intézkedés: Faluképet javító beruházások Szektor/fejlesztési téma: Gazdaságfejlesztési szervezetek ▪A térség arculata változatos, vannak szépen felújított és elhanyagolt részei. Az egységes térségi kép hiányzik, erre szinte valamennyi település adott be igényt és erős a térségi együttműködés igény is Probléma/ lehetőség ▪Mikrotérségenként az egységes képet megvalósítani tervezik a települések. Megoldási javaslat ▪Több település együttműködésével kell megoldani a beruházásokat. ▪Egységes faluképek, térségi elemek megjelenése, az összetartás szimbolizálása érdekében.

90 89 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret50000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága1285521 EUR 1300000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 65% % 100% % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret10000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma15 db ▪Arló, Bánréve, Borsodbóta, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Dubicsány, Farkaslyuk, Gömörszőlős, Hangony, Hét, Járdánháza, Kelemér, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Putnok, Sajókaza, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópüspöki, Sajóvelezd, Sáta, Serényfalva, Uppony ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 322 Falumegújítás és -fejlesztés Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 1/40 Kód: ÉM-53-SzF-A-11 Sorszám: 4428

91 90 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 2/40 Kód: ÉM-53-SzF-A-10 Sorszám: 4427 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Közösségi beruházások Intézkedés: A helyi örökség megőrzése, hasznosítása Szektor/fejlesztési téma: Gazdaságfejlesztési szervezetek ▪A térség települései gazdagok védett épületekben, műemlékekben természeti értékekben de ezek elhanyagoltak. Probléma/ lehetőség ▪A fejlesztési koncepció szerint ezek szerves részei a programnak, az új elképzeléek mellett a "hagyományos" turisztikai értékeknek is jelentős szerepük van, bár ezek önmagukban nem teszik versenyképessé a térséget. Megoldási javaslat ▪A modern kor igényeinek megfelelően meg kell ismertetni a fiatalokkal, közösségekkel és attraktívan, érdekesen be kell mutatni a jelentős kulturális és természeti értékeket. ▪Helyi kulturális és természeti értékeket bemutató, interaktív élő múzeumok kialakítása.

92 91 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret50000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága300000 EUR ▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 60% % 100% % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma20 db ▪Arló, Bánréve, Borsodbóta, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Dubicsány, Farkaslyuk, Gömörszőlős, Hangony, Hét, Járdánháza, Kelemér, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Putnok, Sajógalgóc, Sajókaza, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópüspöki, Sajóvelezd, Sáta, Serényfalva, Uppony ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 323A A kulturális örökség megőrzése Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 2/40 Kód: ÉM-53-SzF-A-10 Sorszám: 4427

93 92 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 3/40 Kód: ÉM-53-SzF-A-09 Sorszám: 4408 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Közösségi beruházások Intézkedés: A helyi életminőség javítása Szektor/fejlesztési téma: Gazdaságfejlesztési szervezetek ▪A lakossági szolgáltatások hiányosságát vállalkozói alapon bővíteni a hátrányos helyzet miatt csak támogatás segítségével lehet. Probléma/ lehetőség ▪A vállalkozások szükséges fejlesztései sok esetben nem valósulhatnak meg eredménytelen pályázatok miatt, valamint tőkehiány következtében önerőből sem lehetségesek. Megoldási javaslat ▪Kistérségi vállalkozások olyan fejlesztéseihez kapjanak támogatást, amelyekre igény merül fel térségi szinten, fenntartható hosszú távon., és összhangban áll a LEADER stratégiával. A csoport a stratégiába elkülönít forrásokat a helyben szükséges szolgáltatások megvalósításához. ▪10 kistérségi szolgáltatás fejlesztheti tevékenységét, ezáltal munkahelyet teremtve és a helyi életminőséget javítva.

94 93 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret50000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága260211 EUR 525000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 70% 60% 0% 70% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma10 db ▪Arló, Bánréve, Borsodbóta, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Dubicsány, Farkaslyuk, Gömörszőlős, Hangony, Hét, Járdánháza, Kelemér, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Putnok, Sajókaza, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópüspöki, Sajóvelezd, Sáta, Serényfalva, Uppony ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 3/40 Kód: ÉM-53-SzF-A-09 Sorszám: 4408

95 94 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 4/40 Kód: ÉM-53-SzF-A-12 Sorszám: 4429 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Közösségi beruházások Intézkedés: Infrastruktúrális fejlesztések Szektor/fejlesztési téma: Gazdaságfejlesztési szervezetek ▪A faluképet javító beruházásokhoz és a turizmushoz kapcsolódnak kisebb infratruktúra beruházások, amely támogatási rendszeren kívül esnek Probléma/ lehetőség ▪Kisbefektetésekkel, lényegesen meg lehet növelni a felújítandó vagy felújított berendezések értékét. Megoldási javaslat ▪Védett épületek esetében közművek utólagos pótlására lehet fehasználni a keretet. ▪Konfortos látogathatóvá váló értékek.

96 95 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret10000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága100000 EUR ▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 65% % 100% % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma15 db ▪Arló, Bánréve, Borsodbóta, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Dubicsány, Farkaslyuk, Gömörszőlős, Hangony, Hét, Járdánháza, Kelemér, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Putnok, Sajókaza, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópüspöki, Sajóvelezd, Sáta, Serényfalva, Uppony ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 322 Falumegújítás és -fejlesztés Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 4/40 Kód: ÉM-53-SzF-A-12 Sorszám: 4429

97 96 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 5/40 Kód: Sorszám: 4868 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Közösségi beruházások Intézkedés: Infrastruktúrális fejlesztések Szektor/fejlesztési téma: Közmű ellátottság ▪A szenyvízhálózat kiépítetsége hiányos, a tisztítók térségi kapcitása nem elégséges Probléma/ lehetőség ▪A turizmust, a vállalkozásfejlesztést is gátolja Megoldási javaslat ▪A vezetékhálózat bővítése, tisztítók kapacitásának növelése, újak építése ▪A turizmus fejlődése, a gazdasági vállalkozások megjelenése, a lakosság életkörülményeinek javulása

98 97 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR ▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek % % % % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma db Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÉMOP - 3. prioritás - Településfejlesztés Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 5/40 Kód: Sorszám: 4868

99 98 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 6/40 Kód: Sorszám: 4870 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Közösségi beruházások Intézkedés: Infrastruktúrális fejlesztések Szektor/fejlesztési téma: Közmű ellátottság ▪A térség úthálózata rossz minőségű Probléma/ lehetőség ▪Minőségi turizmushoz szükséges lenne az utak felújítása, az esetleges kátyúzás nem jelent megoldást. Megoldási javaslat ▪A bel- és külterületi utak felújítása. ▪Fejlődő turizmus, a lakosság életkörülményei javulnak, a környezetszennyezés csökken.

100 99 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR ▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek % % % % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma db ▪Arló, Bánréve, Borsodbóta, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Dubicsány, Farkaslyuk, Gömörszőlős, Hangony, Hét, Járdánháza, Kelemér, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Putnok, Sajógalgóc, Sajókaza, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópüspöki, Sajóvelezd, Sáta, Serényfalva, Uppony Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÉMOP - 3. prioritás - Településfejlesztés Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 6/40 Kód: Sorszám: 4870

101 100 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 7/40 Kód: Sorszám: 4872 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Közösségi beruházások Intézkedés: Infrastruktúrális fejlesztések Szektor/fejlesztési téma: Közmű ellátottság ▪Kül és belterületi csapadékviz elvezetés Probléma/ lehetőség ▪Nagy esőzések esetén az elvezető rendszerek nem elégségesek, így fennakadások lehetnek a települések életében és megközelíthetőségükben. Megoldási javaslat ▪Egységes, a település rendezéssel összekapcsolt csapadék elvezető rendszerek kiépítése. ▪Életminőség javulása, települések rendezettebbek lesznek.

102 101 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR ▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek % % % % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma db ▪Arló, Bánréve, Borsodbóta, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Dubicsány, Farkaslyuk, Gömörszőlős, Hangony, Hét, Járdánháza, Kelemér, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Putnok, Sajógalgóc, Sajókaza, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópüspöki, Sajóvelezd, Sáta, Serényfalva, Uppony Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÉMOP - 3. prioritás - Településfejlesztés Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 7/40 Kód: Sorszám: 4872

103 102 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 8/40 Kód: ÉM-53-GF-7-02 Sorszám: 4465 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Zöld infrastruktúra fejlesztése, környezettudatos gazdálkodás megteremtése Intézkedés: Bio és megújuló energia (biomassza) felhasználás. Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪A térségben a tájkarbantartást végző vállalkozások nem rendelkeznek megfelelő eszközparkkal, felszereltséggel, hogy térségi szinten megfelelően tudják a tájkarbantartást megvalósítani, és el tudják látni a felmerülő igényeket. Probléma/ lehetőség ▪A meglévő vállalkozások technikai felszereltségük és összehangolt működésüknek hiánya miatt rendszertelen a tájkarbantartás. Megoldási javaslat ▪Az egységes arculat érdekében tájkarbantartást ellátó és környezetvédelmi szolgáltató vállalkozások fejlesztése. ▪foglalkoztatás növekedése, rendezett környezet, egységes, szervezett tájrehabilitáció.

104 103 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret90000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága240000 EUR 343000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 70% 60% 70% 60% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret70000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma3 db ▪Arló, Bánréve, Borsodbóta, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Dubicsány, Farkaslyuk, Gömörszőlős, Hangony, Hét, Járdánháza, Kelemér, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Putnok, Sajókaza, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópüspöki, Sajóvelezd, Sáta, Serényfalva, Uppony ▪LEADER - Komplex projekt Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 8/40 Kód: ÉM-53-GF-7-02 Sorszám: 4465

105 104 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 9/40 Kód: ÉM-53-GF-7-01 Sorszám: 4459 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Zöld infrastruktúra fejlesztése, környezettudatos gazdálkodás megteremtése Intézkedés: Bio és megújuló energia (biomassza) felhasználás. Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪A térség képe jelenleg elhanyagolt, rendezetlen. A tájkarbantartás megvalósulása eseti, nem szervezett formában történik. A meglévő vállalkozások tevékenysége kezdetleges. Probléma/ lehetőség ▪A meglévő vállalkozások technikai felszereltségük és összehangolt működésüknek hiánya miatt rendszertelen a tájkarbantartás. Megoldási javaslat ▪Az egységes arculat érdekében tájkarbantartást ellátó és környezetvédelmi szolgáltató vállalkozások fejlesztése. ▪foglalkoztatás növekedése, rendezett környezet, egységes, szervezett tájrehabilitáció.

106 105 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret86000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága60000 EUR 86000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 70% 60% 70% 60% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret86000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma1 db ▪Hangony ▪LEADER - Komplex projekt Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 9/40 Kód: ÉM-53-GF-7-01 Sorszám: 4459

107 106 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 10/40 Kód: ÉM-53-GF-1-01 Sorszám: 4855 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Zöld infrastruktúra fejlesztése, környezettudatos gazdálkodás megteremtése Intézkedés: Helyi erdőgazdálkodás és faipar fejlesztése. Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪A települések az arculatuk kialakítását egyedül oldják meg, ezek különböző szintűek, viszont a térségi turizmus fejlesztés szempontjából nélkülözhetetlen az egységes egyedi térségi arculat. Probléma/ lehetőség ▪A térség jövője szempontjából a turizmus meghatározó lehet, viszont ehhez szükséges az egyedi, egységes arculat kialakítása. Megoldási javaslat ▪A fa a térségben természetes és régen is használatos és környezettel teljes mértékben harmonizál, egyik kulcseleme lesz a térségi arculatnak. Egyedi, piacon nem kapható és egységes arculati elemek beszerzése, telepítése. ▪Egységes, egyedi arculattal rendelkező, vonzó térség.

108 107 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret120000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága120000 EUR ▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 70% 65% 70% 60% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret120000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma1 db ▪Arló, Bánréve, Borsodbóta, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Dubicsány, Farkaslyuk, Gömörszőlős, Hangony, Hét, Járdánháza, Kelemér, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Putnok, Sajókaza, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópüspöki, Sajóvelezd, Sáta, Serényfalva, Uppony ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 10/40 Kód: ÉM-53-GF-1-01 Sorszám: 4855

109 108 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 11/40 Kód: ÉM-53-GF-A-01 Sorszám: 4483 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Zöld infrastruktúra fejlesztése, környezettudatos gazdálkodás megteremtése Intézkedés: Helyi erdőgazdálkodás és faipar fejlesztése. Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪A tájkarbantartás része a megfelelő erdőgazdálkodás is, amely nékül az egységes arculat nem alakítható ki. Probléma/ lehetőség ▪A tájkarbantartás része a megfelelő erdőgazdálkodás is, amely nékül az egységes arculat nem alakítható ki. Megoldási javaslat ▪A tájkarbantartás részeként újtípusú szolgáltatás megjelenése az erdőkben - specializálódott vállalkozás fejlesztése. ▪Egészséges, gondozott, rendezett környezet, amely lehetővé teszi az egységes egydi arculat kialakítását.

110 109 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret80000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága80000 EUR 115000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 70% 60% 70% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret80000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma1 db ▪Arló, Bánréve, Borsodbóta, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Dubicsány, Farkaslyuk, Gömörszőlős, Hangony, Hét, Járdánháza, Kelemér, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Putnok, Sajókaza, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópüspöki, Sajóvelezd, Sáta, Serényfalva, Uppony ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 11/40 Kód: ÉM-53-GF-A-01 Sorszám: 4483

111 110 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 12/40 Kód: ÉM-53-GF-A-02 Sorszám: 4484 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Zöld infrastruktúra fejlesztése, környezettudatos gazdálkodás megteremtése Intézkedés: Helyi erdőgazdálkodás és faipar fejlesztése. Szektor/fejlesztési téma: Mezőgazdaság, erdő-, hal-, vadgazdálkodás ▪A települések az arculatuk kialakítását egyedül oldják meg, ezek különböző szintűek, viszont a térségi turizmus fejlesztés szempontjából nélkülözhetetlen az egységes egyedi térségi arculat. Probléma/ lehetőség ▪A famegmunkálás régi hagyományokra vezethető vissza, és általános igények merülnek fel a faipari termékekre, amelyeknek kielégítését jelenleg fejletlen faipari vállalkozások nem tudják ellátni. Megoldási javaslat ▪Ezen vállalkozások fejlesztése. ▪Térségi igényeket megfelelően kielégítő, fejlett faipari vállalkozások.

112 111 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret54196 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága54196 EUR 60000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 70% 60% 70% % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret54196 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma1 db ▪Sajógalgóc ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 12/40 Kód: ÉM-53-GF-A-02 Sorszám: 4484

113 112 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 13/40 Kód: ÉM-53-GF-A-04 Sorszám: 4507 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Zöld infrastruktúra fejlesztése, környezettudatos gazdálkodás megteremtése Intézkedés: Tájkarbantartás. Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪Alacsony lakossági szolgáltatás, elszigetelt települések. Szerepe a falvak és a térség rendbentartása térségi szervezetek keretén belül. A rendezvény helyszinekért és turista útvonalakért is felel. Probléma/ lehetőség ▪földrajzi elszigeteltség, valamint lakossági és turisztikai igényeket alacsony szinten kielégítő vállalkozások. Megoldási javaslat ▪Lakossági és turisztikai igényeket kielégítő térségi szolgáltató vállalkozások fejlesztése. ▪Térségi igényeket megfelelően kielégítő, fejlett szolgáltató vállalkozások, turisztikailag vonzóbb térség.

114 113 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret80000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága200000 EUR 400000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 70% 60% 70% 60% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret20000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma8 db ▪Arló, Bánréve, Borsodbóta, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Dubicsány, Farkaslyuk, Gömörszőlős, Hangony, Hét, Járdánháza, Kelemér, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Putnok, Sajókaza, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópüspöki, Sajóvelezd, Sáta, Serényfalva, Uppony ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 13/40 Kód: ÉM-53-GF-A-04 Sorszám: 4507

115 114 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 14/40 Kód: ÉM-53-GF-A-07 Sorszám: 4495 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Zöld infrastruktúra fejlesztése, környezettudatos gazdálkodás megteremtése Intézkedés: Ökoturizmus. Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A zöldinfrastruktúra a nemcsak az ökoturizmust jelenti, hanem a természetben megtalálható atrakciókat, programokat, ezeket akarjuk meghonosítani a térségben. Probléma/ lehetőség ▪A környezet a tájkarbantartásnak köszönhetően alkalmas lesz a programhoz, az erre települő vállalkozások országosan új attrakciókkal fogják várni a turistákat. Megoldási javaslat ▪"túrista útvonalakat" kell kijelölni a térségben úgy, hogy az ne menjen ki térségből és a vendég napokig találjon helyben programot. ▪A turizmus fejlődése, foglalkoztatás a helyi ipar fejlődése.

116 115 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret30000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága200000 EUR ▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 50% 100% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret10000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma10 db ▪Arló, Bánréve, Borsodbóta, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Dubicsány, Farkaslyuk, Gömörszőlős, Hangony, Hét, Járdánháza, Kelemér, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Putnok, Sajókaza, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópüspöki, Sajóvelezd, Sáta, Serényfalva, Uppony ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 313 A turisztikai tevékenységek ösztönzése Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 14/40 Kód: ÉM-53-GF-A-07 Sorszám: 4495

117 116 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 15/40 Kód: ÉM-53-GF-A-05 Sorszám: 4338 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Általános vállalkozásösztönzés, a térségben új fejlesztési módszerek és vállalkozási formá... Intézkedés: Térségi vállalkozások támogatása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A térséget elsősorban a kis elszigetelt kényszervállalkozások jellemzik, össztönözni kell a térségi összefogást ezen a területen is. Amennyiben több településre kiterjedő közös vállalkozások jönnének létre javulna a lakosság életminősége azáltal, hogy több szolgáltatáshoz könnyebben juthatnának hozzá, másrészt elősegítené a turizmus fejlesztését is. Probléma/ lehetőség ▪Jelenleg alacsony az együttműködési készség, de ezeket a kapcsolódó programokkal (képzések, közösség építés, információ áramlás javítása) erősíteni lehet. Megoldási javaslat ▪A több települést lefedő válllakozások fokozott támogatása. ▪25 térségi igényt kielégítő, több településen foglalkoztatást biztosító vállalkozás fejlesztése

118 117 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret50000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága400000 EUR 800000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek % 60% % % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret10000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma25 db ▪Arló, Bánréve, Borsodbóta, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Dubicsány, Farkaslyuk, Gömörszőlős, Hangony, Hét, Járdánháza, Kelemér, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Putnok, Sajókaza, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópüspöki, Sajóvelezd, Sáta, Serényfalva, Uppony ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 15/40 Kód: ÉM-53-GF-A-05 Sorszám: 4338

119 118 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 16/40 Kód: ÉM-53-GF-1-02 Sorszám: 4337 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Általános vállalkozásösztönzés, a térségben új fejlesztési módszerek és vállalkozási formá... Intézkedés: For- és non-profit vállalkozások létrejöttének ösztönzése és támogatása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A térségben hiányzó szolgáltatások és vállalkozások, szállásadók és vendéglátók egyesülete, térségi szervíz szolgáltatás, mind a vállalkozások, mind a magánszemélyek részére, a fejlesztési koncepció által igényelt helyi hagyományokra épülő vállalkozások fejlesztése. Probléma/ lehetőség ▪Támogatások hiányában jelenlegi helyzetben még a non-profit vállalkozások sem tudnak működni, fejlődni. Megoldási javaslat ▪Az Ifjúsági Innovációs központ szakmai támogatásával és térségi koordinálásával segíti ezeket a kezdő non-profit vállalkozásokat, azonban emellett szükséges ezen vállalkozások fejlesztéséhez a pénzügyi támogatás biztosítása is. ▪A térség gazdasága átalakul, hatékonyabbá válik, nő a foglalkoztatás.

120 119 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret80000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága300000 EUR 430000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 70% 60% % 70% % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma10 db ▪Arló, Bánréve, Borsodbóta, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Dubicsány, Farkaslyuk, Gömörszőlős, Hangony, Hét, Járdánháza, Kelemér, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Putnok, Sajókaza, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópüspöki, Sajóvelezd, Sáta, Serényfalva, Uppony ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 16/40 Kód: ÉM-53-GF-1-02 Sorszám: 4337

121 120 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 17/40 Kód: ÉM-53-GF-7-04 Sorszám: 4192 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Általános vállalkozásösztönzés, a térségben új fejlesztési módszerek és vállalkozási formá... Intézkedés: Ifjúsági Innovációs Központ létrehozása, fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A térség fejlesztésében korábban több szereplő is megjelent, azonban az új elképzelések, a koncepció vezérelt vidékfejlesztés, az új ágazatok megteremtése, a kultúrális ipar, a zöld infrastruktúra stb. megvalósításán, illetve összefogására az alapvetően más küldetésű szervezetek nem alkalmasak. Ugyanakkor rendelkezésre áll helyi fiatalokból egy olyan szakembergárda, aki képzettsége folytán alkalmas a feladat megvalósítására és a folyamat levezénylésére. Koruknál fogva az ifjúság helybentartását, illetve ide vonzását könnyebben elláthatják. Probléma/ lehetőség ▪Más szervezetek küldetésüknél fogva ezt a feladatot komplexen nem tudják ellátni, másrészt országos hálózattal rendelkező szervezetek nem rendelkeznek olyan helyi ismeretekkel, amelyek ehhez szükségesek lennének. A helyi tudással, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező és a felsőfokú végzettségű fiatalokkal működő Ifjúsági Innovációs Központ lehet a probléma feloldása, amelynek további fejlesztése a térség számára alapvető érdek. Megoldási javaslat ▪A nonprofit társaságként működő Ifjúsági Innovációs Központ fejlesztése, ami közreműködik a térség fejlesztési koncepciójának kidolgozásában, a kapcsolódó LEADER- fejlesztések megvalósításában - kiemelten szem előtt tartva a fiatalság és a munkahelyteremtés szempontjait. ▪Egy olyan központ fejlesztése valósul meg, melyhez kapcsolódhatnak a térségi kezdeményzések, ugyanakkor maga is kezdeményezőként lép fel, koordinálja azokat a civil és gazdasági szerveződéseket, amelyek a fejlesztési koncepció megvalósításához szükségek, ezáltal munkahelyeket teremt, növeli a lakosság képzettségi színvonalát javítva a térség adaptációs képességét.

122 121 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret200000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága200000 EUR ▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret200000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma1 db ▪Arló, Bánréve, Borsodbóta, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Dubicsány, Farkaslyuk, Gömörszőlős, Hangony, Hét, Járdánháza, Kelemér, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Putnok, Sajókaza, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópüspöki, Sajóvelezd, Sáta, Serényfalva, Uppony ▪LEADER - Komplex projekt Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 17/40 Kód: ÉM-53-GF-7-04 Sorszám: 4192

123 122 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 18/40 Kód: ÉM-53-GF-1-03 Sorszám: 4344 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Általános vállalkozásösztönzés, a térségben új fejlesztési módszerek és vállalkozási formá... Intézkedés: A térségi marketing erősítése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A térség marketingje nem elég erős, szükség van egy olyan jellegő programra, amely szakmai vonalon támogatja az itt folyó munkát (marketing konferencia a szakma vezető képviselőivel), és ennek eredményeként marketing kiadvány elkészítésére. Probléma/ lehetőség ▪A jelenlévő szakmai szervezetek esküsznek a saját módszereikre, de egy válságtérségben egy új egyedi megközelítésre van szükség. (koncepció vezérelt fejlesztés) Megoldási javaslat ▪Legalább egy térségi marketing konferencia megszervezése, és egy kapcsolódó térségi kiadvány elkészítése. ▪Használható tudás megjelenése a térségben és a térség ismertsége nő.

124 123 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret15000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága20000 EUR 29000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 60% % 100% % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret5000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma3 db ▪Arló, Bánréve, Borsodbóta, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Dubicsány, Farkaslyuk, Gömörszőlős, Hangony, Hét, Járdánháza, Kelemér, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Putnok, Sajókaza, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópüspöki, Sajóvelezd, Sáta, Serényfalva, Uppony ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 18/40 Kód: ÉM-53-GF-1-03 Sorszám: 4344

125 124 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 19/40 Kód: ÉM-53-GF-6-01 Sorszám: 4348 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Általános vállalkozásösztönzés, a térségben új fejlesztési módszerek és vállalkozási formá... Intézkedés: Gazdasági környezet fejlesztése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A térségben több szolgáltatás is hiányzik mind a vállalkozások, mind a turizmus számára, ezek letelepítéséhez szükséges helyi támogatást nyújtani. Probléma/ lehetőség ▪Az egyes szolgáltatások városközpontúsága sok esetben kiviszi a vállalkozót vagy a turistát a térségből. A helyi szolgáltatások bővítése vonzó lehetne. Megoldási javaslat ▪Térségi szinten kiegészítő szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások fejlesztése (pl. biztonsági szolgálat) ▪Kedvezőbb életkörülmények alakulnak ki, mind az itt élők, mind az idelátogatók számára.

126 125 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret10000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága20000 EUR 29000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 70% 60% 70% % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret5000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db ▪Arló, Bánréve, Borsodbóta, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Dubicsány, Farkaslyuk, Gömörszőlős, Hangony, Hét, Járdánháza, Kelemér, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Putnok, Sajókaza, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópüspöki, Sajóvelezd, Sáta, Serényfalva, Uppony ▪LEADER - Térségek közötti és nemzetközi együttműködések Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 19/40 Kód: ÉM-53-GF-6-01 Sorszám: 4348

127 126 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 20/40 Kód: ÉM-53-GF-A-03 Sorszám: 4221 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Közösségi kultúrális programok, a kreatív és kultúrális ipar beindítása a helyi hagyományo... Intézkedés: Turizmus fejlesztése. Szektor/fejlesztési téma: Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ▪A térségben jelenleg a turisztikai szálláshelyek száma nem elelgendő egy-egy nagyobb rendezvény esetén és a meglévő szállások is egyenetlenül szóródnak szét. Ezért növelni kell a szálláshelyek számát, és olyan térségi hálózatot kell létrehozni amely a rentábilis működtetési nagyságot is eléri illetve Probléma/ lehetőség ▪A jelenlegi igényeket nem tudják kielégíteni a meglévő szálláshelyek sem mennyiségben sem minőségben. Megoldási javaslat ▪Új szálláshelyek kialakítása, a régiek felújítása. ▪egységes szolgáltatási színvonal, mennyiségi növekedés

128 127 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret50000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága500000 EUR 800000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 70% 60% 70% 50% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma20 db ▪Arló, Bánréve, Borsodbóta, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Dubicsány, Farkaslyuk, Gömörszőlős, Hangony, Hét, Járdánháza, Kelemér, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Putnok, Sajókaza, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópüspöki, Sajóvelezd, Sáta, Serényfalva, Uppony ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 313 A turisztikai tevékenységek ösztönzése Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 20/40 Kód: ÉM-53-GF-A-03 Sorszám: 4221

129 128 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 21/40 Kód: ÉM-53-SzF-A-08 Sorszám: 4426 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Közösségi kultúrális programok, a kreatív és kultúrális ipar beindítása a helyi hagyományo... Intézkedés: Fesztivál és konferencia turizmus Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪Az elvétve megrendezésre kerülő falunapokon kívül nincs kulturális program az új koncepció keretén belül el kell érni, hogy a térségben minden héten legyen program, attrakció, amelyre alapozható a vendéglátás, a szállások építése stb. Probléma/ lehetőség ▪A fesztiválok felfuttatásához az első években szükség van támogatásra, csak a későbbiekben lehetnek önfenntartóak. Megoldási javaslat ▪A kezdeti időszakban támogatni kell az új tipusú rendezvényeket. ▪A térség idegenforgalma fellendül. A helyiek igényeit is helyben ki lehet elégíteni.

130 129 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret10000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága150000 EUR 300000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 60% 100% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma40 db ▪Arló, Bánréve, Borsodbóta, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Dubicsány, Farkaslyuk, Gömörszőlős, Hangony, Hét, Járdánháza, Kelemér, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Putnok, Sajókaza, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópüspöki, Sajóvelezd, Sáta, Serényfalva, Uppony ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 313 A turisztikai tevékenységek ösztönzése Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 21/40 Kód: ÉM-53-SzF-A-08 Sorszám: 4426

131 130 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 22/40 Kód: ÉM-53-GF-7-03 Sorszám: 4525 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Közösségi kultúrális programok, a kreatív és kultúrális ipar beindítása a helyi hagyományo... Intézkedés: Fesztivál és konferencia turizmus Szektor/fejlesztési téma: Egyéb szolgáltatás ▪A kulturális és kreatív ipar nincs meghonosodva a térségben. Az igényeknek megfelelő rendezvények megszervezésére jelenleg nincs szakmailag felkészült csapat. Probléma/ lehetőség ▪A fejlesztési elképzelések megvalósításához a szervezet jelenlegi fejlettsége nem elégséges. Egy térségi méretű kultúrális fejlesztés (Négy Évszak, LEADER rendezvények, konferenciák, stb) megköveteli egy önálló, szakmailag felkészült iroda működését, amely az innovációs központhoz kapcsolódva fog működni. Megoldási javaslat ▪Professzionális Fesztivál és Konferencia Szervező Iroda fejlesztése szükséges. ▪Foglalkoztatás és felvirágzó kulturális élet, mely vonza a turizmust és helyben tartja, valamint visszacsábítja a fiatalokat.

132 131 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret49109 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága49109 EUR 70200 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 70% 60% 70% 60% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret30000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma1 db ▪Arló, Bánréve, Borsodbóta, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Dubicsány, Farkaslyuk, Gömörszőlős, Hangony, Hét, Járdánháza, Kelemér, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Putnok, Sajókaza, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópüspöki, Sajóvelezd, Sáta, Serényfalva, Uppony ▪LEADER - Komplex projekt Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 22/40 Kód: ÉM-53-GF-7-03 Sorszám: 4525

133 132 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 23/40 Kód: ÉM-53-GF-1-05 Sorszám: 4526 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Közösségi kultúrális programok, a kreatív és kultúrális ipar beindítása a helyi hagyományo... Intézkedés: Helyi termékek termelésének támogatása Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A helyi termékek, a kerámia, a textil és kézművesipari termékek jelenleg nem piacképesek, kis mennyiségben készülnek. Probléma/ lehetőség ▪Az új fejelsztési koncepció szerint ezeknek legalább a térség szükségleteit kell ellátni, illetve az ideérkezők igényeit. (népművészetet ne importáljunk) Megoldási javaslat ▪kisüzemek fejlesztése ▪3 kisüzem fejleszti a termelését, melyek számára induláskor a térség biztosítja a piacot és a megélhetést.

134 133 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret40000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága60000 EUR 86000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 65% 50% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret20000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma3 db ▪Arló, Bánréve, Borsodbóta, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Dubicsány, Farkaslyuk, Gömörszőlős, Hangony, Hét, Járdánháza, Kelemér, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Putnok, Sajókaza, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópüspöki, Sajóvelezd, Sáta, Serényfalva, Uppony ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 23/40 Kód: ÉM-53-GF-1-05 Sorszám: 4526

135 134 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 24/40 Kód: ÉM-53-SzF-A-13 Sorszám: 4430 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Közösségi kultúrális programok, a kreatív és kultúrális ipar beindítása a helyi hagyományo... Intézkedés: Helyi termékek termelésének támogatása Szektor/fejlesztési téma: Gazdaságfejlesztési szervezetek ▪A helyi termékek jelenleg nem meghatározók a piacon és a helyi turizmusban. Probléma/ lehetőség ▪Normál támogatás mellett kevés termék tehető piacképessé. Megoldási javaslat ▪A legfejlettebb termékeket támogatjuk. ▪Gyapjú, szőtt, varrott, kerámia, stb helyi jellegzetes, egyedi termékek megjelenése a piacon.

136 135 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret6000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága6000 EUR 12000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 65% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret6000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma1 db ▪Arló, Bánréve, Borsodbóta, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Dubicsány, Farkaslyuk, Gömörszőlős, Hangony, Hét, Járdánháza, Kelemér, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Putnok, Sajókaza, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópüspöki, Sajóvelezd, Sáta, Serényfalva, Uppony ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 24/40 Kód: ÉM-53-SzF-A-13 Sorszám: 4430

137 136 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 25/40 Kód: ÉM-53-SzF-2-01 Sorszám: 4533 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Közösségi kultúrális programok, a kreatív és kultúrális ipar beindítása a helyi hagyományo... Intézkedés: Négy évszak rendezvények Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪Hagyományápolás vagy megszűnt vagy egy-két településre, elsősorban az idősebb generációra korlátozódik, amelyek a fiatalok számára nem vonzóak. Térségi összefogásban nem valósulnak meg rendezvények, erre fejlesztést építeni a helyzet jelenlegi állapotában nem lehet. Probléma/ lehetőség ▪Nincsenek olyan rendezvények, amelyek a térségben élő együttműködését ösztönöznék. Helyi és térségi identitástudat gyenge,a térségnek nincs kulturális megtartó ereje. Megoldási javaslat ▪Évente négy pályázat kiírása több település (önkormányzat, vállakozás, civil szervezet) együttműködéshez kötve. Az évszakos kulturális hagyományokra (rabvágás, szentiván éjszakája, adventváró, szüreti mulatság, források napja, stb), helyi kézműves iparra, környezeti sajátosságokra, helyi társadalom minél szélesebb igényeire épülő, helyi és térségi identitást erősítő térségi rendezvények szervezése. ▪A szomszédos települések összefognak, a közösség minden tagja számára vonzó, minőségi rendezvények valósulnak meg, térségi kohézió megerősödik, a térségi image kedvezően változik, a fiatalok helyben tartása javul. Térségi együttműködések száma növekszik, kb. 4000 látogató.

138 137 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret15000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága50000 EUR ▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 60% 100% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret5000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma4 db ▪Arló, Bánréve, Borsodbóta, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Dubicsány, Farkaslyuk, Gömörszőlős, Hangony, Hét, Járdánháza, Kelemér, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Putnok, Sajókaza, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópüspöki, Sajóvelezd, Sáta, Serényfalva, Uppony ▪LEADER - Vállalkozási alapú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 421 Térségek közötti és nemzetközi együttműködések Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 25/40 Kód: ÉM-53-SzF-2-01 Sorszám: 4533

139 138 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 26/40 Kód: ÉM-53-SzF-4-01 Sorszám: 4857 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Közösségi kultúrális programok, a kreatív és kultúrális ipar beindítása a helyi hagyományo... Intézkedés: Négy évszak rendezvények Szektor/fejlesztési téma: Kultúra ▪Hagyományápolás vagy megszűnt vagy egy-két településre, elsősorban az idősebb generációra korlátozódik, amelyek a fiatalok számára nem vonzóak. Térségi összefogásban nem valósulnak meg rendezvények, erre fejlesztést építeni a helyzet jelenlegi állapotában nem lehet. Probléma/ lehetőség ▪Nincsenek olyan rendezvények, amelyek a térségben élő együttműködését ösztönöznék. Helyi és térségi identitástudat gyenge,a térségnek nincs kulturális megtartó ereje. Megoldási javaslat ▪Évente négy pályázat kiírása több település (önkormányzat, vállakozás, civil szervezet) együttműködéshez kötve. Az évszakos kulturális hagyományokra (rabvágás, szentiván éjszakája, adventváró, szüreti mulatság, források napja, stb), helyi kézműves iparra, környezeti sajátosságokra, helyi társadalom minél szélesebb igényeire épülő, helyi és térségi identitást erősítő térségi rendezvények ▪A szomszédos települések összefognak, és bitosítva lesznek azok a források, amelyek révén Sajógalgóc is kapcsolódhat a térségi rendezvényekhez mint a térségben egyetlen nem a leghátrányosabb települések közé tartozó falu.

140 139 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret9516 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága9516 EUR ▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 50% 100% 50% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma2 db ▪Sajógalgóc ▪LEADER - Rendezvény Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 421 Térségek közötti és nemzetközi együttműködések Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Nem speciálisan hátrányos helyzetű településekre vonatkozó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 26/40 Kód: ÉM-53-SzF-4-01 Sorszám: 4857

141 140 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 27/40 Kód: ÉM-53-GF-A-06 Sorszám: 4354 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Adaptációs készség javítása és a hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatásának segítése Intézkedés: Felzárkóztató programok. Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A térségben magas a hátrányos helyzetű rétegek (elsősorban a roma származású) aránya, akiket megkülünböztett figyelemmel kel segíteni. A vállalkozás fejlesztés negyedét legalább el kell különíteni számukra, természtetesen a további területek is nyitottak számukra. Probléma/ lehetőség ▪A profi vállalkozásfejlesztő szervezetek túl szigorúan kezelik a hátrányos helyzetűek kezdeményezéseit. Megoldási javaslat ▪Egy elkülönített alap létrehozása, hogy amennyiben van rá valós igény rendelkezésre álljon. ▪Több hátrányos helyzetűek számára foglalkoztatási lehetőséget biztosító vállalkozás jön létre.

142 141 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret50000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága100000 EUR 200000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 65% 50% 65% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret100000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma10 db ▪Arló, Bánréve, Borsodbóta, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Dubicsány, Farkaslyuk, Gömörszőlős, Hangony, Hét, Járdánháza, Kelemér, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Putnok, Sajókaza, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópüspöki, Sajóvelezd, Sáta, Serényfalva, Uppony ▪ÚMVP, de nem LEADER Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 3. Intézkedéscsoport - 312 Mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 27/40 Kód: ÉM-53-GF-A-06 Sorszám: 4354

143 142 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 28/40 Kód: ÉM-53-GF-1-04 Sorszám: 4355 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Adaptációs készség javítása és a hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatásának segítése Intézkedés: Felzárkóztató programok. Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A térségben magas a hátrányos helyzetű rétegek (elsősorban a roma származású) aránya, akiket megkülünböztett figyelemmel kel segíteni. A vállalkozás fejlesztés negyedét legalább el kell különíteni számukra, természtetesen a további területek is nyitottak számukra. Probléma/ lehetőség ▪A térségben jelenlévő vállalkozásfejlesztő szervezetek túl szigorúan kezelik a hátrányos helyzetűek kezdeményezéseit. Megoldási javaslat ▪Az innovációs központ közreműködésével és közvetlen segítségével pilot-programok kidolgozása és beindítása. Erre egy elkülönített összeg elhatárolása, hogy amennyiben van rá valós igény rendelkezésre álljon. ▪Két a hátrányos helyzetűek foglalkoztatására létrejövő pilot-program, amely foglalkoztatási lehetőséget is biztosít, javítva a hátrányos helyzetűek életkörülményeit és példát mutat a közösség többi tagja számára.

144 143 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret25000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága67427 EUR 97000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 70% 60% 70% 60% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret10000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma5 db ▪Arló, Bánréve, Borsodbóta, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Dubicsány, Farkaslyuk, Gömörszőlős, Hangony, Hét, Járdánháza, Kelemér, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Putnok, Sajókaza, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópüspöki, Sajóvelezd, Sáta, Serényfalva, Uppony ▪LEADER - Közhasznú fejlesztés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 28/40 Kód: ÉM-53-GF-1-04 Sorszám: 4355

145 144 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 29/40 Kód: ÉM-53-GF-3-01 Sorszám: 4359 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Adaptációs készség javítása és a hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatásának segítése Intézkedés: Felzárkóztató programok. Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A térségben magas a hátrányos helyzetű rétegek (elsősorban a roma származású) aránya, akiket megkülünböztett figyelemmel kel segíteni. A vállalkozás fejlesztés negyedét legalább el kell különíteni számukra, természetesen a további területek is nyitottak számukra. Probléma/ lehetőség ▪A hátrányos helyzet a közösséghez való viszonyulást is befolyásolja. Nehéz az együttműködés csoporton belül is, de különösen a csoporton kívüliekkel. Megoldási javaslat ▪Mikrotérségenként legalább egy tréning szervezése a problémák kezelésére ▪Kiválasztódnak azok, akik a későbbiekben vezető egyéniséggé válva csoportukak mozgósítani tudják és így részt tudnak venni a többi programban is.

146 145 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret4000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága16000 EUR ▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 60% 100% % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma4 db ▪Arló, Bánréve, Borsodbóta, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Dubicsány, Farkaslyuk, Gömörszőlős, Hangony, Hét, Járdánháza, Kelemér, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Putnok, Sajókaza, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópüspöki, Sajóvelezd, Sáta, Serényfalva, Uppony ▪LEADER - Képzés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 421 Térségek közötti és nemzetközi együttműködések Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 29/40 Kód: ÉM-53-GF-3-01 Sorszám: 4359

147 146 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 30/40 Kód: Sorszám: 4875 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Adaptációs készség javítása és a hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatásának segítése Intézkedés: Felzárkóztató programok. Szektor/fejlesztési téma: Oktatás ▪A térségben magas a hátrányos helyzetű rétegek aránya, ami sok esetben kisebb feszültségekhez vezet. Probléma/ lehetőség ▪Integrálni kell Őket, csökkenteni kell a mindennapi elszigeteltségüket. Megoldási javaslat ▪Általános és specifikus programokkal alkalmassá kell tenni őket, hogy önmagukon is tudjanak segíteni. Először településenkénti, majd mikro és kistérségi programokkal kell a társadalmi, gazdasági beilleszkedésüket segíteni. ▪Csökken a feszültség, a kölcsönös elfogadás javul.

148 147 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága EUR ▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek % % % % % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma db ▪Arló, Bánréve, Borsodbóta, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Dubicsány, Farkaslyuk, Gömörszőlős, Hangony, Hét, Járdánháza, Kelemér, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Putnok, Sajógalgóc, Sajókaza, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópüspöki, Sajóvelezd, Sáta, Serényfalva, Uppony Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪TAMOP - 2. prioritás - Az alkalmazkodóképesség javítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 30/40 Kód: Sorszám: 4875

149 148 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 31/40 Kód: ÉM-53-GF-6-02 Sorszám: 4367 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Adaptációs készség javítása és a hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatásának segítése Intézkedés: Nemzetközi kapcsolatok erősítése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A térség nemzetközi kapcsolati tőkéje igen jelentő, az itteni kezdeményezések sok esetben külföldön nagyobb elismertséget kapnak, mint itthon, azonban a kapcsolatok ápolása sok esetben az anyagi lehetőségek korlátozottsága és a térségi feltételek szegényessége miatt nehézségekbe ütközik. Probléma/ lehetőség ▪Sok esetben nehézségbe ütközik a kiutazások költségeinek biztosítása, illetve az ide érkezők ellátási költségeinek biztosítása. A vállalkozások nem annyira tőkerősek, hogy ezt támogatni tudják. Megoldási javaslat ▪A nemzetközi kapcsolatokra egy viszonylag jelentős rész elkülönítése, amelyek csak térségi vonatkozású kapcsolatfelvételek esetében vehetők igénybe az alábbi területeken: kultúra, oktatás, környezetvédelem, gazdaság, kommunikáció, stb. Résztvevők: mindhárom szféra képviselői. ▪A térség nemzetközi kapcsolatainak megélénkülése, amelynek kedvező kihatása lesz mind a helyi társadalomra, mind a helyi gazdaságra.

150 149 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret30000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága100000 EUR 112000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 60% 100% 90% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma20 db ▪Arló, Bánréve, Borsodbóta, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Dubicsány, Farkaslyuk, Gömörszőlős, Hangony, Hét, Járdánháza, Kelemér, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Putnok, Sajókaza, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópüspöki, Sajóvelezd, Sáta, Serényfalva, Uppony ▪LEADER - Térségek közötti és nemzetközi együttműködések Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 421 Térségek közötti és nemzetközi együttműködések Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 31/40 Kód: ÉM-53-GF-6-02 Sorszám: 4367

151 150 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 32/40 Kód: ÉM-53-GF-5-01 Sorszám: 4377 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Adaptációs készség javítása és a hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatásának segítése Intézkedés: Tőke fogadó készség erősítése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A tőkefogadó képessége nem elég erős, szükség van egy olyan jellegő programra, amely szakmai vonalon támogatja az itt folyó munkát vezető befektető cégek képviselőinek részvételével. Probléma/ lehetőség ▪A befektetői igények nem ismertek a térségben. Az ismeretbővítésen és kapcsolatteremtésen túl úgy kell megváltoztatni a térségfejlesztési koncepciót, hogy az adott lehetőségeket a lehető legjobban ki lehessen használni. Megoldási javaslat ▪Befektetői kutatás és konferencia tartása a térségben. ▪A térség hazai és nemzetközi ismertsége növekszik új működő kapcsolatok születnek és megteremtődnek a tőkebefektetések feltételei.

152 151 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret12000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága20000 EUR 24000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 80% 100% 80% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret6000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma3 db ▪Arló, Bánréve, Borsodbóta, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Dubicsány, Farkaslyuk, Gömörszőlős, Hangony, Hét, Járdánháza, Kelemér, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Putnok, Sajókaza, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópüspöki, Sajóvelezd, Sáta, Serényfalva, Uppony ▪LEADER - Térségen belüli szakmai együttműködések Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 32/40 Kód: ÉM-53-GF-5-01 Sorszám: 4377

153 152 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 33/40 Kód: ÉM-53-GF-6-03 Sorszám: 4856 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Adaptációs készség javítása és a hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatásának segítése Intézkedés: Térséségen belüli együttműködések erősítése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪Az egyes mikrotérségek egymástól nagyon távol vannak, ezért szükséges a térségi kohéziót erősíteni, ugyanerre a folyamatra van szükség a régió más LEADER térségeivel. Probléma/ lehetőség ▪Közös fesztiválokat és munka megbeszéléseket kell és lehet szervezni, így a szomszédos csoportok kistérségek erősíthetik egymást. Megoldási javaslat ▪Fesztiválok szervezése a kapcsolatok erősítése érdekében. ▪2 térségek közti bemutatkozó fesztivál.

154 153 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret8000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága12000 EUR ▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 60% 100% % ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma2 db ▪Arló, Bánréve, Borsodbóta, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Dubicsány, Farkaslyuk, Gömörszőlős, Hangony, Hét, Járdánháza, Kelemér, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Putnok, Sajókaza, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópüspöki, Sajóvelezd, Sáta, Serényfalva, Uppony ▪LEADER - Térségek közötti és nemzetközi együttműködések Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 421 Térségek közötti és nemzetközi együttműködések Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 33/40 Kód: ÉM-53-GF-6-03 Sorszám: 4856

155 154 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 34/40 Kód: ÉM-53-GF-3-03 Sorszám: 4372 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Adaptációs készség javítása és a hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatásának segítése Intézkedés: Humánerőforrás fejlesztése. Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A térség települései jelenleg nagyon elszigeteltek, mind gazdaságilag, mind társadalmilag. Nincs egy olyan csapat, aki az együttműködést segítené. Probléma/ lehetőség ▪A településeken lakói köül a azok számára, akik a térségi együttműködés bármely területén "húzó" emberek lehetnek és különösen a fiatalok számára téségi animátor képzést kell tartani, ahol megtanulhatják mindazokat az ismerteket és készségeket, amik ezt a tevékenységüket segíthetnék Megoldási javaslat ▪Egy csoport számára tréningsorozat (közösségfejlesztés, egyéni és közösség kompetenciák fejlesztése) indítása, témakörönként - lehetőleg a térségből származó - elismert szaktekintélyek, adott területen sikeres emberek előadóknak való felkérésével. ▪A térségi kapcsolatrendszer erősödik, további kapcsolatok együttműködések generálódnak. Kb. 30 képzett résztvevő/képzés.

156 155 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret6000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága10000 EUR 11200 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 60% 100% 90% 60% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma2 db ▪Arló, Bánréve, Borsodbóta, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Dubicsány, Farkaslyuk, Gömörszőlős, Hangony, Hét, Járdánháza, Kelemér, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Putnok, Sajókaza, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópüspöki, Sajóvelezd, Sáta, Serényfalva, Uppony ▪LEADER - Képzés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 421 Térségek közötti és nemzetközi együttműködések Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 34/40 Kód: ÉM-53-GF-3-03 Sorszám: 4372

157 156 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 35/40 Kód: ÉM-53-GF-3-02 Sorszám: 4362 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Adaptációs készség javítása és a hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatásának segítése Intézkedés: Helyi kompetitív képzések Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪Sok esetben a foglalkoztatást megnehezíti, hogy a programban résztvevők számára nincs olyan képzési forma amely éppen a szükséges és elégséges ismereteket biztosítaná. Az Innovációs Központhoz kapcsolódó képző központ éppen ezen kíván segíteni. Biztosítaná azokat az alapvető ismereteket, amelyek a munkába álláshoz szükséges. (A későbbiekben természetesen egyre bővülő ismeretekkel látná el a programok résztvevőit.) Probléma/ lehetőség ▪A térségi képző központok csak késve vagy egyáltalán nem tudnak alkalmazkodni a pillanatnyi igényekhez. Legtöbbször csak azt tanítják amit tudnak. Megoldási javaslat ▪A HVS-ben megfogalmazott LEADER -fejlesztési tevékenységekhez kapcsolódó képzések biztosítása - egyéni és közösségi kompetenciák fejlesztése. ▪A térségben a LEADER-fejlesztésekhez szükséges megfelelően képzett résztvevők, ezzel javítva a foglalkoztatás esélyeit, erősítve a térségi szemléletet is.

158 157 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret5000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága10000 EUR ▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 60% 100% 60% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma2 db ▪Arló, Bánréve, Borsodbóta, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Dubicsány, Farkaslyuk, Gömörszőlős, Hangony, Hét, Járdánháza, Kelemér, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Putnok, Sajókaza, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópüspöki, Sajóvelezd, Sáta, Serényfalva, Uppony ▪LEADER - Képzés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 421 Térségek közötti és nemzetközi együttműködések Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 35/40 Kód: ÉM-53-GF-3-02 Sorszám: 4362

159 158 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 36/40 Kód: ÉM-53-GF-3-06 Sorszám: 4392 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Közösségfejlesztés, a fiatalságot kiemelten kezelve Intézkedés: Ifjúsági programok Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪Jelenleg az ifjúságot tekintve két tendencia figyelhető meg. Van egy réteg, aki helyben akar maradni és tenni akar a térségért, a másik réteg az, aki közömbös. Az előző csoport jelenleg olyan szervezettségi fokon van, hogy a térség fejlesztését döntően tudja befolyasolni. Jelentős az egyetemet, főiskolát végzettek aránya, akik helyben akarnak maradni. A munkát azonban tizenéves kortól kell kezdeni és térségi szinten. Probléma/ lehetőség ▪Az egyre fogyó iskolák ellenére a nagyobb fiatalok segítségével kistérségi szinten mindenképpen több településen kell összefogni a fiatalokat, és itt nagy szerepe lehet a nemhivatalos multidiszciplináris és kompetitív oktatásnak, amit a gyakorlati programokan lehet végezni. Így évek során kaphatunk egy a térséget meghatározó és fenntartó fiatalságot. Megoldási javaslat ▪Korosztályonként, alkalmanként közösen térségi ifjúsági rendezvényeket kell szervezni a fiatalok közreműködésével az Ő igényeik szerint és közreműködésükkel, erősítve bennük a kötelességtudatot és a jogaik iránti fogékonyságot, felelősség tudatukat és identitásérzetüket. ▪Az a réteg aki megmentheti és fenntarthatja a térséget helyben marad.

160 159 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret12000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága100000 EUR ▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 60% 100% 60% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma20 db ▪Arló, Bánréve, Borsodbóta, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Dubicsány, Farkaslyuk, Gömörszőlős, Hangony, Hét, Járdánháza, Kelemér, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Putnok, Sajókaza, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópüspöki, Sajóvelezd, Sáta, Serényfalva, Uppony ▪LEADER - Képzés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 421 Térségek közötti és nemzetközi együttműködések Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 36/40 Kód: ÉM-53-GF-3-06 Sorszám: 4392

161 160 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 37/40 Kód: ÉM-53-SzF-7-05 Sorszám: 4407 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Közösségfejlesztés, a fiatalságot kiemelten kezelve Intézkedés: Térségi kommunikáció erősítése. Szektor/fejlesztési téma: Egyéb infrastruktúra ▪A térségi kommunikáció gyenge. Az emberekhez csak késve és hiányosan jutnak el az információk a kapacitás miatt hiányosan az ózdi városi televízión keresztül. Egy térségi közszolgálati rádió lényegesen javíthatna a helyzeten. A domborzati viszonyok miatt ez csak nehezen több lépcsőben valósítható meg, de az innovációs központ révén megnyílik a lehetőség az indulásra. Probléma/ lehetőség ▪Teljesen elszigetelt települések, helyben és térségi szinten információhiányban szenvednek - mindez hátráltatja a térségi társadalmi kohézió erősödését, és helyi és térségi közösségek aktivizálását. Megoldási javaslat ▪Az Innovációs Központ segítségével a rádióadó és stúdió külső támogatással megvalósulhat, a bővítésre van szükség az első időkben támogatásra.A rádió a széles néprétegek bevonásával sokkal hatékonyabban tudná szolgálni az információ áramlást mint eddig bármilyen média. A térségen belül lehetőség nyílik az internetes rádiózásra a közösségi helyeken, amely kisegítheti a szórás átmeneti problémáit. ▪Infrastruktúrával felszerelt kistérségi non-profit rádió. Kb 12000 lakoshoz jutnak el helyi és térségi hírek, rendezvények, információk, amely csökkenti a földrajzi elszigeteltséget, segíti a térségen belüli együttműködést, hozzájárul a térségi rendezvények sikeréhez, látogatottságához, térségi kommunikáció erősítéséhez.

162 161 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret20000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága20000 EUR ▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 60% 100% 60% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret20000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma1 db ▪Arló, Bánréve, Borsodbóta, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Dubicsány, Farkaslyuk, Gömörszőlős, Hangony, Hét, Járdánháza, Kelemér, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Putnok, Sajókaza, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópüspöki, Sajóvelezd, Sáta, Serényfalva, Uppony ▪LEADER - Komplex projekt Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 37/40 Kód: ÉM-53-SzF-7-05 Sorszám: 4407

163 162 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 38/40 Kód: ÉM-53-GF-3-07 Sorszám: 4395 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Közösségfejlesztés, a fiatalságot kiemelten kezelve Intézkedés: Leader elvű közösségfejlesztés Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪Jellemző, hogy a fiatalok elmennek a térségből, egyelőre csak egy kisebb ifjúsági csoport alakított ki jó együttműködést a kistérség polgármestereivel. Probléma/ lehetőség ▪A fiatalok szélesebb rétegét kell bevonni a fejlesztési elképzelések, a közösséget érintő döntések megvitatásába, szükséges a térségi döntéshozók és fiatalok együttműködése. Megoldási javaslat ▪Térségi Ifjúsági Fórum fejlesztése, térségi szerepének erősítése. ▪Aktívabb, erősebb helyi identitással, kötődéssel, nagyobb helyi tudással rendelkező fiatalok. fiatalok számára vonzóbb térség, mivel bevonják őket a fejlesztési elképzelésekbe.

164 163 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret4000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága12000 EUR ▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 0% 100% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma3 db ▪Arló, Bánréve, Borsodbóta, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Dubicsány, Farkaslyuk, Gömörszőlős, Hangony, Hét, Járdánháza, Kelemér, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Putnok, Sajókaza, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópüspöki, Sajóvelezd, Sáta, Serényfalva, Uppony ▪LEADER - Képzés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 421 Térségek közötti és nemzetközi együttműködések Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 38/40 Kód: ÉM-53-GF-3-07 Sorszám: 4395

165 164 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 39/40 Kód: ÉM-53-GF-3-04 Sorszám: 4381 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Közösségfejlesztés, a fiatalságot kiemelten kezelve Intézkedés: A civil szféra erősítése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A civil szféra gyengesége rányomja a bélyegét a társadalmi és gazdasági helyzetre. Olyan szakmánkénti szerveződések létrejöttét kell segíteni és megszervezni, amelyek később gazdasági együttműködésben is realizálódnak elősegítve a gazdaság fejlődését mikrotérségenként és a térség egészét tekintve is. Probléma/ lehetőség ▪Először a legerősebb szakmákat kell összefogni, szállásadók és vendéglátók, mezőgazdasági kistermelők, helyi termékeket előállítók stb. és szerveződésüket mediálni szakmailag segíteni. Megoldási javaslat ▪Egyesületek, szférák közötti együttműködések, szakmai szerveződések létrejöttét előkészítő, támogató munka: szakmai fórum, megbeszélések+ képzés-sorozat és konferencia. ▪A nagyobb szervezettség gazdasági együttműködésben és a hatékonyság növelésében testesül meg.

166 165 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret6000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága10000 EUR 12000 EUR▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 60% 100% 90% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret4000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma2 db ▪Arló, Bánréve, Borsodbóta, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Dubicsány, Farkaslyuk, Gömörszőlős, Hangony, Hét, Járdánháza, Kelemér, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Putnok, Sajókaza, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópüspöki, Sajóvelezd, Sáta, Serényfalva, Uppony ▪LEADER - Képzés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 421 Térségek közötti és nemzetközi együttműködések Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 39/40 Kód: ÉM-53-GF-3-04 Sorszám: 4381

167 166 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis Megoldási javaslatok 40/40 Kód: ÉM-53-GF-3-05 Sorszám: 4387 A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Helyzet/ adottság Várható eredmény Prioritás: Közösségfejlesztés, a fiatalságot kiemelten kezelve Intézkedés: A társadalmi tőke hasznosítása és erősítése Szektor/fejlesztési téma: Egyéb tevékenység ▪A társadalmi tőke térkép összeállításával elsősorban a fiatok bevonásával a térség értékeit lehetne feltárni, megtalálva azokat a személyeket, akik tudásukkal, tapasztalatukkal gazdagíthatják a térségről tudott információkat sok esetben lehetőséget adva a további fejlődésre. Probléma/ lehetőség ▪Térségi "adattár" létrehozása társadalmi, természeti, kultúrális értékekről. Megoldási javaslat ▪Az animátorokkal illetve a fiatalokkal adatgyűjtés végzése, így a különböző generációk együttműködése is megvalósul. ▪A gazdaságban és a társadalmi területen fejlesztési lehetőségek nyílnak meg.

168 167 Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, HVS adatbázis A legtöbb megoldási javaslat a(z) ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása című támogatási forráshoz tartozik Támogatási intenzitások ▪Megvalósítás során támogatható maximális projektméret10000 EUR ▪Megoldási javaslathoz szükséges támogatás nagysága10000 EUR ▪Megoldási javaslat összes becsült költsége ▪Önkormányzatok ▪Vállalkozások ▪Egyházak ▪Non-profit szervezetek ▪Természetes személyek 100% 65% 100% 0% ▪Megvalósítás során támogatható minimális projektméret5000 EUR ▪Megvalósítás során várható kérelmek száma2 db ▪Arló, Bánréve, Borsodbóta, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Bükkmogyorósd, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Dubicsány, Farkaslyuk, Gömörszőlős, Hangony, Hét, Járdánháza, Kelemér, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Putnok, Sajókaza, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópüspöki, Sajóvelezd, Sáta, Serényfalva, Uppony ▪LEADER - Képzés Megoldási javaslat által érintett települé- sek listája ▪ÚMVP - 4. Intézkedéscsoport - 411 A helyi fejlesztési stratégiák megvalósítása Támoga- tási forrás Leírás Jogcím- csoport Egyéb paraméterek ▪Hátrányos helyzetű települések forrásaira támaszkodó megoldási javaslat Hátrányos helyzet Megoldási javaslatok 40/40 Kód: ÉM-53-GF-3-05 Sorszám: 4387

169 168 A fejlesztési prioritások és intézkedések összeállításakor a következőket vettük figyelembe: A fejlesztési prioritások megfogalmazásakor a tervezési terület problémáira komplex módon kerestük a megoldást. Ennek értelmében a helyi adottságokra épülő, a meglévő humán erőforrás – kiemelt célként tekintve a hátrányos helyzetű rétegek, romák segítését, felzárkóztatását és a fiatalok helyben tartását - fejlesztését, újszerű vállalkozások, közösségi beruházások, kulturális programok megvalósulásán keresztül a kulturális ipar beindítását, a zöld infrastruktúra fejlesztését, ennek jegyében a környezettudatos gazdálkodás megteremtését tűztük ki célul. Ezen prioritások megvalósulásához olyan intézkedéseket rendeltünk, melyek figyelembe veszik a térség jelenlegi gazdasági – társadalmi helyzetét, fogadóképességét, a fejlődéshez elengedhetetlen társadalmi- gazdasági szerkezetváltás előmozdítását és az érintett terület hosszú távú fejlődési pályára állítását. Elsődleges feladatként az adaptációs készség javítását, a hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatását és a fiatalok helyben tartásának elősegítését tűztük ki. Ennek előmozdítása érdekében szükségesnek tartjuk a meglévő humánerőforrás fejlesztését, hogy képessé váljanak az újszerű szemlélet, ismeretek befogadására, alkalmazására. A stratégia sikerességének egyik záloga a hátrányos helyzetű csoportok helyzetének rendezése, felzárkóztatásuk elősegítése, munkahelyek teremtése, melyhez elengedhetetlen a helyi munkaerő piaci igényekre épül képzések beindítása. A térség magára találásához, felemelkedéséhez szükséges, hogy minél szélesebb kapcsolatrendszert alakítson ki mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban, illetve a meglévőket tovább erősítse. Ennek előmozdítása érdekében a térség fogadóképességét - gazdasági/ tőke / - társadalmi értelemben – fejleszteni szükséges. A térség fogadókészségének fejlesztésével együtt szükséges azokat a komplex projekteket is elindítani, melyek gerincét képezik az érintett terület hosszú távú fejlődésének. A fejlesztési prioritások és intézkedések összeállításakor a következőket vettük figyelembe: A fejlesztési prioritások megfogalmazásakor a tervezési terület problémáira komplex módon kerestük a megoldást. Ennek értelmében a helyi adottságokra épülő, a meglévő humán erőforrás – kiemelt célként tekintve a hátrányos helyzetű rétegek, romák segítését, felzárkóztatását és a fiatalok helyben tartását - fejlesztését, újszerű vállalkozások, közösségi beruházások, kulturális programok megvalósulásán keresztül a kulturális ipar beindítását, a zöld infrastruktúra fejlesztését, ennek jegyében a környezettudatos gazdálkodás megteremtését tűztük ki célul. Ezen prioritások megvalósulásához olyan intézkedéseket rendeltünk, melyek figyelembe veszik a térség jelenlegi gazdasági – társadalmi helyzetét, fogadóképességét, a fejlődéshez elengedhetetlen társadalmi- gazdasági szerkezetváltás előmozdítását és az érintett terület hosszú távú fejlődési pályára állítását. Elsődleges feladatként az adaptációs készség javítását, a hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatását és a fiatalok helyben tartásának elősegítését tűztük ki. Ennek előmozdítása érdekében szükségesnek tartjuk a meglévő humánerőforrás fejlesztését, hogy képessé váljanak az újszerű szemlélet, ismeretek befogadására, alkalmazására. A stratégia sikerességének egyik záloga a hátrányos helyzetű csoportok helyzetének rendezése, felzárkóztatásuk elősegítése, munkahelyek teremtése, melyhez elengedhetetlen a helyi munkaerő piaci igényekre épül képzések beindítása. A térség magára találásához, felemelkedéséhez szükséges, hogy minél szélesebb kapcsolatrendszert alakítson ki mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban, illetve a meglévőket tovább erősítse. Ennek előmozdítása érdekében a térség fogadóképességét - gazdasági/ tőke / - társadalmi értelemben – fejleszteni szükséges. A térség fogadókészségének fejlesztésével együtt szükséges azokat a komplex projekteket is elindítani, melyek gerincét képezik az érintett terület hosszú távú fejlődésének. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Prioritások és intézkedések viszonya, ütemezése, a teljes stratégia várható hatása 1/3

170 169 oJelenleg – mint az sok vidéki területre elmondható, - a települések elöregedése, kihalása, illetve leépülése, a fiatalok migrációja, a magas munkanélküliség a jellemző. A térség kilábalását, magára találását csak újszerű, innovatív vállalkozások létrehozásával, ezzel együtt a fiatalokra építve, a fiatalok helyben tartásával kell megvalósítani. Ezt célozza meg az Ifjúsági Innovációs Központ létrehozása, mely egyszerre innovatív, a jelen kor kihívásaira rugalmasan reagáló, de tiszteletben tartja a helyi hagyományokat, párbeszédet folytatva az idősebb generációval. Építve tudásukra, a velük folytatott együttműködésre ésszerűen kíván gazdálkodni a helyi – humán, társadalmi, természeti, gazdasági – adottságokkal. Ezek jegyében kezdődhet el a kulturális és kreatív ipar megteremtése, a helyi hagyományok, tudás gyakorlati felhasználásával és alkalmazásával az életminőség javítása. oAz érintett terület az Aggtelek – Szilvásvárad által határolt térségben található, így a környezetvédelem, a környezettudatos gazdálkodás, életmód – különösen a kohászat, bányászat „örökségeként” megmaradt elhanyagolt környezet után - kiemelt prioritásként szerepel. Másrészt a világban tapasztalható energiaválság arra ösztönözte a helyi közösség tagjait, hogy a másik meghatározó projekt a zöld infrastruktúra fejlesztése, a környezettudatos gazdálkodás jegyében a bio- és megújuló energiafelhasználás és ökoturizmus legyen. Ennek megvalósulása hozzájárul az életminőség javításához. A létrejövő környezetvédelmi ipar további fejlődési lehetőséget rejt magában, a térség számára az egyik kitörési pont lehet. Ütemezés: Az adaptációs készség javítását, a hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatását, a közösségfejlesztést célzó projekteket és a beruházásokat egyszerre kell elindítani a megvalósulás első szakaszában. A humánerőforrást fejlesztő programok, képzések és beruházások befejeztével így biztosítható a hatékony munkahelyteremtés, a fiatalok helyben tartása, a vállalkozások beindítása. oJelenleg – mint az sok vidéki területre elmondható, - a települések elöregedése, kihalása, illetve leépülése, a fiatalok migrációja, a magas munkanélküliség a jellemző. A térség kilábalását, magára találását csak újszerű, innovatív vállalkozások létrehozásával, ezzel együtt a fiatalokra építve, a fiatalok helyben tartásával kell megvalósítani. Ezt célozza meg az Ifjúsági Innovációs Központ létrehozása, mely egyszerre innovatív, a jelen kor kihívásaira rugalmasan reagáló, de tiszteletben tartja a helyi hagyományokat, párbeszédet folytatva az idősebb generációval. Építve tudásukra, a velük folytatott együttműködésre ésszerűen kíván gazdálkodni a helyi – humán, társadalmi, természeti, gazdasági – adottságokkal. Ezek jegyében kezdődhet el a kulturális és kreatív ipar megteremtése, a helyi hagyományok, tudás gyakorlati felhasználásával és alkalmazásával az életminőség javítása. oAz érintett terület az Aggtelek – Szilvásvárad által határolt térségben található, így a környezetvédelem, a környezettudatos gazdálkodás, életmód – különösen a kohászat, bányászat „örökségeként” megmaradt elhanyagolt környezet után - kiemelt prioritásként szerepel. Másrészt a világban tapasztalható energiaválság arra ösztönözte a helyi közösség tagjait, hogy a másik meghatározó projekt a zöld infrastruktúra fejlesztése, a környezettudatos gazdálkodás jegyében a bio- és megújuló energiafelhasználás és ökoturizmus legyen. Ennek megvalósulása hozzájárul az életminőség javításához. A létrejövő környezetvédelmi ipar további fejlődési lehetőséget rejt magában, a térség számára az egyik kitörési pont lehet. Ütemezés: Az adaptációs készség javítását, a hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatását, a közösségfejlesztést célzó projekteket és a beruházásokat egyszerre kell elindítani a megvalósulás első szakaszában. A humánerőforrást fejlesztő programok, képzések és beruházások befejeztével így biztosítható a hatékony munkahelyteremtés, a fiatalok helyben tartása, a vállalkozások beindítása. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Prioritások és intézkedések viszonya, ütemezése, a teljes stratégia várható hatása 2/3

171 170 A stratégia hatása: Az érintett térségben kiemelten a fiatalokra építve, a hátrányos helyzetű csoportok hatékony felzárkóztatásával olyan innovatív fejlesztések valósulnak meg, melyek hozzájárulnak újszerű vállalkozások létrehozásához, a kulturális és kreatív ipar megteremtésével a gazdaság fellendítéséhez, a zöld infrastruktúra fejlesztésével és a környezettudatos gazdálkodás létrehozásával a modernkor legnagyobb kihívásának, a környezettudatos élet általánossá válásának, mely elengedhetetlen a hátrányos térség magára találásához, a fejlődés elindulásához. A stratégia hatása: Az érintett térségben kiemelten a fiatalokra építve, a hátrányos helyzetű csoportok hatékony felzárkóztatásával olyan innovatív fejlesztések valósulnak meg, melyek hozzájárulnak újszerű vállalkozások létrehozásához, a kulturális és kreatív ipar megteremtésével a gazdaság fellendítéséhez, a zöld infrastruktúra fejlesztésével és a környezettudatos gazdálkodás létrehozásával a modernkor legnagyobb kihívásának, a környezettudatos élet általánossá válásának, mely elengedhetetlen a hátrányos térség magára találásához, a fejlődés elindulásához. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Prioritások és intézkedések viszonya, ütemezése, a teljes stratégia várható hatása 3/3

172 171 Az Észak-Borsodi LEADER Unió Egyesület hazánk 33 leghátrányosabb térségében működik. A 90-es évek elején bekövetkezett válságon a mai napig nem tudott túljutni a helyi társadalom. Ma már a gazdasági- szociális válság mellett a legnagyobb problémát a kialakult és az emberek között elhatalmasodott negatív szemlélet, gondolkodásmód jelenti. A kiábrándultság, a kilátástalanság mellett ugyanis megszokottá és természetessé vált az állam gondoskodó szerepének természetessé válása, ennek következtében sokszor hiányzik az önálló cselekvési vágy és tett megléte. A most készülő stratégiának alapvető feladata kell, hogy legyen ennek a szemléletnek a megváltoztatása. oEnnek egyik záloga a fiatalok, mint erőforrás bevonása és aktív szerepvállalása az Ifjúsági Innovációs Központ megvalósulásán keresztül. Ez egyben a fenntarthatóság egyik alappillére is, hiszen a fiatalok helyben tartásával, és tanulmányaik utáni hazatérésükkel, egyben új, fiatalos szemlélet, lendület lesz a meghatározó. Ez egyúttal a legújabb ismeretek, tudás és módszerek megjelenését is jelenti. Mindez szükséges ahhoz, hogy a térségben visszafordíthatatlan pozitív folyamatok induljanak el, melyek újabb és újabb fejlesztéseket generálnak egymásra épülve és egymást erősítve, melyek következménye a hátrányok csökkenése és hosszabb távon megszűnése. oMásrészt kiemelt szerepet szánunk a hátrányos helyzetűek felzárkóztatásának, a LEADER típusú humán programoknak a közösségfejlesztés és humánerőforrás fejlesztés területén, illetve a térségi szemlélet, összefogás erősítésének. A meglévő problémákat csak közös összefogással, együttműködve lehet megoldani, elszigetelt, egyedi kezdeményezések eleve bukásra vannak ítélve. oA tervezett közösségi beruházások, az új típusú vállalkozások - többek között a helyi adottságokra épülő kulturális és kreatív ipar, a zöld infrastruktúra fejlesztése, a környezettudatos gazdálkodás megteremtése területén - beindítása olyan új, diverzifikált munkahelyek létrejöttét is jelenti, melyek a magasan képzett munkaerőtől kezdve az alacsony képzettségűek számára is biztos munkát, ezzel együtt biztos megélhetést fog nyújtani hosszabb távon is. Az Észak-Borsodi LEADER Unió Egyesület hazánk 33 leghátrányosabb térségében működik. A 90-es évek elején bekövetkezett válságon a mai napig nem tudott túljutni a helyi társadalom. Ma már a gazdasági- szociális válság mellett a legnagyobb problémát a kialakult és az emberek között elhatalmasodott negatív szemlélet, gondolkodásmód jelenti. A kiábrándultság, a kilátástalanság mellett ugyanis megszokottá és természetessé vált az állam gondoskodó szerepének természetessé válása, ennek következtében sokszor hiányzik az önálló cselekvési vágy és tett megléte. A most készülő stratégiának alapvető feladata kell, hogy legyen ennek a szemléletnek a megváltoztatása. oEnnek egyik záloga a fiatalok, mint erőforrás bevonása és aktív szerepvállalása az Ifjúsági Innovációs Központ megvalósulásán keresztül. Ez egyben a fenntarthatóság egyik alappillére is, hiszen a fiatalok helyben tartásával, és tanulmányaik utáni hazatérésükkel, egyben új, fiatalos szemlélet, lendület lesz a meghatározó. Ez egyúttal a legújabb ismeretek, tudás és módszerek megjelenését is jelenti. Mindez szükséges ahhoz, hogy a térségben visszafordíthatatlan pozitív folyamatok induljanak el, melyek újabb és újabb fejlesztéseket generálnak egymásra épülve és egymást erősítve, melyek következménye a hátrányok csökkenése és hosszabb távon megszűnése. oMásrészt kiemelt szerepet szánunk a hátrányos helyzetűek felzárkóztatásának, a LEADER típusú humán programoknak a közösségfejlesztés és humánerőforrás fejlesztés területén, illetve a térségi szemlélet, összefogás erősítésének. A meglévő problémákat csak közös összefogással, együttműködve lehet megoldani, elszigetelt, egyedi kezdeményezések eleve bukásra vannak ítélve. oA tervezett közösségi beruházások, az új típusú vállalkozások - többek között a helyi adottságokra épülő kulturális és kreatív ipar, a zöld infrastruktúra fejlesztése, a környezettudatos gazdálkodás megteremtése területén - beindítása olyan új, diverzifikált munkahelyek létrejöttét is jelenti, melyek a magasan képzett munkaerőtől kezdve az alacsony képzettségűek számára is biztos munkát, ezzel együtt biztos megélhetést fog nyújtani hosszabb távon is. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Esélyegyenlőség és fenntarthatóság érvényesülésének bemutatása a stratégiában 1/2

173 172 Ez egyúttal olyan fejlesztések megvalósulását is jelentik, melyek további fejlesztéseket, új munkahelyek teremtését vonják maguk után. oA II. világháború után kialakult erőszakos iparosítás következtében egysíkúvá vált helyi gazdasági és társadalmi szerkezetet új, a mai kornak megfelelő struktúra váltja fel, mely sokkal rugalmasabb, a helyi adottságokon alapuló új típusú vállalkozásokra épül és felkészült a nemzetközi kapcsolatok révén a külső hatások befogadására, ezekre való gyors reagálásra. Ez egyúttal olyan fejlesztések megvalósulását is jelentik, melyek további fejlesztéseket, új munkahelyek teremtését vonják maguk után. oA II. világháború után kialakult erőszakos iparosítás következtében egysíkúvá vált helyi gazdasági és társadalmi szerkezetet új, a mai kornak megfelelő struktúra váltja fel, mely sokkal rugalmasabb, a helyi adottságokon alapuló új típusú vállalkozásokra épül és felkészült a nemzetközi kapcsolatok révén a külső hatások befogadására, ezekre való gyors reagálásra. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Esélyegyenlőség és fenntarthatóság érvényesülésének bemutatása a stratégiában 2/2

174 173 A 90-es évek elején Ózd térségében egyszerre jelentkezett a nehézipar – kohászat, bányászat – világméretű válságának, és a rendszerváltással együtt járó piacgazdaságra való áttérésnek a negatív hatása. Az elavult technológiai háttérrel rendelkező kohászat és bányászat, mely az Ózd térségében élő embereknek a megélhetését biztosította, nem tudott alkalmazkodni az új kihívásoknak, így az ország első válságtérségeként sokként kellett, hogy megélje a tömeges elbocsátásokat, ezzel együtt a munkanélküliséget, a gyárak, bányák bezárását, a teljes leépülést. Az elmúlt évek során számtalan válságterv született, melynek elsődleges célja a gyors tűzoltás volt, a hirtelen megjelent nagyszámú munkanélküliség kezelése. Ezen belül is az ózdi kohászat – mint legnagyobb munkaadó – problémáira próbáltak mind helyben, mind állami szinten megoldást találni. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy megnyugtató megoldást a mai napig nem sikerült találni, így a város húzó szerepét a térségben nem tudja betölteni, ezzel együtt megvalósítható stratégiát sem tudott és tud felkínálni a térségnek, a kisebb települések számára. Az Ózd térségében található kistérségek települései elsősorban infrastruktúra fejlesztésére fogtak össze, valósítottak meg komplex projekteket, kisebb mértékben születtek helyi foglalkoztatást elősegítő, humánerőforrást fejlesztő programok. A három szféra közreműködése nem, vagy csak helyi, települési szinten jelentkezett. Komplex, az érintett tervezési területet lefedő fejlesztési terv tehát eddig nem született. A kisebb helyi szinten létrejött projektek nincsenek és nem is volt feltétel, hogy összhangban legyenek egymással. Megvalósulásukkor nem volt cél, hogy térségi szinten és hosszabb távon érjenek el hatást, különböző időben, más-más feltételek között születtek, így stratégiai szempontból nem tudtuk figyelembe venni őket. Ezek alatt szerzett tudás és tapasztalat azonban katalizátor szerepet kell, hogy játsszon a megfogalmazott térségi közösségi munkában, a hátrányos helyzetű csoportok segítésében. A 90-es évek elején Ózd térségében egyszerre jelentkezett a nehézipar – kohászat, bányászat – világméretű válságának, és a rendszerváltással együtt járó piacgazdaságra való áttérésnek a negatív hatása. Az elavult technológiai háttérrel rendelkező kohászat és bányászat, mely az Ózd térségében élő embereknek a megélhetését biztosította, nem tudott alkalmazkodni az új kihívásoknak, így az ország első válságtérségeként sokként kellett, hogy megélje a tömeges elbocsátásokat, ezzel együtt a munkanélküliséget, a gyárak, bányák bezárását, a teljes leépülést. Az elmúlt évek során számtalan válságterv született, melynek elsődleges célja a gyors tűzoltás volt, a hirtelen megjelent nagyszámú munkanélküliség kezelése. Ezen belül is az ózdi kohászat – mint legnagyobb munkaadó – problémáira próbáltak mind helyben, mind állami szinten megoldást találni. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy megnyugtató megoldást a mai napig nem sikerült találni, így a város húzó szerepét a térségben nem tudja betölteni, ezzel együtt megvalósítható stratégiát sem tudott és tud felkínálni a térségnek, a kisebb települések számára. Az Ózd térségében található kistérségek települései elsősorban infrastruktúra fejlesztésére fogtak össze, valósítottak meg komplex projekteket, kisebb mértékben születtek helyi foglalkoztatást elősegítő, humánerőforrást fejlesztő programok. A három szféra közreműködése nem, vagy csak helyi, települési szinten jelentkezett. Komplex, az érintett tervezési területet lefedő fejlesztési terv tehát eddig nem született. A kisebb helyi szinten létrejött projektek nincsenek és nem is volt feltétel, hogy összhangban legyenek egymással. Megvalósulásukkor nem volt cél, hogy térségi szinten és hosszabb távon érjenek el hatást, különböző időben, más-más feltételek között születtek, így stratégiai szempontból nem tudtuk figyelembe venni őket. Ezek alatt szerzett tudás és tapasztalat azonban katalizátor szerepet kell, hogy játsszon a megfogalmazott térségi közösségi munkában, a hátrányos helyzetű csoportok segítésében. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Korábbi fejlesztési terveknek a tervezési területre gyakorolt hatásai 1/2

175 174 Az előkészítő munka során megerősödött a programban résztvevők között az a szemlélet, hogy az érintett térségében csak akkor érhetünk el átütő és hosszú távú eredményt, ha az infrastruktúrális beruházásokkal, fejlesztésekkel párhuzamosan a helyi adottságokra építve fejlesszük a humán erőforrást is – különös tekintettel a közösségfejlesztés, a hátrányos helyzetűek segítését, felzárkóztatását, a fiatalok helyben tartása témákban –. Ez mindenképpen új szemléletet, új alapokon nyugvó stratégia kidolgozását jelenti, egyúttal szakítva az eddig elszigetelten megjelenő elképzelésekkel, közös cél, hogy csak összefogással, és térségi szintű gondolkozással építsük a jövőt. Az előkészítő munka során megerősödött a programban résztvevők között az a szemlélet, hogy az érintett térségében csak akkor érhetünk el átütő és hosszú távú eredményt, ha az infrastruktúrális beruházásokkal, fejlesztésekkel párhuzamosan a helyi adottságokra építve fejlesszük a humán erőforrást is – különös tekintettel a közösségfejlesztés, a hátrányos helyzetűek segítését, felzárkóztatását, a fiatalok helyben tartása témákban –. Ez mindenképpen új szemléletet, új alapokon nyugvó stratégia kidolgozását jelenti, egyúttal szakítva az eddig elszigetelten megjelenő elképzelésekkel, közös cél, hogy csak összefogással, és térségi szintű gondolkozással építsük a jövőt. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Korábbi fejlesztési terveknek a tervezési területre gyakorolt hatásai 2/2

176 175 A helyi közösség által kidolgozott stratégia csak akkor lehet sikeres, ha épít a helyi társadalom minél szélesebb összefogására, az alulról jövő kezdeményezések, ötletek megvalósulására. A stratégia kialakításánál ez az elv érvényesült, hiszen a megfogalmazott prioritások, az ehhez szükséges intézkedések magukban hordozzák a három szféra összefogására és együttműködésére épülő helyi közösségi kezdeményezések, elképzelések megvalósulását. A helyi közösség megalakulása, és egyesületté való átalakulása jelzi, hogy komoly szándék mozgatja a helyi szereplőket. A fiatalok kezdetektől való bevonása – Ifjúsági LEADER Bizottság létrehozásával – az egyik biztosíték, hogy az induláskor általában meglévő lendület nem fog ellaposodni, sőt egyre intenzívebb érdeklődés, aktivitás jellemzi őket. Egyre többen ismerik fel, hogy a megújuláshoz, az érintett terület magára találásához szükséges a helyi fiatalok minél szélesebb rétegének megmozgatása, érdeklődésének felkeltése. Rajtuk keresztül hathatósabb a felnőtt társadalom aktivizálása is. oMindezek figyelembe vételével fontos szerep jut a térségi kommunikáció erősítésének, azaz, hogy minél több emberhez jussanak el az információk, ezzel is elősegítve, hogy a megvalósuló kezdeményezések minél szélesebb réteg bevonásával valósuljanak meg. o Másik fontos tényező a három szféra folyamatos együttműködésének, ezzel együtt a térségi szemlélet meglétének erősítése. Ezt szolgálják a már létrejött fórumok, találkozások folytatása, melyek már eddig is komoly erőforrást jelentettek sok jövőbeni közös munka kialakulásához. oA különböző gazdasági-társadalmi háttérrel rendelkezők közötti együttműködés területén a fiatalok járnak jó példával. Tevékenységük pozitív hatásai már érezhetők a szülőkön keresztül a felnőtt társadalom tagjai között is. A stratégia kialakításánál és megvalósításánál komolyan építünk a fiatalok eddigi ez irányú tevékenységére. A helyi közösség által kidolgozott stratégia csak akkor lehet sikeres, ha épít a helyi társadalom minél szélesebb összefogására, az alulról jövő kezdeményezések, ötletek megvalósulására. A stratégia kialakításánál ez az elv érvényesült, hiszen a megfogalmazott prioritások, az ehhez szükséges intézkedések magukban hordozzák a három szféra összefogására és együttműködésére épülő helyi közösségi kezdeményezések, elképzelések megvalósulását. A helyi közösség megalakulása, és egyesületté való átalakulása jelzi, hogy komoly szándék mozgatja a helyi szereplőket. A fiatalok kezdetektől való bevonása – Ifjúsági LEADER Bizottság létrehozásával – az egyik biztosíték, hogy az induláskor általában meglévő lendület nem fog ellaposodni, sőt egyre intenzívebb érdeklődés, aktivitás jellemzi őket. Egyre többen ismerik fel, hogy a megújuláshoz, az érintett terület magára találásához szükséges a helyi fiatalok minél szélesebb rétegének megmozgatása, érdeklődésének felkeltése. Rajtuk keresztül hathatósabb a felnőtt társadalom aktivizálása is. oMindezek figyelembe vételével fontos szerep jut a térségi kommunikáció erősítésének, azaz, hogy minél több emberhez jussanak el az információk, ezzel is elősegítve, hogy a megvalósuló kezdeményezések minél szélesebb réteg bevonásával valósuljanak meg. o Másik fontos tényező a három szféra folyamatos együttműködésének, ezzel együtt a térségi szemlélet meglétének erősítése. Ezt szolgálják a már létrejött fórumok, találkozások folytatása, melyek már eddig is komoly erőforrást jelentettek sok jövőbeni közös munka kialakulásához. oA különböző gazdasági-társadalmi háttérrel rendelkezők közötti együttműködés területén a fiatalok járnak jó példával. Tevékenységük pozitív hatásai már érezhetők a szülőkön keresztül a felnőtt társadalom tagjai között is. A stratégia kialakításánál és megvalósításánál komolyan építünk a fiatalok eddigi ez irányú tevékenységére. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Stratégia-alkotási folyamat lezárta után tervezett LEADER-szerű működés bemutatása 1/2

177 176 oA LEADER – szerű működést jelzik azok a közösségi beruházások – pl. helyi kulturális, természeti értékek felkutatása, megőrzése, hasznosítása, stb. -, mely csak a települések, kistérségek fiatal és felnőtt lakosainak összefogásával valósulhatnak meg, lehetnek eredményesek. Ezek a közösségi kezdeményezések, összefogások lehetnek csak a biztosítékai annak, hogy a térség újból magára talál. Ennek hiánya, illetve a támogatás elmaradása hosszú távon ellehetetleníti az érintett területet. oAz új gazdasági struktúra kialakításánál, a kreatív, kulturális ipar megteremtésekor, a zöld infrastruktúra erősítésénél kikerülhetetlen és szükséges azokra a tapasztalatokra építeni, melyeket az idősebb generáció még őriz, és készséggel átad a fiatalabb generáció számára. oA LEADER – szerű működést jelzik azok a közösségi beruházások – pl. helyi kulturális, természeti értékek felkutatása, megőrzése, hasznosítása, stb. -, mely csak a települések, kistérségek fiatal és felnőtt lakosainak összefogásával valósulhatnak meg, lehetnek eredményesek. Ezek a közösségi kezdeményezések, összefogások lehetnek csak a biztosítékai annak, hogy a térség újból magára talál. Ennek hiánya, illetve a támogatás elmaradása hosszú távon ellehetetleníti az érintett területet. oAz új gazdasági struktúra kialakításánál, a kreatív, kulturális ipar megteremtésekor, a zöld infrastruktúra erősítésénél kikerülhetetlen és szükséges azokra a tapasztalatokra építeni, melyeket az idősebb generáció még őriz, és készséggel átad a fiatalabb generáció számára. Forrás:HVS kistérségi HVI, helyi érintettek, KSH, HVS adatbázis Stratégia-alkotási folyamat lezárta után tervezett LEADER-szerű működés bemutatása 2/2


Letölteni ppt "Budapest, 2008 Október 22. Helyi Vidékfejlesztési Stratégia – Észak-Borsodi LU A dokumentumban szereplő összes szellemi termék a European Public Advisory."

Hasonló előadás


Google Hirdetések