Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

„Hosszú életem alatt megtanultam, hogy egész tudományunk, a valósággal összevetve , primitív és gyerekes – ennek ellenére ez a legértékesebb dolog, amivel.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "„Hosszú életem alatt megtanultam, hogy egész tudományunk, a valósággal összevetve , primitív és gyerekes – ennek ellenére ez a legértékesebb dolog, amivel."— Előadás másolata:

1 „Hosszú életem alatt megtanultam, hogy egész tudományunk, a valósággal összevetve , primitív és gyerekes – ennek ellenére ez a legértékesebb dolog, amivel valaha is rendelkeztünk.” Albert Einstein

2

3

4 Másnap Einstein úgy ébredt fel, hogy világhírű lett.

5 „…ki az ördög…???”

6 1879-ben született Dél-Németországban, zsidó családból származik
1879-ben született Dél-Németországban, zsidó családból származik. Magának való, visszahúzódó fiú volt, bár első tanára azért mondott fel, mert 5 évesen hozzávágott egy széket. Később barátkozóvá vált és az indulatain is megtanult uralkodni.

7 Olaszországba költözött a katonaság elől, lemondott német állampolgárságáról és svájci lett. 16 évesen a zürichi Műszaki Főiskolára nem vették fel elsőre, de a középiskola elvégzése után felvételi nélkül került be. Jobbra a diplomája: neki is van hármas jegye, de a legtöbb hatos.

8 Itt ismerkedett meg Mileva Maric-csal, későbbi feleségével
Itt ismerkedett meg Mileva Maric-csal, későbbi feleségével. Érdekessége, hogy görög származású ugyan, de Magyarországon nőtt fel ben Berlinbe költözik családjával, majd elválnak. Egyik barátjáról a következőt írta egy levélben: „Azt csodáltam benne, hogy nem csak biztonságot, de tartós harmóniát tudott teremteni egy asszony számára – én e téren szégyenteljes kudarcot vallottam.”

9 1919-ben unokatestvérét, Elsa Löwenthalt veszi el feleségül
1919-ben unokatestvérét, Elsa Löwenthalt veszi el feleségül. A tudós viszont másik asszonyba volt szerelmes, de érzelmei viszonzatlanok maradtak: „…a csillagokban kellett megtalálnom azt, amit itt a földön megtagadtak tőlem.”

10 1902 és 1909 között a berni szabadalmi hivatalban dolgozott, később a zürichi és a prágai egyetem elméleti fizika professzora lett ig a berlini Kaiser Wilhelm Institut igazgatója ban, Adolf Hitler hatalomra jutása után az Egyesült Államokba emigrált, haláláig Princentonban volt professzor.

11 Kedvenc időtöltése a hegedű és a vitorlázás.

12 1921-ben kapja a fizikai Nobel-díjat, de nem a relativitáselméletért, amivel világhírű lett, hanem "elméleti fizikai munkásságáért s különösen a fényelektromos hatás törvényének fölfedezéséért".

13 A tudós egy ideig Belgiumban tartózkodik a királyi pár vendégeként, majd 1933-ban végleg elhagyja Európát családjával a német zsidóüldözés miatt. Princeton, 1937.

14 „Azt nem tudom, hogy a Harmadik világháborút milyen fegyverekkel fogják megvívni, de a negyediket biztosan botokkal és kövekkel.” - Albert Einstein -

15 A zsidóüldöző nácik ellen felhívja a figyelmet egy új hatásos nukleáris fegyver kifejlesztésére,…… majd később ez ellen küzd.

16 „A háborút megnyertük, a békét nem.” „Magam vagyok a fájdalom.”
„Az egész, annyit dicsőített technikai haladás – nem egyéb, mint egy beteges bűnöző kezében lévő balta.” „A háborút megnyertük, a békét nem.” „Magam vagyok a fájdalom.”

17 "Sose aggódj amiatt, hogy nem érted a matematikát
"Sose aggódj amiatt, hogy nem érted a matematikát. Biztosíthatlak, nekem még több gondom van vele." (Einstein levele egy 12 éves diáknak.)

18 Felajánlják Einsteinnek Izrael állam elnöki tisztségét, de a tudós, egészségi állapotára hivatkozva, elhárítja a felkérést: "Mélyen megérintett Izrael állam felkérése (az elnöki posztra), s egyúttal elszomorít és szégyellem, hogy nem élhetek a felkéréssel. Egész életemben objektív dolgokkal foglalkoztam, így sem veleszületett rátermettséggel, sem kellő tapasztalattal nem rendelkezem ahhoz, hogy emberekkel foglalkozzam és hivatali ügyekben járjak el."

19 "Csak két dolog biztos. A világegyetem és az emberi butaság.
... a világegyetemben nem vagyok olyan biztos."

20 "Kedves Utókor, ha nem lettetek igazságosabbak, békeszeretőbbek és általában véve értelmesebbek, mint amilyenek mi vagyunk (voltunk) - no, akkor vigyen el benneteket az ördög. Ezzel a jókívánsággal maradok (maradtam) tisztelettel: Albert Einstein" (Egy időkapszulában elhelyezett levél 1936-ból.)

21 Albert Einstein elhunyt:
1955. április 18-án


Letölteni ppt "„Hosszú életem alatt megtanultam, hogy egész tudományunk, a valósággal összevetve , primitív és gyerekes – ennek ellenére ez a legértékesebb dolog, amivel."

Hasonló előadás


Google Hirdetések