Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

ANOREXIA NERVOSA (kóros soványság)

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "ANOREXIA NERVOSA (kóros soványság)"— Előadás másolata:

1 ANOREXIA NERVOSA (kóros soványság)
Jarabek Lívia, Geierhosz Dóra

2 RÖVID LEÍRÁS: Az anorexia nervosa esetében a
páciensek súlyos fogyókúrával, testedzéssel mindent megtesznek azért, hogy testsúlyuk nehogy a korra és testmagasságra vonatkozó minimális testsúlynorma felett legyen Ezek az emberek látható soványságuk ellenére folyamatosan attól rettegnek, hogy elhíznak

3 RÖVID LEÍRÁS: Általában a környezet tiltakozása ellenére túlsúlyosnak tartják magukat, vagy pedig úgy érzik, hogy valamelyik testtájuk túl kövér, még akkor is, ha nyilvánvalóan soványak A nők esetében ebben a stádiumban általában elmarad a menstruáció. Az anorexia többnyire éves korban kezdődik.

4 ELŐFORDULÁS ÉS OKOK: A szakemberek szerint az anorexia nem szervi eredetű betegség. Habár bizonyos jelek a hipotalamusz működési zavarára utalnak, ez közvetetten, lelki hatásokra következik be. Ebben nem kis szerepe van a társadalmi-kulturális környezetnek, vagyis hogy manapság a vékony testalkatú nő a szépségideál. A 16 és 25 év közötti nők egy százaléka anorexiás, a 10 százalékuk úgynevezett szubklinikai (a betegség nyílt megjelenése előtti) eset. A túlságosan magas elvárások vagy az olyan családi háttér, amelyben nem érzik magukat a fiatalok biztonságban, ugyancsak anorexiához vezethet. Az érintettek 95 százaléka nő, a leírások szerint a férfiak körében a testépítők és a homoszexuálisok között fordul elő ez a betegség.

5 ELŐFORDULÁS ÉS OKOK: Leggyakrabban a kamasz- és huszonéves korban alakul ki, de a középkorú emberek is hajlamosabbak rá. Veszélyeztetettebbek azok, akiknek a családjában előfordul valamilyen táplálkozási zavar, ezért örökletes tényezők is szerepet játszhatnak kialakulásában. Bizonyos sportágaknál, különösen a versenysportban, követelmény a vékony testalkat. Ha ezt csupán helytelen diétával tudják elérni, könnyen vezethet táplálkozási zavarhoz.

6 TÜNETEK ÉS DIAGNÓZIS: nagymértékű fogyás testképzavar
a kövérségtől való kifejezett undorodás és félelem a havi vérzés zavara A tünetek általában serdülőkorban jelentkeznek, a kezdet kapcsolódhat valamilyen traumatikus életeseményhez (pl. a szülők válása, súlyos testi betegség, iskolaváltoztatás stb.), de a betegség kifejlődhet fokozatosan, akár korai gyermekkortól kezdve is.

7 TÜNETEK ÉS DIAGNÓZIS: A betegség lefolyása lehet egyenletes, de megjelenhet időszakosan is, gyakran válik krónikussá és legsúlyosabb formájában az életet közvetlenül is veszélyeztetheti Az energiafelvételt akár napi száz kilokalóriára is korlátozhatják, gyakran előfordul, hogy csak bizonyos ételt fogyasztanak (pl. fagylalt, szénhidrát, vagy gyümölcsök), Szexuális érdeklődésük csökken, teljesítményük romlik, állandóan fáradtak, hangulatuk nyomott, deprimált

8 TÜNETEK ÉS DIAGNÓZIS: A vézna testet fedő bőr petyhüdt, gyakran száraz tapintású és általában sárgás színű A női nemi hormon termelődése visszaszorul, így ez hátrányos a csont rendes szerkezete szempontjából is. A serdülőkorban emiatt károsodik a csontépülés, ekképp gyengébb csontozat alakul ki A megcsappant csontanyag miatt a csontok sűrűsége csökken, s így törékennyé válnak Kisebbé válik a szív, a rendesnél lassabban ver, s az EKG-görbén megfigyelhető csúcsok magassága (amplitúdója) is csökken, a folyadékháztartás egyensúlya felborul (Nem véletlen, hogy a nagyon lesoványodott betegekkel leggyakrabban szív eredetű hirtelen halál végez.)

9 KÓRLEFOLYÁS A bulimia és az anorexia nervosa lefolyása krónikus
Általában a kezelési programokat teljesítők 70 %-a évek múlva meggyógyul, vagy a tünetek lényeges csökkenéséről számol be. Az ambulánsan kezelt betegeknél a tüneti javulás akár 6 évnél hosszabb követés után is folytatódni látszik.

10 KEZELÉS A beteg CSAK szakember(ek)től remélheti a gyógyulását. Ha a baj kialakult, a szövődmények megelőzése végett sem nélkülözhető az orvos közreműködése Nagy szerep hárul azonban a pszichológusra is, hiszen lelki eredetű betegségről van szó, s ez aligha gyógyítható meg a páciens bajának a hátterében meghúzódó lelki ok kiiktatása nélkül De nem elhanyagolható a dietetikus szerepe sem. Az anorexiás beteg kezelése akkor vezet a legbiztosabb sikerre, ha az orvos, a pszichológus és a dietetikus összehangoltan tevékenykedik a cél érdekében.

11 A feltáplálással kapcsolatban a sietség nem vezet jóra, nem egy pácienst elvesztettek emiatt. Az energiában (szénhidrátban és zsiradékban) gazdag, ám ásványi anyagokban szegény étrend, valamint a bőséges folyadék ugyanis megterheli a legyengült szívet. Ezért az anorexiás betegek étrendi kezelése során, történjen az szájon át, szondán vagy intravénásan, fontos szabály, hogy kis ( kilokalóriás) adagokkal való kezelés után csak lassan növekedjen a napi bevitt energiatartalom. Egyidejűleg arra is ügyelnek, hogy a vérnek a lesoványodás alatt megcsappant kalcium-, kálium-, magnézium- és foszfáttartalma szintén rendessé váljék. A terápia kezdetén minden esetben hasznos a beteg saját kontrollját fokozó étkezési napló vezetése. Gyógyszeres kezelésként általában antidepresszánsokat és benzodiazepineket használnak.

12 KÖSZÖNJÜK A FIGYELMET!


Letölteni ppt "ANOREXIA NERVOSA (kóros soványság)"

Hasonló előadás


Google Hirdetések