„Én úgy szeretem már Rodostót, hogy soha el nem felejthetem Zágont!”

Az előadások a következő témára: "„Én úgy szeretem már Rodostót, hogy soha el nem felejthetem Zágont!”"— Előadás másolata:

1 „Én úgy szeretem már Rodostót, hogy soha el nem felejthetem Zágont!”
Mikes Kelemen „Én úgy szeretem már Rodostót, hogy soha el nem felejthetem Zágont!”

2 Élete 1690, Zágon – 1761, Rodostó Erdélyi református család
Nevelőapja hatására még gyermekkorában rekatolizált A jezsuiták kolozsvári konviktusában tanult 1707-ben II. Rákóczi Ferenc „belső inasa” (apródja) lett, aki két év múlva „bejáróvá” léptette elő

3 A Mikes-kastély Zágonban

4 Rákóczi mellett Mikes követi Rákóczit a bujdosásban is:
1711. február 21. Lengyelország 1713. január szeptember 15. Franciaország III. Ahmed szultán meghívására Törökországba utaztak, hogy itt várják ki, míg a politikai viszonyok alakulása lehetővé teszi visszatérésüket Október 10-én kötöttek ki Gallipoliban, majd Drinápolyba mentek a szultán elé. A visszatérés reménye lassan szertefoszlik „De a fejdelmek között lévő atyafiság és barátság olyan, mint a nádszál, ha jól vagyon dolgod, mind az atyafiság, mind a barátság fent vagyon, ha pedig rosszul vagyon, és reájok szorulsz, csak azt mondják: nescio vos (nem ismerlek)” – írja Mikes 1720 tavaszán több szálláshely után (Bujukdere, Jenikő, Konstantinápoly, Bekhor) Rodostó Élete hátralévő 42 évét itt töltötte: „Én úgy szeretem már Rodostót, hogy soha el nem felejthetem Zágont!"

5

6 Száműzetésben Bercsényi anagrammája: Ostorod
Akik mivelünk rosszat akartak tenni, azoknak rossz szándékjokot az Isten jovunkra fordította,… Mert sokkal tágasabban vagyunk szállva, mint abban a nyomorult Jénikőben; az egész szállásaink a város széllyin vannak, csak egyet lépem, már a mezőn vagyok. …az egész bujdosó magyarok itt vannak; kinek-kinek pedig bővön elegendő és tágas szállása vagyon, csak én egy szolgával egy gazdag örménynek az egész házát bírom; és mindenik háznak vagyon egy kis kertje.” A városban négy különböző nemzetség, egymástól elkülönülve, saját szokásokkal, vallásgyakorlattal: a törökök, örmények, zsidók és görögök. Az örmény negyedben (leggazdagabb városrész) huszonnégy házat kapnak Rákóczi és bujdosói.

7

8 Rákóczi Emlékmúzeum, Rodostó

9 Törökországi levelek Horváth István (Rákóczi szolgája) őrizte, tőle került a bécsi magyar irodalmi társaság egyik tagjához, Görög Demeterhez, aki tovább adományozta Kultsár Istvánnak. 1794. Kultsár kiadta a leveleket 1858. Toldy Ferenchez kerültek 1867. Bartakovics Béla érsek „szerezte” meg az eladósodott Toldy Ferenctől őket, és az egri főegyházmegyei könyvtárra hagyta.

10

11

12 Nyelve erdélyi magyar köznyelv
207 db egybekötött levél – az első levél október 10-én, az utolsó december 20-án kelt. Sok történelmi, kortörténeti érdekesség – a rodostói magyar emigráció életét örökítette meg irodalmi formában A magyar széppróza első alkotása: tudatosság a szerkesztésben – arányos, szervesen komponált korkép és vallomás Emlékirat Egzotikus keleti útirajz (a kisázsiai környezet, a török birodalom hatalmi apparátusának működése, Rodostó és környéke mindennapi élete ) Anekdota Napló Nyelve erdélyi magyar köznyelv

13 A levélkötet szerkezete
Első harmad: a főalak Rákóczi, körülötte a bujdosók (Mikes szemléletes emberábrázoló, karakterek egész sorát ismerjük meg a levelekből) Második harmad: Rákóczi reménységei (bizakodó hang, az események mozgalmasabbak) Harmadik rész: a reménytelenség és belenyugvás CONSTANTINÁPOLYBAN GRÓF P... E.... ÍROTT LEVELI M... K... P… E… grófnő valószínűleg fiktív alak

14 Műfaj Levélgyűjtemények divatja – Franciaország Kétféle levél
Misszilis (elküldött) valódi személyhez írt és elküldött, majd gyűjteményben publikált Fiktív (kitalált személynek szóló) belőlük épül fel a levélregény (Montesquieu Perzsa levelek, 1721; Goethe Az ifjú Werther szenvedései, 1774) Mikesé fiktív misszilis levelek

15 A ROKOKÓ. A korabeli Párizsban ekkortájt – tehát a Napkirály utolsó éveiben, de leginkább XV. Lajos uralkodása idején – alakult ki az a kifinomult, udvari művészet, amely nevét gyakori díszítő formájáról, a kagylóról kapta (franciául rocaille, ejtsd: rokáj). Ez a rokokó. A fiatal Mikes Párizsból vitte Európa keleti szélére ennek a művészetnek az élményét. Itt nem volt Versailles, nem voltak nyírott franciakertek, finom, mezítelen hölgyek és gáláns ünnepélyek. A Törökországi levelek stílusukban őrzik a rokokót. Milyen stílusjegyekről ismerni rá a rokokóra? Könnyed, társalgási hangvétel, elegáns mértéktartás, a túlzások kerülése méretben és szenvedélyben, a kicsinek, meghittnek, bensőségesnek előtérbe helyezése. Finom részletgazdagság az ábrázolásban, az elmúlót megragadó pillanatkép. Ezeknek a stílusjegyeknek ideális műfaja a levél.

16 1 Gallipoliból, Anno 1717. 10. octobris. Édes néném
1 Gallipoliból, Anno octobris. Édes néném! Hálá légyen az Istennek, mi ideérkeztünk ma szerencsésen, Franciaországból pedig 15. septembris indultunk meg. A fejdelmünknek Istennek hálá jó egészsége volna, hogyha a köszvény búcsút akarna tőlle venni, de reméljük, hogy itt a török áer elűzi. Édes néném, mi jó a földön járni! Látja kéd, még Szent Péter is megijedett volt, mikor a vízben sipadoztak a lábai. Hát mi bűnösök, hogyne félnénk, amidőn a hajónk olyan nagy habok között fordult egyik oldaláról a másikára, mint az erdélyi nagy hegyek. Némelykor azoknak a tetején mentünk el, némelykor pedig olyan nagy völgyben estünk, hogy már csak azt vártuk, hogy reánk omoljanak azok a vízhegyek. De mégis olyan emberségesek voltanak, hogy többet nem adtak innunk, mintsem kellett volna. Elég a', hogy itt vagyunk egészségben. Mert a tengeren is megbetegszik az ember, nemcsak a földön, és ott ha a hintó megrázza, elfárad, és jobb egyepegyéje vagyon az ételre. De a hajóban az a szüntelen való rengetés, hánkodás a főt elbódítja, a gyomrot felkeveri, és úgy kell tenni, valamint a részeg embereknek, aki a bort meg nem emésztheti. A szegény gyomromnak is olyan nyavalyában kelletett lenni vagy két első nap, de azután úgy kellett ennem, mint a farkasnak. A fejdelmünk a hajóból még nem szállott vala le, hogy a tatár hám, aki itt exiliumban vagyon, holmi ajándékot külde és a többi között egy szép lovat, nyergelve. Itt a fejdelemnek jó szállást adtak, de mi ebül vagyunk szállva. De mégis jobban szeretem itt lenni, mintsem a hajóban. Édes néném, a kéd kedves levelit vagyon már két esztendeje hogy vettem; igazat mondok, hogyha az esztendő egy holnapból állana. Reménlem, édes néném, hogy már ezután, minthogy egy áerrel élünk, gyakrabban veszem kedves levelét. De minthogy egynehány száz mélyfölddel közelebb vagyunk egymáshoz, úgy tetszik, hogy már inkább is kell kédnek engemet szeretni. Én pedig ha igen szeretem is kédet, de többet nem írhatok, mert úgy tetszik, mintha a ház keringene velem, mintha most is a hajóban volnék.

17 10 Drinápoly, 15. martii Édes néném, éppen ma ha jól felszámlálom, egy holnapja hogy írtam kédnek. De szakállomra fogadom (amikor leszen), hogy ha az idő meglágyul, gyakrabban írok. Mert márványkő volna is a kéd szíve, de megszánna, ha látná kéd, mint vagyok, vagyis inkább mint vagyunk szállva. A házam négy kőfalból áll, azon egy fatáblás ablak, azon a szél mind széllyire, mind hosszára béjöhet. Ha pedig papirossal bécsinálom, az egerek és a patkányok a papirost vacsorájokon elköltik. A mobiliám egy kis faszékből áll; az ágyam a földre vagyon terítve, és a házamot egy cseréptálban való kevés szén melegíti. De azt ne gondolja kéd, hogy mindezek után én legyek legméltóbb a szánásra, mert tíznek sincsen egy faszéke, se olyan ágya, mint nekem, se csak fatábla is az ablakjokon, a hó lengedezve bémehet az ágyokra. De lehet-é ágynak híni egy leterített pokrócot a földre? Ilyen palotákban lakunk ám mi. De a reménség igen szükséges lévén az embernek, és olyan szükséges mint az eledel, a rossz házakban lakván mostanában azt reméljük, hogy még jókban lakunk. Megérjük-é még aztot valaha? De azt megértük, hogy ideérkezett a spanyol követ, akit a fejdelemhez küldött a király igen sok ígérettel, hogy mindenekben segíteni fogja. Ma reggel szemben volt urunkkal, aki is fennállva fogadta, és beszélt vele vagy fél óráig. Azt tudja kéd, hogy szeretem kédet. Azt is tudja kéd, hogy az egészségre kell vigyázni; azt is, hogy a hideg házban nem lehet sokat írni.

18 5. A hazatérés délibábos reménye
A 10. levél még a száműzetés elején keletkezett. A fejedelem a spanyol követet fogadja. A bujdosók számára kézzel fogható közelségbe kerül a hazatérés, ha a spanyolok Dél-Itália felől, a törökök pedig Erdély felől egyszerre roppantják meg a Habsburg Birodalmat. De a hazatérés megcsillanó reménye délibáb marad: a spanyolok nemsokára csúnyán cserbenhagyják Rákóczit. Mikes egy szóval sem fejezi ki kételyét, leveléből mégis kitetszik, hogy nem sok reményt fűz a nagyhatalmi segítséghez. Hogyan éri ezt el? Olvassátok el a 10. levelet, és megbeszélése során keressetek választ majd erre a kérdésre is!

19 108 Rodostó, 14. decembris Édes néném, itt elég hó vagyon, amely itt nem igen közönséges. Azt mondhatnák, hogy itt némelykor csak azért havaz, hogy az örmények vendégeskedhessenek. Ezt neveti kéd talám, de ez úgy van, mert ők elmennek, egy nagy tálat megtöltenek hóval, de annak harmad- vagy negyednapi hónak kell lenni, mert úgy mind jobb izű, mind pedig keményebb és porcogósabb. Azt a tál havat azután nyakon öntik peszmeggel. De tudja-é kéd, mi légyen a'? A szőllőt nagy üstökben megfőzik mindaddig, amég olyan sűrű nem lesz, mint a serélesztő. Azután leszűrik, hordókban töltik, olyan színű és olyan édes, mint a méser. Így elkészítvén tehát azt a levegőégből lehullott étket, a ház közepire teszik. Akkor a gazda az egész cselédivel körülveszi, kinek-kinek egy kalán lévén kezében, és azt csakhamar felkalánozzák, valamint a téjfelt. Abból pedig kell enni még a szopógyermeknek is. Azt pedig ne gondolja kéd, hogy a gazdaasszony így vendégelje mindennap a gyermekeit. A' már sok volna, és nem mindennap papsajtja, hanem csak akkor, amikor kedvit akarja keresni a gyermekinek, és hogy ki-ki jókedvű legyen a háznál. Mikor a tél olyan fösvény, hogy nem esik a városon, olyankor a cselédes gazda egy mélyföldnire is elmegyen hóért, és azután abból kedveskedik az atyjafiainak. De most ki vannak, mert mind hó elég van, mind pedig e' lakadalmas holnap lévén, a kéthúrú hegedűt eleget rángatják nekik. De a' csúfos szokás nálok, hogy mihent az egy gazdaasszonynak a fia a feleségit a házhoz viszi, a szegény menyecskének a száját bézárják, valamint a pápa a cardinálisoknak, és mindaddig nem szabad neki szólni, valamég az urának az anyja arra szabadságot nem ád. Addig olyan a háznál, mint a néma, csak az urával beszélhet, de mással senkivel sem, mikor a gazdaasszony hozzá szól, vagy valamit parancsol neki, a menyecskének csak inteni. Az ilyen némaság pedig eltart némelykor hat, hét esztendeig, ha a gazdaasszony szereti a fia feleségit, hamarébb felszabadítja a némaságból, de ha nem szereti, tíz esztendeig is némán kell maradni, noha egy házban laknak. Ennek a szokásnak pedig az az oka, hogy a menyecske ne perelhessen a háznál, hanem nagy csendességgel függjön az ura anyjától. Vajon nálunk nem volna-é jó ez a szokás? Elég már az örményekről írni, de nem lehet nem írni, minthogy közöttök lakunk.

20 Mindenfelől csak azt hozák hírűl, hogy a spanyolok mennyi várat, várost vettek meg Oloszországban; talám semmit nem hadnak a jövő esztendőre. Erről jut eszemben, hogy Carolus quintus nem tudom micsoda várat szállott meg az impériumban. De minthogy későre adták fel a várat, azért megharagudott az egész lakosokra, és megizente nekik, hogy csak az asszonyoknak kegyelmez meg, az embereket mind levágatja. Azért másnap valamennyi asszony vagy leány vagyon, takarodjék ki a várból. Hanem azt megengedi nekik, hogy amit a hátakon elbírnak, azt elvihetik magokkal. Másnap a császár elhűl belé az egész táborával, amidőn látja, hogy az asszonyoknak akik a várból mennek, mindenikének egy férfiú a hátán: az asszonyoknak a férjek, a leányoknak az atyjafiok. A táborra érkezvén így megterhelve, mondák a császárnak, hogy az engedelme szerént ők drágább portékával nem terhelhették meg magokot, mint a férjekkel. Erre megkegyelmezett a császár az egész városnak. Nám az asszonyok is cselekesznek valaha valami jót. Jó egészséget, édes néném, engedje meg az Úr, hogy megérhessük az újesztendőt nemcsak ebben a bőrünkben, hanem még az egészségünkben is.

21 112 Rodostó, 8. aprilis Amitől tartottunk, abban már benne vagyunk. Az Isten árvaságra téve bennünket, és kivévé ma közüllünk a mi édes urunkot és atyánkot, három óra után reggel. Ma nagypéntek lévén, mind a mennyei, mind a földi atyáinknak halálokot kell siratni. Az Isten mára halasztotta halálát urunknak azért, hogy megszentelje halálának áldozatját annak érdemével, aki ma megholt érettünk. Amicsoda életet élt, és amicsoda halála volt, hiszem, hogy megmondották nékie: ma velem lész a paradicsomban. Hullassuk bővséggel könyveinket, mert a keserűségnek ködje valóságoson reánk szállott. De ne azt a jó atyánkot sirassuk, mert őtet az Isten annyi szenvedési után a mennyei lakadalomban vitte, ahol a gyönyörűségnek és az örömnek pohárából itatja, hanem mi magunkot sirassuk, kik nagy árvaságra jutottunk. Ki sem lehet mondani, micsoda nagy sírás és keserűség vagyon itt miközöttünk még csak a legalábbvalón is. Ítéld el, ha lehet, micsoda állapotban írom ezt a levelet, de mivel tudom, hogy örömest kívánnád tudni, mint esett szegénynek halála, mind téntával, mind könyhullatásimmal leírom, ha szinte azáltal megszaporítom is keserűségemet.

22 Úgy tetszik, hogy az utolsó levelemet az elmúlt holnapnak 25-dik napján írtam vala. Azután szegény mind nagy bágyadtságokot érzett, igen keveset, de másként mindent a szokás szerént vitt végben, abban a gyengeségiben is az esztergájában dolgozott első aprilisig. Aznap pedig a hideg erősen jött reá, és annál inkább meggyengíttette. Másnap jobbacskán volt. Virágvasárnap a gyengeség miatt nem mehetett a templomban, hanem a közel való házból hallgatta a misét. A mise után amely pap odavitte neki a szentelt ágat, térden állva vette el kezéből, mondván, hogy talám több ágat nem fog venni. Hetfün jobbacskán volt, kedden hasonlóképpen, még a dohánt is megkívánta, és dohányzott. De azt csudálta mindenikünk benne, hogy ő semmit halála órájáig a háznál való rendben el nem mulatott, se meg nem engedte, hogy őérette valamit elmulassanak. Mindennap szokott órában felöltözött, ebédelt, és lefekütt, noha alig volt el, de mégis úgy megtartotta a rendet, mint egészséges korában. Szeredán délután nagyobb gyengeségben esett, és csak mindenkor alutt. Egynehányszor kérdeztem, hogy mint vagyon, csak azt felelte: én jól vagyok, semmi fájdalmat nem érzek. Csötörtökön igen közel lévén utolsó végihez, elnehezedék, és az urat magához vette nagy buzgósággal. Estve a lefekvésnek ideje lévén, kétfelől a karját tartották, de maga ment a hálóházában. A szovát igen nehéz volt már megérteni. Tizenkét óra felé étszaka mindnyájan mellette voltunk. A pap kérdette tőle, ha akarja-é felvenni az utolsó kenetet? Intette szegény, hogy akarja. Annak vége lévén, a pap szép intéseket és vigasztalásokot mondván neki, nem felelhetett reája, noha vettük észre, hogy eszin van. Azt is láttuk, hogy az intéskor a szemeiből könnyhullatások folytanak. Végtire szegény, ma három óra után reggel, az Istennek adván lelkét, elaluvék, mivel úgy holt meg, mint egy gyermek. Szüntelen reá néztünk, de mégiscsak azon vettük észre általmenetelit, amidőn a szemei felnyíltak. Ő szegény árvaságra hagya bennünket ezen az idegen földön. Itt irtóztató sírás, rívás vagyon közöttünk. Az Isten vigasztaljon meg minket.

23 „Mikes ezúttal az elbeszélt esemény jelentőségének szimbolikus elmélyítésére kihasználja azt, hogy Rákóczi halála éppen nagypéntekre esett. Tehát analógiásan egymásra vonatkoztathatja Jézus és Rákóczi, a földi és az égi atya halálát. Így azután mélyebb értelmet nyer az a létállapot, amelybe a rodostói magyarok, Rákóczi árvái mindnyájan belekerültek, vagyis a bujdosás állapota. Ennek elsődleges jelentése, vagyis a ’politikai száműzetés’, a ’hazától való távollét’ ilyen háttér előtt elhalványodik, és kezd eltolódni a ’földi téreken való bujdosás’, az ’evilági lét’, a ’mulandóság’ irányába. Az önkéntelen és őszinte gyász és a keresztény-sztoikus rezignáció ily módon eltéphetetlenül összekapcsolódik.” (Szörényi László)

24 207 Rodostó, 20. decembris Kedves néném, nemcsak mi, hanem az egész emberi nemzet olyan, mint a halálra ítéltetett rabok, akik nem tudják, mikor viszik ki a halálra. A mi sorsunk éppen olyan. Mennyi urakot, nemesembereket temettünk már el, kit egy, kit más esztendőben, úgyannyira, hogy már csak ketten maradtunk volt Zay úrral. Az Isten azt is kivevé a bujdosásból 22 octobris. Már most egyedül maradtam a bujdosók közül, és nem mondhatom, mint eddig, hogy hadd vigyék ki ezt vagy amazt előre, mert egyedül maradván, nekem kell kimennem az áldozatra. A Csáki úr halála után Zay urat tette volt a porta a magyarok fejévé, akik ebben az országban vannak a császár protectiója alatt. Halála után a portára kelletett mennem, hogy hírré adjam halálát. A szokás szerént engemet tettek básbuggá, mert azt jó megtudni, hogy akik ebben az országba az öreg Rákóczival jöttünk, azok közül csak én maradtam, hanem akik most velem vannak, azok újak. Micsodás a világ! Mennyi változáson mentem már által, de az Istennek gondviselése mindenkor velem volt és vagyon mindnyájunkkal. Egész predikációt csinálhatnék a siralomnak völgyében lévő változó életünkről, amely változást mindaddig próbáljuk, valamég az örömnek hegyére nem megyünk. Vagyon immár egynehány napja, hogy ide visszáérkeztem. Mit rendel az Úr ezután felőlem, az ő kezében vagyok, hanem azt tudom, hogy a pornak porrá kell lenni, és boldog az, aki nem az Úrnak, hanem az Úrba hal meg. Annyi hosszas bujdosásom után kell-é mást kívánnom annál a boldogságnál. Az első levelemet, amidőn a nénémnek írtam, huszonhét esztendős voltam, eztet pedig hatvankilencedikbe írom; ebből kiveszek 17 esztendőt, a többit haszontalan bujdosásba töltöttem. A haszontalant nem kelletett volna mondanom, mert az Isten rendelésiben nincsen haszontalanság, mert ő mindent a maga dicsőségire rendel. Arra kell tehát vigyáznunk, hogy mi is arra fordítsuk, és úgy minden irántunk való rendelése üdvességünkre válik. Ne kívánjunk tehát egyebet az Isten akaratjánál. Kérjük az üdvességes életet, a jó halált és az üdvességet, és azután megszűnünk a kéréstől, mind a bűntől, mind a bujdosástól, mind a telhetetlen kívánságtól. Amen.