Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Pál apostol 12/B.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Pál apostol 12/B."— Előadás másolata:

1 Pál apostol 12/B

2 0. Személye A tizenharmadik apostolnak mondják, bár nem tartozott Krisztus kísérői közé, nem találkozott vele A Kis-Ázsiai Tarsusból származott, jómódú, polgárjoggal rendelkező családból, sátorkészítő mesterséget tanult Jeruzsálemben farizeusi teológiai képzésben részesült Részt vett István kivégzésén, üldözte a keresztényeket, míg meg nem tért a damaszkuszi úton

3 1. Első útja Ciprus szigetén egy zsidó mágus el akarta űzni őket, de váratlanul megvakult, amit a római elöljáró égi jelnek vett, és megtért Kis-Ázsiában meggyógyított egy béna embert, mire istennek nézték, és kis híján áldozatot mutatttak be neki A szomszédos városban viszont megkövezték, amit azonban túlélt A jeruzsálemi zsinaton ő képviselte a kis-ázsiaiakat, elérte, hogy a nem zsidó keresztényeket felmentsék a rituális előírások alól

4 2. Második útja Észak-Görögországba hajózott, erre az útjára már Lukács evangélista is elkísérte, aki ettől kezdve társa volt ( saz ortodox hagyomány szerint az első ikonfestő, Mária képmását is elkészítette) Filippiben megtérített egy utcanőt, a gazdái viszont feljelentették és börtönbe vetették Pált Éjszaka azonban földrengés zúzta szét a börtön kapuit, mire mindenki megtért Athénban az Areioszpagoszon vitatkozott a görög filozófusokkal, de azok többnyire kigúnyolták Korinthoszban az egész zsinagóga áttért, a rabbival az élen

5 3. Harmadik útja A kis-ázsiai Efezusban csodái révén sokan megtértek, mivel immár Pál egyes ruhafoszlányai is gyógyulásokat okoztak A hagyomány szerint ide költözött Szűz Mária is, a szeretett tanítvány kíséretében A város Diana istennő kultuszában élt, az ötvösség, üvegművesség megtérésük révén tönkrement, mindez sok viszállyal járt a palesztínai Cezáreában megjövendölték neki, hogy ha folytatja útját Jeruzsálembe, ott fogságba kerül, ő mégis válallta ezt a jövőt Így is lett, onnét Rómába hurcolták Út közben Máltán hajótörést szenvedtek Végül két éves per után Péterrel egy napon végezték ki Kr.u. 68-ban (lefejezték)

6 Mit tudunk Szent Pál származásáról?

7 Az István kapu Jeruzsálemben. Mi volt Saulus szerepe az eseményben?

8 Milyen sikerek és kudarcok övezték első, ciprusi és kis-ázsiai útját?

9 Mit ért el a jeruzsálemi zsinaton?

10 Mit tar a legenda kísérőjéről, Lukácsról?
Orosz ikon: Lukács Szűz Mária portréját festi Mit tar a legenda kísérőjéről, Lukácsról?

11 Milyen sikerrel járt második, görög útja?
Szent Pál athéni prédikációja Carlow ír város 19. századi, neogót szószékén Milyen sikerrel járt második, görög útja?

12 Harmadik útjának állomása, Efezus nemcsak az ő ittlétéről híres
Harmadik útjának állomása, Efezus nemcsak az ő ittlétéről híres. Még miről?

13 Hogy került Rómába? Milyen volt az útja? Mi történt vele a fogságában?


Letölteni ppt "Pál apostol 12/B."

Hasonló előadás


Google Hirdetések