Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Budapesti Természetbarát Sportszövetség

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Budapesti Természetbarát Sportszövetség"— Előadás másolata:

1 Budapesti Természetbarát Sportszövetség
Szombat Budapesti Természetbarát Sportszövetség MEGHÍVÓ Természetismereti sétára Ferenc-hegy - Érzékek ösvénye – Szemlő-hegy felszíne - Geologiai tanösvény. 1

2 Bővebb információ és az éves program megtalálható a BTSSZ honlapján
A természet, mely körülvesz és kiszolgál bennünket, melyben élünk, és amit védeni, az utókornak megőrizni kötelességünk. Ezért szövetségünk a évben  folytatjuk Budapest és környéke természeti értékeinek bemutatását. A programsorozatra szeretettel várjuk a kerületi egyesületeket, szakosztályokat, szervezett és tagsággal nem rendelkező túratársakat, gyermekeket, fiatalokat, időseket és a családokat, korhatár nélkül, hiszen túrázni, kirándulni együtt jó igazán! Bővebb információ és az éves program megtalálható a BTSSZ honlapján

3 Átadták az Érzékek tanösvényt.
Helyszín: Budapest, Ferenc-hegy 2013. május 10-én átadták az utókor számára a Ferenc-hegyen létesített Érzékek Ösvényét. Az Önkormányzat által fenntartott természetvédelmi területen az ifjú generációk tagjai szép számmal képviseltették magukat, ugyanis számos óvoda és iskola szervezett hivatalos kirándulást a tanösvényre ebből az alkalomból.  

4 A mese innen tölthető le.
Az Érzékek ösvénye a Ferenc-hegy területén megtalálható élővilágot kívánja újszerű, játékos módon megismertetni az erre járókkal. Mimó és Csipek új története összefűzi az egyes, különböző érzékekhez kapcsolódó állomásokat, vezeti a kirándulót az Érzékek ösvényén és megismerteti a Ferenc-hegy kiemelkedő természeti értékeivel. A tanösvény állomásain olyan interaktív játéklehetőségeket rejtettek el, amelyek könnyen megragadják a gyerekek kíváncsiságát, figyelmét. A mesében feltett kérdésekre a gyerekek a helyszínen találhatják meg a választ, egy papír, zsírkréta és térkép segítségével pedig aktívan részt vehetnek a kalandban!  A mese innen tölthető le. A tanösvény hossza kb. 400 méter, 20 perces sétával kényelmesen végigjárható. Megközelítés: A 11-es autóbusszal a Törökvész út felől, a Móricz Zsigmond Gimnázium megállótól a Ferenchegyi úton érjük el a parkolót.

5

6

7 Megnézzük, végigjárjuk a tanösvényt.

8 Képek a 2010-évi bejárásról.

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19 Képek az internetröl.

20 Szemlőhegyi-barlang bejárata melletti lépcsőn a barlang fölött található a Geológiai-tanösvény.
A közelben bányászott kőzeteket mutatják be, melyekből Budapest épületeit építették, utcáit burkolták.

21

22

23 A park legfelső szintjéről nagyon szép a kilátás a városra
A park legfelső szintjéről nagyon szép a kilátás a városra. Méltó emlékhely is egyben ez a fölső rész. A Barlangászok Emlékhelyét alakították itt ki. Egy-egy kövön szerepel azoknak a magyar barlangászoknak a neve és haláluk évszáma, akik barlangban vesztették életüket. 

24 A Szemlő-hegyi barlang látogatható óránként
A Szemlő-hegyi barlang látogatható óránként. Bővebb információ a honlapon.

25

26 Budapest és környéke természeti értékeit. Természetismereti séta.
Ismerjük meg Budapest és környéke természeti értékeit. Természetismereti séta. Ferenc-hegy-Érzékek ösvénye – Szemlő-hegy felszíne Geologiai tanösvény Várunk szeretettel án Szombaton. Útvonal: Ferenc-hegy-Érzékek ösvénye - Szemlő-hegy-Geologiai tanösvény. Táv: 5 km Szint: 50 m. Találkozás: 9 órakor a Batthányi téren a 11-es busz végállomásánál. Túravezető: Telek György, Dr.Balogh Istvánné. BTSSZ Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság, Erzsébetvárosi Természetbarát Sportszövetség, ÁPISZ SE. Természetbarát Szakosztály


Letölteni ppt "Budapesti Természetbarát Sportszövetség"

Hasonló előadás


Google Hirdetések