Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Emberek százai állítják, hogy elrabolták őket a földönkívüliek. Vajon hazudnak vagy hallucinációk soráról van szó? A kutatások sok esetben arra utalnak,

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Emberek százai állítják, hogy elrabolták őket a földönkívüliek. Vajon hazudnak vagy hallucinációk soráról van szó? A kutatások sok esetben arra utalnak,"— Előadás másolata:

1 Emberek százai állítják, hogy elrabolták őket a földönkívüliek. Vajon hazudnak vagy hallucinációk soráról van szó? A kutatások sok esetben arra utalnak, hogy az emberek valóban eltökélten hiszik, hogy megtörtént velük az eset. •A Psychological Science című folyóiratban megjelent kutatás fényt derít az erős érzelmek következetességére azáltal, hogy bebizonyítja, akiket állításuk szerint elraboltak ugyanolyan jellemvonásokat mutatnak, mint akik rendellenes poszt- traumatikus stresszben (PTSD) szenvednek. Korábbi kutatások kimutatták, hogy amikor a PTSD-vel rendelkező vietnámi veteránok 30 másodpercnyi "visszajátszását" hallották traumájuknak, pszichofiziológiai aktivitást tanúsítottak. •"Például szívverésük felgyorsult, bőrkonduktanciája, azaz a tenyér izzadása fokozódott" - magyarázta Richard McNally, a Harvard pszichológia professzora. "Azoknál, akik nem rendelkeznek PTSD-vel, de átéltek traumás eseményeket nem jelentkezik ez a reaktivitás." Amikor McNally hasonló teszteket végzett emberekkel, akiket saját bevallásuk szerint az idegenek elraboltak, rá kellett döbbennie, hogy ugyanazokat a reakciókat látja viszont, mint a háború viszontagságainak kitett egykori katonáknál. •"Egy olyan jelenséggel állunk szemben, ami megsérti valóság érzetünket, ami a fizikai világ, és egy szubjektív vagy mitikus túlsó világ közötti szürke területen működik Arra lettünk felkérve, hogy bizonyítsuk be mindezt kizárólag a fizikai tudományokkal. Véleményem szerint azonban ezekkel a módszerekkel nem tudjuk felfedni a titkokat."

2

3 Post card picture from Earth orbit. U.S. Keyhole-7 spy satellite acquired this image of the Eiffel Tower in Paris, France on March 20, Credit: USGS Képeslap-kép Föld körüli pályáról. Az U.S. Keyhole-7 kémműhold által küldött fotó a Párizsban levő Eiffel Torony képe, Franciaország március 20-án. Forrás: USGS

4 Az információ és a hírszerzés már a legkorábbi idők óta fontos szerepet játszik a hadvezetésben. Hogy a hadtörténelemben számon tartott rengeteg hírszerzési áttörés közül csak egy példát említsünk: a második világháború során a német Enigma kódrendszernek az angol tudósok általi megfejtése jelentősen befolyásolta az események további menetét. A hordozható szerkezetet egy Arthur Scherbius nevű német mérnök fejlesztett ki 1923-ban. A lengyelek még a németek előtt felfigyeltek a masina potenciális katonai alkalmazására, így idejekorán vásároltak is belőle, még mielőtt a 30-as évekre az egész náci hadigépezetben az Enigma vált volna a katonai utasítások titkosításának a standard eszközévé. A nácik továbbfejlesztették a berendezést és a cirkuláris permutációt megvalósító három tárcsát további két tárcsával egészítették ki. Az öttárcsás szerkezet méretét is lekicsinyítették, így az hordozhatóvá vált. Az egyes betűk kódolt alakja függött a szövegben való elhelyezkedésüktől, amit szintén a tárcsák körbeforgatása tett lehetővé. Az Enigmának minden nap változtak a beállításai. Ezt a kezdetben három, később öt betűből álló paramétert egy külön táblázat, a kódkönyv tartalmazta. ENIGMA

5 A jelek elfogása és a propaganda-kampányok - kettő az elektronikus és információs hadviselés legkorábbi formái közül - a számítástechnikai, kommunikációs és felügyeleti technológiák haladásának eredményeképpen új jelentőséget kapott. Az elektronikus, vagy jel-hírszerzés értesülései közvetlenül betáplálhatók a hadi zónába, hogy fegyver- rendszereket irányítsanak. Ez tipikusan az „információ-alapú hadviselés”, és egyik megnyilvánulása a katonai összetűzések forradalmi változásának, ami egyrészt a saját erők fegyveres és vezérlési precizitása fokozásának képessége, másrészt – talán még nagyobb jelentőséggel – az ellenfélről és környezetéről szóló információk összegyűjtése, feldolgozása és kihasználása technológiájának átalakulása..

6 A technoháború Az átható számítógépesedés (pl. a globális hálózatok), az okos fegyverrendszerek (pl. a lézer-vezérelt rakéták), a fejlett felderítő-állások (pl. a kémműholdak) korában az információn vagy hírszerzésen alapuló hadviselés koncepciója a vezető katonai akadémiák tananyagának egyik központi elemévé vált. Ugyanakkor megragadta a média és sok műszaki okostojás képzeletét is. Sajnos a karosszékből nézett, karnyújtásnyira zajló csaták (gondoljunk csak az öböl-háborúra, vagy a szerbiai és koszovói konfliktusra) egy – bár látványosan csomagolt – leegyszerűsített elképzelést alkotnak arról, hogy mivel jár az információs kor hadviselése. Kétségtelen, hogy elegánsabb egy légvédelmi rendszert a nullák és egyesek manipulálásával megbénítani, mint egy tonna bombát szórni a radar-állomásokra. Ugyanakkor a virtuális hadviselésnek számos egyéni elágazása is van. Például egy szoftverre alapozott támadás egy ország bankrendszere ellen számos olyan másodlagos hatással jár, ami valószínűleg nem fog úgy a címlapokra kerülni, mint egy pirotechnikailag látványos rakéta-támadás. Az elektromos ellátás megzavarása azt is jelenti, hogy életveszélybe kerülnek az intenzív osztályok betegei, és ha az ő csendes haláluknak nincs is oly erős média-hatásuk, ők is áldozatok: egy újfajta, alacsony intenzitású, magas technológiai szintű hadviselés háborús veszteségeként. A stratégiai (offenzív) IH okozta emberi szenvedések kevésbé tűnnek nyilvánvalónak, mint a hagyományos hadviselésé, ennélfogva politikai kezelésük is egyszerűbbnek látszik. Mindazonáltal, mivel egy szisztematikus, stratégiai szintű IH-offenzíva dokumentált bizonyítéka, vagy reális fenyegetése hiányzik, s nagyrészt a spekulációk birodalmában járunk, nem engedhetünk annak a kísértésnek, hogy fantáziaszülte következtetéseket vonjunk le.

7 Az Információs Hadviselés: az amerikai hadvezetés szerint olyan akciók összessége, melyek célja információs fölény elérése az ellenséges információk, információ-alapú folyamatok, információs rendszerek és számítógépes hálózatok befolyásolása révén, valamint a saját információk, információ-alapú folyamatok, információs rendszerek és számítógépes hálózatok megvédése. Érdemes kiemelni a széles cél-spektrumot, amely az információ-tartalomtól az információ-feldolgozó műveleteken át az információs technológiáig terjed, illetve azt a tényt, hogy – mint a későbbiekben látni fogjuk – ez a meghatározás minimális módosítással alkalmazható nem-katonai környezetben, például az ipari, üzleti életben is. Ugyanez jellemzi Alger meghatározását is, aki szerint az információs hadviselés azokból az akciókból áll, amelyek az információk vagy az információforrások védelmét, kihasználását, meghamisítását, hamisnak nyilvánítását vagy lerombolását célozzák, az ellenféllel szembeni jelentős előny, vagy győzelem elérése érdekében. Sokkal szűkszavúbban definiál King, aki szerint két fél közötti olyan konfliktusról van szó, melyben az információtechnológia a defenzív vagy offenzív előny megszerzésének fő eszköze. Mindhárom meghatározás fontos jellemzője, hogy figyelembe veszi az IH mind támadó (offenzív), mind védekező (defenzív) természetét, miközben az implicit célra, az ellenféllel szembeni előny vagy szisztematikus fölény elérésére is összpontosít, ami – természetesen – a verseny-stratégia lényege az üzleti, társadalmi, politikai vagy személyes szférában egyaránt. Világos, hogy mindhárom meghatározás alkalmazható a katonain kívüli környezetben is és az IH szókincse már megvetette lábát a kereskedelem, a nemzetközi kapcsolatok és a képviseleti politika szavai közt. Az IH eszközeit és technikáit immár elkezdték alkalmazni nem katonai célokra (mint pl. politikai aktivizmus, polgári engedetlenség), s ennek eredményeit már láthatjuk a modern társadalmakban…

8 A lehetőségek spektruma (Példa) 1. szintű IH: a kézzelfogható tárgyak, azaz a parancsnoki, a vezérlő és a kommunikációs funkciókkal összefüggő berendezések (pl. számítógépes rendszerek, adathálózatok) lerombolására törekszik, erőszakos eszközök használatával. Szigorúan véve ez nem szoftver-hadviselés, talán nem is kellene az IH körébe sorolni. 2. szintű IH: megkísérli a kiválasztott cél hatékony működését gátolni. Ez az idegesítő webhely feltörésektől (mint pl. a Pentagon vagy a CIA honlapjának elcsúfítása, ami már megtörtént) a kritikus helyzetek előidézéséig (pl. a harcoló csapatokat támogató számítógépes hírszerző rendszer kiiktatásáig) terjedhet. 3. szintű IH: jellemző törekvése, hogy értéktelenné vagy hamissá tegye a megcélzott információs rendszer tartalmát, valamilyen rosszindulatú szoftver (amit esetenként malware-nek neveznek) felhasználásával. Jó példa erre az ellenfél logisztikai támogató rendszerébe való betörés a teljesítmény csökkentése, vagy az adattartalom megsemmisítése céljából. 4. szintű IH: a cél információs forrásbázisába való „beszűrődést” foglalja magában, a hírszerzésen alapuló hadviselés támogatása, és kém-tevékenység végzése céljából, amely gyakorlatnak igen tekintélyes múltja van a had- és a diplomácia-történetben. Nem jár rombolással, vagy a szembenálló felek közti közvetlen konfliktussal. 5. szintű IH: a cél véleményformáló rendszereiben való csendes térhódítással jár, a felfogás irányítása, a csalódás elősegítése céljából, digitális technikák (pl. összekopírozás, képmódosítások stb.) segítségével. Ez esetben a cél nem a rendszer működésképtelenné tétele, vagy információs tartalmának kitörlése, hanem az „elmékkel való játék”, immár nem is annyira információs, inkább neo-kortikális, vagy episztemológiai (ismeretelméleti) hadviselés.

9 Új szabályok Ma a legtöbb fejlett ország fegyveres erőinek sikeres működése egy komplex információs és kommunikációs rendszertől függ, a logisztikai menedzsmenttől a cél-kiválasztáson és a kárbecslésen át a nyílt és fedett pszichológiai hadműveletekig. Ez egyrészt megnöveli stratégiai dominancia-szerző képességüket a technológiailag kevésbé fejlett ellenfelekkel szemben, miközben megőrizhetik saját felszereléseik épségét. Másrészt, az információs rendszerektől való magas fokú függőségük sebezhetőkké teszi őket akár katonailag gyengébb ellenfelekkel szemben is, ha azoknak megvan az információs és kommunikációs technológiai rendszerekbe való bejutás képessége. Az esetleges támadó szemszögéből nézve: a kevésbé fejlett információ-technológiai infrastruktúra bizonyos komparatív előnyt is jelenthet. Technológiailag minél fejlettebb, annál sérülékenyebb a cél, illetve az ellenfél minél kevésbé információs rendszer-függő, annál kevésbé lehet hatékony egy ellene indított kiber-támadás. Elvben egy csoport elszánt hacker (akár állami, akár független támogatással) igen nagy pusztítást tud okozni egy sokkal erősebb ellenfélnek is. Ez a megfigyelés vezetett el az „aszimmetrikus hadviselés” fogalmának, a Dávid és Góliát történet kortárs verziójának megalkotásához. Ezt a jelenséget foglalja magában a „hadviselés demokratizálódása” kifejezés.

10 A támadó előnye Szélsőségesen megvalósítva, egy posztmodern háborút távolról és névtelenül lehet vezetni a számítógépek és a nemzetközi telekommunikációs hálózatok útján. Ez utóbbiak mindenüttvalósága, és a „hadba lépés” alacsony költségei (mindössze egy PC és egy modem szükséges egy amatőr kiber-ütközetben való részvételhez) különösen vonzó és elérhető lehetőséggé teszik ezt jóval a katonai világon túl is, sok elégedetlen egyén vagy csoport számára. A leendő támadó szempontjából az IH a „zéró látenciával” (azaz figyelmeztetés nélküli) párosuló gyors csapás előnyét kínálja. Más szavakkal, a cél (vagy áldozat) kevés, vagy semmi sejtéssel sem rendelkezik arról, hogy egy támadás mikor, honnan, milyen formában és intenzitással következik be, és megismétlődik-e. Pszichikailag tehát a támadó gyorsan fölénybe kerül, az áldozatot reagálásra, védekezésre késztetve az események irányítójává válik. További lélektani előnyt jelent az áldozattal szemben annak privát szférájának megsértése. A hagyományos hadviseléssel szemben, amikor a csatát esetleg valamilyen távoli ponton vívják, a kiber-harcban nincs távolság és nincsenek Maginot-vonalak: a konfliktus az íróasztalra érkezik, ami előtérbe helyezi a digitális kor „honvédelmének” kérdéskörét. Az ellenség nincs többé távol, vagy karnyújtásnyira és ha a látókörön kívül van, az többé nem jelenti azt, hogy a gondolat- körön is kívül lehet. A virtuális „személyes tér” megszállása erős sebezhetőség-érzést válthat ki, ami a támadó előnyét növeli.

11 Az információs hadviselés a huszonegyedik század katonai stratégiájának integráns részévé válik, néhány országban (pl. az USA-ban) a védelmi költségvetés növekvő részét képezi, és a nagyhatalmak komoly érdeklődését is kiváltotta. Mind a támadó, mind a védelmi IH szókészletét rutinszerűen használják a fegyveres erők minden ágánál. Ugyanakkor máig kevés nyoma van annak, hogy bármely kormány, vagy állam-alatti csoport szisztematikus stratégiai információs hadba lépett volna olyan célpontok ellen, mint pl. az USA, viszont taktikai, vagy a lehetőséget kihasználó IH- eseteket fel lehet idézni. A gyakorlati alkalmazást is befolyásoló elméleti nehézségek különösen az alábbiak meghatározása körül adódnak: az első csapás és a visszacsapás politikai elfogadhatósága és legalitása; a válasz arányossága; az elfogadható és a tilos célpontok; a bizonyossági küszöb, hogy megállapítható legyen egy támadás/betörés megtörténte; egy IH csapással/ellencsapással együtt járó károk kockázata és valószínű mértéke. Ezek a problémák még élesebben merülnek fel, ha a támadó nem egy azonosítható állam, hanem valamilyen névtelen csoport, és ha a támadások több szuverén államot érnek, melyeknek különböző jogszabályai vannak az internethasználattal kapcsolatban. Az IH alapvető elveit és technikáit a katonai akadémiákon és a hadügyminisztériumokban alakították ki, azonban a koncepció készen áthelyezhető a nem- katonai környezetbe, a nemzetbiztonság keretein túlra kiterjedő módon. Lehet persze úgy érvelni, hogy a rosszindulatú hacker-támadás inkább a vandalizmussal, a kiber-lesvadászat a szexuális zaklatással hasonlítható össze, és az elektronikus polgári engedetlenség mindössze a polgári engedetlenség egy másik formája. Ezzel azonban eltekintenénk az erőviszonyok közötti drámai átrendeződésektől, melyek csoport, vagy akár egyéni szinten mutatkoznak az információs és kommunikációs technológiák ilyen összefüggésben való (gyakran illegális) felhasználása révén. world wide web

12 „Sorsod, hogy csillagtól-csillagig botlasz, míg eléred önmagadban csillagod”… -Ghost- Parancsot kaptam a Mindent Látó és Mindent Halló Úrtól: „Tűzzel-vassal irtsd a népet, csak azt hagyd meg, ki szolgál téged!”

13 Amikor felrobbant a múlt És az első csillag lángragyúlt Átdöbbent a téren hirtelen: Nem lehet rabláncra fűzni a Végtelent… Pusztulj Uradhoz Szolga! Az Életet nem győzheted le SOHA!

14 A stratégiai védelmi kezdeményezés (angol nevén Strategic Defense Initiative, rövidítve SDI (ejtsd „esz-dí-áj”), népszerűbb nevén csillagháborús tervezet Ronald Reagan amerikai elnök kezdeményezésére indult el március 23-án. Az SDI célja földi és űrbéli telepítésű fegyverek használata volt stratégiai atomfegyvereket hordozó ballisztikus rakéták ellen. A kezdeményezés szakított a korábbi stratégiai támadási doktrínával, a kölcsönös pusztulás elméletével, és inkább a stratégiai védelemre összpontosított. Bár a teljes stratégiai védelmi rendszer soha nem készült el vagy lépett hadirendbe, az SDI-jal kapcsolatos kutatások a napjainkban is kifejlesztés alatt álló antiballisztikus rakétarendszer kutatását is segítették ben az SDI elmélet gyakorlati megvalósítására megalapították a Strategic Defense Initiative Organization-t (rövidítve SDIO, magyarul stratégiai védelmi kezdeményezési szervezet). Az SDIO az amerikai hadügyminisztérium alá tartozik – nevét 1993-ban Bill Clinton elnök BMDO-ra változtatta (Ballistic Missile Defense Organization, ballisztikus rakéták ellen védő szervezet). A névváltoztatás a feladat megváltozását is tükrözte: a szervezet célja az országos rakétavédelemről a hadszintéri védelemre, azaz egy globális méretű védelemről regionális méretű védelemre változott. Ez a szócikk az SDIO védelmi tevékenységével foglalkozik. Nem az SDI volt ez első, ballisztikus atomrakéták elleni amerikai védelmi rendszer. Az 1960-as években a Sentinel-program célja egy korlátozott védelmi képesség kifejlesztése volt, bár ezt a rendszert soha nem állították hadrendbe. A Sentinel során kifejlsztett technológiákat később a Safeguard-program hasznosította. E program részeként végül is egyetlen egy észak-dakotai Minuteman rakétasilót védő rendszert állítottak hadrendbe, melyet alig négy hónapnyi idő után deaktiváltak. Az 1970-es évek során a Szovjetunióban hadrendbe állítottak egy mai napig is működő rakétavédelmi rendszert, amely Moszkvát és környékét védi.

15 Az SDI egyedülálló a szovjet és a korábbi amerikai rakétavédelmi kezdeményezések sorában, mivel űrtelepítésű védelmi rendszerekkel is számolt, szemben a hagyományosan használt földi telepítésű rendszerekkel. Az SDI emellett szinte teljes mértékű védelmet kívánt elérni egy tömeges rakétatámadás ellen is, míg a korábbi rendszerek csak korlátozott védelmi képességekkel és területi fedettséggel, továbba csak egy kisebb támadás visszaverésével számoltak őszén Reagan kérésére Daniel O. Graham dandártábornok kidolgozott egy általa High Frontier-nak nevezett programkoncepciót. A program földi és űr telepítésű stratégiai védelemmel foglalkozott, mivel ezek az újonnan megjelenő technológiáknak köszönhetően már elvileg elérhető közelségbe kerültek. Az új koncepció szakított volna a kölcsönös pusztulás elméletével, amelyet Reagan és kollégái öngyilkosságnak tartott. A stratégiai védelmi kezdeményezés kezdetben egy atombomba robbanása által gerjesztett röntgenlézerre összpontosított. Ennek elméleti hátterét a Lawrence Livermore kutatóközpontban dolgozók, így Peter Hagelstein és az O-csoport fejlesztette ki az 1970-es évek vége és az 1980-as évek eleje között. Az O-csoportot Lowell Wood fizikus vezette, Teller Ede egyik jó barátja. Hagelstein áttöréséről Teller Ede 1983-ban számolt be Reagan elnöknek, aki ezt követően március 23-án tartotta meg az azóta elhíresült „csillagháborús” beszédét.

16 „Arra kérem a tudományos világot, akiktől az atomfegyvereket is kaptuk, hogy a kimagasló adottságaikat állítsák az emberiség és a béke szolgálatába – tegyék számunkra lehetővé, hogy ezeket az atomfegyvereket elavultnak és impotensnek tekinthessük.” Ez a beszéd, a március 8-ai „gonosz birodalom” beszéddel együtt, elindította a hidegháború utolsó részét, ahol a Szovjetunióval szembeni nukleáris feszültség a kubai rakétaválság óta a legmagasabb szintre lépett. A hidegháború a Szovjetunió szétesésével nem egész egy évtizeddel később ért véget. A program űr telepítésű része lézerek segítségével kívánta a nukleáris robbanófejekkel felszerelt szovjet interkontinentális ballisztikus rakétákat (ICBM) lelőni. Hans Bethe Nobel-díjas fizikus 1983 februárjában a röngtgenlézer megismerésének céljából egy kétnapos eligazításra utazott Livermore-ba, és „bár a lézer tudományos újdonsága lenyűgözte Bethét, a tudós meglehetősen szkeptikus volt arról, hogy ez bármi módon is hozzájárulhat Amerika védelméhez.”

17 Reagan elnök március 23-i nemzetbiztonsági beszéde, amelyben bejelenti a stratégiai védelmi kezdeményezést.

18 Programok és programtervek 1984-ben megalakult a Strategic Defense Initiative Organization (SDIO), feladata az SDI program felügyelete volt. Az SDIO-t James Alan Abrahamson légierős dandártábornok vezette, aki korábban a NASA űrrepülőgép-programjáért volt felelős.[3] Az SDIO által kezdeményezett kutatási és fejlesztési programok jelentős technológiai újításokhoz vezettek a számítástechnika, a miniatürizáció, a szenzorok és a rakétatechnika terén. E fejlesztések eredményei a napjainkban is használt rendszerek alapjait képezik. A program eredetileg olyan nagyméretű rendszerekkel foglalkozott, amelyek célje egy szovjet támadás semlegesítése volt. A fenyegetés csökkenésével azonban a program iránya is inkább kisebb rendszerek felé tolódott, amelyek véletlen vagy korlátozott számú kilövés lekűzdésére irányultak re az SDIO kifejlesztette a Strategic Defense System Phase I Architecture nevű országos rakétavédelmi koncepciót, amely földi- és űrtelepítésű szenzorokból és fegyverekből, valamint egy központi harcirányító rendszerből állt.[4] A napjainkban használt Ground-Based Midcourse Defense (földi telepítésű középhatótávolságú védelmi rendszer) ebből a Phase I Architecture-ből fejlődött ki. Az 1991-es országértékelő beszédében George H. W. Bush elnök átértékelte az SDI fő küldetését. Az észak-amerikai kontinenst érő nagyméretű rakétatámadás semlegesítéséről a hadszintéri rakétavédelemre került hangsúly. Az új rendszer neve Global Protection Against Limited Strikes (GPALS) lett (magyarul „globális védelem korlátozott mértékű támadás ellen”).

19 1993-ban a Clinton-kormány még tovább mozdította a rakétavédelmi program koncepcióját a földi telepítésű elfogó rakéták és a regionális védelem felé, amikor megalapította a Ballistic Missile Defense Organization-t (BMDO) és ezzel véget vetett az SDIO-nak. A ballisztikus rakétavédelmi programot George W. Bush kormánya keltette életre a National Missile Defense (nemzeti rakétavédelmi terv) és a Ground- Based Midcourse Defense programokkal.

20 ERINT – Extended Range Interceptor Az ERINT-program („megnövelt hatótávolságú elfogórakéta”) az SDI harctéri rakétavédelmi programjának volt része, a FLAGE – Flexible Lightweight Agile Guided Experiment egyik további fejlesztése („flexibilis, könnyű, mozgékony irányított [rakéta]kísérlet). A FLAGE célja olyan irányítható lövedék kifejlesztése volt, amely a lövedék becsapódása által semmisítette meg a támadó rakétát. A kísérlet célja annak bizonyítása volt, hogy egy kisméretű, mozgékony, radarvezérelt fegyver képes az elfogáshoz megfelelően pontos vezérlésre. A FLAGE kísérlet sikeresen eltalált egy ballisztiksu MGM-52 Lance rakétát 1987-ben a White Sands-i rakétakísérleti telepen. Az ERINT a FLAGE-hez hasonló prototípus rakéta volt, de az új szilárd hajóanyagos rakétahajtóművével a FLAGE-nél gyorsabb volt és nagyobb magasságot ért el. A BMDO vezetése alatt később az ERINT lett a MIM-104 Patriot légvédelmi rendszer rakétája.[6]

21 HOE – Homing Overlay Experiment (”célkövető-eszköz kísérlet „) HOE – Homing Overlay Experiment A HOE (”célkövető-eszköz kísérlet„) az amerikai hadsereg első olyan kísérleti rendszere volt, amelyik az ellenséges rakéta megsemmisítéséhez nem robbanást, hanem a lövedék becsapódását használta ban és 1984-ben összesen négy kísérleti HOE kilövésre került sor – az első három a vezérlőrendszerek vagy a szenzorok elégtelensége miatt kudarcot vallott, de a negyedik kilövés sikerrel járt. A HOE technológiáját később az ERIS kifejlesztéséhez használta fel az SDIO

22 Röntgenlézer Rajzolói elképzelés egy űrtelepítésű lézeres műholdvédelmi rendszerről, 1984-ből. A kép nem egy adott rendszert ábrázol, csupán egy általános koncepciót. A Teller Ede, Lowell L. Wood, Peter L. Hagelstein, és Roy Woodruff nevével fémjelzett programot a Lawrence Livermore kutatóközpontban indították az 1980-as évek elején, amely több évnyi kutatókunka, 10 kísérlet és többmilliárd dollár befektetett tőke után tévútnak bizonyult. A livermore-i intézetben indult programot végül 1990-es évek elején szüntették be, miután Teller és Wood kormányzat felé történő folyamatos félretájékoztatása után a kísérleti eredmények bebizonyították, hogy a lézer fényereje sokkal gyengébb, mint azt Tellerék lefestették nagyszabású ismertetéseikben. A lézer fényét egy atombomba gerjesztette volna, de a fokuszálási és mérési problémák miatt sok évtizedes kutatásra lett volna szükség, így az R-programot megszűntették, illetve beleolvasztották egyéb programokba. A program korai fázisában ugyanis arra a feltételezésre kerestek bizonyítékot, hogy egy atombomba gerjesztene egy sor röntgenlézer nyalábot. A rendszert egy atomháború kitörésekor tengeralattjárókról indított rakétákkal juttatnák közel a támadó rakétákhoz, majd később az atombombákat hordozó műholdak látnák el ezt a feladatot. A rengeteg röntgenlézer-nyaláb elvileg egy szinte áthatolhatatlan védelmi pajzsot jelentene.

23 Az űrbázisú infravörös rendszer Az űrbázisú infravörös rendszer (SBIRS - Space Based Infrared System) képességei - esetenként túlmutatva a rakétavédelem érdekében történő alkalmazhatóságon is - egyidejűleg több célkitűzés megvalósítását, több felhasználói kör információs igényének kielégítését célozzák. Ennek megfelelően a rendszer érzékelőitől kapott adatok alapján végrehajthatók a rakétatámadásról szóló figyelmeztetés, illetve riasztás (missile warning), a rakétavédelem (missile defense), a technikai felderítés (technical intelligence) feladatai, valamint a harctér jellemzőinek meghatározásával (battle space characterization) kapcsolatos feladatok egyaránt. A rendszer érzékelőelemei alapvetően két csoportba oszthatók. Az egyik csoportot a nagy magasságú pályára állított műholdak (SBIRS high) jelentik, míg a másikat az alacsony pályára állított, infravörös érzékelőkkel felszerelt műholdas rendszer (SBIRS low) képezi.4 A rendszer működésének összehangolását egy olyan különleges földi bázisú komponens támogatja, amelynek alapvető eleme az úgynevezett feladatirányító állomás (MCS - Mission Control Station). E földi telepítésű összetevő részét képezi még a kisegítő vagy más néven tartalék feladatirányító állomás (MCSB - Mission Control Station Backup), a túlélést elősegítő feladatirányító állomás (SMCS - Survivable MCS), valamint a horizonton túli kommunikációt biztosító rádiórelé-állomások (RGSs - Relay Ground Stations), a többfeladatú mobil proceszszorok (M3Ps - Multi-Mission Mobile Processors), illetve a műholdak pályára állításához szükséges rakétaindításokat és a személyi állomány kiképzését támogató teljes infrastruktúra is.

24 SBIRS low - a Brilliant Eyes (ragyogó szemek) technológián alapuló űrmegfigyelő. Az alacsony pályára állított, infravörös érzékelőkkel felszerelt műholdas rendszer (SBIRS low) - ami tulajdonképpen a Brilliant Eyes (ragyogó szemek) technológián alapuló űrmegfigyelő és rakétakövető rendszer (SMTS - Space and Missile Tracking System) továbbfejlesztéseként értékelhető - a detektált objektumokról az előzőnél lényegesen pontosabb adatok szolgáltatására képes az úgynevezett alacsony pályás műholdakon (LEO - Low Earth Orbit) elhelyezett érzékelők segítségével. A kisméretű, kis súlyú és viszonylag kis költségű műholdak meghatározott konstellációjára alapozott rendszer akár önálló működésre is képes (SoS - System of System). Elsődleges célja, hogy a távolabbi jövő kihívásainak is megfelelve képes legyen a ballisztikus rakéták, illetve az azoknál lényegesen kisebb robbanófejek nagy pontosságú követésére - lehetőség szerint azok indításától a légkörbe való visszatéréséig -, valamint a róluk szóló információk továbbítására a riasztás, a technikai felderítés, valamint a harctér jellemzőinek meghatározásával kapcsolatos feladatok végrehajtásának biztosításához. Az elvárások kielégítése érdekében a műholdakon az elektromágneses spektrum különböző sávtartományaiba tartozó hőkisugárzás észlelésére alkalmas szenzorok mellett a látható fény tartományában működő érzékelőket is elhelyeznek. A mind nagyobb pontosság elérése érdekében, illetve a ballisztikus rakéták térbeli helyének meghatározására céljából a műholdak párban dolgoznak, és nemcsak a földi irányítóállomással, de egymással is kommunikálnak.

25 Búcsú a Titan hordozórakétáktól Közel fél évszázados szolgálat után végleg kivonták a használatból az amerikai Titan hordozórakéta-családot. A legutolsó startra 2005.október 19-én került sor a kaliforniai Vandenberg légibázisról. A rakományról nem sokat tudni, hiszen az egy titkos amerikai kémműhold volt. A program részleteiből semmit sem hoztak nyilvánosságra. A felderítő mesterséges holdak üzemeltetője egy titokzatos amerikai kormányszervezet, az NRO (National Reconnaissance Office). A hold állítólag a tervek szerint pályára állt. A Titan az amerikai rakétaprogram egyik oszlopa volt hosszú évtizedeken át – ez a fényes karrier ért most véget. A Titan-I az amerikai légierő által az 1950-es években kifejlesztett kétfokozatú interkontinentális ballisztikus rakéta volt. Először 1959-ben indították. A továbbfejleszett Titan-II változatot a NASA a Gemini űrhajók pályára juttatására használta. A Titan-III különféle változatait, később a Titan-IV-et már űrkutatási célokra, nagytömegű mesterséges holdak alacsony pályára állítására, illetve geostacionárius, valamint magas, elnyúlt elliptikus pályára kerülő holdak indítására alakították ki. Az indítókapacitás az évek során folyamatosan növekedett. A Vandenberg légitámaszpontról ez az utolsó volt egyben a 200. Titan-indítás. Emellett Floridából (Cape Canaveral) 168 Titan startolt. Mostanra a Titan – viszonylagos bonyolultsága és magas költségei miatt – korszerűtlenné vált, ezért döntöttek a rendszer „nyugdíjazásáról”. A számtalan katonai és kémműhold indításával a Titan-család jelentős szerepet játszott a hidegháború idején. A sok mesterséges hold és űrszonda közül, amelyek valamilyen Titan hordozóeszköz „hátán” hagyták el a Földet, kiemelkedik néhány: a Marshoz küldött Viking szondák, a külső Naprendszerben járó Voyagerek, vagy a Szaturnusz körül keringő Cassini.

26 Brig. Gen. Floyd L. Carpenter Brig. Gen. Floyd L. Carpenter is Deputy Director for National Systems Operations, the Joint Staff, and Deputy Director for Military Support, National Reconnaissance Office, Washington, D.C. General Carpenter is responsible for ensuring and coordinating national space systems support for the Department of Defense, with a focus on combatant commands. He also manages the Defense Space Reconnaissance Program. : A világűr a hadseregek és hírszerző közösségek kozmikus játszótere, ahol a tábornok urak és érdekkapcsolataik (Fejlesztő, gyártó cégek) nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva jól elszórakoznak a legújabb fejlesztésű méregdrága játékszerekkel, miközben a Föld számos országában éhínség és járványok pusztítják azokat a kevésbé szerencsés embertársainkat, akik rossz helyen és rossz időben születtek…

27 Az Egyesült Államok hadserege olyan kémműholdakat akar kifejleszteni, amelyek hosszú ideig használhatóak, mozgékonyak, és saját maguk gondoskodnak az üzemanyag-ellátásukról. A Pentagon mindezt a lehető legegyszerűbben kívánja megoldani, ezért nem bonyolult vegyületeket, hanem vizet fog alkalmazni az űreszközök új meghajtóiban. A legtöbb műholdon napelemek látják el árammal az elektromos műszereket, de az űreszközök pályamódosításáról a általában folyékony üzemanyaggal működő meghajtók gondoskodnak. A felhasználatlan napenergiát akkumulátorokban tárolják, hogy bizonyos feladatokat sötétben is elvégezhessenek, ennek ellenére a műholdakat energiatakarékossági szempontok miatt éjszaka inkább leállítják, mondta el a Wirednek Michael Richardson, a rochesteri műszaki egyetem kutatója. Égető gondok Jelenleg a katonai kémműholdak legfeljebb öt-tíz évig működőképesek, mert igen hamar elfogy az üzemanyaguk. Ezután rövid ideig haszontalan űrszemétként keringenek a Föld körül, majd lassú ereszkedés után elégnek a légkörben. Az éghető folyékony üzemanyag használata Richardson szerint azért is problémás, mert sok helyet foglal és nehéz, és ezzel jelentősen megnöveli a fellövések költségét. A Holnap markában:

28 Vízből vizet Az amerikai védelmi minisztérium kutatásait irányító Darpa a Proton Energy Systems vállalattal együttműködve üzemanyagcellás meghajtó kifejlesztésén dolgozik, amely zárt rendszerben, önfenntartó módon működik. A Water Rocket, azaz Vízrakéta program keretében kifejlesztett meghajtó napenergia segítségével hidrogénre és oxigénre bontja le a vizet, majd a hidrogén elégetésével ismét vizet és elektromos áramot állít elő, és ez utóbbival gondoskodik a műhold mozgatásáról és működtetéséről. "Szerintem az önfenntartó műholdakra való áttérés igen nagy jelentőségű, mivel a manőverezhető műholdak nagyobb területet lefednek, gyorsabb odaérnek a kívánt helyszínre, megnő a túlélési esélyük, és hosszabb lesz az élettartamuk" - mondta Jan Walker, a Darpa szóvivője a Wirednek. Átcsoportosítás Neville Marzwell, a NASA kutatója úgy véli: a megújuló erőforrásokat használó műholdak néhány óra alatt átállhatnak másik régiók megfigyelésére, így nem okozhat problémát, ha például Korea helyett váratlanul Irak fölé kell átvezényelni azokat. A Wired információi szerint az ismert műholdgyártók nem foglalkoznak üzemanyagcellás meghajtók fejlesztésével, tehát a Proton Energy Systems valószínűleg elsőként dob piacra ilyen rendszert. Luke Dalton, a vállalat munkatársa elmondta, hogy a műhold súlyát százalékkal csökkenti az új meghajtó, és az űreszközök akár húsz évig működőképesek maradhatnak.

29 Vezető nélküli, fegyveres, érzékelőkkel ellátott járművek járőröznek majd Ciszjordánia határán, a biztonsági kerítés mentén A Channel 10 animációs videofelvételén a jármű, amely fele akkora, mint egy autó, felfedez egy behatolót, egy előre felvett üzenettel megállásra szólítja fel, majd tüzet nyit. Az új "határőrrobottal" az izraeli katonák életét kívánják megkímélni. A prototípusról készült videofelvétel egy négykerék-meghajtású, négyszögletes járművet mutatott be rossz úton, homokdombokon, illetve nehéz terepen haladva. Izrael korábban bejelentette: biztonsági kerítést épít a határán 660 kilométernyi hosszan az öngyilkos palesztin merénylők és más támadók behatolásának megakadályozására. A palesztin felkelés négy éve alatt 119 öngyilkos merénylet következtében ötszázan haltak meg. Jifta Ton-Tal tábornok a televízióban elmondta: a járműnek akkor lesz szerepe, ha mégis sikerül a biztonsági kerítésen átjutni valakinek, például létra segítségével.

30 A robot egy olyan másik gépezet tervein alapul, melyet már bevetett a hadsereg a bombák hatástalanítására. A szakértők szerint a robotharcos igen gyors, pontos, nyomon követ és megtámad minden, a katonák életét legkisebb mértékben veszélyeztető ellenséget. Emberi társaival ellentétben, a felfegyverzett robot nem igényel ételt, ruházatot, testedzést, ösztönzést vagy egészségügyi ellátást. Béke idején pedig szépen elül egy raktárban. Ugyanakkor a robot nagymértékben függ emberi irányítóitól, hiszen távirányítással követi a célt kameráival és nyit tüzet. A Foster-Miller cég és Bob Quinn fejlesztő szerint a különbség a robot és egy katona között az, hogy a katona fegyvere nem a vállán nyugszik, hanem akár fél kilométeres távolságban van tőle (a roboton).

31 A robotharcost Kardok - Swords - névre keresztelték, mely a Speciális Fegyverek Megfigyelés és Felderítés Érzékelő rendszerének akronímája. A Swords alapja a Talon volt, mely egy széles körben alkalmazott robot a bombák hatástalanítására. A szakértők szerint a robot sokkal pontosabban céloz, mint egy mesterlövész, mivel stabil alapon áll és elektronikusan méri be a célt. Gyakorlatilag az összes lövési hibát kiküszöböli. Quinn szerint vannak olyan tervek is, melyek a számítógépes képernyőt, a joysticket és a billentyűzetet lecserélik egy Gameboy-típusú irányítófelületre és virtuális realitású szemüvegre. A Foster-Miller cég a QinetiQ Group tulajdona, mely az angol Védelmi minisztérium és az amerikai alapú Carlyle Group közös cége. Mióta Robby a robot először megjelent az 1956-os Tiltott bolygó című sfi-ci filmben, azóta az összes médium foglalkozott a témával és előrevetítette az emberek életét megkönnyítő robotok kifejlesztését.

32 A Star Wars-tól a Terminatorig Az Alfa tervezet, az amerikai hadsereg egyik elemző csoportja foglalkozik az olyan robotok kifejlesztésének és alkalmazásának lehetőségével, melyek helyettesíthetik a katonákat a legtöbb háborús övezetben. A tanulmány az "Ember nélküli hatások: Az ember eltávolítása a harcmezőről" címet viseli, és azt sugallja, hogy 2025-re az autonóm robotok - hálózatban működő - alkalmazása a harctereken teljesen természetes lesz. Az elemzés kitért arra, hogy már számos, a robotika és mesterséges intelligencia területén dolgozó szakértő hozott létre hasonló "csontvázakat", melyek egy autonóm robot alapját képezhetik. Az elemzés szerint már most olyan tudással rendelkezünk, mellyel felállítható egy hadsereg. Ezt példázza az amerikai Swords, melyeket tavasszal készülnek bevetni Irakban.

33 A tanulmány célja, hogy megfogalmazza a robothaderő használatának mikéntjét, és létrehozzanak egy olyan hivatalt, mely kifejezetten az ilyen jellegű katonai feladatok koordinálását és integrálását felügyelné, különös hangsúllyal az ember nélküli projektekre. Az elemzés azt is feltárta, hogy már nemcsak az Amerikai hadsereg, hanem a Légierő, és a Tengerészet is rendelkezik hasonló robotika- programokkal. Ám egyelőre nincsenek teljes koncepciók az ilyen jellegű hadsereg bevetéséről. A szakértők különös figyelmet fordítanak a 2025 előtt már elérhető robotok képességeire. A taktikai autonóm harcos (TAC) jellegzetességei között megtalálhatóak a szárazföldi, légi, űrbeli és tengeralatti bevetések, emellett a robot tökéletesen alkalmazható olyan szélsőséges körülmények között, mint az extrém hő és fagy. Emellett a TAC, az emberrel ellentétben képes kémiai, biológiai vagy radiológiailag szennyezett környezetben is működni.

34 A jövő harci robotjai A kutatás alapja természetesen a nemzetvédelem. Az első és legfontosabb tényező. A legtöbb esetben a jövő robotjai sokkal alkalmazhatóbbak lesznek, mint az emberi haderő. Halálosabbak, sokkal mozgékonyabbak és nagyobb eséllyel túlélők, mint emberi társaik. Reakcióidejük klasszisokkal haladja meg az emberét, emellett kifinomultabb érzékelő képességeik vannak. A robotkatonák nem félnek, nem éhesek, álmosak vagy fáradtak, emellett kivonják a sérülékeny embert a veszélyzónából. Gazdasági szempontból pedig olcsóbbak, mint az ember. A robotokat rengeteg formában el lehet készíteni, nem is muszáj emberinek kinézniük. Természetesen nem androidok kifejlesztése a cél, a robotokat a fejlesztők a bevetési célok alapján optimális formában "teremtik" meg. Egyesek máris úgy néznek ki, mint a járművek. Mások repülőket idéznek. Megint mások olyanok, mint egy rovar, egy állat vagy egyéb, álcázott tárgy. Mások nem is kapnak fizikai formát - intelligens szoftver ügynökök, vagy kiberbotok.

35 A technológia hamarosan már tökéletesíti a robotok érzékelő rendszerét is. A robot érzeklő képességei már most felülmúlják az emberét. Eddig több milliárd dollárt költöttek a robotok mozgásának, fürgeségének, energiaellátásának, miniatürizálásának, fegyverzetének és mesterséges intelligenciájának fejlesztésére. Az áramellátás és az M.I. a legnagyobb kihívást jelentik a fejlesztők számára. A legnagyobb akadály, amit a robot haderő fejlesztésénél le kell küzdeni az, hogy olyan autonóm tulajdonságokkal ruházzák fel a robotokat, melyekkel azok az ember számára nagy nehézségekbe ütköző feladatokat is könnyűszerrel el tudnak látni. Ezt részben már sikerült elérni az "okos" rakéták által.

36

37 Vége a tizenkettedik résznek


Letölteni ppt "Emberek százai állítják, hogy elrabolták őket a földönkívüliek. Vajon hazudnak vagy hallucinációk soráról van szó? A kutatások sok esetben arra utalnak,"

Hasonló előadás


Google Hirdetések