Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Minden, amit tudni akartál az on-line PR-ről (de nem merted megkérdezni) Dr. Sós Péter János, 2010. B. S WAN Partners

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Minden, amit tudni akartál az on-line PR-ről (de nem merted megkérdezni) Dr. Sós Péter János, 2010. B. S WAN Partners"— Előadás másolata:

1 Minden, amit tudni akartál az on-line PR-ről (de nem merted megkérdezni) Dr. Sós Péter János, B. S WAN Partners

2 dr. Sós Péter János2 A „kályha” 0 1 Két jel, amely megváltoztatta a kommunikáció világát

3 dr. Sós Péter János3 Az Internet Igaz legenda  A világhálót hadi meggondolásokból hozták létre: egy olyan hálózat, amelynek nincsen(ek) középpontja(i) – ezért meg sem lehet azt (azokat) semmisíteni  Az Internet szülőatyjai: J. C. R. Licklider és Lawrence RobertsJ. C. R. LickliderLawrence Roberts  A WWW-t az európai fizikai kutatás fellegvárában, a CERN-ben fejlesztette ki 1989-ben Tim Berners-Lee.  Széles körű elterjedésében az NCSA-ban (Nemzeti Szuperszámítógép Alkalmazási Központ, Illinois-i Egyetem, Egyesült Államok) létrehozott Mosaic böngésző (WWW kliens szoftver) játszott nagy szerepet. Joseph Carl Robnett Licklider

4 dr. Sós Péter János4 Technológia Séma:  A hálózatban az üzenetet a számítógép kis csomagokra bontja és külön-külön indítja útnak a cél felé  A csomagok más-más úton jutnak el a célhoz – mindig az abban a pillanatban legcélszerűbb, legkevésbé forgalmas úton  A célban a fogadó számítógép összeállítja a csomagokat Speciális „nyelvek” (HTML, HTTP) és böngészők (az első a ViolaWWW, azután a Mosaic Web Browser, s ebből a Netscape)

5 dr. Sós Péter János5 Net-penetráció Az Internet elterjedésében két nagy momentum játszott közre  Az államok – elsősorban az USA – felismerték az információforgalom jelentőségét (Al Gore alelnök: Information SuperHighway)  Az érdekelt cégek felismerték, hogy az Internetben nagy üzleti lehetőség van (IBM és számítógépgyártók; Microsoft és egyéb software-készítők; a kábel- és telefontársaságok) Az egyes országokban más-más sebességgel hatolt és hatol be az Internet Magyarország:  Az Internet-penetráció az utóbbi 2 évben gyorsult fel  ahol van net, ott többnyire már széles sávú

6 dr. Sós Péter János6 Mindennek az alapja: a tartalomszolgáltatás Nem kőtáblát, könyvet, festményt, képet, hangot készítesz: Csak TARTALMAT! … és ezt bármilyen formában sokszorosíthatod!

7 dr. Sós Péter János7 Tartalomszolgáltatás A tartalom független az eszköztől, amit használsz  Tartalomszolgáltató (Content Provider) vagy  Meg kell találnod a megfelelő eszközt  Ez a tartalomtól és a célközönségtől függ Régen  hagyományosan elkülönült a tartalom előállítása és a tartalom publikálása  Szerzők  Kiadók  Befogadó közönség  Korlátozott visszajelzési lehetőség (kritika) Ma  a tartalom előállítója közvetlenül publikálhat is  Szerző  On-line publikálás  Közönség  Szerző  Azonnali visszajelzés, interaktivitás  A digitális információ tehát egyben a klasszikus centralizált, diktatórikus kiadói és médiamodell végét is jelenti.

8 dr. Sós Péter János8 Feltételek Technikai:  CD-ROM és DVD  Digitális fényképezőgép és videokamera  Digitális hang- és képrögzítés, -tömörítés: mp3, mp4  USB és FireWire csatlakozás (minden mindenhez) Gazdasági:  Az eszközök már a középosztály számára is megfizethetőek  Ezen belül is sok eszköz 10 ezer Ft alatt van Infrastrukturális:  Ingyenes blogterek  Ingyenes közösségi médiafelületek (Web2.0)  Ingyenes videómegosztók  Ingyenes (a DSL vonalakhoz kapcsolt) FTP tárhelyek  Olcsó (vagy ingyenes) honlap-építő szoftverek  Széles körben elterjedt képszerkesztő szoftverek (PhotoShop, Studio, stb.)

9 dr. Sós Péter János9 A Nagy Áttörés: Web2.0 Hagyományos levél, egy  egynek Hagyományos tömegkommunikáció, „Web1.0” egy  sokaknak Web2.0 (közösségi média) sokak  sokaknak A működés új feltétele: olyan közösségi felületek, ahol minden résztvevő fogadhat és szolgáltathat tartalmat, kommentezhet, cseveghet A közösségi médiában mindenki egy időben lehet tartalomfogadó és tartalomszolgáltató

10 dr. Sós Péter János10 Fontos tudni! Ami egyszer felkerült a netre, soha többé nem lehet levenni onnan  Rákattintanak, eltárolják, később újra felteszik – a tartalom útja követhetetlen  A keresők eltárolják a pillanatnyi állást („cashed content”) Minden megadott adatod, oldalbeállításod profilképzők, kapcsolati térkép-készítők alapanyaga lesz  Fejvadászok, HR-esek üzemszerűen használják az iwiwet, Facebookot, hasonló oldalakat  … jónéhány esetben illegálisan is.

11 dr. Sós Péter János11 Nyitott kérdések Hol maradnak a szerzői jogok?  Általánossá válik a jogvédett művek lopása, terjesztése Igaz-e, amit látunk?  Sohasem tudhatjuk, hogy a kapott tartalom valódi-e, vagy hamisított Hol marad a személyiségvédelem?  Bárki közreadhat hamisított, módosított vagy lopott dokumentumot, fényképet, videót, stb. Miből finanszírozzák?  A közösségi felületet nyújtók reklámokkal finanszírozzák a webhelyeiket  A videó-megosztók eladhatják a rákattintók profiljait

12 dr. Sós Péter János12 A Web komplexitása Többé már nincsen értelme külön beszélni reklámról, PR- ről, külső és belső, helyi és nemzetközi kommunikációról Ez már lényegét tekintve is integrált kommunikáció  Eszközei: a (mozgó) kép, a hang, a szó együtt („rich media”) Új elem: az interaktivitás  A képernyő előtt egy kattintással juthatunk több információhoz…  … utánanézhetünk mások véleményeinek  …vagy akár vásárolhatunk is  …és kifejezhetjük a saját véleményünket

13 dr. Sós Péter János13 Új közlési módok Vírusmarketing (Viral Marketing)  Lánclevelek: elindítás után exponenciálisan terjednek  Hátrányai  Terjedelmi korlátok: max. 2-4 Mbyte  Nem kapunk visszajelzést a terjedésről  Videó-megosztók:  Magasabb terjedelmi korlát (akár 100 Mbyte is, folyamatos letöltéssel  Vásárolhatunk információt a terjedésről Közösségi média felületek  Meghatározhatjuk, ki láthatja  De ez is terjedhet lánclevélként  Azonnali visszajelzések Csevegő-szobák  Élő kisközösségek alakulnak ki  Kiváló terep az áláczott PR-nek

14 dr. Sós Péter János14 Új műfajok: „Fan Fiction” Népszerű művek rajongói webhelyein változatok, kiegészítések, kapcsolódó irodalmi és zenei művek, fantázia-játékok, rajzok  Kialakultak az ismert szerzői körök  Azonnali értékelések  „Változatok változatai”

15 dr. Sós Péter János15

16 dr. Sós Péter János16

17 dr. Sós Péter János17 Új műfajok: a.pps fantázia világa PowerPoint alapú összeállítások, azonnali vetített formátumban (.pps)  Fotósok művészi alkotásai  Festők, képzőművészek művei  Tematikus összeállítások (az autózástól a soft / hard pornóig)  Furcsaságok, érdekességek Külön iparág: a – közönségcsábító – turisztikai összeállítások  Állami-regionális turisztikai promóció Terjesztése: vírusmarketing (lánclevél)

18 dr. Sós Péter János18 Új műfajok: Rendszeres hírlevelek, cikkek Saját médium Kimerítik az „aktualitás” és „periodicitás” követelményét Terjesztésük: vírusmarketing (lánclevél)

19 dr. Sós Péter János19 Új műfajok: a Blogok „Log”: hajónapló, napló  Weblog Személyes, családi, közéleti, fotóbemutató, stb.  Magyarországon a politika tette különlegessé: a 2006-os tavaszi választási kampányban pl. Gyurcsány Ferenc blogját önálló információ-forrásként használták  Pl. a madárinfluenza hírt 1 órával előbb közölte, mint az MTI  Mostanra minden politikai erő és személy használ blogot Profi? Amatőr?  A blogok gyakorlatilag önálló újságként működnek  Szelektálják a híreket egy igen szűk témakörön belül, és saját kommentjeikkel együtt publikálják  Profik és amatőrök együtt  Alapvető sajátosság: keverik tényközlést a véleménnyel  Néhány blog szerzője híressé /hírhedtté vált

20 dr. Sós Péter János20 Blogok a cégkommunikációban A vállalati blogok 2005 – 2007 körül terjedtek el Fő funkciójuk a belső kommunikáció  Általában a menedzsment  alkalmazottak útvonalon, intraneten  A visszajelzések meglehetősen korlátozottak, mert az alkalmazottak sokszor félnek az őszinte visszajelzéstől  Sok cégnél moderálják is a kommenteket  Közösségfejlesztő céllal is használnak belső, tematikus blogokat  Hasonló érdeklődésű alkalmazottak szervező ereje  A legtöbbször csevegő felülettel kombinálva Nagy cégek a külső kommunikációban is használják  Igen hatékonyak a márkavédelemben válságkommunikációban, viták esetén 

21 dr. Sós Péter János21 Új műfajok: A PhotoShop-világ A politikai kampányokban használták előszeretettel  Először nyilvánvalóan a pártok kreatívjai indították…  …de mára népmozgalommá vált  Jellemzően lánclevélként terjesztik

22 dr. Sós Péter János22 Új népművészet A hagyományos népművészet kis közösségekben élt  tűz körül, fonóházakban, táncházakban, szájról-szájra terjedő (tehát nem írásbeli) művekben  ezért a művek formálódtak, csiszolódtak, a gyengék kihulltak Az Új Népművészet a „Világfaluban” él  természetes tere a közösségi média (Web2.0 felületek)  digitális formában létezik (nem formálódik)  a közösség azonban így is véleményt mond, szelektál Leszűkült a szakadék a „profi” és „amatőr” között Mindenki kiélheti a kreativitását és azonnal kaphat visszajelzést is

23 dr. Sós Péter János23 Hírportálok Négy irányból fejlődtek ki:  Nagy keresők többletszolgáltatása, mai mára elsődleges lett – pl. Yahoo)  Software-gazda vagy kommunikációs operátor többletszolgáltatása (és címcsapdája) – pl. MSN, Origo, AOL  Önálló kereskedelmi vállalkozás – pl. Index, Habostorta, Hírkereső  TV-ből vagy újságból-hírmagazinból önállósult – CNN, Fox, BBC, HVG, FigyelőNet, NOL, MNO, TV2, RTLklub  A TV-ből átalakultak már a digitális tévézés csíráit hordják magukban Ma már önálló videó-hír portálok is léteznek 

24 dr. Sós Péter János24

25 dr. Sós Péter János25 „Ellenséges” portálok

26 dr. Sós Péter János26 Az on-line reklám előnyei A hirdető szempontjából  Pénzügyileg racionális – a médiaköltség szempontjából kevesebb az ún. „meddőszórás”  Rugalmas – beállítható és módosítható hely-idő szerint A webhely működtetője szempontjából  Ugyanarra a helyre több reklám is felfér  Növeli az oldal információtartalmát  Pontosan mérhető a látogatottság A fogyasztó szempontjából  Interaktív – a figyelem felkeltése után azonnal rá lehet navigálni, pluszinformációt kérni  Könnyű a termék összehasonlítása  Ma már biztonságos a fizetés  speciális bankkártyák, PayPal rendszer, stb.

27 dr. Sós Péter János27 PR és reklám műfajok Klasszikus banner Szövegbe „rejtett” hivatkozás  hypertext, link Agresszív módok  Felugró ablakok, előtolakodó ablakok, lopakodó oldalak Spamek Fizetett hivatkozások keresőkben Lánclevél (vírusmarketing)  Pl. videó- és zenemegosztókon „Álarcos” reklámok  Kérdőívek, szavazások  Játékok

28 dr. Sós Péter János28 Profilképzés Főként a kereső- és hírportálokon, valamint a közösségi oldalakon  Alakítható a tematika, az elhelyezés, a színvilág, a design  A login (és az IP cím) azonosítóként működik  Minden, amit önként elmondunk magunkról (pl. az iwiw-en), vagy önként látogatunk (chat-témák), profilképző  Beazonosítható a látogatási gyakoriság, a témák gyakorisága Értékes alap-információk a hirdetők számára  Témában, színvilágban, időben és térben pontosabb a célzás – ezzel pénzt takaríthatnak meg  A profilok eladhatók hirdetés-tervezés céljaira  Néha bűnüldözési, állambiztonsági és terrorista-ellenes célokra is felhasználják

29 dr. Sós Péter János29 Keresőreklám – 1.

30 dr. Sós Péter János30 Keresőreklám – 2. Hogyan fizetünk? A fizetési séma: Pay-per-Click (PpC)  Csak akkor fizetünk, ha valaki rákattintott a megjelenésünkre Mennyit fizetünk?  Meglepő: amennyit akarunk!  … csak éppen a fizetett összeg határozza meg a megjelenésünk sorrendjét  Ha előbbre akarunk kerülni – pl. az első oldalra –, akkor többet kell fizetnünk. De néha a kevesebb is elég  A fizetett összeget rugalmasan változtathatjuk. Más helyütt más összeget ajánlunk fel Sok kijátszási kísérlet  pl. a konkurencia „rákattintó-automatái”

31 dr. Sós Péter János31 Keresőreklám – 3.

32 dr. Sós Péter János32 Keresőreklám – 4.

33 dr. Sós Péter János33 Keresőreklám – 5.

34 dr. Sós Péter János34 Keresőreklám – 6.

35 dr. Sós Péter János35 A közösségi portálok

36 dr. Sós Péter János36 A közösségi portálok

37 dr. Sós Péter János37 Twitter

38 dr. Sós Péter János38 Hirdetés a közösségi portálokon

39 dr. Sós Péter János39 Hitelességünk A PR lényege: a kétirányú kommunikáció. Ez kiteljesedhet a Web2.0-án  Az egyirányú kommunikáció csak propaganda  A visszajelzések viszont segítik a munkánkat Állandó jelenlét:  Ahogyan a „hagyományos” PR-ben a kommunikátornak „benne kell élni” a közösségben és a médiában, az új PR-ben valóban folyamatosan on-line kell lennünk  Nem bújhatunk a web site-unk sáncai mögé: meg kell jelennünk a közösségi portálokon is Tudnunk kell: a közösségi média kiveti magából a régi eszközöket, a hivatalos nyelvezetet  Ez a hitelességünket veszélyezteti

40 dr. Sós Péter János40 Médiafigyelés, tájékozódás A net-terjedés segítségével az információ- áramlás hihetetlenül felgyorsult  A sajtóközleményünk kb. 20 perc alatt terjed szét a hírportálokon – esetleg világszerte A médiafigyelés 24 órás, szünet nélküli munka  … különösen válsághelyzetekben (Early Warning)  Nem elég a hírportálokat figyelni, ügyelni kell a blogokra és a csevegő-szobákra is A médiafigyelés gépesíthető  RSS: monitorozza frissítéseket  On-line médiafigyelő szolgáltatók (pl. Newsagent)  Tagging: kulcsszavak rendszere, amelyekkel tájékozódhatunk  A kulcsszavak gyakoriságából „felhőket” képezhetünk

41 dr. Sós Péter János41 Közösségi jelenlét Az „Obama-jelenség”  A közösségi portálokon (Facebook, Twitter, MySpace, stb.) rajongói és támogatói csoportok szervezése  A csoportok tovább szervezték önmagukat  Állandó információs utánpótlás  Kis összegű adományok gyűjtése A rajongók megszólalási lehetőségre várnak – adjuk meg nekik  Képviselőink – álcázva vagy önmagukat vállalva – megszólalnak a csevegő-szobákban Szervezzünk közösségi felületeket a belső kommunikációban is  Meglepődünk majd, hogy mennyi pozitív visszhangot kapunk

42 dr. Sós Péter János42 Például a BMW 7

43 dr. Sós Péter János43 A valóság elől nem lehet elbújni Ne féljünk a kritikus hangoktól  Azok mindenképpen megjelennek a neten – de ha mi is jelen vagyunk, azonnal válaszolhatunk

44 dr. Sós Péter János44 Építsünk saját videó-megosztót &lng=hun Szervezzük meg a gyakori rákattintást, hogy előre kerüljünk a Google-en és a hasonló kereső-portálokon

45 dr. Sós Péter János45 Búcsúzás előtt… … a mostani előadás szófelhője

46 dr. Sós Péter János46 Integrált kommunikáció on-line Mi történt Valenciában, a központi piacon, november 13-án?  Egy „gerilla-marketing” akció az opera népszerűsítésére  A „flashmob”, a jó szándékú kultúra-támogatás és a happening keveréke  …világhírű azonban a YouTube és a facebook segítségével lett Nézzük 

47 dr. Sós Péter János47 Köszönöm szépen a figyelmet!


Letölteni ppt "Minden, amit tudni akartál az on-line PR-ről (de nem merted megkérdezni) Dr. Sós Péter János, 2010. B. S WAN Partners"

Hasonló előadás


Google Hirdetések