Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Alkohol problémás betegek a családorvosi praxisban

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Alkohol problémás betegek a családorvosi praxisban"— Előadás másolata:

1 Alkohol problémás betegek a családorvosi praxisban
dr. Tamás Ferenc dr. Kassai-Farkas Ákos Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszék Tanszékvezető: Prof. Dr. Kalabay László 2005.

2 19:00:28 A probléma gyökere Nedves kultúra

3 19:00:28 Hippocrates Melankolia Higított bor

4 Tiltás, vagy engedékenység
19:00:28 A probléma gyökere Nedves kultúra Tiltás, vagy engedékenység

5 Omar Khajjám XI.sz. perzsa költő
Bort iszom, mint fűzfa gyökere tiszta vizet. Allah nagy. Ő mindent tud. És én ebben hiszek. Mikor megteremtett, már tudta, hogy inni fogok. Hát iszom. A Mindentudót megcáfolni - minek? (Képes Géza)

6 19:00:28

7 Korán 2. Szúra 219. vers A prófétát megkérdezték mi a véleménye a szeszes italokról: “Súlyos vétek van bennük, és néha valamelyes hasznára is vannak az embernek. A belõlük fakadó vétek azonban nagyobb a hasznuknál”

8 Korán 4. Szúra 43. vers Egy lakomát követően hívek kapatosan mentek az istentiszteletre született meg az a vers. Ti hívõk! Ne közelítsetek az istentisztelethez ittasan, (hanem várjátok meg) amíg tudjátok, hogy mit mondotok…………… Allah elnézõ és megbocsátó

9 Korán 5. Szúra 90. vers Ti Hívõk! A bor és a szerencsejáték………
A Próféta általános tanácsként fogalmazta meg a tiltást. Ti Hívõk! A bor és a szerencsejáték……… a Sátán förtelmes mûve. Kerüljétek azt. Talán boldogultok.

10 Az iszlám A Korán mindössze 3 verssel szabályozza az alkoholtilalmat. Mind a három vers a Medinába történő vándorlás korában ( között) keletkezett. Az iszlám az alkoholizmus problémáját néhány évtized alatt megoldotta. A II. Khalifa, Omar ( ) rendelte el büntetésként a nyolcvan korbácsütést.

11

12 …a közigazgatás azt mondja: Tiltsuk el az alkoholt. Nagyon szívesen
…a közigazgatás azt mondja: Tiltsuk el az alkoholt? Nagyon szívesen. Inkább ma, mint holnap. Csak azt mondjátok meg, hogyan fedezzük az így keletkezett hiányt a költségvetésben!… [A. Schweitzer]

13 A hipokrita állam Az alkoholból származó bevétel
19:00:28 A hipokrita állam Az alkoholból származó bevétel (624,8mrd; 732.2mrd) Közgazdasági terhek (61mrd; 67mrd) Az államháztartás teljes bevétele 3501mrd (1995)

14 A probléma gyökere Nedves kultúra Tiltás nem válik be Késői felismerés
19:00:28 A probléma gyökere Nedves kultúra Tiltás nem válik be (vagy mégis: iszlám) Késői felismerés Késői kezelésbe vétel szomatikus panaszok pszichés tünetek szociális hanyatlás

15 Az alkoholfogyasztás összesen
Liter/fő (égetett szeszes italba átszámítva)

16 Az alkoholfogyasztás szerkezete

17 Az alkoholfogyasztás szerkezete

18 EGY FŐRE JUTÓ SZESZESITAL-FOGYASZTÁS
A LEGTÖBBET FOGYASZTÓ EURÓPAI ORSZÁGOKBAN ORSZÁG ÖSSZES FOGYASZTÁS SÖR BOR ÉGETETT 100% ALKOHOLBAN SZESZ 100% ALKOHOLBAN PORTUGÁLIA 13,5 38,5 90,0 0,8 FRANCIAORSZÁG 13,1 43,7 85,0 2,0 SPANYOLORSZÁG 12,8 58,4 57,0 3,0 OLASZORSZÁG 12,3 20,9 91,4 1,2 MAGYARORSZÁG 11,7 89,0 33,0 4,8 SVÁJC 11,1 70,3 48,3 2,2 NÉMETORSZÁG 11,0 148,3 26,5 2,4 BELGIUM 10,8 128,0 21,7 2,2 DÁNIA 10,4 134,0 18,0 1,6 MAGYARORSZÁGON 10,1 70,0 29,0 6,50 1977-BEN

19 SÖR, BOR ÉS ÉGETETT SZESZ FOGYASZTÁS MAGYARORSZÁGON
90 LITER SÖR / FŐ / ÉV 35 LITER BOR / FŐ / ÉV 5 LITER ÉGETETT SZESZ / FŐ / ÉV HOL VAN MÁR A BORIVÓ KULTÚRÁNK?

20 TÍPUSOS ALKOHOLOS HALÁL OKOK MÁJCIRRÓZISBAN ELHALTAK SZÁMA
AZ ITTASAN, KÖZÚTI BALESETEKBEN ELHALTAK SZÁMA ALKOHOLOS ÁLLAPOTBAN ÖNGYILKOSSÁGOT ELKÖVETŐK HALÁLOZÁSA MINDÁROM STATISZTIKÁBAN ELŐKELŐ HELYEN VAGYUNK

21 AZ ALKOHOL KRIMINOLÓGIAI JELENTŐSÉGÉRŐL
Magyarországon a közvádas bűncselekmények miatt elítéltek 39,6%-a állt alkoholos befolyásoltság alatt. Az alkoholfogyasztással összefüggő bűncselekmények arányai: - közlekedési bűncselekményben 78,1% - garázdaságnál 67,7% - rablásnál 45,8% - jármű önkéntes elvitelénél 67,6% - erőszakos közösülésnél 50,3% - szándékos emberölés és kísérletnél 68,9% - hivatalos személy elleni erőszaknál 68,6% - súlyos testi sértésnél 49,7% - szemérem elleni erőszaknál 45,5% - kiskorú veszélyeztetésénél 49,7%

22 Tehát….. A bűncselekmények 39%-át alkohol hatása alatt követik el.
Minden hetedik baleset hátterében az alkohol áll. Az öngyilkosok 52%-ában alkoholos májzsírosodást mutatnak ki. 1997-ben már több, mint 420 ezer gyermeket tartottak nyilván veszélyeztetettként. Treuer 2001

23 A családsegítő szolgálatok tevékenységi körében felmerült problémák (anyagi gondok, családi konfliktusok, gyermekgondozási problémák) 30-50%-ának hátterében a család legalább egy tagjának mértéktévesztő alkoholfogyasztása áll. Treuer 2001+saját adat

24 meghaltak kormegoszlása (18-59 a 60+ százalékában)
%

25 Rizikócsoportokban /Wales 1970/ a cirrhosis halálozási arányai

26 AZ ALKOHOL ÉS RÁK VESZÉLYEZTETETTSÉG A FOGYASZTÁS FÜGGVÉNYÉBEN
DUFFY..SHARPLES, 1992

27 A MÁJCIRRÓZIS (A MÁJ KÖTŐSZÖVETES ELFAJULÁSA)
ÉS AZ ALKOHOLFOGYASZTÁS ÖSSZEFÜGGÉSE A FÉRFIAKNÁL

28 „A mértéken fölül minden pohár átkozott…”
[W. Shakespeare]

29 Határértékek 0,2 ezrelék 0,5 dl tömény vagy 2 dl bor vagy 5 dl sör
lebontása: 1 óra

30 Biztonsági-határ férfiak nők 21 egység / hét 14 egység / hét
legalább kettő alkoholmentes nap / hét! egy egység: 10 ml alkohol ~ 1 pohár sör ~ 1 dl bor ~ 3 cl tömény

31 Alkohol-ekvivalencia
0,5 dl tömény vagy 2 dl bor vagy 5 dl sör 0,2 ezrelék lebontása: 1 óra

32 Az alkohol hatásai

33 Egy felnőtt, egészséges ember alkoholbontási teljesítménye
7 GRAMM ALKOHOL ÓRÁNKÉNT, MÉG NORMÁL ÚTON BOMLIK 7 GRAMM FELETTI ÓRÁNKÉNTI BEVITELNÉL AGRESSZÍV SZABADGYÖKÖK KELETKEZNEK (PL. MALONALDEHID GLICIDALDEHID)

34 Mit tesznek a szabadgyökök?
RONTJÁK AZ IMMUNRENDSZER HATÁSFOKÁT NÖVELIK A DAGANATOK FELLÉPÉSÉNEK ESÉLYÉT GENETIKAI ÁRTALMAKAT KELTENEK (PL. ALKOHOLOS MAGZATI TÜNETCSOPORT)

35 AKI 40 GRAMMNÁL TÖBBET FOGYASZT RENDSZERESEN, NAPONTA
AZ FÜGGŐVÉ VÁLIK EZ MEGFELEL: 1,2 liter SÖRNEK, VAGY 4 dl BORNAK, 1,6 dl TÖMÉNYNEK NAPONTA.

36 AZ ALKOHOLFOGYASZTÁS ÉS AZ ALKOHOL-PROBLÉMÁK KAPCSOLATA
FOGYASZTÁS MÉRTÉKE SEMMI ENYHE MÉRSÉKELT SÚLYOS ALACSONY KOCKÁZATÚ HASZNÁLAT KOCKÁZATOS HASZNÁLAT PROBLÉMÁS HASZNÁLAT FÜGGŐ HASZNÁLAT SÚLYOS MÉRSÉKELT KEVÉS ALKOHOL PROBLÉMÁK SEMMI

37 AZ ALKOHOLHASZNÁLAT SÚLYOSSÁGI FÁZISAI
ALACSONY VESZÉLYEZTETETTSÉG KOCKÁZATOS HASZNÁLAT PROBLÉMÁS HASZNÁLAT FÜGGŐ HASZNÁLAT

38 ALACSONY VESZÉLYEZTETETTSÉGŰ ALKOHOL HASZNÁLAT
VISSZAFOGOTT ALKOHOLFOGYASZTÁS NEM TÖBB, MINT NAPI 1-2 ITAL NEM TÖBB, MINT 3-4 ITAL ALKALMANKÉNT VESZÉLYES HELYZETEKBEN SOHA

39 VESZÉLYES ALKOHOL-FOGYASZTÁS
A BIZTONSÁGOS HATÁR FÖLÖTTI MENNYISÉG FOGYASZTÁSA NINCSENEK ÉRZÉKELHETŐ PROBLÉMÁK VAGY ALKOHOLFOGYASZTÁS VESZÉLYES HELYZETEKBEN

40 PROBLÉMÁS ALKOHOLHASZNÁLAT ALKOHOLFOGYASZTÁS KÁROS HATÁSOKKAL VAN
A VISLEKEDÉSRE A LELKI EGÉSZSÉGRE A CSALÁDRA A MUNKÁRA AZ EGÉSZSÉGRE A TÁRSADALOMRA

41 A FÜGGŐSÉGHEZ VEZETŐ ALKOHOLHASZNÁLAT
MEGGYENGÜLT KONTROLL BELEFELEDKEZÉS A HASZNÁLATBA AZ IVÁS KÖVETKEZMÉNYEI FÜGGŐSÉGI ( MEGVONÁSOS) TÜNETEK

42 Ki tehát az alkoholbeteg?
„Megfigyeltem, hogy alkoholistának azt nevezik, akinek nincs elég pénze, hogy naponta pezsgőtől vagy whiskey-től legyen spicces…” [Vető József]

43 AZ ALKOHOLBETEGSÉG MEGHATÁROZÁSA
A WHO meghatározása szerint: „Krónikus alkoholisták azok a mértéktelen ivók, akiknek alkoholfüggősége olyan szintet ér el, amely már észrevehető mentális zavart okoz, károsítja testi és lelki egészségüket, interperszonális kapcsolataikat, társadalmi, gazdasági tevékenységüket.” Mennyiségük meghatározása: - Ledermann – modell – az elfogyasztott alkohol alapján Gauss-görbe segítségével számolnak - Jellinek formula – alapján a máj chirrosisban elhunytak számából képlettel számolnak (Magyarországon alkoholbeteg van!)

44 SZENVEDÉLYBETEGSÉGEK
nikotin koffein alkohol drog munka PC – „infománia” hatalom szex játék vásárlás stb

45 SZENVEDÉLYBETEG-IDENTITÁS
Fejlődésmenete: minta fantázia próbacselekvés szokás hozzászokás függőség

46 AZ ALKOHOLBETEGEK JELLEGZETES IDŐSZAKAI I.
1. Pre-alkoholista időszak: 2. Korai időszak: - szuper-érzékenység - filmszakadás - élet értelmének keresése - titkos italozás - alkoholról nem beszél - tüsténkedés, hogy nincs probléma zúzódások, sebek

47 AZ ALKOHOLBETEGEK JELLEGZETES IDŐSZAKAI II.
3. Középső szakasz: 4. Idült időszak: - engedékeny - alkoholt, gyógyszert hord gyerekeivel a táskájában - tartós lelkiismeret- - leértékeli kapcsolatait furdalás - reggeli ivás, mohón iszik - anyagi gondok - szégyen - altató, nyugtató - öngyilkossági kísérlet szedése

48 19:00:28 Az alkoholbetegség „Alkoholproblémás az az ember, akinek az alkohollal ok-okozati összefüggésben szomatikus, pszichikus, egzisztenciális vagy familiáris gondjai keletkeztek. ”

49 AZ ALKOHOLIZMUS ÉS ADDICTIO FIGYELMEZTETŐ JELEI
1. Fizikai 3. Munkahely - Iskola - gyakori használat - személyiségváltozás - tolerancia - ingerlékenység - romló külső - csökkent teljesítmény - tisztességtelenség 2. Család 4. Spirituális - szervezetlenség - elhagyatottság - elszigeteltség - harag - depresszió - bűntudat - ígéretek - alacsony önbizalom - tagadás - arrogancia

50 AZ ALKOHOLIZMUS ÉS ADDICTIO FIGYELMEZTETŐ JELEI
1. Nincs „határa” – kontrollvesztés – ígéretek megszegése 2. Hazudozás – „falazás” 3. Negatív hatás a munkára 4. Helytelen viselkedés – állásveszélyeztetés 5. Prioritások összekeverése 6. Elragadtatás – euforiás roham bűntudattal 7. Kétségbeesés – depresszió 8. Fixálódás – belefeledkezés 9. Légvárépítés – menekülés 10. Költekezés – anyagi aggodalmak

51 A problémás alkoholfogyasztás szűrése a háziorvosi gyakorlatban

52 Ébredt-e Ön már arra, hogy feltétlenül innia kell
valami szeszes italt? Érzett-e bűntudatot valaha ivási szokásai miatt? Bosszantották-e rokonai, ismerősei ivási szokásai miatt? Gondolt-e már arra, hogy változtasson szeszes ital fogyasztási szokásain? Szokott-e reggel szeszes italt fogyasztani? Fogyaszt-e reggelente szeszes italt azért, hogy másnaposságán javítson? Kezelték-e bármilyen alkohol problémája miatt pl. belgyógyászaton, alkoholgondozóban? Volt-e leszoktató kezelésen? Kellet-e ittassága miatt segítséget hívni? Került-e valaha kellemetlen helyzetbe a közlekedés során vagy a munka-helyén, szeszes ital fogyasztása miatt?

53 Alkohol ABÚZUS Abúzusra utal már egy tünet megléte,
ha egyébként a dependencia kritériumai nem teljesülnek. Kérdések: Az utóbbi 12 hónapban… 1. Előfordultak- e A PÁCIENS ALKOHOLFOGYASZTÁSÁVAL KAPCSOLATBA HOZHATÓ munkahelyi hiányzások, gyenge teljesítmény , iskolai hiányzások, lógás, eltanácsolás? Munkahelyen, iskolában kapott-e figyelmeztetést, fegyelmit, igazolatlan napot. „ Szólt-e a főnök?” Előfordult-e hogy hazaküldték? Stb. 2. Van-e adat arra, hogy autót vezetett vagy más egyéb "veszélyes" tevékenységet folytatott alkoholos befolyásoltság alatt? 3. Tud-e a páciens esetleges alkohollal kapcsolatos ismétlődő jogi problémájáról? Pl. volt-e ittas vezetés miatt büntetve, bevonták-e a jogosítványát? Pénzbírságra ítélték-e? 4. Vannak-e tartós vagy visszatérő szociális, interperszonális kapcsolatokat érintő problémái ? Családi életére jellemző-e, hogy elhanyagolja-e a gyerekeket, a háztartást? Tud-e bármilyen családi konfliktusról, válási fenyegetettségről? A munkatársak, baráti kör figyelmeztetése, rosszallása jellemző-e?

54 Alkohol DEPENDENCIA Beszámolt-e a páciens arról, hogy
Ha fennáll legalább három az alábbiakból, bármikor ugyanabban a 12 hónapos időszakban. Beszámolt-e a páciens arról, hogy Ugyanakkora hatáshoz többet kell innia 2) Ugyanaz az adag ital már kevés a hatás eléréséhez Ez a kérdéscsoport a tolerancia meglétéről szolgáltat adatot. 3) Volt-e alkoholmegvonása JAVASOLT KÉRDÉSEK az alkoholmegvonás definiálásához: Előfordult-e Izzadás: nál nagyobb pulzusszám: Fokozott kézremegés: Alvászavar: Émelygés, hányinger, hányás: Szorongás: Tapasztalt-e magán olyan belső nyugtalanságot,, mely mozgásos megnyilvánulásokkal is együtt járt volna? Fenti tünetek társaságában, vagy önállóan volt-e érzékcsalódása valaha ? Előfordult valaha, hogy olyasmit hallott (esetleg látott, tapintott) aminek nem volt valós alapja?

55 Ha nagyivó, vagy veszélyeztetö mértékü ivó SZOROS OBSERVATIO
4) Többet vagy hosszasabban iszik, mint eredetileg szándékozta? 5) Jellemzi-e állandó vágyakozás vagy sikertelen kísérletezés a leszokásra? 6) Jellemző-e, hogy sok idő, vagy nagy aktivitás irányul az alkoholos ital megszerzésére, vagy éppen a hatásaitól való szabadulásra? (pl.: kijózanodás, stb.) 7) Feladott-e vagy csökkentett-e valamilyen szociális, foglalkozási, vagy szabadidős (hobbi, kedvenc időtöltés) tevékenységet az ital miatt? 8) Jellemző-e a következő: állandó vagy visszatérő fizikális, vagy pszichológiai, szociális problémák megléte ellenére is iszik, noha tisztában van azzal, hogy a problémát az ital okozta? Ha nagyivó, vagy veszélyeztetö mértékü ivó SZOROS OBSERVATIO Az alkoholprobléma nyilvánvaló ABÚZUS DEPENDENCIA

56 TÖBBDIMENZIÓS PREVENCIÓS RENDSZER SÍKJAI
1. Hozzáférhetőség csökkentése 2. Tömegtájékoztatás fejlesztése 3. Közösségi programok megteremtése 4. Mozgalmak sorát kialakítani (pl: Józan Vezető Mozgalom) 5. Célzott programok síkján szűrővizsgálatok indítása 6. Családdal, gyermekkel történő programok 7. Kognitív síkon történő oktatási modellek 8. Önsegítés fejlesztése (AA klubok) 9. Korai kezelésbevétel fejlesztése 10. Terápiás rendszerek javítása 11. A rehabilitációnak a javítása 12. Az alkalmazott és alapkutatások fejlesztése

57 APA kezelési irányelvek, 1995
… alkoholfüggőségben szenvedő betegek gyógykezelésében gyakran csak a visszaesések gyakoriságának és súlyosságának az enyhítése lehet reális célkitűzés … APA Practice Guidline for the treatment of patients with substance use disorders: alcohol, cocaine, opioids. [Am J Psychiatry 1995 Nov; 152 (11 Suppl) J-59]

58 uralkodni az alkoholon”
Legyen cél: „ne az alkohol uralkodjon rajtam, hanem én legyek képes uralkodni az alkoholon”

59 ELSŐSEGÉLY Ne ess pánikba! A szer további hatásának megelőzése.
Ha eszméletlen: stabil oldalfekvés mentők értesítése felügyelet Nyugodt megbeszélés. NE KELTS BŰNTUDATOT!

60 támadó vagy fenyegetö beteg
tudatni kell: az erőszakos viselkedés semmiképp nem elfogadható a gyógyítás keretei között! közelíts a pácienshez megnyugtatóan, kerülve a fenyegető fellépést ismételten erősítsd meg, segítőkész vagy és szeretnéd megérteni, hogy megnyugodhasson ő is ajánlj gyógyszert - ami csökkenti a rossz érzéseit, félelmeit, feszültségeit - ami után könnyebb lesz… de tájékoztasd a pácienst: határozottan megfékezzük, ha kell és érdekében nem riadunk vissza a keményebb lépésektől sem (bár szeretnénk elkerülni…) a csapat felvonultathat erőt is az eltökéltség alátámasztására végső megoldás: kényszerítés (rögzítés + felügyelet)

61 részeg vagy részegnek tűnő ember (közterületen)
19:00:28 részeg vagy részegnek tűnő ember (közterületen) nem veszélyeztető állapot? IGEN mentőszolgálat orvosi ügyelet SŰRGŐSSÉGI ELLÁTÁS OTTHONÁBA BOCSÁTHATÓ belgyógyászati szakvizsgálat IGEN nem szakellátást igényel-e? OTTHONÁBA BOCSÁTHATÓ IGEN intenzív ellátás? IGEN befejezett detoxikálás? IGEN súlyos fokú mérgezés? intenzív terápiás osztály nem nem nem IGEN befejezett detoxikálás? IGEN középes fokú mérgezés? belgyógyászati osztály nem nem IGEN befejezett ellátás? IGEN enyhe fokú mérgezés? belgyógyászati ambulancia nem nem mentális és viselkedési zavar? nem TOVÁBBI KIVIZSGÁLÁS KONZÍLIUM (traumatológiai neurológiai, stb.) SZAKELLÁTÁS nem szövődmény? kísérő betegség? IGEN befejezett ellátás? IGEN IGEN nem PSZICHIÁTRIAI KONZÍLIUM

62 Befejezett ellátás megszűntek az intoxikáció jelei
kizárható a további állapotromlás nem igényel további megfigyelést kommunikabilitás önellátás kockázat nélkül távoztatható pszichiátriai, addiktológiai mérlegelés

63 Pszichiátriai sürgősség
pszichiátriai betegség vitális fenyegetettség nélkül medicinális pszichiátriai betegség szomatikus következmények szomatikus sürgősség pszichopatológia szomatikus sürgősség pszichiátriai előzmények

64 A delirium tremens kezelése:
Országonként Osztályonként Pszichiáterenként változó 150 féle gyógyszer ( Környey-Kassai 2002)

65 DELÍRIUM meghatározása
BNO-10 tudat- és figyelemzavar kognitív folyamatok globális zavara pszichomotoros zavar alvás-ébrenlét ciklusának zavara emocionális zavarok

66 Delirium tremens-epidemiológia
Hazánkban 800 ezer – 1 millió alkoholbeteg 5-15%-ukban delirium tremens (DT) DT- ben 1-3 % halálozás

67 A delírium tremens mortalitásának okai
Cardiomyopathia, ritmuszavar Hypertonia Exsiccosis A kórlefolyást súlyosbíhatják: Fertőzések, subduralis haematoma, trauma, májbetegség, egyéb anyagcserezavar

68 A delirium tremens Alkoholmegvonás Predelirium GM: 7-48h (7-15%)

69 A feladat A delirium tremens megelőzése A „megfelelő” vizsgálatok
A „jó” kezelés

70 A delirium tremens tünetei
A megvonás után 48 órával Tremor Vegetatív tünetek (RR tachycardia, verejtékezés, láz, inkontinencia) Tájékozatlanság Tudatzavar Hallucinációk Pszichomotoros nyugtalanság Alvászavar

71 DT szomatikus kezelési stratégia
A folyadék- és ionháztartás rendezése A szív- és érrdendszeri állapotváltozás célzott kezelése Antibiotikus preventio (?), csak súlyos DT-ben Anyagcserezavar (hiányállapot) rendezése (Wernicke-Korsakow megelőzése) Agyödéma csökkentése Epilepszia megelőzése

72 Az alkoholmegvonásos tünetek kezelése - lehetöségek
Benzodiazepinek Clomethiazol (Heminevrin) γ- OH-vajsav (Alcover, GABA-rokon) Carbamazepin Meprobamat Haloperidol Alkohol

73 DT pszichés tüneteinek rendezése (hatás)

74 A szövödménymentes predelirium kezelése
Ambulánsan(?): 4x25 mg klórdiazepoxid (Elenium, Librium) Napi 20%-os csökkentés, 5 napig Fekvőosztályon: 4x25-50 mg klórdiazepoxid (sz.e mg) Kezdeti adag: mg / nap Megvonásos tünet BZD intoxikáció

75 A szövödménymentes predelirium kezelése fekvöosztályon
1. séma: BZD (pl. klórdiazepoxid) Tiaprid Carbamazepin B vitaminok (thiamin!) 2. séma: Clomethiazol B vitaminok (thiamin is) 3x25-3x50 mg/nap mg/nap mg/nap p.o. vagy i.m. 0,3-1 g p.o. 2-4 /h

76 BZD adagolás megfelelő dózisban „legkisebb hatékony adag!”
óvakodj az aluldozírozástól… tünetmentességig majd fokozatosan csökkentve

77 AZ ELTÉRÖ TERÁPIÁS MODALITÁSOK a hatékonyság és a gazdaságosság
SZOMATIKUS ELLÁTÁS (detoxikálás) PSZICHOLÓGIAI SEGÍTSÉG (krízisintervenció) a hatékonyság és a gazdaságosság érdekében is SZÉTVÁLASZTANDÓAK!

78 A krízis folyamat modellje és a beavatkozás szintjei
problémamegoldó kapacitás kreatív PSZICHOTERÁPIA cry for help errodált KRÍZISTERÁPIA kritikus KRÍZISINTERVENCIÓ ineffektív idő megoldás külső segítség nélkül szükséges a külső segítség szükséges, de elmarad a segítség összeomlás: szuicídium, pszichózis,halál

79 az öndestrukció közvetlen veszélye csökken...
vészjelek megoldás! dialógus vészjelek megértés? monológ

80 Alapvetöen fontos feladat a krízis páciens kezelésében
Hogy stimuláljuk a saját kivezető út megtalálásában a krízis, az öngyilkosság, a depresszió vészjelei felismerése megtanulásában a diszkomfort érzések sikeres kezelése megtanulásában a „cry for help” csatornák használata az újabb krízisre való felkészülésben

81 A krónikus alkoholbeteg ellátás hármas tagozódása
I. Terápiába vonás - benntartás II. Gyógyszerterápiás taktika kialakítása III. Hosszú távú követés, gondozás, mindenirányú gondoskodás

82 Terápiába vonás - benntartás
várom nagy szeretettel, segíteni fogok rajta semmilyen fájdalmas, kellemetlen, vagy megszégyenítõ kezelés nem lesz senki sem fogja megtudni

83 Közép- és hosszú távú terápia stratégiai célkitűzések:
absztinencia a visszaesések minél rövidebb idõre történõ korlátozása terápiában tartás hatásos és rugalmas gyógyszeres terápia mellékszereplõk bevonása GYÓGYULÁS (végleges, de legalább hosszabb ideig tartó eseménymentes idõszak)

84 A visszaesés minél rövidebb idõre történõ korlátozása
Absztinencia alapvetõ feltétel a lehetõleg teljes absztinencia A visszaesés minél rövidebb idõre történõ korlátozása minél gyorsabb és energikusabb beavatkozás ha dependens - gyógyszeres elvonás ha abuzív elzárni az alkoholtól családot is bevonni a visszaesések megelõzéséhez

85 Terápiában tartás kontrollok szigorú betartása
tartani a kapcsolatot a családdal és munkahellyel szerződéskötés a beteggel a gondozó és a kórházi orvos között jó kapcsolat legyen, hogy a beteg ne tudjon manipulálni

86 Hatásos és rugalmas gyógyszeres terápia
hosszú absztinens idõszak kialakítása és fenntartása - visszaesés-gátlás addikció más szerre ne alakuljon ki a beteg compliance ne romoljon értékítélõ képessége megmaradjon ne akadályozza a napi feladatok ellátásában Mellékszereplõk bevonása a beteggel promotív kapcsolatban lévõ egyének bevonása családtagok munkahely

87 Visszaesés-gátlás a depresszív állapotok felfüggesztése - sedatohypnotikus, majortranquilláns, antidepresszív gyógyszerek anti-craving szerek alkalmazása - Acamprosate deterrens-kezelések - Disulfiram (szájon át, ill. implantálva), Klion pszichoterápia visszaesés-menedzsment

88 A addiktológiai rehabilitáció
az a folyamatos és céltudatos tevékenység, amellyel a pszichiátriai beteg számára az optimális pszichés állapotot és pszichoszociális helyzetet, foglalkozásbeli valamint szabadidő-kihasználási készségeket kialakítjuk és fenntartjuk, reintegrálva a beteget adott társadalmi környezetébe.

89 Folyamatos = nem egyszeri aktus; nem egy program, hanem programok sorozata
Céltudatos = nem ötletszerű, nem rögtönzésekből álló segítségnyújtás, hanem a célt soha szem elől nem tévesztő tevékenység Optimális = nem maximalista, a realitásokkal is számoló, de a lehető legmagasabb szint elérésére való törekvés Az optimum fenntartása = a folyamat nem fejeződik be a kívánt cél elérésével, annak megőrzése is a rehabilitáció elengedhetetlen része Reintegráció = nem csupán a betegnek kell változnia (reszocializáció), hanem környezetének is változnia kell, sőt oly mértékben, hogy szerves és konstruktív visszaépülés jöhessen létre (teljes értékű társadalmi rehabilitáció)

90

91 Az elképzelés Motivált , rendezendőben lévő alkoholbeteg reszocializációjának segítése Munkapiaci esélyeinek javítása Stigmatizáció csökkentése Interperszonális készségek javítása „Sikerélmény” tanulás

92 …inni pedig muszáj…

93 Javaslat Jó minőségűt, jó helyen, jó társaságban;

94 Javaslat Jó minőségűt, jó helyen, jó társaságban;
mérsékelt mennyiségben

95 Javaslat Jó minőségűt, jó helyen, jó társaságban;
Mérsékelt mennyiségben; Ha gyógyításra kerül a sor, akkor….

96

97 n:2622 (14,62%) n:706 (3,94%) n:124 (0,69%) n:337 (1,88%)
Cage pozitív esetek n: (10,02%) n: (4,6%) II-III adatlap csatolva… n: (3,9%) n:376 (2,1%) n:307(1,7%) n:407 (2,3%) II-III adatlap alapján DG! II-III adatlap Ü R E S II-III adatlap NINCS NINCS DG! Elutasító beteg n:706 (3,94%) n:56(0,31%) Alkoholprobl. rejtve marad n: (1,36%) Nagyivó, SZOROS OBSERVÁCIÓ n:405 (2,25%) P R O B L É M Á S I V Ó n:461 (2,57%) F e l a j á n l o t t o r v o s i s e g í t s é g n:124 (0,69%) n:337 (1,88%) A p a c i e n s e l u t a s í t ó Együttműködő!

98


Letölteni ppt "Alkohol problémás betegek a családorvosi praxisban"

Hasonló előadás


Google Hirdetések