Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Levegőtisztaság- védelem

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Levegőtisztaság- védelem"— Előadás másolata:

1 Levegőtisztaság- védelem
Tiszta levegő Levegőtisztaság- védelem

2 Tiszta levegőt! „Fejlődő országban ne igyál vizet,
fejlett országban ne vegyél levegőt!”

3 Természeti eredetű levegőszennyezés
1815: kitör a Tambora vulkán (Indonézia) A levegőbe került összesen mintegy 150 milliárd köbméter kőtörmelék, vulkáni hamu és egyéb anyag. Meghalt hatvanezer ember. A telek szokatlanul hidegek voltak, a nyár pedig gyakorlatilag megszűnt, ami miatt gyenge volt a termés, így éhínség és járványok törtek ki. Írországban a nyári hónapok alatt 142 napon át esett az eső, míg Észak-Amerikában júniusban havazott, júliusban és augusztusban pedig számos folyó befagyott.

4 Eyjafjallajökull – 2010. Az elmúlt 1100 évben az Eyjafjallajökull négy alkalommal lépett működésbe: 920-ban, 1612-ben, 1821–23 között és 2010-ben. 2010. évben két kitörés volt, az első kitörés március 20-án, a második kitörés április 14-én. A második kitörés erőssége becslések szerint szor nagyobb volt, mint az elsőé. Nagy mennyiségű vulkáni eredetű részecske került az atmoszférába. Ezen részecskék közt nagy arányban voltak jelen üvegszemcsék, ami főleg annak köszönhető, hogy a gleccser vize a lávát hamar megszilárdította és így képződött az üveg. Ezért vált nagyon kockázatossá a légi közlekedés.

5 Emberi tevékenység okozta levegőszennyezés
A XIX. században Wales déli részén a Tawe folyó völgyében hozták létre az akkori idők legjelentősebb fémipari központját. Az üzem virágzása idején kb. 400 kémény okádta a füstöt a kis völgyben. 1880-ban az itt élő emberek átlagéletkora mindössze 24 év volt.

6 Emberi tevékenység okozta levegőszennyezés
Az emberi - vagy antropogén - légszennyezés fő forrásai: Gázok: Főleg a fosszilis üzemanyagok elégetéséből származnak: széndioxid , a metán  és a dinitrogén oxid (üvegházgázok), nitrogén-oxidok , a kéndioxid , a szénmonoxid  és a szénhidrogének széles skálája (illékony szerves vegyületek, röviden VOC-ok). Részecskék: A szennyezők másik típusa a részecskékből álló anyag, amelyhez a levegőben lebegő részecskék széles skálája tartozik.

7 Következmények: üvegházhatás
Üvegházhatás: Üvegházhatásnak nevezzük azt a jelenséget, amely során a napsugárzás be tud hatolni a Föld légkörébe, a felszínről visszasugárzott energia egy része azonban nem jut ki belőle, mert a légkörben megtalálható por és üvegházhatású gázok nem engedik ki. Milyen mértékű éghajlatváltozást képes elviselni az ember?A megindult légköri változások miatt a globális átlaghőmérséklet kb. 1,2-1,3° C-os emelkedésével kell számolni. A jelenlegi környezetvédelmi erőfeszítéseknek köszönhetően további lassuló emelkedés után a középhőmérséklet stagnálása várható, amely alig 2 °C fokkal jelentene magasabb értéket, mint ami az ipari forradalmat megelőzően volt jellemző. Ha azonban a középhőmérséklet emelkedése meghaladja a 2° C-ot, az már drámai változásokat okozhat a Föld éghajlatában és ökoszisztémájában. A tíz legmelegebb év 1850 óta (Forrás: National Climatic Data Center, 2005) helyezés év

8 Következmények: globális felmelegedés
A globális átlaghőmérséklet 2° C-os emelkedésének várható következményei: Emberek millióit fenyegeti majd éhínség, malária és árvizek, illetve milliárdokat az ivóvíz hiánya. Jelentős környezeti katasztrófákkal kell számolni a sarkvidékektől egészen a trópusokig. Gazdasági összeomlás vár a legszegényebb, valamint a fejlődő országokra, különösen a dél-szaharai afrikai országokra, Dél-Ázsiára és Délkelet-Ázsia, valamint Latin-Amerika egyes államaira. A tengerek szintjének megemelkedése beláthatatlan emberi veszteségeket okozhat tulajdonképpen bárhol a világon, főként azonban a fejlődő országok alacsonyabban fekvő területein, mint pl. Bangladesben, Dél-Kínában, de a tengerszintnél mélyebben elterülő európai államokban is (Belgium, Hollandia, Északnyugat-Németország). A természetes élővilág pusztulása az életszínvonal zuhanását és hatalmas gazdasági veszteségeket okozhat, főként a legszegényebb és a fejlődő országokban.

9 Következmények: hibridizáció
2006-ban az Északi-sarkvidéken egy vadász egy barna foltos jegesmedvét lőtt. A genetikai vizsgálat eredményéből kiderült, hogy egy jegesmedve anyától és egy grizzly apától származó hibrid került puskavégre. Ez volt az első, hogy igazoltan vadon élő jegesmedve-grizzly hibridet észleltek. 2010-ben már második generációs, hibrid anyával és grizzly apával rendelkező medvét is lőttek. A hibrid példányok természetes körülmények között általában kiszelektálódnak: gyakran már a világrajövetel előtt elpusztulnak, vagy terméketlenek lesznek.

10 Következmények: kiszáradás
1960-ban még a Föld negyedik legnagyobb tava. 2004-re az Aral-tó elveszítette korábbi területének 75, vízmennyiségének 90%-át. évi 50 ezer tonna halat jövedelmező halászat is megszűnt a tavon. Az 1950-es években leírt gazdag ökoszisztéma java része kipusztult. Az Aral-tó vizének só-koncentrációja az 1960-as 9,6-10,3‰-ről 27-30‰-re emelkedett.

11 Következmények: szélsőséges időjárás
Magas-Tátra katasztrófa ( ): 170 km/órás bukószél 4 millió köbméter kidőlt fa Várhatóan éves regenerációs idő

12 Következmények: Tengerszint emelkedés
A világtengerek szintje átlagosan 20 és 70 centiméterrel emelkedik ebben az évszázadban, de ezek az értékek helyenként magasabbak is lehetnek. Egy méteres emelkedés öt millió km2 területet árasztana el a világ alacsonyan fekvő területeiből, elpusztítva az összes termőföld harmadát és ötven millió környezeti menekültet hagyva maga után. Ötméteres tengerszint-emelkedés 670 millió ember életterét veszélyeztetné. A számítások helyi, rövid ideig tartó árhullámra vonatkoztak decemberében az Indiai-óceánon pusztított cunami legmagasabb hulláma elérte a 30 méteres magasságot, a tengerpartokon pedig világszerte egymilliárd ember él. Az EU-ban 68 millió embert érinthet a várható tengerszint-emelkedés. Az emelkedő tengerszint elől menekülve 100 millió, jelenleg a tengerszint feletti egy méteres térségben élő embernek „kell majd máshová mennie”.

13 Következmények: Szmog
2010. december óra 100 % - egészségügyi határérték

14 Levegőtisztaság-védelmi célok, szükséges intézkedések
A levegőtisztaság-védelem stratégiai célja, hogy az ország minden településén a levegő minősége feleljen meg a jogszabályban előírt követelményeknek. A nem szennyezett területeken a levegő jó állapotának megőrzése a célkitűzés. Jogszabályi előírás alapján azokra a területekre, ahol a légszennyezettség meghaladta a határértéket a környezetvédelmi hatóságok az érintett hatóságok közreműködésével szennyezettség csökkentő intézkedési programokat dolgoztak ki.

15 Levegőtisztaság-védelmi célok, szükséges intézkedések
A közlekedés okozta légszennyezés csökkentése, amelyet csak az alábbi feladatok összehangolt végrehajtásával lehet megoldani: a közlekedési-szállítási igények mérséklése a településfejlesztés, az informatika, a logisztika, az ipar és kereskedelempolitika, valamint a gazdasági szabályozás eszközeivel; a nem motorizált közlekedés elterjesztése infrastruktúrájának fejlesztésével; a tömegközlekedés személyközlekedésen belüli részaránya jelenlegi szintjének megőrzése eszközállományának, infrastruktúrájának, szolgáltatási színvonalának fejlesztésével; a környezetbarát közlekedési-szállítási módok (vasút, belvízi hajózás, kombinált áruszállítás) közlekedésen-szállításon belüli részarányának növelése eszközállományának, infrastruktúrájának, szolgáltatási színvonalának fejlesztésével; a gépjárműállomány átlagos emissziós állapotának javítása a jogi szabályozás továbbfejlesztésével (az újonnan forgalomba helyezett gépkocsikra vonatkozó szigorú előírások bevezetésével), a gépjárműállomány megújulási ütemének felgyorsításával, az üzemben lévő gépjárművek környezetvédelmi ellenőrzésére vonatkozó szabályozás szigorításával; az üzemanyagok minőségének javítása (szigorú minőségi előírások bevezetése); megfelelő közlekedési infrastruktúra hálózat kialakítása (elkerülő utak, megfelelő minőségű közúthálózat, vasúthálózat).

16 Levegőtisztaság-védelmi célok, szükséges intézkedések
A légszennyezés (emisszió) folyamatos csökkentése: Az előírás szerint Magyarországon 2010-ig a kén-dioxid kibocsátást 50%-kal, a nitrogén-oxid kibocsátást 17 %-kal, az illékony szerves anyag (VOC) kibocsátást 33 %-kal, az ammónia kibocsátást pedig 27 %-kal kell csökkenteni az évi szinthez képest. Valamennyi jelentős légszennyezést okozó tevékenységnek október végéig meg kell felelni a legjobb elérhető technika követelményeinek, nem léphetik túl a jogszabályban előírt kibocsátási határértéket. Mivel a légszennyezés átterjed a határokon, a magyarországi környezet állapotára pozitív hatással bírhat, hogy a szomszédos államok közül több szintén a közösségi előírásokat érvényesíti. Ezek között szerepel a határokon átnyúló problémák megoldására a kapcsolat felvételi és közös intézkedési kötelezettség is.

17 Levegőtisztaság-védelmi célok, szükséges intézkedések
Egyes légszennyező tevékenységek és technológiák részletes szabályozása: A hulladékégetésre, a nagytüzelő berendezésekre, egyes illékony szénhidrogént kibocsátó technológiákra részletes szabályozás van érvényben, Csak az előírásokat mindenben kielégítő tevékenységet engedélyezhetnek a hatóságok.  Nagy tüzelőberendezések esetén december 31-re megtörtént a teljes átalakítás, nem működik határérték feletti szennyezést okozó erőmű. Az közötti időszakban jelentős fejlesztések zajlottak, tüzelőanyag-váltás történt (kb. 120 mrd Ft ráfordítással). Veszélyes hulladék égető berendezések esetén: június 30-ig a 20 veszélyes hulladék égető korszerűsítése megtörtént; a jogszabályi előírásoknak nem megfelelő 19 hulladékégető bezárásra került.

18 Levegőtisztaság-védelmi célok, szükséges intézkedések
Ózonbontó anyagok csökkentése   A Montreáli Protokollal (1987) vállalt kötelezettség szerint az ózonréteget károsító anyagok felhasználását az elmúlt időszakban, több jogszabályi módosítás alapján jelentősen szigorítottuk.  Egyes, a szabályozás alá vont anyagok felhasználását betiltottuk, mások használatát erősen lekorlátoztuk.

19 Tiszta levegő VÉGE a második előadásnak


Letölteni ppt "Levegőtisztaság- védelem"

Hasonló előadás


Google Hirdetések