Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

A szó eredete:INTegrated ELectronics Készítette: Rázga Péter.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "A szó eredete:INTegrated ELectronics Készítette: Rázga Péter."— Előadás másolata:

1 A szó eredete:INTegrated ELectronics Készítette: Rázga Péter

2 Az Intel egy eredetileg amerikai vállalat, mely mára nemzetközivé nőtte ki magát. Elsősorban mikroprocesszorairól ismert, de ezenkívül gyárt még hálózati kártyákat, alaplapi chipkészleteket, videókártyákat és egyéb számítógépes eszközöket. A cég részvénye egyike annak a harminc részvényből álló kosárnak, amelyből a Dow Jones Ipari Átlagot számítják.

3 A céget 1968-ban alapította Gordon E. Moore és Robert Noyce. Kezdteben csupán négy alkalmazottjuk volt, beleértve a magyar származású Vadász Lászlót, aki 1975-től elnökhelyettese a cégnek, valamint 1988-2002 között az igazgató tanács tagja. Ő irányítása alatt készült el 1971-ben a világ első mikroprocesszora, az Intel 4004. Andrew Grove azon dolgozott(1960-1990), hogy az intel egy nagy nemzetközi cég legyen.

4  Moore és Noyce eredetileg „Moore Noyce” cégnevet választottak, azonban nem hangzott jól, így az intel szó mellett döntöttek. Az intel szó azonban már egy szállodalánc javára volt védjegyként bejelentve, így az alapítók kénytelenek voltak az INTEL védjegyet megvásárolni. A kezdetekben memóriákat gyártott, majd később processzorokat. Andrew Grove írt is egy könyvet erről az átmenetről „Only the paranoids survive” címmel.

5 A legnagyobb vetélytársat az Intel számára az AMD jelenti.

6 Az Intel sokat dolgozik audio és video anyagok feldolgozásával (versenyben a Microsoft-tal). Partnerkapcsolatokat ápol a híres videokártya- gyártó nVidia-val is. Az 1990-es években az Intel Architecture Labs-ban (IAL) megbízható hardware elemeket készítenek személyi számítógépekhez. Az Intel nevéhez köthető a PCI Bus, az Universal Serial Bus (USB). Az Intel dominanciája az x86 mikroprocesszorok terén kimerítette az úgynevezett „antitröszt- törvényt” (Amerikában elfogadott tröszt-ellenes törvény), ezért sok eljárás indult ellene, ezek részben a Federal Trade Commission (FTC) vizsgálódásai voltak, részben pedig polgári kezdeményezések (például Digital Equipment Corporation (DEC) 1997-es kezdeményezése).

7 Az Intel dominanciája a 32 bites mikroprocesszorok terén 85%-os is volt. Ma az Intel legnagyobb kihívója az Advanced Micro Devices (AMD), akivel 1976-óta van „kereszt-licence” (egymás processzorait másolhatják megadott keretek között). Néhány versenyző, például a Transmeta az alacsony fogyasztású mikroprocesszorok terén ért el sikereket.

8 4004: Az Intel 1971. november 15-én jelentette meg első 4 bites mikroprocesszorát. Ez volt a világon elsőként forgalomba kerülő egy chipes mikroprocesszor. Eredetileg ugyan számológépekhez tervezték, de a 4004-es más alkalmazásokban is megjelent, átvéve az egyszerű logikai chipek helyét. 4040: Az Intel 4004 továbbfejlesztése.

9 8008: 1972-ben mutatták be az eredetileg 1201 néven futó processzort, ami a Computer Terminal Corporation megbízásából készült, a Datapoint 2200 nevű programozható terminálhoz. Ez volt az első 8 bites CPU, ami 3300 tranzisztort tartalmazott, melyeknek 0,5-0,8 Mhz között volt a működési frekvenciájuk.

10 8080: 1974-ben megjelent 8-bites mikroprocesszor. Sokszor úgy emlegetik, mint az első igazán használható mikroprocesszor. Órajele 2 Mhz.

11 8085: 1970 közepén jelent meg a 8085. Az elnevezésben az 5 arra utal, hogy a 8080 által igényelt +12V helyett már csak +5V-ra volt szükség.

12 8086: 1978-ban megjelent 16 bites mikroprocesszora az x86 architektúra első példánya. 20 bites címbusza volt, 1 Mb memória megcímezéséhez. Órajele 4,77-10 MHz között működött.

13 80286

14 80368

15 80468

16 Celeron- Az úgynevezett x86-os szériába tartozó, 32 bites programok futattására felkészített egységek alacsony áruk mellett valamivel gyengébb teljesítményűek, mint drágább társaik. Általában kevesebb cache memóriával és letiltott funkciókkal rendelkeznek, jóllehet egy-egy sorozat időnként kézi beállításokkal nagyszerűen tuningolható.

17 Pentium I-A Pentium az Intel ötödik generációs x86 architektúrára épülő mikroprocesszora. Vinod Dham fejlesztette ki. A Pentium volt a 486-os vonal utódja. Elsőként 1993. március 22-én került forgalomba.

18 Pentium Pro-A Pentium Pro az Intel által kifejlesztett, és 1995 novemberében bemutatott x86-os, hatodik generációs mikroprocesszor-család. Eredetileg szerverekben való felhasználásra tervezték, emiatt nem lett annyira közismert, mint az előd Pentium I, vagy az utód Pentium II.

19 Pentium 2- Ezt az architektúrát 1997. május 7-én jelentette meg az Intel cég, 0,25 és 0,35 mikronos gyártástechnológiával készültek. A sorozat processzoraiban 2×16 kb első szintű és egy abban az időben meglehetősen nagy méretű, 512 kb-os másodszintű gyorsítótár (L2) kapott helyet.

20 A Pentium III az Intel 1999. február 26-án bemutatott, 32 bites, x86-os (egész pontosan hatodik generációs Intel P6) architektúrára épülő asztali- és hordozható számítógépekbe egyaránt gyártott processzorai. A széria nagyon hasonlított az elődeihöz, vagyis a Pentium II processzorokhoz.

21 Az Intel Pentium Dual- Core egy Core 2 alapú, kétmagos processzor 1 vagy 2 megabyte másodlagos gyorsítótárral és csökkentett 200 MHz- es FSB-vel. A 65 nm- es gyártásnak és az arhitekturális változtatásoknak köszönhetően gyorsabb, mint egy azonos órajelű Pentium D processzor, és a hőtermelése is kisebb.

22 Az Itanium (Merced kódnéven fejlesztve) a 64 bites IA-64 család első tagja, az új Itanium architektúrán alapul. Az Itanium processzort a rendelkezésre állás, a méretezhetőség és a teljesítmény iránt mutatkozó egyre növekvő igények alapján tervezték.

23 Az Intel Pentium D egy kétmagos processzorcsalád 2 vagy 4 megabyte másodlagos gyorsítótárral és 533 MHz vagy 800 MHz FSB-vel. Gyártástechnológiájuk 65 vagy 90 nm-es. Maximális fogyasztásuk 95 W és 130 W között van. Gyártásuk fő időszaka 2005 és 2007 közé esett.

24 A Core márka az Intel 64-bites többmagos processzorcsaládját takarja. A Core mikroarchitektúra alacsonyabb órajellel, hatékonyabb órajelciklussal és kisebb áramfelhasználással rendelkezik, mint a Pentium 4-es, Pentium D márkájú processzorok.

25 Az Intel Atom az Intel legkisebb mikroprocesszora, amit a világ legkisebb tranzisztoraiból építettek fel. Alacsony áramfogyasztás jellemzi (1-4 watt). Alapvetően az új generációs mobil eszközökhöz fejlesztették ki (mobile internet devices, MIDs), azonban a kis teljesítményű PC-khez is használható.

26


Letölteni ppt "A szó eredete:INTegrated ELectronics Készítette: Rázga Péter."

Hasonló előadás


Google Hirdetések