Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

A Magyar Női Vitorlázórepülő Válogatott

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "A Magyar Női Vitorlázórepülő Válogatott"— Előadás másolata:

1 A Magyar Női Vitorlázórepülő Válogatott
Ismerjenek meg minket!

2

3 Ábrok Ágnes 1983-ban kezdtem repülni, Dunakeszin a Malév Repülőkluban, melynek azóta is aktív tagja vagyok öszén megszereztem a Szakszolgálati engedélyemet és alig 5 évvel később Gyémánt koszorút is. 1988-ban indultam először versenyen Farkashegyen Cobrával 4-ik helyezést értem el. Innentől kezdve minden évben versenyezhettem. Idulhattam Női bajnokságokon, amiket később megszüntek, mert kevesen voltunk lányok, területi versenyeken és a nemzeti bajnokságokon is.1991-ben tagja voltam a női válogatott keretnek igy résztvehettem Angliában, Bolla Maricával, Zsolnai Ritával, Benke Icukával. a Női Európa bajnokságon őszétől az addig megszerzett gyakorlati tudásomat és tapasztalataimat is átadhatom fiatalabb nemzedéknek mint repülőoktató. Jó érzés látni, hogy ma már növendékeim is együtt versenyeznek velem. Most az 5. Vitorlázórepülő Női Világbajnokságra készülök, ami Szegeden kerül megrendezésre, 2009 július 26-augusztus 8.-ig. Ott szeretném a legjobb tudásomat adni!

4 Barna Andrea Saját gép áll a rendelkezésemre, mely a felkészülés és a verseny ideje alatt egyaránt biztosítja a világbajnokságon való sikerhez szükséges távrepüléseket és a repült órák számának növelését. Két éve nyáron részt vettem Törökországban a Török Nyílt Vitorlázórepülő Bajnokságon, ahol az 5. helyezést értem el, majd a Gemenc Kupán repültem Őcsényben ban részt vettem a II. Vitorlázórepülő Női Nemzeti Bajnokságon. Férjhez mentem Törökországban, így az év nagy részét szintén pilóta férjemmel Alival Ankarában töltjük, az év másik felében pedig itthon készülök a versenyekre Speed Astir típusú repülőgépemmel. Célom, hogy a évi Magyarországon megrendezésre kerülő 5. Női Vitorlázórepülő Világbajnokságon versenyezhessek.

5 Bolla Mária Amikor én kezdtem a repülést, még az volt a felfogás, hogy a nők nem alkalmasak a repülésre. Főzőkanál való a kezükbe, nem botkormány. Pályafutásom során az első és egyik legnehezebb harcom az volt, hogy repülő társaim egyenrangú partnernek fogadjanak el. Évekkel később, amikor egy versenyen jól megvertem férfi ellenfeleimet, megkérdeztem utána klubtársaimat, ugye most már elismeritek, hogy a nők is alkalmasak a repülésre? A válasz: "Nem, Te kivétel vagy!”  Azóta sok év telt el, hazai és külföldi pilótanők bebizonyították az előítélet valótlanságát. Számtalan eredményem sorából hármat emelnék ki, amelyek a legnehezebbek voltak, és amire a legbüszkébb vagyok:- Én vagyok az első magyar Női gyémántkoszorús pilóta - Európa Bajnokságon 2. helyezést szereztem - 17-szer voltam az "Év sportolója". 1979-ben indultam az itthon megrendezett I. Női Európa bajnokságon, azóta minden EB-n, VB-n részt vettem, most, 30 évvel később, szeretnék indulni a szintén Magyarországon rendezendő VB-n. Ezzel búcsúznék a nemzetközi versenyzéstől és külföldi repülőbarátaimtól. Tekinthetjük jutalomjátéknak!

6 Dembitz Gabriella 1999-óta vitorlázórepülök Dunakeszin, 2001-óta rendelkezem vitorlázórepülő szakszolgálati engedéllyel. Az első távrepülésem óta tudom, hogy nekem a repülés szépsége ebben rejlik, ebben találom meg azt a szépséget, és kihívást, amiért érdemes minden hétvégét a reptéren tölteni, még akkor is, ha nem minden hétvégén van távrepülésre alkalmas időjárás. 2007-ben lettem a női válogatott keret tagja, és ebben az évben kezdtem el versenyezni is. A versenyek minden nehézségük és a kihívások ellenére is csodálatos és felejthetetlen élményt nyújtottak a számomra, és remélem, hogy a jövőben még számos ilyen eseményen részt vehetek itthon és külföldön egyaránt. Tudom, hogy a versenyrepülés komoly fizikai-szellemi felkészülést jelent, ezért mindent szeretnék megtenni annak érdekében, hogy versenyzőként részt vehessek a 2009-ben Szegeden megrendezendő női vitorlázórepülő világbajnokságon és ott eredményes legyek!

7 Diófási Orsolya 1985 decemberében születtem. Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem negyedéves Műszaki Menedzser szakos hallgatója vagyok. A családomban hagyomány a repülés, ennek ellenére engem sokáig nem érdekelt ez a sport, életforma. Sokkal inkább vonzott a tánc, a színpad. Most is szabadidőm nagy részét tánctanítással töltöm. 2001-ben és 2002-ben tolmácsként segítettem a magyar csapatot az Ifjúsági Vitorlázórepülő Világbajnokságon Franciaországban és a Klubosztályú Világbajnokságon Németországban. Ekkor ismerkedtem meg az igazi versenyrepüléssel és nagyon megtetszett ez a „műfaj”. Ezért 2002-ben elkezdtem a kiképzést Farkas-hegyen, a Horizont Repülő Iskolánál. Közben részt vettem a kiskunfélegyházi Ifjúsági és Országos Bajnokságok szervezésében és lebonyolításában is. 2003-ban szakszót szereztem és 2006-ban repültem először versenyen. Ez a verseny az V. Horizont Kupa volt, ahol összesítettben 3. ,női kategóriában, pedig 1. helyezést értem el ben a Horizont Kupán hatodik, a Nemzeti Bajnokságon, pedig 17. lettem ban Szegeden a legeredményesebb női versenyző lettem az Fai Klub NB.-n Nagy lehetőségnek tartom, hogy a 2009-es Női Világbajnokságot Szegeden rendezik, ezért célom, hogy ezen a nemzetközi versenyen elindulhassak, és ott legjobb tudásom szerint képviselhessem hazánkat.

8 Filemon Edina Az én sportrepülő pályafutásom kissé szokatlan módon alakult, ugyanis eleinte a motoros repülés érdekelt ban meg is szereztem a szakszolgálati engedélyemet. Két évvel később azonban elkezdtem vitorlázórepülni, és végzetesen beleszerettem ebbe a sportágba. A versenyrepülés sokáig nem vonzott, kizárólag a motor nélküli repülés csodáját akartam élvezni ban azonban sporttársaim rábeszéltek, hogy induljak el életem első vitorlázórepülő versenyén. Azóta három versenyen vettem részt, és örömmel mondhatom, hogy a versenyrepüléssel járó nehézségek – néha kudarcok – nem riasztottak el. Nagy lelkesedéssel készülök minden újabb megmérettetésre. Civilben jogtanácsosként dolgozom, emellett a sportrepülés érdekében tevékenykedő társadalmi szervezetek munkáját is segítem. Túlzás nélkül mondhatom, hogy vitorlázó sportrepülés az életem értelmét jelenti. Remélem, nagyon sokáig művelhetem még, és számos versenyen részt tudok majd venni ban megrepültem a gyémántkoszorú 300km-es és 500km-es feltételeit.

9 Kádár Andrea Hajdúszoboszlón repülök az Aero Klub Debrecen tagja-ként. Hajdúszoboszlón is lakom,ha nem repülök, akkor a virágboltomban tevékenykedem. 3-4 éves koromban vittek ki a szüleim a repülőtérre, egy repülőnapra. Azóta él bennem a repülés utáni vágy! 12 éves koromban már rendszeresen jártam a repülőtérre, ahol utasként repültem, vagy az esti utolsó felszállásokban kaptam egy startot jutalomból az egész napi munkámért. 14 éves koromban kezdődhetett a kiképzésem a hajdúszoboszlói klub keretein belül. A szakszolgálati engedély megszerzése után Pirát típuson repültem az első távjaimat ben már a saját Cobra -15 típusú gépemmel indultam a II. Thermál kupán, az Aero Klub Debrecen tagjaként. Ez volt az első versenyem. A következő évben, 2003-ban a szegedi területi versenyen indultam ben szintén a szegedi területi verseny volt a megmérettetés színhelye. Majd 2006 következett az, I. Flatland Cup Szegeden, ahol a kategóriámban a 3. helyezést értem el! Ez már az a verseny volt ahol az előző versenyeken szerzett tapasztalatokat tudtam kamatoztatni. Még ebben az évben a Magyar Vitorlázórepülő Kupán én értem el klub osztályban a legnagyobb átlagsebességet, és a női kategóriában a 2. helyezést szereztem meg! Az eredményes év után 2007-ben már a Nemzeti Bajnokságon indultam Szegeden. Ekkor már a korszerűbb műanyag építésű ASW 19 bw típuson. Még ebben az évben megrendezett két területi versenyen Gyúrón, és Őcsényben is a Női Kategória 1. helyezettje lettem. Ebben az évben a 2. helyezést értem el Magyar Vitorlázórepülő Kupán a női kategóriában ban megnyertem a Női MVK-t, bár sokáig a férfi mezőny élén álltam, év végén a fiúk ráerősítettek. Dunújvárosban és Szegeden versenyeztem, a sok szegedi versenyen szerzett tapasztalatot szeretném kamatoztatni a Szegeden rendezendő idei Női világbajnokságon! Remélem formaidőzítésem sikerül, eredményesen fogok repülni!

10 Márkus Tímea Én egyáltalán nem előre megfontolt szándékkal keveredtem repülős társaságba. Mindig is kíváncsi voltam mindenre, amit ki lehet próbálni és meg lehet tanulni, ezért rengeteg sokféle szakkörre meg tanfolyamra jártam suli mellett. Ez is csak egy ilyennek indult, mint a többi, lássuk, mi is ez alapon. És odaragadtam a reptérre. Lehet, hogy egy életre ben szereztem szakszolgálati engedélyt, azóta a repülés meghatározza minden szabadidőmet, és a körülöttem élőkét is, aminek sokszor persze nem örülnek. A szürke hétköznapokban vasutat tervezek munkahelyemen, még egyetemre is járok, de hétvégeken minden időmet igyekszem repülőtéren, repüléssel eltölteni. Most már nem csak egyszerűen egy hobbi hanem oktatóként kötelezettség is, de örömmel csinálom, és megpróbálom minél több figyelemmel a versenyekre való sokrétű felkészüléseket is folytatni. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy párom, Zsolti sárkány-repülő pilóta lévén, mindenben segítségemre van, támogat és sokat bíztat. Ez nagy erőt ad nekem hozzá.

11 Sarkadi-Marton Renáta
15 évesen kipróbáltam a repülést – persze csak utasként – és a téli elméleti tanfolyam után meg is kezdtem a kiképzésemet és 16. születésnapomat már egyedül repülő növendékként ünnepelhettem. További egy évet töltöttem el a maklári reptéren, aztán következett 7 év kihagyás. Ezt követően hosszas keresgélés után rátaláltam a MÁV Repülőklubra Farkashegyen, ahol újból elkezdtem repülni. Szinte ugyanakkora élmény volt az egyedül repülés, mint anno 16 évesen! Innentől nem lehetett megállítani, következtek az időtartam feladatok, a koszorútáv, a vontatás és a szakszóvizsga. Aztán pedig kitágult a világ. Kezdetben a fagépes „egy falu - egy termik" távelmélet birtokában, majd átülve . műanyagba- immár a nagyobb sebességtartományokban "száguldozva" ismerem meg az országot felülről, repülök távokat, barátkozom a boly-repüléssel, a terepre szállással, segéd technikai eszközökkel és tökéletesítem a tudásomat. Ugyanis ezt a csodát soha nem lehet elég jól csinálni, mindig van mit javítani, az ember az élete végéig tanulja és alázattal kell, hogy viseltessen a repülés iránt. Közben férjhez mentem, Peti szintén repülőoktató, versenyző, megszületett kicsi Lisánk, akinek most jönnek a fogai és mindig mosolyog, csak pilótanő lesz belőle is!!! Belőlem - remélem - jó és eredményes nemzetközi versenyző.

12 Szilágyi Márta 1988 óta töltöm szinte minden szabadidőmet vitorlázórepüléssel az esztergomi repülőtéren óta vagyok oktató. „Civilben” építészmérnökként dolgozom, házakat tervezek, kivitelezéseket irányítok. A férjemet is a repülőtéren ismertem meg, segítjük egymást a repülésben is. Neki a hivatása is a repülés, MALÉV pilótaként nagy gépeket vezet. Három éves kisfiunk, Ricsi már a hasamban megismerkedett a repüléssel, azóta is minden versenyre elkísér bennünket, második otthona a reptér. Természetesen a „mi leszel, ha nagy leszel?” kérdésre a válasza: PILÓTA!!! És ankettest fog vezetni, meg moránt, meg cesznát, meg boingot. Remélem, mindannyi-unknak sikerül minél jobb eredményeket elérnünk a repülésben.

13 Vadászi Viktória Repülés? Szerelem….. mégpedig kölyökkori. Már a családtervezés is úgy kezdődött az esetemben, hogy Édesanyámat az „átkosban” letiltották egy évre a repülésről…Gyermekkorom így természetesen az ország repülőterein telt, túlnyomó része Dunaújvárosban Ehhez képest későn, majd’ 20 évesen kezdtem csak el repülni, de akkoriban még a versenyszerű kézilabdával több időt töltöttem. Néhány évvel ezelőtt felköltöztem a fővárosba és onnantól már a Malév Repülőklub tagja vagyok, azóta pedig már lakást is Dunakeszin választottam, a reptér közelében Igazi, első komoly cél a 2009-es, hazai rendezésű VB Szegeden. Az elmúlt két év, igazi mérföldkő volt, sikerült nagyon sok időt eltölteni a levegőben, valamint részt vettem első versenyemen is. Nálunk ez is családi hagyomány – Apu is, Anyu is Őcsényben volt „első versenyes”, akárcsak én. Azóta voltam még két Bajnokságon, profi kézilabdás múltam sokat segít a fejlődésben, ott már megtanultam küzdeni, versenyezni, itt most kamatoztatom.

14 Zákányi Eszter Apukámnak köszönhetően már karonülő babaként megismerhettem a repülést. 15 évesen kezdhettem el a kiképzést. 17. szülinapomon sikerült teljesítenem a koszorútávot (örökre emlékezetes marad ) 2007ben részt vehettem az első versenyemen, ahol a harmadik napon már összeszedetten tudtam repülni, és a napi számot meg is nyertem. Jövőre is szeretnék indulni vitorlázórepülő versenyen. De talán a legnagyobb cél a 300 km-es FAI háromszög megrepülése lesz. Ősztől van arra időm, hogy utolérjem magam. Minél többet próbálok a barátaimmal, családommal lenni, akik nyáron csak a repülés után következhettek. Tavaly kezdtem a felsőfokú tanulmányaimat a Szent István Egyetemen andragógia szakon, és mellette grafológiát is tanulok. Rengeteg tanulnivalóm van versenyrepülés elméletből. Felkészülni a versenyekre megterhelő fizikai és szellemi munka, néha a további tennivalóimmal elmaradok,majd nem alvással kicsit fáradt mosollyal az arcomon gyorsan megcsinálok mindent!

15 Zámbóné Pollerman Judit- az edző
Gyémántkoszorús vitorlázórepülő és movit oktató, a MALÉV Repülőklub tagja vagyok órát töltöttem a levegőben, sok országos és nemzeti rekordot tartok jelenleg is, a legnagyobb női távolság, magasság az én nevemhez fűződik, többször voltam dobogós vagy első helyezett vitorlázórepülő nemzeti bajnokságokon és külföldön. Sok éven keresztül voltam a Magyar Nemzeti Válogatott tagja, így tudom, hogy milyen legyen egy jó edző, következetes, önzetlen, precíz, diplomatikus, jó szervező és gyors döntéshozó. Tudok együtt is repülni a női kerettel, így a legjobb és legigazabb információkhoz is képes vagyok hozzájutni, amelyre alapozhatom edzői munkámat. Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy a fiatal pilótanőinket készíthetem fel a nemzetközi megmérettetésekre eredményesen.

16

17 Gemenc Kupa 2007 Célunk a nemzetközi szinten is elismert és sikeres versenyző-nők szakmai felkészítése, segítése, és a versenyzéshez szükséges technikai és anyagi háttér biztosítása.

18

19 II. Női Nemzeti Bajnokság, Dunaújváros
2008-as versenyeredményeink II. Női Nemzeti Bajnokság, Dunaújváros Női FAI CLUB kategória 1. Márkus Tímea 5978 2. Vadászi Viktória 5774 3. Kádár Andrea 5060 4. Dembitz Gabriella 4784 5. Zákányi Eszter 4371 6. Szilágyi Márta 3945 7. Filemon Edina 3266 8. Barna Andrea 1764 18m-es kategória 11. Pollerman Judit 5360

20 53. FAI Club Nemzeti Bajnokság, Szeged
2008-as versenyeredményeink 53. FAI Club Nemzeti Bajnokság, Szeged FAI CLUB kategória 12. Diófási Orsolya 8854 25. Filemon Edina 5168 26. Zákányi Eszter 4776 28. Kádár Andrea 4323 29. Dembitz Gabriella 4272 31. Szilágyi Márta 3735 Vegyes OPEN kategória 8. Bolla Mária 8490 15. Pollerman Judit 7328 16. Márkus Tímea 7292 18. Ábrok Ágnes 6899

21 Magyar Vitorlázórepülő Kupa
2008-as versenyeredményeink Magyar Vitorlázórepülő Kupa Országos helyezés Női MVK eredmény 2008 Pont [%] 12. 1. Kádár Andrea 3570 100 25. 2. Bolla Mária 3406 95 26. 3. Bereczky Nikolett 3286 92 28. 4. Dr. Filemon Edina 2675 75 29. 5. Márkus Tímea 2195 61 31. 6. Domonkos Anita 1285 36

22 Rangsor 2008 Hely Név Pont 1. Márkus Tímea 718 2. Diófási Orsolya 697
3. Vadászi Viktória 693 4. Kádár Andrea 666 5. Bolla Mária 664 6. Pollerman Judit 564 7. Dembitz Gabriella 534 8. Zákányi Eszter 519 9. Bereczky Nikolett 516 10. Ábrok Ágnes 484 11. Filemon Edina 466 12. Szilágyi Márta 448 13. Barna Andrea 156 14. Domonkos Anita 153

23 2008-ban repült rekordjaink
Név Rekord típus Kategória Táv Ábrok Ágnes Nemzeti Céltáv Női/Open 222,8 km Diófási Orsolya Országos Női/15m 503,7 km Márkus Tímea Távolság 561,7 km Szabad, max. 3 pont 560,4 km Pollerman Judit Dekl., max. 3 pont 573,8 km

24 TERVEINK 2009

25 3. Vitorlázórepülő Női Nemzeti Bajnokság, Dunaújváros
2009. június 27 – július 12.

26 5th Womens World Gliding Championship 2009
Szeged, Hungary WWGC From 26th of July to 8th of August

27 A Világbajnokságon induló versenyzőink
15m-es osztály: - Bolla Mária, Ventus 2b - Pollerman Judit, LAK 17AT Standard osztály: - Ábrok Ágnes, Discus 2a - Márkus Tímea, Discus 2a FAI Club osztály: - Diófási Orsolya, ASW 15b - Kádár Andrea, ASW 19WL


Letölteni ppt "A Magyar Női Vitorlázórepülő Válogatott"

Hasonló előadás


Google Hirdetések