Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Heveny mérgezések ellátása

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Heveny mérgezések ellátása"— Előadás másolata:

1 Heveny mérgezések ellátása
Elsősegélynyújtás Dr.Enk Zsuzsanna DEOEC Foglalkozás Egészségügyi Szolgálat

2 Elsősegélynyújtási tudnivalók
Az elsősegélynyújtó feladata és törvény által előírt kötelessége is balesetek, mérgezések vagy hirtelen rosszullétek esetén a segítségnyújtás, a pillanatnyi veszély elhárítása. Ennek megtörténte után a beteget mindig orvosi kezelésben kell részesíteni.

3 Elsősegélynyújtási tudnivalók
Súlyos esetekben ezzel egyidőben az üzemorvost, illetve a mentőt, sz.e. a tűzoltókat és rendőrséget is értesíteni kell. Olyan sokrétű munkakört ellátó intézményeknél, mint egyetemünk, a leggyakrabban előforduló balesetek: mérgezés, fulladás, kábulat, rosszullét, sérülés, elektromos baleset,hő okozta sérülések.

4 Alapfogalmak I. Méreg: olyan anyag,amely kis mennyiségben a szervezetbe jutva fizikai, kémiai vagy fizikokémiai hatása során a szervezet életfolyamatait, dinamikus egyensúlyát átmenetileg vagy végérvényesen megzavarja. A méreg csak olyan anyag lehet, amely vízben, zsírban vagy szövetnedvekben oldható, ugyanis csak ez esetben szívódik fel a szervezetbe. Toxicitás: Minél kisebb mennyiségben mérgező, annál toxikusabb (dosis toxica minima, dosis letalis minima) Expozíciós idő:kis töménységben hosszú időn át hatva épp oly súlyos mérgezést okoz, mint nagy töménységben rövid idő alatt (Haber- féle törvény: c x t = k) Kumulatív készség: a méreg több alkalommal, mérgezést nem okozó mennyiségben jut be a szervezetbe, felhalmozódik, majd megfelelő koncentrációt elérve mérgezési tüneteket vált ki.

5 Alapfogalmak II. Keletkezésük szerint: szándékos (öngyilkossági) mérgezés, baleseti (foglalkozási) mérgezés Behatolási kapu: emésztőtraktus, légutak, bőr, szem kötőhártyája, érpálya esetleg húgyivarszervek Lappangási idő: a méreg bejutása és a tünetek megjelenése között idő A mérgezett mérgezést megelőző állapota: egészséges, vagy beteg volta is befolyásolja a mérgezés súlyosságát A szervezet érzékenysége a méreggel szemben: kisgyermekek, öregek, vörös hajú, fehér bőrű egyének érzékenyebbek A méreg koncentrációja a szervezetben: a felszívódás és kiválasztás (vese, tápcsatorna tüdő) viszonya szabja meg

6 Alapfogalmak III. Munkahelyi vegyi baleset: az egyébként ismert és kontrolláltnak vélt folyamatba műszaki (szerkezeti elemek elöregedése) vagy emberi hiba csúszik (egyéni védőfelszerelés hiánya) A munkahelyi mérgezések többsége véletlen baleset Munkahelyi baleseteknél főleg kontaminálódással (bőrön át-fenol, nitrobenzol, anilin) vagy inhalációval (belégzéssel) jut a toxikus anyag a szervezetbe Mezőgazdaságban a szélirány figyelmen kívül hagyása miatt vegyi sérülést szenvedhetnek a permetezést végző dolgozók Természetes betegségek okozta rosszullétet (magasvérnyomás, agyvérzés, epilepszia) ne tulajdonítsuk vegyi ártalomnak Gondolnunk kell a suicid (öngyilkossági) kísérletre is.

7 A mérgezés megállapítása
Helyszín: milyen üzemrészben tartózkodott a dolgozó (zárt üzemcsarnok, labor, csatorna, akna, nyílt terep) ? Valóban történt-e expozíció, ha igen mi volt a méreg behatolásának módja (szájon, bőrön, kötőhártyán át vagy inhalációval)? Milyen volt a szellőzés,hőmérséklet, széljárás? Az elszívó berendezés működött-e? Volt-e valamilyen jellegzetes füst, szag, köd, kiömlő folyadék? Tevékenység: milyen munkafolyamatot végzett a sérült, viselt-e védőfelszerelést, ha igen, szabályosan viselte-e, jó állapotú volt-e a felszerelése? Lehet-e más ok? (hőség, gyógyszerszedés, természetes betegség okozta rosszullét)

8 Teendők a helyszínen Fel kell mérni,hogy megközelíthető-e a beteg, vagy szükség van-e kimentésre? Milyen vegyi anyagokkal dolgozott? Biztonsági adatlapok alapján a mérgezéssel kapcsolatos tudnivalók azonnali tisztázása! Hányan sérültek? Meg kell állapítani, hogy a mérgezett eszméletén van-e? Vizsgáljuk meg lélegzik-e,van-e keringése (halál esetén azonnal értesíteni kell a rendőrséget és a helyszínt biztosítani!) Észlelünk-e görcsrohamokat?

9 A szervezet védekezése a bejutott méreggel szemben
A méreg további bejutását gátolja: hangrés-, szemhéjgörcs, öklendezés A bejutott mérget igyekszik eltávolítani (könnyezés, tüsszentés,köhögés, hányás, hasmenés, verejtékezés) A bejutott mérget lebontja, átalakítja (főként a máj detoxikáló tevékenysége révén) A keringésből kivonva egyes mérgeket a bőrben vagy a csontban raktároz (ezüst, ólom)

10 A mérgezések súlyossági skálája (PSS) I.
Szerv Semmi Enyhe Közepes Súlyos 1 2 3 Gyomor bél r. hányás hasmenés kifejezett panasz masszív vérzés Légző szerv köhögés fulladás légzési elégtelenség Idegr. álmosság eszmélet-lenség kóma Szív hypotensio ritmus-zavar shock Bőr I.-II.fokú égés II.fokú égés III.fokú égés

11 Teendők mérgezés észlelésekor I.
Szükséges Tilos Gáztérből Szabad levegőre vinni Általában Leültetni,lefektetniruházatot meglazítani Mozogni, eltávozni hagyni, őrizetlenül hagyni Ha eszméletlengörcsöl Oldalt fektetni, a légutakat szabaddá tenni Feleslegesen mozgatni, szájon át bármit adni,hánytatni

12 Teendők mérgezés észlelésekor II.
Szükséges Tilos Ha eszméleténél van A méreggel átitatott ruha eltávolítása, a bőrt szappanos vízzel lemosni Szájon át: maró mérgezés (sav, lúg) Víz vagy tej itatása ( fél liter, lassan) Hánytatás, gyomormosás Biztosan nem maró mérgezés Hánytatási kísérlet, Pl. 1-2 dl meleg sós vízzel,hashajtás Eszméletlen állapot,erősen legyengült sérült

13 Teendők mérgezés észlelésekor III.
Maró anyag Lúg Sav szem Folyóvízzel 5 percen át öblítjük 2%-os bórsavval Natrium-hidrogén-karbonáttal bőr 2%-os ecetsav-oldattal

14 Teendők mérgezés esetén
Munkahelyére érve kollégáját irodájukban földön fekve találja. Szemei csukva vannak, ingerekre nem reagál. Öngyilkossági szándékra utaló jeleket nem talál (nincs búcsúlevél) és nem sokkal érkezése előtt erős fejfájásra és rossz közérzetre panaszkodott. A gázkazánt a hűvösebb idő miatt bekapcsolták.

15 Teendők CO mérgezés esetén
Mivel a gázmérgezés gyanúja merült fel, azonnal ajtót és ablakot kell nyitni. Utána szólítsuk meg a sérültet, és ha nem reagál, Rautek-féle műfogással vigyük ki a zárt térből. Ezt követően ellenőrizzük az eszméletet és az életjelenségeket. Ha eszméleténél van, akkor a szoros ruhadarabokat lazítsuk meg, és szólítsuk fel a mély lélegzetvételekre.

16 Teendők CO mérgezés esetén
Ha eszméletlen, akkor tisztítsuk meg a légutakat, ellenőrizzük a szívműködést, és légzést. Amennyiben kielégítők az életfunkciók és nincs kizáró tényező, akkor stabil oldalfektetésbe helyezzük a sérültet. Kizáró okok esetén a fej hátraszegésével biztosítjuk a légutakat. Légző mozgások hiányában lélegeztessük a beteget. Természetesen a mentőhívás elengedhetetlen!

17 Egyéni védőeszközök Prevenció

18 Egyéni védőeszközök Leggyakrabban használt egyéni védőeszközök: gáz,-vagy porálarc, gumikesztyű és gumikötény, fejkendő,védőkesztyű és kötény Minden olyan munkánál, ahol savas vagy lúgos anyagok juthatnak a szembe kötelező: védőszemüveg

19 Mérgek kezelése I. Azon munkahelyeken, ahol mérgezési veszély előfordulhat, könnyen elérhető helyen kell tartani a mérgezés megelőzésére ill. az azonnali segítségnyújtáshoz szükséges védőeszközöket, gázálarcokat, elsősegélynyújtó szereket A védőeszközök használata kötelező minden olyan munkánál, ahol mérgezés veszélye áll fenn A különösen veszélyes mérgeket csak méregszekrényben szabad tárolni, ennek felügyeletével csak képzett szakembert szabad megbízni

20 Mérgek kezelése II. A laboratóriumvezetők kötelesek beosztottjaik számára pontos utasítást kidolgozni, ha a méregjegyzékben feltüntetett anyaggal dolgoznak A „MÉREG” jelzést az edényeken fel kell tüntetni A mérgeket csak méregpipettával szabad pipettázni Olyan helyeken, ahol mérgekkel dolgoznak ételt tartani szigorúan tilos.

21 Mérgek kezelése III. Mérgekkel történt műveletek befejezése után, a védőkesztyű eltávolítását követően kézmosás kötelező! Mérgező anyagot feleslegesen ne használjunk !(helyettesítő vegyületek) Mérgező gázokkal csak jól tömített készülékben (fülke) szabad dolgozni! Ismeretlen anyagot tartalmazó üvegbe beleszagolni tilos!

22 Az egyéni védőeszközök jogszabályai
2004: XI. tv. módosította 2/2002. (II. 7.) SZCSM rendelet 20/2004. (IV. 25.) FMM rendelettel módosítva 13/2004. (IV. 19.) FMM rendelet 65/1999. (XII. 22.) EüM rendelet 1993. évi XCIII. tv. előírásai 70/2003. (XII. 23.) ESZCSM rendelettel módosítva 11/2003. (IX. 23.) FMM rendelet (Alpintechnika)

23 ARC ÉS SZEMVÉDŐ ESZKÖZÖK
EN175, EN166 ARC ÉS SZEMVÉDŐ ESZKÖZÖK A szemvédő eszközök felhasználási területének jelzései (MSZ EN 166:1997) Jel Rendeltetés Nincs jel Alaphasználat Folyadékok Nagyméretű porszemcsék Gáz és finom porszemcsék 8 Rövidzárlatkor keletkező villamos ív Fémolvadékok és forró szilárd anyagok

24 LÉGZŐSZERVEKET VÉDŐ ESZKÖZÖK 3. kategória
Egyszer használatos részecskeszűrő fél álarc ►FFP1S/OV (OV=szerves gázok, AG=savas gázok) FFP1SL EN 149:2001

25 LÉGZŐSZERVEKET VÉDŐ ESZKÖZÖK 3. kategória
A részecskeszűrők jele és alkalmazási területe Jele Alkalmazási terület Betű Színkód P 1 fehér Szilárd részecskék (por) ellen P 2 fehér Szilárd és folyékony részecskék (köd) ellen P 3 fehér Méreg és erős méreg kategóriába sorolt szilárd és folyékony részecskék(köd) ellen EN 143

26 LÉGZŐSZERVEKET VÉDŐ ESZKÖZÖK 3. kategória
Gázszűrők Gázszűrők: meghatározott gázok és gőzök ellen védenek A gázszűrők típusai Jele Alkalmazási terület Betű Színkód A barna 65 o C-nál magasabb forráspontú szerves gázok és gőzök B szürke szervetlen gázok és gőzök (pl. kén- hidrogén) ellen (kivéve a szén- monoxidot) E sárga kén-dioxid és egyéb savak gázai és gőzei ellen K zöld ammónia és szerves amin- származékok ellen

27 VÉDŐKESZTYŰK ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEK ÉS VIZSGÁLATI MÓDSZEREK MSZ EN 420:2003
VÉDELMI SZINTEK 0: jelzi, ha a kesztyű az adott veszély minimálisan védelmi szintje alatti x: jelentése, hogy a kesztyű vagy nem nyújtották be az adott vizsgálatra, vagy a vizsgálati módszer a kesztyű tervezése vagy anyaga miatt nem kivitelezhető

28 Idő/perc Védelmi osztály Pamutra mártott bordó PVC
VEGYSZEREK ÉS MIKROORGANIZMUSOK ELLENI VÉDŐKESZTYŰK MSZ EN 374-1, MSZ EN 374-2, MSZ EN 374-3 A vegyi anyag áttörés elleni védőkesztyűket a mért átbocsátási idő szerint az alábbi védelmi osztályokba lehet sorolni: Idő/perc Védelmi osztály Osztály Osztály Osztály Osztály Osztály osztály Pamutra mártott bordó PVC SAV-, LÚG-, OLAJÁLLÓ! EN420 EN Az MSZ EN 374-1:1998 helyett már 2003-as évjáratú van, amely ezeket a védelmi osztályokat nem tartakmazza. 1 EN374-2 EN374-3

29 Biológiai kóroki tényezők okozta ártalmak
Biológiai hatóanyagok sok ágazatban megtalálhatók. Ritkán láthatók, a kockázat, amelyet képviselnek, nem mindig nyilvánvaló. Közéjük tartoznak a baktériumok, vírusok,gombák (élesztők és penészek) és az élősködők. Szabályozás Az európai szabályozás célja minimálisra csökkenteni a munkahelyen lévő biológiai hatóanyagokból eredő egészségi kockázatot.

30 Hol fordulhat elő biológiai hatóanyagok okozta expozíció?
Ahol a dolgozók az alábbi anyagokkal kerülnek érintkezésbe munkájuk során Természetes vagy szerves anyagok, mint például föld, agyag, növényi anyagok (széna, szalma,gyapot stb.) állati eredetű anyagok (gyapjú, szőr stb.) élelmiszerek szerves por (pl. liszt, papírpor, állati por) hulladék, szennyvíz vér és egyéb testfolyadék

31 Mi okoz foglalkozási légzőszervi problémákat?
A munka során különféle anyagokat és részecskéket belélegző munkavállalók légútjában és tüdejében észlelt megbetegedések okai: 1. Ásványi, - és egyéb szervetlen porok: az azbesztózis és a szilikózis. 2. Szerves porok gombás,baktériumos szennyeződései : pl.penészes széna „farmertüdő”,légkondícionáló berendezések stb. - okozhatnak allergiás légúti betegségeket, orrnyálkahártya gyulladást (rhinitis) vagy tüdő-léghólyaggyulladást (alveolitis), súlyosabb esetben foglalkozási asthma fejlődhet ki. 3. Irritáló anyagok, például a környezeti dohányfüst, irritatív gázok, gőzök és még a hideg levegő is, rohamot, reflexes hörgőgörcsöt válthatnak ki.

32 Biztonsági adatlap I. Az anyag neve, a kiállítás dátuma, a forgalmazó/gyártó neve A termék azonosító száma/számai Vegyszereknél CAS (Chemical Abstract) szám Összetétel : képlet, szerkezeti képlet, molekulatömeg Veszélyesség szerinti besorolás: „R” mondatok =veszélyes anyagok veszélyeire utal (pl.R22:lenyelve ártalmas,R36:szemizgató) „S”mondatok= veszélyes anyagok biztonságos használatára utal (pl.S39:szem/arcvédőt kell viselni,S45: baleset esetén azonnal orvost kell hívni)

33 Biztonsági adatlap II. Elsősegélynyújtás
Tűzveszélyesség, tűzoltáshoz használható anyagok Óvintézkedés baleset esetén Kezelés, tárolás Egészséget nem veszélyeztető munkavégzés feltételei Kémiai-fizikai tulajdonságok Stabilitás és reakciókészség Toxikológiai adatok Ökológiai adatok Hulladékkezelés,ártalmatlanítás Szállításra vonatkozó előírások

34

35

36

37

38

39

40 A 10 leggyakoribb elsősegély-nyújtási hiba
Levágott ujj : Meglepően könnyű levágni az ujjunkat. A levágott ujjat sohase tegyük közvetlenül jégre! Tegyük nedves gézbe,majd vízálló zacskóba, és azt tegyük jégre. A sérültet műteni fogják, így ne egyen véletlenül sem! A sérült területre tegyünk jeget és fedjük le száraz kötéssel!

41 A 10 leggyakoribb elsősegély-nyújtási hiba
Kitört fog: Ne sikáljuk durván a fogat, még akkor sem ha koszos! Tegyük tejbe, és menjünk azonnal az orvoshoz! Van rá esély, hogy újra vissza tudják ültetni.

42 A 10 leggyakoribb elsősegély-nyújtási hiba
Égések Ne tegyünk se jeget, se vajat, se zsírt az égett területre! Mossuk hideg vízzel bőségesen, fedhetjük Betadinos kötéssel, vagy egyszerűen sterilen kötszerrel! Ha az égett terület tenyérnyinél nagyobb, vagy légutat, szemet , egyéb nyh-t ért, azonnal kórházba kell vinnünk a sérültet!

43 A 10 leggyakoribb elsősegély-nyújtási hiba
Áramütés: A kisebb sérülést – pl. lámpa,elektromos eszközök- se vegyük félvállról Az áramütés veszélyes láthatatlan sérülést, súlyos szívritmuszavart okozhat! Kificamodott testrész: Ne melegítsük, hanem jegeljük! Erős,nem szűnő fájdalom esetén bal.seb.-en jelentkezzünk!              A

44 A 10 leggyakoribb elsősegély-nyújtási hiba
Orrvérzés: Ne hajtsuk hátra a fejünket, és ha végre elállt, ne akarjuk a vért kifújni az orrunkból! Üljünk egyenesen, hajtsuk előre-lefele a fejünket, az orrcsont alatt kb percig szorítsuk az orrunkat! Ha nem áll el,Fül-orr-gégén jelentkezzünk!

45 A 10 leggyakoribb elsősegély-nyújtási hiba
   Vérzés: Ne használjunk érleszorítót,mert azzal maradandó károsodást okozhatunk! Vérzéstől függően fedő vagy nyomókötést alkalmazzunk! Ha a vérzés nem áll el, vagy szennyeződés is érte a területet ,pl. állatharapás, akkor azonnal menjünk a bal.seb.-re!              

46 A 10 leggyakoribb elsősegély-nyújtási hiba
Mérgezés: Sav vagy lúgmérgezés esetén (ill. ha nem ismerjük a méreg tulajdonságait) ne hánytassuk a beteget! Vigyük mielőbb orvoshoz, és lehetőség szerint a „méreg maradékot” is vigyük magunkkal! A méreg lehet gomba is!

47 A 10 leggyakoribb elsősegély-nyújtási hiba
Szúrás: Ha a szúrást okozó eszköz (kés, olló stb.)ne akarjuk eltávolítani a testből, mert lehet, hogy nagyobb kárt okozunk! Azonnal vigyük a sérültet a bal.-seb.-re!               

48 A 10 leggyakoribb elsősegély-nyújtási hiba
Agyvérzés: Ne tegyen semmit a beteg szájába! Fektesse le a padlóra stabil oldalfekvésbe, és hívja a mentőket!

49 KÖSZÖNÖM MEGTISZTELŐ FIGYELMÜKET
Dr.Enk Zsuzsanna DEOEC Foglalkozás Egészségügyi Szolgálat


Letölteni ppt "Heveny mérgezések ellátása"

Hasonló előadás


Google Hirdetések