Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az ökolábnyom Nagypál Anna Bíborka Felkészítő: Niethammer Zoltán

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Az ökolábnyom Nagypál Anna Bíborka Felkészítő: Niethammer Zoltán"— Előadás másolata:

1 Az ökolábnyom Nagypál Anna Bíborka Felkészítő: Niethammer Zoltán
Kiss Bálint Református Általános Iskola 6600 Szentes, Kossuth tér 2. Az ökolábnyom

2 Ötletadó: A sulim Az iskola, ahová járok, 2010 óta viseli az ökoiskola címet. A tanárok szívükön viselik, hogy mi diákok sokat tudjunk a környezetvédelemről. Rám nagy hatást gyakorolt, amikor az egyik rendhagyó tanítási órán megmutatták a Csendes-óceánban lévő hulladékszigetet. Elszomorító filmet néztünk az állatvilág pusztulásáról, amit az emberek okoznak. A családom is odafigyel ezekre a dolgokra, és én is érzem, hogy mekkora ebben a felelősségem.

3 Mit is jelent az, hogy ökolábnyom?
Az ökolábnyom egy kiszámítható érték amely azt mutatja meg nekünk, hogy milyen mértékű hatást gyakorlunk a Földre. Az értéket hektárban kapjuk meg. A kérdések az élőhelyünkről, étkezési-és vásárlási szokásainkról, közlekedésünkről és a szemét mennyiségéről és annak gyűjtéséről szólnak.

4 Az ökolábnyom kiszámítása:
Az ökolábnyom nagysága egyszerűen megtudható az interneten található kalkulátorok segítségével. Ez az érték kiszámítható egyes emberekre, csoportokra, régiókra, országokra vagy vállalkozásokra is. Neked hány hektár az ökolábnyomod?

5

6 Ökológiai lábnyom országonként

7 Nézzük a 2010-es eredményeket! Változás?
A tíz legnagyobb ökológiailag lábnyommal rendelkező ország (2004) Amerikai Egyesült Államok: 9,57 ha Egyesült Arab Emirátusok: 8,97 ha Kanada: 8,56 ha Norvégia: 8,17 ha Új-Zéland: 8,13 ha Kuvait: 8,01 ha Svédország: 7,95 ha Ausztrália: 7,09 ha Finnország: 7,00 ha Franciaország: 5,74 ha A legalacsonyabb értékekkel rendelkező országok (2004) India: 0,76 ha Örményország: 0,75 ha Pakisztán: 0,67 ha Etiópia: 0,67 ha Tadzsikisztán: 0,65 ha Burundi: 0,63 ha Kongó: 0,62 ha Haiti: 0,62 ha Nepál: 0,57 ha Mozambik: 0,56 ha Banglades: 0,50 ha Nézzük a 2010-es eredményeket! Változás?

8

9

10

11 Azok a nemzetek, akik 2 hektár/fő felett fogyasztanak, környezeti adósságot halmoznak fel a jövővel szemben, hiszen az utánunk jövő generációktól veszik el már most az erőforrásokat... Nagy a felelősségünk!!!

12 Megengedhetjük magunknak?
Magyarország is jóval nagyobb lábon él (az 55. helyen áll), mint ahogy az jó lenne. Ez nagyjából azonos a Földön élő összes nemzet átlagával (2,9 ha). Mi magyarok is másfélszer nagyobb lábon élünk, mint ahogy kellene. Megengedhetjük magunknak?

13 És mi van azokkal akik szegényebben élnek?
Miért ilyen sok egyes országoknál az ökolábnyom? Pl.:Amerika Mivel Amerika területe km² (a Föld 3. legnagyobb országa) így egy főre 33,7 km² jut. Egy átlagos amerikai család ökolábnyoma 7-8 hektár, pedig az egész földön egy emberre 1,8 hektár juthatna. Amerika a gyorsételek királysága: világszerte ismerik a Mc’Donalds, KFC, Burger King stb. éttermeket. A coca cola, fanta, spirte italokat is. Az így megtermelt szemetet széthajigálják, a tengerek élővilágát roncsolják. Az országon belül hatalmas távolságot kocsival, repülővel, vonattal tudják megtenni, ami szörnyen káros a természetre nézve. És mi van azokkal akik szegényebben élnek?

14 Miért kevés egy ország ökolábnyoma?
Pl.: Etiópia Ez a Föld szempontjából jó. Azért kicsi, mert ez az ország nem tartozik a fejlődőek közé. A fejlődő országok új gépeikhez, gyáraikhoz rengeteg energia kel. Tudsz mondani egy Etióp gyárat? Nem? Mert én sem! Ott rettentő szegénység van… Minden percben meghal egy csomó Etióp kisgyermek. Kiló métereket sétálnak tiszta vízért, háború van az országukban. Ott nem olyan emberek laknak, mint az előbb említett Amerikában.

15 Gyakorlati tanácsok az ökolábnyom csökkentésére
Gyalogoljunk! Biciklizzünk! Közlekedjünk autó helyett tömegközlekedéssel! Zárjuk el a csapot, amíg a fogunkat mossuk! Vegyünk részt a „szedd magad” akciókban! Termeljük meg a saját zöldségünket, gyümölcsünket! Hazai élelmiszereket vásároljunk! Komposztáljunk! Hasznosítsuk újra a műanyag palackokat, vagy csak visszaválthatót vegyünk! Használjunk energiatakarékos izzót! Kapcsoljuk le a lámpát, ha nincs rá szükségünk! Próbálod így csinálni?

16 Családom lábnyoma: 2,5 ha Még nekünk is van mit fejlődni, hiszen a jó érték 1,8 ha!

17 Az ökolábnyom csökkentésére kitalált eszközök és lehetőségek
A SmartSocket egy magyar fejlesztésű foglalat, mely felismeri azt az eszközt amelyet csatlakoztatunk. Ha pedig az eszköz használaton kívül van, azt automatikusan kikapcsolja, így 14-26%-os energiát lehet megtakarítani.

18 Az amerikai Scott Naturals egy környezetbarát egészségügyi papír márka
Az amerikai Scott Naturals egy környezetbarát egészségügyi papír márka. Az általuk gyártott WC papír nagy százalékban újrahasznosított papírból készül. A termékeik mellé Smart Flush zacskót ajándékoznak, amelyet a WC víztartályába helyezve, űrítésenként egy liter vizet lehet megspórolni. (évente kb.:7560 l/család)

19 A RECYCLEBANK egy nagyszerű program az USA-ban: egyszerűen működik, a „bank” elhelyez szelektív hulladékgyűjtőket a háztartásokban, amiben az üvegektől kezdve az újságokig mindent lehet gyűjteni (akár szelektálás nélkül) és minden héten egyszer kiürítik azokat. A gyűjtőben van egy szenzor, mely leméri mennyi szelektív hulladékot gyűjtött a család, majd a háztartás számlájára pontokat utal, minél többet gyűjt valaki, annál több pontot kap. A pontok pénzre válthatók, és különböző termékeket, szolgáltatásokat lehet vásárolni a kijelölt bolthálózatokban.

20 Végre nem kell aggódnunk kedvenc üdítőink flakonjai miatt!
A Pepsico vállalat 100%-ban újrahasznosított PET palackot fejlesztett ki EcoGreen néven. Tervezik, olyan palackok gyártását amely 100% növényi eredetű: fenyőkérget, kukorica héjat, stb., valamint különböző organikus melléktermékeket, mint a narancs héjat, burgonya héjat, zabkorpát tartalmaz.

21 A lovingeco. com weboldalt kimondottan az ökobarát vásárlóknak szánják
A lovingeco.com weboldalt kimondottan az ökobarát vásárlóknak szánják. A meghívásos webáruházban csakis környezetbarát, divatos és egészséges termékeket (ruhákat, kozmetikumokat, stb.) lehet vásárolni. A termékekhez 70%-os kedvezménnyel juthatnak hozzá, sőt a vásárlásaikkal különböző szociális és zöld szervezeteket is támogatnak.

22 Ki figyelt? 1.) Miben mérik az ökolábnyomot?
2.) Milyen témákat tartalmaznak az ökolábnyom kalkulátorok? 3.) Hogyan változott 2004 óta az Amerikai egyesült államok lábnyoma? 4.) És mi a helyzet velünk, magyarokkal? 5.) Említs egy számodra szimpatikus fejlesztést! 6.) A gyakorlati tanácsok közül melyiket fogod alkalmazni?

23 Felhasznált képek http://www.kothalo.hu/labnyom/ (4. dia)

24 Köszönöm a figyelmet! Felhasznált oldalak
(7.dia) (15. dia) (Zöld fogyasztói csoport tanulmány) ( dia) (11, 12. dia) Köszönöm a figyelmet!


Letölteni ppt "Az ökolábnyom Nagypál Anna Bíborka Felkészítő: Niethammer Zoltán"

Hasonló előadás


Google Hirdetések