Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

3,5 tonnát meghaladó nehézgépjárművek

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "3,5 tonnát meghaladó nehézgépjárművek"— Előadás másolata:

1 3,5 tonnát meghaladó nehézgépjárművek
személysérüléses baleseteinek elemzése Erős pillérek - Javuló közlekedésbiztonság Budapest – október 20. Berta Tamás Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Közlekedésbiztonsági és Forgalomtechnikai Tagozat A tanulmány kidolgozásban részt vett: Pausz Ferenc Berta Tamás Berzai Zsolt

2 Előzmények Indíttatás A közlekedésbiztonsági tevékenység „kissé elhanyagolt” területe „Napjainkban csak hiányos statisztikai adatok állnak rendelkezésünkre az olyan közúti balesetekről, amelyekben tehergépkocsik is érintettek, és még ennél is kevesebbet tudunk az ilyen balesetek okairól” /Európai Bizottság, IRU/ A teherautón kívül tartózkodó, balesetben érintett személy négyszer nagyobb valószínűséggel válik egy teherautóval kapcsolatos baleset halálos áldozatává, mint a teherautóban ülő fél. A tanulmány célja a jellemző baleseti okok és összefüggések feltárása.

3 Gépjárművek, sérültek, meghaltak száma (forrás: Dr. Holló Péter)
Előzmények Gépjárművek, sérültek, meghaltak száma (forrás: Dr. Holló Péter)

4 Míg a személysérüléses balesetek következtében meghaltak száma
Előzmények A közúti tehergépjárművek, a tehergépjárművek részvételével történt személysérüléses balesetek és az ezek következtében meghaltak számának változás 2000-től 2007-ig Míg a személysérüléses balesetek következtében meghaltak száma 2002 óta csökkenő tendenciát mutat, a tehergépkocsik részvételével bekövetkező balesetek esetében 2003 óta ez az érték növekszik.

5 Előzmények Az EU bővítésével a magyarországi tranzit szerep tovább nőtt, a hazai tehergépkocsik mellett ugrásszerűen megnőtt az országon áthaladó nehéz tehergépkocsi tranzit is

6 Közlekedésbiztonsági vonatkozások
Kockázat: forgalom növekedése forgalom összetétel változása – nehézforgalom részarányának növekedése A szlovák határforgalom növekedés ( ) hatásának illusztrálása

7 Közlekedésbiztonsági vonatkozások
a tehergépjárműves balesetek 55%-a lakott területen belül történik a balesetek súlyossága az összes baleset vonatkozásában rosszabb lakott területen kívül, (sebesség erőteljes baleseti kockázat növelő hatása!!)

8 Közlekedésbiztonsági vonatkozások

9 Közlekedésbiztonsági vonatkozások
Elsődleges baleseti ok / valamennyi úthasználó áttekintése alapján (IRU ETAC projekt) Tíz megvizsgált balesetből nagyjából kilenc (85,8%) az alábbi baleset-típusok valamelyikébe sorolható: 1- Útkereszteződésben történt balesetek. 2- Egyirányú haladás közben történt balesetek (ebbe olyan esetek tartoznak, ahol azonos úton és azonos irányba haladó járművek ütköztek össze). 3- Sávelhagyás miatt történt balesetek (ahol a balesetet okozó jármű letért a haladási sávról vagy megfordult). 4- Előzés közben történt balesetek. 5- Olyan balesetek, amelyekben csak egyetlen jármű (tehergépkocsi) volt érintett.

10 1- Nem megfelelő sebesség használata,
Közlekedésbiztonsági vonatkozások A tehergépkocsik és más közlekedési partnerek között történt balesetek fő okai az alábbiak voltak (IRU ETAC projekt) : 1- Nem megfelelő sebesség használata, 2- Útkereszteződésben érvényes közlekedési szabályok megszegése, 3- Nem megfelelő manőverezés sávváltás közben.

11 Közlekedésbiztonsági vonatkozások
Sebesség szerepe : KTI vizsgálatai: a tehergépkocsi vezetők nagy része épp annyira nem szabálykövető a sebességhatárok tekintetében, mint a személygépkocsival közlekedők A 21. sz. főút szurdokpüspöki útkereszteződésében végzett sebességmérésről egy-egy jellemző példa

12 Közlekedésbiztonsági vonatkozások
Sebesség szerepe : KTI vizsgálatai: 86. sz. főúton ún. úszókocsis vizsgálattal felvett sebesség-diagramm tehergépkocsi közlekedése során:

13 És amikor a sebesség (személygépkocsiknak) megfelelő :
86. sz. út –

14 Vizsgálat - Elemzés A kutatás a 3,5 tonnát meghaladó össztömegű tehergépjárművek és autóbuszok évi személysérüléses baleseteire terjedt ki. A kutatás alapját az elsődleges baleseti adatok és szakértői vélemények képezték. Az adatok rögzítése strukturált adatfelvételi lapon történt. A balesetek adatait, a tanúk elmondásait, az emberi cselekvés és a döntési folyamat elemzésére készített módszer alapján dolgoztuk fel.

15 a baleset éjszaka történt – korlátozott látási viszonyok
Konkrét baleset: „Egy csuklós autóbusz nagyváros belterületén fő közlekedési útvonalon egyenesen halad. A taxi megállóban álló kocsikat kerüli, de elsodorja a kocsi mellett álló 2 személyt.” .” Tények: a baleset éjszaka történt – korlátozott látási viszonyok a járművezető nem tartozik magas kockázatú csoportba – 44 éves, faluban él, aktív munkás a statisztikai adatokból nem derül ki, hogy volt e lehetősége nagyobb oldaltávolságot tartani Rendszer elemek Események, körülmények Jellemzők EMBER Utazás megkezdése Menetrendszerinti járat – hivatásszerű közlekedő JÁRMŰ Jármű állapota, jellemzői Műszakilag rendben, a fék, a kormány és a világítás is rendben működött PÁLYA Éjszaka Közvilágítás működött Kis oldaltartás Nem kerüli nagy ívben a taxisokat, a kis oldaltartás miatt elsodorja őket Taxisok az út mentén várakoznak Vajon miért nem biztonságosabb helyen beszélgettek? Kontrollvesztés Nem méri fel megfelelően a szükséges oldaltávolságot Óvatlanság? A két taxis nem észlelte, hogy a busz nem tér ki? Baleset – 2 súlyos sérült

16 A vizsgálat egy aspektusa – övviselés
Biztonság-tudatosság = a biztonsági öv viselési arány? Azzal, az olykor általánosnak tűnő véleménnyel szemben, hogy a tehergépkocsikban, autóbuszokban felesleges a biztonsági öv viselése, az adatok azt mutatják, hogy lényegesen (csaknem háromszor) súlyosabb kimenetelűek a balesetek azokra a sofőrökre nézve, akik nem használták az övüket.

17 A vizsgálat egy aspektusa – járművezetői profil
- gyakorlat és a járművezető életkorára - elkülöníthetőek különböző csoportok Ezen csoportokra mind közlekedésbiztonsági ismeretterjesztési célcsoportokként, mind a képzés, utánképzés csoportjaiként érdemes figyelni és eltérően kezelni őket.

18 Néhány tanulságos baleset
Pótkocsis teherautó lejtőn halad lefelé. Szemből szintén teherautó közlekedik, saját sávjában de erősen a felező vonalhoz közel. A pótkocsis szerelvény vezetője fékez és lehúzódik, aminek a hatására a pótkocsi bebicskázik. A szemből érkező lehúzódik, de az ütközést így sem tudják elkerülni. A szakértő elmondta, hogy a szerelvény esetében a vontató ABS-el felszerelt, de a pótkocsi nem. A két rendszer illesztése szakértelmet igényel, de ebben az esetben nem ez a hiányosság vezetett a balesethez. A kiváltó ok, ami a stabilitás elvesztéséhez vezetett: az ívmeneti határsebesség és a szűk jobb kanyar. Mindkét jármű sebessége az útszakaszon indokoltnál magasabb volt. Összességében a baleset oka a relatív gyorshajtás.

19 Néhány tanulságos baleset
A tehergépkocsi vezetője már a telephelyen észlelte, hogy a fékrendszer nem üzemel megfelelően. Egyenesen a szervizbe indult volna, de egy fékpróba után úgy döntött, hogy mégis elindul. Később az úton a járművezető meglát egy a forgalmi sávjában előtte álló buszt, amely éppen utasokat vesz fel. A tehergépkocsi vezetője elmondta, hogy az üzemi fék nem működött megfelelően és így körülbelül 50 km/h sebességgel a busz hátsó részének ütközött. Az eredmény 3 súlyos és 13 könnyű sérült.

20 Néhány tanulságos baleset
A baleset nedves úton, korlátozott látási viszonyok között történt. Tehergépkocsi vezetője későn vette észre a vele azonos irányba, világítás és mellény nélkül, sötét ruhában a sáv közepén haladó kerékpárost. Vészfékezéssel a sebességét 80 km/h-ról 70 km/h-ra tudta mérsékelni, de az ütközést elkerülni nem tudta. A boncolás során megállapították, hogy a kerékpáros közepesen alkoholos befolyásoltság alatt állt. A tehergépkocsi vezetője elmondta, hogy sűrűn jár ezen a szakaszon és nem ez volt az első eset, hogy kivilágítatlan kerékpárossal találkozott.

21 Néhány tipikus baleset
Gyakorinak mondhatóak az olyan ráfutásos balesetek, mikor a nem megfelelő követési távolság miatt már nem tudnak időben megállni. Az esetek egy részében a részes tehergépkocsi lámpái és féklámpái nem kellően figyelemfelkeltőek. Jellemző balesetek teherautók sávváltásakor, hogy ki-, vagy visszasorolásnál hozzáér a másik résztvevőhöz. Ez adódhat a tükrök holtteréből, hasonló ahhoz a balesettípushoz, mikor a holttérben tartózkodó személyeket éri baleset. Talán a leginkább tipizálható példa, mikor a kis ívben útkereszteződésben jobbra kanyarodó tehergépkocsi, vagy busz a jobbról, illetve akár balról érkező gyalogost nem érzékeli és elüti.

22 Fő következtetések javasoljuk a „láthatósági kampányok felfrissítését”! a járművezetők képzése és oktatás folyamatos kell legyen - fontos az utánképzés és a képességek, lehetőségek ismerete hangsúlyt kell fektetni a magatartási és pszichológiai felkészítésre hangsúlyossá kell tenni az oldaltávolságokra vonatkozó gyakorlatokat más kategóriában megszerzett rutinra a nehézgépjármű vezetők csak fenntartással hagyatkozhatnak holttér mentes tükrök valódi használatának szorgalmazása (nem elegendő, ha van tükör, megfelelően be is kell állítani)

23 KÖSZÖNÖM A FIGYELMET Elérhetőségek: Berta Tamás +36-30-9968819


Letölteni ppt "3,5 tonnát meghaladó nehézgépjárművek"

Hasonló előadás


Google Hirdetések