Drogpolitikai modellek

Az előadások a következő témára: "Drogpolitikai modellek"— Előadás másolata:

1 Drogpolitikai modellek
Alkohol- drogproblémák és a segítés lehetőségei kurzus Pecze Mariann, WJLF

2 drogpolitika Mindazon társadalompolitikai cselekvési programok és szabályozások összegzése, amely a fogyasztás és azzal összefüggő problémák társadalmi szintű kezelését célirányosan és összehangoltan irányítja. Különböző drogpolitikák – különböző megoldási módok

3 Megközelítési irányok
Kínálatcsökkentés Cél: a drogok hozzáférhetőségének csökkentése – kereskedelem, terjesztés akadályozása (VPOP, nemzetközi egyezmények, ellenőrző csoportok) Keresletcsökkentés Cél: prevalencia csökkenése Új használók életkorának növekedése Krónikus használók számának csökkentése (elsődleges és másodlagos prevenció)

4 Megközelítési irányok II.
Ártalomcsökkentés A droghasználat okozta ártalmak csökkentése Cél: HIV, AIDS elleni küzdelem társ.i beilleszkedés növelése Kriminalitás megszüntetése Alapelvek: Ha nem akar leszokni, ne veszélyeztessen másokat Absztinencia nem cél Biztonságosabb használat Ott kell végezni, ahol a rászorulók vannak

5 Drogpolitikai irányzatok
Nulla-tolerancia modell (kriminalizációs) Drogfogy. káros, üldözendő, mert veszélyes – büntetni kell - kriminalizálás Fogyasztó = bűnös Eszközrendszer: büntetőjog USA Kompromisszumos modell (medikalizációs) Nem drogmentes társ., de célként ott lebeg Fogyasztó = beteg, áldozat Fogyasztóval megengedő, terjesztéssel szemben büntet Drogozás = pszichés eredetű dependencia – orvosi eszközök Eszközrendszer: orvostudomány Anglia

6 Drogpolitikai irányzatok II.
Normalizáló szemlélet (ártalomcsökkentő) Cél: szórakozási-szerfogyasztási kultúra kialakulása marginalizált helyzet elkerülése A pszichoaktív-anyag használat kockázatainak csökkentése (prevenció, tűcsere, Metadon) Fogyasztó = kényszeres droghasználónál elfogadó Eszközrendszer: szociális szolgáltatás, dekriminalizálás (lágy drogok) Hollandia Drogok és fogyasztók differenciálása a szer típusa és mennyisége alapján az ártalomcsökkentés célkitűzései: 1. Minél kevesebben használjanak drogokat; 2. Minél kevésbé veszélyes szereket, minél ritkábban használjanak; 3. Minél kevésbé veszélyes fogyasztási módokat alkalmazzanak előfeltevés: a droghasználók egyes csoportjai életük bizonyos időszakában nem akarnak és/vagy nem képesek felhagyni szenvedélyükkel; ugyanakkor az adott drog, vagy drogok használatának következtében kockázatoknak vannak kitéve, ártalmakat szenvednek el a lehető legnagyobb számú droghasználóval kívánnak kapcsolatba lépni (és lehetőség szerint fenntartani) igyekeznek elérni az aktív szerhasználók marginalizálódásának csökkenését, amely az életesélyek romlásával és a kockázati tényezők és problémák fokozottabb megjelenésével járhat együtt a droghasználók társadalmi beilleszkedését is igyekszik növelni, ettől remélve a kriminalitás különböző mutatóinak (pl.: beszerző-, vagy következményjellegű bűncselekmények, drogok hatása alatt elkövetett bűncselekmények) csökkenését is.

7 Alapvető drogpolitikai modellek

8 Drogpolitikai megközelítések (összefoglaló tábla)
LEGALIZÁCIÓ PROHIBÍCIÓ DEKRIMINALIZÁCIÓ A kábítószer-probléma elsődlegesen bűncselekmény, így azt elsődlegesen büntetőjogi úton lehet kezelni. A kábítószer-fogyasztást azért utasítja el a társadalom, mert az bűncselekmény. Amennyiben nem lesz bűncselekmény, maga a probléma is megszűnik. A kábítószer-probléma visszaszorításánál éles különbséget kell tenni a keresleti és kínálati oldal között. A terjesztőket büntetni kell, a fogyasztókat pedig a gyógyulásban segíteni.

9 Drogpolitikai megközelítési típusok (Peter Reuter)
Peter Reuter: Hawks Ascendant – The Punitive Trend of American Dug Policy (1992) (Héják felszállóban – Az amerikai drogpolitika büntető tendenciája)

10 Hollandia a használat önmagában nem számít bűncselekménynek, csak a birtoklás. Elméletileg egy hónapos börtön szabható ki 30 grammnál kevesebb kender birtoklása miatt, a gyakorlatban azonban ezt sosem hajtották végre. A heroin és kokain kereskedelme miatt azonban akár 12 éves börtönbüntetés is kiszabható, melyet súlyosbító körülmények esetén akár 16 évre is felemelhetnek. Módosított Ópium Törvény (1976) a rendőrség számára elsőszámú feladat a keménydrog-kereskedelem elleni küzdelem (beépített ügynökök alkalmazása – amerikai DEA, polgárok bejelentési köt.). A kenderrel kapcsolatosan az utasítás a nem-beavatkozást írja elő a rendőrség számára a csekély mennyiségű birtoklás és kereskedelem esetében. A helyi szinten ez egy háromoldalú egyeztetés útján ment végbe a bíró, a rendőrség és a polgármester között, akik megállapodtak a tolerancia kereteiről és mértékéről, tehát hogy hány és milyen coffee shop kap működési engedélyt. Az utasítás előírja, hogy bizonyos körülmények között a kenderárusítókat is üldözni kell. 1994 októberben bevezették az ún. AHOJG kritérium-rendszert a kávéházak működésének szabályozására: A = No Advertising. (A reklámozás tilalma) H = No Harddrugs (Keménydrogok behozatala tilos) O = No Overlast (nem okozhat zavart a környék lakosságának, pl. zaj) J = No Youth (18 éven aluliakat nem szolgálhatnak ki) G = No Big Quantities (max. 500 grammot tárolhatnak ugyanazon a napon) Amszterdam belső városában a könnyűdrogok kereskedelmének 95%-ka a coffee shopokban bonyolódik le

11 holland drogbeteg-ellátási rendszer
az egyik legfejlettebb a világon. Alapvetően négyféle intézményből áll: 1, Konzultációs központok (CAD). Ezek az államilag finanszírozott intézmények 16 fő ágazatra és 44 alágazatra vannak felosztva, 45 konzultációs irodával rendelkeznek az országban. Céljuk egyrészt a felvilágosítás a drogok ártalmaival kapcsolatban, tájékoztatás a kevésbé ártalmas droghasználati módozatokról. Ilyen például a heroinisták esetében az intravénás adagolás helyett más módok javasolása, mely területen Hollandia kedvező eredményeket ért el (Hollandiában az intravénás használók aránya 5-10%-kal alacsonyabb, mint az EU átlag). Ez nagyban hozzájárul a HIV-fertőzések visszaszorításához is, akárcsak az ún. tűcsereprogram, melynek során a hatóságok drogosok által alapított képviseleti csoportoknak (ún. junkie-unions) eladnak steril fecskendőket, akik aztán azt szétosztják a helyi drogfogyasztók között. 2, Metadon program. Számos nagyvárosban a heroinisták hozzájuthatnak metadonhoz, mely anélkül csökkenti az elvonási tüneteket, hogy a heroinhoz hasonló eufórikus élményt okozna, így lehetővé teszi a kvázi-normális életet drogfüggőknek. Hollandiában a heroinisták 40%-ka, kb. 60 városban 7000 ember részesül metadon kezelésben (Magyarországon ez az arány mindössze 1,5%). 3, Szociális-jóléti szolgáltatások. Léteznek olyan programok is, melyek a drogfogyasztók visszailleszkedését segítik elő a társadalomba, elsősorban munkát és segélyeket kínálva nekik. A volt drogosokat gyakran a prevenciós programokban és a konzultációs irodákban helyezik el, hogy sorstársaiknak segítséget nyújthassanak - hiszen ezt ők tudják talán a legjobban megtenni. 90 ilyen program működik Hollandiában 45 településen. Figyelembe veszik a kisebbségek beilleszkedési nehézségeit is (közülük pl. a surinami gyarmatról érkezők körében nagy a veszélyeztetettség). 4, Bentlakásos rehabilitációs intézetek. Ezek a rehabilitációs intézetek vagy önálló klinikák vagy pszichiátriai klinikák osztályai. Feladatuk kettős: 1, kríziselhárítás és detoxikáció; 2, elvonókúra. Hollandiában ma 12 ilyen klinika körülbelül férőhelyet képes biztosítani. A statisztikai adatok tükrében a holland keménydrogpolitika hatékony, 1980 óta ugyanis nem növekedett az ópiátfüggők száma, 15,1 milliós lakosságból stabil fő (minden 1000 lakosból 1,6 kábítószerfüggő), többségükmelyből kb ezer ember Amszerdamban lakik. (Más államokban ezek az adatok sokkal kedvezőtlenebbek, a drogfüggők száma nem stagnált hanem növekedik, pl. Angliában minden 1000 emberből 2,6 kábítószerfüggő). Ennek a csoportnak az átlagéletkora a 80-as években fokozatosan növekedett, 1981-ben még 27 év volt, 1987-ben már 30 év, napjainkban már kb. 35 év. Ugyanebben az időszakban a 22 évnél fiatalabb függők aránya 14%-ról 5%-ra csökkent. Ez azt mutatja, hogy a holland heroinfüggők közé egyre kevesebb fiatal kerül be, egy öregedő csoportról van szó. Ugyanakkor egyes etnikai bevándorolt társadalmi rétegekben (elsősorban a marokkói bevándorlók között) a keménydrogfogyasztás változatlanul súlyos problémát jelent.

12 Büntetőjogi értelemben Magyarországon kábítószernek kell tekinteni azokat az anyagokat, amelyeket a többször módosított 1/1968. (V.12.) BM-EüM együttes rendelet 1-számú melléklete, valamint a 15/1981. (XII. 8.) EüM rendelet mellékletét képező jegyzék felsorol. A Btk. 286/A. § (2) bekezdésében foglalt értelmező rendelkezés szerint a Btk. 282, A, 283/A §-a alkalmazásában a kábítószeren a visszaélés szempontjából veszélyes pszichotróp anyagot is érteni kell. A pszichotróp anyagokat a többször (utoljára 1997-ben) módosított 4/1980. (VI.24.) EüM-BM rendelet I-II. jegyzéke sorolja fel.