Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

VALKÓI EGYHÁZKÖZSÉG.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "VALKÓI EGYHÁZKÖZSÉG."— Előadás másolata:

1 VALKÓI EGYHÁZKÖZSÉG

2 Településünk kialakulása a XII. századra tehető
Településünk kialakulása a XII. századra tehető. VALKÓ jelentése: Fehér, fényes.

3 s az Úr házában lakhatom örök időkön át „
„Kegyelmed és jóságod vezet életemnek minden napján, s az Úr házában lakhatom örök időkön át „ Zsolt 23.6

4 A falu első temploma a szentpálhegyi pálos szerzetesek temploma lehetett, a tatárdúlás után épült egyes feltevések szerint.

5 Írásos adatok szerint jelzett első templom 1697-ből való
Írásos adatok szerint jelzett első templom 1697-ből való. Szent Mihály tiszteletére volt szentelve, 1728-ig állt.

6 A következő templom 1728-ban épült, s közel 100 évig állott
A következő templom 1728-ban épült, s közel 100 évig állott. Eszterházy Antal főoltárt emeltetett és tornyot építetett.

7 Mostani templomunk alapkőletétele 1816. szeptember 24-én volt, és 1820
Mostani templomunk alapkőletétele szeptember 24-én volt, és november 27-én szentelték fel.

8 Szent Mihály Templom

9 Önálló egyházközséggé1902. október 01-én lett.
Első plébánosa Farkas Mihály

10 Plébánia épület

11 Valkói népviselet

12 Tóth József apát úr

13 Koppán Miklós atya

14 Máriás lányok

15 Ekker Lajos plébános

16 Szilvási Sándor plébános
1956 – 1975

17

18 Borsiczki Tibor plébános 1975-1980

19 Major István atya

20 Bene László atya Valkó szülöttje

21 Turai János atya Valkó szülöttje

22 Káplánjaink Dr. Bábel Balázs Dúl Géza

23 Balázs atya káplánként
Balázs püspök érsekként Balázs atya káplánként

24 Dúl Géza káplán

25 Templomunk a liturgikus tér átrendezése előtt

26 A templom főoltára 1936. évben épült.
A szent Mihályt ábrázoló oltárképet Marton Lajos festette 1942-ben.

27

28 Templomunk a liturgikus tér átrendezése után, 1978. évben.

29 A templom bronz díszítésének alkotója.
KÁLDOR AURÉL MŰVÉSZ ÚR A templom bronz díszítésének alkotója.

30

31 Szembe miséző oltár.

32

33 FELTÁMADT KRISZTUS

34 Szent Mihály a templom védőszentje

35 Lourdesi Szűz Mária

36 Szent József

37 TABERNÁKULUM

38

39 Dúl Géza plébános

40

41 Család Közösség Ifjúsági Közösség

42

43

44 Csonka Csaba atya

45

46 Új misés áldás

47 Lukács András plébániai kormányzó 2004 - 2005

48 Nagy Richárd káplán

49 Mészáros Csaba atya

50

51 Ahol ketten vagy hárman az én nevemben összejönnek, ott vagyok közöttük.

52 Szecsődi Péter plébános 2007. augusztustól
Kozsuch Zsolt káplán Dr. Gyurkovics István káplán Izrael Pál káplán évtől

53

54 ESEMÉNYEK AZ EGYHÁZKÖZSÉGBEN

55 Közösségi alkalmak

56

57 Loppiánóban Rómában

58 ADVENTI KOSZORÚKÖTÉS

59 KATHEKÉZIS

60

61

62 Ima csoport

63 KÖRMENET

64

65 Úrnapi körmenet

66 Úrnapi sátrak

67

68 Szent István ünnepén

69

70 Kereszt felújítás

71

72 Szent Mihály plakett átadása

73 Bene Sándornak, az egyházközség világi elnökének
Dr. Bábel Balázs érsek 2002.Búcsú napján adja át az emlék plakettet.

74 Bene András

75 Bényi Ferencné

76 Bényi József

77

78

79

80 LELKI NAP

81 Akolitusok tanúságtétele

82 közös ebéd

83 FIATALJAINK

84 szentmise

85 Cigány hittancsoport

86 Cigányok és nem cigányok együtt Isten Országáért

87

88 Passió a budai várban

89 Fiataljaink Mariazellben

90 Szentlélek - szeminárium

91 Küldetési mise

92 Legyél SÓ!

93 Legyél FÉNY!

94 Hirdesd az IGÉT!

95

96 agape

97

98 KARÁCSONYI ÜNNEPEINK

99 Magányosok Karácsonya 1989.

100 A ministráns teremben az első segítők

101 Karácsony templomunkban

102 Gyermekek megáldása

103

104 Betlehemezés házaknál

105 Karácsony a Szent Erzsébet Házban

106

107

108

109 Szent Erzsébet Ház alapkő letétel 1994.év Katona István püspök

110 „A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett
„A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett. Az Úr tette azzá, s ez csodálatos a szemünkben.” Mt. 21, 42

111

112 1996. év Angelo Acerbi nuncius úr megáldja a Szent Erzsébet Házat

113

114 tovább bővítése gondozási központtá.
A Szent Erzsébet Ház tovább bővítése gondozási központtá.

115 Átalakítás után

116

117

118 Dr. Beer Miklós váci megyés püspök atya 2004
Dr. Beer Miklós váci megyés püspök atya áprilisában megáldja az elkészült új részt.

119

120

121

122 SZENT ERZSÉBET ÉVE 2007.

123 Szent Erzsébet Emléklap átadása Bene Sándornénak 2007
Szent Erzsébet Emléklap átadása Bene Sándornénak november 18-án a vasárnapi szentmisén

124 Megújult Kalász csoport

125 Juhász Andrásné kalász vezető

126 Bene Sándorné kalász vezető

127

128

129

130 Bérmálkozás év

131

132

133

134

135 Akolitus avatás 2012. szeptember 29-én A Váci Székesegyházban

136

137

138

139

140 Uram, újítsd meg egyházadat és kezdd velem
Uram, újítsd meg egyházadat és kezdd velem! Uram, építsd egyházközségünket és kezdd el nálam! Uram, áraszd békédet mindenhová a Földön és kezdd el bennem! Uram, add szeretetedet és igazságodat az embereknek és íme, eszközül elsőnek jelentkezem!

141 Készítette: Balog Józsefné


Letölteni ppt "VALKÓI EGYHÁZKÖZSÉG."

Hasonló előadás


Google Hirdetések