Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

STRESSZ. FÉLELEM. SZORONGÁS. PÁNIK.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "STRESSZ. FÉLELEM. SZORONGÁS. PÁNIK."— Előadás másolata:

1 STRESSZ. FÉLELEM. SZORONGÁS. PÁNIK.
Fancsal Zsolt

2 Amikor az ember ideges, akkor az energiája a feszültségre, a félelemre, az idegfeszültséget, szorongást okozó, beszűkült gondolatokra használódik fel. Másra már nem is marad az energiájából.

3 A stressz Maga a stressz fogalma a 30-as években, Selye János kutatói munkássága nyomán vált ismerté. Selye azt vetette fel, hogy bizonyos hatások, melyek az érzelmeinkre hatnak, nagyon komolyan és károsan befolyásolják szerveinket, életünket. Kutatásai alanyául patkányokat alkalmazott és a különböző idegi, fizikai bántalmazások (stressz) hatását vizsgálta az egyes szerveken. Hamar kiderült, hogy szinte minden szerv komoly károsodást szenvedett, mely károsodások egy ideig visszafordíthatóak voltak, azonban egy idő után az egyén halálához vezettek. Ezek a szervek, szervrendszerek az alábbiak voltak: szív és érrendszer, immunrendszer, mellékvese és vesék, a tápcsatorna valamint a bőr és bőrfüggelékek.

4 A stressz nem egyszerű betegség, hanem egy betegségsorozat elindítója lehet.
OKOZÓ TÉNYEZŐK: Elvárasiasodás (betonrengeteg, össtezsúfolódva él az ember egy tenyérnyi földön) Rohanó világ (gyors-, étterem, autó, vonat, mobiltelefon, internet) Média: a csapból is a háború, bűneset, katasztrófa, baleset folyik. Reklám: megmondják, hogy milyen kell legyen egy nő, egy férfi, milyen autóba kell utazni, házba kell lakni, viszont ehhez meg kell teremteni az anyagiakat.

5 A stressz folyamata Tünetei: állandó idegeskedés, türelmetlenség, ingerültség, az immunsejtek számbeli és minőségi romlása miatt fogékonyság a betegségekre, gyakori felsőlégúti panaszok, bőrfertőzések, vagy hajhullás. A folyamat az alábbi négy elemet mindig tartalmazza: Stresszort - eseményt, helyzetet -, ami előidézi a folyamat beindulását. Helyzetekre vonatkozó értékelést, ami minősíti a történést annak fontossága és érzelmi jelentősége szerint. Megküzdési folyamatokat, amelyekkel a testi és lelki rendszer viaskodik, hogy kezelni, kontrollálni tudja a helyzetet és legyűrve azt, felül tudjon kerekedni. A folyamat eredményét, amit előidézett a személyiségben.

6 A stressz tünetei A szív és érrendszer betegedik meg leghamarabb a stressz hatására. Megnő a vérnyomás, felgyorsul a szívverés, megváltozik a verejtékezés,stb. Állandó stressz esetén ezek a reakciók állandósulnak, magyarán a vérnyomás tartósan emelkedetté válik, a szívverés felgyorsul, elveszik az a lehetőség, hogy a ritmus szabályozásával az egyén alkalmazkodni tudjon a változó fizikai körülményekhez, a megváltozott verejtékezés felborítja a só háztartást. A tápcsatornában jelentkező tartós vérellátási zavar fokozza fekély hajlamot, rontja az emésztést és főleg férfiaknál ezáltal tönkreteszi a jókedvet, az érzelmi életet. Gyengül az immunrendszer: betegségeink 95%-ának, lelki okai vannak.

7 A stressz hatása életünkre
Öregít Kapcsolat van a stressz és az agreszivitás között Összeomláshoz vezetnek Depresszió MIÉRT EZEK A TÜNETEK? A stressz lelki és testi hatásokat egyaránt előidéz az emberben, melyek között összefüggés áll fenn. A stresszkeltő tényezők folytonos jelenlétéhez való alkalmazkodási kísérlet kimerítheti a test erőforrásait, és hajlamossá teheti a betegségre. A betegség útjelző tábla, amely szimbolizálja lelkünk állapotát és figyelmeztet a lélek pozitív átformálására.

8 A stressz leküzdése Elemezze őszintén a helyzetet, és képzelje el, mi a legrosszabb, ami az adott helyzetben megtörténhet. Készüljön fel rá, és fogadja el, hogy elviseli, ha a legrosszabb bekövetkezik. Ha elfogadta a legrosszabbat, akkor fordítsa arra az energiáját, hogy megvizsgálja, hogyan tud egy kicsivel jobb eredményt elérni, mint a legrosszabb, aminek az elfogadására felkészült.

9 FÉLELEM, SZORONGÁS A stresszre adott leggyakoribb válasz a szorongás, a félelem. A félelem, a szorongás az élő szervezetek működésének egyik alapvető sajátossága, normális élettani jelenség, melyet a mindennapok során gyakran átélünk. A lázhoz és a fájdalomhoz hasonlóan a szervezet számára jelzést ad, amely eredetileg a vészhelyzetek felismerésére és elkerülésére szolgál. Az emberiség e jól működő veszélyelhárító rendszerének köszönheti fennmaradását. A normál veszélyreakció és a kóros szorongás között nincs éles határvonal, de van különbség: A "normál" szorongás a szervezet "riasztóberendezésének", vagyis természetes. A kóros szorongás esetén ezek a reakciók kellő ok nélkül vagy indokolatlan mértékben lépnek működésbe.

10 Szorongásos zavarok pánikzavar szociális fóbia agorafóbia
speciális fóbiák generalizált szorongás

11 Pánikzavar A pánikroham hirtelen fellépő igen heves szorongás
Jelentkezése: 1. Váratlan: a tünetek hirtelen fejlődnek ki és maximális intenzitásukat 10 perc alatt elérik. 2. Nem olyan helyzetben, amikor a beteg mások figyelmének középpontjában állt. 3. Semmi szervi megbetegedés nem mutatható ki.

12 Legalább az egyik roham alatt legalább négy észlelhetô az alábbiakból:
1. fulladás vagy légszomj, 2. szédülés, ájulásérzés, bizonytalanság, 3. palpitatio vagy tachycardia, 4. remegés, reszketés, 5. izzadás, 6. fuldoklás, torokszorulás, 7. hányinger, hasi feszülés, fájdalom, 8. testi elidegenedés érzése, 9. zsibbadás, 10. kipirulás, hevülés vagy hidegrázás, 11. mellkasi fájdalom, nyomás, szorítás, 12. halálfélelem, 13. megőrüléstôl, önkontroll elvesztésétôl való félelem.

13 Figyelem! Pánikrohamot nagyon sok ember átél (bepánikol), viszont pánik betegségről akkor beszélünk, ha ezek a rohamok, egy hónap alatt, legalább négyszer ismétlődnek meg. Kezelése: Sajnos, csakis gyógyszeres kezeléssel lehet alkalmazni (antidepresszánsokat)

14 Fóbia A fóbia indokolatlan viszolygás vagy ösztönös félelem meghatározott tárgyaktól, helyzetektől vagy személyektől, amely(ek) igazolhatatlan voltát a személy is felismeri, de szabadulni nem tud tőle.

15 Szociális fóbia – társaságtól való félelem -
A szociális fóbiákban szenvedők folyamatosan, intenzíven és krónikusan attól félnek, hogy mások figyelik őket, ítélkeznek felettük, illetve, hogy kellemetlen helyzetbe hozzák és megalázzák magukat. Félelmeik olyan súlyosak is lehetnek, hogy zavarják iskolai, munkahelyi vagy mindennapi tevékenységüket. Bár sok szociális fóbiával küzdő személy belátja, hogy társaságban jelentkező félelme ésszerűtlen és eltúlzott, mégsem képes úrrá lenni rajta, és gyakran már napokkal, sőt hetekkel előre szorong egy rettegett helyzettől.

16 A szociális fóbia korlátozódhat csupán egy körülírt szituációra is, mint pl. hivatalos vagy nem hivatalos közegben megszólalni, vagy mások előtt enni vagy inni. A legsúlyosabb formáiban a fóbia olyan kiterjedt, hogy a személynél a tünetek szinte mindig jelentkeznek, valahányszor emberek között van. A szociális fóbia rendkívül romboló hatású lehet, egyes napokon még attól is visszatarthatja az adott személyt, hogy munkába vagy iskolába menjen. Sok szociális fóbiával küzdő embernek nehezére esik barátságokat kötni és fenntartani.

17 Gyakran testi tünetek is kísérik a szociális fóbiánál jelentkező erőteljes szorongást. Ezek közé tartoznak: elpirulás, erőteljes izzadás, remegés, a szorongás egyéb tünetei, például beszélési nehézségek, émelygés vagy egyéb gyomorpanaszok. Ezek a látható tünetek tovább fokozzák az elutasítástól való félelmet, illetve a félelem további tárgyává is válhatnak. A tünetektől való félelem egy ördögi kör kialakulásához vezethet. A szociális fóbiánál gyakori a családi halmozódás, és társulhat hozzá depresszió vagy alkoholfüggőség.

18 Kezelés Viselkedés terápia
Az első lépésben bemutatják a személynek a rettegett helyzetet. A második szint az elutasítás kockázatának növelése ebben a helyzetben, amelynek révén a személy megerősödik abban, hogy el tudja viselni a visszautasítást és a kritikát. A harmadik lépésben a személy különböző módszereket tanul, amelyek segítségével meg tud küzdeni az elutasítással. Ebben a szakaszban a személy elképzel valamit, amitől a legjobban fél, miközben arra bátorítják, hogy konstruktív módon reagáljon a félelmére és az általa észlelt elutasításra.

19 Agorafóbia Az agorafóbiás személy fél olyan nyilvános helyen tartózkodni, ahonnan szerinte nehéz elmenekülni. Egyes agorafóbiások leszoknak a tömegközlekedési eszközök használatáról, vagy arról, hogy nagyobb bevásárló központokba menjenek. Mások nem hajlandóak elhagyni az otthonukat, esetenként akár évekig. Megint mások csak akkor mernek elmenni otthonról, ha egy bizalmas ismerősük vagy barátjuk elkíséri őket. Sok agorafóbiás ember egyúttal pánikbetegségben is szenved. Ilyenkor a személy leginkább attól fél, hogy nyilvános helyen vagy valahol, ahol szerinte a segítség, illetve biztonság nem azonnal elérhető, pánikroham tör rá. A majd bekövetkező pánikrohamoktól való félelem az agorafóbiás ember legfőbb problémájává válik, és minden újabb rohammal csak erősödik ez a félelem. Egyes agorafóbiások azonban sosem élnek át pánikrohamot, és sok pánikbeteg embernél sem fejlődik ki agorafóbia.

20 Kezelés Az agorafóbia nagyon jól kezelhető, ha már sikerült diagnosztizálni. A segítségért fordulók 90%-a képes normális tevékenységet folytatni a kezelést követően. A gyógyulás már hónapok alatt is bekövetkezhet, de eltarthat hosszabb ideig is, az egyéni körülményektől és a betegség súlyosságától függően.

21 Speciális fóbiák A speciális fóbia indokolatlan félelem tárgyaktól, állatoktól, természeti jelenségektől, életeseményektől való félelmek tartoznak. A vizsgálatok szerint talán nincs is olyan ember, aki a félelem valamelyik formájával kisebb-nagyobb mértékben ne küzdene élete során. Bármikor, bármilyen körülmény között kialakulhat (pl. villámlás)

22 Általános fóbiák Akrofóbia — magaslatfélelem.
Agorafóbia — olyan helytől, vagy helyzettől való rettegés ahonnan nem lehet elmenekülni, vagy ahol segítségkérés lehetetlen. Algofóbia — fájdalomtól való írtózás. Antropofóbia - emberi társaságtól való rettegés a szociális fóbia egy fajtája Aquafóbia — víztől való rettegés Asztrafóbia, Asztrapofóbia, Brontofóbia, Keraunofóbia — mennydörgés, villámlás és vihartól való félelem (kis gyerekekre jellemző). Autofóbia — Magánytól való félelem. Aviofóbia — írtózás repüléstől.

23 Gefirofóbia — hidaktól való félelem
Glosszofóbia — rettegés attól, ha nyilvánosan beszélni kell. Hemofóbia — a vértől való félelem, és látására való elrettenés. Klausztrofóbia — bezártságtól való rettegés. Nekrofóbia — a haláltól és a halottól való félelem. Nomofóbia — félelem hordozható telefonnal való elérhetőség hiányától. Nozofóbia — félelem fertőzhetőségtől Niktofóbia,— félelem a sötéttől. Pirofóbia — félelem a tűztől. Sociofóbia — az emberektől illetve a társadalomtól való félelem, vagy ellenszenv

24 Zoófóbia Ailurofóbia — macskafélelem
Apifóbia, Melisszofóbia — félelem méhektől Araknofóbia — pókoktól való félelem Kiroptofóbia — denevértől való félelem Kinofóbia — kutyáktól való félelem Entomofóbia — rovaroktól való félelem Ichthiofóbia — halaktól való félelem Musofóbia — egértől és patkánytól való félelem Ofidiofóbia — kígyóktól való félelem Ornitofóbia — madaraktól való félelem Ranidafóbia — békáktól való félelem Zoofóbia — gyüjtőnév az állati fóbiákra

25 Generalizált szorongás
A generalizált szorongás vezető tünetei a szinte folyamatos aggodalmaskodás, a túlzott félelmek. Kezelhető (terápia)

26 KÖSZÖNÖM A FIGYELMET!


Letölteni ppt "STRESSZ. FÉLELEM. SZORONGÁS. PÁNIK."

Hasonló előadás


Google Hirdetések