Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Készítették a Rédei Móra Ferenc Általános Iskola 7. osztályos tanulói

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Készítették a Rédei Móra Ferenc Általános Iskola 7. osztályos tanulói"— Előadás másolata:

1 Készítették a Rédei Móra Ferenc Általános Iskola 7. osztályos tanulói
Digitális Témahét – 2017.

2 Hol található Réde? Réde, Komárom Esztergom megyében található, a Dunántúlon.

3 Címer A címert Kovács Ferenc grafikus készítette. A tervezésnél a település természeti adottságait, helytörténeti adottságait és a lakosság vallását tartotta szem előtt. A kettős halom azt jelképezi, hogy falunk hegyek között, völgyben terül el. A kék hullám pedig a Bakony-érre utal.

4 Története Először 1234-ben említették okiratban, Ráde néven.
A 14. század elején a Cseszneky család birtoka volt. 1636-ban gróf Eszterházy Dániel a cseszneki várral együtt megkapta Rédét is a királytól.

5 Története A grófi uradalom a században alakult ki, ugyanis az Eszterházy család kastélyt építtetett magának. A II. világháborúban 53 rédei katona halt hősi halált. Ma kb lakosa van.

6 Történelmi nevezetességeink

7 Eszterházy-kastély 1436-ban a királytól kapta gróf Eszterházy Dániel a cseszneki várat, Rédével együtt. Fia, Eszterházy János 1683-ban kapta meg a grófi címet. Utódaik a 19. század közepén építették a Rédei barokk–romantikus kastélyt, amelynek bejárata felett ott díszelgett a család címere, a kardot tartó griff.

8 Eszterházy Kastély A 19. század közepén épült, az Eszterházy család részére a barokk-romantikus kastély. A Nagykastély hatalmas épület volt, 32 szobás, emeletes és zsalugáteres ablakú.

9 Eszterházy Kastély Ma már csak a bejárata áll, mivel 1947 szeptemberében leégett a kastély.

10 Eszterházy kastélypark
Az egykori kastélyt körülvevő angolpark ma természetvédelmi terület.

11 Kiskastély A grófi család személyzetének lakhelye. Ma már sajnos csak romjai vannak.

12 Szentháromság-templom
A kastélykertben lévő barokk templom 1767-ben épült. Szabadon álló, keleti homlokzata előtt toronnyal, melynek bejárata felett Szent Péter-szobor található. Főoltárképét 1768-ban készítette Anton Schunko. Bent látható gróf Eszterházy Imre síremléke.

13 Grófi temető A település határán található temetőbe temetkeztek az Eszterházy család tagjai.

14

15

16

17

18

19 Falunk híres szülöttei:
Kuncz Ignác – jogtudós, MTA tag Pölöskei Ferenc – történész, MTA tag Nagy Péter – olimpikon, súlyemelő

20 Kuncz Ignác 1841–1903 Jogtudós és a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

21 Pölöskei Ferenc Pölöskei Ferenc Történész és a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

22 Nagy Péter 1986-ban született. Súlyemelő A 2016-os olimpián 420 kg-os eredménnyel a B csoportban 2.- összesítésben 10. lett.

23 Falunk mai jellegzetességei

24 Katolikus templom

25 Református templom

26 Imaház

27 Művelődési ház

28 Könyvtár

29 Móra Ferenc Általános Iskola

30 Óvoda

31 Polgármesteri Hivatal

32 Orvosi rendelő

33 Ifjúsági klub

34 Park

35 „Rédei 24 fenyő” vadászati és természetrajzi gyűjtemény

36

37 24 fenyő „Rédén, a régi grófi parkban, egy fürtben huszonnégy fenyő, Huszonnégy élet, büszke szálfa, de koronájuk egybenő. És távolról egy fának látszik, huszonnégy törzs egy lombozat, Millió tű a tiszta égben, ezer gyökér a föld alatt. „

38 Pap Ferenc: Rédei fenyők
Nem mondom azt, hogy mind egyformák, van köztük satnyább, derekabb, Van ahol több az éltető víz, van ahol több a fény, a nap. De a fa az erősebb, és fa a gyengébb! Harcolva fényért, nedvekért: A fa a fát itt élni hagyja, millió tű, ezer gyökér. S talán ha egy törzs, egy fa lenne, már régen itt se állana, De együtt így, az ág az ágat óvja, és védi fát a fa.

39 Pap Ferenc: Rédei fenyők
S ti emberek! Ti nagy fürt élet, milliárd törzs, sok akarat, Nem lenne jobb az összetartó, rugalmas, közös lombozat? Harcolva fényért és kenyérért, élvezve, mit az élet ád? És védve egymást, Ember Embert, Mint ág az ágat, fa a fát.

40 Mit jelent nekünk Réde? „Ha egy kis nyugalomra vágyom, csak kimegyek a parkba, leülök egy padra, és nézem a természetet. Réde neve örökké a szívembe vésődik, és mindig emlékeztetni fog az itt lévő barátaimra, a családomra, és minden szép pillanatra, amit itt éltem/élek át. „ (rédei gyerekek fogalmazásaiból)


Letölteni ppt "Készítették a Rédei Móra Ferenc Általános Iskola 7. osztályos tanulói"

Hasonló előadás


Google Hirdetések