Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Részekre bontás tilalma

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Részekre bontás tilalma"— Előadás másolata:

1 Részekre bontás tilalma
Közbeszerzési Hatóság Részekre bontás tilalma Dr. Paróczai Bernadett Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó Közbeszerzések Tanácsának MJVSZ által delegált tagja Osztályvezető /DMJV Polgármesteri Hivatal, Közbeszerzési Osztály/

2 Jogszabályi háttér Kbt. 19. § (1) Tilos a becsült érték meghatározásának módszerét e törvény megkerülése céljával megválasztani. (2) Tilos a közbeszerzést oly módon részekre bontani, amely e törvény vagy e törvény szerinti uniós értékhatárt elérő vagy meghaladó becsült értékű beszerzésekre vonatkozó szabályai alkalmazásának megkerülésére vezet. (3) Ha egy építési beruházás vagy ugyanazon közvetlen cél megvalósítására irányuló szolgáltatásmegrendelés, illetve azonos vagy hasonló felhasználásra szánt áruk beszerzése részekre bontva, több szerződés útján valósul meg, a közbeszerzés becsült értékének meghatározásához az összes rész értékét figyelembe kell venni. Szolgáltatás megrendelése esetében az ugyanazon közvetlen célra irányultság vizsgálatakor az egyes szolgáltatások műszaki és gazdasági funkcionális egységét kell alapul venni. Közbeszerzési Hatóság

3 MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGI FUNKCIONÁLIS EGYSÉG
A Kbt. A különböző beszerzési tárgyakra eltérő módon fogalmazza meg az egység fennállását: Építési beruházás: „Egy” építési beruházás Szolgáltatás: Ugyanazon közvetlen cél megvalósítása Áru: Azonos vagy hasonló felhasználás Egységes megközelítés és mérlegelés: MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGI FUNKCIONÁLIS EGYSÉG Közbeszerzési Hatóság

4 Műszaki és gazdasági funkcionális egység
Elsődleges vizsgálati szempont: A külön szerződésekben foglalt feladatok együtt egy funkciót töltenek-e be, mind műszaki, mind gazdasági értelemben. A közbeszerzés tervezésekor a beszerzések eredményének gazdasági és műszaki rendeltetése, funkciója a kiindulópont. Kisegítő szempontok: az egységes tervezés és döntés, ugyanazon ajánlatkérő személye, azonos jogalap és azonos feltételek a szerződések megkötésekor, időbeli összefüggés. Közbeszerzési Hatóság

5 Építési beruházások 1. Új építmény kivitelezése A műszaki és gazdasági funkcionális egység az építmény szintjén megvalósul. Új építmények kivitelezése jogszerűen részekre bontható építményenként. Közbeszerzési Hatóság

6 Építési beruházások 2. Meglévő építmények felújítása
Eltérő műszaki tartalmú felújítások és/vagy Eltérő funkciójú, önállóan és egymásra utaltság nélkül funkcionáló építmények Példa: Több óvodai intézmény eltérő felújítása (egyikben tornaterem felújítása, másikon tetőfelújítás) Eltérő funkciójú építmények hasonló felújítása (színház épület szigetelése és óvodai épület szigetelése) Eltérő funkciójú építmények eltérő felújítása (színház épület szigetelése, óvodai épületben burkolási feladatok) Az eltérő műszaki tartalom és/vagy eltérő funkció a műszaki funkcionális egységet megtöri; jogszerűen részekre bonthatók. Kivétel lehet: A felújítások egy támogatáspolitikai értelemben vett projekt részeiként egy közös projektcélt valósítanak meg, melyet együttesen érnek el (ezáltal létrejön közöttük a műszaki-gazdasági funkcionális egység) Közbeszerzési Hatóság

7 Építési beruházások 2. Meglévő építmények felújítása
Azonos műszaki tartalmú felújítások, melyek azonos funkciójú építményeken valósulnak meg Példa: Óvodai intézmények épületein hasonló energetikai felújítások A gazdasági és műszaki funkcionális egység fennáll, nem bonthatók részekre a földrajzi elkülönülés ellenére sem. Kivétel lehet: A felújítások különböző támogatáspolitikai értelemben vett projektek részeiként elkülönülő, önállóan funkcionáló projektcélt valósítanak meg és: a beszerzések időben elkülönülnek a felújítások eredményét (pl. energiamegtakarítás) önállóan gazdálkodó, elkülönülő szervezetek realizálják Közbeszerzési Hatóság

8 Az építmények földrajzi elkülönülése önmagában nem alapozza meg a részekre bontást.
Pl.: Egy támogatott projekt keretében több, földrajzilag elkülönülő épületen végzett hasonló (vagy adott esetben nem hasonló) felújítás – nem bontható részekre Ugyanígy, önmagában az eltérő projektháttér sem lehet minden esetben a részekre bontás alapja. Pl.: Egy építményt érintő felújítás, mely több támogatott projekt keretében valósul meg – nem bontható részekre Pl.: Két különböző projekt keretében megvalósuló, fizikailag kapcsolódó és együtt egy közös funkciót betöltő beruházás (pl. egységes kerékpárúthálózat létrehozása több projekt keretében) – nem bontható részekre A közösen elérendő projektcél önálló funkcionális egységet is létrehozhat, ami azzal járhat, hogy egy projekten belüli beszerzések összekapcsolódnak a becsült érték meghatározása szempontjából. A megközelítés fordítva is értelmezhető, azaz a különböző projektek elkülönülő projektcéljai megtörhetik a több projekt keretében megvalósuló beszerzések közötti egységet. Közbeszerzési Hatóság

9 Építési beruházások és támogatott projektek
Egy projekt keretében megvalósuló eltérő jellegű és nem kapcsolódó építési beruházások Pl.: Egy projekt keretében térrekonstrukció, épületfelújítás, útépítés megvalósítása, melyek között fizikai kapcsolódás nincs Részekre bontható Egy projekt keretében hasonló építési beruházások, vagy nem hasonló, de fizikailag kapcsolódó, együttesen funkcionáló beruházások Pl.: Óvodák energetikai korszerűsítése egy támogatási szerződés alapján Nem bontható részekre Különböző projektek keretében hasonló építési beruházások (ha a beszerzések időben elkülönülnek és a beruházások eredményét (pl. energiamegtakarítás) önállóan gazdálkodó, elkülönülő szervezetek realizálják) Pl.: 2 óvodai intézmény épületének felújítása különböző támogatott projekt keretében Közbeszerzési Hatóság

10 Szolgáltatások A szolgáltatások tartalmának, rendeltetésének azonossága és felhasználásuk egymással közvetlen összefüggése a döntő szempontok annak vizsgálata során, hogy a becsült értéküket részekre lehet-e bontani. A részekre bontás az alábbi esetekben megalapozott: a vizsgált szolgáltatások, tevékenységek szakmai tartalmának, rendeltetésének hasonlósága nem áll fenn, vagy a tevékenységek szakmai tartalmának hasonlósága ugyan fennáll, de a tevékenységek felhasználása nem függ össze közvetlenül. Közbeszerzési Hatóság

11 Szolgáltatások A hasonló tevékenységek felhasználása nem függ össze közvetlenül az alábbi esetekben: 1./ Ha a szolgáltatások olyan beszerzésekhez (építési beruházásokhoz) kapcsolódnak, melyek között nem áll fenn a műszaki és gazdasági funkcionális egység. Pl.: különböző, részekre bontható építési beruházásokhoz kapcsolódó szolgáltatások (tervezés, műszaki ellenőrzés) A szolgáltatások osztják az építési beruházások sorsát. Ha az építési beruházások részekre bonthatók, akkor a kapcsolódó szolgáltatások között sem áll fenn az egység. Közbeszerzési Hatóság

12 Szolgáltatások 2./ Ha a szolgáltatások elkülönült, önálló projektcéllal rendelkező támogatáspolitikai értelemben vett projektek részeiként, egymástól függetlenül kerülnek megvalósításra Pl.: elkülönülő projekteken belüli projektmenedzsment feladatok; különböző projektek nyilvánosságát biztosító feladatok; FAKSZ tevékenység; könyvvizsgálat Részekre bontható Közbeszerzési Hatóság

13 Szolgáltatások és támogatott projektek
Egy projekt keretében megvalósuló eltérő jellegű szolgáltatások Pl.: Egy projekt keretében nyilvánosság biztosítás, projektmenedzsment, tervezés, műszaki ellenőrzés, FAKSZ, könyvvizsgálat Részekre bontható Egy projekt keretében megvalósuló hasonló szolgáltatások Nem bontható részekre (kivétel: a szolgáltatások részekre bontható építési beruházásokhoz kapcsolódnak, pl. tervezések esetén: fizikailag elkülönülő park és épület tervezése) Különböző projektek keretében megvalósuló hasonló szolgáltatások Pl.: Különböző támogatott projektek keretében megvalósuló projektmenedzsment feladatok, nyilvánosság biztosítása , FAKSZ tevékenység, könyvvizsgálat, tervezés, műszaki ellenőrzés Közbeszerzési Hatóság

14 Árubeszerzések A hasonló felhasználási kör már önmagában megalapozza a műszaki- gazdasági funkcionális egység fennállását. Ezen egységet nem töri meg a földrajzilag elkülönülő felhasználási hely vagy a különböző projektháttér. Közbeszerzési Hatóság

15 Árubeszerzések és támogatott projektek
Egy projekt keretében megvalósuló, nem hasonló áruk beszerzése Pl.: Egy projekt keretében orvosi eszközök beszerzése, valamint orvosi rendelői bútorok beszerzése Részekre bontható Egy projekt keretében megvalósuló hasonló áruk beszerzése Pl.: Óvodai játékok beszerzése (akár eltérő óvodai intézményekben történő felhasználás mellett) Nem bontható részekre Különböző projektek keretében megvalósuló hasonló áruk beszerzése Pl.: Különböző támogatott projektek keretében óvodai játékok beszerzése Nem bontható részekre bontható Pl.: Különböző támogatott projektek keretében óvodai bútorok és orvosi rendelői bútorok beszerzése Közbeszerzési Hatóság

16 Konzorciumi kedvezményezett ajánlatkérők beszerzései
Építési beruházás esetén: Ha a kedvezményezett ajánlatkérők beszerzései önállóan vonatkoztathatók az egy-egy ajánlatkérőre, a beszerzések közötti fizikai kapcsolódás nincs, az egyes ajánlatkérők beszerzései közötti részekre bontás jogszerű. Pl. turisztikai projekt keretében tematikus útvonal létrehozása úgy, hogy mindegyik kedvezményezett fizikailag nem kapcsolódó saját építési beruházást valósít meg. Ha azonban a kedvezményezett ajánlatkérők beszerzései egy egységes építményt érintenek, akkor a részekre bontás nem megalapozott. Szolgáltatások esetén: A szolgáltatások osztják az építési beruházások sorsát. A kifejezetten „soft” projektek esetén, ha a kedvezményezett ajánlatkérők beszerzései önállóan vonatkoztathatók az egy-egy ajánlatkérőre, az egyes ajánlatkérők beszerzései közötti részekre bontás jogszerű. Pl. a kedvezményezettek saját projektmenedzsment feladatainak ellátása. Árubeszerzés esetén: Az egységes közös projektcél egységet hoz létre az áruk között, az egyes ajánlatkérők beszerzéseinek értéke egybeszámítandó. Az egyes ajánlatkérők emellett a saját, projekten kívüli de hasonló árubeszerzéseiket is kötelesek egybeszámítani, amennyiben azonos célt szolgálnak. Közbeszerzési Hatóság

17 Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Dr. Paróczai Bernadett Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó Közbeszerzések Tanácsának MJVSZ által delegált tagja Osztályvezető /DMJV Polgármesteri Hivatal, Közbeszerzési Osztály/ Közbeszerzési Hatóság


Letölteni ppt "Részekre bontás tilalma"

Hasonló előadás


Google Hirdetések