Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Bartháné Kunráth Ágnes 2017.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Bartháné Kunráth Ágnes 2017."— Előadás másolata:

1 Bartháné Kunráth Ágnes 2017.
KÖZLEKEDJ OKOSAN! Bartháné Kunráth Ágnes 2017.

2 Aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles:
a közúti forgalomra, valamint a közútnak és környezetének a védelmére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket megtartani, a közúti jelzések rendelkezéseinek, továbbá a forgalom irányítására, ellenőr­zésére jogosultak utasításainak eleget tenni, úgy közlekedni, hogy a személy és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse, másokat közlekedésükben indokolatlanul ne akadályozzon, és ne zavarjon.

3 TILOS A KERÉKPÁROSNAK! Tilos a közlekedésben résztvevőket zavarni olyan magatartással amely más közlekedőt pl: megijeszt. Akadályozni olyan magatartással ami a másik közlekedőt mozgásában, továbbjutásában gátolja. Kifejezetten tilos veszélyeztetni, vagyis más közlekedőt károkozás vagy baleset lehetőségébe sodorni. Tilos a kerékpárosnak forgalmi okból történő megállásnál is mobil rádiótelefont használni.

4 ALAPVETŐ FOGALMAK Az út részei:
Úttest: Az útnak a közúti járművek közlekedésére szolgáló része. Az úttest része a kerékpársáv. Járda: Az útnak a gyalogosok közlekedésére szolgáló - az úttesttől szintkülönbséggel, kiemelt szegéllyel vagy más látható módon elhatárolt – része, a gyalogút azonban nem járda. Útpadka: Az útnak az úttest mellett lévő, útburkolattal el nem látott része. Gyalogút: Jelzőtáblával gyalogútként megjelölt út, illetőleg olyan út, amely kizárólag a gyalogosok közlekedésére szolgál és az úttesttől tartós fizikai akadály (sövény, kerítés, árok, korlát, stb.) vagy 2 m-nél nagyobb távolság választja el. A kerékpárút és gyalogút együttesen is jelezhető.

5 AZ ÚT RÉSZEI

6 KERÉKPÁR ÚT Kerékpárút: Jelzőtáblával kerékpárútként megjelölt út. A kerékpárutat az úttesttől mindig szintkülönbséggel, kiemelt szegéllyel, korláttal, növényzettel vagy más módon - amely azonban útburkolati jel nem lehet - választják el.

7 KERÉKPÁRSÁV Kerékpársáv: Az úttesten útburkolati jellel kijelölt kerékpárosok egyirányú közlekedésére szolgáló különleges forgalmi sáv. Jelzőtáblával való jelölése a besorolás rendjét jelző táblával is történhet. A kerékpársávot az úttest többi részétől folytonos, az útkereszteződésnél szaggatott sárga vonal választja el. A kerékpársáv az autóbuszöböltől sárga szaggatott vonallal van elválasztva.

8 A KERÉKPÁROS Kerékpár: Olyan két- vagy háromkerekű jármű, amelyet egy vagy két személy emberi ereje vagy legfeljebb 300 W teljesítményű motor hajt. A kerékpáron egy 10 éven aluli gyermek szállítására alkalmas pótülés, illetve kerékpár-utánfutó (egytengelyes, két nyomon haladó) vontatására alkalmas berendezés helyezhető el. A kerekes szék nem minősül kerékpárnak.

9 A KERÉKPÁROS II. A kerékpáros köteles a közúti jelzések szerint közlekedni. A közúti forgalom szabályozásánál a jelzések az alábbiak: - rendőr jelzései - jelzőőr jelzései, - forgalomirányító fényjelző készülékek jelzései, - közúti jelzőtáblák. Minden közlekedő köteles figyelembe venni a rendőr és jelzőőr jelzéseit, a forgalomirányító fényjelző készülék jelzéseit, ezek hiányában a közúti jelzőtáblák jelzéseit.

10 A RENDŐR KARJELZÉSEI A rendőrnek két fő karjelzése van, az egyik a „Szabadjelzés”, amikor a vállával párhuzamos irányból érkezők haladhatnak tovább. A másik a „Tilos jelzés”, amikor a testére merőleges irányból (szemből vagy hátulról) érkezők kötelesek megállni. Minden irányból, mindenki számára kötelező a megállás, ha a rendőr a jobb karját függőlegesen feltartja.

11 JELZŐŐR JELZÉSE A jelzőőr éjszaka és korlátozott látási viszonyok között piros fényű lámpa feltartá­sával, egyébként jelzőtárcsával ad tilos jelzést. Vasúti átjáróban a lámpát illetve a tárcsát az átjáró egyik oldalán állványra helyezheti, a másik oldalon a lámpát feltartja mindaddig, amíg az átjáró szabaddá nem válik.

12 FORGALOMIRÁNYÍTÓ FÉNYJELZŐ KÉSZÜLÉK
Nagy forgalmú útkereszteződésekben a balesetmentes és folyamatos forgalom lebonyolítására a forgalmat fényjelző készülékekkel irányítják. A kerékpárút vagy kerékpársáv forgalmát irányító - mindhárom jelzési képben - kerékpárt ábrázoló fényjelző készülék.

13 GYALOGOS ÉS KERÉKPÁROS FÉNYJELZŐ KÉSZÜLÉK
Ha a gyalogosforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülék lámpái a gyalogos mellett kerékpárt is mutatnak, akkor e jelzések az úttestet keresztező kerékpárúton haladó kerékpárosra is vonatkoznak. Ha a gyalogos jelzőkészülék nem jelzi a kerékpárosok közlekedését, akkor a kerékpáros gyalogosként kell, hogy áttolja kerékpárját az úttesten. Ha azonban a fényjelző készülék jelzésében benne van a kerékpár, akkor a kerékpáros kerékpárján ülve haladhat át a kereszteződésen, de ekkor vezetőnek minősül.

14 ÚTVONAL TÚPUSÁT JELZŐTÁBLA
Főútvonal: A főútvonal kezdetét és végét jelzőtáblával kell jelezni

15 KERÉKPÁR ÚT Kerékpárút: A "Kerékpárút" tábla azt jelzi, hogy a kétkerekű kerékpárok csak a kerékpárúton közlekedhetnek. A segédmotoros rokkantkocsi, a gépi meghajtású kerekes szék, illetőleg a kétkerekű segédmotoros kerékpár lakott területen kívül a kerékpárutat igénybe veheti, ha ezt jelzőtábla nem tiltja. Kerékpárút vége: A kerékpárút végét mindig jelzőtáblával kell jelölni. A segédmotoros kerékpárok lakott területen belül nem vehetik igénybe, lakott területen kívül csak akkor, ha ezt a "Segédmotoros kerékpárral behajtani tilos" jelzőtábla nem tiltja.

16 GYALOG ÉS KERÉKPÁR ÚT Gyalog- és kerékpárút: Gyalog- és kerékpárútnak olyan gyalogutat lehet kijelölni, amelynek szélessége elegendő a gyalogosok és kerékpárosok egyidejű biztonságos közlekedésére. A gyalogosok és kerékpárosok ezzel a táblával jelzett úton úgy közlekedhetnek, hogy egymást nem akadályozhatják. Járdán kialakított kerékpárúton haladó kerékpáros fokozottan ügyeljen a - kapu alól, házból vagy ingatlanról kilépő - gyalogosokra.

17 ELSŐBBSÉGET SZABÁLYOZÓ JELZŐTÁBLÁK
Elsőbbségadás kötelező: A tábla azt jelzi, hogy az útkereszteződésben elsőbbséget kell adni a keresztező (betorkolló) úton, illetőleg, ha a jelzőtábla alatt az útkereszteződés alaprajzi vázlatát feltüntető kiegészítő tábla van, az ezen vastag vonallal jelzett úton érkező jármű részére. Ha a kiegészítő táblán a kerékpár közlekedésre utaló jelzés van, abban az esetben az úttest kerékpár közlekedés céljára burkolati jellel kijelölt részén áthaladó kerékpáros részére elsőbbséget kell adni. Állj! Elsőbbségadás kötelező: A tábla azt jelzi, hogy az útkereszteződésnél - a megállás helyét jelző útburkolati jel előtt, ilyen útburkolati jel hiányában az útkereszteződés be való behaladás előtt - meg kell állni, és a védett úton érkező jármű részére elsőbbséget kell adni.

18 AZ ELŐZÉS NEM KÖTELEZŐ, CSAK LEHETŐSÉG!
ELŐZÉSI TILALMAK Tilos előzni kerékpárral kijelölt gyalogos-átkelőhelyen és közvetlenül a kijelölt gyalogos-átkelőhely előtt Villamost közvetlenül olyan megállóhely előtt, ahol az utasok fel- és leszállása az úttestről, illetőleg az úttestre történik Vasúti átjáróban és közvetlenül vasúti átjáró előtt Útkereszteződésben és közvetlenül útkereszteződés előtt Be nem látható útkanyarulatban, bukkanóban, kivéve, ha az úton egyirányú forgalom van vagy záróvonal van felfestve, és az előzés a menetirány szerinti jobb oldalon végrehajtható. AZ ELŐZÉS NEM KÖTELEZŐ, CSAK LEHETŐSÉG! TILOS a közúton versenyezni, virtuskodni!!!

19 BEHAJTÁSI TILALMAK Behajtani tilos: A tábla azt jelzi, hogy az egyirányú forgalmú útra ebből az irányból behajtani tilos. A jelzőtábla az útszakaszra a kerékpár, kétkerekű segédmotoros kerékpár és a kétkerekű motorkerékpár betolását nem tiltja. A TÁBLA ALATT ELHELYEZETT KERÉKPÁROST ÁBRÁZOLÓ KIEGÉSZÍTŐ TÁBLA ENGEDÉLYEZI CSAK A BEHAJTÁST. Kerékpárral behajtani tilos: Nem tiltja a kerékpárok betolását.

20 IRÁNYVÁLTOZTATÁS Irányváltoztatás: Aki járművel irányt változtat:
- a terelővonal átlépése - egyéb eltérés a korábbi haladási iránytól, az egyenestől. Irányváltoztatás tehát, az úttest középvonalához, vagy jobb szélére húzódás is, de nem az a kanyarodó úttest vonalvezetésének folyamatos követése. Aki járművel irányt változtat: - terelővonalat átlép, - az úttest szélét vagy képzeletbeli felezővonalát átlépi, - forgalmi sávot változtat, - másik útra bekanyarodik, - főútvonalról vagy szilárd burkolatú útról letér stb., köteles az azonos irányban vagy szemben haladó, irányt nem változtató járműveknek elsőbbséget adni.

21 IRÁNYJELZÉS Az irány jelzést az irányváltoztatás megkezdése előtt, olyan időpontban kell adni, hogy a jármű irányváltoztató mozgása a közlekedés többi résztvevőjét ne érje váratlanul, és képesek legyenek ennek megfelelő magatartásra. Az irányjelzést általában a művelet befejezéséig kell adni. A kerékpáros karral adott irány jelzése azonban szabályos akkor is, ha a kellő időben megkezdett jelzés adását - bekanyarodás biztonságos végrehajtása érdekében - a művelet tényleges megkezdésekor abbahagyja. Az irány jelzést irányjelző készülékkel, ilyen készülékkel fel nem szerelt jármű esetében pedig karral vagy jelzőtárcsával kell adni úgy, hogy az elölről, hátulról és a megfelelő oldalról jól látható legyen. Irányjelző lámpákkal fel szabad szerelni a kerékpárt. Felszerelt irány jelzők esetén a vezetőnek külön jelzést adni nem kell.

22 KITÉRÉS A KERÉKPÁRÚTON
Az egymás mellett ellentétes irányba elhaladó járművek között, megfelelő oldaltávolságot kell tartani. Ennek érdekében - a lehetőségekhez képest - a járművekkel kölcsönösen jobbra kell húzódni. Járdán történő közlekedésnél, a kerékpáros fokozottan ügyeljen a gyalogosokra, ha szükséges térjen ki vagy álljon meg!

23 MEGFORDULÁS Tilos megfordulni: - vasúti átjáróban, - egyirányú úton, - körforgalmú úton, - abban az útkereszteződésben, amely előtt a "Balra bekanyarodni tilos" jelzőtáblát kihelyezték.

24 ELSŐBBSÉG Kanyarodó járművel szemben elsőbbsége van: - a kerékpárúton közlekedő kerékpárosnak. - az úttest szélén felfestett kerékpársávon haladó kerékpárosnak.

25 KERÉKPÁROSOK KÖZLEKEDÉSE
Kerékpárral a kerékpárúton, a kerékpársávon vagy erre utaló jelzés esetében az autóbusz forgalmi sávon, ahol nincs a leállósávon vagy a kerékpározásra alkalmas útpadkán, illetőleg – ha az út és forgalmi viszonyok ezt lehetővé teszik – szorosan az úttest jobb szélén kell közlekedni. Ahol kerékpárút vagy gyalog- és kerékpárút, esetleg az úton kerékpársáv van, a kerékpáros mindig ott köteles közlekedni. A más járművek közlekedésére szolgáló úton akkor sem közlekedhet, ha azt külön jelzőtábla nem tiltja. Ahol az úton nincs kerékpársáv és nincs leállósáv sem, és az útpadka kerékpározásra alkalmatlan - feltéve, hogy közúti jelzés nem tiltja -, kerékpárral az úttesten szabad közlekedni.

26 Gyalogúton kerékpárral közlekedni Tilos
Gyalogúton kerékpárral közlekedni Tilos. Ha a "Gyalogút" jelzőtábla alatt időszakot megjelölő kiegészítő tábla van, ezen időszakon kívül a kerékpárral való közlekedés nem tilos. Lakott területen lévő olyan úton, amelyen az úttest kerékpár-közlekedésre alkalmatlan, illetve főútvonalon 12 évet be nem töltött személynek kerékpárral a gyalogosforgalom zavarása nélkül és legfeljebb 10 km/óra sebességgel a járdán is szabad közlekedni. Kerékpárral az útpadkán, az úttesten és a járdán csak egy sorban szabad haladni. Kerékpárral az egy sorban való haladási kötelezettség csak az úttesten, az útpadkán és a járdán áll fenn. A kerékpárúton, a gyalog és kerékpárúton, a kerékpársávon és a leállósávon több sorban is szabad haladni, ha ez a többi kerékpáros és a gyalogosok közlekedését nem akadályozza.

27 LAKOTT TERÜLETEN Kerékpárral a kerékpársávról vagy
- lakott területen kívül a főútvonalról balra bekanyarodni vagy megfordulni, továbbá - a kerékpárútról a vele párhuzamos útra, balra bekanyarodni Tilos! A kerékpárosnak a kerékpárról le kell szállnia és azt tolva - a gyalogosok közlekedésére vonatkozó szabályok szerint - kell az úttesten áthaladnia.

28 LAKOTT TERÜLETEN KÍVŰL
Tilos lakott területen kívül főútvonalról a balra bekanyarodás. Ebben az esetben is le kell szállni a kerékpárról, és azt tolva kell az úttesten áthaladni. Ez a szabály nem tiltja a főútvonalra való ráhajtást vagy annak keresztezését. Lakott területen kívül főútvonalon a kerékpáros a forgalomirányító fényjelző készülékkel irányított útkereszteződésben balra bekanyarodhat, ha a fényjelző készülék a részére szabad jelzést mutat.

29 SZEMÉLY SZÁLLÍTÁS Kerékpár pótülésen a 16. életévét betöltött vezető egy tíz éven aluli gyermeket szállíthat. Egyébként kerékpáron személyt szállítani nem szabad. Ez a tilalom nem vonatkozik az úgynevezett "tandem" kerékpárra, amin kettő vagy több hajtó ül. A kerékpárral történő személyszállítás esetén a szállított gyermeket úgy kell elhelyezni a pótülésen, hogy a vezetőt ne akadályozza a vezetésben, és korlátozott látási viszonyok esetén ne takarja el a kerékpár világító és fényvisszaverő berendezéseit.

30 - főútvonalon 12. életévét be nem töltött személynek kerékpározni,
TILALMAK Tilos: - főútvonalon 12. életévét be nem töltött személynek kerékpározni, - elengedett kormánnyal kerékpározni, . - kerékpárhoz oldalkocsit, valamint - kerékpár-utánfutót kivéve - egyéb vontatmányt kapcsolni, - kerékpárt más járművel, illetőleg állattal vontatni, - kerékpáron oldalra kinyúló, előre vagy hátra egy méternél hosszabban kinyúló, a vezetőt a vezetésben akadályozó, vagy a személy és vagyon biztonságot egyébként veszélyeztető tárgyat szállítani, - kerékpárral állatot vezetni. A főútvonal melletti kerékpárúton, a 12 éven aluli gyermek is közlekedhet kerékpárral.

31 BALESETMENTES KÖZLEKEDÉST!


Letölteni ppt "Bartháné Kunráth Ágnes 2017."

Hasonló előadás


Google Hirdetések