Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Török Ádám, az MTA főtitkára, az AKT elnöke

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Török Ádám, az MTA főtitkára, az AKT elnöke"— Előadás másolata:

1

2 Török Ádám, az MTA főtitkára, az AKT elnöke
Beszámoló az Akadémiai Kutatóintézetek Tanácsa (AKT) évi tevékenységéről Török Ádám, az MTA főtitkára, az AKT elnöke

3 Az akadémiai kutatóhálózat testületi felügyeletét az akadémiai törvénynek megfelelően az AKT látja el. (MTAtv. 17.§ (4)) Az MTA Alapszabály 49. § (11) bekezdése szerint AKT a tevékenységéről évente beszámol a Közgyűlésnek. Az AKT február 10-i ülésén fogadta el az AKT évi tevékenységéről szóló beszámolót.

4 Az AKT működése Az AKT 2015-ben hat alkalommal ülésezett. Kétszer szavazott elektronikusan: januárban az Akadémiai Ifjúsági Díjban részesülőkről, szeptemberben az MTA EK és az MTA TTK SZMSZ módosításáról. Az MTA évi májusi közgyűlése megválasztotta az AKT tagjait a következő hároméves ciklusra. Az új összetételű AKT júniusi ülésén fogadta el saját ügyrendjének aktualizált módosításait, majd szeptemberben a szakbizottságok tagjaira vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokat. Az AKT megújítását követően esedékessé vált az AKT tudományterületi szakbizottságainak megújítása is. Az új összetételű AKT júniusi ülésén tett javaslatot a szakbizottságok létszámára és összetételére.

5 Az AKT legfontosabb döntései
A kutatóközpontok főigazgatói és az önálló kutatóintézetek igazgatói pályázatok véleményezése: a december 31-én lejáró főigazgatói/igazgatói megbízások pályáztatásához (8 kutatóközpont és 1 kutatóintézet) az AKT májusban eseti bizottságokat kért fel. A kilenc eseti bizottság jelentését az AKT októberi ülésén fogadta el. Az MTA ATK esetében ezen döntés – a főigazgató lemondása miatt – már áprilisban megszületett. A kutatóhelyek tudományos tevékenységének értékelése: az AKT áprilisban egyhangúlag tudomásul vette a kutatóintézet-hálózat évi tudományos tevékenységéről szóló tájékoztatót.

6 Az AKT legfontosabb döntései (folytatás)
Kormánytájékoztató: az AKT februárban fogadta el a évről szóló kormánytájékoztató tartalmi összefoglalójáról szóló tájékoztatást. A tájékoztató szövegét a szeptemberi ülésén fogadta el a testület. Hosszú távú értékelés: az AKT szeptemberben jóváhagyta az akadémiai kutatóintézet-hálózat 2010–2015 közötti időszakban végzett munkája értékelését előkészítő bizottság javaslatát az értékelés menetére, szempontrendszerére, háttéranyagaira és ütemezésére.

7 Az AKT további állásfoglalásai
Szervezeti és működési szabályzatok: az AKT februári ülésén fogadta el az MTA Ökológiai Kutatóközpont, szeptemberben elektronikus szavazással az MTA Energiatudományi Kutatóközpont és az MTA Természettudományi Kutatóközpont szervezeti és működési szabályzatának módosítását. (Ez utóbbira a Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézet Energiatudományi Kutatóközpontba kerülése miatt volt szükség.) A fiatal kutatói álláshelyek támogatási rendszere: a februárban tett javaslat alapján az AKT márciusi ülésén támogatta a szakbizottsági elnökök előterjesztését. A 100 álláshelyet rendben betöltötték. A Lendület-kutatócsoportok tevékenységének áttekintése: az AKT novemberi ülésén elfogadta a Lendület-kutatócsoportok éves és hároméves kutatómunkájának értékeléséről szóló előterjesztést, valamint a Támogatott Kutatócsoportok Irodájához (TKI) került projektek indításával kapcsolatos feladatokról szóló tájékoztatást.

8 Az AKT további állásfoglalásai (folytatás)
A támogatott kutatócsoportok: az AKT októberben egyhangúlag elfogadta a TKI évi szervezeti működéséről szóló tájékoztatót. az AKT szeptemberben jóváhagyta, hogy a támogatott kutatócsoportok következő támogatási időszaka július 1-jétől június 30-ig tartson, majd ezt követően két év múlva induljon újabb ötéves támogatási időszak. Szintén támogatta, hogy a jelenleg működő csoportok közül a január 1. és december 31. közötti futamidejű 53 csoport – a megfelelő értékelési eljárást követően – fél év hosszabbításban részesülhet, a július 1. és június 30. közötti ciklusidejű 15 csoport pedig egy év hosszabbítást nyerhet el.

9 Az AKT további állásfoglalásai (folytatás)
A külső tanácsadó testületek (KTT): az AKT júniusi ülésén úgy döntött, hogy a külső tanácsadó testületek megújítása egységesen 2016 első felében történjen meg, tekintettel a év végén lejáró fő/igazgatói pályázatokra. Akadémiai Ifjúsági Díj: az AKT novemberi ülésén tárgyalta meg a szakbizottságok előterjesztése alapján készült Akadémiai Ifjúsági Díj tudományterületi arányaira és a díjazandó személyekre vonatkozó javaslatot.

10 Az AKT további állásfoglalásai (folytatás)
Pedagógus Kutatói Pályadíj: az AKT novemberi ülésén elfogadta a Pedagógus Kutatói Pályadíjban részesülők tudományterületi arányát és megnevezte a díjazásra javasoltakat. Kutatóhálózati pályázatok: az AKT februárban és szeptemberben tájékozódott a folyamatban lévő nagyobb akadémiai pályázatokról, azok eredményeiről, illetve a következő évi kiírásokról. Áprilisban elfogadta az akadémiai kutatóintézet-hálózat infrastruktúrafejlesztését célzó pályázatok eredményéről szóló tájékoztatást. Open Access: az AKT novemberi ülésén tárgyalt az Open Access elnöki határozat módosításáról, az egyes részkérdések tisztázása érdekében a döntést 2016-ra halasztotta.

11 Összefoglalás Közzététel: az MTA elnöke által jóváhagyott AKT- határozatok megjelentek az Akadémiai Értesítőben és az mta.hu-n is. Az AKT 2015-ben is megfelelően segítette a kutatóhálózat munkáját, ellátva annak testületi felügyeletét.

12 KÖSZÖNÖM A FIGYELMET!


Letölteni ppt "Török Ádám, az MTA főtitkára, az AKT elnöke"

Hasonló előadás


Google Hirdetések