Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Tájékoztató az elméleti szigorlatról február 2. 13h.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Tájékoztató az elméleti szigorlatról február 2. 13h."— Előadás másolata:

1 Tájékoztató az elméleti szigorlatról 2010. február 2. 13h

2 Az Elméleti Intézet szigorlatairól 1. a szigorlatok célja -A szigorlat több féléves elméleti tanulmányok lezárására szolgáló komplex vizsga. A két szigorlati dolgozat ugyanakkor az ötödéves záróvizsgát, az elméleti szakdolgozatot megelőző, előkészítő lépcsőfoknak is tekinthető. Mindezek miatt a szigorlati dolgozat lényegesen meghaladja egy szemináriumi, kollokviumi írásbeli nehézségi fokát, igényességét. -BA rendszerű hallgatóknak egy elméleti szigorlatot kell teljesíteniük. - A hallgatónak a dolgozatban bizonyítania kell, hogy képes a témájával foglalkozó szakirodalom felkutatására, megértésére és a szerzett információk alapján a kitűzött probléma önálló elemzésére, megoldására. - A szigorlati dolgozat elkészítéséhez tanulmányozni kell az intézet által kibocsátott pontos kiírást, követelményeket (jegyzetapparátus, tartalomjegyzék, terjedelem stb.) valamint a szigorlat értékelésének szempontjait

3 2/A. a szigorlatok ideje (5 éves, kifutó képzésben) - a szigorlatok tantervi helye nem kötött: - az első szigorlatot az a hallgató teheti le, aki a kötelező kurzusok közül az összes művészettörténeti tárgyat elvégezte, és a társadalomtudományi vagy a gazdaságtudományi alapozó, illetve a filozófiai vagy a kommunikációelméleti bevezető kurzust elvégezte (összesen 18 kredit) - a második szigorlatot az a hallgató teheti le, aki mindhárom elméleti tantárgycsoport (reá) kötelező tárgyait, és a kötelezően választható (TKV) kurzusait (18 kredit) teljesítette - ha a hallgató teljesített 36 kredit értékű elméleti kurzust, akkor újabb elméleti tantárgyakat (a további 24 kredit teljesítéséért) csak az első szigorlat teljesítését követően vehet fel. - egy féléven belül csak egy szigorlat tehető le

4 2/B. a szigorlatok ideje (BA képzésben) -a szigorlatot a II. év 2. félévében ajánljuk elvégezni -Szigorlat elvégzésének feltétele minimum 28 Elméleti stúdiumos kredit összegyűjtése (kötelező tárgyak elvégzése – a kötelező tárgyakból és a tantárgycsoportokból kell összegyűljön a 28 kredit, a szabadon választható tárgyak ide nem számíthatóak be. Ezen kreditek teljesítésére a szigorlat félévben is lehetőségük van. Az ETR csak a Szigorlat tárgy vizsgájára való jelentkezéskor vizsgálja a 28 kredit meglétét. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy akinek a szigorlat félévében még nincs meg a 28 Elméleti stúdiumos teljesített kreditje, de azt az abban a félévben felvett tárgyak elvégzésével ez összejönne, az vegye fel a Szigorlat nevű tanegységet, és igyekezzen a tárgyait teljesíteni a vizsgaidőszak első felében, hogy azt követően tudjon jelentkezni a Szigorlat tárgy vizsgaidőpontjára. -A Szigorlatot a III. év 1. félévében is el lehet végezni, de mivel az a félév a Szakdolgozat elkészítésére van elsősorban kijelölve, azt javasoljuk, ne halasszák a Szigorlat elvégzését. A tapasztalatok azt mutatják, hogy nehezen tudják a Hallgatók egy félévben a Szigorlatot és a Szakdolgozatot is teljesíteni, nem beszélve a fennmaradó többi Elméleti stúdiumos kredit teljesítéséről is egyidőben. Érdemes azt is figyelembe venni, hogy ha esetleg a Szigorlatot nem sikerülne teljesíteni az őszi félévben, akkor a Szakdolgozat megvédése egy teljes tanévvel csúszik el!

5 3. a szigorlatok protokollja -a szigorlat egy szigorlati dolgozat elkészítéséből és megvédéséből áll -a hallgató 2010. február 18-án 17 óráig köteles témát és konzulenst választani -a téma-választáshoz segítségül kitesszük az oktatók által javasolt témák listáját, de ettől eltérő téma is választható, ha azt a konzulens elfogadja és az Elméleti Intézet jóváhagyja -a téma címét, rövid, tézisszerű kifejtését az Elméleti Intézetben fölvehető jelentkezési lapon kell megadni és a konzulenssel aláíratni -konzulens lehet az egyetemen státuszban oktató minden tanár (teljes állású oktató 10, félállású 5 szigorlatozónak lehet konzulense) -a hallgatónak a szigorlati dolgozat írása során konzultálnia kell – erről egy a konzulens által aláírt igazoló lapot kell 2010. március 11-én 17 óráig leadnia -a szigorlatra való jelentkezés a kész szigorlati dolgozattal történik, amelyet ebben a félévben 2010. április 15-én 17.00 óráig kell az Elméleti Intézet oktatási titkáránál leadni -ha a hallgató nem készül el a dolgozattal határidőre, szigorlatra csak a következő félévben jelentkezhet; ekkor viszont megtörténhet az, hogy nem vehet fel elméleti órákat

6 - a szigorlati dolgozatot a konzulens írásban értékeli: kommentárokat és legalább három kérdést fűz hozzá, osztályzatot javasol - a konzulens értékelését az Elméleti Intézet oktatási titkáránál aláírás ellenében veheti át a hallgató – 2010. május 3.-tól - aki a dolgozatra elégtelen minősítést kapott, nem mehet védésre. - a szóbeli védés során a hallgató válaszol az előzetesen megismert, valamint a védés során felmerülő kommentárokra és kérdésekre

7 4. a szigorlati dolgozatok formája - az első szigorlati dolgozat (valamint a BA szigorlati dolgozat) terjedelme minimálisan 15 ezer leütésnyi (szóközökkel együtt) hasznos szöveg -- a második szigorlati dolgozat terjedelme minimálisan 20 ezer leütésnyi (szóközökkel együtt) hasznos szöveg - a dolgozat címlapjára rá kell írni a hallgató nevét, a dolgozat címét, a konzulens nevét és az aktuális félévet (pl. 2010. tavasz) - a dolgozatot nyomtatott (2 példány) és elektronikus (lehetőség szerint Microsoft Word rtf vagy doc formátumban, CD-n) egyaránt le kell adni (Erasmusosoknak hazatérés után) - a szigorlati dolgozat megírásának módjához (szerkezet, külalak, tartalom, az értékelés majdani szempontjai) ld. www.communicatio.hu/hg/dogawww.communicatio.hu/hg/doga

8 5. a szigorlati dolgozatok témája, módszere, -egy képi, tárgyi vagy építészeti alkotás, alkotáscsoport, művészeti jelenség átfogó, az adott megközelítés szakirodalmát feldolgozó elemzése -a második szigorlati dolgozatnak témájában és megközelítési módjában különböznie kell az első szigorlattól -a második szigorlati dolgozatnak célszerű (de nem kötelező) olyan témát választani, amellyel a hallgató később elméleti szakdolgozata és diploma- munkája során elmélyültebben kíván foglalkozni -az oktatók által javasolt témákat a letölthető tájékoztató anyagban kapják meg -célszerű, de nem kötelező konzulensnek a választott témát meghirdető oktatót választani. Ha az adott témát meghirdető oktatónál már beteltek a helyek, mást is lehet választani, ha az illető elvállalja a témát.

9 6. a szigorlati dolgozatok értékelése A. A dolgozatok elfogadásának feltételei Terjedelem -A dolgozat érje el a 15000 / 20000 leütésnyi hasznos szöveg terjedelmet – amennyiben ennél kevesebb, a dolgozat elégtelen osztályzatot kap, szóbeli védésre nem kerül sor Plágium - Teljes szöveg vagy nagyobb szövegrészek szó szerinti, elhallgatott átvétele esetén a dolgozat elégtelen osztályzatot kap, szóbeli védésre nem kerül sor

10 6. a szigorlati dolgozatok értékelése A. A dolgozatok értékelésének szempontjai 1. formai szempont (10%) - helyesírás, idézethasználat, lábjegyzet, bibliográfia, képjegyzék 2. tartalmi szempontok (45%) - fókusz: a dolgozat valóban a megjelölt témát dolgozza fel (5%) - adatgyűjtés: sikerült-e a témával kapcsolatos legalapvetőbb információkat, szövegeket, elemzési szempontokat összegyűjteni és bemutatni? (15%) - érvelés/elemzés: sikerült-e az összegyűjtött tényanyagot/szakirodalmat a szigorlat tárgyát képező mű elemzéséhez érvényes módon felhasználni? (15%) - stílus: a fogalmazás szabatossága és gördülékenysége. (10%) 3. összbenyomás (10%) - a választott művészeti ágra és tudományterületre jellemző speciális szempontok, terminológia értő használata, - az illusztrációk megfelelő felhasználása, értő beépítése a szövegbe - vannak-e a szerzőnek érvényes személyes meglátásai, elemzései, stb. 4. szóbeli védés (35%) - képes-e a hallgató tömören, világosan és értő módon összefoglalni saját dolgozatát? - megfelelően válaszol-e az előzetesen feltett 3 kérdésre?

11 Határidők Jelentkezés: A konzulenssel aláíratott jelentkezési lap leadási határideje: 2010. február 18. (csütörtök) 17 óra (Elméleti Intézet) Leadás: A konzulenssel aláíratott konzultációs igazolás leadása: 2010. március 10. (szerda) 17 óra (Elméleti Intézet) A szigorlati dolgozat leadása: 2010. április 15. (csütörtök) 17 óra (Elméleti Intézet) Külföldön tartózkodó hallgatónak ugyanerre a határidőre e-mail mellé csatolt szöveg file- ban kell elküldenie a szigorlati dolgozatot a konzulens címére és az elmeleti@mome.hu címre. Hazatérése után, legkésőbb a védés előtt egy héttel, tőle is kérjük a 2 pld nyomtatott és 1 pld CD-re írt változatot! elmeleti@mome.hu

12 Szigorlati pakk A szigorlattal kapcsolatos részletes információk egy tájékoztató csomagban elérhetőek. Ez tartalmazza: - a szigorlat céljával kapcsolatos útmutatót - a bibliográfia-felhasználás néhány szabályát - a plágium elméleti intézet általi értelmezését és a plágium-vád elkerülésére néhány megoldást - az értékelés és elfogadás korábban ismertetett szempontjait - a választható témák listáját - a konzulensként választható tanárok listáját A szigorlati pakk elektronikus formában elérhető: ETR – Információk – Dokumentumok – MOME dokumentumok – Szigorlat 2010 TAVASZ HÖK honlap – Letöltés – Elméleti Intézet – Dokumentumok

13 Design- és művészetelmélet szak – különbségek a szigorlatban Terjedelem: -min. 25 ezer leütésnyi hasznos szöveg Témák -Tájékozódásként át lehet tekinteni a tervező szakosoknak meghirdetett témákat -Használhatók azok a témák, de átfogóbb megközelítésre, a problémákra való komplexebb rálátásra van szükség. Elvárások: -Két diszciplína szempontjából történő megközelítés -magas szintű elemző hozzáállás -Nagy számú, akár idegen nyelvű szakirodalom felhasználása


Letölteni ppt "Tájékoztató az elméleti szigorlatról február 2. 13h."

Hasonló előadás


Google Hirdetések