Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Projektek a KKV Versenyképességi Hitelprogramban „Mire figyeljünk a Projektek tervezésekor?”

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Projektek a KKV Versenyképességi Hitelprogramban „Mire figyeljünk a Projektek tervezésekor?”"— Előadás másolata:

1 Projektek a KKV Versenyképességi Hitelprogramban „Mire figyeljünk a Projektek tervezésekor?”

2 TÁMOGATHATÓK KÖRE Somogy Megyei Vállalkozói Központ Mikro-, kis-, középvállalkozások (651/2014/EU rend. I. mell.). Gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, valamint szövetkezet. Illetékes bíróság, vagy hatóság által már bejegyzett, illetve nyilvántartásba vett vállalkozás, amely az adott gazdasági éven belül kezdte meg működését (kezdő vállalkozás is).

3 FŐBB PARAMÉTEREK Somogy Megyei Vállalkozói Központ A hitelt az MFB Zrt a saját nevében nyújtja. A kölcsönügyleteket az MFB Zrt tartja nyílván. A Közvetítő (kereskedelmi bank – MFB Pont) az MFB Zrt nevében és képviseletében jár el. A hitelkérelmet a Közvetítőhöz kell benyújtani. Somogy Megyei Vállalkozói Központ

4 FŐBB PARAMÉTEREK Somogy Megyei Vállalkozói Központ 272/2014. Korm. Rendelet 5. melléklete szerinti beruházási kölcsön hitelcél: tárgyi eszköz beszerzés, használt eszköz beszerzés, immateriális javak beszerzése, építés (átalakítás, bővítés, felújítás), épület – kivitelezés, ingatlanvásárlás (összes elszámolható költség 2 % -a), fenti tevékenységekhez közvetlenül kapcsolódó készlet beszerzése (max. a kölcsön 30 % - ig).

5 FŐBB PARAMÉTEREK Somogy Megyei Vállalkozói Központ Hitel devizaneme: HUF. Hitel összege: min. 1 millió Ft – max. 600 millió Ft. Saját forrás: a Projekt teljes, visszaigényelhető ÁFÁ – val csökkentett összegének minimum 10 %-a (használt gépjármű beszerzés esetén 20 %). Hitel kamatláb: 0 %. Egyéb felszámítható költségek és díjak: harmadik félnek fizetendő (pl. értékbecslői díj).

6 FŐBB PARAMÉTEREK Somogy Megyei Vállalkozói Központ Futamidő: max. 15 év (türelmi – és/vagy rendelkezésre tartási idővel együtt) - új ingatlan beruházás, felújítás: 15 év, - immateriális javak beszerzése: 5 év, - új eszköz beszerzés: Tao szerinti amortizációjának vége, - használt eszköz beszerzés: Tao szerinti amortizációjának végéig, de max. 5 év. Rendelkezésre tartási idő: max. 12 hónap (meghosszabbítható 6 hónappal a türelmi idő csökkentésének terhére). Türelmi idő : rendelkezésre tartási idő végétől számított max. 12 hó, de max. a szerződéskötéstől számított 24 hónap. A Projekt megvalósításának határideje: szerződéskötést követő 24 hónap (+ 6 hónappal meghosszabbítható).

7 FŐBB PARAMÉTEREK Somogy Megyei Vállalkozói Központ Törlesztés ütemezése: Türelmi időt követően havi egyenlő részletekben. Ha nem történik meg a teljes hitelösszeg kifolyósítása, a le nem hívott tőkeösszeg az utolsó tőketörlesztések összegéből kerül lehívásra.

8 TÁMOGATHATÓK KÖRE Somogy Megyei Vállalkozói Központ Mikro-, kis-, középvállalkozások (651/2014/EU rend. I. mell.). Gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, valamint szövetkezet. Illetékes bíróság, vagy hatóság által már bejegyzett, illetve nyilvántartásba vett vállalkozás, amely az adott gazdasági éven belül kezdte meg működését (kezdő vállalkozás is).

9 NEM TÁMOGATHATÓ VÁLLALKOZÁSOK Somogy Megyei Vállalkozói Központ A teljesség igénye nélkül kiemelve: csőd-, felszámolási, vagy végelszámolási eljárás alatt áll, kiegyenlítetlen lejárt köztartozása van, üzletszerű működéshez szükséges jogerős hatósági engedélyekkel nem rendelkezik (legkésőbb kölcsönszerződés megkötéséig), amellyel szemben a bíróság jogerős büntetőjogi intézkedésként tevékenységének korlátozását rendelte el. Amelynek üzleti tevékenysége magában foglalja legalább az alábbiak egyikét: - dohánytermékek, desztillált szeszes italok és a kapcsolódó termékek gyártása és forgalmazása, - fegyver- lőszergyártás és –kereskedelemfinanszírozása, illetve bármilyen jellegű katonai műveletek, - kaszinók és annak megfelelő vállalkozások, - online szerencsejátékok és online kaszinók, - pornográfia és prosttitúció, - atomerőművek leállítása és építése. Elsődleges tevékenysége pénzügyi, biztosítási, üzletviteli, vagy egyéb vezetési tanácsadás tevékenységi körbe tartozik.

10 TÁMOGATHATÓ PROJEKTEK Somogy Megyei Vállalkozói Központ Használt eszköz beszerzése Az alábbi feltételek teljesülése esetén számolható el a használt eszköz beszerzése: az eszközt a megelőző hét évben nem EU-s, vagy hazai támogatásból szerezték be, vagy állították elő, amit az eladó igazolni tud és más megoldás (új eszköz beszerzése, lízing stb.) igénybevétele nem indokolt; az eszköz eladója igazolja az eszköz eredetét; a használt eszköznek is meg kell felelnie a hatályos szabványoknak, normáknak, technológiai és egyéb műszaki feltételeknek; adott eszköz amortizációval nullára történő leírásának a hitel végső lejáratánál későbbi időpontra kell esnie; értéke nem érheti el a hasonló rendeltetésű, azzal azonos, vagy közel azonos műszaki paraméterekkel rendelkező új eszköz piaci értékét;

11 TÁMOGATHATÓ PROJEKTEK Somogy Megyei Vállalkozói Központ használt eszköz ára nem haladhatja meg a piaci árat a feltétel igazolása; - független értékbecslő igénybevételével, vagy - az eladó cégszerűen aláírt nyilatkozatával, melyben igazolja a Tao tv.-ben foglalt értékcsökkenési leírási mértékek alkalmazását (igazolás megléte szerződéskötési feltétel).

12 TÁMOGATHATÓ PROJEKTEK Somogy Megyei Vállalkozói Központ Gépjármű vásárlás (kivéve személygépjármű) Feltételei:  TEÁOR kód alapján a cég legyen finanszírozható, kizárt ágazatok; - TEÁOR’08 60.24 közúti teherszállítás - TEÁOR’08 49.41 közúti áruszállítás  a hitel maximális összege az EUROTAX érték max. 80 %-a,  a vállalkozás képviselőjének nyilatkozata, hogy a gépjármű vásárlása a vállalkozás működtetéséhez elengedhetetlenül szükséges,  CASCO biztosítás megkötése (MFB zálogjogosultsági feljegyzésével),  a gépjárműnek meg kell felelnie az európai kibocsátási normáknak.

13 TÁMOGATHATÓ PROJEKTEK Somogy Megyei Vállalkozói Központ Turisztikai fejlesztési projektek:  szálláshely fejlesztés;  vendéglátóhelyek infrastruktúrájának kialakítása és fejlesztése;  tematikus parkok kialakítása és fejlesztése;  orvosi szolgáltatásokon alapuló turizmus fejlesztése;  a hagyományokat és a mai kor követelményeit ötvöző fejlesztések;  üzleti turisztikai szolgáltatások fejlesztése turisztikai desztináció (fogadóterület) helyszíneken.  (nagy vonzerejű fürdők fejlesztése)

14 NEM TÁMOGATHATÓ PROJEKTEK Somogy Megyei Vállalkozói Központ Néhány kiemelve:  visszaigényelhető általános forgalmi adó finanszírozása,  vissza nem térítendő támogatás előfinanszírozása,  üzletrész, részvény, illetve más társasági részesedés vásárlása,  a hitelkérelem benyújtása napján fizikailag már lezárt (befejezett), vagy teljes mértékben (fizikailag és pénzügyileg is) végrehajtott beruházás finanszírozására,  mezőgazdasági termelő vállalkozások finanszírozására,  kizárólag pénzügyi tranzakciót megvalósító, illetve befektetési, továbbértékesítési célú eszközvásárlások finanszírozása.

15 INGATLANRA VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK Somogy Megyei Vállalkozói Központ Néhány kiemelve:  Idegen tulajdonban levő ingatlanon történő Beruházás esetében - ingatlan tulajdonosa a beruházáshoz hozzájárul, - ingatlan tulajdonosa az MFB javára szóló jelzálogjog -, valamint elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzéséhez hozzájárul, - legalább a futamidőre szóló, az ingatlan használatát biztosító szerződés megléte (bérleti szerződés),

16 INGATLANRA VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK Somogy Megyei Vállalkozói Központ  Osztatlan közös tulajdonban levő ingatlan esetében a tulajdonostársak nyilatkozata a következőkről - az ingatlant min. a futamidő végéig a végső Kedvezményezett használatába adják, - tulajdonostársak hozzájáruljanak a beruházáshoz, és az EGÉSZ ingatlan terheléséhez - a közös tulajdon megszüntetését legalább a futamidő végéig nem kezdeményezik.

17 INGATLANRA VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK Somogy Megyei Vállalkozói Központ  50 millió Ft feletti hitel esetén építési műszaki ellenőr bevonása szükséges.  Ingatlanon történő beruházás az építés (átalakítás, bővítés, felújítás), továbbá olyan tárgyi eszköz beszerzés, amely beépítést/felszerelést követően ingatlan alkotórészévé, vagy tartozékká válik.  Ingatlanvásárlás csak akkor finanszírozható, ha a vásárlás értéke nem haladja meg a Projekt összes elszámolható költségének 2%át

18 BERUHÁZÁS /PROJEKT MEGKEZDÉSE Somogy Megyei Vállalkozói Központ Néhány kiemelve:  Építési naplóba történt első bejegyzés időpontja,  Eszköz beszerzése esetén első jogilag kötelező érvényűnek tekintett megrendelés napja,  Amennyiben megrendelés nem áll rendelkezésre, jogilag kötelező érvényűnek tekintett szerződés időpontja,  Ingatlanvásárlás esetén megkötött végleges (nem előszerződés!) szerződés létrejöttének napja,  Megrendelés és szerződés nélküli egyéb termék esetében a számlán feltüntetett gazdasági teljesítés, a számla kiállítása és a számla kiegyenlítés időpontja közül a legkorábbi. Több cél esetében az egyes céloknak megfelelő tevékenységek kezdési időpontja közül a legkorábbi időpont.

19 BERUHÁZÁS /PROJEKT BEFEJEZÉSE (FIZIKAI) Somogy Megyei Vállalkozói Központ Néhány kiemelve:  Engedélyköteles beruházásnál a használatbavételi engedély jogerőre emelkedés időpontja,  Szakhatósági, vagy működési engedély jogerőre emelkedés időpontja,  A beruházás eredményeként létrejött felépítmény ingatlan - nyilvántartásba való bejegyzésének időpontja,  Tárgyi eszköz, immateriális javak beszerzésénél az üzembe helyezési jegyzőkönyv és a számviteli aktiválás időpontja közül a későbbi.

20 Miben segíthetünk Önnek?  Személyes tanácsadás:ügyfelek, projektek előminősítése  A hitelkérelem elkészítése, és a hitelkérelmi dokumentáció összeállítása  Kedvező díjszabás a szolgáltatáscsomagért  Kaposváron, Barcson, Balatonbogláron is elérhetőek vagyunk

21 Elérhetőségek

22 Köszönöm a figyelmet!


Letölteni ppt "Projektek a KKV Versenyképességi Hitelprogramban „Mire figyeljünk a Projektek tervezésekor?”"

Hasonló előadás


Google Hirdetések