Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Székelyföld - Románia. ... ez azt jelenti, hogy nagyon sok mindent kell még építeni, tehát ez inkább egy lehetőség mint hátrány.” Diósi László – vezérigazgató.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Székelyföld - Románia. ... ez azt jelenti, hogy nagyon sok mindent kell még építeni, tehát ez inkább egy lehetőség mint hátrány.” Diósi László – vezérigazgató."— Előadás másolata:

1 Székelyföld - Románia

2 ... ez azt jelenti, hogy nagyon sok mindent kell még építeni, tehát ez inkább egy lehetőség mint hátrány.” Diósi László – vezérigazgató - OTP Románia „Van egy jó hírem: Az infrastruktúra állapota tekintetében Románia az EU-n belül sereghajtó... Székelyföld - Románia

3 -A székelyföldi megyei önkormányzatok több, mint 1 milliárd Euró értékű projekt portfolióval rendelkeznek. -Ezek jellemzően már engedélyeztetett, vagy megvalósíthatósági előtanulmánnyal rendelkező fejlesztési tervek. -Zömük víz és szenyvíz infrastruktúrálval kapcsolatos, de jelentős volumenű megújuló energiákkal, hulladék gazdálkodással, folyóvíz rendszabályozással kapcsolatos projekt is előkészítés alatt áll. Székelyföld - Románia

4 Az iparág magyar tőkével (is) működő, a térségben valamilyen formában jelen levő szereplői: Aquanova Hargita – vízszolgáltató AVE – hulladék gazdálkodó Geohidroterv – közműépítő OMS Románia – közműépítő Hydroenergy Zrt. – vízerőművek

5 Székelyföld - Románia Finanszírozási források az elmúlt időszakban: -Környezetvédelmi Alap -Környezetvédelmi Operatív Program (POS MEDIU) -Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (POS CCE 4.1, 4.2) -Nemzeti Vidékfejlesztési Program (PNDR 322) A környezetipari fejlesztések előreláthatólag hasonlóan nyernek majd támogatást a következő időszakban is. Lesz egy erre a területre vonatkozó operatív program, illetve más operatív programok keretén belül is lehet majd pályázni projektek részeként vagy teljes projektként. Várhatóan 2014 első felében jelennek majd meg a finanszírozási programok, pályázati kiírások pedig az év második felében, végén fognak megjelenni.

6 Köszönöm megtisztelő figyelmüket! Gáll Zoltán zoltan.gall@crbnetwork.eu


Letölteni ppt "Székelyföld - Románia. ... ez azt jelenti, hogy nagyon sok mindent kell még építeni, tehát ez inkább egy lehetőség mint hátrány.” Diósi László – vezérigazgató."

Hasonló előadás


Google Hirdetések