Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Projekt hét a Békésyben 2015. decemberében „A globalizáció veszélyei, környezettudatos élet”

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Projekt hét a Békésyben 2015. decemberében „A globalizáció veszélyei, környezettudatos élet”"— Előadás másolata:

1 Projekt hét a Békésyben 2015. decemberében „A globalizáció veszélyei, környezettudatos élet”

2 Szervezkedés, készülődés A projekt hetet előadások szervezése, tesztek összeállítása, kupakok, flakonok, tea filter papucsok és parafa dugók gyűjtése előzte meg mind a tanárok, mind a diákok együttműködésével, hiszen számos tárgyat készítettünk. Aztán belevetettük magunkat a „hétbe”. A kézműves foglalkozásokon kívül különböző érdekes benti és külsős programokat szerveztünk a diákok számára. Környezetvédelemmel, fenntartható fejlődéssel és újrahasznosítással kapcsolatos előadásokon, filmvetítéseken, s ezekhez kapcsolódó vetélkedőkön vettek részt a diákok, s ezekre épülő tesztek kitöltésére is sor került.

3 Egy kis ízelítő az előadásokból… Az Eszterházy Károly főiskola jóvoltából hasznos előadásokat hallgathattak meg a Békésy diákjai felsőoktatási tudnivalókkal kapcsolatban.

4 Elgondolkodtató kérdések is felmerültek… Kerekes Sándor professzor úr arról mesélt, hogy „Lehet-e jó a gazdaságnak, ami árt a Földnek”?

5 A Gödöllői Szent István Egyetemről 2 előadó látogatott el hozzánk… „A klímaváltozás hatása az életünkre”-Szőke Linda phd hallgató tolmácsolásában. „A karbon lábnyomunk mérése”- Herczeg Boglárka phd hallgató előadásában

6 A hulladék megfelelő gyűjtéséről is sokat megtudtunk… Az FKF Nonprofit Zrt. munkatársaink a segítségével a hulladékgazdálkodásról, a szelektív hulladékgyűjtésről és a környezetvédelemről kaptunk információkat, melyekkel még környezettudatosabban éljük majd a napjainkat.

7 Számos külső helyszínt is meglátogattunk… A XVII. Kerületi Hulladék udvart A sörgyárat A XV. Kerületi Fővárosi Hulladékhasznosítót A Merzse-mocsarat Az Eisberg salátagyárat A Nagytétényi úti szelektív hulladékgyűjtő udvart

8 Az iskolai falain belül sem unatkoztunk… Szelektív hulladékhasznosítással kapcsolatos témában vetélkedtünk Hulladék újrahasznosításról szóló filmvetítést követően teszteket töltöttünk ki Környezetvédelmi játékokat is szerveztünk

9 Szerda és csütörtök A tanulók elővették a kreativitásukat és igazi remekművek készítésével kápráztattak el mindenkit, mint például: -wc papír gurigából karácsonyfa, -plakát, újság és képregény, -iskolaújság, -kreatív tárgyak, -origami, -kupakból készült lábtörlők és képek, illetve -teafilter papucsból és parafadugóból díszek.

10 Ízelítő a remekműveinkből Kupakok felhasználásával készültek…

11 …még több…

12 A műanyag flakonokat sem hagytuk veszni…

13 Belevetettük magunkat a tea filter papucsokba is…

14 Verseket és novellákat is faragtunk, sőt egy egész újságot megtöltöttünk érdekes tartalommal

15 A lelkes, németül tanuló diákok plakátot is készítettek

16 Elkészült az iskolánk fája is, melyen minden tanuló „szerepel”…

17 Az utolsó nap…. A csapatok bemutatták az iskola színháztermében az általuk készített tárgyakat. A diákokat természetesen különböző ajándékokkal jutalmaztuk, majd az iskola kórusa, mely erre az alkalomra alakult meg, előadott 2 dalt. Jól éreztük magunkat, reméljük, jövőre ugyanitt találkozunk!


Letölteni ppt "Projekt hét a Békésyben 2015. decemberében „A globalizáció veszélyei, környezettudatos élet”"

Hasonló előadás


Google Hirdetések