Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az idén a Céh csoportos kiállítását a közgyűlésünkön elfogadott javaslat alapján Gyulán rendeztük. Adódott a művésztelep és a kiállítás időpontjának.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Az idén a Céh csoportos kiállítását a közgyűlésünkön elfogadott javaslat alapján Gyulán rendeztük. Adódott a művésztelep és a kiállítás időpontjának."— Előadás másolata:

1

2

3 Az idén a Céh csoportos kiállítását a közgyűlésünkön elfogadott javaslat alapján Gyulán rendeztük. Adódott a művésztelep és a kiállítás időpontjának összehango- lása, amivel a szállítási költségen takarékoskodhattunk. (A gyulai kiállítás képei is megtekinthetők honlapunkon) Békésben nagyon sok helyen jártunk, rendeztünk nyári alkotótelepeket. A sorból kiemelkedik Szabadkígyós és Kétegyháza, ahol több alkalommal is jártunk. A mindig előforduló kisebb problémákat gyorsan el tudtuk hárítani a kialakult nagyon jó partneri viszonynak köszönhetően. Az idei művésztelepre is nagy tervekkel készültünk, a tavalyi igen jó tapasztalatok okán. Majdnem így is lett, mindössze annyi változással, hogy a szállás nem az lett, amiről beszéltünk és a tavalyi műteremet mások kapták, továbbá a hétvégére nem főz a konyha; értesültünk pár nappal az indulás előtt. A fogadó intézmény fenn- tartót váltott, gyakorlatilag semmi sem olyan volt, mint tavaly. Rosszul nem jár- tunk, de azért csikorgott a gépezet. Egy tantermet is kaptunk műteremnek (mi az pár száz méter séta naponta többször…), ami kicsi volt, de használtuk a folyosót is e cél- ra, később még egy termet kaptunk. A hétvégi ebédeket is megoldottuk a csabai Halcentrum nevű étteremből házhoz szállítással, a többit bolti vásárlással. A boltban gyakran vásároltunk, mert a kollégiumi étkezések erősen alsó tagozatos norma szerintiek voltak, a tavalyitól messze elmaradtak, így mindig kellett pótolni. A kisboltban nagyon szép zöldségfélék és gyümölcsök kaphatók, így adódott a gondolat, hogy csendéletként karalábé, karfiol, uborka és más természeti formák témaként szerepeljenek. Ez végül nagyon sikeres program lett!

4 A művésztelep első napján nyílt a Céh gyulai kiállítása, amit közösen meg- néztünk. A telep második hetére megjöttek a fotós lányok is, az itt látható képek az ő gyulai kirándulásuk dokumentumai.

5 Ablakaink a porta fölött, 2-3 ágyas, fürdőszobás elhelyezés. (Nem is baj, hogy nem az ere- detileg ígért kollégiumi szo- bákat kaptuk.) A tanügyi épület, ahol műteremnek egy tantermet használhattunk. A folyosó végi terem az épület végében a mienk, azonnal be is pakoltunk. A mellettünk lévő két teremben gitár tábor és média tábor volt. A kipakolás, átrendezés után már használható lett a terem.

6 A második hétre csak mi maradtunk az épületben, így a szomszéd tantermet is használatba vehettük. Modelles foglalkozások: késő este a széles és hosszú folyosón. Kis ügyességgel mindenki elfért.

7

8

9

10 Bányai Éva Bárány Lili

11 Boldizsár Mária

12

13 Csanádi Hajnalka

14 Harkai Noémi Imre Zsófia

15 Karcagi Ildikó Kovács Károly

16 Nagy Dezsőné Tuomas Lehtomaa

17 Pap Kincső

18 Patkós Dániel

19 Sáry Tekla

20 Tanács Renáta

21

22 Verba Eszter

23 Renifoto

24 Renifoto

25 By Majika

26

27 a TV felvétel indul, a közönség gyülekezik

28 Szaniszló János jazz-zongoraművész kiváló játékát élvezhette a közönség. A kiállítást Dr. Tóth Attila művészeti író nyitotta meg.

29 Nagy Károly, a Céh elnöke bejelenti az ösztöndíj nyertesét. A díjat Dr. Váczy Mária adja át. A 2013-16 közötti időszakra szóló ösztöndíjat az elmúlt tanév során és a művésztelepen nyújtott példás munkásságáért PAP KINCSŐ érdemelte ki.


Letölteni ppt "Az idén a Céh csoportos kiállítását a közgyűlésünkön elfogadott javaslat alapján Gyulán rendeztük. Adódott a művésztelep és a kiállítás időpontjának."

Hasonló előadás


Google Hirdetések