Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Optimalizált gyártástechnológiával előállított bio,,gyógy,,gomba folyékony kivonatok szerepe a bőrön keresztüli immunvédekezésben és a bőrrák elleni védekezésben.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Optimalizált gyártástechnológiával előállított bio,,gyógy,,gomba folyékony kivonatok szerepe a bőrön keresztüli immunvédekezésben és a bőrrák elleni védekezésben."— Előadás másolata:

1 Optimalizált gyártástechnológiával előállított bio,,gyógy,,gomba folyékony kivonatok szerepe a bőrön keresztüli immunvédekezésben és a bőrrák elleni védekezésben 2015. június 6. Budapest Biyovis Szakmai Nap Összeállította: Szabó Nikolett

2 I. Bőr Kültakaró Legnagyobb méretű szervünk. Legfontosabb funkciója a szervezet külső behatásoktól való védelme. 1,5 - 1,8 m², tömege kb. 10 kg A gerinceseknél a bőr három rétegből áll:gerinceseknél A felhám (epidermis) feladata a bőr legfelső védő rétegének fenntartása és a pusztuló szaruréteg folyamatos megújítása. Az irha (dermis) szerepe a bőr rugalmasságának és tartósságának biztosítása. A bőralja (hypodermis, subcutis) feladata az energiaraktározás, hőszigetelés és a nagyobb fizikai hatások tompítása.

3 Bőrünk nem pusztán testünk védőburka, hanem sokféle, változatos működéseket végző szerv. Védi szervezetünket a külső, károsító hatásokkal szemben, emellett részt vesz az anyagcsere- folyamatokban, felfogja a külvilágból érkező ingereket. Óv a mechanikai hatásoktól, a hidegtől, a melegtől, a káros sugárzásoktól, a kórokozóktól és a kiszáradástól. Zsírokat raktároz, és részt vesz egyes anyagcseretermékek kiválasztásában is. Alapvető szerepe van a hőszabályozásban és fontos érzékszerv. Alsóbb rétegeiben tapintást, nyomást, hőmérsékletváltozást érzékelő idegvégződések találhatók. A bőr színe, teltsége, tapintása az egészségi állapot fontos jelzője.

4 Hámréteg A felhámot többrétegű elszarusodó laphám alkotja. A hámréteg alsó sejtjei osztódnak, és az idősebb sejteket fokozatosan a felszín felé tolják. A felszín közelében a sejtek ellapulnak, szaruanyag halmozódik fel bennük, végül vékony szarupikkellyé alakulnak, és elpusztulnak. Az elhalt sejtekből kialakuló szaruréteg véd a kémiai és mechanikai hatásoktól, gátolja a párologtatást és a kórokozók bejutását a szervezetbe. Az igénybevételtől függően a szaruréteg gyorsabban vagy lassabban, de állandóan kopik, hámlik, és folyamatosan pótlódik az alsóbb rétegekből.

5 A bőr színét a felhámban elhelyezkedő pigmentsejtek adják. Sötét festékszemcséik a nap ultraibolya sugárzásával szemben védik szervezetünket. Napozás hatására a festékanyag termelése fokozódik, és a bőr sötétebbé válik. A lebarnulás biológiai szempontból védekezés, hiszen a festékanyag elnyeli az ultraibolya sugarak egy részét, és megóvja tőlük a mélyebb rétegeket. A nagy intenzitású ultraibolya sugárzás károsítja a sejteket, mert megváltoztatja a DNS-molekulák szerkezetét, vagyis mutációt idéz elő.

6 Az irha fő tömegét erekkel dúsan átszőtt lazarostos kötőszövet alkotja. A szabálytalan lefutású kötőszöveti rostok nagyban hozzájárulnak a bőr rugalmasságához. Az irha és a felhám között élénk anyagforgalom zajlik, hiszen a kötőszövet biztosítja a hámsejtek tápanyagellátását. A felhám hullámos felszíne nagy felületen érintkezik az irhával, és erősen tapad hozzá. Az irharétegben található szőrtüszőkbe ömlik a faggyúmirigyek zsíros váladéka. A faggyú a szőrszál mentén a bőr felszínére kerül, bevonja és átitatja a szaruréteget. Az így kialakult zsíros réteg hatékonyabban védi a szervezetet a kiszáradástól és a kórokozóktól. Irha

7 Bőralja Fő feladatai a hőszigetelés, az energiatermelés szabályozása és a mechanikai behatolások tompítása. A bőralja rostos kötőszövete az alatta levő izomhoz vagy csonthoz kapcsolja a bőrt. Helyenként jelentékeny mennyiségű zsírszövetet tartalmaz. A zsírszövet egyrészt tápanyagraktár, másrészt fontos szerepe van a hőszigetelésben és a mélyebben húzódó szövetek, szervek mechanikai védelmében. Elhelyezkedése, mennyisége, felhalmozódásának üteme függ a nemtől, az öröklött hajlamtól és az életmódtól. A túlzott táplálékfelvétel szinte minden esetben elhízáshoz, a zsírréteg vastagodásához vezet.

8 Bőrünk védelmez a külvilág behatásaitól: az időjárás viszontagságai ellen, hidegben bundaként melegít, hőségben hűt, hő szabályozó szerepe van. Véd a sérülésektől, és a kiszáradástól, a fertőzésektől és a mérgező anyagoktól. Mindemellett össze is köt a környezettel, legkorábbi, legfontosabb érzékszervünk a világ megismerésében a tapintás.

9 Bőr szerepe az immunrendszer működésében Védekezés Megakadályozza a szennyeződések, kórokozók bejutását Fontos a kézhigiénia!!!!

10 A fertőzések tovább terjedésének legfőbb okozói közé tartozik az elhanyagolt kézhigiénia, a piszkos kéz gyakorisága. A fertőző betegségek 80%-a közvetlen érintkezés útján terjed. A kézfogáson keresztül több kórokozót adunk tovább, mint egy arcra adott puszival. De nem csak a megfázást illetve influenzát okozó vírusok terjednek egyre gyakrabban a kézi érintkezés által, hanem a gyomor és bélfertőzés korokozói, mint például a salmonella is. A hagyományos, szappannal történő kézmosás nem elég a fertőzések elleni védelemhez. A kézmosás mellett a kezek fertőtlenítése is szükséges. Semmelweis Ignác már 1847-ben bebizonyította, hogy a kézfertőtlenítés egy egyszerű, de egyben nagyon hatékony módja a vírusok terjedésének megelőzésében.

11 Az Immunrendszer Az immunrendszer két igen hatékony hadsereget üzemeltet. Az egyik a velünk született – vagy más néven természetes - immunrendszer, amely már magzati korban kialakul. Ez a szervezet első számú védelmi vonala. Rendkívül gyors reakcióképességgel rendelkezik, akár percek alatt is képes hadrendbe állni. Taktikája nem specifikus, hanem mindenre kiterjedő. Bármi kerül az útjába, azzal megbirkózik. Egy nagy hibája van csak, hogy nincs memóriája. De épp emiatt képes 99,999%-os hatékonysággal harcolni. Egyetlen támadójára sem emlékszik vissza, és annak tulajdonságaira és támadási taktikájára sem, ezért minden betolakodó ellen beveti a 100%-os védelmi repertoárt – azaz a fehérvérsejtek: a makrofágokat (10-15%), a neutrofi granulocytak (60-70%) és a természetes ölősejteket (10-15%).

12 Szerzett immunitás Annak ellenére, hogy lényegesen okosabb, mint a velünk született, mégis csak a második védelmi vonalunk. Képes "megtanulni" felismerni egy kórokozót, és memóriával rendelkezik, viszont rendkívül lassú. Ha csak az ő védelmére lennénk bízva, akkor sok esetben végzetessé válna a helyzet, mire összerázná magát és feleszmélne. Ellentétben a természetes immunrendszerrel, ez a hadsereg specifikusan dolgozik: megjegyzi az ellenséget, annak taktikáját, és csak az ellen vértezi fel magát. Ebből a tulajdonságából kiindulva fedezték fel a „védő”oltásokat. A kórokozók és a betegségek legyőzésének döntő lépéseit a szerzett immunitásunk riasztására a természetes immunitásunk végzi el. Ma már egyre nyilvánvalóbb, hogy a szerzett immunitásunk védőoltásokkal és gyógyszerekkel túlterhelt és becsapott memóriája nem jó befolyással van a természetes immunrendszerünkre.

13 A természetes immunitás az esetek 99,999%-ában képes megvédeni bennünket, ritka kivételnek számít, ha egy kórokozó képes áthatolni ezen az első védelmi vonalon, megbetegítve a testet és működésbe hozva szerzett immunitásunkat. A legtöbb esetben a természetes ölősejtek és a neutrofil granulociták hajtják végre a feladatot. Előtörnek a tonsillákból, a nyirokcsomókból és a lépből, és elpusztítják a fertőzött és daganatsejteket, mielőtt a T- és B- lymphocyták mozgósítása teljes mértékben kifejlődne. A természetes immunsejtek nélkül a fenyegető állapotok hatalmas előnyre tehetnének szert, mielőtt a sokkal lassabb adaptív immunválasz beindul. A természetes ölősejtek és neutrofil granulociták mozgósításának legjobb módja az 1-3, 1-6 béta-glükánok, vagy rokon molekuláik használata, amelyek sajnos manapság nem jutnak be a természetes táplálékkal a szervezetünkbe.

14 Immunrendszer & Gombák & béta- glükánok Természetes szénhidrát vegyületcsoport, amely az emberi táplálkozás természetes része, megtalálhatók például a zabban, árpában, gombában, sütőélesztőben. Alkalmazása kedvező hatással van az immunrendszer működésére. Aktiválva a makrofágok működését és más védő faktorok termelődését, láncreakciót idéz elő, így nő az immunrendszer aktivitása, és készenléti állapotba kerül. Az élesztőgombák sejtfalának az alkotói. Olyan glükóz polimerek, amelyek térszerkezetüknek köszönhetően képesek az immunsejtekre kapcsolódni, és megsokszorozni ill. befolyásolni azok aktivitását. Megvédenek a fertőzésektől, gyulladásoktól, normalizálják az immunműködést és az immunreakciókat, ezáltal sikeresen alkalmazhatók az allergia és az eddig gyógyíthatatlannak hitt immunbetegségekkel szemben, mint pl. az autoimmun. Már a szervezetbe kerülés után 24-48 órával elkezdi kifejteni a hatását, ami hosszú távon megmarad.

15

16 Folyékony kivonatok, mint újfajta gomba-készítmények Étrend-kiegészítők: - helytelen táplálkozás okozta - vitamin- és ásványi anyag hiány pótlása - egészség megőrzése - betegségek megelőzése Funkcionális élelmiszerek Gyógyhatású gombák: immunmoduláns, immunstimuláns, gyulladás csökkentő, tumor képződést gátló hatású anyagok

17 A gombák gyógyászati jelentősége Ígéretesek az egészség megőrzésében és a betegségek megelőzésében Jelenleg 140. 000 gombafaj - 10 % - ukat tártuk fel Mintegy 7000 gombafaj rejthet az emberiség számára hasznos vegyületeket. Mikroszkopikus gombák-biológiailag aktív metabolitokban- Pennicilin Alexander Fleming

18 Gyógyhatású gombafajok Agaricus Blazei Murill – Himematsutake – Mandulagomba Reishi – Gandoderma lucidium – Pecsétviasz gomba Shiitake – Lentinula edodes- Illatos gomba (Lentinán, KS-2) Maitake – Grifola frondosa – Bokrosgomba (Maitake D-frakció) A százezres nagyságrendű fajt tartalmazó gombák közül ezt a négy fajt mutatjuk be. Több évezredes népi gyógyászati múltjuk van, kivéve a mandula gombát, ami „csak” több száz éves múltra tekint vissza.

19 2013 végén 10 ezer felett van a hazánkban bejelentett étrend-kiegészítők száma Felmerülhet a kérdés, hogy mi az oka annak, hogy ugyan egyre több a táplálék-kiegészítő, mégis egyre rosszabb az egészségi állapotunk. Az európai uniós csatlakozást követően az étrend-kiegészítők vonatkozásában megszűnt az előzetes kötelező engedélyezés, és helyette csak úgynevezett bejelentési kötelezettség (notifikáció) van. Sok forgalmazó kihasználja a kiskapukat, amely azonban a fogyasztók egészségét veszélyeztetheti. Ugyanakkor sok termék származása és összetétele, higiéniai megbízhatósága kétséges. Gondoljunk csak a Kínából származó készítményekre, melyek tele vannak toxikus anyagokkal és nehézfémekkel.

20 Az étrend-kiegészítő készítmények megjelenési formája lehet kapszula, pasztilla, tabletta, port/szirupot tartalmazó tasak, folyadékot tartalmazó ampulla, csepegtetős üveg vagy más hasonló forma, amely por, illetve folyadék kis mennyiségben történő adagolására alkalmas.

21 A növények, egyes alapanyagok növényi kivonatolása során egy ősi eljárás alkalmaznak. Mindez a gyógynövénygyógyászat évezredes tradí­cióiból szerzett tapasztalat. Ennek két formája létezik az egyik, amikor meleg vízbe áztatjuk az egyes növényi részeket, mint ha,,tea főzetet,, készítenénk. Ebben az esetben a hatóanyagokat igen pontos adagolásban forró vízben kioldjuk.

22 Aki a gyógynövényekkel kapcsolatban csak a teákra gondol, csak felületesen ítéli meg azokat, mivel a másik kivonatolási forma, amikor etanolba áztatják be az egyes növényi részeket. Ez történhet hagyományos receptúra alapján, amikor 50% víz és 50 % etanol keverékében történik az áztatás, vagy a gyógyszertári gyakorlat alapján, amikor 70 % etanol és 30 % víz keverékében történik az áztatás. Így azonban a hatóanyagok, mindössze kb 10-20 %-át nyerik ki.

23 Oldószeres/vagy etanolos kivonatolás/ tinktúra készítés, mely eljárás során valamennyi szerves anyagot és vitaminokat kioldjuk a növényekből.

24 A gombák esetében azért van szükség mindkét eljárásra, hogy egyrészről a kitinpáncélt elroncsoljuk és a benne lévő valamennyi szerves és szervetlen hatóanyagot kioldhassuk. Ennek a folyamatnak azért is van jelentősége, mert az emésztőrendszerünk kitinvázat nem tudja lebontani, így az ebben lévő hatóanyagok felszívódás nélkül haladnak tovább. A kétféle kivonatolási eljárással a gombákban lévő hatóanyagokat szinte 100 %-ban kinyerjük. Ha a gombatestet etanolban áztatjuk, akkor kivonjuk a zsírban oldódó vitaminokat, foszfolipideket, esszenciális olajokat, növényi szteroidokat. Ha pedig vízbe áztatjuk, akkor kivonjuk a poliszacharidokat, vagyis a béta-glükánokat, amelyeket a kivonat kapszulák is tartalmaznak.

25 Sem a por kapszulák, sem a kivonat kapszulák nem tartalmazzák az etanolos áztatás során kinyert értékes hatóanyagokat, vitaminokat. Tehát sokkal nagyobb mennyiséget kellene elfogyasztanunk a kapszulákból, hogy ezt a hatóanyag mennyiséget be tudjuk vinni, és akkor sem biztos hogy ezen hatóanyagok felszívódnának. Annak érdekében, hogy a maximálisan kiaknázható legyen egy növény gyógyító ereje, ki kell használni a növények aktív anyagiban rejlő szinergiát, és meg kell őrizni az összetevők egyensúlyát.

26 Bio…

27 A gombák esetében nagyon fontos, hogy bio körülmények között történjen a termesztés, ugyanis életformájukból adódóan felhalmozzák magukban a környezetből kinyert anyagokat, így a vegyszereket is, ezért gyakori probléma, hogy a nem bio forrásból származó gomba-készítményekben megjelennek a különböző nehézfémek vagy permetszerek.

28 Bio minősítés

29 A törvényi szabályozás és az miatt is, hogy nehogy megtévesztő legyen mi a termékről és a fajról sem állítunk önmagukban semmi féle jótékony hatást. Az értékes anyagaikról, összetevőikről azonban beszélhetünk, de ehhez tudományos precízió kell!

30 II. Tradícionális bio gomba-készítmény optimalizálása modern gyártás-technológiával Céljaink közt szerepel, hogy a tudományt a szolgálatunkba állítva a lehető legjobbat tudjuk nyújtani. Ezek a célkitűzések hasonlóak a gyógyszeripar szigorú – a gyógyszerek minőségére vonatkozó - elvárásokkal, ahol a hatásosságot is igazolni kell - de étrend-kiegészítők esetén ez jelenleg nem feltétel. Mi viszont szeretnénk ezen céloknak megfelelni, a jó dolgokat átvenni a gyógyszeripartól. Még ha erőlködnünk is kell, hogy eme maga célokat teljesítsük, főleg, hogy nincs akkora „aparátusunk”, mint a gyógyszeriparnak.

31 Tudományos folyóiratokban kutakodva azt találtuk, hogy a gombák számos értékes hatóanyagot tartalmaznak. Ezek egy része közös, pl. a … de vannak szép számmal (kb. 50-100 közt is) az egyedi hatóanyagok, külön-külön minden itt említett fajban. Azonban a nehézfémek veszélyeit is meg kell említenünk, ugyanis – ökológiai „tisztogató” szerepükből kifolyólag – sajnos nehézfémeket is képesek összegyűjteni, az irodalmi adatok szerint.

32 Vajon mennyire nagy baj ez? Nos, a XV. század óta ismert Paracelsus állítása, mi szerint „a mérget a dózisa teszi azzá” vagyis minden mérgező (még a víz is) ezért figyelni kell az anyagok bevitelére. A nehézfémekre is igaz ez, bár van amelyik rendkívül csekély mennyiségben is ártalmas lehet – a kadmium ilyen – de erről majd később még beszélek. „Dosis facit venenum.”

33 Lássuk csak miket találunk a tudomános irodalomban a hasznos anyagok tartalmára, oldékonyságára és jótékony hatásaira nézve?

34

35

36 De nézzük meg a biztonságosságot! Citosztatikum: → májenzimek → immunszupr. → GSH depl. → stb. Nehézfémek: - Ólom - Higany - Kadmium - Cézium-137

37 Azt találtuk, hogy bizonyos esetekben májkárosító hatást írtak le. Igaz, ez rendkívül ritka, ugyanis pl. 300.000 kg szárított mandula gombát fogyasztanak évente Japánban – ellenben csak 3 esetben írták ezt le. Kiderül a cikkből, hogy daganatos betegek voltak. Ők olyan gyógyszerekkel lettek kezelve, amik maguk is májkárosító hatásúak. Ráadásul az egyik hepatitisz vírusos is volt, így ezekben az esetekben a gomba szerepe kérdéses. De lehetséges, hogy hozzájárult más (előbb említett) ártalmakhoz? Például a nehézfém halmozó hatáson keresztül?

38 3 -féle képpen lehet - népi gyógyászat szerint gyógyító - gombákhoz jutni: vadon gyűjtve, „vadon termesztve”és intelligens módon szándékosan a nehézfém akkumuláció elkerülésének a céljával bio minősítésnek megfelelően termesztve. Az előző kettő verzió esetén lehetséges, hogy nehézfém: ólom, higany, kadmium, sőt radioaktív cézium 137 izotópnak tesszük ki magunkat – tudományos adatok szerint. Sőt, más tudományos adatok alapján például a kadmium nagyon lassan (szinte nem is) képes ürülni az emlősök szervezetéből – főleg a vesékben gyűlik össze és károsítja azt, a felezési ideje kb. 15 év, tehát ennyi idő elteltével is még jelen lesz ennek a méregnek a fele – ha közben nem kerül be egyáltalán több a környezetből…

39 Megvalósítás Optimalizált: - Tervezés - Technológia - Kivitelezés - Interpretálás Ellenőrzés: - Irodalmi - Sejt tenyésztéses - Állatkísérletes módszer

40 Technológia 1 kg szárított gomba: - etanol (96%) - 3 nap → szűrés:

41 Technológia a) Szűrlet: - desztillálás - glicerin b) Szüredék: - víz - főzés - centrifugálás - desztillálás - glicerin

42 Technológia a) és b) elegyítése → homogenizálás

43 III. Gomba hatóanyagok lehetséges hatásai a bőrre, és az immunrendszerre Mandulagomba és Reishi gomba

44 Mandulagomba Az immunrendszer működésének elősegítésére a gyógygombákban lévő poliszacharidok, béta-glükánok a legalkalmasabbak, mivel ezek a vegyületek az immunrendszerünk üzemanyagai. Az immunrendszert erősíthetjük a D-vitamin pótlásával, melyre a legalkalmasabb a mandulagomba, mivel ennek a gombának a legmagasabb a természetes D-vitamin tartalma. A mandulagombát a népgyógyászatban D vitamin képző hatása miatt is nagyra becsülik. A megfelelő ill. magas D vitamin szint a már rákban megbetegedett emberek túlélési esélyeit is növelheti, hiszen azok, akiknek a diagnózisát nyáron vagy tavasszal állapítják meg, jelentősen jobbak a túlélési esélyei a téli diagnózishoz képest. Természetesen a bőrrákra hajlamosaknak továbbra is fokozottabban kell védekezniük a napfény káros hatásaival szemben.

45 Reishi gomba A reishi gomba Ganodermic-savakat és Ling Zhi-8 típusú fehérjét tartalmaz, melyeknek köszönhetően anti-allergén és gyulladás gátló hatással rendelkezik. Olyan összetevőket is tartalmaz, melyek a szabad gyökök jelenlétét csökkentik, és elősegíti a sejtek regenerálódását, növelik a bőr vastagságát. Ezáltal hatékony lehet olyan bőr problémák kezelésében, mint a karcolások, sebek, rovarcsípések, leégés és bőrkiütések. A G.lucidum vizes kivonata igen magas tirozináz gátlást mutatott, így ma már a legtöbb bőrhalványító és pigmentfolt-eltávolító kozmetológiai készítmény összetevői közt megtalálhatjuk.

46 IV. Bőrrák A bőrrák az egyik leggyakrabban előforduló ráktípus a fehérbőrű embereknél. Az immunerősítő gyógygomba (Patkónyelv, Bokrosgomba) kivonatok szerepe egyre nagyobb a megelőzésben.

47 A bőrrák a leggyakrabban előforduló ráktípus a fehérbőrű embereknél. A fő bőrrák típusok között megtalálható az alapsejtes és pikkelysejtes bőrrák. A melanóma az egyik legritkábban előforduló bőrbetegség, mégis az összes bőrrákból eredő halálozás ca. 79%-áért felelős, mivel főleg a melanomára jellemző az áttétképződés. A többnyire a festékes anyajegyből kiinduló melanóma főbb ismertetőjegyei lehetnek az aszimmetrikus növekedés, szabálytalan körvonalú megjelenés, többszínű jelleg (fekete, világos és sötétbarna árnyalatok), 6mm-nél nagyobb méret, változó nagyság, alak, felület, színárnyalat.

48 Kockázati tényezők A melanóma előfordulását akár nyolcszorosára is növelheti a gyermekkori gyakori leégés és intenzív napozás. Szeplős gyermekeknél a széles spektrumú naptej használat 30-40%-al csökkenti a festékes anyajegyek kialakulását, és így csökkenti felnőttkorban a melanóma kialakulásának esélyét. A bőrfelület rendszeres önvizsgálata ca. 63%-al csökkentheti a melanómából fakadó halálozási arányokat.

49 Mivel a napfény ultraibolya sugárzása az egyik legjelentősebb bőrrák keltő tényező, kézenfekvőnek tűnik az ultraibolya sugárzást kiszűrő naptejek használata. Míg a naptej használatáról kimutatták a pikkelysejtes bőrrák előfordulásának csökkenését, a melanóma és az alapsejtes bőrrák esetében nincs egyértelműen bizonyítva rákmegelőző hatása.

50 Következtetés...

51 ne mérgező anyagokat (pl. hóvirágot, mint Mazsola kismalac) együnk, hanem helyette inkább potenciálisan jótékony hatású, optimalizált gomba kivonatokat! Gyártói oldalról nem kontárkodunk, nem tévesztünk meg senkit a termékkel vagy annak hatásaival kapcsolatban hanem – ugyan erőlködve – de a kitűzött magasra ívelő célok irányába haladunk.

52 Köszönöm a figyelmet ! Források: A gombák gyógyszertani lehetőségei Gyógyszertani Intézet, Ernst-Moritz-Arndt-Universität, Greifswald, Németország Geösel András: Doktori Értekezés Az Agaricus Blazei (Murrill) termesztési lehetőségei és komplex összehasonlító vizsgálata, Budapest Corvinus Egyetem Zöldség és Gombatermesztési Tanszék 2011. Babulka Péter: A XXi. Század gyógyítói: a gombák


Letölteni ppt "Optimalizált gyártástechnológiával előállított bio,,gyógy,,gomba folyékony kivonatok szerepe a bőrön keresztüli immunvédekezésben és a bőrrák elleni védekezésben."

Hasonló előadás


Google Hirdetések