Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Továbbtanulási tájékoztató a 2015/2016. évre Nyílt napok: 2015. december 2. 2016. január 6.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Továbbtanulási tájékoztató a 2015/2016. évre Nyílt napok: 2015. december 2. 2016. január 6."— Előadás másolata:

1 Továbbtanulási tájékoztató a 2015/2016. évre Nyílt napok: 2015. december 2. 2016. január 6.

2 Szakközépiskola Szakiskola Szakgimnázium Szakközépiskola Iskolánk eddig szakközépiskola és szakiskola volt, a következő évtől kezdődően szakgimnáziummá válunk! Szakképző intézményeket érintő változások helyett

3 Szakgimnáziumokban az érettségit megelőző szakaszban növekszik a szakmai képzés (ezen belül gyakorlati képzés) aránya Ez biztosítja, hogy a tanulók már az érettségi mellett egy szakképesítést is szerezzenek. Az érettségiig a szakképzésre fordítható idő a korábbi összesen 1 évről 1,5 évre növekszik. Az érettségit követően további 1 év alatt pedig érettségire épülő emelt szintű („technikus”) szakképesítés szerezhető. Ebben az iskolatípusban tehát 4+1 évfolyamos nevelési-oktatási formá ban, illetve képzésben összesen 2,5 éves szakmai képzés folyik. Lényeges változás!!!

4 Iskolánkról… Osztályok száma: 9, amelyből OKJ-s vizsgára felkészítő osztályok száma: –13. évfolyamon: 1 osztály –14. évfolyamon: 1 osztály Diákok száma: 260 Tantestület létszáma: 26 Szaktantermeink jól felszereltek: 5 számítógépteremben 130 számítógép áll a tanulók rendelkezésére. Multimédiás nyelvi labor, taniroda, könyvtár, tornaterem, fitness terem, kosárlabda-, kézilabda- és teniszpálya teszi sokszínűbbé a tanulók mindennapjait.

5 Középiskolánk ECDL és EBCL vizsgaközpontként működik. Tanulóinknak lehetőségük van az Egységes Európai Gazdasági Oklevél (EBCL bizonyítvány) és az Európai Számítógép-használói Jogosítvány (ECDL bizonyítvány) megszerzésére. Iskolánk ECDL és EBCL vizsgaközpont

6 Iskolánkban mozgalmas diákélet folyik… Országos, megyei, városi közismereti, szakmai és sportversenyek Évente 2-3 alkalommal színház- és mozilátogatás Gólyatábor, gólyabál, családi és 24 órás sportnap, szalagavató, környezetvédelmi nap, sítábor, egészségnap, diáknap, osztálykirándulások Kétévente Kultsár-nap

7

8

9

10

11

12

13

14 Szakköreink… Újságszerkesztés Nyelvvizsga felkészítő Helytörténeti Informatika

15 Sportolási lehetőségek… Atlétika Kézilabda Röplabda Torna Ritmikus sportgimnasztika Floorball Tenisz Body Building Sítábor Úszás Tájfutás Futball Gyógytestnevelés

16

17

18

19

20 Nemzetközi kapcsolatok Comenius/Erasmus program Az elmúlt tanévekben részt vettünk az „Egész életen át tartó tanulás” programban. Ebben a projektben a partnerországok: –Ciprus –Olaszország –Portugália –Spanyolország és –Lengyelország voltak.

21 Évek óta – a tanév során egy alkalommal – felvidéki történelmi emlékhelyeket látogatnak meg a diákok. A Rákóczi Szövetség szervezésében szintén a Felvidéket fedezhetik fel a tanulóink. Nemzetközi kapcsolatok

22

23

24

25

26 Képzési rendszerünk 2 szakaszra tagolódik

27 1. szakasz: 9-12. évfolyam Általános műveltséget megszilárdító és az ágazati érettségi vizsgára felkészítő szakasz. Itt a közismereti tantárgyak mellett a szakmai ágazati tantárgyak oktatása folyik. A tanulók a 12. évfolyam végén szakmai ágazati érettségi vizsgát tesznek.

28 Szakmacsoportok, ágazatok:  Oktatás o Pedagógia ágazat (kód: 130) o Sport ágazat (kód: 131)  Informatika o Informatikai ágazat (kód: 132)  Ügyvitel o Ügyviteli ágazat (kód: 133)  Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció o Kereskedelem ágazat (kód: 134)  Szociális szolgáltatások o Szociális ágazat (kód: 135) 1. szakasz: 9-12. évfolyam

29 2. szakasz: 13–(14). évfolyam Szakmai képzés szakasza I.  Oktatás pedagógia ágazat –pedagógiai- és családsegítő munkatárs sport ágazat –sportedző a sportág megjelölésével  Informatika informatikai ágazat –Informatikai rendszergazda  Ügyvitel ügyvitel ágazat –ügyviteli titkár –irodai asszisztens

30 2. szakasz: 13–(14). évfolyam Szakmai képzés szakasza II.  Kereskedelem-marketing és üzleti adminisztráció kereskedelem ágazat –logisztikai ügyintéző  Szociális szolgáltatások szociális ágazat –gyermekotthoni asszisztens –kisgyermekgondozó, -nevelő

31 Felvételi rendszerünk 100 pontos Az 5-6-7. év végi és a 8. félévi –magyar nyelvtan és irodalom, –matematika, –történelem, –idegen nyelv tantárgyak érdemjegyei alapján állítjuk rangsorba a jelentkezőket.

32 Pontegyenlőség esetén… A tanulmányi versenyeken és a Diákolimpia bármely sportágában elért eredmé- nyeket figyelembe vesszük. Megyei: 1. hely + 6 pont, 2. hely + 4 pont 3. hely + 2 pont Területi: 1. hely + 10 pont, 2. hely + 8 pont 3. hely + 6 pont Országos: 1. hely + 20 pont, 2. hely + 15 pont 3. hely + 10 pont

33 Akiket várunk… Erős közepes, illetve jó bizonyítvánnyal rendelkezőket várunk középiskolánkba. Valamennyi tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek.

34 Sportosok figyelmébe… Alkalmassági felmérés : testi képességek és adottságok felmérése Időpont: március eleje Feladatok: 1.Cooper-teszt (12 perces futás) 2.Kötélmászás 3.Távolba dobás kézilabdával 4.Ügyességi feladat: szlalom labdavezetés kosárlabdával, kosárra dobás 5.Gimnasztika: 40 ütemű gimnasztikai gyakorlat bemutatása utánzással (előtornász) 6.Koordinációs feladat (járás felfordított padon, feladattal)

35 Fontos információk…

36 Találkozunk a suliban! Nyílt napok: 2015. december 2. 8:00 – 12:00 2016. január 6. 8:00 – 12:00


Letölteni ppt "Továbbtanulási tájékoztató a 2015/2016. évre Nyílt napok: 2015. december 2. 2016. január 6."

Hasonló előadás


Google Hirdetések