Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Ismeretterjesztő, tájékoztató tevékenységek megvalósítása az ÁROP-1.A.3-2014-2014-0121 azonosító számú, „Hajdúnánás járásán belül területi összefogás az.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Ismeretterjesztő, tájékoztató tevékenységek megvalósítása az ÁROP-1.A.3-2014-2014-0121 azonosító számú, „Hajdúnánás járásán belül területi összefogás az."— Előadás másolata:

1 Ismeretterjesztő, tájékoztató tevékenységek megvalósítása az ÁROP-1.A.3-2014-2014-0121 azonosító számú, „Hajdúnánás járásán belül területi összefogás az esélyegyenlőség megteremtése jegyében” című projekt keretében

2 A HAJDÚNÁNÁSI JÁRÁS SZOCIÁLIS HELYZETE

3 Ezen pályázati konstrukció által lehetőség nyílik a járásban lévő települések szorosabb együttműködésére, az önkormányzatok és más intézmények által ellátott közszolgáltatások megszervezésének finomhangolása, szem előtt tartva az esélyegyenlőség érvényesítését a felzárkózás, az oktatás, képzés, a szociális ellátások, az egészségügy és a foglalkoztatás területén. A projekt indokoltsága

4 Önkormányzat neve Önkormányzati jóváhagyás Lakónépesség (fő)RégióMegyeJárás Hajdúnánás2013. 06. 28.17618Észak-AlföldHajdú-BiharHajdúnánási járás Tiszagyulaháza2015. 06. 24.763Észak-AlföldHajdú-BiharHajdúnánási járás Újtikos2013. 06. 27.940Észak-AlföldHajdú-BiharHajdúnánási járás Folyás2015. 06. 25.349Észak-AlföldHajdú-BiharHajdúnánási járás Görbeháza2013. 06. 27.2469Észak-AlföldHajdú-BiharHajdúnánási járás Polgár2013. 06. 19.8223Észak-AlföldHajdú-BiharHajdúnánási járás Helyi Esélyegyenlőségi Programok elfogadása, felülvizsgálat ideje

5  Kiemelt figyelem a gyermekekre és fiatalokra.  A szociális ellátórendszer megújítása.  A helyi közösségek és a civilek társadalmi részvételének erősítése.  A fogyatékos emberek érdekében az egyenlő esélyű hozzáférés biztosítása.  Fogyasztók és az ellátottak védelme.  A leghátrányosabb térségek és a roma emberek és közösségeik felzárkózását segítő és megalapozó programok. Szociális ágazati fejlesztések fő irányai

6 Feltárt problémákMegoldási javaslatok Devizahitelesek lakhatási problémái, ezzel együtt akár teljes nincstelenség. Nemzeti Eszközkezelőhöz irányítás, bérlakás kiadása ezen családok részére. Gazdaságilag aktív lakosság elvándorlása-inaktív lakosság arányának növekedése. CSOK népszerűsítése. Kevés a bérlakás állomány.Bérlakás állomány helyi sajátosságokhoz való igazítása (településenként igényfelmérés). Krízishelyzetbe került családok elszállásolása nem megoldott.Átmeneti jellegű szállás létesítése - Családok Átmeneti Otthonának tervezése járási szinten. Feltárt problémák és megoldási javaslataik

7 Feltárt problémákMegoldási javaslatok Hosszú távú foglalkoztatás hiánya - Támogatott foglalkoztatáshoz kapcsolódó pályázatok nyomon követése. - Ipari létesítményekre alkalmas üresen álló épületek felkutatás a járás településein Bizonytalanság, mentális gyengeség a foglalkoztatás terén Közfoglalkoztatásba történő integrációhoz kapcsolódóan Tréningek tervezése, szervezése Pályakezdők és nyugdíj előtt állók munkanélkülisége Támogatott foglalkoztatáshoz kapcsolódó pályázatok nyomon követése. Pályakezdők elvándorlása a járás településeiről - Támogatott foglalkoztatáshoz kapcsolódó pályázatok nyomon követése. - A települések vizsgálják felül erőforrásaikat, lehetőségeiket – járási szintű összehangolás a foglalkoztatás elősegítésére Megfelelő szakmai képzettség hiányaIgényfelmérés készítése a településeken – Támogatott képzésekhez kapcsolódó pályázati kiírások figyelése. Helyközi buszjáratok hiánya, vonatjáratok megszűnése – hátráltatja a munkaerő mobilitását Egyeztetése a Hajdú Volán Zrt-vel és a Szabolcs Volán Zrt-vel járási szintű közlekedés érdekében Úthálózat nem megfelelő minőségePályázati lehetőségek felkutatása, folyamatos figyelése Adatbázis hiánya a munkanélküliek, közfoglalkoztatottak végzettségét illetően A járásban közfoglalkoztatottként dolgozó, illetve a nyilvántartott álláskeresők iskolai végzettségéről adatgyűjtés (Adatvédelmi törvények szigorú betartásával) Nincs adat arra vonatkozóan, hogy a munkanélküliek és a közfoglalkoztatottak között hányan rendelkeznek régi mesterséget művelő tudással Régi kézműves mesterségekben jártas munkaerő felkutatása - Helyi termékek bemutatója – bemutató napok szervezése a településeken előállított termékekből Feltárt problémák és megoldási javaslataik

8 Feltárt problémákMegoldási javaslatok Krízishelyzetben igénybe vehető szolgáltatások hiánya (pl. családok átmeneti otthona, szükséglakás) Pályázati lehetőségek figyelése az átmeneti jellegű elhelyezésre Gyermeküket egyedül nevelő édesanyák/szülők lehetőségei korlátozottak Pályázati lehetőségek figyelése – házi gyermekfelügyelet Segítő szakemberek hiányaA szakterületen működő kooperáció erősítése Részlegesen megvalósult akadálymentesítésAdatgyűjtés-igények felmérése – pályázati lehetőségek figyelése Család–és Gyermekjóléti Központ többletfeladatainak következtében az intézmény épülete nem megfelelő nagyságú Család–és Gyermekjóléti Központ bővítése/új épület építése pályázati forrásból Feltárt problémák és megoldási javaslataik

9 Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat

10

11 Szociális szolgáltatások és szociál + politika  Posztmodern filozófia: professziók autonómiájának csökkenése, segélyre szorulók öngondoskodási képességének növelése, központi szerep a szociális munkásoknak és a foglalkoztathatóságot segítő szolgáltatásoknak, prioritások állítása és jogosultság szigorú vizsgálata.

12  Jobboldali politika: felhasználói érdekvédelmi csoportok, közösségi munka feléledése, érdekérvényesítési esélyek növelésének paradigmája, hideg bürokratikus szervezetek lebontása, felhasználó közeli szolgáltatások szervezése. Szociális szolgáltatások és szociál + politika

13  Brit új jobboldal politikája: fiskális politika, foglalkoztatáspolitika erősítése, szociális szolgáltatások költségeinek csökkentése, neoliberális örökségek.

14  a szolgáltatást nyújtók közötti együttműködés és koordináció erősödése,  a szolgáltatások hatékonyságának növelése,  a közvetlen ellátotti célcsoport szükségleteire épülő komplex szolgáltatást megkapja,  az igénylő saját lakókörnyezetében való életvitelének támogatása szemben az intézményi elhelyezéssel,  további cél a hatékony szolgáltatás koordináció, amely feltételezi a szociális szolgáltatások rendszerének - lehetőség szerinti - egyéb szolgáltatásokkal való kiegészítését annak érdekében, hogy a problémamegoldó szolgáltatásnyújtás során, a településünkön rendelkezésre álló szolgáltatáshalmaz egészében adjon választ az ellátott és családja problémáira. A modellkísérlet célja

15  Szülői kompetenciákat, családi funkciókat erősítő programok.  Szakemberek fejlesztő programjai.  Szülők foglalkoztatása.  0-7 évesek, iskoláskorú gyermekek és fiatalok integrációs programjai.  Gyermekek napközbeni és gyermekjóléti szolgáltatásainak fejlesztése.  Gyermekintézmények korszerűsítése.  Gyermekjogok védelme.  Diszkrimináció elleni küzdelem. A gyermekek esélyeinek növelése

16 Rizikófaktorok

17 A rendszer működtetése Célcsoportok és szolgáltatás elemek  A modell kidolgozása (szakmai koncepció),  a projekt tartalmi elemeinek meghatározása (működési modell elemeinek, programjainak részletezése, a modell tartalmi elemeinek célcsoport irányú meghatározása),  együttműködő partnerek bevonása, kapcsolattartás, eljárási út kidolgozás, szakmai protokollok, szakmai konferenciák, megbeszélések, kapcsolattartás formáinak kidolgozása,  folyamatos koordináció az alapellátások funkcionális összekapcsolására,  szervezetfejlesztés, szakemberek számára szupervízió nyújtása,  csoportfoglalkozások szervezése a szakmai megvalósítók részére.

18 Városi Bölcsőde

19

20

21

22 Önsegítő tematikus csoportfoglalkozás

23 Mozgásfejlesztő foglalkozások

24 Ápolási-gondozási tanácsadás

25 Hajdúnánás a mintaprojektben

26

27 SZOCIÁLIS FÖLDPROGRAM 2010-2015

28

29

30 „Ha hajót akarsz építeni, ne csak a fát gyűjtsd hozzá, ne csak a lemezeket hajlítgasd, hanem mutasd meg, mily csudákat nyújt a tenger, mit jelent megismerni azt. Ha ezt megértik, a hajó elkészítése nem lesz nehéz.” Saint-Exupery Zárszó

31 Köszönöm a megtisztelő figyelmet! Készítette: Nagyné Juhász Krisztina segítő szakértő


Letölteni ppt "Ismeretterjesztő, tájékoztató tevékenységek megvalósítása az ÁROP-1.A.3-2014-2014-0121 azonosító számú, „Hajdúnánás járásán belül területi összefogás az."

Hasonló előadás


Google Hirdetések