Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Szabó Magda : Abigél.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Szabó Magda : Abigél."— Előadás másolata:

1 Szabó Magda : Abigél

2 Szabó Magda 1917-ben született Debrecenben
A híres Dóczi intézetben tanult Diplomáját magyar-latin szakon szerezte a debreceni egyetemen Tanított Debrecenben és Hódmezővásárhelyen 1945-től a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban dolgozott Költőként indult 1949: megkapta a Baumgarten-díjat, de polgári származása miatt még aznap visszavonják 1958-ig nem jelenhetett meg könyve

3 . A Freskó és Az őz című regények hozták meg számára az országos ismertséget. Ettől fogva szabadfoglalkozású íróként élt. Férje: Szobotka Tibor, író

4 Az író 1959-ben és 1972-ben József Attila-díjat, 1978-ban Kossuth- díjat kapott, majd 2001-ben Corvin-lánc kitüntetésben részesült ban elnyerte a Femina francia irodalmi díj külföldi regényt jutalmazó változatát Az ajtó című, franciául is megjelent regényéért, és elnyerte a Prima Primissima Díjat. 2007-ben, 90. születésnapján megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje (polgári tagozata) kitüntetést, múlt szombaton pedig az alkotót Hazám-díjjal jutalmazták. A Szépírók Társaságának tagja, Budapest és Debrecen díszpolgára volt. 2007-ben halt meg

5 Művei Meseregények: Tündér Lalam Sziget-kék
Ifjúsági regények: Álarcosbál, Születésnap, Abigél Regények: Für Elise, Disznótor, Katalin utca, Régimódi történet, Az ajtó……. Dráma: Az a szép, fényes nap, A macskásk szerenádja

6

7 Kérdések „A változás, ami életében bekövetkezett, annyi mindentől megfosztotta, mintha bomba pusztított volna az otthonában.“ Értelmezd ezt a mondatot!

8 Gina

9 Hol lakik? Hány éves? Hogy tölti a napjait? Milyen a családja?
Miért lehet az első fejezet az expozíció? Milyen a kapcsolata apjával? Milyen a viszonya Mimó nénivel? Ki Kuncz Feri?

10 Matula Miylen az iskola kívülről és belülről? Milyenek a tanárok?
Milyenek a szabályok? Mit gondolsz a büntetésekről? Hasonlítsd össze a Sokorai Atalát és a Matulát! Milyen a te iskoládhoz képest? Van valami vonzó ebben az iskolában_? Lehet-e beszélő név Árkod vagy Torma Gedeon?

11 Cselekmény Mitől válik izgalmassá a cselekményvezetés?
Milyen titkok vannak regényben? Hogyan fokozza a feszültséget az író?

12 A felnőtté válás regénye
Milyen értékrenddel érkezik Gina az intézetbe? Melyik tanárát szereti, és miért? Miért nem szereti Kőniget? Hol válik Gina felnőtté? Mit jelent ez? Hogy változik meg az értékrendje? Milyen állomásokon keresztül kell végigmennie Ginának, míg felnőtté válik? Miben vállal felelősséget?

13 Kőnig

14 Miket tudunk meg a tanár úrról?
Sejthető-e, hogy ő Abigél? Nézz utána, ki volt a bibliai Abigél! Az ő neve lehet beszélő név? Vajon az a tehetetlen-lehetetlen alak, akinek Gina látja csak egy szerepm vagy valóban ilyen?

15 Lányregény? Miért tetszett a fiúknak is?
Mitől ez az egyik legnépszerűbb Szabó Magda-regény? Tetszett? Miért? Nem tetszett? Miért? Kinek a szemszögét ismerjük meg leginkább? Miért az övét? Miért nem egyes szám első személyben írta Szabó Magda?

16 Konfliktus Miért alakul ki? Miért nem akar Gina játszani?
Miért nem lehet ezt olyan könnyen jóvátenni? Miért nem bocsátanak meg a lányok? Mikor és hol békülnek ki? Miért ott és akkor?


Letölteni ppt "Szabó Magda : Abigél."

Hasonló előadás


Google Hirdetések