Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Országos kompetenciamérés

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Országos kompetenciamérés"— Előadás másolata:

1 Országos kompetenciamérés
2014. évi eredmények Újpesti Bajza József Általános Iskola

2 A mérés területei A matematikai eszköztudásra és a szövegértésre
irányul. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a matematika és a magyar tantárgy tanításának eredményessége lenne a vizsgálat tárgya. A matematikai eszköztudás, valamint a szövegértés fejlesztése az iskola, a tantestület kollektív feladata és felelőssége. A mért eredmények sem kizárólagosan a matematikát, valamint a magyar nyelvet tanító pedagógusok sikere vagy éppen kudarca.

3 Matematikai eszköztudás mérése
A mindennapi életben előforduló, matematikai problémákra visszavezethető feladatokból áll. A felmérés figyelembe veszi a kerettanterveket, de nem azoknak az egyes évfolyamokra vonatkozó követelményeit kéri számon. A tesztek olyan, többnyire életszerű szituációban megjelenített feladatokat tartalmaznak, amelyek megoldásához szükséges ismeretekkel már rendelkezhetnek a diákok. 4 tartalmi területet különböztethető meg: •– mennyiségek és műveletek, •– hozzárendelések és összefüggések, •– alakzatok síkban és térben, •– események statisztikai jellemzői és valószínűsége. 3. melléklet a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelethez

4 Matematikai logika

5

6 A különböző szövegekhez (elbeszéléshez, rövid történethez, magyarázó szöveghez, menetrendhez vagy éppen egy szórólaphoz) kapcsolódó kérdések jellemzően az információk visszakeresését, következtetések levonását, kapcsolatok felismerését vagy a szöveg részeinek vagy egészének értelmezését várják el a tanulóktól minden évben Szövegértés

7 Szövegértés

8 Mitől függ egy tanuló teljesítménye?
Iskola hatékonysága, tanárok felkészültsége, iskolai attitűd, intelligencia, tanulási képesség, otthoni körülmények, anyagi és kulturális háttér, szülők iskolai végzettsége, értékrendje, olvasási szokások, otthoni tanulást segítő eszközök, továbbtanulási ambíciók stb.

9 A tanulást támogató pszichológiai tényezők
Ki kell alakítani a tanulás igényét, fejleszteni a tudáshoz kapcsolódó értékeket, megtanítani a gyerekeket tanulni, elérni, hogy magukra hagyva, belső késztetéseiktől vezérelve tanuljanak.

10 Átlageredmények Telephelyi összefoglaló
A 6. évfolyamosok esetében eredményeink az országos eredményekhez képest matematikából jobbak, szövegértésből, a 8. évfolyam esetében mindkét kompetenciaterületen elmondható, hogy szignifikáns változás sem pozitív, sem negatív irányban nem történt. Átlageredmények

11 A telephely eredménye az eddigi kompetenciaméréseken
Saját osztályainkhoz képest az elmúlt 4 évi eredményhez képest hatodikosaink a évi matematikaeredményhez, nyolcadikosaink a és évi eredményekhez viszonyítva mindkét kompetenciaterületen gyengébben teljesítettek.

12 Az alapszintet el nem érő tanulók aránya

13 Tanulási nehézségekkel küzdő tanulók aránya

14 A különböző képzési formákban továbbtanulók aránya

15 Telephelyi jelentés 6. évfolyam / matematika

16 Telephelyi jelentés 6. évfolyam / matematika

17 Telephelyi jelentés 6. évfolyam / matematika

18 Telephelyi jelentés 6. évfolyam / matematika

19 Telephelyi jelentés 6. évfolyam / matematika
Képességeloszlás

20 Telephelyi jelentés 6. évfolyam / matematika

21 Telephelyi jelentés 6. évfolyam / matematika

22 Telephelyi jelentés 6. évfolyam / matematika
Családi háttér index – a család által kitöltött kérdőívek alapján

23 Telephelyi jelentés 6. évfolyam / matematika

24 Telephelyi jelentés 6. évfolyam / matematika

25 Telephelyi jelentés 6. évfolyam / matematika

26 Telephelyi jelentés 6. évfolyam / matematika

27 Saját hatodikosaink teljesítményéhez képest
matematika 6. Bajza 2010. 2011. 2012. 2013. 2014. 1627 1539 1497 1562 1552

28 6. évfolyam, matematika

29 6.a Matematikából 6. szinten: 2 fő 5. szinten: 8 fő 4. szinten: 7 fő
3. (alap)szinten: 10 fő 2. szinten: fő Az osztály átlaga: 4. szint 57% alapszint fölött 33% alapszinten 10% alapszint alatt

30 6.b Matematikából 5. szinten: 3 fő 4. szinten: 5 fő
3. (alap)szinten: 5 fő 2. szinten: fő 1. szinten: fő Az osztály átlaga: 3. szint 36% alapszint fölött 23% alapszinten 41% alapszint alatt

31

32 6. évfolyam, matematika

33 A kerület hatodikosainak matematikai logikai eredménye

34 Hibás, az országos átlagnál gyengébben megoldott feladatok
% országos MK06701 21 5 9% mozaik MK07802 30% robot MK23701 12% mocsár MK07601   20 9 23% kiegészítés MK12901 19% színház MK24102 17% építkezés MK15401 19 14 32% asztal MK17701 63% Badacsony MK19501 26% mézeskalács MK25301 41% baktérium szaporodása MJ01402, 18 37% díszkert MK06201 gyermektábor MK11301 35% vacsora MK21201  25% szavazás MJ05901  20% parkolóóra MK22101 33% édesítőszer MK21001 17 23 27% kerékpártúra MK26101 utazás MK08501 16 27 csatlakozás MK23301 hurrikán MK97801 38% nappalok hossza MK00201 15 32 39% medicinlabda MK15101 36 44% zedországi főutak MK08001 13 41 43% térfogat MH25601 12 45 65% napnyugta MH24302 11 50 51% riadólánc MG22701 10 55 59% makett MK23401 67% könyvvásárlás MK22801 59 66% rajt MG08901 8 64 szakkörök MG43101 6 73 80% foltvarrás MH07202 74% papírhópehely MG21601 77 88% a büfében MH42601 85% iparipark Hibás, az országos átlagnál gyengébben megoldott feladatok 6.a % országos MK06701 28 7 9% mozaik MK10101  27 10 12% világítótorony MK23701 mocsár MK21201  24 20 25% szavazás MK08001 19 37 43% térfogat

35 Telephelyi jelentés 6. évfolyam / szövegértés

36 Telephelyi jelentés 6. évfolyam / szövegértés

37 Telephelyi jelentés 6. évfolyam / szövegértés

38 Telephelyi jelentés 6. évfolyam / szövegértés

39 Telephelyi jelentés 6. évfolyam / szövegértés

40 Telephelyi jelentés 6. évfolyam / szövegértés

41 Telephelyi jelentés 6. évfolyam / szövegértés

42 Telephelyi jelentés 6. évfolyam / szövegértés

43 Telephelyi jelentés 6. évfolyam / szövegértés

44 Telephelyi jelentés 6. évfolyam / szövegértés

45 Telephelyi jelentés 6. évfolyam / szövegértés

46 Saját hatodikosaink teljesítményéhez képest
szövegértés 6. Bajza 2010. 2011. 2012. 2013. 2014. 1610 1531 1500 1588 1545

47 6. évfolyam, szövegértés

48 6. évfolyam, matematika és szövegértés

49 6.a 77% alapszint fölött 13% alapszinten 10% alapszint alatt
Szövegértésből 7. szinten: fő 6. szinten: fő 5. szinten: fő 4. szinten: fő 3. (alap)szinten: 4 fő 2. szinten: fő Az osztály átlaga: 4. szint 77% alapszint fölött  13% alapszinten 10% alapszint alatt

50 6.b 45% alapszint fölött 27% alapszinten 28% alapszint alatt
Szövegértésből 5. szinten: fő 4. szinten: fő 3. (alap)szinten: 6 fő 2. szinten: fő 1. szinten: fő Az osztály átlaga: 3. szint 45% alapszint fölött 27% alapszinten 28% alapszint alatt

51

52 6. évfolyam, szövegértés

53 A kerület hatodikosainak szövegértési eredménye

54 Hibás, az országosnál gyengébben megoldott feladatok
% országos OK01513 22 9% öreg ember, öreg fa OK01517 14% OK03711 21 5 21% Ferenc József OK09506 17% könyvtár OK01510 19 14 33% OK03704 17 23 53% OK01911 16 27 26% hajózási ajánlat OK03204 48% szeptember OK09514 31% a pénz kialakulása OK01908 36 37% OK03709 13 41 51% OK01505 12 45 54% OK01518 56% OK03701 50% OK03716 59% OK03201 11 50 OK03708 55% OK01519 10 55 63% OK01912 44% OK09517 8 64 67% OK01904  7 68 79% OK01507 6 73 82% OK01501 77 80% OK08608  78% OK08611 83% Ok01915 3 86 88% 6.a % országos OK01513 29 3 9% öreg ember, öreg fa OK03709 17 43 51% Ferenc József OK03704 16 47 53% OK09504 15 50 62% könyvtár OK09502 13 57 58% OK01504 12 60 64% OK01501 8 73 80% OK01904  7 77 79% hajózási ajánlat

55 Telephelyi jelentés 8. évfolyam / matematika

56 Telephelyi jelentés 8. évfolyam / matematika

57 Telephelyi jelentés 8. évfolyam / matematika

58 Telephelyi jelentés 8. évfolyam / matematika

59 Telephelyi jelentés 8. évfolyam / matematika

60 Telephelyi jelentés 8. évfolyam / matematika

61 Telephelyi jelentés 8. évfolyam / matematika

62 Telephelyi jelentés 8. évfolyam / matematika
Nem érkezett vissza annyi kitöltött kérdőív, amiből biztonsággal lehetne következtetni a megfelelő fejlődésre

63 Telephelyi jelentés 8. évfolyam / matematika

64 Telephelyi jelentés 8. évfolyam / matematika

65 Telephelyi jelentés 8. évfolyam / matematika

66 Telephelyi jelentés 8. évfolyam / matematika

67 Telephelyi jelentés 8. évfolyam / matematika

68 Telephelyi jelentés 8. évfolyam / matematika

69 Telephelyi jelentés 8. évfolyam / matematika

70 Telephelyi jelentés 8. évfolyam / matematika

71 Telephelyi jelentés 8. évfolyam / matematika

72 Telephelyi jelentés 8. évfolyam / matematika

73 Telephelyi jelentés 8. évfolyam / matematika

74 Telephelyi jelentés 8. a-b / matematika

75 Saját nyolcadikosaink teljesítményéhez képest
matematika 8. Bajza 2010. 2011. 2012. 2013. 2014. 1646 1711 1701 1666 1627

76 8. évfolyam, matematika

77 6. és 8.-os képességszintek 8.a matematika
2 fő 6. szint 1 fő 5. szint 3 fő 4. szint 4 fő 9 fő 3. szint 13 fő 5 fő 2. szint 7 fő 0 fő 1. szint 1. szint alatt 6. 8. 25% 29% (4) 46% 43% alapszinten 28% alapszint alatt

78 Hozzáadott érték a 8.a-ban matematikából

79 6. és 8.-os képességszintek 8.b matematika
1 fő 6. szint 5. szint 0 fő 4. szint 2 fő 7 fő 3. szint 8 fő 6 fő 2. szint 3 fő 1. szint 4 fő 1. szint alatt 6. 8. 17% 11% (4) 33% 39% alapszinten 50% alapszint alatt

80 Hozzáadott érték a 8.b-ban matematikából

81 A 8-a és b eredményei matematikából

82 8.a-b matematika matematika 2014. országos átlag 1617 4.
községek átlaga 1570 városok átlaga 1593 megyeszékhelyek átlaga 1636 Budapest átlaga 1649 Általános iskolák 1602 8 évf. gimn. 1760 5. 6 évf. gimn. 1749 Újpest átlaga 1688 Bajza 1627 8.a 1673 8.b 1576

83 A kerület nyolcadikosainak matematikai logikai eredménye

84 Telephelyi jelentés 8. évfolyam / szövegértés

85 Telephelyi jelentés 8. évfolyam / szövegértés

86 Telephelyi jelentés 8. évfolyam / szövegértés

87 Telephelyi jelentés 8. évfolyam / szövegértés

88 Telephelyi jelentés 8. évfolyam / szövegértés

89 Telephelyi jelentés 8. évfolyam / szövegértés

90 Telephelyi jelentés 8. évfolyam / szövegértés

91 Telephelyi jelentés 8. évfolyam / szövegértés

92 Telephelyi jelentés 8. évfolyam / szövegértés

93 Telephelyi jelentés 8. évfolyam / szövegértés

94 Telephelyi jelentés 8. évfolyam / szövegértés

95 Telephelyi jelentés 8. évfolyam / szövegértés

96 Telephelyi jelentés 8. évfolyam / szövegértés

97 Telephelyi jelentés 8. évfolyam / szövegértés

98 Telephelyi jelentés 8. évfolyam / szövegértés

99 Telephelyi jelentés 8. évfolyam / szövegértés

100 Telephelyi jelentés 8. évfolyam / szövegértés

101 Telephelyi jelentés 8. a / szövegértés

102 Telephelyi jelentés 8. b / szövegértés

103 Telephelyi jelentés 8. évfolyam / szövegértés

104 Saját nyolcadikosaink teljesítményéhez képest
szövegértés 8. Bajza 2010. 2011. 2012. 2013. 2014. 1624 1682 1653 1626 1568

105 8. évfolyam, szövegértés

106 8. évfolyam matematika és szövegértés

107 6. és 8.-os képességszintek 8.a szövegértés
1 fő 2 fő 5. szint 3 fő 8 fő 4. szint 14 fő 3. szint 9 fő 2. szint 0 fő 1. szint 1. szint alatt 6. 8. 64% 48% (4) 32% 38% alapszinten 4% 14% alapszint alatt

108 Hozzáadott érték a 8.a-ban szövegértésből

109 6. és 8.-os képességszintek 8.b szövegértés
1 fő 6. szint 2 fő 5. szint 0 fő 4. szint 5 fő 8 fő 3. szint 3 fő 2. szint 4 fő 1. szint 1. szint alatt 6. 8. 37% 17% (4) 33% 44% alapszinten 30% 39% alapszint alatt

110 Hozzáadott érték a 8.b-ben szövegértésből

111 A 8-a és b eredményei szövegértésből

112 8.a-b szövegértés szövegértés 2014. országos átlag 1557 4.
községek átl. 1497 városok átlaga 1531 Megyesz.h. á. 1587 Budapest átl. 1596 Ált. iskolák 1540 8 évf. gimn. 1714 5. 6 évf. gimn. 1696 Újpest átlaga 1632 Bajza 1568 8.a 1622 8.b 1503

113 A kerület nyolcadikosainak szövegértési eredménye

114

115 A jó tanár Elfogadta saját magát Szeret Egész életével tanít és nevel
Szemléletet ad, az ismeretek összefüggéseit, az ismerethálózat felépítését mutatja meg Koherens, integráns és hiteles értékmintát jelent Nyitott, együttműködő és a diákkal együtt tanul Mindenben a jót, a pozitívat, az értéket keresi Egyszerre az állandóság és a változás egysége A jó tanár

116 Mindenki megtekintheti saját eredményeit:
Országos mérések Tanulói jelentés Írják be a méréskor kapott mérési azonosítót. Ezzel az azonosítóval a 6., 8. és 10. évfolyamos mérési eredmények nyomonkövethetők


Letölteni ppt "Országos kompetenciamérés"

Hasonló előadás


Google Hirdetések