A matematika drámája – A két Bolyai

Az előadások a következő témára: "A matematika drámája – A két Bolyai"— Előadás másolata:

1 A matematika drámája – A két Bolyai
Mihálka Réka és Szita István

2 Bolyai Farkas 1775 – 1856 Bolyai János 1802 – 1860

3 Bolyai Farkas 1775 – 1856 Bolyai János 1802 – 1860

4 ? Bolyai Farkas 1775 – 1856 Bolyai János 1802 – 1860

5 ? ? Bolyai Farkas 1775 – 1856 Bolyai János 1802 – 1860

6 Babits Mihály: Bolyai (1911)
„Semmiből egy új, más világot teremtettem.” Bolyai János levele apjához Isten elménket bezárta a térbe. Szegény elménk e térben rab maradt: a kapzsi villámölyv, a gondolat, gyémántkorlátját még csak el sem érte. Én, boldogolván, azt a madarat, ki kalitjából legalább kilátott, a semmiből alkottam új világot, mint pókhálóból sző kötélt a rab. Új törvényekkel, túl a szűk egen, új végtelent nyitottam én eszemnek: király gyanánt, túl minden képzeten kirabolván kincsét a képtelennek nevetlek, mint Istennel osztozó, vén Euklides, rab törvényhozó.

7 Elboruló elméjében, mint távoli szavak, verődnek vissza a zajok
Elboruló elméjében, mint távoli szavak, verődnek vissza a zajok... a kréta ropogása... elfolynak az arcok, és egy pillanatra világosan látja a végtelent, amelyről e percben jelentette ki a felelő, hogy ott a párhuzamos vonalak találkoznak. Látja a végtelent... nagy, kék valami... oldalt egy kis házikó is van, amire fölül fel van írva: „Bejárat a negyedik végtelenbe.” A házban fogasok vannak, ahol a párhuzamos vonalak leteszik a kalapjukat, aztán átmennek a szobába, leülnek a padba, és örömmel üdvözlik egymást... a párhuzamos vonalak, igen... a végtelen, a megértés, a jóság és emberszeretet osztályában, ahová ő soha eljutni nem fog... ama „felsőbb osztály”, melybe „elégtelen eredmény miatt fel nem léphet” soha.

8 /Szabó Lőrinc: Babits/
Mit láttam benned? Hőst, szentet, királyt. Mit láttál bennem? Rendetlen szabályt. Mit láttam benned? Magam végzetét. Mit láttál bennem? Egy út kezdetét. Mit benned én? Gyászt, magányt, titkokat. Mit bennem te? Dacot és szitkokat. Aztán, mit én? Jövőm rémálmait. S te? Egy torzonborz állat vágyait. Én? Istent, akit meg kell váltani. Te? Hogy jönnek a pokol zászlai. S később? Hogy az ellenség én vagyok? S én? Azt, akit soha el nem hagyok. Te, tíz év múlva? - Tán mégis fiad? S én, húsz év múlva? Láss már, égi Vak! S húsz év múlva, te? Nincs mit tenni, kár. Húsz év múlva, én? Nincs mit tenni, fáj! S a legvégén, te? Igy rendeltetett. S én, ma s mindig? Nincs senkim kivüled. /Szabó Lőrinc: Babits/

9

10