Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Kezdetben teremtette Isten...

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Kezdetben teremtette Isten..."— Előadás másolata:

1 Kezdetben teremtette Isten...
A világegyetem keletkezése Szabad Péter 2007. március 28. Bevezetés Köszönöm, hogy eljöttek Ki vagyok, és ki nem. Szabad Péter. Nem vagyok tudós! Villamosmérnökként végeztem a BME-n és jelenleg lelkészként dolgozom. „Sokkal érdekesebb emberekkel dolgozni, mint számítógépekkel. Sokkal nehezebb is.” Imádom a tudományt! Harmadéves egyetemista koromig ateista voltam. Méghozzá meggyőződéses ateista A szocializmus évei alatt azt tanultam, hogy Isten nem létezik, és a tudomány az, ami mindere választ ad. Elhittem mindent, amit tanultam kérdés nélkül. Élveztem tanulni – bizony egy kicsit próbáltak is csúfolni miatta egy kicsit, de nem mertek, mert mellette magas színvonalon röplabdáztam is. Nem vagyok szakértője egyik témának sem, amiről ma fogok beszélni – talán a PowerPoint prezentáció összeállítása az, amihez legjobban értek. De műszaki egyetemistaként, amikor tanulmányoztam a Bibliát, meg kellett válaszolnom azt a kérdést, hogy mi a helyzet Istennel és a tudománnyal.

2 Az előadás vázlata Isten és tudomány A világegyetem felépítése
A világegyetem megismerésének története Az ősrobbanás elmélete Antropikus világegyetem Következtetés

3 Isten és tudomány

4 Isten és tudomány Van-e bármiféle kapcsolat Isten és a tudomány között? Niles Eldredge: „vallás és tudomány két merőben eltérő területe az emberi tapasztalásnak”, és „nem sok közük van egymáshoz” Pedig mindkettő ugyanazt a kérdést próbálja megválaszolni: Honnan jöttünk? Van-e valami köze ennek a két dolognak egymáshoz? Isten és tudomány? Van-e kapcsolat? Összefügg-e? Vannak, akik azt gondolják, hogy egyáltalán nem Eldredge. – evolúcionista paleontológus SH: 18 évesen meglátogattam a nagyapámat két hétre, hogy felkészítsen a református hagyományok szerinti konfirmálásra. Két hétig vitatkoztunk. Nem tudta megcáfolni az evolúció mellett felhozott érveimet, majd végül azt mondta, hogy a tudomány és az Isten-hit két különálló dolog, semmi közük sincs egymáshoz. De az igazság az, hogy mind a kettő arra kérdére próbál választ találni, hogy honnan jöttünk? Az dián látható kép egy messzi, messzi távoli galaxist ábrázol (nem a Csillagok Háborújából), hanem a Hubble Teleszkóp felvételén. ** Olyan időket élünk: ==> Hubble Telescope ... Az elmúlt 15 évben olyan dolgokat tanulunk más galaxisokról, amiket eddig nem is tudtunk. ==> Emberi Gén project – tudjuk, hogy hány génünk van, tavaly évvégére el is készült a géntérképünk. Hány gén? 34,000 Tudjuk, hogy hányféle fehérje található az emberi szervezetben: 500,000 to 1 million. A tudomány felkészült, hogy megválaszolja a kérdésünket, de mik a válaszok?

5 Hogyan közelítsük meg ezt a kérdést?
Keressük az igazságot, ne a véleményeket Szánjunk rá IDŐT, és legyen NYITOTT A GONDOLKODÁSUNK Rengeteg könyv és publikáció olvasható – Olvass! Válaszd külön a MATERIALISTA FILOZÓFIÁT az EMPIRIKUS TUDOMÁNYTÓL Sok tudós nem hajlandó megkérdőjelezni a saját feltevéseit Sok hívő sem hajlandó megkérdőjelezni a saját feltevéseit * Keresd az igazságot – ne ijedj meg új felfedezésektől akár a te elképzelésed mellett, vagy ellen szól. * Szánj rá időt, legyen nyitott a gondolkodásod – vannak dolgok, amiket nehéz elfogadni. * Sok mindenről fogok ma beszélni, semmiről sem igazán mélyen. Elovastam nyolc könyvet teljesen, vagy részekben, és megnéztem jó néhány web oldalt, hogy ezt a mai előadást elkészítsem. * A mai előadásom fő mondanivalója: Az a filozófia, hogy az csak anyag létezik, més szóval a Materialista filozófia, eltér az igazi tudománytól, de sok ateista tudósra olyan hatással volt, ami meggátolta őket, hogy tudományosan közelítsék meg a kérdést. Igaz, hogy ezek közül a tudósok közül sokan rengeteget tudnak a saját szakterületükről, de ez nem jelenti azt, hogy helyesen érvelnek akkor is, amikor meg kell kérdőjelezni a saját feltevéseiket! Sok hívő sem hajlandó megkérdőjelezni a saját feltevését: 1992-ben a következő

6 Vatikán (1992): Galileo ártatlanul szenvedett
„A föld mozgásának leírásáért ítélték el. Most az egyház visszavonta ítéletét. VATIKÁN VÁROS – Végre hivatalos. A Föld a Nap körül kering, még a Vatikán számára is. A Római Katolikus Egyház elismerte, hogy hibázott az elmúlt 359 év során azzal, hogy Galileo Galilei tudományos állításait eretnekségnek ítélte.”

7 Miben hittek a tudósok a múltban?
A legtöbb tudós hitt a teremtőben, hittek a világegyetem törvényeiben, csak meg kellett találni ezeket a törvényeket. Ez volt az oka, hogy FELFEDEZÉSRE INDULTAK, hogy megismerjék a természet törvényeit, és meg is találták azokat. A tudomány fejlődése azért kezdődött el, mert az emberek hittek Istenben, aki a rend Istene. Ő az, aki a természet törvényeit megalkotta. ** Newton – fizika, Boyle – Kémia, Faraday – Mágnesesség, Pasteur - bakterológia, Kepler – Astronomia, Maxwell – Elektrodinamika, Mendel – Genetika, Pascal – Hydrostatika, Kelvin - Thermodinamika... És még sokan mások... Hittek a teremtőben, Istenben. ** Ez volt az oka, hogy FELFEDEZÉSRE INDULTAK, hogy megismerjék a természet törvényeit, és meg is találták azokat.

8 Kezdetben teremtette Isten...
Mi történt a kezdetben? A világegyetem kezdete – ma Az élet kezdete – április 25. Az emberi faj kezdete – május 23. Először is: kell, hogy legyen kezdet? ** Évek során sok tudós próbált elszakadni attól, hogy kell egy kezdet ** Mert az alapfelállás az, hogy ha van kezdet, akkor kell valaki, aki ezt okozta

9 A világegyetem felépítése

10 A Hubble űrteleszkóp 1990-ben került Föld körüli pályára.
11 tonnás berendezés (akkora mint egy busz). Hetente 1 km hosszú polcot töltenének meg a képek, amiket a Hubble a Földre sugároz.

11 A Naprendszer felépítése
A Föld és a Hold távolsága 384,404 km A Nap és a Föld távolsága 149,6 millió km A Plútó 40-szer olyan messzire van a naptól, mint a Föld.

12 A Nap A Naprendszer tömegének több mint 99%-a a Napban található.

13 A Tejútrendszer felépítése
A Naprendszerünk a Tejút része. A Galaxis középpontjától fényévre van a Napunk. 1 fényév = 9460 milliárd kilométer. A Galaxisunk teljes átmérője fényév

14 A Tejútrendszer a földről nézve.
Kb. 100 millió csillag alkotja.

15 A „Lokális rendszer” A Galaxisunk egy úgynevezett lokális rendszernek a része más galaxisokkal együtt. Ennek a sugara körülbelül 2 millió fényév. Az egyik legismertebb galaxis a lokális rendszerünkből az Androméda-köd.

16 Androméda-köd (M31) Egy a mienkhez hasonló spirál galaxis. 100 millió csillag

17 Az ismert világegyetem
A Lokális rendszerünkön kívül is „túllátunk” már. A legmesszebb kb. 25 milliárd fényévnyire. Az egész égbolton 50 milliárd galaxis található Az egész égbolton közel 50 milliárd galaxis található.

18 Galaxisok M81 és M82 galaxisok. Könnyen látható házi távcsővel is.
A Nagymedve csillagképben található. 1774-ben már felfedezték ezt a két galaxist. Mindössze 12 millió fényévre vannak tőlünk.

19 A világegyetem megismerésének története
Kozmológia

20 Nikolausz Kopernikusz
Kimondta, hogy a Föld a saját tengelye körül napi mozgást, a mozdulatlan Nap körül pedig éves mozgást végez. Ezzel megalkotta az égitestek kopernikuszi rendszerét

21 Johannes Kepler Ő fedezte fel, hogy a Föld és a többi bolygó ellipszispályán kering a Nap körül. Az égbolt régi, geometrikus leírását dinamikus csillagászattá alakította át.

22 Galileo Galilei Felfedezi a Jupiter négy holdját, amely megerősíti hitét a kopernikuszi világkép helyességében, majd felfedezi a Szaturnusz bolygó gyűrűjét és a napfoltokat.

23 Isaac Newton Newton azt a következtetést vonta le, hogy annak a centripetális erőnek, amely a bolygókat a Nap körüli pályán tartja, a bolygó és a Nap négyzetes távolságával kell csökkennie. Eddig tart általában a fizikakönyv. Majd jön Einsten és az „ezt már nem értem” rész.

24 William Herschel Elsőként ő kezdte módszeresen, a csillagok eloszlásának vizsgálatával feszegetni a Tejútrendszer mibenlétének kérdését, és ő ismerte fel először, hogy egy valamiféle karokkal-nyúlványokkal rendelkező ovális térrészben eloszló csillagok rendszere a Tejút.

25 Henrietta Leavitt A Kis és a Nagy Magelán Felhő változócsillagait vizsgálta fotografikus észlelések alapján Felfedezte a cefeidák periódus-fényesség relációját (PL reláció) Ezen felfedezés jelentőségét nehéz lenne túlbecsülni. Cefeidának hívják a változó fényességű, pulzáló csillagok.

26 Edwin Hubble Közeli galaxisok távolságban történő elhelyezése A vörös eltolódás (Doppler effektus) révén történő táguló világegyetem modell megalkotása

27 Albert Einstein 1889-1953 Általános és speciális relativitás elmélet
Az idő és a tér nem statikus fogalmak Einstein matematikai alapon jutott el felfedezéseihez, amik ezért szilárdak, szinte megtámadhatatlanok voltak. Innentől kezdve újra kellett értékelni sok-mindent.

28 Az ősrobbanás elmélete
Mára az ősrobbanás elmélete egyre megalapozottabb. Iskolákban tanítják. De ez nem volt mindig így.

29 Az idő kezdetén A világegyetem létezik Van kezdete Valami okozta
Személyes Személytelen Semmi sem okozta Nincs kezdete. Miért nem lehetséges? Nincs kezdet – mindig is létezett (ha ez igaz, akkor már halottak lennénk, mert minden energiát elhasználtunk volna. * Ez egy nagyon népszerű elmélet volt az ateisták körében – Állandó Állapot Elmélet, amíg 1929 Hubble nevű fizikus – felfedezte, hogy a távoli csillagok által kibocsátott fény más frekvenciájú, mutatva, hogy ezek nagy sebességgel távolodnak – „Vörös eltolódás” van a spektrumképükben (EX: Car coming towards you and then going away from you) Számára és más tudosok számára is ez arra utalt, hogy a világegyetemünk egy robbanás eredmény, ezt hívják ŐSROBBANÁS elméletnek Ez az elmélet egy mikrohullámú tartományban kibocsájtott háttérsugárzást jósolt meg (1964) ben Műholdas mérések nagy pontossággal igazolták ezt a feltevést. Az eredmény igazolja az elméletet – legjobb tudományos bizonyíték.

30 Az ősrobbanás elméletének kialakulása
Georg Lemaître, 1929: „ A Világegyetem végtelenül kicsi és végtelenül görbült volt, az összes anyag és energia egy pontban zsúfolódott össze.” Arthur Eddington, 1933: az első komoly számítások Fred Hoyle, 1950: csúfnév: Nagy Bumm (Big Bang) 37 évvel Hubble felfedezése után 1976-ban (31 évvel ezelőtt) John Gribbin fizikus a híres „Nature” folyóiratban a következőt írta: az Ősrobbanás elméletével a legnagyobb probléma filozófiai jellegű, mi volt az Ősrobbanás előtt? Ez az érv adta alapját az Állandó Állapot elméletnek. Sajnos ez az elmélet már ellentmond a legújabb megfigyeléseknek. Javaslata a probléma megoldására: egy Oszcilláló Világegyetem – sok sok kezdet - találkoztam valakivel, aki ebben hisz * Volt valós tudományos tény e mögött? Nem, csak filozófai. - később be is bizonyosodott, hogy ez téves: Nincs elég anyag a világegyetemeben, hogy a gravitáció hatására újra zsugorodni kezdjen. Sőt nem volt EGYETLEN EGY bizonyíték sem, ami alátámasztotta. Az elmélet a hinduizmusból indult ki.

31 A kozmikus háttérsugárzás
George GAMOW – 1968 A héliumtöbblet magyarázata Arno A. PENZIAS ( ) és Robert W. WILSON ( ) A kozmikus háttérsugárzás műholdas műszerekkel történő mérése 1978 Nobel díj

32 Stephen Hawking „Az időnek kezdete van”
Anyag, energia, tér és idő az ŐSROBBANÁS során keletkeztek – SOK BIZONYÍTÉK Híres deista ebben hisz, ő része volt az elmélet kidolgozásának (ebben hisz, de mégsem) ** Stephen Hawking „Az idő rövid története” – fizikus, kozmológus ... „az időnek kezdete van" De nem vezeti le ezt a következtetést, hogy ez mit is jelent. Az emberek nagyon élvezték ... De a következő könyvében már másképp ír: ... „ez csak egy javaslat. Nem lehet igazán más módon eljutni ide." Más szóval: csak filozófia. Legújabb könyve: A világegyetem története dióhéjban.

33 A csillagkor története
s ö t é t k o r Tejútrendszer ősrobbanás Naprendszer kozmikus háttérsugárzás az első csillagok Kozmikus naptár Ha az ősrobbanás január 1-én történt, és ma december 31-e van, akkor: A tejútrendszer kialakulása május 3-án történt A naprendszer szeptember 14-én alakult ki, A Földön élet legkorábban szeptember 30-án alakulhatott ki, és az oxigéndús légkör csak december 1-re. A dinoszauruszok kihalása december 30-án délutánra tehető, és Az ember léte az év utolsó 10 percére tehető, ebből az általunk ismert történelem az utolsó 10 másodpercet jelenti. az első galaxisok jelenkor 0 0,0003 0, milliárd év

34 John Maddox „Nature” folyóirat főszerkesztője (1993)
„Az ősrobbanás elegendő bizonyíték a Teremtő létezésére.” Ennek ellenére továbbra is bizonyítékokat keres ellene, ez nem állja meg a helyét. De mit is jelent az ősrobbanás? Milyen következtetéseket vonnak le ebből a tudósok? John Maddox – fizikus, kémikus, a „Nature” – legjelentősebb tudományos folyóirat főszerkesztője

35 Dr. Robert Jastrow NASA Űrkutatási „Goddard” Intézetének alapítója és igazgatója: „A tudós múltra vonatkozó kutatása véget ér a teremtés pillanatával. Ez egy egyre furcsább fejlemény, a teológusokat kivéve mindenki számára teljesen váratlan... Ebben a pillanatban úgy tűnik, hogy a tudomány soha nem lesz képes lerántani a leplet a teremtés rejtélyéről.” Talán létezik biztos magyarázat a Világegyetem robbanásszerű születésére, de ha létezik is, a tudomány képtelen megtalálni ezt a magyarázatot. A tudós múltra vonatkozó kutatása véget ér a teremtés pillanatával. Ez egy egyre furcsább fejlemény, a teológusokat kivéve mindenki számára teljesen váratlan. Ők mindig is elfogadták a Biblia szavait: Kezdetben teremtette Istern a mennyet és a földet... Ebben a pillanatban úgy tűnik, hogy a tudomány soha nem lesz képes lerántani a leplet a teremtés rejtélyéről. Az értelem hatalmában bízó tudós számára a történet vége olyan, mint egy rossz álom. Megmászta a tudatlanság hegyét, már majdnem felér a legmagasabb csúcsra, és ahogy felhúzza magát a sziklákon szembetalálja magát a teológusokkal, akik már évszázadok óta ott ültek.

36 Antropikus világegyetem
Befejezésül egy a modern kutatások során igen érdekes és meggyőző érv a világegyetem nem véletlenszerű keletkezésére.

37 Antropikus világegyetem
2 %-kal erősebb nukleáris kölcsönhatás: nem keletkeznének protonok (atomok, molekulák) 2 %-kal gyengébb nukleáris kölcsönhatás: a héliumnál nehezebb elemek instabilak lennének kissé erősebb elektromágneses kölcsönhatás: a csillagok néhány millió év alatt kiégnének kissé gyengébb elektromágneses kölcsönhatás: hideg, sötét csillagok Az antropikus elv alapja az, hogy az Univerzum kialakulását, a csillagok fejlődését és más folyamatokat tárgyaló fizikai modellek eredményei nagyon érzékenyen változnak, ha megváltoztatjuk a modellekben szereplő alapvető fizikai állandók értékeit. Ilyen alapvető fizikai állandók az elektron, a proton és a neutron tömegei valamint az erős, elektromágneses, gyenge és erős kölcsönhatások erősségei. Ezek az állandók finomhangoltaknak tekinthetők abban az értelemben, hogy értékeiknek, pontosabban a belőlük valamint a fénysebességből és a Planck-állandóból képzett dimenzió nélküli számok értékeinek nagyon kis változása olyan Világegyetem létének felelne meg, amelyben nem fejlődhetne ki az élet. In all: 40 different other parameters (other than the 32 mentioned here), which are needed csillagászati szempontból. Tudtad azt, hogy nem alakulhatott volna ki az élet a Földön, ha nincs a Jupiter? (2.5 times size of all other planets together), hogy távolt tartsa tőlünk az üstökösöket?

38 Következtetés A következtetést neked magadnak kell levonni.
Mik azok a következtetések, amiket én vonok le mindebből?

39 Következtetés A tudomány magyarázattal szolgál arra, hogy a világegyetemünknek volt kezdete, ez a kezdet kb milliárd évvel ezelőtt történt. Amikor is a semmiből létrejött az idő, az energia, az anyag és a tér! Az univerzumunk hihetetlen finomhangolása egy intelligens alkotóra utal! SLIDE És akkor minden okunk megvan arra, hogy megismerjük ezt az inteligens alkotót. A tudomány nem ellensége a hitnek! Sőt, minnél jobban megismerjük az Isten alkotta világot, annál inkább megerősödhet a hitünk a Biblia szavaiban!

40 Mit ír a Biblia? Mert ami megismerhető az Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra. Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. Rómaiak 1:19-20

41 Néhány idézet a teremtésről
1 Mózes 1:1 – Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. Zsidók 11:3 – Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható.

42 Kezdetben teremtette Isten...
Az élet kezdete – április 25. Az emberi faj kezdete – május 23. Az előadások 18 órakor kezdődnek Az eredetkutatásunk még nem ért véget, következtő alkalommal az élet keletkezését, majd a fajok kialakulását fogjuk megvizsgálni tudományos szemszögből.


Letölteni ppt "Kezdetben teremtette Isten..."

Hasonló előadás


Google Hirdetések