Dr. Fazakas Gergely Tamás Politika, vallás és irodalom a kora újkorban

Dr. Fazakas Gergely Tamás Politika, vallás és irodalom a kora újkorban
(speciálkollégium) Régi magyarországi irodalom 3. *A kurzus az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP A/2–11–1–2012–0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program” című kiemelt projekt keretei között valósult meg. . .

Tisztelt Hallgatók! A vizsgára úgy készüljenek, hogy a félévi előadásokon elmondott témákról beszélgetünk. Mégpedig úgy, hogy a vizsgázó foglalja össze az őt érdeklő témakört, kérdéseket, azt, hogy mi fogta meg, min gondolkodott el. Ez a könnyítést azonban azt is jelenti, hogy a beszélgetés második felében rákérdezek a félév más témáira is. Mindehhez segítséget nyújthat az alábbi diasor. Mindenképpen építsük be a kapcsolódó témák elbeszélésébe az alábbi öt darab, kötelezően olvasandó szakirodalmat, ha erre nem tér ki a vizsgázó, én rá fogok kérdezni. Ezeket a szövegeket mellékelem pdf-ben. 1. Vincze Hanna Orsolya, A királyi ajándék fordítói és fordításai = V. H. O., Helyzet, jelentés, Kolozsvár, Komp- Press – Korunk, 2010, 2. Uő, Kegyesség és buzgó serénység. Változatok hazaszeretetre = uo., 3. Kontler László, Fogalmak, konfliktusok, kontextusok: a fordítás problémája és az eszme-történet = „Politica philosophiai okoskodás” Politikai nyelvek és történeti kontextusok a középkortól a 20. századig, szerk. Fazakas Gergely Tamás - Miru György - Velkey Ferenc, Debrecen, Debreceni Egyetem, Történelmi Intézet, 2013, 4. Fazakas Gergely Tamás, A könyörgő uralkodó reprezentációja és az alázatosság beszédmódja a 17. század első felében = uo., 5. Uő, Kora újkori „nemzeti” imádságok nemzetközi összefüggésben: országos könyörgés és közösségi bűnbánat Bethlen Gábor idején = Régi magyar imakönyvek és imádságok, szerk. Bogár Judit, Piliscsaba, PPKE BTK, 2012 (Pázmány Irodalmi Műhely – Lelkiségtörténeti tanulmányok, 3), 71–90. . .

a politika és a vallás összefüggései a kora újkori irodalomban
Bevezetés: a politika és a vallás összefüggései a kora újkori irodalomban 1.) A politika és a vallás összefüggései és szétválasztása – a modern szekuláris társadalmak gyakori és fontos kérdése. - Vö. még a (modern) irodalom és a politika ambivalens viszonyával: Illyés Gyula: „hattyú és görény” metaforája) - De ld. a középkor és kora újkor eltérő jellegét 2.) A sok lehetséges aspektus közül vizsgálom: -a hatalmi-politikai tényezők és a transzcendens viszonyát, a hatalom és a kegyesség kapcsolatát a politikai hatalommal bírók kegyességgyakorlási szokásaik 3.) Pontosabban az ezeket megjelenítő szövegeket és kapcsolódó vizuális reprezentációkat értelmezem. Vagyis a fentiek reprezentációja érdekel: - hogyan jelenítették meg maguk a hatalmi tényezők, illetve az általuk működtetett propaganda, reprezentációs hagyomány és rend a fentieket – az alattvalók számára, a diplomáciában, a saját udvari, politikai környezetük számára. . .

Ám ha tudattalan is, akkor is megjelenítődik valamiképp.
4.) A viszonyulás lehet reflektív vagy tudattalan, pozitív mintaként vagy elrettentő példaként megmutatkozó. Ám ha tudattalan is, akkor is megjelenítődik valamiképp. 5.) A politikai jellegű hatalommal bírók saját érdekeik szerint, az adott helyzetben legmegfelelőbb szempontból értelmezik és jelenítik meg a religiozitáshoz való kapcsolódásukat, vagy éppen tagadják annak meglétét. Ez az értelmezés és annak (politikai, irodalmi, képzőművészeti) reprezentációi függhetnek: az adott történeti kontextustól, vallási-kegyességi hagyományoktól, regionális szokásoktól, gazdasági helyzettől, nemzetiségi és etnikai, oktatási és tudományos összefüggésektől, akár még a természeti környezet változásaitól is. . .

6.) Az engem elsősorban érdeklő kérdések
miféle mechanizmusok működését figyelhetjük meg a múlt, jelesül a kora újkor magyarországi keresztény hatalmi központjainak hatalomgyakorlásában - az erdélyi fejedelmek és protestáns főurak hatalomgyakorlása - a bécsi udvar hatalomgyakorlása - a magyarországi katolikus és protestáns főurak - a katolikus főpapi udvarok - a protestáns felekezeti központok - a városi magisztrátusok . .

Különösen érdekes az adott uralkodó / főúr / főpap stb
Különösen érdekes az adott uralkodó / főúr / főpap stb. kegyességének és vallásosságának szöveges és képzőművészeti reprezentációja. ezek megélésének és megjelenítésének milyen szerepe volt, mi volt a funkciójuk a hatalom propagandarendszerében, milyen simulatiós és dissimulatiós hatalmi technikákat ismerhetünk fel. miként beszéltek, illetve hogyan írták elő a kegyesség gyakorlását és reprezentációját az uralkodó számára: a különböző műfajú, valódi vagy kvázi fejedelemtükrökként értelmezhető szövegekben. . .

b) A hatalmi apparátusok által irányított, ún
b) A hatalmi apparátusok által irányított, ún. „országos” könyörgések, böjtök és hálaadások feltárásával foglalkozik, egy nemzetközileg is friss kutatás. E feltárást óvatosan adaptálva célom, hogy a 17. század eleji Kárpát-medence országos (főképp erdélyi, kisebb részben magyarországi, elsősorban a protestáns felekezetekhez köthető) alkalmainak adatbázisát építsem fel, illetve a vonatkozó szövegek és a teljes alkalmak értelmezését tűzzem ki célul. . .

7.) A kérdés vizsgálatának jelentősége, tétje:
- A hatalom viszonyulása a transzcendenciához és e viszonyulás megjelenítése befolyásolhatja az adott társadalom, gazdaság, politika, kultúra, vallásosság stb. működését, létét - A középkor és kora újkor kutatásában, megértésében releváns és autentikus kérdésnek tűnik, rendkívül sok ilyen reflexió született a 18/19. sz. fordulójáig, részben persze azóta is. - Ennek szisztematikus kutatása egyelőre hiányzik, ám sok ide kapcsolható részvizsgálat született. - A kutatás eredményei számos elemében eltérnek a modernitás és a jelenkor tapasztalataitól: a múlt és múltbeli szövegek értelmezésének hermeneutikai szempontból izgalmas példája lehet egy ilyen áttekintő elemzés. Erre a jelentőség felől vizsgálódó hermeneutikai alapkérdésre a kutatásmódszertani szempontok vázolása után fogok reflektálni. . .

8.) Kutatásmódszertani kérdések:
Történetileg szorosan kontextualizáló kutatások szükségessége a jelen horizonttól markánsan eltérő kérdéskör értelmezéséhez. (Alább tehát visszatérek arra, hogy ennek a jelen gondolkodási horizont számára is milyen relevanciája és haszna van.) A Reinhart Koselleck fémjelezte német fogalomtörténeti iskola A cambridge-i gyökerű „új” eszmetörténeti kutatások (Quentin Skinner, John Pocock, John Dunn, Richard Tuck, István Hont) és magyarországi recepciója: Horkay Hörcher Ferenc, Bene Sándor, Trencsényi Balázs, Szabó Márton és Kontler László stb. Ehhez kapcsolódóan a politikai nyelvek (beszédmódok) kutatása – értelmezési lehetőségei fontosak. A politikai nyelvek kutatásának a politikai teológia antropológiai jellegű megközelítésével is találkoznia kell. Ez a találkozás például a politikai és a vallásos nyelvek, valamint a gesztusok kutatását jelenti a hatalom összefüggésében: . .

Például a térdeplés kérdését mint a vallási és a politikai
hatalom alá rendelés testi megnyilvánulását és az alázatosság kérdését – ld. a levett koronát és egyéb uralkodói attribútumokat (később foglalkozunk ezzel) Rudolf Hoffhalter nyomdász (Alsólendva, Drávavásárhely, Debrecen, Várad) nyomdadísze a 16. sz. második feléből. . .

a bibliai gyökerű tropológia és toposzrendszer vizsgálata;
Az ekképp vizsgálandó szöveges és vizuális reprezentációkon nagyon fontos kérdés az uralkodói vallásosság és kegyesség szempontja, ezen belül pedig az isteni hatalom földi leképezésének, megjelenítésének az államjogi kérdésekkel is érintkező problémája; a bibliai gyökerű tropológia és toposzrendszer vizsgálata; Az alázatosság (humilitas) beszédmódjának értelmezési lehetősége a kegyes, elsősorban könyörgő uralkodó reprezentációinak összefüggésében. Stb. stb. . .

A nyomtatott kiadványok illusztrációit: fa- és rézmetszetek
9.) Források A kora újkori Mo-on nagyrészt hiányoznak a valódi politikaelméleti értekezések Ezért nyomtatott és kéziratos imádságokat, elmélkedéseket, vallásos társulati kiadványokat, prédikációkat, történeti, jogi és egyháztörténeti munkákat, a levelezéseket, világi és egyházi törvényeket, zsinati jegyzőkönyveket, végrendeleteket, stb. érdemes figyelembe venni A nyomtatott kiadványok illusztrációit: fa- és rézmetszetek Képzőművészeti alkotások (festmények, szobrok stb.) Az egyéb tárgyi kultúra (votívtárgyak stb.) is fontos forrás. . .

Általában: gyakori kérdés, lenéző vagy vádaskodó felhanggal:
Visszatérés az egyelőre röviden bemutatott kutatás jelentőségét és hasznát vizsgáló hermeneutikai alapkérdésre Távolabbról közelítek a kurzusunkon (1) vizsgált szövegek, (2) felmerülő módszertani és elméleti keret jelentőségének és hasznának értelmezéséhez. Általában: gyakori kérdés, lenéző vagy vádaskodó felhanggal: Múltbéli problémák és régen írott szövegek nemzetközi és hazai kutatásai bírnak-e bármiféle relevanciával a jelen számára? Az elvárás: a bölcsészettudományi kutatások közvetlen hasznossága: „Historia est magistra vitae.” De mire okít minket jelen életünkben a múlt mint tanítómester? . .

I.) A bölcsészettudomány társadalmi hasznosságának újragondolása
Lásd ehhez pl. Friedrich Nietzsche A történelem hasznáról és káráról c as „korszerűtlen elmélkedés”-ét. Az újragondolás szükségességének okai: 1.) A jelen és a jövő bölcsészgenerációi iránt érzett felelősségünk. 2.) A bölcsészettudományokat művelő tudósok aktuális kutatási ambíciói. 3.) Az (anyagi és emberi) erőforrások újraelosztásának igénye és a tágabb diszciplináris, illetve társadalmi megbecsülés elnyerésének vágya. 4.) Abbéli meggyőződésünk, hogy a kultúrát, a különböző társadalmi és kulturális jelenségeket, artefaktumokat rendszerező, kanonizáló bölcsészettudományok nélkül az emberiség nem nagyon tudna meglenni. . .

II/A) A tekintélyvesztés okai:
II.) A humaniórák tekintélyének háttérbe szorulása vs. társadalmi hasznosságuk II/A) A tekintélyvesztés okai: 1.) Az elmúlt bő fél évszázad társadalmi, demográfiai és gazdasági változásai. 2.) A mediális környezet átalakulása. 3.) Az oktatás- és tudományfinanszírozás koncepciótlansága. 4.) A politika cinizmusa. 5.) Szerepe van e térvesztésben maguknak a bölcsészet- és kultúratudományoknak és a humán értelmiségieknek is. „Az a tudomány, amely tudását nem juttatja el a társadalomhoz, semmibe veszi társadalmi tartozását, és végül maga is hibás abban, ha a társadalom megvonja tőle az anyagi támogatást.” (Ottmar Ette) . .

„Fikcionális életmodellek és színre vitt életformák”.
II/B) Éppen az irodalom- és művelődéstörténeti kutatások lehetnek képesek „az életben használatos” tudást közvetíteni a társadalom számára. Ugyanis az irodalmi művek és a nem fikciós munkákként értelmezhető történeti dokumentumok az Ette szerinti „életismeret” (Lebenswissen) tanúi. „Fikcionális életmodellek és színre vitt életformák”. - Azaz olyan kimeríthetetlen tárházat jelentenek a mindenkori jelen és jövő megélése számára, amire egyetlen természettudományos diszciplína, egyetlen élettudomány sem képes. . .

Közös jellemzőjük e kontextualista kutatásoknak, hogy
III.) A szkepszis: akadálytalanul aktualizálható-e minden bölcsészettudományi teória és módszertan A szkepszis megfogalmazása az erős kontextualizálást célul kitűző történeti, és irodalomtörténeti iskolák felől merülhet fel elsősorban. Különösen is a cambridge-i gyökerű új eszmetörténeti (intellectual history) kutatások irányából. Közös jellemzőjük e kontextualista kutatásoknak, hogy a jelen horizontjának kérdéstorzító hatását támadják, anakronizmusnak tartva ezt. Ld. pl.: Quentin Skinner, Jelentés és megértés az eszmetörténetben (1969) = A koramodern politikai eszmetörténet cambridge-i látképe, szerk. Horkay Hörcher Ferenc, Pécs, 1997, 7–54. - uő, Meaning and Understanding in the History of Ideas = uő,Visions of Politics. I. Regarding Method, Cambridge, 2002, 57–89; - uő, Interpretation and the Understanding of Speech Acts, uo., 103–127; - Skinner írásaiból kiindulva, az anakronizmus problémáját legújabban részletezi: Sami Syrjämäki, Sins of a Historian: Perspectives on the Problem of Anachronism (Academic Dissertation, Tampere, 2011. . .

III/A) A történetileg kontextualizáló iskolákkal
(főképp a cambridge-i új eszmetörténet-írással, jelesül Quentin Skinnerrel) szembeni bírálatok 1970-es évektől többen bírálják a kontextualista, illetve intencionalista (szerzői szándékot rekonstruáló) értelmezésmódot. Skinner kritikusai szerint ő pusztán antikvárius érdeklődéssel, az aktualizálás minden lehetőségét elvetve tekint a kora újkori szövegekre. - Az 1990-es évek második felétől Skinner vitapartnerei két dolgot hangsúlyoztka a kontextualizáló eszmetörténet-írás népszerűségének, előtérbe kerülésének következtében: - Egyrészt attól tartottak, hogy a normatív (történetileg kevéssé kontextualizáló) politikafilozófiai megközelítések, illetve a klasszikus eszmetörténeti értelmezések (history of ideas) tűnhetnek el. - Másrészt (például Yves Charles Zarka) hermeneutikai szempontból lehetetlennek látták Skinnernek a jelen nézőpontját figyelmen kívül hagyni akaró, múltra vonatkozó megközelítéseit. . .

III/B) Skinner álláspontja
Vitatja, hogy csupán a múlt olyan szegmenseivel, olyan szövegekkel kellene foglalkozzunk, amelyek valamiképpen ismerősek a jelen számára. - Ebben kapcsolatot láthatunk a Reinhardt Koselleck fémjelezte, 1970-es években megerősödött német fogalomtörténeti iskola felfogásával. Lásd a Geschichtliche Grudbegriffe kutatásait. . .

III/C) A vita mérlegelése
Hermeneutikai tekintetben; ill. a jelen és múlt viszonyának értelmezésében azért nem homogén ez a 1960-as években formálódni kezdett (politikai) eszmetörténet-írás: a vitatói is árnyaltan látják a különbségeket. Skinner az olyan felismerésnek tulajdonít értéket, tanulságot, amely „nem annyira a jelennel alkotott folytonosságot, mint inkább annak kontrasztját tárja fel számunkra”. E régi, számunkra idegen szövegek (kultúrák, jelenségek stb.) „a mindenkori politikai etika” és „cselekvés” „mércéjévé” lehetnek számunkra (Kontler László), éppen a különbségek miatt. . .

IV.) Hatalom és transzcendencia a kora újkorban –
Épp ez, a jelen kurzus során vizsgált kérdés kínálkozhat tesztként egy történetileg kontextualizáló beszédmód-kutatás számára Megismétlem az előző órán feltett kérdést és alkérdéseket: A kora újkori, elsősorban 17. századi magyarországi és európai hatalmi, politikai tényezők miképpen viszonyultak a transzcendencia kérdéseihez? milyen beszédmódokat megszólaltatva jelenítették meg ezt a viszonyulást politikájukban? az alattvalókkal való kapcsolataikban? propagandájuk a mindezeket reprezentáló szövegekben, képi ábrázolásokon? a saját kegyességgyakorlásukban (vö. alázatosság)? . .

Életidegen tanítómester-e az élet idegen tanítómestere?
. .

Az előző órai gondolatmenet összegzése:
A fenti áttekintés elején felidézett kérdés: - a szigorúan kontextualizáló történeti, irodalomtörténeti kutatások eredményei bírnak-e relevanciával a jelen gondolkodási horizontja számára? Így módosítandó: a kontextualizáló megközelítések módszertana és elmélete szempontjából következetesek vagyunk-e, ha: a jelen számára értelmezhető „mérce” állítását, „haszon” fellelését várjuk el a tőlünk idegen (jelen horizontunktól igen eltérő) múltbeli szövegek értelmezésétől? . .

A kérdésfelvetésnek van ugyan kockázata:
a bölcsészettudományok hasznosságának külső (finanszírozói, társadalmi stb.) megkérdőjelezése is lehet a következménye, ha mi saját magunkat is megkérdőjelezzük Azonban a kérdésfelvetés tétje: - ha a bölcsészek módszertani és elméleti igényessége és következetessége, azaz szakmai önbecsülése (és így külső megbecsülése is!) elsődleges, akkor éppen a kutatások bármi áron, azaz elvtelen elméleti, módszertani kompromisszumokkal történő társadalmi haszonkeresés nem lenne hasznos ha következetesen kontextualizálunk: éppen a múlt és a múltbéli szövegek tőlünk való idegensége , kontrasztja lehet mérce, akár a „mindenkori politikai etika” és „cselekvés” számára is (Skinner, Kontler stb.) az Ottmar Ette által leírt „életismeret”-tárház számára a kontextualizáló kutatások közvetítette tudása is nagyon fontos . .

Visszatérés a fent röviden áttekintett kutatásmódszertani kérdésekhez:
A kontextualizáló szöveg- és múltértelmezések közül a cambridge-i eszmetörténeti iskola előtérbe állítása Vö. a kora újkori politika-vallás-irodalom forrásadottságaival: Magyarországon évszázadokon át alig keletkeztek „első szándékú” politikai szövegek (Bene S.) → Az egyes politikai nyelvek vizsgálatába ezért számos más műfaj, regiszter vonható, vonandó be → a mi kutatásaink szempontjából azzal a figyelemmel, hogy mely szövegek teológiai nyelve „mögül” hallhatunk meg egy-egy politikai beszédmódot, → de arra is figyelnünk kell, hogy mely szövegek „mögül” nem hallunk politikaiként is értelmezhető nyelvet, vagy esetleg nem ugyanazt halljuk, mint amit már „első szándékú” politikai szövegekben felismertünk. (Vö. Bene Sándor Eszmetörténet és irodalomtörténet. A magyar politikai hagyomány kutatása. Budapesti Könyvszemle, 19. évf. (2007) 1. sz. 50–64; Hargittay Emil: Gloria, fama, literatura. Az uralkodói eszmény a régi magyarországi fejedelmi tükrökben. (Historia Litteraria, 10.) Budapest, –16.) . .

De angolul sem teljesen evidens a megnevezése.
A cambridge-i gyökerű, kontextualizáló eszmetörténeti (intellectual history) kutatások (Quentin Skinner, John Pocock, John Dunn, Richard Tuck, István Hont) és magyarországi recepciója: Horkay Hörcher Ferenc, Bene Sándor, Trencsényi Balázs, Szabó Márton és Kontler László stb. ) - E történetírói irányzatnak nincsen állandósult magyar neve (új, új típusú vagy cambridge-i gyökerű eszmetörténeti iskolaként emlegetik). De angolul sem teljesen evidens a megnevezése. (Erről lásd Scheibner Tamás: Három hagyomány az angol-amerikai eszmetörténet-írásban. Helikon. Irodalomtudományi Szemle, 55. évf. (2009) 1–2. sz. 36–49.) Újabban Skinner collingwoodiánus történetírásról beszél. (Erről lásd Kontler László: Fordítás és összehasonlítás a kora újkori eszmetörténetben. Helikon. Irodalomtudományi Szemle, 55. évf. (2009) 1–2. sz. 161.) . .

Az előző órán egy típusát jeleztem
a cambridge-i gyökerű eszmetörténeti kutatásnak: . .

Ez a találkozás például a politikai és a vallásos nyelvek, valamint
1.) A politikai nyelvek kutatásának a politikai teológia antropológiai jellegű megközelítésével is találkoznia kell. Ez a találkozás például a politikai és a vallásos nyelvek, valamint A gesztusok kutatását jelenti a hatalom összefüggésében: . .

Például a térdeplés kérdését mint a vallási és a politikai
hatalom alá rendelés testi megnyilvánulását és az alázatosság kérdését – ld. a levett koronát és egyéb uralkodói attribútumokat (később foglalkozunk ezzel) Rudolf Hoffhalter nyomdász (Alsólendva, Drávavásárhely, Debrecen, Várad) nyomdadísze a 16. sz. második feléből. . .

Még két fontos ága van: 2) A politikai művek irodalmi karakterét a fentiek keretében vizsgáló retorikai megközelítések és toposzkutatások: (Lásd ehhez Skinner, Quentin: Értelem és retorika Hobbes filozófiájában. Helikon. Irodalomtudományi Szemle, 55. évf. (2009) 1–2. sz. 67.) Ld. Nálunk Bene S. kutatásait, ill. az ezt megelőző Tarnai-Kecskeméti-Tüskés-Bitskey-Imre-Győri stb. kutatásokat) . .

- Reinhart Koselleck fogalomtörténeti kutatásaihoz,
3) A cambridge-i eszmetörténeti iskolához kapcsolódóan a (pocockiánus) politikai nyelvek/beszédmódok kutatása a legfontosabb, talán ez vált a legnépszerűbbé a különböző történeti kontextusokban értelmezők között - Reinhart Koselleck fogalomtörténeti kutatásaihoz, a Quentin Skinner-féle egyéni politikai nyelvhasználati kutatáshoz, ill. a politikaiként értett szövegek eredeti szándékainak a beszédcselekvés kontextusában történő vizsgálatához képest. . .

- A kelet-közép-európai (irodalom)történészi gyakorlatban is ez a metódus használt leginkább.
- Pocock nyomán végzik a politikai cselekvések – gyakran intézményesülő – diszkurzív kereteinek rekonstrukcióját, alaposan kontextualizáló módon elemezve a politikaiként értelmezett nyelvhasználatok történetét. Erről: Trencsényi Balázs: Eszmetörténeti program és módszertani adaptáció. In: uő.: A politika nyelvei, 39–44.) Takáts József: Politikai beszédmódok a magyar 19. század elején. Egy tervezett kutatás hipotézise. In: uő.: Megfigyelt megfigyelők. Irodalomtörténeti tanulmányok és bírálatok. [Budapest], –173., 199–201. uő.: Modern magyar politikai eszmetörténet. Budapest, 2007. Debreczeni Attila: Tudós hazafiak és érzékeny emberek. Integráció és elkülönülés a XVIII. század végének magyar irodalmában. Bp., –71. . .

A fogalomhasználat keveredik a szakirodalomban. DE:
Terminológiai kérdés: A NYELV/BESZÉDMÓD SEGÉDFOGALOMRÓL a politikai „nyelvek” kutatásában A fogalomhasználat keveredik a szakirodalomban. DE: Pocock sem mindig tulajdonított nagy jelentőséget az ilyen típusú purizmusnak, s a politikai nyelv, diskurzus (beszédmód) és paradigma kifejezések használatát „fél-ironikusan” cserélgette, reflektálva ezzel a különböző tudományos megközelítési keretek és divatok befolyására is. Hiszen a korabeli „diszkurzív cselekvők a legtöbbször nem nyelvként hivatkoznak” ezekre az – utólagos kutatás által akként látott, körülhatárolható diszkurzív keretként értelmezett – jelenségekre. Pocock a „politika nyelvei” vagy a „politikai gondolkodás nyelvei” szóhasználatot magyarázta a kvázi szinonimákként használt idiómákkal, retorikával, a diskurzus módozataival vagy a politikáról való beszéd eljárásaival, de elsősorban a nyelvek alatti, azokon belüli elemekként nevezte meg ez utóbbiakat, olyan megkülönböztethető nyelvjátékokként, amelyek mindegyikének saját szótára, szabályai, előfeltételei és implikációi, tónusa és stílusa van. . .

Ennél sokszor még kuszább a politikai nyelvekről/beszédmódokról szóló szakirodalom segédfogalom-használata: például a kosellecki, illetve sok más gyakorlatból származó kifejezések kerülnek be, kvázi szinonimákként (?): kulcsfogalom, fogalmi háló, fogalomhasználat, téma, nyelvi keret, szóhasználat, szótár, beszéd, beszédrend, narratíva, érvelésmód, stratégia, érték, előfeltevés, norma, elmélet, jelenség stb. . .

Sőt, több tanulmány a politikai nyelv kifejezést nem is mindig a cambridge-i gyökerű eszmetörténet-írásból ismert jelentésmezőben használja. Hanem: a hatalmat gyakorlók vagy a tágabb értelemben vett politizáló közösség nyelvhasználatának, érvelésének vagy diplomáciai szóhasználatának, ill. a politikai közélet nyelvének általánosabb és eszközszerű jelölőjeként. a politikai (egyházi és világi) irányítás és államapparátus által használt konkrét nyelv értelmében, miszerint államelméleti és politikai következményekkel jár az, hogy egy országot milyen nyelven kormányoznak. a politika nyelveit mint különböző médiumokat elemzik: azaz például a politika vizuális információátadás formájában is megszólalhat, ami a politika egyik nyelvét jelenti, ezen keresztül érvényesül például a politikai hatalom szándéka. . .

Ám a túl laza szóhasználat pontatlanságokhoz vezethet.
A segédterminusok akkurátus pontosítása fontos, de óriásfogalommá növesztve a politikai nyelv vagy a beszédmód kifejezés akár önálló ágenssé is válhat, ahelyett, hogy alakzatként funkcionálna. Ám a túl laza szóhasználat pontatlanságokhoz vezethet. (Vö. Takáts József: Antropológiai látásmód és irodalomtörténet-írás. In: uő.: Megfigyelt megfigyelők, 40.) Pl.: Debreczeni Attila, aki monográfiájában határozott döntést hozott. Kizárólag a beszédmód kifejezést használta a politikai nyelvek (pocockiánus) leírására, s még a diskurzust sem tekintette ennek szinonimájaként: ez utóbbit „»diszciplínák, megközelítési módok« értelemben alkalmaz[ta] (pl. filozófiatörténeti, retorikai, esztétikai, antropológiai stb. diskurzus)”. Debreczeni: Tudós hazafiak, 67. . .

A politikai nyelvek/beszédmódok kutatásának kockázata: az isme-retelméleti szkepszis:
milyen következményei vannak az önálló jelenségekként értett újabb és újabb politikai nyelvek/beszédmódok megnevezésének, vagyis miképpen kontrollálható a terminológiai infláció (azaz: újabb és újabb politikai nyelvek elnevezése)? milyen következményei vannak, ha (némileg hasonlóan a korszakokon átívelő kosellecki fogalomtörténet-íráshoz) „ugyanazt” a nyelvet/beszédmódot, illetve szótárat, trópusokat stb. detektáljuk egymástól nagyon távol eső és különböző időbeli és/vagy térbeli (regionális, felekezeti, nemzeti stb.) kontextusokban? (Azért, mert ugyanúgy nevezzük meg a különböző kontextusok – talán - különböző nyelveit/beszédmódjait, hiszen ugyanannak a jelenségnek, illetve már önmagában is: jelenségnek, azaz körülhatárolható diszkurzív egységnek akarjuk látni ezeket.) . .

Ez az „azonosság” a kontextualista eszmetörténészeket mindig zavarta.
Megj.: Ez az „azonosság” a kontextualista eszmetörténészeket mindig zavarta. A problémát már Skinner programadó tanulmánya érintette, természetesen még nem a politikai nyelvek pocockiánus leírása kapcsán, hanem az Arthur O. Lovejoy szerinti eszmék mint állítólagos egységek történeti korszakokon átívelő továbbélésének „hamis állandóságát” jelezve, s felmutatva, hogy nem az utópia, a haladás, az egyenlőség, a szuverenitás, az igazságszolgáltatás, a természetjog stb. „kifejezések” története írható meg, hanem csupán „az egy adott kifejezéssel tett kijelentések története”. Skinner: Jelentés és megértés, 13–16., 36–40., az idézet: 40. A politikai nyelvek változékonyságáról lásd Szűcs Zoltán Gábor: A diszkurzív politikatudomány mint politikai diskurzustörténet. Tudományszemléleti és módszertani esszé. (Műhelytanulmányok, 2.) Miskolc, . .

Nem egységes az egyes pol
Nem egységes az egyes pol. nyelvek/beszédmódok egymáshoz való viszonyának értelmezése a szakirodalomban. Pl.: van, aki a republikanizmus politikai nyelvét nagyjából a spártai plutarkhizmus beszédmódjával tudja azonosítani, van, aki csak az előbbit tekinti politikai nyelvnek, amelyen belül értelmezi az utóbbit mint kontextusoktól függő toposzrendszer jelentéseit, gyakoriságát, használatát. még szinkrón metszetben sem egyértelmű egy-egy politikai nyelv/beszédmód szakirodalmi megítélése. Takáts Józseffel ellentétben Debreczeni Attila nem tekinti önálló politikai beszédmódnak az ősi alkotmányra hivatkozást, hanem a republikánus nyelv részének (Tudós hazafiak, 222.); némileg ahhoz hasonlóan, ahogyan az idézett Pocock (The Concept of a Language, 20–22.) nyelvek alatti (sublanguage) elemekként különített el bizonyos saját szótárral rendelkező jelenségeket. . .

nehéz azonos vagy hasonló fogalmak, szemantikai bokrok különböző idő- és térbeli kontextusokban való használata között meglátni a különbséget: a longue durée kockázata. ezért inkább annak van tétje, hogy a különböző, például a 18–19. század fordulóján meghatározó politikai nyelvek, beszédmódok közül melyek nincsenek, alig vannak jelen, vagy nagyon másként értelmezhetők a korábbi és későbbi időszakokban, illetve eltérő (nyelvi) hagyományú régiókban. Valamint: mely megszólalások értelmezhetők úgy újra, mint amelyek akár nem is utalnak önálló jelenségekre, azaz nem nevezhetők meg önálló politikai beszédmódként/nyelvként vagy azok elemeiként – ha egyáltalán léteznek ilyen diszkurzív egységek. . .

A kegyes uralkodói alázatosság beszédmódja a kora újkorban
(a megalázkodás, a gyengeség és a vallásosság nyilvános performálása) - irodalom-, teológia-, kegyesség- és kultúrtörténeti, ill. történeti-antropológiai kutatások - elterjedtnek látszik e beszédmód a közép- és kora újkorban - az eddigiekben vázolt, történetileg kontextualizáló megközelítésmódom azonban nem engedi meg a nagyobb időbeli és térbeli kontextus használatát - ezért időbeli és térbeli szűkítés, hogy koherensnek tűnő diszkurzív hagyományt értelmezek: - a 17. sz. első pár évtizedében - protestáns (főképp református) szerzőktől, prédikátoroktól származó fordítások és eredeti munkák - különböző műfajú szövegeket megvizsgálva - elsősorban Magyarország keleti részén: a Tiszántúlon és Erdélyben, illetve a Felföldön . .

(részben John Pocock nyomán), hogy:
A hatalom és a kegyesség, illetve uralkodói alázat 17. század eleji viszonyát megjelenítő diskurzusokat értelmezve azt vizsgálom (részben John Pocock nyomán), hogy: 1.) miképpen azonosíthatók korabeli kulcsszavakként egyes kifejezések? 2.) hogyan válnak számunkra láthatóvá ezek szemantikai mezejének értelmezésével az egyes, a kortársak számára talán reprodukálható (! – ettől lehet nyelvről beszéni) diszkurzív hagyományok? 3.) milyen reflektáltsággal jelennek meg e beszédmódok a kora újkori katolikus és protestáns magyarországi használatban? Az előző órákon elemzett módszertani probléma összegzése és aktualizálása: - az egyes kifejezések (kegyesség, alázatosság, bűnbánattartás, bocsánatkérés), az esetleges alaki hasonlóságuk ellenére ugyanis, más használatúak és jelentésűek lehetnek a különböző történeti kontextusokban, a regionális vagy temporális változatokban! . .

1.) a hatalom megerősítését szolgálta,
Állításom: A humilitas és a pietas keresztény erényeinek performálása nyilvános rituálék során is a középkori és kora újkori uralkodók számára, paradox módon: 1.) a hatalom megerősítését szolgálta, 2.) A szekuláris és vallási tekintélyek közötti egyensúly reprezentálását, sokszor helyreállítását szolgálta. Ennek az uralkodói szereplehetőségnek a mintája a 17. sz.első felében (is): a bibliai Dávid királyhoz kötődő mintákat mutatott fel. Kérdésem: Miképpen értelmezték az uralkodó által performált dávidi kegyességet, az alázatos könyörgést (bűnbánatot, Isten előtti feltárulkozást stb.) a 17. század eleji fejedelemtükrök és ezekhez hasonló szövegek, amikor például bizonyos bibliai, főképpen zsoltárszövegeket parafrazeáltak? . .

a legtágabb értelemben vett fejedelemtükrök - valódi fejedelemtükrök,
Vizsgálandó: a legtágabb értelemben vett fejedelemtükrök - valódi fejedelemtükrök, - a fejedelemnek és más főuraknak mint mecénásoknak, fautoroknak stb. szóló dedikációt tartalmazó bármely könyv - a fejedelem imája című könyörgések - az uralkodói hatalom és Isten viszonyát taglaló bibliakommentárok, - ez utóbbi kérdést az adott kiadvány margóin tárgyaló bibliakiadások. Ugyanis mindegyik szövegtípus alakíthatta a kora újkori alattvalóknak az alázatos uralkodóról formált képét, s közvetetten talán magára az uralkodóra, ill. reprezentációira és propagandájára is hatást gyakorolhattak. . .

Ma a valódi fejedelemtükrökről
a műfaj általános jellemzése(Hargittay Emil): tárgyalják e szövegek az uralkodói hatalom eredetét és működését, ill. bepillantást enged az ideálisnak vélt fejedelmi udvari életbe. Közvetlen funkciója is van: az uralkodói hatalom legalizálását és erkölcsi erejét hivatottak ábrázolni. - Magyarországon főképpen protestáns környezetben adták ki: erdélyi nyomdákban, illetve a Partiumban és a Felföldön. - ezek közül azok érdekesek most, amelyek az uralkodó kegyességéről beszéltek, s az Isten előtti alázatosságát jelenítették meg, figyelembe véve az alattvalókkal való viszonyát is. - Az első ilyen munka: Bethlen Gábor erdélyi fejedelem uralkodása (1613–1629) előtt, 1612-ben jelent meg az első ilyen magyar nyelvű munka (fordítás): Basilikon dóron vagy fejedelmi ajándék. Szepsi Korotz György (ford.): Basilikon dóron. Az angliai, scotiai, franciai es hiberniai elsö Jacob kiralynac, az igaz hitnec otalmazojanac etc. fia tanitasaért irtt kiralyi ajandeka […] Oppenheim, (RMNy 1038.) . .

a magyar szöveg meglehetősen hűen követi a forrásul szolgáló latint.
Eredeti szerzője az angol (skót) király, I./VI. (Stuart) Jakab (1603–1625) - skótul írja, aztán latin nyelven jelenik meg, majd angolra is lefordítják a magyar szöveg meglehetősen hűen követi a forrásul szolgáló latint. . .

Miképpen lehet királyi ajándékként érteni e könyvet
Miképpen lehet királyi ajándékként érteni e könyvet? (az eredetiben és a különböző (számos nyelvű) fordításokban) - egyrészt mint Henrik fiának, a walesi hercegnek címzett munka (I. Henrikként angol király lesz: 1625–1649), - másrészt mint az alattvalóknak szóló munka is, amellyel lekötelezi őket: e gesztusra azoknak hűséggel és engedelmességgel kell válaszolniuk harmadrészt (ahogy például a welsh nyelvű szövegváltozat ezt erősen megjeleníti) mint a fordítás magának az uralkodónak (a szerző, illetve utódai) is intencionálhatta a leköteleződést, hogy: teljesítse be a tartomány alattvalóinak vele szembeni politikai elvárásait. . .

A zsoltárokról ugyanis
A könyv (nem szokatlanul a fejedelemtükör-irodalomban) az uralkodói kegyességi metódusokat tárgyalja. Ezen belül egy imádságelméleti, illetve az imádkozás gyakorlatára vonatkozó rész is található. Propositio a margón: a „Könyörgésben valo szép rendtartás” - ennek bibliai mintája: a Psalterium imádkozási rendje. A zsoltárokról ugyanis „minden alázatos könyörgésednec és halaadasodnac formáját és modgyát véheted, mind szükségednec s-mind pedig vigaztalásodnac idején [...] Te reád pedigh Fejedelemre az köz Népnec minden rendi fölöt inkáb tartozic ez szép Soltároknak tudása mind ezért, mivelhogy Kiraly volt ez szép énekeknec irója: mind pedigh hogy Király lévén inkab altal latta az Fejedelmekben való fogyatkozásokat, és hatramaradasokat, mellyekért az mikor a’ mint az idö és a’ szükségh kivanta, fölötte illendö könyörgésöketis nyuytot az élö Istenhez.” . .

Ezután: Miczodás alazatossag kevantatic az könyörgésben c. rész.
A következő rész: a királyt/fejedelmet magános kegyességre intő fejezet. Ezután: Miczodás alazatossag kevantatic az könyörgésben c. rész. itt már nem a fejedelem alázatosságáról, hanem a halandó embernek a hatalommal szembeni alárendelt viszonyáról van szó! Az alábbira szólítja fel az olvasót (minden alattvalóra vonatkoztatva): „Mikor azért az elö Istennec esedezöl szükségedben, illendö böczüllettel czelekedgyed azt: Mert ha az éggyügyü Jobbagy nem mer beszélleni alazatosság nelkül az ö földes Urával, Fejedelmével, sockal inkab az elö mindenható Istennel az halandó Ember hogyhogy mer alazatosság nélkül beszélleni?” . .

Azonban az uralkodói alázatosság ne járjon (túlzott) gyengeséggel:
Később még egyszer, külön is szerepel az uralkodói alázatosság kérdése: „Az szin mutatas nelkül valo alazatosságot szeressed, minden féle kevelséget szankivetesben üzz magadtol mellyec mind Istenedtöl, s-mind szüleidtöl teged el idegenithetnénec: mert te semmit nem külömbözöl test szerént egyéb emberektöl, hanem chac az te tizted tett külömbséget ö közöttöc és te közötted mel’ dolog Istennec gondviseleséböl származot te reád.” Azonban az uralkodói alázatosság ne járjon (túlzott) gyengeséggel: „az alazatosságod tegedet a te meltó haragodban, és bosszuallasodban megh ne késlellyen, avagy megh ne tunyiczon, mikoron valamely haborgató zürzávar inditóc, és az te néped közöt hatalmaskodóc szemed eleiben akadnac; Az illyeténeket kemeny tekinteseddel, és haragos fenyögetö beszediddel megh rettenched.” . .

(A Zrínyi-eposznak persze más erről a véleménye!)
A túlzásba vitt kegyesség veszélyének szempontja a kora újkori fejedelemtükrökben is megjelenik, a magyar szövegek közül például Zrínyi a fejedelmi tükrében, a Mátyás király életéről szóló elmélkedésekben (1656–57). - Antonio Bonfini magyar történeti munkája szerint III. Frigyes, német-római császár Mátyásnál buzgóbb vallási életet élt. - Zrínyi azonban Mátyás jellemzését úgy állítja szembe Frigyes császáréval, hogy azt hangsúlyozza, ne a templomba járás legyen a legfontosabb dolga az uralkodónak, hanem az országos ügyekkel való foglalkozás. „De bizony az én ítéletem szerint aval nem kevélykedhetik császár király felett, mert az untalan való szentegyházakról szentegyházakra való járás, misehallás, gyónás, processiókkal való kerülés, spitálok látogatása, untalan papokkal való s barátokkal társaság, emberek társaságaiul való megvonás és Szt. Atyák könyve olvasása, meg kell vallani, hogy nem nézhetjük másképen, hanem ahitatosságnak; de azt is nem tagadhatni ugyan, hogy ezek az ahitatosságok inkább illenek alacsonyabb rendű embereknek, hogysem királyoknak és nagy állapotu uraknak.” (A Zrínyi-eposznak persze más erről a véleménye!) . .

A Basilikon dóron szerint az uralkodó ügyeljen minden gesztusára, így kegyessége gyakorlására, különösen a publicus szférában való megjelenéskor. Ennek is bibliai mintája van (különösen pl. a Jakab király nevéhez fűződő angol bibliafordításban (King James Bible, 1611) Sámuel II. könyvében (2Sám 1). . .

Ki vagy? - kérdezte, és én így feleltem: Egy amáléki.
Saul halála után Dávid, aki legyőzte az amálékiakat, visszatért, és két napig Ciklágban tartózkodott. A harmadik napon egy férfi jött Saul táborából megszaggatott ruhában, és a feje porral volt behintve. Amint Dávidhoz ért, a földre vetette magát, és leborult előtte. Dávid megkérdezte tőle: Honnan jössz? Az így felelt neki: Izráel táborából menekültem el. Dávid ezt kérdezte tőle: Mi történt? Mondd el nekem! Ő pedig elmondta, hogy megfutamodott a hadinép a csatában, sokan elestek, és meghaltak a nép közül; meghalt Saul és a fia, Jónátán is. Ekkor így szólt Dávid a hírhozó legényhez: Honnan tudod, hogy meghalt Saul és a fia, Jónátán? A hírhozó legény ezt felelte: Éppen a Gilbóa-hegyen voltam, és láttam, hogy Saul a lándzsájára támaszkodott, a hadi szekerek és a lovasok pedig feléje nyomultak. Ekkor hátrafordult Saul, meglátott, kiáltott nekem, én pedig ezt mondtam: Itt vagyok! Ki vagy? - kérdezte, és én így feleltem: Egy amáléki. Akkor ezt mondta nekem: Állj ide mellém és ölj meg, mert szédülés fogott el, bár még magamnál vagyok. Ezért melléje álltam, és megöltem, mert tudtam, hogy úgysem fogja túlélni bukását. Azután levettem fejdíszét meg karkötőjét, és elhoztam az én uramnak. Akkor Dávid megmarkolta a ruháját, és megszaggatta; ugyanígy a vele levő emberek is. Zokogva gyászoltak és böjtöltek egészen estig Saul miatt és a fia, Jónátán miatt, meg az Úr népe miatt; Izráel háza miatt, mert fegyver által hulltak el. (...) . .

Dávid ezzel a gyászénekkel siratta el Sault és fiát, Jónátánt,
Dávid siratóéneke Dávid ezzel a gyászénekkel siratta el Sault és fiát, Jónátánt, és meghagyta, hogy tanítsák meg Júda fiait is erre az íj-dalra, amely meg van írva a Jásár könyvében: Izráel ékessége elesett halmaidon! Ó, hogy elhullottak a hősök! Ne mondjátok el Gátban, ne hirdessétek Askelón utcáin, hogy ne örüljenek a filiszteusok lányai, ne vigadjanak a körülmetéletlenek lányai! Gilbóa-hegyei, ti áldozatot követelő mezők! Ne hulljon rátok se harmat, se eső! Mert ott érte szégyen a hősök pajzsát, Saul pajzsát nem kenik már olajjal. Sebesültek vérétől, hősök kövérjétől Jónátán íja nem rettent vissza, Saul kardja nem tért vissza dolgavégezetlen. Saul és Jónátán, kik egymást szerették, éltükben kedvelték, a halálban sem váltak el. Gyorsabbak voltak a sasoknál, erősebbek az oroszlánoknál. Izráel lányai! Sirassátok Sault, ki gyönyörű bíborba öltöztetett, ruhátokat arannyal ékesítette. Ó, hogy elhullottak a hősök a harcban! Jónátán halmaidon esett el! Elszorul a szívem, testvérem, Jónátán, oly kedves voltál nekem! Csodásabb volt a szereteted a nők szerelménél. Ó, hogy elhulltak a hősök, elpusztultak a harci eszközök! . .

1.) Gary Ebersole elemzése szerint e bibliai szövegrészben:
Dávid király politikailag megfontolt alázatosságot performált Isten előtt az alattvalók számára láthatóvá tett külső testi jegyek megválasztásával (sírás, térdeplés stb.), a számára máskülönben ellenséges Saul halálát megtudva! 2.) A 17. század eleji angliai kontextusban I./VI. Jakab király politikai motivációi (megalázkodása, rituális sírása) számára példa ez a dávidi szerepminta (skót uralkodóként lett angol király 1603-ban!). 3.) A látványos uralkodói sírás, megalázkodás és kegyesség nyilvános performálásának (pl. vallási tekintélyek előtt), illetve a gyengeségből eredő erőt és hatalmat célzó rituáléknak: számos középkori – német, ír, velszi és ausztriai – példája is van. Ebben a hagyományban az aktuálisan megválasztott király ugyancsak a Zsoltárok könyvében megjelenített megalázkodás és szenvedés mintáira reflektálva fejezi ki alázatosságát és kegyességét: sírással és letérdepléssel. . .

Az uralkodók számára erős minta (és az uralkodói ikonográfiában is)
a Zsoltárok könyve „szerzőjének”, Dávid királynak a penitencia- gyakorlása (és hálaadása és könyörgése) az alább elemzendő Betsabé-ügy után (Ps.51 – Vulg.: 50.) . Ld. pl. ezen a Psalterium-címlapon (London, 1644.) a gesztust, de az idézet a Ps. 92 (91)-ből van. . .

volt ennek a dávidi ikonográfi- ának (térdeplés, megalázkodás,
Emlékeztető: Jelentős karrierje volt ennek a dávidi ikonográfi- ának (térdeplés, megalázkodás, levett korona és egyéb uralkodói attribútumok) Dávidtól függetlenedik, akár az uralkodó-ábrázolásoktól is. Sok helyre beilleszthető nyomdai dísz lesz. Pl.: Rudolf Hoffhalter nyomdász (Alsólendva, Drávavásárhely, Debrecen, Várad) nyomdadísze a 16. sz. második feléből. . .

mint az uralkodói megalázkodás és bűnbánattartás mintája:
Ezek a metszetek tehát a már fent említett másik, sokat elemzett, mintaként használt dávidi történet alapján készülnek: mint az uralkodói megalázkodás és bűnbánattartás mintája: Az 51. (50.) zsoltár. . .

Ps. 51 (50). A karmesternek: Dávid zsoltára, abból az időből, mikor nála járt Nátán próféta, mert bement Dávid Betsabéhoz. Könyörülj rajtam kegyelmeddel, Istenem, töröld el hűtlenségemet nagy irgalmaddal! Teljesen mosd le rólam bűnömet, és vétkemtől tisztíts meg engem! Mert tudom, hogy hűtlen voltam, és vétkem mindig előttem van. Egyedül ellened vétkeztem, azt tettem, amit rossznak látsz. Ezért igazad van, ha szólsz, és jogos az ítéleted. Lásd, én bűnben születtem, anyám vétekben fogant engem. Te pedig a szívben levő igazságot kedveled, és a bölcsesség titkaira tanítasz engem. Tisztíts meg izsóppal, és tiszta leszek, moss meg engem, és fehérebb leszek, mint a hó. Engedd, hogy vidámságot és örömöt halljak, és megújuljanak tagjaim, amelyeket összetörtél. Rejtsd el orcádat vétkeim elől, töröld el minden bűnömet! Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem! Ne vess el orcád elől, szent lelkedet ne vedd el tőlem! Vidámíts meg újra szabadításoddal, támogass, hogy lelkem készséges legyen, hogy taníthassam utaidra a hűtleneket, és a vétkesek megtérjenek hozzád. Ments meg, mert vért ontottam, ó Isten, szabadító Istenem! És igazságodat ujjongva hirdeti nyelvem. Nyisd meg ajkamat, Uram, és dicséretedet hirdeti szám. Hiszen a véresáldozatot nem kedveled, és ha égőáldozatot adnék is, nem vennéd szívesen. Isten előtt a töredelmes lélek a kedves áldozat. A töredelmes és megtört szívet nem veted meg, Istenem! Tégy jót a Sionnal kegyelmesen, építsd fel Jeruzsálem kőfalait! Akkor majd kedveled a helyesen bemutatott áldozatokat, az égőáldozatot és a teljes áldozatot. Akkor majd áldozhatnak oltárodon bikákat. . .

Miután Nátán próféta megintette Dávidot (2Sámuel 12), majd Dávid a fenti bűnbánatot gyakorolta (Zsolt 51), ez következik a 2Sámuel 12-ben: Ezután hazament Nátán. Az Úr pedig súlyos betegséggel verte meg a gyermeket, akit Úriás volt felesége szült Dávidnak. Dávid könyörgött Istenhez a gyermekért; böjtöt tartott Dávid, és amikor bement, a földön fekve töltötte az éjszakát. Udvarának a vénei odaálltak melléje, hogy fölemeljék a földről, de ő nem akarta, és nem is evett velük semmit. A hetedik napon meghalt a gyermek. A szolgák azonban nem merték megmondani Dávidnak, hogy meghalt a gyermek, mert ezt gondolták: Hiszen amikor még élt a gyermek, és szóltunk hozzá, akkor sem hallgatott a szavunkra. Hogyan mondjuk meg neki, hogy meghalt a gyermek?! Még valami bajt csinál! Dávid azonban látta, hogy szolgái suttognak maguk között, és rájött Dávid, hogy meghalt a gyermek. Megkérdezte Dávid a szolgáit: Meghalt a gyermek? Meghalt - felelték. Ekkor fölkelt Dávid a földről, megfürdött, megkente magát, ruhát váltott, majd bement az Úr házába, és leborult. Azután hazament, és kérte, hogy tegyenek eléje ételt, és evett. Akkor ezt mondták neki a szolgái: Miért tetted ezt? Amíg élt a gyermek, böjtöltél és sírtál, de amikor meghalt a gyermek, fölkeltél és ettél. Ő így felelt: Amíg a gyermek élt, böjtöltem és sírtam, mert ezt gondoltam: Ki tudja, talán könyörül rajtam az Úr, és életben marad a gyermek. De most, hogy meghalt, miért böjtöljek? Vissza tudom-e még hozni őt? Én megyek majd őhozzá, de ő nem tér vissza hozzám. . .

Dávid király a Betsabé-ügy miatt haragvó Istent tehát szintén alázatos könyörgéssel: a sírás és a megszaggatott ruhák rituális hagyományát gyakorolva próbálta – nyilvánosan – kiengesztelni az Urat. Amikor azonban amikor a rituálé kudarcot vallott (hetednapra meghalt a gyermek), Dávid azonnal abbahagyta az Isten előtti bűnbánó engesztelést. Oka: sírása már nem szolgált volna ésszerű célt, sőt a tovább tartó alázatos kegyességgyakorlás (Isten előtti imádkozás) túlzott gyengeséget jelentett volna, s így politikailag veszélyes lett volna. Lásd fentebb a Basilikon dóron-, ill. Zrínyi Mátyás elmélkedésének utalását a túlzott kegyesség veszélyéről. . .

A dávidi szerepminta azt a lehetőséget is felkínálta,
sőt, erre vonatkozóan a Basilikon dóron, ahogyan más királytükör, konkrét intelmet is megfogalmazott, hogy a királynak meg kell hallgatnia a hozzá megalázkodó módon könyörgőket, ahogyan azt Isten is megteszi: akár vele is. Példa: a 16. századi franciaországi nemesek retorikailag úgy használták a humilitas nyelvét a politikai és társadalmi kapcsolataikban, ahogyan Szűz Máriához imádkoztak: alázatosan, de oltalmat kérve. (Kristen B. Neuschel: Word of Honor: Interpreting Noble Culture in Sixteenth-Century France. Ithaca (NY), ) . .

A „sírás mint könyörgés” a relatíve (azaz a királyhoz képest minden esetben) hatalomnélküli személy hatalma a bibliai hagyományban, s ezt a 17. században is fontos mintának tartották. Példa: Az özvegyeknek és az árváknak (metaforikusan pedig minden kiszolgáltatott helyzetben lévő alattvaló így van megnevezve, akin már senki más nem segíthet) azért kell sírva, illetve térdre borulva esedeznie az uralkodóhoz mint Isten földi helytartójához, hogy az könyörüljön meg rajtuk. Amely uralkodó ugyanis nem teszi ezt, azaz nem szánja meg a hozzá alázatosan könyörgőket, azt rossz királynak tartják. A teljes megalázkodás retorikáját megjelenítő könyörgő ima a „gyengék fegyvere”, akik tulajdonképpen így a királyi hatalomra is befolyást tudnak gyakorolni. (Scott, James C.: Weapons of the Weak: Everyday Forms of Peasant Resistance. London, 1985.) . .

II. Kvázi fejedelemtükör
Az angol Basilikon dóron után néhány évvel, 1611-től kezdve rengeteg kiadásban: Lewis Bayly: Practice of piety Bayly: - angol udvari pap - Jakab fiának, Henrik hercegnek, majd az új uralkodó, I. Károly király házi káplánja, - később bangori (Wales) püspök A Practice of piety: - jelentős angliai és nemzetközi kiadási és fordítási karriert befutó életvezetési könyv (conduct book), - szintén a walesi hercegnek dedikálta (Az első és második, ismeretlen kiadásokat talán Bayly is Henriknek ajánlotta, azonban az 1612-es harmadik, immár ismert edíciótól kezdve, vagyis Henrik halála után már bizonyosan (Stuart) Károly hercegnek, a későbbi királynak szólt a dedikáció.)→ A Károly király lefejezése utáni (1649) edíciók is neki mint hercegnek szólóan - kvázi fejedelemtükör az ajánlás szövege, ahogy ez valamelyest ráháramlik az egész kötetre is. . .

Az angol kiadás legtöbbje és számos fordítás címlapmetszete:
a bűnbánó Dávid király ikonográfiáját adaptáló, Isten előtt alázatosan térdeplő uralkodót jelenített meg. A legvisszafogottabb számítás szerint is legalább (!) példányban forgott közkézen e kép – csupán a 17. századi Angliában. - Vagyis – a bibliaillusztrációk és a Sternhold–Hopkins-féle zsoltárkönyv Dávid-portréja mellett – ez volt az egyik leggyakrabban kiadott és terjesztett angol kép a kora újkorban. - Matthew P. BROWN e számítása szerint az 1701-ig megjelent, hatvannál is több angliai kiadás legalább példányt jelentett, viszont mivel nem mindegyik edíció, illetve nem minden példány tartalmazta a képes címlapot is, a szerző egyszerűen megfelezte ezt az adatot. . .

A Practice of Piety Renold Elstrack
által metszett, először e kiadás élén közölt képes címlapja (London, 1613). . .

A Practice of Piety Elstrack-féle metszetének variánsa (London, 1616).
A kép alsó harmadában látható Mózes itt összetett kézzel imádkozik, nem széttartott karokkal, mint a korábbi metszetváltozaton. . .

A Practice of Piety William Marshall által metszett variánsa
(London, 1638). . .

Ehhez ld. alább a magyar fordítás elemzését.
Hogy valóban a kortárs, aktuális uralkodó (és nem csak Dávid) penitenciatartására (ennek előírására) lehet vonatkoztatni a címlapmetszetet: a Károly, walesi herceghez szóló előszó erősíti Az előszót és a könyv bizonyos részeit a címlapkép ekphrasziszaként is lehet értelmezni! Ehhez ld. alább a magyar fordítás elemzését. . .

- Medgyesi halála (1663) után még két alkalommal (1677, 1678).
A magyar fordítás: - Fordító: Medgyesi Pál, a 17. század egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású református prédikátora, a Rákócziak udvari papja. ben még csak kivonatosan: Scala coeli címmel jelent meg a fordítás. - 1636, Debrecen, az első kiadás: Praxis pietatis, avagy kegyesség-gyakorlás címen. - Medgyesi életében ötször jelent meg magyarul (1636, 1638, 1640, 1641, 1643) különböző nyomdahelyeken, (Magyarországon még biblikus cseh nyelven is megjelent két alkalommal: 1637-ben és 1641-ben.) - Medgyesi halála (1663) után még két alkalommal (1677, 1678). ben Drégelypalánki János, tornyosnémeti prédikátor elkészítette a könyv prédikációvázlatokká átalakított változatát (Praxis pietatis contracta). . .

A magyar címlapmetszet: - az eredeti angol címlapmetszet variánsa
csupán egyszer jelent meg, s csak az ötödik, váradi kiadásban (1643). Medgyesi Pál: Praxis Pietatis Az az: Keresztyén embert, Isten tettzése szerént való járásra oktato Kegyesseg gyakorlas […], Várad, Szenci Kertész Ábrahám, 1643 (RMNy 2042). ez a legigényesebb kiadás tipográfiailag is: Medgyesi kijavíttatta a korábbi hibákat; - ez a kiadás tartalmazza először magyarul a Károly walesi hercegnek szóló előszót (holott ekkor már rég angol király: I. Károly: 1625–1649), sőt: a két későbbi magyar kiadás (1677, 1678) is ugyanígy tartalmazta, pedig akkor már rég nem is élt Károly király. . .

Medgyesi Pál Praxis pietatisának (Várad, Szenci Kertész Ábrahám,
„Az töredelmes szívet Uram nem utálod meg” (Zsolt 51, 19) „Az Isten elött kedves áldozatoc, az töredelmes lélec, az töredelmes és keserves szivet nem utálod meg”. (A Károlyi féle Biblia Szenci Molnár általi revízíója szerinti szöveg) (1608: hanaui kiadású Biblia és 1612: oppenheimi kiadású) Medgyesi Pál Praxis pietatisának (Várad, Szenci Kertész Ábrahám, 1643, RMNy 2042) címlapja. . .

a múlt órán elemzett bűnbánó dávidi zsoltárszöveget mondja:
A bűnbánattartás: 1.) a térdelő Pious man a múlt órán elemzett bűnbánó dávidi zsoltárszöveget mondja: A broken heart, o Lord, despise not. Ps. 51, 17. (KJV) . .

A bűnbánattartás: 2.) az oltáron égő szív:
az 51. zsoltár 18–19. versére vonatkozó erős vizuális allúzió. A Károli Bibliában : „Mert nem gyönyörködöl az áldozatokban, hogy azokat adgyam te néked: az egészlen égöáldozatot nem akarod.” . .

3.) az (okos) szűz és a homokóra
A bűnbánattartás: 3.) az (okos) szűz és a homokóra ábrázolása is a pönitenciához kapcsolódik: meddig van még idő a bűnbánatra? Ld. ehhez a Károly herceghez szóló előszó szövegét: „avagy minemö titkos bünök légye(n) ö nékiek, mellyröl ez életben kellene poenitentiát tartaniok, vagy örökké büntetödniek azokért ez élet után a’ Pokolban” . .

A szűzre vonatkozó szövegrész kontextusa:
„Soha a’ Biró el-jövetele közelebb nem volt; de az ö El-jövetelire való készület-is kissebb soha’ sem. Es hogy ha a’ völeginy most jöyne-el, menyin találtatnának (még azok közzül-is kik magokat elég böltseknek és értelmeseknek vélik lenni) [a margón: Matt ] bolond szüzeknek, idvezitö Hiteknek edgyetlen edgy Tsöpp Olaja nélkül Lámpásokban? Mert leg-nagyubb böltseségek, ez idöbéli embereknek jobb részének, az, hogy elsöben egyebeket meg-tsallyanak, és végezetre meg-tsallyák magokat-is. Es ha néhánykor valamely jó Könyv akad-is kezekben, vagy valamely jo indulat öklik [sic!] fejekben, mely öket gondolkodóban eyti ez életeknek bizonytalansága felöl; avagy hogy melly gyenge bizonyosságok légyen örök életekröl ha ez életek el-telnék; avagy minemö titkos bünök légye(n) ö nékiek, mellyröl ez életben kellene poenitentiát tartaniok, vagy örökké büntetödniek azokért ez élet után a’ Pokolban [...] Az Tulaydonitás másik Fülében meg azt susogja, hogy még elég ideje lehetne ez után hivalkodása közben a’ meg-térésre [...] Es igy (mint a’ Salamon restyei) [a margón: Prov. 6, v. 10, 11.] edgy edgy kitsinnyel több több zunnyadást engedvén magának, es több kitsiny kéz edgyben-kótsolást az elébbeni büneiben-való alvásra: mig végezetre a’ Kétségben esés (a’ Bátorságnak iszonyatos szolgálo-leánya) váratla(n) tsak bé-toppan, és az ö folyo-oráját meg-mutattya nagy keserü jayjára, hirt-adván hogy immár az ö ideje el-múlt, és semmi egyéb már hátra nem vólna, hanem hogy tsak meg-hallyon.” (?4v–?6r.) . .

A jobb felső sarokban Isten neve:
Az imádkozó a jobb felső sarokban lévő Napba helyezett tetragrammával (JHVH – jobbról balra és megdöntve olvasandó!) megjelenített Isten felé néz könyörgése közben. Az Úr nevét angyalok övezik. (Felhők és angyalok a magyar fordítás Címlapján, ld. fentebb.) . .

A talapzaton álló nyitott könyv:
Ez is megdöntve olvasandó, bár nincs rajta valódi szöveg (a magyar metszetváltozaton van! Ld. ott.) A kép emlékeztet az angol ikonográfiai hagyomány egyik fontos korábbi metszetére, egy 1597-es londoni könyv ismeretlen metsző által készített címlapjára, melyen Dávid király imádkozik térdepelve egy olvasóállványra helyezett Biblia előtt, vagyis nem annak háttal, mint a Practice címlapján. (William Hunnis: Seven Sobbes of a Sorrowfull Soule for Sinne, London, 1597.) . .

A magyar fordítás 5. kiadása az Erdélyi Fejedelemségben jelent meg, Váradon, 1643-ban.
Ebben a politikai kontextusban a Károly hercegnek („princeps”, „Ad Carolum Principem”), „Felséges és hatalmas Fejedelemnek Karolynak, Walliának Fejedelmének”, azaz walesi hercegnek) szóló dedikációt – metaforikusan – magának I. Rákóczi György fejedelemnek szóló ajánlásként is lehetett értelmezni. (Az ilyen – nem is annyira – rejtett, ez esetben fordítói, kiadói szándék első alapos kontextualista eszmetörténészi reflexiója: Skinner, Quentin: Jelentés és megértés az eszmetörténetben. In: A koramodern politikai eszmetörténet cambridge-i látképe, 7–53.) . .

Így szól ez a princepsnek címzett Bayly-dedikáció magyar fordításában:
„Ha Kegyessé lenni minden idöben leg nagyub betsülletnek tartattatott; menyivel betsülletesb dolog kiváltképpen illy kegyességtelen idöben a’ Kegyességnek igaz Oltalmává és Példa-adójává lenni? A’ Kegyesség tötte Dávidot, Salamont, Josaphátot, Ezechiást, Josiást, Zorobábelt, Constantinust, Theodosiust, Hatodik Edvárdot, Ersebeth Királynét, Henrik Fejedelmet, és több isten-félö Fejedelmeket illy betsületessekké, hogy az ö nevek (hóltok után-is) ugy illatozik az Istennek Anyaszentedgyházában mint valami drága kenet, [...] midön azonban egyebeknek kik kegyességtelen, és Isteni-félelem nélkül-való Fejedelmek vóltanak, még nevek-is rohat és büdös az Isten népének emlekezetiben. [...] A’ Kegyesség az, mely a’ Fejedelemnek jo hirét nevét meg-balsamomozza, és ortzáját az emberek elöt tündökölteti, lelkét penig az Angyalok közöt ditsöjéti.” (?7r–?8r.) A Praxis előszava tehát úgy szól az ideális kegyességről (pietas), mint amelyet: - az ószövetségi, a Római Birodalom keresztény császárai, valamint az angliai uralkodók is megfelelően gyakoroltak. De a kegyesség vonatkozásában is fontos a hírnév. tehát éppen a fejedelmek alázatos kegyessége lehet minta, az ellentéte pedig elrettentő példa az erdélyi fejedelem számára is. Vö. még Medgyesi védekezési, apologetikus szándékával az 1640-es évek elején . .

vonatkoztatható analógiát:
A Károly herceghez szóló előszónak az angol királyi családban öröklődő kegyességet hangsúlyozó további mondatai is erősíthették a Rákócziakra vonatkoztatható analógiát: „Es hogy az isteni Kegyességnek buzgoságos Gyakorlására ennél-is inkább fel-indéttattassék Felséged; gyakran eszében jusson Felségednek, hogy Felséged tulaydon az maga istenes Attyát Jacabot hallya a’ képpen oktatni Felségedet, mint régenten Dávid inti vólt az ö Fiát Salamont: Es te Caroly én Fiam, esmérjed a’ te Atyádnak Istenét, és szolgállyad ötet tellyes szivel, és akaratod szerént-való elmével: mert az Ur visgál minden sziveket, és érti a’ gondolatoknak minden képzésit; ha te ötet keresed, meg-találod; de ha el-hagyod ötet, ö-is tégedet magátul örökké el-vét.” (Uo., ?10r–v.) Ugyanis Rákóczi Zsigmond fejedelem (1607-8) fia I. Rákóczi György ( ), az övé pedig a két herceg, Rákóczi Zsigmond és György (1643-ban még hercegek. A későbbi II. RGY fejedelem: , a nagyreményű, jelentős politikai tehetséggel bíró Zsigmond 30 évesen, 1652-ben meghalt ben lesz a felesége Pfalzi Henrietta, aki éppen I. Jakab angol király unokája.) . .

A Bayly által Károly walesi hercegnek írt dedikáció előtt áll egy másik ajánlás is:
Ezt Medgyesi Pál írta patrónusának, Lónyai Zsigmondnak (ez a szöveg már az 1636-os kiadásban megvolt). „Nagysagos Uram, nints nékem arra szándékom, hogy vagy magamat, vagy e’ kis forgolodásotskámat, nagy kerülö, tzifrás és hizelkedö beszéddel (mellyel sok szép, és egyébként hasznos Irások az ö kezdetekben meg-szoktak motsokltatni) kellettessem vagy Nagyságodnak, vagy penig egyebeknek. [...] Azt mondgyák köz-beszédben, hogy a’ jó Bor el-kél tzégér nélkül-is. A’ Kegyesség maga commendállya magát eléggé [...] Nem szükséges tehát itt a’ sok szóval-való commendátio [...]” E nyilatkozattal szemben azonban (a korabeli dedikációk gyakorlatához hasonlóan) Medgyesi mégis ajánlgatja munkáját, ill. - szokás szerint lehetővé teszi – a könyv eleji, mások által írt dicsérő latin és magyar versek közlését. . .

A Lónyaihoz szóló ajánlása végén pedig bejelenti Medgyesi, hogy alázatosan könyörög Istennél az ura iránt, mert nagyon hálás neki a már hosszú ideje tartó támogatásokért: „En meghaytom térdemet a’ mi Urunk Jesus Christusnak szent Attya elöt, [margón: Eph ], hogy adgyon Nagyságodnak sok gondgyai közöt annyira-való ürességet, melyben haladék nélkül igen figyelmetessen, ez Idvességes Könyvet haszonnal által olvashassa: és a’ Nagyságod istenes jozan életét, a’ mennyei idvességes jóknak tüzével inkább inkább gerjegesse, és fényesgesse; mind magát naponként a Pietasban nevellye”. . .

Medgyesinek a „hizelkedő beszéd” szükségtelenségével kapcsolatban (a Lónyainak szóló ajánlásból) fent idézett szándéka még kevésbé hihető a Bayly által írt, Károlynak szóló, magyarra fordított ajánlás alábbi sorai felől: „Imé én edg’szer ismét meg-haytott térdeimen ajánlom uyjonnan nyomtattatott Fillérkémet Felséged kezében, fel-vivén naponként a’ Magasságosnak az én leg-töredelmesb Imátkozásimat, hogy a’ miként nevekedik Felséged idejében és állapattyában: a’ képpen nevekedhessék [...] böltseségben, és az Istennel s-minden jámbor emberekkel-valo jó-akaratban-is. (Marcsi: 12 éves Jézus a templomban – Isten /ember – atyánm dolgai, Jézus oktatja a szüleit és az írástudókat, vö. Jakab - Károly) E’ szorgalmatoskodásban soha meg-nem tsökönöm, egyéb minden dolgokban mindenkor nyugoszom. Felsged(ne)k élete fogytáig magát ajánlo alázatos Szolgája. Baylius Lajos.” Míg tehát Medgyesi saját (1636 óta olvasható) szövegében csupán az Úr előtt térdepelve imádkozik patrónusáért, hogy Lónyai „általolvashassa” a felajánlott könyvet, addig a magyarul először 1643-ban megjelent előszó már közvetlenül az uralkodó előtt letérdelve ajánlja „Felséged kezében” a Praxis pietatist: vagyis a földi és az égi hatalom előtti alázatosság szorosan összekapcsolódni látszik, és mindkettő az alázatos letérdepléssel performálódik. . .

Országos imádságok, böjti és hálaadásai alkalmak
nemzetközi és hazai kutatása A kutatás: - Kiemelt interdiszciplináris projekt a Durhami Egyetemen 2007-től: British state prayers, fasts and thanksgivings (1540s–1940s) Összehasonlító perspektíva: National worship in international perspective: state prayers, fasts and thanksgivings since the sixteenth century Számunkra magyarországi kontextusban érdekes Mi a brit kutatás célja? Sajátos, alkalmi istentiszteleti formákat tekintenek át, rendszereznek és értelmeznek, nyomtatott és kéziratos szövegeiket adják ki: - nemzeti istentiszteletek (national worship, vagy más néven: szent napok – holy days), speciális templomi könyörgések, bűnbánat, böjt és hálaadás 400 év angliai, skót, walesi és ír történelmében . .

Mikor rendeltek el ilyet?
- Egyrészt ha a hatalom értelmezése szerint valamilyen kritikus időszakot kellett átvészelni: összeesküvés, háború, éhínség, járvány, rossz időjárást és gyatra terméshozamot, vagy éppen az uralkodó betegségét, a királyné vajúdását stb. Másrészt hálaadásokat, nagy ünnepléseket tartottak a különféle örömteli alkalmakat követően: lázadás leverése, katonai győzelem (háború vagy polgárháború, belföldi seregek felett aratott diadal), trónra lépés alkalmából és évfordulóján, az uralkodó felgyógyulása miatt, királyi utód születése után, bőséges termés betakarítását követően stb. . .

A mindenkori angol uralkodó, valamint:
Ki rendelte el? A mindenkori angol uralkodó, valamint: a) a világi hatalom (miniszterelnök és a kormány, a parlament, az államtanács, regionális krízis esetén a városi magisztrátus) b) és/vagy az egyházi vezetők (canterburyi érsek, londoni püspök stb.). - a 20. században már szinte kizárólag a canterburyi érsek, mert a kormány indítványozó szerepe háttérbe szorult ebben Ki készítette az imaszövegeket? Akár a világi, akár az egyházi hatalom rendelte el, az imaszöveg megírása (minták és formulák alapján), a szerkesztési, megszövegezési munka leggyakrabban a főpap és apparátusa feladata. Az uralkodói jóváhagyás után szintén ők mozgósítottak a kéziratos vagy kinyomtatott munkák terjesztéséhez az érintett egyházrészekben. (A kutatást nehezíti, hogy esetleges volt a fennmaradása ezeknek a sokat használt imáknak, sokszor nemcsak maguk a szövegek ismeretlenek, hanem más forrásokból sem tudhatunk meg sokat nyomtatásuk és terjesztésük történetéről. ) . .

Mekkora területen volt érvényes?
Az ország, esetleg egy kisebb régió vagy város lakosai számára rendelték el: A krízis kiterjedtségétől függött, hogy az alkalmat a) csak egy-egy régióban (egyházrészben) tartották-e: - mert pl. a rossz időjárás csak egy kisebb térséget sújtott, - esetleg az egész országra vonatkozott, csak idő nem volt szélesebb körben hirdetni a könyörgésre való sürgetést) Ilyenkor az előírt imákat csak itt küldték körbe és használták. b) az egész országra kiterjesztették (sokszor helyi módosításokkal és magyarázó bevezetővel). . .

A kutatás e könyörgések megalkotásának mechanizmusát elemzi.
Ezeket az imádságokat kéziratban, illetve sokszor egy- vagy néhányleveles kisnyomtatványokban adták ki és terjesztették. (Külön kiadványban gyakran kísérték magyarázó prédikációk, valamint – ahol nem volt képzett lelkipásztor – a laikusok számára kiadott homíliáskötetek.) A kutatás e könyörgések megalkotásának mechanizmusát elemzi. Példányszámokat, terjesztés módját, az előírt, országos könyörgések, bűnbánatok alkalmait, liturgiáját, az ezeken részt vevők számát, ill. a közböjtök és országos könyörgő napok szabályozott menetének rendjét. Pl.: - mennyi ideig és milyen rendszerességgel tartottak ilyeneket egy-egy krízis alkalmával; - miképp szervezték meg és érték el a hívek részvételét stb. . .

Szövegkiadás és értelmezés:
National prayers: Special Worship since the Reformation, I, Special Prayers, Fasts and Thanksgivings in the British Isles, 1533–1688, ed. by Natalie Mears et al., Woodbridge, Boydell – Church of England Record Society, 2013. A 16–18. századról szóló tanulmányok közül lásd példaként: Stephen Taylor, George III’s recovery from madness celebrated: precedent and innovation in the observance of royal celebrations and commemorations = From the Reformation to the Permissive Society: A Miscellany in Celebration of the 400th Anniversary of Lambeth Palace Library, ed. by Melanie Barber and Stephen Taylor with Gabriel Sewell, Woodbridge, The Boydell Press, 2010, 211–267. Alasdair Raffe, Nature’s Scourges: The Natural World and Special Prayers, Fasts and Thanksgivings, 1541–1866 = God’s Bounty? The Churches and the Natural World, ed. by Peter Clarke, Tony Claydon, Woodbridge, Boydell, 2010, 237–247. Natalie Mears, Special Nationwide Worship and the Book of Common Prayer in England, Wales and Ireland, 1533–1642 = Worship and the Parish Church in Early Modern Britain, ed. by Natalie Mears, Alec Ryrie, Aldershot, Ashgate, 2013, 31–72. A projektről és a publikációkról bővebben: . .

Az angliai országos istentiszteleti alkalmak és nemzeti imanapok történetének áttekintése a kutatás célja Már a 10. századtól: II. Aethelred király (978–1013, 1014–1016) az Isten segítségéért könyörgő imádságokat rendelt el a dán invázió idején. Az utolsó hivatalos nemzeti könyörgő nap: július 6-án tartották, ám hasonlókat – noha nem a korábbi, hivatalos formában – időnként azóta is szerveznek. . .

A reformáció utáni Angliában erősödött meg ez a hagyomány:
1.) a Book of Common Prayer című hivatalos szertartáskönyv (1549-től) edíciói közöltek bizonyos könyörgéseket, ezek segítették a lelkészeket és a közösséget, hogy a mindenkor aktuális krízisekre és természeti csapásokra applikálják a szövegeket. Ez az alkalmazás és aktualizálás a hagyományozódó, kötött imák (zsoltárok stb.) természete. 2.) E kötött imádságok azonban nem elégítettek ki minden spirituális igényt. Ezért a csapásokra, krízisekre való teológiai reakció felgyorsítása és a hívek hatékonyabb buzdítása miatt – főképpen I. Erzsébet (1558–1603) uralkodásától kezdve – külön kiadványokban is jelentettek meg és terjesztettek a konkrét kihívásokra felelni kívánó könyörgéseket, illetve a veszélyek vagy katasztrófák elmúltával mondandó hálaadásokat. . .

170-szer külön is meghirdettek skót, illetve 84-szer ír alkalmat.
A durhami project számon tartja, hogy hány kollektív bűnbánati, böjti, hálaadó stb. alkalmat tartottak az általuk vizsgált 400 évben Nagy-Britanniában. Eddigi adatok szerint 1535 és 1947, az utolsó hivatalos nemzeti imanap (national day of prayer – az I. vh-tól hívják így) között: - 544-szer rendeltek el angol és walesi, 1707 után pedig brit istentiszteletet 170-szer külön is meghirdettek skót, illetve 84-szer ír alkalmat. . .

A kutatás elméleti reflektálása és magyarországi adaptálása szempontjából vizsgálandó, hogy:
a hatalom mikor nem hirdetett nemzeti istentiszteleti alkalmat, mikor nem adott ki és terjesztett könyörgéséket vagy intette hálaadásra az alattvalókat. . .

Ez annak a kérdése, hogy a politikai krízisek vagy természeti csapások korántsem objektíve adottak, vagyis nem maguktól értetődőek. Közösségi könyörgést, bűnbánatot, böjtöt, illetve hálaadást igénylő krízisként elsődlegesen a korabeli nézőpont appercipiálja és értelmezi a különböző politikai és természeti „eseményeket”. Ez nem feltétlenül azonos az utókor véleményével: bizonyos „események” a korabeli felfogás szerint beilleszthetőek voltak a „normális” rendbe. Vagyis nem „kritikus” tapasztalatként, „katasztrofális, traumatikus” eseményként appercipiálták, s így esetleg (szerintük) nem is volt mit értelmezniük. Pedig a modern, utólagos történészi értelmezés talán már lát ott valamit, s azt „kritikus”, esetleg „katasztrofális” eseményként értelmezi. (Ha van egyáltalán valamilyen forrás, amelyből arra lehet következtetni, hogy történt „valami”.) (Hayden White, A modern esemény; Peter Burke, Az eseménytörténet és az elbeszélés újjászületése, Szeberényi Gábor, Lehet-e az esemény tudományos kategória? Gyáni Gábor, A 20. század mint emlékezeti esemény c. írásai.) . .

Az, hogy valamit normálisként vagy kritikusként ítéltek meg például a kora újkorban, nemcsak az utólagos nézőpontoktól különbözhet, hanem természetesen szinkrón metszetben is eltérések mutatkozhatnak. Ugyanis az appercipiálást és értelmezéseket különféle politikai, nemzeti, felekezeti, regionális és egyéb nézőpontok, érdekek határozták meg. Komoly jelentősége van annak, hogy ezt az értelmezést és az alkalom elrendelését az uralkodó, a világi, illetve egyházi hatalom, vagy éppen a viszonylagos regionális hatalommal rendelkező ellenfél végzi-e, esetleg mindkettő, de eltérő magyarázattal, regionális, politikai, társadalmi, felekezeti, műveltségi és egyéb tényezőktől, értelmezési hagyományoktól függően különböző módon, más-más célközönségnek. . .

Az országos imák, böjtök és egyéb alkalmak:
- a krízisek és katasztrófák megtörténtével kezdődő, azonnali értelmezések, azaz: traumafeldolgozási folyamat volt, bár a célja nem a modern, pszichoanalitikus megközelítésekhez hasonló, terápiás tapasztalatokon alapuló törekvés volt a kora újkorban. De azért valamiképpen tudatosították is az uralkodói önreprezentációban: I. Erzsébet halála (1603) után komoly célja volt a trónra lépő skóciai Stuartoknak, így I. Jakabnak (1603–1625) és utódának, I. Károlynak (1625–1649) az új dinasztia elfogadtatása. Ennek a polgárháború idején újra jelentősége lett. Ezért a hivatalos imádságok királyi közreműködéssel vagy jóváhagyással készültek, miként a politikáját támogató prédikációk írását is ösztönözte. E szövegeknek jó és kiegyensúlyozott uralkodóként kellett őt megjeleníteniük, sőt olyan imádságok is születtek, amelyek a király szakrális hatalmáról beszéltek, s már-már azt sugallták, hogy ő a közvetítő Isten és a laikus nép között. . .

Az angliai (és más európai) nemzeti istentiszteleti alkalmak és országos könyörgések precíz rendjének, illetve a deuteronomista narratíva következetes alkalmazásának vizsgálata, az e rendszerre, illetve nyelvre tett korabeli reflexiók számba vétele azonban megkísérelhetné feltárni, hogy miképpen alakult ki ez a valószínűleg eredményes, a „traumatizálódás” elkerülését segítő szisztéma. . .

- Ezzel nem tette lehetővé, hogy megtörténjen a feldolgozás.
Volt olyan eset, amikor a hatalom valamilyen krízist, politikai vagy természeti „eseményt” elfedett alattvalói elől. - Ezzel nem tette lehetővé, hogy megtörténjen a feldolgozás. - Ezt úgy érte el, hogy nem adott ki az eseményt értelmező imádságot, nem szorgalmazott országos vagy regionális könyörgő napot, amelyek pedig éppen azt szolgálták volna, hogy az egyes események a megszokott krízisek rendjében legyenek elhelyezhetőek. - Az volt ugyanis az érdeke, hogy az alattvalók ne reflektáljanak kollektív bűnbánat, böjt és hasonlók gyakorlásával valamire, amire – a korábbi értelmezések alapján – szükség lett volna. . .

1.) Erre válaszképpen: A 16. század végétől az angliai puritánok nemcsak a hivatalosan előírt közböjtök alkalmának voltak lelkes gyakorlói, hanem sokszor a hatalom felszólításától függetlenül is szerveztek ilyen alkalmakat: - Kialakították a kollektív böjti napok precíz rendjét: prédikáció, imádság és zsoltáréneklés a templomban, s az alkalmat gyakran zárta egy egyszerű, közös, esti étkezés, valamint adomány gyűjtése. - Amikor I. Erzsébet királynő és püspökei felfigyeltek az ilyen alkalmakra, büntetni kezdték a résztvevőket. Az uralkodó azért tiltotta ezeket, mert veszélyt látott a csapások elhárításáért spontán megszervezett alkalmakban: - hogy a puritánok a bajok okaként a király és a kormányzat „bűneit” fogják sorolni, és lelkészeik akár lázadást is szíthatnak. - azaz: a katasztrófát nem kizárólag isteni csapásként, a közösséget ért büntetésként értelmezték. 2.) A puritánok (Cromwellék) hatalomra kerülésük után (1642) ugyanúgy rettegtek az országos könyörgő és közböjti napokon a királypárti veszély miatt. Főképp január 30-át, I. Károly lefejezését követően. . .

Egy magyarországi példa a nem mindenki számára egyértelműen gyakorlandó „országos” imára:
az erdélyi hadsereg nyári, katasztrofális lengyelországi vereségének és pusztulásának, majd a sokezres haderő Krím-félszigetre való hurcolásának, valamint az ezt követő erdélyi török-, tatár- és lengyelbetöréseknek és hatalmas pusztításoknak az okait firtatva a II. Rákóczi Györggyel szembehelyezkedő új hatalom és propagandája a fejedelem nyakába varrta a felelősséget. - A társadalmat különösen a hadsereg kiváltásának elodázása zaklatta fel, s ezért komoly nyomást is gyakoroltak a fejedelemre – hosszú ideig hiába. - Ráadásul maga a fejdelem és köre sem szorgalmazott kollektív bűnbánatot, így a tragédiák központilag irányított feldolgozása el is maradt. - Viszont számos korabeli imádság, illetve versek és egyéb szövegek erősen hangsúlyozták a közösség bűnösségét, kollektív bűnbánatot is vállalva, többük még a fejedelmet is fölmentve. . .

Némi szervezés és előkészítés után az országgyűlésre gyászruhás nemesasszonyok vonultak fel, hogy ezzel a szimbolikus aktussal is nyomatékot adjanak kívánságaiknak. A nemesasszonyoknak ezt a tüntetését szinte az összes visszaemlékezés feljegyzi. Az egyik legfontosabb emlékezés erről Szalárdi János Siralmas magyar krónikája: „Az ország szamosújvári gyűlésén a sok kesergő édes anyák és rabságban lévő férjeket nagy zokogással sirató, fekete gyászba öltözött úri, fő és nemes rendek, becsületes asszonyállatok keserves siránkozások[kal], szerelmes magzatjoknak, jámbor férjeknek szabadítás[ára]” kérlelték a fejedelmet és az országgyűlést. . .

Gunpowder Plot (1605. november 5.)
Egy másik angliai, 17. század eleji példa a nem mindenki számára egyértelműen követhető, de kötelező „országos” hálaadási alkalomra (ez esetben nemcsak a hatalommal való esetleges szembenállás, hanem felekezeti különbségek is megosztóak lehettek): Gunpowder Plot (1605. november 5.) A katolikus Guy Fawkes és társainak a protestáns uralkodó és a parlament ellen tervezett merényletkísérletének meghiúsulására való évenkénti megemlékezés: országos hálaadás nagy látványosságok közepette: - (ma is) tűzijátékkal, - a 17. század utolsó évtizedeiben a pápát és az ördögöket, később a merénylőt és katolikus társait reprezentáló bábuk (effigies) elégetésével, a katolikus bálványozás visszaszorítására való folyamatos emlékeztetéssel. Mindez a rejtőzködő angol katolikusok (rekuzánsok) számára identitásválságot és egy korábbi történeti esemény feldolgozhatatlanságát eredményezhette. . .

A mainstream értelmezés ugyanis protestáns volt – ld
A mainstream értelmezés ugyanis protestáns volt – ld. Példának a korábban már emlegetett Lewis Bayly ( ), I/VI. Jakab király udvari lelkészének Pratice of piety c., rendkívül népszerű és elterjedt könyvét. A könyv magyar fordításban is elterjed, Medgyesi Pál fordította magyarra, először 1636-ban jelent meg, ld. ebben a fordításban: „Szent András havának is [november] ötödik napja ugyanezenektűl [az angoloktól] ilyen ünnep gyanánt tartatik, melyen háládatos emlékezetet tesznek arról, hogy Isten mind királyukat, s mind penig az egész Országnak színét, a Pápistáknak egykori puskaporbéli álnok Praktikájuktól megszabadította. Ez ilyetén ünnepeknek megünneplése, áll a megtapasztalt kiváltképpenvaló jótétemények lelki zsoltárok, szívbéli tapsolások, istenes vendégségek ételnek italnak kölcsönös osztogatási, és a szegényeknek segítségük által való háládatos emlékezetiben […] Micsoda lelkiismerettel tarthatják hát a pápisták Garnét Uramat Mártírnak [Henry Garnet, 1555–1606, Guy Fawkes egyik, szintén katolikus társa], holott tulajdon maga lelkiismeretének késztetéséből megvallotta, hogy támadás indításáért, nem Religiojáért szenvedett ő halált? De ha ez ilyetén puska-por evangeliumú Papok is Mártírok; én csudálom ki leszen Hóhér? Ha ezek a Szentek, kicsodák Schitak? S kicsodák Hannibálok, ha ezek-is Catholicusok? De ezt ebben hagyván, ha ők fertelmesek akarnak lenni, maradjanak fertelmességekben: Mi (kiknek hívségünkre bízta Isten az Igaz Hitet mint valami drágalátos letött jószágot) könyörögjünk ö Felségének hogy szent életet engedjen élnünk [...]” Bayly tehát épp cáfolni próbálja a vallási hovatartozás jelentőségének szempontját, csupán „terrorizmusról” beszél. . .

De az egész országra ki nem terjeszthető imaalkalom a másik oldalról is igaz:
A cromwelli protektorátus után II. Károly (1660–1685) úgy is kifejezte a monarchia restaurációját, hogy elrendelte: alattvalói minden évben országos gyásszal emlékezzenek apja, I. Károly január 30-i kivégzésére. előírta, hogy évenkénti nemzeti istentiszteletek keretében, hálaadással emlékezzenek a saját hatalmi berendezkedése alapját jelentő londoni visszatérésére és egyben születésnapjára (május 29.) Kérdés tehát, hogy mennyire érezték kényszernek a hívek a speciális könyörgési alkalmakon való részvételt és a könyörgések elmondását, a közböjt megtartását. Hogyan tudták volna ugyanúgy krízisként, katasztrófaként megélni az eseményeket, amelyek a másik oldal számára voltak azok? . .

Ettől eltérően, mindenki egységesen tud ünnepelni bizonyos eseményeket:
az új-angliai (amerikai) speciális hálaadási napok az egész közösség számára szolgáltak identitáskonstruáló erővel → mindenkit, még az őslakó indiánokat is be tudtak vonni az esemény egységes értelmezésébe, a közös megemlékezésbe - az 1621-es első, plymouth-i hálaadásra való megemlékezésbe: Ld. az azóta is folyamatosan – minden év novemberének negyedik csütörtökén – ünnepelt Thanksgiving alkalmát. . .

1.) felekezeti szempontból 2.) puszta esetlegességek szempontjából
Egy jóval későbbi magyarországi példa arra, hogy a közös alkalomtartás (ez esetben országos böjt) nem mindig tartható „országosan”: 1.) felekezeti szempontból 2.) puszta esetlegességek szempontjából Plosszer Ferenc, Pápa városának katolikus káplánja az 1848–49-es szabadságharc idején feljegyzéseket készített. Országos böjt. Vad imádság. Szent menetek cím alatt ezt írta: „[1849.] Június 1-én kaptuk a »Közlöny« hivatalos lapot, melyben parancsoltatik, hogy három héten át vasárnap és csütörtökön szent menetek tartassanak, beszédek intéztessenek a néphez, hogy lelkesüljön s tömegesen felkeljen az invasiora készülő orosz ellen, sőt hogy a nép előle vagyonát eltakarítsa, az el nem takaríthatót pedig felgyújtsa. Továbbá rendeltetik, hogy Június 6-án országos böjt tartassék. Végre közöltetik egy a cultusminister, Horváth Mihály által szerkesztett, és naponként elmondandó imádság. Imádság csak névre, melyből a kereszténység odaengedő szelleme helyett vad bosszú lehel, s inkább alkalmas a lázas keblek felrázására, mint az Isten haragjának engesztelésére, vagy kegyelmének megnyerésére, s azért a clérus által a hatszor előforduló »vad ellenség« szavak után »vad imádságnak neveztetett«. A böjtöt a papok szigorúan megtartották, sőt a plébánia házban főttet sem ettünk, de úgy látszik a böjt nem népszerű dolog, mert a világiak, s katonák azon könnyiden átestek, s az egészet nem tekintették másnak, mint a katholikus népség rokonszenvének megnyerésére szolgáló szernek. A szent menetek is megtartattak, általunk beszédek is mondattak, de csak fájdalmasan, s a körülmények hatalmától kényszerítve nyúltunk oly beszédek szerkesztéséhez, melyek végelemökben szószékeink lealázására szolgálnak, miután ezekben egészen kikerülni a politikai tért majd lehetetlen.” . .

További adatok ehhez az eseményhez:
1.) Szinnyei József, Komárom védője kicsit cinikusan ezt írta naplójába: „Június 6. Mai napra van hirdetve az országos böjt, mi azonban húst ettünk, azt tartván, hogy a katonának úgyis van elégszer böjtje, midőn nincs mit ennie.” 2.) Nagy Iván (a későbbi történész) szabadságharcos naplója: „Itt [Világoson] ért az e napra [1849. június 6.] kormányilag elrendelt országos böjt, melynek annál könnyebb volt eleget tenni, mivel nem is volt kenyéren kívül egyebünk.” Voltak-e és milyen különbséggel jelentek meg a „racionalista jellegű” magyarázatok a 18–19. századi krízisek és csapások (angliai, magyarországi és másutt megfogalmazott) magyarázataiban? . .

A magyarországi kutatás lehetőségei:
Míg Nagy-Britanniában hatalmas mennyiségben lehet még ma is kézbe venni, nálunk csak mutatóban maradt fenn a kora újkorból nyomtatott országos imádság. Milotai Nyilas István, korábbi debreceni püspök, 1618-tól Bethlen Gábor fejedelem főprédikátora jelentette meg Debrecenben, vsz kora őszén országos hálaadó imádságát abból az alkalomból, hogy Bethlent augusztus 25-én, Besztercebányán Magyarország királyává választották. Ebből a kiadványból is csak egyetlen példány maradt fenn. Az imádságot Bethlen királlyá választásának alkalmából, azaz mint alkalmi imádságot mondták. A királlyá választást és Bethlen hadi vállalkozását (30 éves háborúba való bekapcsolódás) pedig megelőzte egy országos bűnbánattartás, még 1619-ben. . .

Dr. Fazakas Gergely Tamás Politika, vallás és irodalom a kora újkorban

Hasonló előadás

Az előadások a következő témára: "Dr. Fazakas Gergely Tamás Politika, vallás és irodalom a kora újkorban"— Előadás másolata:

Hasonló előadás

Projectumról

Visszajelzés

Bejelentkezés

A társadalmi hálózaton keresztül belépni:

Dr. Fazakas Gergely Tamás Politika, vallás és irodalom a kora újkorban

Hasonló előadás

Az előadások a következő témára: "Dr. Fazakas Gergely Tamás Politika, vallás és irodalom a kora újkorban"— Előadás másolata:

Hasonló előadás

Projectumról

Visszajelzés