Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az Isteni Alapelv kifejtése

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Az Isteni Alapelv kifejtése"— Előadás másolata:

1

2 Az Isteni Alapelv kifejtése
Illusztrált kézikönyv háromórás előadásokhoz Egyesítő Mozgalom

3 Az Igaz Szülők életútjából
1920-ban, születésem évében, Korea japán uralom alatt állt. Abban az időszakban fájdalmasan megtapasztaltam az erős nemzet által eltaposott gyenge nemzet agóniáját és szomorúságát. Tizenéves koromban komolyan szenvedtem azért, hogy hogyan lehetne megmenteni ezt a háborúk tépte-szaggatta bűnnel teli világot. Tizenéves koromban kezdtem mélyen elgondolkodni az élet alapvető kérdésein is: Ki vagyok én? Honnan származom? Mi az élet célja? Tovább tart az élet a halál után? Létezik Isten? Vajon Isten mindenható, vagy sem? Ha mindenható, miért nem szabadítja meg az emberiséget a gondoktól? Miért van ilyen sok fájdalom a világban? Mivel felismertem, hogy mindezeket a problémákat emberi erővel nem lehet megoldani, úgy ítéltem meg, hogy ha Isten létezik, az Ő akaratát kellene követnünk, és azt az utat választanunk, amely túlvezet bennünket emberi korlátainkon.

4 Tizenhat éves koromban egy misztikus élmény történt velem
Tizenhat éves koromban egy misztikus élmény történt velem. Húsvét reggelén egy hosszú, könnyekkel teli ima után megjelent előttem Jézus Krisztus, és számos kinyilatkoztatással és tanítással látott el. Mély értelmű és csodálatos dolgokat mondott el nekem. Azt mondta, hogy Isten gyászol az emberiség szenvedése miatt. Megkért arra, hogy vállaljak el egy különleges feladatot a földön, Isten munkája érdekében. Röviden összefoglalva, hirtelen megnyílt előttem a szellemi világ, és én szabadon kommunikálhattam ott a szentekkel. Az észak-koreai hegyek mélyének csendjében számos alkalommal beszélgettem Jézus Krisztussal. Az abban az időszakban kinyilatkoztatott igazság alkotja az Egyesítő Alapelv magját. Az volt a kinyilatkoztatások kezdete. Az az egy különleges találkozás óta folyamatosan beszélgetek a szellemi világ szentjeivel, beleértve az élő Istent és Jézust. Isten apránként megtanította nekem a csodálatos igazságot. Olybá tűnt számomra, mint amikor egy hosszú és fénytelen éjszaka után végre felkel a Nap.

5 Ebben az igazságban felfedeztem egy győzedelmes új kultúra hajnalát
Ebben az igazságban felfedeztem egy győzedelmes új kultúra hajnalát. Ennek a különleges kinyilatkoztatásnak, amely az Újszövetségen alapszik, hatalma van arra, hogy egyesítse az összes vallást. Ma ezt a kinyilatkoztatást az Isteni Alapelvnek nevezzük, és azt a parancsot kaptam Istentől, hogy terjesszem az Isteni Alapelvet az egész világon. Az Isteni Alapelv fő ágai a Teremtés elvei, az ember bűnbeesése, valamint a helyreállítás (megváltás) és a második eljövetel. Az egyórás előadások kézikönyvének kiadása után elkészült ez a kézikönyv is, részletesebb tartalommal, Moon tiszteletes azon utasításának megfelelően, hogy ki kell adni a háromórás előadások kézikönyvét. Hiszünk abban, hogy ez a kötet segíteni fogja az Isteni Alapelv tanulóit és tanárait abban, hogy mélyebben megértsék az Alapelvet.

6 Bevezetés Boldogság Vágy Az emberi boldogság
Boldogtalanság Vágy Mindenki azért küzd, hogy elkerülje a bajt és boldog legyen. Hogyan keletkezik tehát a boldogság? Az ember akkor boldog, ha vágyai teljesülnek.

7 Bevezetés Boldogság Vágy Az emberi boldogság
Boldogtalanság Vágy Mivel vágyaink jelenleg inkább rossz, mint jó cél felé vezetnek bennünket, gyakran elfelejtjük e kifejezés eredeti jelentését. Az ember eredeti lelke visszautasítja a gonosz vágyakat és a jókra hallgat. Az emberek akár még életük árán szeretnék megtalálni az örömöt, amely boldoggá teszi az eredeti lelket.

8 Az emberi ellentmondásosság és a bűnbeesés
Eredeti lélek Gonosz lélek Boldog- talanság Boldogság Jóság Gonoszság Ellentmondás Pusztulás Bűnbeesés Egy adott egyénben is két egymással homlokegyenest ellenkező hajlam van: a jóság után vágyakozó eredeti lélek és a rossz felé hajló gonosz lélek. Ádáz küzdelemben két ellentétes célért viaskodnak. Pusztulásra van ítélve minden olyan lény, akiben ilyen ellentét dúl. Világunk pusztuló állapotát a kereszténység a bűnbeesés következményének tartja.

9 Lélek Test Az emberi tudatlanság Belső tudatlanság Külső tudatlanság
Az értelem szemszögéből nézve a bűnbeesés azt jelenti, hogy az emberiség tudatlanságba süllyedt. Az ember kettős természetű: belsőből és külsőből, vagyis lélekből és testből áll, akárcsak az értelem, melynek szintén két oldala van: egy belső és külső oldal. Hasonlóképpen a tudatlanságnak is két fajtája van: a belső és a külső tudatlanság.

10 Vallás Az ember igazság keresése Belső igazság keresése Tudomány
tudatlanság Belső igazság keresése Vallás Tudomány Külső tudatlanság Külső igazság keresése A vallás által az emberiség a belső igazság, a tudomány által a külső igazság keresésének útját járta. A maga területén mind a vallás, mind a tudomány az igazság keresésének a módszere, amellyel az ember a tudatlanság felszámolásáért és a tudás megszerzéséért küzdött.

11 Szükség van egy új/teljes igazságra
Belső tudatlanság Belső tudás Vallás Az eredeti lélek vágya a jóság Új igazság Tudomány Külső tudatlanság Külső tudás A vallás és a tudomány, amelyek az emberi tudatlanság eloszlatását tűzték ki célul, látszólag egymásnak ellentmondó és összeegyeztethetetlen irányba haladtak fejlődésük folyamán. A történelem egy pontján azonban egy új igazságnak kell megjelennie, amelynek segítségével a vallás és a tudomány kibékülnek egymással és közösen oldják meg problémáikat, mert csak ez úton lehet felszámolni ezt a kétfajta tudatlanságot és az emberiség csak így tudja megvalósítani az eredeti lélek által olyannyira óhajtott jóságot.

12 Az új igazság küldetése
Isten valósága Teremtés szíve Megváltás szíve Emberiség Vallások Ideológiák Filozófiák Egység Bűnbeesett emberek Eredeti állapot Mi lesz az új igazság küldetése? Az igazság új kifejezésének fel kell tárnia Isten szívét: örömteli szívét, miként az a teremtés időszakában volt, és azt a szívét, amely az egész történelem folyamán küzdött az emberiség megváltásáért.

13 Az új igazság küldetése
Isten valósága Teremtés szíve Megváltás szíve Emberiség Vallások Ideológiák Filozófiák Egység Bűnbeesett emberek Eredeti állapot Ennek az új igazságnak képesnek kell lennie arra, hogy összefogja a történelem összes vallását, ideológiáját és filozófiáját, és hogy teljes mértékben egyesítse őket. Az egység a test és lélek, valamint a férj és feleség közötti egységgel kezdődik.

14 Az új igazság küldetése
Isten valósága Teremtés szíve Megváltás szíve Emberiség Vallások Ideológiák Filozófiák Egység Bűnbeesett emberek Eredeti állapot Az új igazság célja az, hogy a bűnbeesett embert visszavezesse az eredeti állapotába.

15 Sun Myung Moon tiszteletes Az új igazság és Sun Myung Moon tiszteletes
Isteni kinyilatkoztatás (Jel. 10:11) Sun Myung Moon tiszteletes Sem kimerítő Szentírás-kutatások, vagy tudós iratok tanulmányozása révén, sem emberi értelem által nem lehet azonban felfedezni ezt az életet adó, új igazságot. A Jelenések könyvében leírtak szerint: „Ismét jövendölnöd kell sok népről, nemzetről, nyelvről és királyról”. Ezt az új igazságot Isten fogja kinyilatkoztatni.

16 Sun Myung Moon tiszteletes Az új igazság és Sun Myung Moon tiszteletes
Isteni kinyilatkoztatás (Jel 10,11) Sun Myung Moon tiszteletes Isten küldöttje, akinek az a feladata, hogy megoldja az emberi élet és a világegyetem alapvető kérdéseit, már megszületett. A neve Sun Myung Moon.

17 I. rész

18 1. fejezet A teremtés elvei
Okozói valóság Emberi élet és a világegyetem kérdései Eredeti indíték Isten Az emberek a történelem folyamán gyötrődve és hasztalanul keresték az emberi élet és a világegyetem kérdéseire vonatkozó végső válaszokat.

19 1. fejezet A teremtés elvei
Okozói valóság Emberi élet és a világegyetem kérdései Eredeti indíték Isten Mindeddig senki sem találta meg az emberiség és a világegyetem teremtésének eredeti indítékát.

20 1. fejezet A teremtés elvei
Okozói valóság Emberi élet és a világegyetem kérdései Eredeti indíték Isten Hogy ehhez a kérdéshez megfelelő módon közelítsünk, nem elég pusztán a látható valóság vizsgálata. Az emberi élet és a világegyetem problémái nem oldhatók meg anélkül, hogy előbb meg ne értenénk Isten természetét.

21 Isten kettős jellemvonásai
1. rész Isten és a világegyetem kettős jellemvonásai Isten kettős jellemvonásai A művész személyisége Isten természete Megnyilvánulás Megnyilvánulás Róm 1,20 Műalkotás Teremtés Hogyan ismerhetnénk meg a láthatatlan Isten természetét? A kérdés megvizsgálásának egyik módszere, hogy megfigyeljük az Isten által teremtett világot (Róm 1,20). A teremtett világban minden a teremtő láthatatlan, isteni természetének az anyagi kifejeződése. Miként egy művész személyisége a munkáin keresztül ismerhető meg, Isten természetét a teremtés különböző dolgainak megfigyelése által érthetjük meg.

22 Példák: atomok, nővények, állatok, emberek
Közös elemek a természetben Más létezők Létező Jang Jin Kettős jellemvonások Kettős jellemvonások Példák: atomok, nővények, állatok, emberek Munkánkat kezdjük azzal, hogy megkeressük azokat a közös elemeket, amelyek a természetben egyetemesen, mindenütt jelen vannak. Minden, ami létezik, rendelkezik a jang (férfias jelleg) és a jin (nőies jelleg) kettős jellemvonásával. Bármely létező dolog és lény létrejöttének feltétele az, hogy e két jellemvonás egymással és más létezőkkel kölcsönös kapcsolatot teremtsen.

23 Példák: atomok, nővények, állatok, emberek
Közös elemek a természetben Más létezők Létező Jang Jin Kettős jellemvonások Kettős jellemvonások Példák: atomok, nővények, állatok, emberek Az atomok, például, pozitív vagy negatív töltéssel bírnak. A növények szaporodásának eszköze a porzó és a termő, az állatok a hím és a nőstény egyedek közti kapcsolatok által szaporodnak és biztosítják fajuk fennmaradását. És végül, az emberek nők vagy férfiak.

24 A belső természet és a külső forma kettős jellemzői
Belső jelleg Létező Kettős jellemvonások Külső megnyilvánulás Külső forma Második belső természet Van még egy, az előzőnél is fontosabb kettősség. Minden létezőnek vannak mind belső, mind külső jellemzői.

25 A belső természet és a külső forma kettős jellemzői
Belső jelleg Kettős jellemvonások Létező Külső megnyilvánulás Külső forma Második belső természet A látható külső forma a láthatatlan belső jellegre hasonlít. A belső jelleget belső természetnek, külső megnyilvánulását külső formának nevezzük. Minthogy a belső természet és a külső forma egyazon létező belső és külső jellegének felel meg, a külső formát mint második belső természetet is értelmezhetjük. A belső természet és a külső forma együtt kettős jellemvonásokat alkotnak.

26 Belső Lélek természet Kettős jellemvonások Ember Külső Test forma
Második lélek Nézzük az ember példáját: az ember külső formája, a teste, valamint belső természete, a lelke építi fel. A belső természet a lélek, a külső forma pedig a test. A test és a lélek ugyanazon embernek egymást kiegészítő részei; és a test második lélekként is értelmezhető. A lélek és a test együttesen alkotják az ember kettős jellemvonásait. Hasonlóképpen, minden létező a belső természet és a külső forma kettős jellemvonásai közti kölcsönös kapcsolat által létezik.

27 Isten kettős jellemvonásai
Eredeti belső természet Első Okozó Kettős jellemvonások Isten Eredeti külső forma (Eredeti) jang Első Okozó Kettős jellemvonások Isten (Eredeti) jin Az Első Okozónak is bírnia kell a belső természet és a külső forma kettős jellemvonásaival, melyek a teremtett dolgok belső természetével és külső formájával szemben szubjektum szerepben van. A világegyetem Első Okozóját Istennek, valamint Isten belső természetét és külső formáját eredeti belső természetnek és eredeti külső formának nevezzük.

28 Isten kettős jellemvonásai
Eredeti belső természet Első Okozó Kettős jellemvonások Isten Eredeti külső forma (Eredeti) jang Első Okozó Kettős jellemvonások Isten (Eredeti) jin Természetes az a feltételezés, hogy Istennek, minden dolog Első Okozójának a létezése szintén a jang és jin kettős jellemvonásainak kölcsönös kapcsolatán alapszik.

29 Isten A belső természet/külső forma és a jang/jin kapcsolata
Eredeti belső természet eredeti jang eredeti jin Isten Eredeti külső forma eredeti jang eredeti jin Milyen kapcsolat van a belső természet és a külső forma, valamint a jang és a jin kettős jellemvonásai között? Istennek mind az eredeti belső természete, mind az eredeti külső formája magában foglalja az eredeti jang és az eredeti jin közti kölcsönös kapcsolatot. Az eredeti jang és az eredeti jin tehát az eredeti belső természet és az eredeti külső forma jellemzői.

30 Isten a szubjektum, akiben az eredeti belső
természet és az eredeti külső forma kettős jellemzői összhangban vannak. Istenben ugyanakkor az eredeti belső természetet és az eredeti külső formát képviselő férfias és nőies vonások is harmóniában egyesülnek. A világegyetemhez viszonyítva, Isten a belső természet és a férfias jellemvonásokkal bíró szubjektum. Felismerve, hogy Isten a belső természet és a férfias jellegű szubjektum, Atyánknak nevezzük Őt.

31 Isten Isten és a világegyetem kapcsolata Teremtés elvei Világegyetem
Belső természet Képmás Emberek Eredeti belső természet Külső Forma Teremtés elvei Belső természet Eredeti külső forma Teremtett dolgok Jelkép Külső forma Nem anyagi szubjektum Egyéni igazságforma Valóságos objektum Isten a láthatatlan szubjektum, és a világegyetem, mint egész, Isten valóságos objektuma. Egyéni igazságformákból épül fel, amelyek Isten kettős jellemvonásainak egyedi, képmás vagy jelkép szintű megnyilvánulásai, a teremtés elvei által meghatározottan. Noha az egyéni igazságformák a jang vagy a jin csoporthoz tartoznak, mindegyik bír belső természettel és külső formával, valamint ehhez hasonlóan jang és jin elemekkel is, hiszen mindegyik Isten valóságos objektuma, és az Ő eredeti belső természetéhez és eredeti külső formájához hasonlít.

32 2. rész Az egyetemes ősenergia, az adás-elfogadás
kapcsolat és a négypozíciós alap Az egyetemes ősenergia Teremtő Abszolút valóság Örökkévaló Önmagában létező Alaperő Isten Örökkévaló Önmagában létező Abszolút Egyetemes ősenergia Teremtett dolgok Létezés Minden más energia eredete Isten, minden dolog Teremtője, maga az abszolút valóság, örökkévaló, önmagában létező, időn és téren túli. Isten létezésének alapereje szintén örökkévaló, önmagában létező és abszolút. Ez minden más energia és erő eredete, amely a teremtett dolgok létezését teszi lehetővé. Ezt az alapvető energiát egyetemes ősenergiának nevezzük.

33 (Egyetemes Ősenergia)
Az adás-elfogadás kapcsolat Isten (Egyetemes Ősenergia) Szubjektum elem Objektum elem Létezés Sokasodás Működés Energia Az egyetemes ősenergia hatására minden létező szubjektum és objektum elemei egy közös alapot hoznak létre és egymással kölcsönhatásba lépnek. Ezt a kapcsolatot, mely a teremtett dolgok létezéséhez, sokasodásához és működéséhez szükséges összes energiát kitermeli, adás-elfogadás kapcsolatnak nevezzük.

34 Isten A négypozíciós alap,
amely az eredet-szétválás-egyesülés folyamat által hozza létre a három objektum célját Az eredet-szétválás-egyesülés folyamat Isten Eredet Szubjektum elem Objektum elem Szétválás Egyesülés Egyesülés Ezt a folyamatot, melyben az Eredetből, Istenből származó két létező különálló módon megnyilvánul, majd újra egyesül, eredet-szétválás-egyesülés folyamatnak nevezzük.

35 A három objektum célja Három objektum alaphelyzete Adás-elfogadás
Szubj- ektum Obj- ektum Egyes- ülés Isten (Eredet) Szubj- ektum Obj- ektum Egyes- ülés Egyes- ülés Obj- ektum Szubj- ektum Isten Isten Obj- ektum Egyes- ülés Szubj- ektum Isten Három objektum alaphelyzete Adás-elfogadás kapcsolat Három objektum célja Az eredet- szétválás-egyesülés eredményeként négy pozíció születik: a középpontban az eredet áll, a szubjektum és az objektum valamint az általuk alkotott egység. A négy pozíció bármelyike felveheti a szubjektum szerepét és a másik hárommal mint objektumával léphet kapcsolatba, létrehozva a három objektum alaphelyzetét. Amikor mind a négy létező szubjektumként viselkedik a többi hárommal szemben, és adás-elfogadás kapcsolatba lép velük, illetve ezek körülötte keringenek, akkor együtt megvalósítják a három objektum célját.

36 A négypozíciós alap Isten A három szakasz elvének az alapja Eredet A tizenkettes szám eredete Szét- válás Szubjektum elem Objektum elem A jóság alapfeltétele Minden dolog létezésének alapfeltétele Egyesülés Egyesülés Teremtés örökkévaló célja Amikor mind az eredet, mind az eredetből származó szubjektum és objektum, valamint az általuk alkotott egység is betölti a három objektum célját, létrejön a négypozíciós alap.

37 Isten A négypozíciós alap Ez az alap:
A három szakasz elvének az alapja Eredet A tizenkettes szám eredete Szét- válás Szubjektum elem Objektum elem A jóság alapfeltétele Minden dolog létezésének alapfeltétele Egyesülés Egyesülés Teremtés örökkévaló célja Ez az alap: A hármas szám eredete és a három szakasz elvének az alapja is, mert magában foglalja a három szakaszt: Isten, férj és feleség, és a gyerekek. A tizenkettes szám eredete mert amikor mind a négy pozíciója három objektum partnerrel bír, létrejön a tizenkettő objektum-kapcsolat.

38 Isten A négypozíciós alap
A három szakasz elvének az alapja Eredet A tizenkettes szám eredete Szét- válás Szubjektum elem Objektum elem A jóság alapfeltétele Minden dolog létezésének alapfeltétele Egyesülés Egyesülés Teremtés örökkévaló célja A jóság alapfeltétele, Isten teremtésre vonatkozó céljának megvalósulása. Minden dolog létezésének alapfeltétele, mely biztosítja számukra a létezésükhöz szükséges erőket. A négypozíciós alap Isten teremtésének örökkévaló célja.

39 3. rész A teremtés célja Isten Öröm A világegyetem teremtésének célja
Jóságot megtestesítő objektumok Öröm Teremtmény A Biblia leírja (Ter 1,4-31), hogy Isten a teremtés minden egyes napja után látta, hogy az jó. Ez azt sugallja, hogy Isten arra szánta teremtményeit, hogy a jóságot megtestesítő objektumok legyenek, amelyekben örömét leli.

40 Három nagy áldás (Ter 1,28) Isten Legyetek termékenyek Sokasodjatok
Isten öröme Három nagy áldás (Ter 1,28) Isten Legyetek termékenyek Sokasodjatok Öröm Uralkodjatok a teremtés felett Ádám Éva Mennyország Isten az embert a világegyetem teremtésének végső lépéseként alkotta meg. Saját képmására, az Ő belső természetének és külső formájának hasonlatosságára teremtette, minden érzés és érzelem iránt fogékonnyá tette, mert az volt a célja, hogy megossza vele az örömét. Megteremtésük után Isten megáldotta Ádámot és Évát, hogy gyümölcsözőek legyenek, sokasodjanak és uralkodjanak a teremtés felett. (Ter 1,28)

41 Három nagy áldás (Ter 1,28) Isten Legyetek termékenyek Sokasodjatok
Isten öröme Három nagy áldás (Ter 1,28) Isten Legyetek termékenyek Sokasodjatok Öröm Uralkodjatok a teremtés felett Ádám Éva Mennyország Ha Ádám és Éva eleget tettek volna ennek az isteni küldetésnek, és felépítették volna a Mennyei Királyságot, Isten kétségkívül a legnagyobb örömöt élte volna át, amint fiai és lányai az Ő eszményének világában élnek. A világegyetemnek, középpontjában az emberrel, a végső célja az, hogy örömet juttasson vissza Istennek.

42 Az egészért való cél Létező Belső természet (kettős célok)
Az egyénért való cél Külső forma Minden létezőnek kettős célja van. Minden létező két mozgásponttal - a belső természet és külső forma központjával - rendelkezik, melyek kapcsolata épp olyan, mint a belső természet és a külső forma.

43 Az egészért való cél Létező Belső természet (kettős célok)
Az egyénért való cél Külső forma Isten eszményének világában nem lehet egyéni cél, amely nem az egészért való célt támogatja, s nem lehet olyan, az egészért való cél, amely az egyén érdekeit nem biztosítja. A világegyetem végtelen változatosságú létezői egyetlen hatalmas, szerves testet alkotnak, melyet e kettős célok szőnek át.

44 Mennyország Három áldás Jó objektumok Isten örömére Isten Eredeti b.t.
Szubjektum B.t. Eredeti b.t. K.f. Eredeti k.f. Láthatatlan Mennyország Három áldás B.t. K.f. Látható Objektum Jó objektum Örömet egymagunkban nem tudunk érezni. Az öröm akkor születik, amikor belső természetünket és külső formánkat objektumunkban, amely lehet látható vagy láthatatlan, látjuk visszatükrözni és kifejlődni. Objektumunk segít abban, hogy a tőle jövő ösztönzés által megismerjük belső természetünket és külső formánkat.

45 Mennyország Három áldás Jó objektumok Isten örömére Isten Eredeti b.t.
Szubjektum B.t. Eredeti b.t. K.f. Eredeti k.f. Láthatatlan Mennyország Három áldás B.t. K.f. Látható Objektum Jó objektum Isten a szeretet teljességét hasonlóképpen akkor éli át, amikor valóságos objektuma arra készteti, hogy saját eredeti belső természetét és eredeti külső formáját rajta keresztül érezze át. Amikor felépül a Mennyország – azaz megvalósul a három áldás és létrejön a négypozíciós alap –, akkor az az Isten örömére szolgáló jó objektum lesz.

46 A három áldás Első áldás Második áldás Harmadik áldás
(Egyéni tökéletesség) (Családi tökéletesség) (Uralom tökéletesség) Isten Isten Isten Lélek Test Ádám Éva Ember Természet Egyén Gyermekek Teremtés Egyéni négypozíciós alap Családi négypozíciós alap Uralmi négypozíciós alap Isten első áldásának a kulcsát az egyéni jellem adja. Az egyén lelke és teste Isten objektuma és Isten kettős jellemvonásainak különálló kivetülése. A jellem tökéletessé válásához az egyénnek saját magán belül kell négypozíciós alapot felépíteni, amelyben teste és lelke – Istennel a középpontban – adás-elfogadás kapcsolat által egyesül.

47 A három áldás Első áldás Második áldás Harmadik áldás
(Egyéni tökéletesség) (Családi tökéletesség) (Uralom tökéletesség) Isten Isten Isten Lélek Test Ádám Éva Ember Természet Egyén Gyermekek Teremtés Egyéni négypozíciós alap Családi négypozíciós alap Uralmi négypozíciós alap Isten második áldását a tökéletessé vált Ádámnak és Évának együtt kellett volna megvalósítania, amikor egy négypozíciós alapot építettek volna fel a családjukban, szerető egységben, férjként és feleségként egyesültek volna és gyermekeiket felnevelték volna.

48 A három áldás Első áldás Második áldás Harmadik áldás
(Egyéni tökéletesség) (Családi tökéletesség) (Uralom tökéletesség) Isten Isten Isten Lélek Test Ádám Éva Ember Természet Egyén Gyermekek Teremtés Egyéni négypozíciós alap Családi négypozíciós alap Uralmi négypozíciós alap Isten harmadik áldása az ember természet feletti uralmának a tökéletességét jelenti. Megvalósulásához az uralom Isten-központú négypozíciós alapját kell felépíteni. Ahhoz, hogy az ember és a természet egymással teljesen egyesüljenek.

49 A teremtés céljának megvalósulása
Isten Igaz Szülők Gyermekek Gyermekek Gyermekek Mennyország Ha Isten teremtésének eszménye ekképpen megvalósult volna, még a bűn nyomaitól is mentes eszményi világ épült volna fel itt a földön. Ezt a világot a földi Mennyországnak nevezzük. A Mennyországban Isten irányítása az Igaz Szülőkön át jut el gyermekeihez, mindenkit az egység felé vezetve.

50 4. rész Az eredeti érték Az eredeti érték meghatározásának mércéje és folyamata Isten Abszolút lény Szubjektum Objektum Egyén Egyesülés Eredeti érték Abszolút Egy lény eredeti értékét az határozza meg, amikor egy Isten-központú négypozíciós alapban részt vesz mint objektum partner és kapcsolatban áll egy egyénnel mint a szubjektum partnere. Minthogy a négypozíciós alap középpontja Isten, maga Isten az, aki ezt a mércét felállítja. Mivel Isten abszolút, az objektum- az Istentől eredő mérce alapján meghatározott – eredeti értéke is abszolút.

51 5. rész A világegyetem teremtésének és növekedésének folyamata
A világegyetem teremtésének folyamata Isten Hat nap (Ter 1) Hat egymást követő szakasza a teremtés folyamatának Idő Világegyetem A világegyetem nem pusztán egy pillanat alatt született meg. Kialakulása és fejlődése valójában elképzelhetetlenül hosszú időbe telt. A teremtéshez szükséges hat napos bibliai időszakot tehát nem valódi napkeltékkel és napnyugtákkal kell számolni. A hat bibliai nap a teremtés folyamatának hat, egymást követő szakaszát jelképezi.

52 A teremtés növekedési folyamata
Tökéletesség Reggel „Egy nap” (Ter 1,5) Növekedési folyamat Éjszaka Este Teremtés A bibliai feljegyzés, a teremtés első napjának elteltével megállapítja: „Eljött az este és lett reggel, az első nap.” (Ter 1,5) Azt hihetnénk, hogy az este és az éjszaka elmúltával jövő reggel a második napot jelzi, azonban itt mégis az első naphoz tartozik. A bibliai „egy nap” azt mutatja, hogy a teremtett dolgoknak, mielőtt „reggel” elérik a tökéletességüket, az éjszakával jelképezett növekedési folyamaton kell átmenniük. Az új reggelt üdvözölve aztán továbbléphetnek teremtésük eszményének megvalósítása felé.

53 A növekedési folyamat három szakasza
Egyéni tökéletesség A teremtés célja Tökéletesség Kiteljesedés Növekedési folyamat Bűnbe esés Három szakasz Növekedés Kialakulás Bűnbeesett ember Teremtés Ember Minden teremtett dolog a kialakulás, a növekedés és a kiteljesedés három, egymást követő szakaszán végighaladva éri el a tökéletességet.

54 A növekedési folyamat három szakasza
Egyéni tökéletesség A teremtés célja Tökéletesség Kiteljesedés Növekedési folyamat Bűnbe esés Három szakasz Növekedés Kialakulás Bűnbesett ember Teremtés Ember Az ember amiatt nem teljesítette létezésének célját, mert bűnbe esett, mielőtt végighaladt volna a növekedési folyamat három szakaszán. Az ember tehát ahhoz, hogy új erőfeszítéseket téve megvalósítsa célját, keresztül kell mennie ezen a három szakaszon. Az első emberek bűnbeesése a növekedési szakasz végén történt.

55 A közvetett uralom birodalma
Tökéletesség Tökéletesség Közvetett uralom Őstörvény Növekedési folyamat Őstörvény Őstörvény általi fejlődés birodalma Ember felelőssége Teremtett dolgok Ember A növekedési folyamatban lévő teremtményekkel szemben, Isten csak az Alapelven alapuló növekedés gyümölcsével tud kapcsolatba lépni. A teremtett dolgokat Isten csak közvetetten tudja irányítani. A növekedési folyamatot emiatt Isten közvetett uralma birodalmának vagy az Őstörvény (Alapelv) általi fejlődés birodalmának nevezzük.

56 A közvetett uralom birodalma
Tökéletesség Tökéletesség Közvetett uralom Őstörvény Növekedési folyamat Őstörvény Őstörvény általi fejlődés birodalma Ember felelőssége Teremtett dolgok Ember A létezők tökéletességüket akkor érik el, miután az Istentől jövő Őstörvény autonómiája és irányítása által végigmennek a növekedési folyamaton. Az ember azonban úgy teremtetett, hogy növekedéséhez – az Őstörvény irányítása mellett – saját felelőssége is szükséges.

57 Miért adományozott Isten szabad akaratot az embernek
Tökéletesség Isten teremtő természete Isten teremtő munkájának részese lehessen Növekedési folyamat Felelősség Tulajdonjog: uralkodhasson a teremtés felett Teremtő volta Ember Isten amiatt adományozott szabad akaratot az embernek, hogy felelőssége vállalásával – amit Isten sem befolyásolhat – az ember örökölhesse Isten teremtő természetét és Isten teremtő munkájának részese lehessen.

58 Miért adományozott Isten szabad akaratot az embernek
Tökéletesség Isten teremtő természete Isten teremtő munkájának részese lehessen Növekedési folyamat Felelősség Tulajdonjog: uralkodhasson a teremtés felett Teremtő volta Ember Isten akarata az, hogy az ember megszerezze a tulajdonjogot és méltóvá váljon arra, hogy a teremtés felett teremtőként uralkodjon, akárcsak Isten uralkodik Teremtőként őfelette. Ez jelenti az alapvető különbséget az ember és a teremtés többi része között.

59 jóság célját teljesíti
A közvetlen uralom birodalma Közvetlen uralom: jóság célját teljesíti Isten Szubjektum Objektum Tökéletesség birodalma Egyesülés Az emberek akkor élnek a közvetlen uralom birodalmában, amikor Isten szeretetében szubjektumként és objektumként egyesülnek, négypozíciós alapot építenek fel, és szívükben teljesen eggyé válnak Istennel. Ebben a birodalomban a szubjektum akaratának megfelelően szabadon és hiánytalanul osztják meg szeretetüket és szépségüket, a jóság célját emígy teljesítve ki. A közvetlen uralom birodalma a tökéletesség birodalma.

60 6. rész A nem anyagi világ és az anyagi világ,
középpontban az emberrel A nem anyagi világ és az anyagi világ Nem anyagi világ Isten Lélek Világegyetem Kozmosz Anyagi világ Test Kettős jellemvonások A világegyetem az ember mintájára teremtetett, aki Isten kettős jellemvonásainak a képmása. Emiatt a világegyetem – a léleknek és testnek megfelelő – nem anyagi világból és az anyagi világból épül fel, melyek mindegyike valóságos és létező. A két világ együtt alkotják a kozmoszt. Amikor fizikai életünk végén elhagyjuk fizikai testünket, a nem anyagi világban mint szellemi emberek élünk az örökkévalóságig.

61 Az ember pozíciója a kozmoszban
Nem anyagi világ Uralkodó Lélek Közvetítő és a harmónia középpontja Ember Test Lényeg összesűrítése Anyagi világ Isten az embert arra teremtette, hogy uralkodjon a világegyetem felett. hogy a kozmosz harmóniájának középpontja és a két világ közti közvetítő legyen. hogy a kozmosz valamennyi létezőjének lényegét magába sűrítse(mikrokozmosz).

62 A fizikai én és a szellemi én közötti kölcsönhatás
Növekszik és eléri a tökéletességet Szellemi test Szellemi én Szellemi lélek Jóvá válik Menny vagy pokol Fizikai lélek Fizikai én Fizikai test A fizikai ént a fizikai lélek és a fizikai test kettős jellemvonásai építik fel. Szellemi énünket a szellemi lélek és a szellemi test kettős jellemvonásai építik fel. A szellem csak addig növekedhet, amíg a testben lakozik. Bűneinek földi életében való megváltása megnyitja a szelleme jóvá válásához vezető utat. Az egyén halála után szelleme a mennybe vagy a pokolba kerül, nem Isten, hanem maga a szellem határozza meg.

63 2. fejezet A bűnbeesés Vezér Sátán Original mind Gonosz erők Jó Ember
Rossz Minden embernek van egy eredeti lelke, amely elutasítja a rosszat és a jóra törekszik. Anélkül azonban, hogy a tudatában lennénk, gonosz erők arra sarkallnak bennünket, hogy rossz cselekedeteket hajtsunk végre, amelyeket szívunk mélyén nem akarunk megtenni. A gonosz erők vezérét a kereszténység Sátánként ismeri. Ahhoz, hogy a rosszat gyökerestül megszüntessük és így a bűnös történelemnek véget vetve a jóság korszakába lépjünk, először fel kell tárnunk Sátán indítékait és eredetét, valamint meg kell látnunk a pusztítást, amelyet az emberi életben okozott. A bűnbeesés magyarázata ezekre a kérdésekre válaszol.

64 1. rész A bűn gyökere Evés Egy fa gyümölcse Bűn gyökere Keresztények
Biblia A gyümölcs Egy fa gyümölcse Senki nem ismerte eddig a bűn mélyben eredő gyökerét. A keresztények a Bibliából kiindulva ahhoz a bizonytalan hithez ragaszkodnak, mely szerint a bűn gyökere abban rejlik, hogy Ádám és Éva ettek a jó és a rossz tudás fájának gyümölcséből. Néhány keresztény úgy hiszi, hogy a jó és a rossz tudás fájának a gyümölcse egy valóságos fa gyümölcse volt.

65 Nem egy közönséges gyümölcs; olyannyira vonzó dolog
Az eredendő bűn oka? A gyümölcs Könyörtelen módon próbára tette az embert? Kockáztatták az életüket? Nem egy közönséges gyümölcs; olyannyira vonzó dolog Vajon Isten, az emberiség szülője ilyen vonzónak teremtene meg egy gyümölcsöt, ami akár bűnbeesést is okozhat? Vajon olyan helyen hagyná-e, ahol gyermekei könnyen elérhetik?

66 Nem egy közönséges gyümölcs; olyannyira vonzó dolog
Az eredendő bűn oka? Könyörtelen módon próbára tette az embert? A gyümölcs Kockáztatták az életüket? Nem egy közönséges gyümölcs; olyannyira vonzó dolog Hogyan szállhat a leszármazottakra az eredendő bűn, amit valaminek az elfogyasztása okoz? Vajon a szeretet Istene ilyen könyörtelen módon tenné-e próbára az embert, úgy, hogy az halálát is okozhatja? Ádám és Éva nem kockáztatták volna az életüket és nem lettek volna engedetlenek csupán azért, hogy hozzájuthassanak valamilyen finomsághoz. Feltételezhetjük tehát, hogy a jó és a rossz tudás fájának gyümölcse nem egy közönséges gyümölcs volt, sokkal inkább egy olyannyira vonzó dolog, aminek megszerzésétől még a haláltól való félelem sem riasztotta el őket.

67 Bűn gyökere Biblia A gyümölcs Mit jelképez? Jelképek, hasonlatok Ter 2,9 A jó és a rossz tudás fája és az élet fája A Biblia olyan sok helyen használ jelképeket és hasonlatokat. Mielőtt meghatároznánk, mit jelképez a jó és a rossz tudás fájának gyümölcse, vizsgáljuk meg az élet fáját, amely a jó és a rossz tudás fája mellett állt (Ter 2,9).

68 Az élet fája valamint a jó és a rossz tudás fája
Ideális férfi Ideális nő Tökéletes Ádám Tökéletes Éva Élet fa Jó és rossz tudás fa Az élet fája egy ideális férfit jelképezi, aki a teremtés célját teljes egészében megvalósította. Az élet fája tehát a tökéletes Ádámot jelképezi. A jó és rossz tudás fája volt az a fa, amely jó célját beteljesítve az ideális asszonyt, a tökéletes Évát jelképezi. A Biblia a szőlőtő (Jn 15,5) és a vesszők (Iz 11,1; Jer 23,5) metaforájával utal Jézusra. Ehhez hasonlóan annak érdekében, hogy utaljon a bűnbeesés titkára, Isten megadta a két fa metaforáját, amelyek a tökéletes Ádámot és a tökéletes Évát jelképezik.

69 A kígyó személye Tudott társalogni az emberrel Bűnre vitte az embert
Ismerte Isten akaratát Mennyben élt (Jel 12,9) Uralkodik az emberi lelken Azt olvashatjuk a Bibliában, hogy a kígyó bűnre csábította Évát (Ter 3,4-5). A Bibliában említett kígyó tudott társalogni az emberrel. Bűnre vitte az embert, aki egy szellemi lény. Ezenfelül ismerte Isten akaratát, amely szigorúan megtiltotta az embernek, hogy egyen a jó és a rossz tudás fájának a gyümölcséből.

70 A kígyó személye Tudott társalogni az emberrel Bűnre vitte az embert
Ismerte Isten akaratát Mennyben élt (Jel 12,9) Uralkodik az emberi lelken Az idézet,hogy „Levetették a nagy sárkányt, az ősi kígyót, aki maga az ördög, a Sátán, aki tévútra vezeti az egész világot,” (Jel 12,9), azt jelenti, ö azelőtt a mennyben élt, de levetették onnan. Még mindig képes túllépni időn és téren azért, hogy uralkodjon az emberi lelken.

71 Szellemi lény 2Pét 2,4 Jó céllal lett teremtve Angyal (bűn) Bűnbe esett és Sátánná vált Ez meggyőző bizonyíték arra, hogy a kígyóval jelképezett lény egy szellemi lény. Ez a szellemi lény eredetileg jó céllal lett teremtve, de később bűnbe esett és Sátánná vált. Csak az angyalok rendelkeznek ilyen képességekkel. Ezért, a kígyó egy angyal volt (2Pét 2,4).

72 Az angyal és az emberiség bűne
Az angyal bűne Ádám és Éva bűne Törvénytelen szexuális kapcsolat Törvénytelen szexuális kapcsolat Nemi szervek (Júd 6-7) (Ter 3,7) (Jn 8,44) A Júdás 6-7 részből arra következtethetünk, hogy az angyal bűnbeesését egy törvénytelen szexuális kapcsolat jelentette. A Ter 3,7-ből kiderül, hogy Ádám és Éva a nemi szervüket szégyellték, mert ez volt bűnös cselekedetük eszköze. A János 8,44-ben, Jézus mondja: „A Sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni”. Arra következtethetünk tehát, hogy a törvénytelen szexuális kapcsolat egy angyal és egy ember között történt meg.

73 A jó és a rossz tudás fájának gyümölcse
A gyümölcs Éva szeretete Evés Vér kötelékek gyerekek gyümölcs Isteni szeretet Növekedési szakasz Sátáni szeretet Gonosz gyerekek Rossz gyümölcs A fának a gyümölcse Éva szeretetét jelképezi. Évának Ádámmal létesített isteni szeretete által kellett volna jó gyerekeket szülnie. Ő azonban sátáni szeretetből gonosz gyermekeknek adott életet. Éva nem éretten született, a növekedési szakaszon való végighaladása után kellett volna elérnie a teljes érettséget. Ilyen módon szeretetéből jó vagy rossz gyümölcsök születhettek volna.

74 A jó és a rossz tudás fájának gyümölcse
A gyümölcs Éva szeretete Evés Vér kötelékek gyerekek gyümölcs Isteni szeretet Növekedési szakasz Sátáni szeretet Gonosz gyerekek Rossz gyümölcs Az a tény, hogy Éva evett a jó és a rossz tudás fájának a gyümölcséből, mutatja, hogy Sátánnal létesített szexuális kapcsolatot, amely vér szerint köti őt Sátánhoz.

75 A bűn gyökere Első emberpár Angyal Törvénytelen szexuális kapcsolat
Sátán gonosz vonalát terjesztették el A bűn gyökere az első emberpár egy angyallal (akit a kígyó jelképez) létesített törvénytelen szexuális kapcsolat. Ennek eredménye, hogy Sátán gonosz vérvonalát terjesztették el.

76 2. rész A bűnbeesés indítéka és folyamata
Az angyalok és az emberek közötti kapcsolat Isten Gyermekként teremtetett Teremtés feletti uralom Emberek Angyalok feletti uralom Más teremtmények előtt teremtetett Angyalok Szolgálók (Jel 22,9) Tisztelik és dicsőítik Istent Az angyalokat Isten minden más teremtménye előtt teremtette. Isten, az angyalokat szolgálóinak teremtette, akik segítenek neki a teremtésben és a világegyetem fenntartásában (Zsid 1,14), „szolgának” (Jel 22,9), és „szolgáló lelkeknek” (Zsid 1,14) teremtette. A Biblia többször említi azt is, hogy az angyalok tisztelik és dicsőítik Istent (Jel 5,11-12). Mi emberek, arra vagyunk hivatottak, hogy az angyalokon is uralkodjunk, minthogy Isten minket a gyermekeinek teremtett és az egész teremtés felett uralmat adott nekünk.

77 A szellemi és a fizikai bűnbeesés
Szellemi én Fizikai én Fizikai bűnbeesés Isten az embert két részből, fizikai és szellemi énnel teremtette. Ennek megfelelően a bűnbeesés is két területen, a fizikai és a szellemi világban történt meg. Az angyal és Éva között megtörtént szexuális kapcsolat volt a szellemi bűnbeesés, míg az Éva és Ádám között létesítet szexuális kapcsolat volt a fizikai bűnbeesés.

78 Isten Lucifer Emberek A szellemi bűnbeesés indítéka Elcsábította
Arkangyal Isten gyermekei Érezte, hogy csökkent felé a szeretet Sokkal jobban szerette Ugyanabba a pozícióba akart kerülni Isten Lucifert az arkangyal pozíciójába állította. Miután azonban Isten megteremtette az embert, gyermekét, sokkal jobban szerette őket, mint Lucifert, akit szolgájának teremtett.

79 Isten Lucifer Emberek A szellemi bűnbeesés indítéka Elcsábította
Arkangyal Isten gyermekei Érezte, hogy csökkent felé a szeretet Sokkal jobban szerette Ugyanabba a pozícióba akart kerülni Valójában Isten Lucifer iránti szeretete egyáltalán nem változott, ugyanolyan volt az ember megteremtése után is, mint előtte. Ő úgy érezte, hogy csökkent a felé irányuló szeretete. Amikor Lucifer úgy érezte, hogy kevesebbet kapott a megérdemeltnél, az emberek között is ugyanabba a pozícióba akart kerülni, mint amelyet az angyali világban élvezett, vagyis Isten szeretete közvetítőjének a pozíciójába. Ezért csábította el Évát, ez volt a szellemi bűnbeesés kiváltó oka.

80 Szellemi síkon törvénytelen szexuális kapcsolat
A szellemi bűnbeesés eredménye Isten Lucifer Éva Ádám Erős vágy Idő előtt Szellemi síkon törvénytelen szexuális kapcsolat Az erős vágytól hajtott, pozícióját elhagyó Lucifer, és az idő előtt Istenhez hasonlóvá válni akaró Éva közös alapot alakítottak és adás-elfogadás kapcsolatot kezdtek egymással. Az adás-elfogadásuk miatt kifejlődött törvénytelen szeretet hatalma által a szellemi síkon törvénytelen szexuális kapcsolatot alakítottak ki egymással.

81 Törvénytelen fizikális kapcsolat
A fizikai bűnbeesés Isten Bűn- beesés Lucifer Éva Ádám Megszabadul félelemérzetétől Eredeti pozíció elhagyása Isten elé állhat Törvénytelen fizikális kapcsolat Abban a reményben, hogy jogos férjével egyesülve megszabadul félelemérzetétől és újra Isten elé állhat, Éva elcsábította Ádámot. Évának ez a motivációja vezetett a fizikai bűnbeeséshez. Ádám válaszolt a kísértésre, közös alapot létesítettek és elindult közöttük egy adás-elfogadás kapcsolat. A kapcsolatukból származó törvénytelen szeretet ereje Ádámot pozíciója elhagyására késztette, majd egy törvénytelen fizikális szexuális kapcsolat hatására eggyé váltak.

82 3. rész A szeretet ereje, a törvény ereje és Isten parancsolata
Miért a parancsolatot tette meg Isten a hit alapjának? Hogy a szeretet betöltse megfelelő feladatát Szeretet ereje Törvény ereje Törvénytelen szeretet Bűnbeesés Ember tökéletessége Isten teremtő természete Felelősség Uralom Parancsolat: még éretlen Bár Isten a törvényre építve teremtette az embert, a szeretet által uralkodik rajta. Ahhoz tehát, hogy a szeretet betöltse megfelelő feladatát, erősebbnek kell lennie a törvény erejénél.

83 3. rész A szeretet ereje, a törvény ereje és Isten parancsolata
Miért a parancsolatot tette meg Isten a hit alapjának? Hogy a szeretet betöltse megfelelő feladatát Szeretet ereje Törvény ereje Törvénytelen szeretet Bűnbeesés Ember tökéletessége Isten teremtő természete Felelősség Uralom Parancsolat: még éretlen Isten előre látta, hogy ha egyszer közös alapot építenek ki az arkangyallal, a szeretet ereje nagyobb lévén a törvény erejénél, él a veszélye annak, hogy megadják magukat egy deviáns, törvénytelen szeretetnek és bűnbe esnek. Isten tehát, annak érdekében, hogy megakadályozza ezt, parancsolatában megtiltotta Ádámnak és Évának, hogy ilyen módon kapcsolódjanak az arkangyalhoz. Isten azt is szerette volna, ha teremtő természete öröklése révén, élvezik (az angyalokat is magába foglaló) a természet fölötti uralmat. Az embereknek annak érdekében, hogy örököljék a teremtő képességet, az igébe vetett hit által kell tökéletesíteniük magukat, így teljesítve a rájuk eső felelősséget.

84 3. rész A szeretet ereje, a törvény ereje és Isten parancsolata
Miért a parancsolatot tette meg Isten a hit alapjának? Hogy a szeretet betöltse megfelelő feladatát Szeretet ereje Törvény ereje Törvénytelen szeretet Bűnbeesés Ember tökéletessége Isten teremtő természete Felelősség Uralom Parancsolat: még éretlen Isten parancsolata, hogy ne egyenek a gyümölcsből, csak addig lett volna érvényes rájuk, amíg még éretlenek voltak.

85 4. rész A bűnbeesés következményei
Sátán és a bűnbe esett emberiség Világ istene (2Kor 4,4) Sátán Lucifer Világ ura (Jn 12,31) Bűnbeesett Ádám Bűnbeesett Éva Sátán a ti atyátok (Jn 8,44) Emberek Viperák fajzatai (Mt 12,34) Sátán gyermekei Lucifer arkangyal kapta a Sátán nevet bűnbeesés után. Amikor az első emberősök bűnbe estek, vérségi kapcsolatba kerültek Luciferrel. Sátánnal alakítottak ki négypozíciós alapot és így az egész emberiség a Sátán gyermeke lett.

86 4. rész A bűnbeesés következményei
Sátán és a bűnbe esett emberiség Világ istene (2Kor 4,4) Sátán Lucifer Világ ura (Jn 12,31) Bűnbeesett Ádám Bűnbeesett Éva Sátán a ti atyátok (Jn 8,44) Emberek Viperák fajzatai (Mt 12,34) Sátán gyermekei Ezért mondta azt Jézus az embereknek, hogy „Sátán a ti atyátok” (Jn 8,44), és „viperák fajzatainak” nevezte őket (Mt 12,34; 23,33). Az áll a Bibliában, hogy Sátán „e világ ura” (Jn 12,31), „e világ istene” (2Kor 4,4).

87 Sátán tevékenysége az emberi társadalomban
Iszkarióti Júdást Sátán Gonosz szellemek Sátán [ Lk 22,3 ] Szellemi én Péter Sátán Fizikai én [ Mt 16,33 ] Az ördög angyalai [ Mt 25,41 ] Ha Sátánnak nincsen objektuma, akivel közös alapot építhet ki, és akivel adás-elfogadás kapcsolatot alakíthat ki, még ő sem tudja folytatni gonosz cselekedeteit. Sátán objektumai a szellemi világban élő gonosz szellemek. E gonosz szellemek objektumai pedig a földön élő gonosz emberek szellemi énjei, és a gonosz szellemek az ő testükön keresztül cselekednek. Sátán hatalma tehát a gonosz szellemek által terjed, és a földön élő emberek cselekedetei által nyilvánul meg.

88 Sátán tevékenysége az emberi társadalomban
Iszkarióti Júdást Sátán Gonosz szellemek Sátán [ Lk 22,3 ] Szellemi én Péter Sátán Fizikális én [ Mt 16,33 ] Az ördög angyalai [ Mt 25,41 ] „A Sátán hatalmába kerítette az Iszkarióti Júdást” (Lukács 22,3), vagy például Jézus egyszer „Sátánnak” nevezte Pétert (Máté 16,33). A Bibliában a földön élő gonosz emberek szellemei mint az ördög „angyalai” szerepelnek (Mt 25,41).

89 Sátán A bűn Emberek Bűn besorolása Közös alap Eredendő bűn Örökölt bűn
Adás-elfogadás feltétele Kollektív bűn Egyéni bűn Mennyei törvény megszegése A bűn a mennyei törvény megszegése, amelyet egy ember a Sátánnal létesített közös alap által, a vele indított adás-elfogadás feltételének megteremtésével követ el. A bűnöket négy csoportba lehet sorolni: Az eredendő bűn Az örökölt bűn A kollektív bűn Az egyéni bűn

90 A bűnös természet fő jellemvonásai
Isten Arkan- gyal Éva Ádám Amikor nem Isten nézőpontjából ítélünk A saját pozíció elhagyása Az uralom rendjének a megfordítása A bűnös tett szaporítása Éva örökölte az arkangyaltól az Istennel szemben elkövetett bűnnel járó összes hajlamot, amikor szexuális kapcsolatuk által vérségi köteléket létesített vele. Ádám ugyanezeket a hajlamokat örökölte. Ezek a hajlamok váltak az összes ember bűnös hajlamának a gyökerévé. Ezek bűnös természetünk elsődleges vonásai. A bűnös természet fő vonásait nagyjából négy fajtába lehet sorolni.

91 5. rész A szabadság és a bűnbeesés
A szabadság értelme az Alapelv szempontjából tekintve Isten Isten Igéje (Alapelv) Szabad akarat (lélek) Ember Szabadság Szabad cselekedetek (test) (Eredeti, bűntelen) A szabadságnak feltétele a szabad akarat és az ezt az akaratot szolgáló szabad cselekedetek. Szabad akarat nélkül tehát nem létezhet szabad cselekedet, és a szabad akarat sem érvényesül, ha nem jár szabad cselekedetekkel. A szabad akarat a lélek egy megnyilvánulása. Minthogy egy eredeti, bűntelen ember lelke nem működik Isten Igéje, vagyis az Alapelv nélkül, szabad akaratát vagy szabad cselekedeteit sosem az Alapelven kívül fogja érvényesíteni.

92 A szabadság értelme az Alapelv szempontjából tekintve
Nincsen szabadság az alapelven kívül. Nincsen szabadság felelősség nélkül. Nincsen szabadság eredmény nélkül. A szabadság tehát nem okozhatja a bűnbeesést. szabadság bűnbeesést

93 6. rész Az ok, amiért Isten nem lépett közbe a bűnbeesésnél
A teremtés elvei és abszolút tökéletes mivoltának megtartása végett Isten Teremtés elvei Teremtő természete és hatalma Tökéletes ember Uralkodik a teremtett dolgok felett Növekedési időszak Felelőség (Isten nem uralkodik közvetlenül) Ember A teremtés elvei abszolút tökéletesek A mindentudó és mindenható Isten miért nem lépett akkor közbe, hogy megakadályozza a bűnbeesést? Isten az embert, a teremtés elvének megfelelően, a saját képmására, a teremtő természetével és hatalmával teremtette meg, arra számítva, hogy amint Ő uralkodik az emberiség fölött, úgy fog az ember is uralkodni a teremtett dolgok felett. Az embernek azonban ahhoz, hogy örökölje Isten teremtő természetét, feladata beteljesítése által kell elérnie a tökéletességet. Isten ebben az időszakban nem uralkodik közvetlenül.

94 6. rész Az ok, amiért Isten nem lépett közbe a bűnbeesésnél
A teremtés elvei és abszolút tökéletes mivoltának megtartása végett Isten Teremtés elvei Teremtő természete és hatalma Tökéletes ember Uralkodik a teremtett dolgok felett Növekedési időszak Felelőség (Isten nem uralkodik közvetlenül) Ember A teremtés elvei abszolút tökéletesek Ha Isten a növekedés időszakában beleszólna az ember cselekedeteibe, akkor ez azt jelentené, hogy figyelmen kívül hagyja az ember felelőségét. Saját teremtési elvét, amely által neki akarja adni alkotó természetét, és a teremtés urává akarja felnevelni, semmibe venné. Ha figyelmen kívül hagyjuk az Alapelvet, ezzel aláaknázzuk abszolút és tökéletes mivoltát. Isten annak érdekében, hogy megtartsa a teremtés elvének abszolút és tökéletes mivoltát, nem lépett közbe abba a folyamatba, amely előidézte a bűnbeesést.

95 Isten teremtéseinek értéke Isten
Isten az egyedüli teremtő Isten teremtéseinek értéke Isten Törvényszerűnek elismerve Közbelép Bűnbeesés: törvényszerűnek elismerve Bűnbeesés Sátán, mint másik teremtő Ha Isten beleszólna az ilyen létezők vagy tettek életébe, akkor ezt bizonyosan az Ő teremtéseként és törvényszerűnek könyvelnék el. Ha tehát Isten közbelépett volna az első emberpár bűnbeesésébe, akkor ezeket a tetteket felruházná teremtése értékeivel és törvényszerűnek tartaná. Akkor Sátán lenne a bűnbeesés összes következményének a teremtője. Isten tehát, hogy megmaradjon egyedüli teremtőnek, nem avatkozott bele a bűnbeesésbe.

96 Közvetlenül uralkodik
Hogy az embert a teremtés urává tegye Isten Tökéletes ember Lehetetlen, hogy a felelősségét teljesítse Közvetlenül uralkodik Isten teremtő természete Érettlenség Képesség, hogy uralkodjon a teremtés felett Ember Ha Isten közvetlenül uralkodna olyan emberek életén, akik még éretlenek, akkor ezzel lehetetlenné tenné, hogy a saját felelősségüket teljesítsék, és továbbá akadályozná, hogy az emberek örökölhessék a teremtő természetét és uralkodhassanak a teremtés felett. Isten tehát visszafogta magát attól, hogy közbelépjen a még éretlen ember érdekében, hogy megáldhassa őt, mint a teremtés urát.

97 3. fejezet Az utolsó napok és az emberi történelem
Az emberiség történelme Irány Eredet Végső cél Az egek lángba borulnak és felbomlanak… (2Pét 3,12) Szó szerint? Biblia Szimbolikus A Krisztusban elhunytak feltámadnak … a felhőkön elragadtatunk Krisztus elé (1Tessz 4,16-17) A teremtés célja A bűnbeesés lényege A helyreállítás célja Nem ismerjük igazából a történelmet, nem tudjuk biztosan, honnan ered, milyen irányba tart és mi a végső célja.

98 3. fejezet Az utolsó napok és az emberi történelem
Az emberiség történelme Irány Eredet Végső cél Az egek lángba borulnak és felbomlanak… (2Pét 3,12) Szó szerint? Biblia Szimbolikus A Krisztusban elhunytak feltámadnak … a felhőkön elragadtatunk Krisztus elé (1Tessz 4,16-17) A teremtés célja A bűnbeesés lényege A helyreállítás célja Az eszkatológiát, vagyis az „utolsó napok” tanát tekintve sok keresztény hisz abban, hogy a Bibliában jövendöltek szó szerint történnek majd meg: „az egek lángba borulnak és felbomlanak, az elemek a tűz hevétől megolvadnak” (2Pét 3,12) és „először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi, akik életben maradtunk. A felhőkön velük együtt elragadtatunk a magasba Krisztus elé” (1Tessz 4,16-17). A keresztények számára állandóan visszatérő kérdés az, hogy ezek az események vajon szó szerint így következnek-e be, avagy szimbolikusak-e ezek a versek, mint sok más rész a Bibliában.

99 3. fejezet Az utolsó napok és az emberi történelem
Az emberiség történelme Irány Eredet Végső cél Az egek lángba borulnak és felbomlanak… (2Pét 3,12) Szó szerint? Biblia Szimbolikus A Krisztusban elhunytak feltámadnak … a felhőkön elragadtatunk Krisztus elé (1Tessz 4,16-17) A teremtés célja A bűnbeesés lényege A helyreállítás célja Ahhoz, hogy erről a témáról beszélhessünk, először olyan alapvető kérdéseket kell megértenünk, hogy mi Isten teremtésének célja, az ember bűnbeesésének lényege és a helyreállítás gondviselésének célja.

100 rész A teremtés céljának megvalósulása és az ember bűnbeesése
Isten Isten Isten Lélek Test Ádám Éva Ember Természet Egyén Gyermekek Teremtés Egyéni tökéletesség Családi tökéletesség Uralom tökéletesség Földi Mennyország Az ember úgy teremtetett meg, hogy érzékenységével átérezhesse Isten szívét, intuíciójával és értelmével megérthesse az akaratát, és hogy az erre való képességei segítségével tehesse is ezt; az ilyen ember elérte jellemének egyéni szintű tökéletességét. Ha Ádám és Éva elérik a tökéletességet, képtelenek lettek volna bűnt elkövetni, jó gyermekeknek adtak volna életet, illetve bűntelen családot és társadalmat alapítottak volna Isten áldásaival teljes összhangban. Megalapították volna a Mennyországot, amely egyetlen nagy családból áll, ahol mindenkinek ugyanazok a szülei. A tökéletes jellemű embernek támogatnia kell a tudományos haladást, fel kell használnia a természetet, valamint rendkívül kellemes szociális és életkörülményeket kell teremtenie.

101 rész A teremtés céljának megvalósulása és az ember bűnbeesése
Isten Isten Isten Lélek Test Ádám Éva Ember Természet Egyén Gyermekek Teremtés Egyéni tökéletesség Családi tökéletesség Uralom tökéletesség Földi Mennyország A földi Mennyország az, amikor ez az eszmény kiteljesedik. Isten teremtésének elsődleges célja tehát a földi Mennyország felépítése.

102 Földi pokol = Sátán uralma
Az ember bűnbeesésének következményei Sátán Sátán Sátán Lélek Test Ádám Éva Ember Természet Egyén Gyermekek Teremtés Rossz természet Rossz család Sátan uralmát Földi pokol = Sátán uralma A bűnbeesés következtében az emberek Sátánnal egyesültek és az ő lakóhelyévé lettek, rossz természetet alakítottak ki magukban. A rossz természetű emberek gyermekeiken keresztül a rosszat terjesztették, rossz családokat, rossz társadalmat és rossz világot építettel fel. A világ, amelyben élünk, a földi pokol. Sátán korlátlan uralmát alapítottuk meg.

103 2. rész Isten megváltó munkája
Isten megváltó munkája - a helyreállítás gondviselése Isten Szomorúság Öröm Bűnbeesés A jóság világa A bűn világa Megváltás Helyreállítás Isten a jóság világát akarta megteremteni és átérezni belőle a legnagyobb örömet, azonban az ember bűnbeesése miatt a világ bűnnel és fájdalommal telt meg. Ha ez a bűnös világ örökké a jelenlegi állapotában maradna, akkor Isten tehetetlen és sikertelen Isten lenne, aki kudarcot vallott a teremtésben. Ő tehát mindenáron megmenti ezt a bűnös világot.

104 2. rész Isten megváltó munkája
Isten megváltó munkája - a helyreállítás gondviselése Isten Szomorúság Öröm Bűnbeesés A jóság világa A bűn világa Megváltás Helyreállítás A bűn rabságában szenvedő ember megváltása ehhez hasonlóan az eredeti, bűntelen állapotába való helyreállítását jelenti. Más szóval: Isten megváltó munkája nem más, mint a helyreállítás gondviselése.

105 3. rész Az utolsó napok Messiás A földi A földi Menny- pokol
Az utolsó napok jelentése Messiás A földi Menny- ország A földi pokol Sátán uralma Isten uralma Utolsó napok Ma Az utolsó napok az az időszak, amikor a Messiás eljövetelével mint fordulóponttal, a sátáni uralom alatt lévő rossz világ Isten uralma alatt álló ideális világgá alakul át. A földi pokol a földi Mennyországgá válik. Ezért ez nem egy félelmetes nap lesz, amelyen a földet világméretű katasztrófák pusztítják el, mint ahogyan ezt sok keresztény vágya, hosszú évszázadok reménye végre valóra válik. Jelenleg az utolsó napok korszakát éljük.

106 Isten Igéje általi ítéletet
Az utolsó napokra vonatkozó bibliai jövendölések Tűz általi ítélet: „…az egek lángba borulnak és felbomlanak…” (2Pét 3,12) A szó, mint tűz. (Jer 23,29) Tűz általi ítélet Isten Igéje általi ítéletet Mit jelenthet akkor az a jövendölés, amely szerint a föld az utolsó napokban elpusztul: „az egek lángba borulnak és felbomlanak, az elemek a tűz hevétől megolvadnak” (2Péter 3,12)? Azt olvashatjuk, hogy „nem olyan-e szavam, mint a tűz?” (Jer 23,29) A tűz általi ítélet tehát az Isten Igéje általi ítéletet jelképezi.

107 A jó uralmának világában fogadják az Urat
„A felhőkön velük együtt elragadtatunk a magasba Krisztus elé, és így örökké az Úrral leszünk.” [ 1Tessz 4,16-17 ] Magas (Menny) Jó uralom alatt levő bűntelen világ Föld Gonosz uralma alatt álló bűnbeesett világ A jó uralmának világában fogadják az Urat A „magas”, amelyre az 1Tessz 4,17 utal, nem a felettünk levő eget jelenti. A Bibliában a „föld” gyakran a gonosz uralma alatt álló bűnbe esett világ jelképe, míg a „menny” sokszor a jó uralom alatt levő bűntelen világot szimbolizálja. Az Úrral a magasban találkozni annyit jelent, hogy amikor Krisztus visszatér, legyőzi Sátán királyságát és helyreállítja a földi Mennyországot, akkor a szentek a jó uralmának világában fogadják az Urat.

108 4. rész Az utolsó napok és napjaink
Az első áldás helyreállításának jelei Isten Spiritualitás (az emberek szellemi volta) Az eredeti lélek szabadsága Az ember valódi értéke Az eredeti igaz szeretet Lélek Test Egyén Egyéni tökéletesség Korunk egyes jelenségeit tanulmányozva arra a következtetésre juthatunk, hogy napjaink jelentik az utolsó napokat. E jelenségekben felismerhetjük, hogy Isten helyreállítási gondviselésének a célja, vagyis a három nagy áldás kezd megvalósulni. Az első áldás, amelyet Isten Ádámnak és Évának adott, az egyéni jellem tökéletessége volt. Észre vehetjük a helyreállítás jeleit a következő területeken:

109 4. rész Az utolsó napok és napjaink
Az első áldás helyreállításának jelei Isten Szellemi volta Eredeti lélek szabadsága Ember valódi értéke Eredeti szeretet Lélek Test Egyén Egyéni tökéletesség A bűnbe esett emberek szellemi volta kezd helyreállni. A történelem az eredeti lélek szabadsága visszaszerzése felé mutat. Az ember valódi értéke helyreáll. Az eredeti igaz szeretet helyreáll a bűnbe esett emberek körében. Mindez mind bizonyíték amellett, hogy a jelen kor az utolsó napok kora, amikor helyreállítjuk Isten első áldását.

110 Belső: kultúrkörök fejlődése (Testvérek Jézusban)
A második áldás helyreállításának jelei Isten Belső: kultúrkörök fejlődése (Testvérek Jézusban) Ádám Éva Külső: nemzetek virágzása és hanyatlása (Demokratikus és kommunista világok) Gyermekek Családi tökéletesség Isten második áldása Ádám és Éva számára az volt, hogy olyan családot és társadalmat építsenek fel, amelyben a jóság uralkodik. Ilyen módon, Isten második áldásának helyreállítását jelenti Isten korlátlan uralmának belső és külső helyreállítása. Mindezek a jelek a különböző kultúrkörök fejlődésének irányvonalaiban, illetve a nemzetek virágzásának és hanyatlásának történelmében jelentek meg.

111 Belső: kultúrkörök fejlődése (Testvérek Jézusban)
A második áldás helyreállításának jelei Isten Belső: kultúrkörök fejlődése (Testvérek Jézusban) Ádám Éva Külső: nemzetek virágzása és hanyatlása (Demokratikus és kommunista világok) Gyermekek Családi tökéletesség A belső dimenziója, hogy Jézus Krisztus szeretete és vezetése alatt a különböző etnikai fajok és népek testvérekként egyre inkább egymás mellett állnak. Külsőleg, pedig, a világ ma két részre osztott: a demokratikus világra, amely az Isten oldalán álló társadalmak felépítésére törekszik, és a kommunista világra, amely sátáni oldalon álló rendszereket épített fel. Ma elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol ez a két világ megvívja végső csatáját. Mindez újabb bizonyítékul szolgál arra, hogy napjaink az utolsó napok, amikor helyreállítjuk Isten második áldását.

112 A harmadik áldás helyreállításának jelei
Belső uralom: A szív uralma Isten A vallás, a filozófia, az erkölcs Felemelt szellemiség A teremtés szív általi kormányzása Ember Természet Külső uralom: A tudomány általi uralom Teremtés Gazdasági fejlődés Kellemes környezet Tökéletesség uralma A természet feletti uralom elnyerésével be kellett volna teljesíteniük a harmadik áldást. A belső uralom a szív uralmát jelenti. A külső uralom azt jelenti, hogy a tudomány és technológia folytán megfelelő ismeretekkel rendelkezünk a teremtésről.

113 A harmadik áldás helyreállításának jelei
Belső uralom: A szív uralma Isten A vallás, a filozófia az erkölcs Felemelt szellemiség A teremtés szív általi kormányzása Ember Természet Külső uralom: A tudomány általi uralom Teremtés Gazdasági fejlődés Kellemes környezet Tökéletesség uralma A belső dimenziója, hogy Isten helyreállítási gondviselése, többek között a vallás, a filozófia és az erkölcs által, lépésről lépésre emeli fel a bűnbe esett emberiség szívét Istenhez. Napjainkban több dolog szól amellett, hogy az emberek egyre méltóbbá válnak arra, hogy a teremtést szívük által kormányozzák.

114 A harmadik áldás helyreállításának jelei
Belső uralom: A szív uralma Isten A vallás, filozófia és erkölcs Felemelt szellemiség A teremtés szív általi kormányzása Ember Természet Külső uralom: A tudomány ismeretei Teremtés Gazdasági fejlődés Kellemes környezet Tökéletesség uralma Külsőleg, a tudományos fejlődéssel együtt járó gazdasági fejlettségnek köszönhetően korunkban az emberek egy rendkívül kényelmes és kellemes környezetet építenek fel. Mindezek jelek alapján bizonyossággal állíthatjuk, hogy napjaink az utolsó napok.

115 5. rész Az utolsó napok, az új igazság és a hozzáállásunk
Az utolsó napok és az új igazság Szellem Eredeti állapot Isten Igazság Új igazság Mérték és szint Kifejezés Szellemi és intellektuális fejlődés Tudatlanság Mai korunk (Utolsó Napok) Bűnbeesett emberek Isten azzal segíti a tudatlan, bűnbe esett embereket, hogy lélek és igazság által felemeli a szellemüket és megvilágítja értelmüket. Ezáltal úgy alakítja gondviselését, hogy az embereket a bűnbeesés előtti eredeti állapotukba állítsa helyre. A lélek és az igazság egyedi, örök és változatlan. Tanításuk mértéke, szintje, illetve a kifejezési mód azonban koroktól függően változik, ahogyan fokozatosan felemelik a teljes tudatlanságból az emberiséget.

116 5. rész Az utolsó napok, az új igazság és a hozzáállásunk
Az utolsó napok és az új igazság Szellem Eredeti állapot Isten Igazság Új igazság Mérték, szint Kifejezés Szellemi és intellektuális fejlődés Tudatlanság Mai korunk (Utolsó Napok) Bűnbeesett emberek Ahhoz, hogy korunk modern, intellektuális embere az igazság által megvilágosodjon, egy magasabb szintű és bővebb tartalmú tankönyvnek kell megjelennie, amelynek tudományosabb a kifejezésmódja. Ezt az új igazságnak nevezzük.

117 Új kor: jó uralom középpontja
Hozzáállásunk az utolsó napokban Kezdete Új kor Új igazság Régi kor Vége Belsőleg: egy vezető ideológia hiánya Külsőleg: küzdelmek és háborúk Új kor: jó uralom középpontja Megfigyelhetjük, hogy a régi gondviselés vége felé új gondviselés kezdődik. Az ebben a korban élők ezért egy vezető ideológia vagy filozófia hiányában belsőleg szorongástól, félelemtől és zavarodottságtól szenvednek, külsőleg pedig a félelmetes fegyverek által vívott küzdelmektől és háborúktól.

118 Új kor: jó uralom középpontja
Hozzáállásunk az utolsó napokban Kezdete Új kor Új igazság Régi kor Vége Belsőleg: egy vezető ideológia hiánya Külsőleg: küzdelmek és háborúk Új kor: jó uralom középpontja E nyomorúság közepette Isten mindenképpen megteremti a jóság egyre terjedő uralmának a középpontját, hogy megnyithassa az új kort. Nem szabad erősen ragaszkodnunk hagyományosan elfogadott elvekhez, hanem lélekben nyitottakká kell válnunk annak érdekében, hogy megtaláljuk az új igazságot, amely elvezet bennünket az új kor gondviseléséhez.

119 4. fejezet A Messiás eljövetele és visszatérésének célja
Király Messiási elvárás Megváltó (Király) Jézus Krisztus Messiás A héber nyelvben a „Messiás” kifejezés jelentése „felkent”, amely egy királyra utal. Izrael választott népe hitt Istennek a prófétákon keresztül kinyilatkoztatott Igéjében, amelyben Isten ígéretet tett arra, hogy elküld majd hozzájuk egy királyt, egy megváltót. Ilyen elvárásaik voltak a Messiással szemben.

120 4. fejezet A Messiás eljövetele és visszatérésének célja
Király Messiási elvárás Megváltó (Király) Jézus Krisztus Messiás Isten a Messiást Jézus Krisztus személyében küldte el. Görögül a „Krisztus” kifejezés jelenti a Messiást. A Messiás azért jön el, hogy befejezze Isten megváltási munkáját.

121 1. rész A kereszt általi megváltás
Jézus, a Messiás eljövetelének célja Teljes megváltás Mennyország a földön Teljes összhangban Istennel Nincs eredendő bűn, nincs szükség megváltóra A gyermekek eredendően jók Jézus Bűnbeesett emberek Jézusnak mint Messiásnak az eljövetele nem kisebb célt szolgált, mint az emberiség teljes megváltását és a Mennyország felépítését először a földön.

122 1. rész A kereszt általi megváltás
Jézus, a Messiás eljövetelének célja Teljes megváltás Mennyország a földön Teljes összhangban Istennel Nincs eredendő bűn, nincs szükség megváltóra Jézus A gyermekek eredendően jók Bűnbeesett emberek A tökéletes emberek, teljes összhangban lesznek Istennel és legbenső énjükben átélik Isten szívét. Isteni természettel rendelkeznek és életük elválaszthatatlan Istenétől. Ezenfelül nem lesz szükségük megváltásra vagy megváltóra, mert nem lesz eredendő bűnük. Nem kell majd nagy erőfeszítéseket téve imádkozniuk vagy valamilyen hitet gyakorolniuk, mert minderre az Istent kereső bűnös embereknek van szükségük. Továbbá, mivel nincsen eredendő bűnük, gyermekeik természettől fogva jónak és bűn nélkülinek születnek, és ugyanígy nincs szükségük megváltóra, hogy megváltsa őket bűneiktől.

123 Nincs helyreállítva teljes mértékben az eredeti természetünk
Teljes volt-e a kereszt általi megváltás? Tökéletes ember Mennyország Hívők Jézus Nincs egység Istennel Szükségük van megváltásra, imaéletre és vallásos gyakorlatra Átadják az eredendő bűnt Bűnbeesett ember Nincs helyreállítva teljes mértékben az eredeti természetünk Teljesítette-e a helyreállítás gondviselésének a célját Jézus kereszthalála? Amennyiben ez így volna, azt várhatnánk, hogy a Jézusban hívők mára helyreállították eredeti természetüket és felépítették a földi Mennyországot. A kereszténység történelme alatt azonban egyetlen olyan ember – bármennyire mélyen hívő – sem volt, aki megbonthatatlan egységben élt volna Istennel. Nem élt még olyan hívő, akinek ne lett volna szüksége megváltásra, buzgó imaéletre és vallásos gyakorlatra. A keresztény szülők továbbra is átadják gyermekeiknek eredendő bűnüket.

124 Nincs helyreállítva teljes mértékben az eredeti természetünk
Teljes volt-e a kereszt általi megváltás? Tökéletes ember Mennyország Hívők Jézus Nincs egység Istennel Szükségük van megváltásra, imaéletre és vallásos gyakorlatra Átadják az eredendő bűnt Bűnbeesett ember Nincs helyreállítva teljes mértékben az eredeti természetünk Azt láthatjuk, hogy a kereszt általi megváltás kegyelme nem tépte ki gyökerestül eredendő bűnünket, és nem állította teljes mértékben helyre eredeti természetünket.

125 Keresztény történelem
Hiábavaló volt tehát Jézus áldozata a kereszten? Keresztény történelem Kereszt általi megváltás A kereszthalál nélkül, a kereszténység nem tudhatna maga mögött ilyen nagyszerű történetet. Ezenkívül, saját hitéletünk személyes tapasztalatai is egyértelműen tanúsítják a kereszt általi megváltás kegyelmének nagyságát. Hogyan lehet pontosan megállapítani a kereszt általi megváltás mértékét? Erre úgy adunk választ, ha újra megvizsgáljuk Jézus kereszthalálát.

126 A zsidók tudatlansága és hitetlensége
Jézus kereszthalála A tanítványok érzelmei (ApCsel 7,51-53) Isten gondviselése Jézus szavai és tettei (Jn 6,29 Mt 23,37 Jn 10,38) A zsidók tudatlansága és hitetlensége Valóban Jézus kereszthalála volt Isten legnagyobb vágya? A tanítványok nyilvánvalóan valamennyien fájdalomtól lesújtottak és felháborodottak voltak. (ApCsel 7,51-53). A gondviselés szempontjából, Isten kiválasztotta Izrael népét és felkészítette a Messiás fogadására. Szavaival és tetteivel Jézus meg akarta győzni az embereket arról, hogy ő a Messiás (Jn 6,29 Mt 23,37 Jn 10,38).

127 A zsidók tudatlansága és hitetlensége
Jézus kereszthalála A tanítványok érzelmei (ApCsel 7,51-53) Isten gondviselése Jézus szavai és tettei (Jn 6,29 Mt 23,37 Jn 10,38) A zsidók tudatlansága és hitetlensége Ezek azt mutatják, hogy Jézus kereszthalála nem Isten akaratából, hanem inkább a zsidó nép tudatlansága és hitetlensége miatt következett be.

128 Hívők A kereszt általi megváltás mértéke és
Jézus második eljövetelének célja Szellemi megváltás Szellem: megváltás alapja Hívők Test: Sátán támadópontja Nincs fizikai megváltás A második eljövetel Szellemi és fizikai megváltás Az emberek azonban nem hittek benne, hanem a keresztre küldték. Jézus teste ki volt téve Sátán támadásának, és így megölték őt. Ezáltal, bármilyen buzgó hívő is valaki, a kereszt általi megváltással nem részesül fizikai megváltásban. Azzal azonban, hogy a kereszten kiontott vére által hozott megváltással biztosította győzedelmes feltámadását, megteremtette a szellemi megváltás alapját. Feltámadása óta ezért minden hívő részesül a szellemi megváltás ajándékában, de nem kap fizikai megváltást. Ezért Jézusnak újra el kell jönnie a földre, csak akkor válik mind szellemileg, mind fizikailag teljessé Isten megváltó munkája.

129 Kétféle jövendölés a keresztről
Isten akarata Beteljesülés Kudarc Az ember felelősége Hit Hitetlenség Király - Királyság Kereszt (Iz 9,11,60) Jézus (Iz 53) Ézsaiás eljövendölte (Ézsaiás 53), hogy Jézusnak végig kell szenvednie a kereszt útjának megpróbáltatásait; Ézsaiás az Ézs 9,11,60-ban pedig, azt jövendölte, hogy Jézus még életében a zsidók királya lesz, és felépít egy örökké tartó királyságot a földön. Vizsgáljuk meg, miért adta Isten ezt a kétféle, egymásnak ellentmondó próféciát Jézussal kapcsolatban. Az embernek, az hogy milyen eredményeket ér el, attól függ, hogy teljesíti-e saját felelőségét vagy sem. Ezért adott Isten saját akaratának megvalósulásával kapcsolatban kétféle próféciát.

130 2. rész Illés második eljövetele és Keresztelő János
Malakiás (Mal 4,5) Jézus tanúsága (Mt 17,12-13) Keresztelő János A visszatérő Illés Nem ismerte el (Jn 1,21) Malakiás próféta megjövendölte, hogy Illés a Messiás előtt újra el fog jönni (Mal 4,5). Jézus arról tett tanúságot, hogy Illés megígért eljövetele Keresztelő János személyében valósult meg (Máte 17,12-13). Mindazonáltal, maga Keresztelő János nem ismerte el, hogy ő Illés második eljövetele (János 1,21).

131 Jézus Illés Illés Keresztelő János Kijelenti Tagadja Zsidó nép
Keresztelő János hitetlensége Jézus Illés Illés Keresztelő János Kijelenti Tagadja Zsidó nép Jézus korának zsidó vezetői és a nép közül sokan rendkívül nagyra becsülték Keresztelő Jánost, s voltak, akik őt gondolták Messiásnak. Ha Jézus tanúságtételéhez hasonlóan Keresztelő János kijelentette volna, hogy ő Illés, mindazok, akik lelkesen várták a Messiás eljövetelét, elfogadták volna János tanúságtételét, és Jézus köré sereglettek volna.

132 Jézus Illés Illés Keresztelő János Kijelenti Tagadja Zsidó nép
Keresztelő János hitetlensége Jézus Illés Illés Keresztelő János Kijelenti Tagadja Zsidó nép A legfőbb oka annak, hogy a zsidók nem követték Jézust, az volt, hogy János nem ismerte föl Isten gondviselését, és ezért kitartott amellett, hogy nem ő Illés. Ezek után megérthetjük, hogy Keresztelő János hibája volt a fő oka annak, hogy Jézusnak a kereszten kellett meghalnia.

133 Átörökli a küldetését Keresztelő Illés János
Mit jelent, hogy Keresztelő János volt Illés? Átörökli a küldetését (Lk 1,17) Keresztelő János A második eljövetel Illés A Bibliából megtudhatjuk, hogy Keresztelő Jánosnak kellett örökölnie és befejeznie Illés befejezetlenül hagyott küldetését (Lk 1,17). A küldetését tekintve tehát Keresztelő János Illés második eljövetele volt.

134 Fel kell adni a konzervatív hitszemléletet!
Hozzáállásunk a Bibliához Biblia hagyományos szemlélete Keresztelő János: nagy próféta Fel kell adni a konzervatív hitszemléletet! Mindeddig senki sem fedte fel ezt a mennyei titkot. Mivel a Biblia olvasásakor az az általánosan elfogadott elképzelés élt bennünk, miszerint Keresztelő János nagy próféta volt. Fel kell adnunk azt a konzervatív hitszemléletet, amely visszariaszt attól, hogy megkérdőjelezzük a hagyományos hittételeket, illetve tanokat.

135 Életbe való visszatérés
5. fejezet A feltámadás 1. rész A feltámadás Feltámadás Életbe való visszatérés Élet és halál bibliai értelmezése Feltámadás jelentése A feltámadás az életbe való visszatérést jelenti. Az életbe való visszatérés egyben azt is feltételezi, hogy eddig halottak voltunk. Ahhoz, hogy a feltámadás jelentésének mélyére hatoljunk, előbb tisztáznunk kell az élet és halál fogalmának bibliai értelmezését.

136 Hagyd a holtakra, hadd temessék halottaikat.
Az élet és a halál bibliai értelmezése Hagyd a holtakra, hadd temessék halottaikat. (Lk 9,60) Halál Sátán uralma alatt éltek Halál Fizikai élet végé Isten végtelen szeretetének birodalmában Működnek a fiziológiai funkciói Élet Élet Jézus így szólt: „Hagyd a holtakra, hadd temessék halottaikat.” (Lk 9,60) Jézus e szavaiból kitűnik, hogy az életről és a halálról a Bibliában két különböző értelmezés található.

137 Hagyd a holtakra, hadd temessék halottaikat.
Az élet és a halál bibliai értelmezése Hagyd a holtakra, hadd temessék halottaikat. (Lk 9,60) Halál Sátán uralma alatt éltek Halál Fizikai élet végé Isten végtelen szeretetének birodalmában Működnek a fiziológiai funkciói Élet Élet A „halál” első jelentése a fizikai élet végét jelenti, mint a tanítvány elhunyt apjának esetében is, akit el kellett temetni. Ebben az értelemben az élet egy olyan állapotot jelent, amelyben működnek a fizikai én fiziológiai funkciói.

138 Hagyd a holtakra, hadd temessék halottaikat.
Az élet és a halál bibliai értelmezése Hagyd a holtakra, hadd temessék halottaikat. (Lk 9,60) Halál Sátán uralma alatt éltek Halál Fizikai élet végé Isten végtelen szeretetének birodalmában Működnek a fiziológiai funkciói Élet Élet Az élez és halál második jelentése azokra a Jézus által halottaknak nevezett élő emberekre vonatkozik, akik azért gyűltek össze, hogy eltemessék az elhunytat. Ez a második jelentés annyit jelent, mint elhagyni Isten szeretetét és Sátán uralma alá kerülni. Az élet jelentése ebben az értelemben az Isten akarata szerinti és az Isten végtelen szeretetének birodalmában való életre vonatkozik.

139 Lélek Test A bűnbeesés által okozott halál Él Örökké él Eldobják
Isten uralma (evés előtt) Él Lélek Örökké él Sátán uralma (evés után) Meghal Bűnbe esés okozta halál Test Eldobják Meghal A két jelentés közül melyik vonatkozik arra a halálra, amelyet az első emberpár bűnbeesése okozott? A teremtés elve szerint a test a lélek öltözete. Ahogy az elkopott ruháinkat sem hordjuk többé, a testünktől is megválunk, amikor megöregszik és elgyengül. Csak a ruhátlan lélek az, amely eljut a szellemi világba és ott örökké él.

140 Lélek Test A bűnbeesés által okozott halál Él Örökké él Eldobják
Isten uralma (evés előtt) Lélek Örökké él Sátán uralma (evés után) Meghal Bűnbe esés okozta halál Test Eldobják Meghal Mivel a bűnbeesés nem a fizikai élet végét jelentő halált okozta, arra következtethetünk, hogy a másik fajta halálról van szó. Isten azt mondta Ádámnak és Évának, hogy amely napon esznek a jó és rossz tudás fájának gyümölcséből, meghalnak. (Teremtés 2,17) Tehát, mielőtt ettek a gyümölcsből éltek, de amint ettek, meghaltak.

141 Isten közvetlen uralma Sátán uralma
A feltámadás jelentése Élet Halál Bűnbeesés Isten közvetlen uralma Sátán uralma Feltámadás Helyreállítás folyamata A feltámadást úgy határozhatjuk meg, mint azt a folyamatot, amelynek során a helyreállítás gondviselése által az ember a bűnbeesés okozta halálból visszatér az életbe, vagyis Sátán uralmának birodalmából Isten közvetlen uralmának birodalmának kerül vissza.

142 Változások szívben és lélekben
Milyen változásokat hoz a feltámadás? Isten Sátán Változások szívben és lélekben Lélek Lélek Szorongás Félelem Feltámadott Isten temploma Sátán kísértése Test Test Nincs külső változás Isten igéje szerint Ádám és Éve meghaltak, miután ettek a jó és a rossz tudás fájának gyümölcséből. Ennek ellenére semmilyen jelentős külső változás nem ment végbe rajtuk, legfeljebb a bűnbeesés miatti szorongás és félelem változtatta meg arcvonásaikat egy kis időre. Ilyenformán azoknak a bűnbe esett embereknek a külsejében sem várhatunk semmilyen jelentős változást, akik feltámadnak és a bűnbeesés előtti szintre kerülnek.

143 Változások szívben és lélekben
Milyen változásokat hoz a feltámadás? Isten Sátán Változások szívben és lélekben Szorongás Félelem Lélek Lélek Feltámadott Isten temploma Test Test Nincs külső változás Sátán kísértése Jézus valóban olyan ember volt, aki megvalósította a teremtés célját, noha külsejéből ítélve a közönséges emberektől nem különbözött észrevehetően. Azok a változások, amelyeket akkor tapasztal az ember, amikor feltámad és Isten uralmába lép át, az ember szívében és lelkében mennek végbe. Ezek a belső változások a testet is megtisztítják, és Sátán lakhelyéből Isten templomává változtatják.

144 2. rész A feltámadás gondviselése
Hogyan végzi Isten a feltámadás munkáját? Feltámadás gondviselése Helyreállítás gondviselése Újjáteremtés gondviselése Eredeti ember A kor érdeme Hinni és gyakorolni Isten igéjét Korábbi élet Három szakaszos folyamat Feltámadás Búnbeesett ember A feltámadás gondviselése a helyreállítás gondviselése, és egy újjáteremtési munka. A feltámadás gondviselése tehát a teremtés elve szerint a következőkben leírt módon valósul meg: A kor érdeme az előttünk élt próféták, bölcsek és igaz emberek által létrehozott szívbéli alappal arányosan növekedett, és az őket követő nemzedékek tudtak ezen tovább építeni. Másodszor, Isten felelőssége az, hogy Igéjét és vezetését adja nekünk, míg a felelősségünk az hogy higgyünk és gyakoroljuk azt.

145 2. Rész A feltámadás gondviselése
Hogyan végzi Isten a feltámadás munkáját? Feltámadás gondviselése Helyreállítás gondviselése Újjáteremtés gondviselése Eredeti ember A kor érdeme Hinni és gyakorolni Isten igéjét Korábbi élet Három szakaszos folyamat Feltámadás Búnbeesett ember Harmadszor, az emberi lélek feltámadása csupán a földi élet által lehetséges. Negyedszer, az ember egy három szakaszos növekedési folyamat végigjárásával érheti el a tökéletességet.

146 A földön élő emberek feltámadásának gondviselése
Isten Ádám Tökéletesség Kitelj. feltám. Mennyország Növ. feltám.. Isteni szellem Paradicsom Élő szellem Kialak. szellem Kialak. feltám. Kialak. szellem szintje Ádám Ábrahám Jézus Visszat. Krisztus Feltám. gondv. Tettek Hit Követés Ádám Az Ádámtól Ábrahámig terjedő kétezer éves időszakot a feltámadást megalapozó gondviselésnek nevezzük. Az Ábrahámtól Jézusig tartó kétezer éves időszaka a feltámadás kialakulási szintje gondviselési kora (a tettek általi megigazulás kora). Ennek a kornak a követői, haláluk után a szellemi világ kialakuló szellem szintjére kerültek.

147 A földön élő emberek feltámadásának gondviselése
Isten Ádám Tökéletesség Kitelj. feltám. Mennyország Növ. feltám.. Isteni szellem Paradicsom Élő szellem Kialak. szellem Kialak. feltám. Kialak. szellem szintje Ádám Ábrahám Jézus Visszat. Krisztus Feltám. gondv. Tettek Hit Követés Ádám A Jézustól egészen a Krisztus visszajöveteléig tartó kétezer éves időszaka a feltámadás növekedési szintjének gondviselési kora (a hit általi megigazulás korszaka). Ennek a kornak a követői, haláluk után a Paradicsomba, vagyis a szellemi világ élő szellem szintjére kerülnek.

148 A földön élő emberek feltámadásának gondviselése
Isten Ádám Tökéletesség Kitelj. feltám. Mennyország Növ. feltám.. Isteni szellem Paradicsom Élő szellem Kialak. szellem Kialak. feltám. Kialak. szellem szintje Ádám Ábrahám Jézus Visszat. Krisztus Feltám. gondv. Tettek Hit Követés Ádám A feltámadás kiteljesedési szintjének gondviselési kora az a kor, amelyben az emberek a visszatérő Krisztus által beteljesítik a feltámadás gondviselését (a követés általi megigazulás kora). Ennek a kornak a követői, haláluk után a szellemi világ isteni szellem szintjére, a Mennyországba kerülnek.

149 A szellemi emberek feltámadásának gondviselése
A visszatérés általi feltámadás célja és módja Elmulasztott felelőség Visszatérés és együttmükődés Szellemek Földi emberek Fizikai én Azoknak az embereknek a lelke, akik földi életük során nem érték el a tökéletességet, csak úgy támadhat fel, ha visszatérnek a földre és a földön élő emberek együttműködésével teljesítik elmulasztott felelősségüket. Ezt a folyamatot visszatérés általi feltámadásnak nevezzük.

150 A zsidók és a keresztények visszatérés általi feltámadása
Isteni szellem (Mennyország a mennyben) Élő szellem (Paradicsom) Kialakuló szell Ábrahám Jézus Visszat. Krsiztust Növ. szintű visszatérő feltámadás Betelejesed. szintű visszatérő feltámadás Jézus eljövetele után, azok az Ószövetség kori kialakuló szellemek ( ) mind visszatértek a földre és támogatták a földön élő hívőket ( ) Isten akaratának megvalósításában. Azáltal, hogy segítették őket, a szellemi emberek maguk is részesültek ebben az eredményben, a Paradicsomba jutottak. Ez a visszatérés általi feltámadás növekedési szintjének gondviselése.

151 A zsidók és a keresztények visszatérés általi feltámadása
Isteni szellem (Mennyország a mennyben) Élő szellem (Paradicsom) Kialakuló szell Ábrahám Jézus Visszat. Krsiztust Növ. szintű visszatérő feltámadás Betelejesed. szintű visszatérő feltámadás A Második Eljövetel után, az Újszövetség kori élő szellemei ( , ) visszatérnek majd a földre, hogy segítsék a hívő embereket ( ), hogy isteni szellemekké váljanak. Annak révén, ők maguk is részesülnek ennek eredményében, ők is szintén átlépnek a Mennyországba. Ez a visszatérés általi feltámadás kiteljesedési szintjének gondviselése.

152 A Paradicsomon kívül élő szellemek visszatérés általi feltámadása
Más vallások szellemei Jó szellemek Rossz szellemek Lejön és együttműködik szellem Rossz szellem Szellem Ugyanaz a vallás követői emberek Földi emberek Beteljesíti a gondviselés célját Ugyanaz az érdemek A szellem, aki földi élete során a kereszténységtől eltérő vallást gyakorolt, azok közül keres társat magának, akik azt a vallást követik, amelyben ő földi élete során hitt. Ahhoz kapcsolódik, akit kiválasztott és vezeti őt. Ha segít ennek az embernek, hogy teljesítse a helyreállítás gondviselését, mindketten osztoznak az eredményben.

153 A Paradicsomon kívül élő szellemek visszatérés általi feltámadása
Más vallások szellemei Jó szellemek Rossz szellemek Lejön és együttműködik szellem Rossz szellem Szellem Ugyanaz a vallás követői emberek Földi emberek Beteljesíti a gondviselés célját Ugyanaz az érdemek Azok a jó szellemek, akik lelkiismeretes életet éltek, eljönnek a földön élő jó emberekhez, együttműködnek velük, és ennek során az érdemekben részesülnek, mint azok, akiket segítettek.

154 A Paradicsomon kívül élő szellemek visszatérés általi feltámadása
Más vallások szellemei Jó szellemek Rossz szellemek Lejön és együttműködik szellem Rossz szellem Szellem Ugyanaz a vallás követői emberek Földi emberek Beteljesíti a gondviselés célját Ugyanaz az érdemek A gonosz szellemek akkor részesülnek a visszatérés általi feltámadásban, ha munkájuk által megbüntetik a földön élő embereket és segítik őket abban, hogy feltételeket tegyenek bukásaik helyreállítására, amelyek a múltban megakadályozták azt, hogy Isten megtisztítsa őket bűneiktől.

155 3. rész A vallások egyesítése a visszatérés általi feltámadás révén
Más vallások szellemei Második eljövetele Vallások egyesülnek Földi hívők Kereszténység a középpontban Krisztus második eljövetelkor a többi vallás által is várt központi személy. Tehát, mindazok, akik életükben a kereszténységtől eltérő vallást követtek, a saját vallásukhoz tartozó híveket el kell vezetniük Krisztus második eljöveteléhez, és támogatniuk kell őket abban, hogy higgyenek benne és segítsék őt Isten akaratának teljesítésében. Az összes vallás a kereszténységgel a középpontban fog egyesülni.

156 Isten gondviselésének végső célja = az egész emberiség megváltása
A nem vallásos emberek egyesítése a visszatérés általi feltámadás révén Lelkiismeretes és nem-vallásos embereke Nem vallásos emberek egyesülnek Második eljövetel Lelkiismeretes földi emberek Isten gondviselésének végső célja = az egész emberiség megváltása Azok a szellemek, akik földi életük során lelkiismeretes életet éltek, de nem hittek semmilyen vallásban, amikor elérkezett az ideje, visszatérnek a földre, hogy részesüljenek a visszatérés általi feltámadásban. A lelkiismeretesen élő földi embereket elvezetik Krisztus második eljöveteléhez, hogy higgyenek benne, és támogassák őt Isten akaratának megvalósításában.

157 Isten gondviselésének végső célja = az egész emberiség megváltása
A nem vallásos emberek egyesítése a visszatérés általi feltámadás révén Lelkiismeretes és nem-vallásos embereke Nem vallásos emberek egyesülnek Második eljövetel Lelkiismeretes földi emberek Isten gondviselésének végső célja = az egész emberiség megváltása Isten helyreállítási gondviselésének végső célja az egész emberiség megváltása. Isten ezért megszünteti majd teljesen a poklot. Azáltal, hogy az idő folyamán e gondviselési eseményekben részt vállal,minden ember fokozatosan közelít majd Isten ideális világának a célja felé.

158 6. fejezet Predesztináció
A jólét és a hanyatlás, a boldogság és a nyomorúság Megváltás és kárhozat A nemzetek felemelkedése és bukása Az eleve rendelést támogatja Az eleve rendelést megcáfolja Róm. 8,30 Róm. 9,15-16 Róm. 9,21 Róm. 9,11-13 Ter. 2,17 Ter. 6,6 Mt. 7,7 Jk. 5,14-15 A predesztináció kérdésével foglalkozó teológiai vita mind ez idáig megannyi vallásos ember életében vetett fel problémákat. A Bibliában számos olyan részt találunk, amely sokak szerint azt jelenti, hogy Isten egy ember életében mindent eleve elrendel. Azonban elegendő bizonyíték található a Bibliában ahhoz is, hogy megcáfoljuk az abszolút predesztináció elméletét. Hogy tudja az Alapelv ezt a problémát megoldani?

159 = Isten 1. rész Isten akaratának elrendelése Teremtés Helyreállítás
Isten akarata = Abszolút, egyedi, örök és változatlan Abszolút, egyedi, örök és változatlan Isten akaratának az eleve elrendelése : abszolút Isten az ember bűnbeesése miatt nem tudta teljesíteni teremtésének célját. Ennek megfelelően, Isten akarata az, hogy a teremtés célja megvalósuljon. Isten célja az, hogy a helyreállítás teljessé váljon. Isten abszolút, egyedi, örök és változatlan, ezért akaratának ugyanígy abszolútnak, egyedinek, öröknek és változatlannak kell lennie. Isten akaratának eleve elrendelésének is abszolútnak kell lennie.

160 2. rész Hogyan rendeli el Isten akarata teljesülésének módját?
Helyreállítási gondviselés Isten akarata Abszolút Isten akaratának beteljesülése Isteni felelőség Emberi felelőség Isten akaratának a beteljesülésének az eleve elrendelése :feltételes Bár Isten akarata, amely arra irányul, hogy a helyreállítás gondviselése kiteljesedjen, abszolút és az ember által nem befolyásolható, megvalósításához elengedhetetlen az emberi felelősség teljesülése. Isten feltételesen predesztinálja beteljesülésének folyamatát a központi személy ötszázalékos felelősségrészének teljesülésétől függően, amelyet Isten kilencvenöt százalékos felelősségrészével együtt kell teljesítenie.

161 2. rész Hogyan rendeli el Isten akarata teljesülésének módját?
Helyreállítási gondviselés Isten akarata Abszolút Isten akaratának beteljesülése Isteni felelőség Emberi felelőség Isten akaratának a beteljesülésének az eleve rendelése :feltételes Az ötszázalékos arány azt jelzi, hogy Isten felelősségével összehasonlítva az emberé rendkívül kevés. Az öt százalék teljesítése azonban százszázalékos erőfeszítését kíván az embertől. Isten akaratának a beteljesülésének az eleve elrendelése tehát feltételhez kötött.

162 3. rész Az egyén eleve elrendelése
Az egyén eleve elrendelése: feltételhez kötött Isten helyreállítási gondviselése : Egyetlen pont Egész Kiválasztott nép Kiemelkedően jó elődöktől származik Megfelelő adottságok Szükséges tapasztalok Istennek megfelelő hely és idő Központi személy Felelőssége teljesítése nélkül egy személy nem válhat olyan emberré, amilyennek Isten látni szeretne. Így, az egyén eleve elrendelése is feltételhez kötött. Isten helyreállítási gondviselése egyetlen pontból indul ki, majd fokozatosan terjed ki az egészre. A megváltás gondviselésében ezért Isten először elrendel egy személyt arra, hogy központi személy legyen, majd küldetést ad neki.

163 3. rész Az egyén eleve elrendelése
Az egyén eleve elrendelése: feltételhez kötött Isten helyreállítási gondviselése : Egyetlen pont Egész Kiválasztott nép Kiemelkedően jó elődöktől származik Megfelelő adottságok Szükséges tapasztalok Istennek megfelelő hely és idő Központi személy Milyen követelményeknek kell megfelelni ahhoz, hogy valaki ilyen küldetést érdemeljen ki? A választott népben kell megszületnie. Kiemelkedően jó elődöktől kell származnia. E kivételes származási vonal leszármazottjaként megfelelő adottságokkal kell rendelkeznie. És nem utolsósorban, a szükséges tapasztalatok megszerzésével kell kiemelkednie földi élete során.

164 4. rész Az abszolút predesztináció tanát
alátámasztó bibliai részek értelmezése Róm 8,29-30 Nem említi az emberi felelőséget Előre ismert Előre rendelt Meghívott Megigazult Dicsőítette Isteni felelőség Emberi felelőség Beteljesített A Romaiakhoz írt levélben, ezt olvassuk: „Akiket ugyanis eleve ismert, azokat eleve arra rendelte… akiket előre erre rendelt, azokat meg is hívta, akiket meghívott, azokat megigazulttá tette, akiket pedig megigazulttá tett, azokat meg is dicsőítette.” (Róm 8,29-30)

165 4. rész Az abszolút predesztináció tanát
alátámasztó bibliai részek értelmezése Róm 8,29-30 Nem említi az emberi felelőséget Előre ismert Előre rendelt Meghívott Megigazult Dicsőítette Isteni felelőség Emberi felelőség Beteljesített Isten predesztinálja azokat, akikről ezt tudja, majd elhívja őket, hogy teljesítsék a gondviselés célját. Isten felelőssége az, hogy elhívjon valakit, de ez még nem jogosítja fel ezt az embert arra, hogy megigazulást és dicsőséget kapjon Istentől. Csak akkor megigazulást és dicsőséget, ha teljesíti felelősségét. Mivel a bibliai idézet nem említi az emberi felelősséget, sokszor ezt tévesen úgy értelmezik, hogy mindent csupán Isten abszolút predesztinációja határoz meg.

166 7. fejezet Krisztológia Szentháromság Újjászületés Krisztológiai viták
Isten Szentháromság Jézus Szentlélek Újjászületés Bűnbeesett emberek A Krisztológia témaköre a Szentháromság kérdését (amely az Isten, Jézus és a Szentlélek közötti kapcsolattal foglalkozik), továbbá Jézus feltámadását, valamint a Jézus, a Szentlélek és a bűnbe esett emberek közötti kapcsolat kérdését foglalja magába. Az e témákkal kapcsolatos viták mind a mai napig nem jutottak nyugvópontra. Ennek következtében a keresztény tanokban és a hit gyakorlásában még mindig nagy a zavar.

167 1. rész Az olyan ember értéke, aki megvalósította a teremtés célját
Isten Isteni érték (Mt. 5,48) Lélek Test Egyedülálló a kozmoszban Világegyetemmel egyenlő értéke (Mt. 16,26) Egyén Tökéletes egyén E kérdések megoldásához elsőként az ember eredeti értékét kell megértenünk. Egy ember aki megvalósította a teremtés célját: (tökéletes ember) Istenéhez hasonló isteni értékre tesz szert; egyedülálló a kozmoszban; a világegyetemmel egyenlő értéke van.

168 Jézus = tökéletes ember
2. rész Jézus és az az ember, aki megvalósította a teremtés célját Egy tökéletes ember értéke Jézus értéke Tökéletes ember Jézus I Tím. 2,5 Jézus = tökéletes ember Egy tökéletes ember Istenéhez hasonló isteni értékre tesz szert..Egyedülálló a kozmoszban. Továbbá, a világegyetemmel egyenlő értéke van. Semmi sem bírhat nagyobb értékkel, mint egy olyan ember, aki megvalósította a teremtés eszményét. Ilyen értékes Jézus, aki kétségtelenül elérte az elképzelhető legmagasabb értéket. Tehát, Jézus egy olyan ember, aki megvalósította a teremtés célját.

169 Isten-e Jézus? Jn 14,9-10 Aki engem látott az Atyát látta… Isten Isten
Második énje Jézus Isten Közbenjár értünk Istennél (Róm. 8,34) Nem Isten maga Amikor Fülöp arra kérte Jézust, hogy mutassa meg Istent, Jézus így szólt: „Aki engem látott, az Atyát is látta. Hogy mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát?” (Jn 14,9-10) E bibliai sorok alapján sok keresztény hitt abban, hogy Jézus a teremtő Isten. Jézust nevezhetnénk akár Istennek is, hiszen – mivel megvalósította a teremtés célját és egységben él Istennel – isteni természettel rendelkezik. Mindazonáltal, ő nem Isten maga.

170 Isten-e Jézus? Jn 14,9-10 Aki engem látott az Atyát látta… Isten Isten
Második énje Jézus Isten Közbenjár értünk Istennél (Róm. 8,34) Nem Isten maga A test a lélek második énjének is tekinthető, mivel a test a lélek objektuma, de nem a lélek maga. Ennek analógiájára, Jézus Isten második énjének is tekinthetnénk, de nem magának Istennek. A Biblia szerint feltámadása óta Jézus ugyanúgy közbenjár értünk Istennél (Róm 8:34), mint ahogyan ezt a földön is tette. Ez egyértelművé teszi, hogy nem ő Isten.

171 3. rész Jézus és a bűnbe esett emberekhez
Jézus ezzel szemben: Értéke nem hasonlítható annak az igaz embernek az értékéhez, aki megvalósította a teremtés célját. Az igaz ember értékével jött, aki megvalósította a teremtés célját. Olyan alacsony szintre süllyedt, hogy még az ember alárendeltjeként teremtett angyalokra is felnéz. Az angyalok és a teremtés, minden alá volt neki rendelve. Eredendő bűnnel születik, és olyan dolog szennyezi be, amely feltételt jelent a sátáni támadásához. Eredendő bűn nélkül született és nem terhelte olyan feltétel, amiért Sátán támadhatta volna. Isten akaratát és szívét nem képes megérteni, legfeljebb egy halvány képet alkothat róluk. Teljesen megértette Isten akaratát és szívét, amelyet mindennapi életében valóságként élt át. Amíg az ember megmarad bűnbe esett állapotában, addig gyakorlatilag nem rendelkezik eredeti értékével. Ha azonban Jézus, az Igaz szülő által szellemileg és fizikailag újjászületik, és eredendő bűnétől megtisztulva az ő hű gyermeke lesz, akkor olyan emberként áll helyre, aki Jézus Krisztushoz hasonlóan betöltötte a teremtés célját.

172 4. rész Az újjászületés és a Szentháromság
Jézus és a Szentlélek, valamint szerepük az újjászületésben Isten Sátán Igaz Atya Igaz Anya Gonosz Atya Gonosz Anya Jézus Szentlélek Ádám Éva Ézs. 9,6 gyerekek Újjászületés Gonosz gyerekek Újjászülettek Jézus így szólt Nikodémuszhoz: „Bizony, bizony, mondom néked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát.” (János 3,3) Miért kell a bűnbe esett embernek újjászületnie? Ádám és Éva bűnbe estek, gonosz szülőkké váltak, gonosz gyermekeknek adtak életet. Ezért, a bűnbe esett embereknek újjá kell születniük, eredendő bűn nélküli gyermekekként.

173 4. rész Az újjászületés és a Szentháromság
Jézus és a Szentlélek, valamint szerepük az újjászületésben Isten Sátán Igaz Atya Gonosz Atya Gonosz Anya Igaz Anya Jézus Szentlélek Ádám Éva Ézs. 9,6 gyerekek Újjászületés Gonosz gyerekek Újjászülettek Jézus azért jött, hogy Igaz Atyaként újjászületést hozzon a bűnbe esett embereknek, akik így jó gyermekekké válhatnak, teljes mértékben megtisztulva az eredendő bűntől. A Biblia, ezért, mint „örök Atyáról” beszél róla. (Ézsaiás 9,6)

174 Új ének: szellemi újjászületés
Szellemi újjászületés Jézus és a Szentlélek által Isten Szellemi Igaz Atya Szellemi Igaz Anya Jézus Szentháromság Mi Új ének: szellemi újjászületés Jézus azt mondta, hogy az, aki a Szentlélek által nem született újjá, nem léphet be Isten Királyságába. (János 3,5) Minthogy a Szentlélek nőies, megvigasztalja és meghallja az emberek szívét. (Róm 5,5)

175 Új ének: szellemi újjászületés
Szellemi újjászületés Jézus és a Szentlélek által Isten Szellemi Igaz Atya Szellemi Igaz Anya Jézus Szentháromság Mi Új ének: szellemi újjászületés Ha a Szentlélek sugalmazása által hiszünk Jézusban mint Megváltónkban, Akkor megkapjuk szellemi Igaz Szüleink szeretetét, amely Jézus és a Szentlélek adás-elfogadás kapcsolatból keletkezik. E szeretet által, új élet költözik belénk és a szellemünk új énként születik újjá. Ez a szellemi újjászületés.

176 Isten Szentháromság Szentlélek Jézus Egy A Szentháromság
Jézus és a Szentlélek úgy teljesítik be a teremtés célját, hogy Isten kettős jellemvonásait az Ő két különálló objektumaként teljesítik ki. Adás-elfogadás kapcsolatuk révén Istennel a középpontban egységet alkotnak és megteremtik a négypozíciós alapot. Isten, Jézus és a Szentlélek így válik eggyé, egységük pedig a Szentháromság.

177 Isten Isten Jézus Szellemi és kiteljesedett háromságok Szentlélek
Szellemi és fizikai Igaz Atya Szellemi és fizikai Igaz Anya Isten Isten Szellemi Igaz Atya. Szellemi Igaz Anya Jézus Szentlélek Visszat. Kriszt. Mennyasszony Szellemi gyerekek Szellemi újjászületés Szellemi és fizikai újjászületés Jó gyerekek Csak a szellemi Igaz Szülők küldetését teljesitette Mind szellemileg, mind fizikailag Igaz Szülőkké válnak Felépítik a Mennyországot a földön Jézus és a Szentlélek – Istennel egységben – csupán egy szellemi háromságot tudtak létrehozni. Így csak a szellemi Igaz Szülők küldetését tudták teljesíteni.

178 Isten Isten Jézus Szellemi és kiteljesedett háromságok Szentlélek
Szellemi és fizikai Igaz Atya Szellemi és fizikai Igaz Anya Isten Isten Szellemi Igaz Atya. Szellemi Igaz Anya Jézus Szentlélek Visszat. Kriszt. Mennyasszony Szellemi gyerekek Szellemi újjászületés Szellemi és fizikai újjászületés Jó gyerekek Csak a szellemi Igaz Szülők küldetését teljesitette Mind szellemileg, mind fizikailag Igaz Szülőkké válnak Felépítik a Mennyországot a földön Krisztusnak testben kell visszatérnie és meg kell találnia menyasszonyát. Itt a földön tökéletes háromságot teremtenek Istennel, és mind szellemileg, mind pedig fizikailag Igaz Szülőkké válnak. Szellemi és fizikai újjászületést adnak a bűnbe esett emberiségnek, eltörlik az emberek eredendő bűnét, lehetővé téve számukra, hogy itt a földön Istennel a középpontban alkossanak háromságokat.

179


Letölteni ppt "Az Isteni Alapelv kifejtése"

Hasonló előadás


Google Hirdetések