Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Együttnevelés.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Együttnevelés."— Előadás másolata:

1 Együttnevelés

2 A Mester a folyóparton sétált néhány tanítványával.
- Látjátok, hogy a halak hogyan fickándoznak kedvük szerint. Ez az, amit igazán szeretnek. Egy idegen is meghallotta ezt a megjegyzést, s így szólt: - Honnan tudod, hogy mit szeretnek a halak? Te nem vagy hal. A tanítványok oktalanságnak vélték az idegen szavait. A Mester pedig mosolygott, mert úgy vélte, hogy ez egy bátor, kutató szellemű ember. Kedvesen válaszolt: - S te, barátom honnan tudod, hogy én nem vagyok hal? Te nem vagy én. A tanítványok nevettek, mert azt hitték, hogy ez egy jól megérdemelt rendreutasítás volt. Csak az idegen hökkent meg a válasz mélységén. Egész nap ezen gondolkodott, míg végül estére kelve, a kolostorba ment, s így szólt: - Talán nem is különbözöl annyira a halaktól, mint ahogy gondoltam. De én sem tőled.

3 Integráció Szegregáció
másság Inklúzió

4 Integráció vagy inklúzió?
„Az integrációval az egyéneket be kívánják olvasztani az iskola meglévő struktúráiba. Az inklúziónál újra átgondolják a tanterv megvalósításának szervezeti kereteit és azokat a feltételeket, amelyekkel valamennyi tanuló haladását biztosítani tudják.”

5 (Közoktatási törvény 121.§)
SNI Testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság előfordulása esetén halmozottan fogyatékos Pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott(dyslexia,dysgraphia, dyscalculia, mutizmus, kóros hyperkinetikus vagy kóros aktivitászavar (Közoktatási törvény 121.§)

6 Sajátos nevelési igény
Értelmileg akadályozottak Tanulásban akadályozottak Hallássérültek Látássérültek Mozgássérültek Beszédfogyatékosok Érzelmi és akarati fogyatékosok Tanulási nehézséggel küzdők Autisták Tehetséges gyerekek

7 Az integráció formái Teljes integráció – Részleges integráció
Rideg integráció – Inklúzió Lokális integráció Szociális integráció Funkcionális integráció

8 Történeti jogi háttér „A tagállamoknak el kell ismerniük az egyenlő, integrált általános-, közép-, és felsőfokú oktatás lehetőségét a fogyatékossággal élő gyerekek, fiatalok és felnőttek számára. Biztosítani kell, hogy a fogyatékossággal élő személyek oktatása az oktatási rendszer szerves részét képezze.” (A fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségének alapvető szabályai szabály)

9 Az integrált oktatás - nevelés gyökerei
Emberi és polgári jogok érvényesítésére irányuló mozgalmak Alternatív pedagógiák megjelenése A fogyatékos gyermekek szüleinek törekvései A gyógypedagógiai különnevelés kritikája Új fogalomhasználat kialakulása A törvényi szabályozás megváltozása

10 Az orvosi és a pedagógiai (szociális) modell
fejlesztési diagnózis (erősségek,szükségletek) integráció (heterogén csoportok) személyi és tárgyi feltételek többségi tanterv, differenciálás a gyermek része a társadalomnak deficitdiagnózis (címkézés) szegregált elhelyezés (homogén csoportok) szakemberek speciális módszerek, eszközök, tanterv a „normál” pedagógia tehermentesítése

11 A hazai hagyományok szelektív iskolarendszer teljesítménycentrizmus
a frontális oktatás túlsúlya differenciált pedagógusképzés eltérő tantervek kiterjedt és differenciált speciális iskolarendszer fejlett diagnosztika (deficitorientált) intézményes nevelés túlértékelése

12 Esélyteremtő változások
az oktatás - nevelés állami monopóliumának megszűnése plurális oktatási rendszer kialakulása alternatív pedagógiák térhódítása gyermekszám csökkenése szülői jogok érvényesíthetősége törvényben rögzített alapvető jogok és könnyítések

13 A hazai integrált oktatás története
első kísérletek a 70-es években spontán integráció feltárása integrációs modellek kidolgozása 1993-as Közoktatási törvény spontán integráció felszámolása feltételek biztosítása közép- és felsőfokú képzés csak integrált formában (Felsőoktatási törvény módosítása) szakképzés – adaptált képzési programok terapeuta-képzés

14 Az integrált oktatás – nevelés Magyarországon (2002/2003. tanév OM)
Összes fogyatékos gyermek, tanuló: fő Integrált oktatás – nevelésben részesülőként jelzett: fő (28.3%) Ebből testi, érzékszervi fogyatékos: 1480 fő (az érintettek 47.6%-a)

15 Az integrált oktatás – nevelés Magyarországon 2002/2003. 2004/2005
Az integrált oktatás – nevelés Magyarországon 2002/ /2005. tanév Összes fogyatékos gyermek, tanuló fő fő Integrált oktatás – nevelésben részesülőként jelzett fő (28.3%) fő (42.3%) (forrás OM)

16 Törvényi háttér 1993. évi LXXIX törvény a közoktatásról
1998. évi Esélyegyenlőségi törvény 29/2002. OM rendelet A fogyatékossággal élő hallgatók tanulmányainak folytatásához szükséges esélyegyenlőséget biztosító feltételekről 2003. évi OM közlemény a hátrányos helyzetű tanulók integrációs és képességkibontakoztató fejlesztéséről

17 A tankötelezettség teljesítése
kezdete legkorábban a betöltött hatodik, legkésőbb a betöltött nyolcadik életévben sajátos nevelési igényű tanuló tankötelezettsége meghosszabbítható a huszadik életévig szakértői és rehabilitációs bizottság véleménye alapján

18 A Ktv. integrációt támogató rendelkezései
megemelt normatív támogatás az SNI tanuló a létszámba 2 ill. 3 főnek számítható gyógypedagógus habilitációs/rehabilitációs foglalkozások nem kötelező tanórai foglalkozások felmentés számonkérés, vizsgáztatás módosítása egyéni továbbhaladás (4.o.)

19 Integrációban résztvevő intézmények
Óvodai program  Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének irányelve Helyi tanterv  Sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának tantervi irányelve Alapító okirat Az intézménynek rendelkeznie kell a sajátos nevelési igényű tanuló egészségügyi és pedagógiai célú habilitációs és rehabilitációs ellátásához szükséges feltételekkel

20 Felzárkóztató oktatás
a tanuló nem fejezte be az általános iskola nyolcadik évfolyamát elmúlt tizenhat éves nappali rendszerű tíz hónap, aki a hetedik évfolyamot-, húsz hónap, aki a hatodik évfolyamot sikeresen befejezte emelt normatíva, két főnek számít alapfokú iskolai végzettséget tanúsít

21 Pedagógiai szakszolgálat  fejlesztő felkészítés.
Az első - harmadik évfolyamon, illetve a negyedik évfolyamon félévkor szöveges minősítés (kiváló, jó, megfelelő, felzárkóztatásra szorul). Az első - harmadik évfolyamon évfolyamismétlés csak igazolt, igazolatlan hiányzás miatt.

22 A jegyző elrendelheti a gyermek nevelési tanácsadáson, illetve a szakértői és rehabilitációs bizottság vizsgálatán való megjelenését. Integrációs felkészítés (a többi gyermekkel azonos csoportban, arányok) Integrációs oktatásban résztvevő iskolában fejlesztő pedagógus, gyógypedagógiai asszisztens alkalmazása.

23 Jelen helyzet - hangsúlyos feladatok
széleskörű integráció komplexebb szükségletek a gyógypedagógiai szaktudás megosztása (team-tanítás, osztálytermen belüli segítségnyújtás) „manager” tevékenység hangsúlya (előkészítés,tervezés,szervezés, értékelés, kapcsolattartás) terápiás tevékenység (team-munka)

24 „Az egyenlőségeszmény fényében felismerhetővé vált, hogy a fogyatékos emberek számára nem lehet különpályás társadalmi beilleszkedési utat kialakítani. A fogyatékos emberek társadalmi beilleszkedéséhez a társadalomnak olyan intézményeket kell létrehoznia és olyan magatartásformákat kell kialakítania, amelyek nem tesznek különbséget a fogyatékos és nem fogyatékos ember között.” (Illyés Sándor)

25 Élesben Kik a fogyatékosok? Ki dönti el? Meg lehet-e állapítani?
Van-e álfogyatékosság? Mik a rendszer hibái?

26 Mindannyian mások vagyunk…
Az integráció nem lehet a tolerancia nagyvonalú gesztusa, hogy mi, épek eltűrjük magunk között a sérülteket, és hagyjuk, hogy velünk élhessenek, hanem annak az elfogadása, hogy mindannyian egyenlők vagyunk, de nem egyformák.

27 All children are gifted, but some of them open their packages later

28 Befogadó társadalom? Az Unióban rendkívül erős társadalmi elkötelezettség van a befogadó felnőtt társadalom létrehozására. Befogadó felnőtt társadalom azonban csak akkor lehetséges, ha ez már a gyermekek társadalmára is jellemző.

29 Attitűdvizsgálat „Mindenkinek becsengettek”
2010. február – március: Budapest 5 óvoda 7 csoport 11 iskola 16 osztály 800 gyerek

30 Előzetes elvárások Pedagógusok:
Miért vállalta a részvételt a projektben? Ha választhatna, milyen típusú fogyatékossággal élő gyermeket integrálna szívesen az osztályába? Milyennek gondolja az együttműködést a fogyatékos gyermekkel? Mit gondol, milyen területen lesz a legnagyobb az eltérés a többségi iskola és a fogyatékos gyermek között?

31 Miért vállalta a részvételt?

32 Milyen típusú fogyatékossággal élő gyermeket integrálna szívesen?

33 Milyennek gondolja az együttműködést a fogyatékos gyermekkel?

34 Milyen területen lesz a legnagyobb az eltérés az ép és a fogyatékos gyermek között?

35 Gyerekek: Mit szólsz ahhoz, hogy eltérő fejlődésű gyermek látogat az osztályotokba? Találkoztál már olyan gyermekkel, akinek eltérő volt a fejlődése? Mire számítasz a közös együttlétek során?

36 Mit szólsz ahhoz, hogy eltérő fejlődésű gyermek látogat az osztályotokba?

37 Találkoztál már olyan gyermekkel, akinek eltérő volt a fejlődése?

38 Mire számítasz a közös együttlétek során?

39 A pedagógus tapasztalata
Milyen típusú fogyatékossággal élő gyermeket integrálna szívesen

40 Együttműködés a sérült gyermekkel

41 Eltérés az ép és fogyatékos gyermek között

42 Az integráció feltételei
a szakértői bizottság javaslata alapító okirat módosítása személyi feltételek biztosítása (Kt. 30. §) tárgyi feltételek biztosítása (Kt. 3.sz.m.) pedagógiai, óvodai programok módosítása A nevelőtestület, szülők, gyermekek felkészítése az új feladatra!

43 Szakmai feltételek elkötelezettség pedagógus kompetenciák
osztálytermi, csoportszobai folyamatok célirányos szakképzettségek

44 A sikeres együttnevelést gátló tényezők
Nem könnyű az egyéni szükségletek sokféleségét kielégíteni Nem minden gyereket lehet együtt nevelni Ha magas a csoportlétszám, nem könnyű a feladat

45 A pedagógus szerepkörének szélesedése
Nevelés szerepének további erősödése A szocializáció egészének segítése Sokoldalú képzettség igényel Tájékozottság, kapcsolatok Csapatban gondolkodás, együttműködési készség Tanácsadó szerepkör a szülő felé


Letölteni ppt "Együttnevelés."

Hasonló előadás


Google Hirdetések