Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Salamon temploma 11/C.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Salamon temploma 11/C."— Előadás másolata:

1 Salamon temploma 11/C

2 1. A templom Szimbolikája: a kapun belépő keletre néz, a tetőre festve a csillagos ég, alapköve az a kő, melyről Jákob az égbe látott Központi része a „Szentek szentje”, ahol a frigyláda kapott helyet Kezdetben sok szentélye volt a zsidóságnak – idővel koncentrálódott (Jozija király) A Deuteronómium már az egyetlen szentély elvét sugallja A templom egyben az egyházi vagyon koncentrálódásának helye is volt – ezért került a keresztes hadjáratok, majd a templomosok érdeklődésének középpontjába

3 2. A templom pusztulása Salamon templomát Nabukodonozor babiloni uralkodó pusztította el Kr.e. 587-ben, de 60 évvel később újjáépítették A második templomot (a zsidók lázadását megbosszulva) Kr.e. 70-ben Vespasianus császár fia, Titus rombolta le, helyére Jupiter-templomot építtetett, romjaiból emelte római diadalívét Csak a templomudvar nyugati fala maradt meg, ez ma a Siratófal Azóta a zsidóságnak nincs temploma, a zsinagóga csak imaház Európa legnagyobb zsinagógája a Dohány utcai

4 3. A templomosok 1118-ban alakult a szentföldi keresztes lovagokból
Célkitűzésük a zarándokok védelme volt Bonyolultabb hitvallást nem is fogalmaztak meg, hanem helyettük a ciszterci Szent Bernát írt számukra hitvallást Nevük abból ered, hogy jeruzsálem királya a lerombolt Salamon-templom egyik megmaradt szárnyában adott nekik elhelyezést Legendás gazdagságukat sokak szerint Salamon kincsének megtalálásának köszönhették IV. Szép Fülöp francia király váratlanul lecsapott rájuk, és koncepciós perben felszámolta a rendet (1307. október 13. péntek) – J. de Molay átka

5 4. A szabadkőművesek Titkos szervezet, elterjedése 17-18. századi
Az egyház ellenlábasa, pedig annak szervezetét és rítusait utánozza A középkori katedrálisok építőmestereitől eredeztetik magukat Azok felvilágosult, értelmes, kiművelt emberfők voltak a sötétség korszakában is Ők immár jelképes építők: egy jobb világéi Legendáik szerint a Skóciába menekült templomosok alkották meg első páholyaikat

6 Miről volt híres Salamon? Minek köszönhette legendás hírét?
A salamoni ítélet

7 Miért kereste fel Sába Salamont? Mit jelent a király neve?
Piero della Francesca 15. századi freskója Arezzóban Miért kereste fel Sába Salamont? Mit jelent a király neve?

8 Milyen részek kapcsolódtak a templomhoz?

9 Mekkora volt az épület?

10 Milyen szimbólumokat alkotott a díszítés?

11 Mi történt a templommal?

12 Mi maradt meg mára Salamon templomából?

13 Milyen politikai térben fekszik ma a Siratófal?

14 Hogy osztja fel a várost az arab-izraeli ellenőrzés?


Letölteni ppt "Salamon temploma 11/C."

Hasonló előadás


Google Hirdetések