Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Mikes Kelemen.

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Mikes Kelemen."— Előadás másolata:

1 Mikes Kelemen

2 1. Sorsa már az édesapja is kuruc érzelmű erdélyi nemes volt, Thököly híveként kivégezték reformátusnak született, de a jezsuitáknál tanulva katolizált 1707-ben lett Rákóczi inasa 21 éves, amikor úgy dönt, hogy a fejedelemmel marad a bujdosásban is ettől kezdve 50 éven át él száműzetésben két év Lengyelországban, 4 év Franciaországban 44 Törökországban egyre kevesebben voltak, végül egymaga maradt Mária Terézia elutasította a kérvényét: ex Turcia nulla redemptio végül pestisben halt meg

3 2. Törökországi levelek a címzett, P.E. grófnő teljesen fiktív, az elbeszélő sem teljesen azonos Mikessel 207 levél, 41 éven keresztül a műfajjal Páriszban ismerkedett meg népi nyelven fogalmaz, népszokásokat is megörökít a súlyos veretű Zrínyi-Pámány stílushoz képest könnyedebb, társalgóbb, franciásabb (barokk helyett inkább már rokokó) híres paradoxona: úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem feledhetem Zágont eredetijét az Egri Főegyházmegyei könyvtárban őrzik

4 3. Két híres levele 37. levél leírást ad
távolról közeledik otthonukhoz bemutatja a tájat, a törökök gazdálkodását, odautazásukat ezután következik a város, az utcájuk a végkicsengés minden hangulatos színezés ellenére életük borzasztó egyhangúsága 112. levél a fejedelem halála, éppen nagypénteken

5 4. Egy kései költőutód verse róla
Lévay József: Mikes "Egyedül hallgatom tenger mormolását, Tenger habja felett futó szél zúgását, Egyedül, egyedül A bujdosók közül, Nagy Törökországban, Hacsak itt nem lebeg sírjában nyugovó Rákóczi nagy lelke, az eget csapkodó Tenger haragjában."

6 Mikor és hol nyomtatták ki először Mikes művét?

7 Hol fekszik Zágon?

8 A magyarok utcája Rodostóban és a Mikes-kúria Zágonban.
Hogy szól Mikes Kelemen híres mondata a két helyszínről?

9 Melyik tenger partján fekszik Rodostó?

10 Ma hogy hívják Mikes bujdosásának helyszínét?

11 Hol őrzik a Törökországi levelek eredetijét?

12 Melyik levélnél van nyitva a kötet?


Letölteni ppt "Mikes Kelemen."

Hasonló előadás


Google Hirdetések