Hitvallások ismerete Bevezetés Rendszeres teológiai és szociológiai tanszék Füsti-Molnár Szilveszter Gyakran olyan hallgatóságnak kell szakmai.

Az előadások a következő témára: "Hitvallások ismerete Bevezetés Rendszeres teológiai és szociológiai tanszék Füsti-Molnár Szilveszter Gyakran olyan hallgatóságnak kell szakmai."— Előadás másolata:

1 Hitvallások ismerete Bevezetés Rendszeres teológiai és szociológiai tanszék Füsti-Molnár Szilveszter
Gyakran olyan hallgatóságnak kell szakmai előadást tartani, amely nem ismeri a témát vagy a szakszavakat. Az anyag esetleg összetett és rengeteg adatot tartalmaz. A hatékony előadáshoz alkalmazzuk a Dale Carnegie Training® által kialakított irányelveket. Vegyük figyelembe a rendelkezésre álló időt és rendszerezzük megfelelően a tananyagot. Szűkítsük le a témakört. Osszuk fel a bemutatót világosan elkülönített részekre. Állítsunk fel logikus sorrendet. Végig egy témára összpontosítsunk. A bemutatót összefoglalással zárjuk, ismételjük meg a fontos lépéseket vagy vonjunk le következtetést. Ne feledkezzünk el a hallgatóságról. Fontos például, hogy az adatok érthetőek és lényegesek legyenek a téma szempontjából. Az adatok és a szakszavak mennyiségét igazítsuk a hallgatósághoz. A fontosabb pontok és lépések magyarázatához használjunk szemléltetőeszközöket. Mindig tartsuk szem előtt a hallgatóság igényeit, és akkor képesebbek lesznek az elhangzottak befogadására.

2 Hit és hitvallás A hitvallások azért tartoznak szorosan az egyház életéhez, mert az élő hit elválaszthatatlan annak megvallásától. „Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szánkkal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk.” (Róm 10, 10) Hitvallások azért születhetnek, mert van élő hit. De vajon mi is ez a hit az Ó- és Újszövetség meghatározása szerint és a Káténk szerint, amelyet az „igaz” jelzővel illet? Ha több pontot, lépést vagy ötletet tárgyalunk, használjunk több diát. Döntsük el, hogy mi a hallgatóság feladata: egy új ötlet megismerése, egy folyamat megértése vagy nagyobb elmélyedés egy ismerős témában. Lássuk el megfelelő magyarázattal az egyes pontokat. A bemutatót támaszuk alá szakmai adatokkal, amely lehet könyv, vagy lemezen tárolt anyag, elektronikus üzenet vagy Interneten található adatok. Az egyes pontokat a hallgatósággal folytatott beszélgetés és visszajelzések mellett fejtsünk ki.

3 1.1. A hit jelentése az Ószövetségben
Valamit biztosnak, szilárdnak tartani. Isten és ember kapcsolatának meghatározója. Aki hisz az isten parancsolatának, aki komolyan veszi azt, az rábízza magát Istenre.

4 1.2. A hit jelentése az Újszövetségben
Az Újszövetség a hitet mindig Jézus Krisztussal kapcsolja össze Szinoptikus evangéliumok – Jézus csodálatos és győzedelmes beavatkozása az eseményekbe. Jánosnál a hit összekapcsolódik a látással. Aki hisz az meglátja Isten dicsőségét, amelyet a Fiúban jelentett ki. (Jn. 20, 27) Pál a római levélben a hit és megigazulás viszonyára fektet hangsúlyt. „Az igaz ember hitből él.” (Róm 1, 17) Timóteushoz írott levelében Pál úgy beszél a hitről mint nemes harcról. (1 Tim 6,22)

5 A zsidókhoz írt levélben pedig pontos definícióval találkozhatunk: „ A hit a reménylett dolgok valósága és a nem látott dolgokról való meggyőződés” (Zsid 11, 1) Péter második levele alapján: „Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, azoknak, a kik velünk egyenlő drága hitet nyertek a mi Istenünknek és megtartónknak Jézus Krisztusnak igazságában…Ugyanerre pedig teljes igyekezetet is fordítván, a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt. A tudomány mellé pedig mértékletességet, a mértékletesség mellé pedig tűrést, a tűrés mellé pedig kegyességet. A kegyesség mellé pedig atyafiakhoz való hajlandóságot, az atyafiakhoz való hajlandóság mellé pedig szeretetet.” (2Pét. 1, 1, 5-7.)

6 1.3. Mi az igaz hit? (21. kf.) Nem csak az a bizonyos megismerés amelynél fogva igaznak tartom mindazt, amit Isten az Ő igéjében nekünk kijelentett, hanem egyszersmind az a szívbéli bizodalom is, melyet a Szentlélek az evangélium által gerjeszt bennem, hogy Isten nem csak másoknak hanem nekem is bűnbocsánatot, örök igazságot és életet ajándékoz kegyelméből, egyedül Krisztus érdeméért.

7 1.3. A hit a káté meghatározása szerint
Biztos ismeret (certa notitia) – hitbizonyosság abban, akiben hiszünk. Tudnunk kell, hogy kinek hiszünk (2Tim. 1, 13). A káté meghatározza a hit tárgyát. Kiben hiszünk? Hiszek Istenben, Atyában… Jézus Krisztusban Mit hiszünk? (fides quae creditur – a hit, amely hitetik, azaz amit hiszünk) Hiszek egyházat, bűnbocsánatot, testünk feltámadását, örök életet. Igaznak tartás (assensus) – arról a meggyőződésről van szó, amelyre csak a Szentlélek segíthet el. Szívbéli bizodalom (fidutia), amit a Szentlélek gerjeszt bennem. (Fides qua creditur – a hit, amely által hitetik, azaz amellyel hiszünk) A reformátori (Káté) hitfelfogás egybekapcsolja a fides quae creditur-t és a fides qua creditur-t egyensúlyt teremtve így a hit szubjektív és objektív oldala között.

8 3. Hitvallások 3.1 Újszövetségi példák
A hitvallásokat latin szóval szimbólumoknak nevezzük. Ilyen szimbólumok, hitvallások akkor keletkeztek, amikor az egyházat hitbeli különbségek kezdték megosztani és egyszerre fontossá vált a különbségtétel a helyes hit és a tévtanítások között. A hitvallások tehát minden esetben az evangélium szerinti igaz hit rövid és pontos összefoglalására törekedtek. 3.1 Újszövetségi példák Ha a hit válasz Isten megszólítására, akkor a hit nem lehet meg vallástétel nélkül. Jézus Cézárea Filippinél két kérdést tesz fel a tanítványoknak: — Engem, Embernek Fiát kinek mondanak az emberek?... Ti pedig kinek mondotok engem? (Mt. 16,13-20). A válasz a hitvallások prototípusának tekinthető: TE VAGY A KRISZTUS AZ ÉLŐ ISTENNEK FIA. Hitvallás volt a Jézus Krisztus név is. Aki Jézust az Ószövetség Messiásának nevezte, az már hitvallást is tett róla.

9 Az ősegyházi hitvallások az igehirdetés és tanítás tartalmát foglalta össze és fejezte ki röviden és tömören. Pl.: Pál az evangélium üzenetét idézi fel a Korinthusiak számára (IKor. 15,1 kk), egy szótériológiai hitvallást mond el: „KRISZTUS MEGHALT ... ELTEMETTETETT ... FELTÁMADOTT”. A gyülekezet istentiszteleti életéhez (keresztelés, úrvacsora) is kapcsolódtak hitvallások. Mind a görög, mind a latin elnevezés (homologia — confessio) utal arra, hogy a hitvallás az egyház közösségében, konszenzusában hangzik. A tévtanítás, a herezis volt a legtöbb hitvallás közvetlen kiváltója. Olyan mércét is jelentettek, amelyeken meg lehetett próbálni a lelkeket. (IJán. 4,1-3) Az 1 Kor. 8.6: „Mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, akitôl van a mindenség, mi is ô benne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is ô általa.” például egy kettős hitvallást tartalmaz, amelyben a Fiú mellett megjelenik az Atya alakja is. Ez a kettős hitvallási forma ölt aztán klasszikus alakot a keresztelési parancs trinitárius hitvallási formájában.

10 3.2. Mikor jönnek létre hitvallások
Az egyház történetében azt a kényszert, amikor az egyház nem hallgathat tovább, status confessionis-nak nevezzük. Ilyen helyzetet egy sajátos politikai szituáció, tanbeli torzulás, szakadások és az egység felbomlásának veszélye teremthet. Az egyháznak tudnia kell, hogy az egyetlen legitim hitvallási helyzet az, amikor Ura kérdésére válaszol. Külső körülmények számadásra késztethetik a benne lévő reménységről, de hitéről mindig önmaga előtt Urának tartozik számadással.

11 3.3. Ökumenikus hitvallások
A hitvallások között vannak olyanok, amelyeket ökumenikus szimbólumok néven ismerünk, mert ezek érvényességét minden magát keresztyénnek valló felekezet elismeri. Az ökumenikus hitvallások a következők: Apostoli Hitvallás keletkezését az VI. századra tesszük. Szerzője minden valószínűség szerint Arlesi Caesarius volt, aki az un. Symbolum Romanumot bővítette ki. Az egyetlen hitvallás, amelyet magyar istentiszteleti rendjeink minden időben átvettek és megtartottak a reformáció idejétől kezdve. Niceai hitvallást az első egyetemes zsinat alkotja meg 325-ben, Nagy Konstantin rendeletére. Krisztológiai viták lezárása volt a hitvallás célja A Nicea-Konstantinápolyi Hitvallás tulajdonképpen nem más, mint egy jeruzsálemi keresztelési szimbólum kiegészítése. Végleges formájában a 381-es konstantinápolyi zsinat fogadta el, amely csak kiegészítette a niceai zsinat határozatát. Tartalmát tekintve részletesebb, mint az Apostolicum. Az ősegyház nagy krisztológiai vitáinak a lezárása.

12 3.4. Felekezeti és nemzeti hitvallások
Efézusi hitvallás (450-ben) Krisztus két természetéről (emberi és isteni) szóló viták lezárását tűzte ki célul. Kalcedoni hitvallás (451-ben) pontosítja Krisztus kettős természetére vonatkozó megállapításokat. Athanasius Hitvallása mai formája valószínűleg a francia Rheims környékén keletkezhetett kb. 430— 500 között. A hitvallás a Szentháromságról és Krisztus megtestesüléséről szól. 3.4. Felekezeti és nemzeti hitvallások A felekezeti hitvallások egy része nemzeti hitvallás is volt a 16. században. (Pl. skót hitvallás, belga hitvallás.) Más részük azonban — így pl. a Heidelbergi Káté — lokális jellegén túllépve több nemzeti egyház által elfogadott hitvallás lett.

13 3.5. Hitvallások tekintélye
Formailag is különbség van a konfessziók között. Ismert a kérdés-feleletet követő káté, amely a katechizmus szempontjait tartja szem előtt. De az artikulusokra tagozódó, vagy fejezetekre és alcímekre beosztott forma is. A legdöntőbb különbség a liturgiai használat terén jelentkezik. A rövid, tömör Credo formula, mint pl. az Apostoli Hitvallás és a Niceai Hitvallás szerepelhet az istentisztelet részeként, míg a dogma, vagy tanítás jellegű hitvallások erre nem alkalmasak. 3.5. Hitvallások tekintélye A hitvallások a maguk részéről hozzásegítenek a Szentírás egységes értelmezéséhez, de semmiképpen sem szabad engednünk, hogy a norma normanst, azaz az írásban megfogalmazott isteni Kijelentést helyettesítsék, vagy annak helyébe lépjenek.

14 A hitvallások egyik nagyon fontos szerepe éppen abban áll, hogy a mindenfajta emberi mértékek helyett arra az isteni mércére mutatnak rá, amelyet a Szentírás jelent. A Szentírásra azonban csak egy élő közösség hagyakozhat és kérdezhet rá igazán. Mivel a keresztyén egyház ilyen közösség, éppen ezért a mindenkori hitvallás nem pusztán csak egy szükséges egyházszervezeti alkotóelem, hanem a mindenkori élő egyház jele. Ez a demonstratív jelleg megmutatkozik abban is, hogy a hitvallás minden esetben elsődlegesen a keresztyén gyülekezet „akciója” és csak másodlagosan, vagy mellékesen „reakciója”. Ilyenformán hitvallásaink hitelvi kérdésekben szolgálnak útmutatóul, de hangsúlyozottan, csupán útmutatóul. „Mindenki előtt pedig ünnepélyesen kijelentjük, hogy mindig nagyon készek vagyunk, ha bárki kívánja, mindazt, amit; itt előadtunk egyenként és összesen bővebben kifejteni, végül azoknak, akik Isten Igéjéből jobbra tanítanának, köszönetünk nyílvánításával engedni és hozzájuk igazodni az Úrban, akinek dicséret és dicsőség.” (II. Helvét Hitvallás preambuluma)

15 A hit útján nem lehet és nem szabad megállni, hanem haladni kell.
Igazhitűségünk egyedüli kritériuma az, hogy Isten Lelke vezérel-e bennünket vagy sem, de az adott történelmi és társadalmi körülmények között Isten Lelke minden valószínűség szerint a hitvallások által meghatározott úton akar bennünket vezetni. Ezen az úton a hitvallási tételek minden esetben kettős szerepet töltenek be. Vasady Béla meglátása szerint a hitélet útján minden esetben a tilalomfa és útjelzőfa szerepét is betöltik egyszerre. Karl Barth megállapítása szerint a teológia az egyház kritikai funkciója. Ennek a kritikai és korrektív funkciónak a megfelelő betöltésében a helyesen értelmezett hitvallások jó segítséget nyújthatnak. 3.6. Hitvallások szerepe Útjelző funkció A hit útján nem lehet és nem szabad megállni, hanem haladni kell. Tiltó funkció Minden esetben arra figyelmeztet, hogy nem csak igaz, de hamis hittételek is vannak.

16 Eberhard Jüngel elemzése: „Amennyiben a hit nem tanulja meg önmagáról alkotott képzeteit megkérdőjelezni, úgy megszűnik egy kérdező hit lenni. Az olyan hit azonban, amely már nem gondolkozik, hanem csak a már egyszer átgondoltak igazságát szajkózza, egy idő után hitelvesztetté válik. A hit; amely nem gondolkozik, megszűnik önkritikus lenni. Saját képzeteinek kritikája nélkül azonban a hit egy idő után már nem érti meg önmagát, s az olyan hit, amely nem érti önmagát, végül is sem Istent, sem a környező világol nem fogja érteni.

17 4. Isten kijelentése és a Szentírás (II. Helvét Hitvallás I. és II
4. Isten kijelentése és a Szentírás (II. Helvét Hitvallás I. és II. Fejezete) Milyen módon tudunk mi Istenről? Milyen formákban találkozunk Isten kijelentésével és honnan tudjuk, hogy ez az Ő kijelentése? Mit jelent nekem a Szentírás? Hogyan értelmezzük azt, amikor a Bibliában olyasmiről olvasunk, ami szöges ellentétben van hétköznapi tudományos ismereteinkkel? A prédikáció valóban Isten Igéje? Hogyan gondolkozzunk erről, ha mindaz, amit a szószéken hallunk nem párosul egy elvárható életvitellel? Miért kell magyarázni a Szentírást? Véleményünk szerint, hogyan érdemes azt tenni?

18 Kinyilatkoztatás – apokalypszisz (leplet eltávolítani, feltárni)
Szó és tett – beszéd és esemény „A Titkok az Úréi … a kijelentett dolgok pedig a mieink és a mi gyermekeinké” (V. Móz ) Az Újszövetségben a mysterion (titok) szó fejezi ki Isten kijelentését és elrejtettségét. Istent csak önmaga által ismerhetjük meg, ezért a róla való beszéd egyedüli forrása is csak Ő maga lehet. Csak úgy tudhatunk róla, hogy ő kijelenti magát számunkra. Isten nem akar ismeretlen maradni számunkra. Kijelentette magát számunkra. Szólt hozzánk . Az Isten szava azonban nem csak elhangzik, hanem történést is kifejez. Isten kijelentésében is rejtőzködő Isten marad. Erre a határra már számos ponton utal az Ószövetség is amikor arról beszél, hogy az ember nem láthatja „ színről-színre” az Istent. Sőt képet vagy vagy ábrázolataot sem készíthet róla, de még a nevét sem veheti fel hiába (JAHVE – vagyok, leszek). Isten titka, Krisztus által mégsem válik evidenciává. Csak a Lélek kijelentésében tárul fel az ember előtt a hit számára. - Ezt a titkot azonban az ember sohasem birtokolhatja, manipulálhartja, hanem csak csodálattal állhat meg előtte.

19 Krisztus Accomodatio (alkalmazkodás)
Antropomorfizmusok Isten emberi tulajdonságokkal való felruházása Antropopatizmusok Isten emberi érzelmekkel való felruházása A Reformátori tanítás, különösen is kálvini tanítás beszél az Isten emberhez való alkalmazkodásáról, amiben Isten alkalmazkodik az ember felfogóképességéhez. A Szentírás közvetett beszéde egyben figyelmeztet is bennünket arra, hogy, ismeretünk csak „tükör általi és homályos” és csak rész szerint való. Isten hozzánk való alkalmazkodását vonatkoztathatjuk arra a történeti útra is amelyen keresztül kibontakozott az üdvözítő szándéka. Ennek az útnak a csúcsán és végpontján áll Krisztus. Krisztus Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféta által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit örökösévé tett mindennek.” (Zsid. 1, 1-2)

20 4.1. A kijelentés útja hozzánk: az Ige hármas alakja
Kijelentett Írott Hirdetett Isten Igéjének első tanúi a próféták és apostolok voltak. Az hirdették, amit láttak és hallottak. Ennek a hirdetett Igének az útja szükségképpen vezetett oda, hogy írásos formát is kellet öltenie szintén a Szentlélek munkája nyomán. A prófétai és apostoli bizonyságtétel ezzel nyerte el végleges formáját, ezért mondhatja az II. Helvét Hitvallás: „A Szentírás Isten igaz Igéje.” Ezt az Igét kell az egyháznak minden nemzedéknek magyarázva hirdetni. A Hirdetett Igében lesz a Szentlélek által a Szentírás szava viva vox Dei- vé, Isten élő szavává. Ezért teheti a hitvallást ezt a merész megjegyzést, hogy „Isten igéjének hirdetése, Isten szava.” (Predicatio verbi Dei est Verbum Dei.) Az ige hármas alakja nem sokszorozza meg az Igét, hanem pusztán csak az egyetlen Igének hozzánk érkezéséről van szó. Mindig csak Isten kegyelmes ígérete felelől nézve azonosítható az emberi beszéd és bizonyságtétel magával Isten szavával. „Aki titeket hallgat, engem hallgat…” (Lk.10,16) Az ember sohasem birtokolhatja az Igét, hanem mindig az Ige kell, hogy birtokolja az embert. Különösen is fontos az Ige hozzánk érkezésénél beszélni, hogy Isten nincsen kizárólagosan az ő Igéjéhez kötve, mintha csak ott mutathatná tehetné elérhetővé magát számunkra. Isten ott és akkor mutatja meg magát ahol akarja. Isten közvetlen kijelentése és a Krisztus közötti különbségtételnél különösen is óvatosan kell eljárnunk. Az Írások róla tesznek bizonyságot és Ő maga is Lelke által az Írás szavain keresztül szólít meg bennünket. Az Írástól független Krisztus ismeret nem létezik. Másfelől az Írás nem csak isteni, hanem emberi mű is, amely magán viseli íróinak és a keletkezés évszázadainak a nyomát.

21 4.2. A Szentírás megértése és magyarázása
Testimonium Spiritus Sancti internum – A Szentlélek belső bizonyságtétele Verbum Dei externum Isten külső Igéje Arról, hogy a Szentírásban valóban Isten szólal meg, és hogy az hiteles önmagában, erről egyedül a Szentlélek győzhet meg bennünket. Ennek külső bizonyítéska nincsen. A Lélek az aki megpecsételi számunkra az Ige igazságát. Nélküle az Írás önmagában halott betű, amely csak általa lehet élő valóssággá. Verbum Dei internum Isten bennünk munkáló Igéje

22 4.3. A szentírás megértése és magyarázása – emberi feltételek
Scriptura Sacra sui ipsius interpres – a Szentírtás önmagát magyarázza. Tota Scriptura – az egész Írás A Szentírás középpontja Jézus Krisztus A hermeneutikai örökség dialektikus felfogása Tehát a megértés szempontjait nem kívülről alkalmazzuk a Szentírásra, hanem magából az Igéből veszzük. Az Egész Írás összefüggésébe helyezve a részt. Ez nem olyasfajta magyarázását jelenti a Szentírásnak melyben az újszövetségi beteljesedést erőltetetten rávetítenénk az Ószövetségre, hanem azt, hogy az egész Szentírásban figyelemmel kisérjük a Kijelentés beteljesedését. Eben az is kitűnik, hogy a Szentírás nem csak Isten szava, henem az ember válasza is, amely olykor nem több mint lázadás. Ez azt jelenti, hogy nekünk mindig közvetlenül a forráshoz kell visszamennünk. Eközben figyelnünk kell arra az útra, amit az atyák tettek meg az írásértelmezésben. Ahogyan Barth mondta: minden nemzedéknek elölröl kell kezdenie a keresztyénséget. De miközben ezt teszi nem szabad megfeledkeznie arról, hogy ez a folyamat nem vele kezdődött el.

23 5. A Heidelbergi Káté általános teológiai felfogása
A Káté egészét meghatározó teológiai felfogásba harmonikusan egyesítik a különböző reformátori álláspontokat, s belső összefüggéseik egymással logikus egységben vannak. 5.1. A hitvallások feladatkörei Katechetikai Doxologikus Kérügmatikus Elhatároló Közösségi Önmeghatározó Katechetikai - már az őskeresztyén időkben a hitvallás volt a keresztsé­gi előkészítés (kateclunnenátus) „tananyaga”. Ismerjük Jeruzsálemi Cyrill keresztelési katechizmusát és az Apostoli Hitvallás ősfonnájrit, a római keresztelési hiuvallást. Ezek tartalmaztak röviden, tömören, lényegre törőest a regula fülei-t, a hit szabályát, amely a gyülekezet teljes, minden ré­tegei és korosztályt érintő életszabállyá lett. Ezzel a tétellel szemben deficitünk, hogy mára a gyermek. konfirmandus rétegre szűkült le a szigorúan vett kaechetikai ffunkció, pedig a Heidelbergi Káté nem réteg-hitvallásként született! A doxologikus funkció a hitvallás istentiszteleti és liturgi­kus használatára emlékeztet. A római katolikus hagyomány alapelve a lex orandi — lex credendi, amely szerint a hit imádságot szül, az ima hitet. A hitvallást az Isten-dicsőítés emeli ki az öncélúságból. Nem marad meg a hittételek állí­tásánál vagy tagadásánál, hanem rámutat az Isten Krisztu­sának imádatára. Osi helye volt ennek a doxologiának a ke­resztelési gyakorlatban. Manapság bizony csorbát szenved a doxologiai funkció megélése, mert a Heidelbergi Káté liturgiában való megszó­lalása, magyarázata szinte kiveszett. A veretes katekizmusi énekek használata és a káté tanításának imádságban való tematikus megjelenése túlságosan lelkipásztor-függővé lett. Kérügmatikus - A hitvallás az evangélium mondanivalóját, üzenetét újra fogalmazza, egy új helyzetben interpretálja. Az Isten Igéjé­ből táplálkozik, de sohasem lehet annak helyettesítője. Vi­szont az evangéliumi üzenet átadásának eszközévé válhat a biblikus hitvallás-magyarázat. Ennek az igazságnak a megélésével is egyre inkább adó-sok vagyunk. Az anyaországi református gyülekezetekbeliaolvasó vezérfonalhoz görcsösen ragaszkodó textus vá­lasztási mód sem kedvezett az án. tanító-sorozatok rendsze­ressé válásában. Sok helyen minden igehirdetési alkalmat és lehetőséget elönt egy ál-evangélizációs szókészlet és igénytelenség. Elhatároló - A hitvallás határt húz más vallási vagy világi közösségek felé. A hitvallás mindig szelektív, de kollektív érdekből. Ugyanakkor világos mozgásteret nyújt. Óv a szinkretizmus­tól, a hibrid-vallásosság veszélyétől. A gyülekezet elhatáro­lódása azonban nem jelenti azt, hogy megszűnne a kontak­tus a világgal vagy más közösségekkel. A stabil kerítés meg-óv az elszigetelődéstől is, és a vigyázatlan nyitottságtól is. A megtartatás mellett a dialógust is szolgálja. Korunkban sok jelenség tépázza a hitvallás elhatároló funkcióját, mint p1. az általános keresztvénség langyossága valamilyen rosszul értelmezett ökumenikus tágkeblűség je­gyében; egyre erősödő szinkretizmusban élünk; kortünet a szekuláris vallásosság és újra éled a kultúrkeresztyénség, de találkozhatunk az ökumenikus folyamatot ellenző kegyessé­gi csoportokkal is. Az egészségesen működő elhatároló funkciót mindkét szélsőség nélkülözi. Közösségi - Az egyének a hitvalláson keresztül illeszkednek a gyülekezetbe és a keresztyénség egészéhez. A hitvallás így válik gyülekezet-alkotó és gyülekezet-erősítő tényezővé. Éppen ezért a hitvallásos közösség elkerülhetetlen feltételen kö­zösség hitvallásának vállalása és üregvallása. Aki ezt nem teszi meg, az nem kötelezte el magát, s így nincs közössége a többiekkel. A közösségi funkció hiánya régi betegségünk. Látunk egyház-kerülő, gyülekezet-kerülő névleges reforrnéüusoknt, üdv-egoistákat, olykor kegyesség-érdekű és érdek-kegyessé­gű ekkléziolákat. Bizony hézagos a hitközösség megélése... Önmeghatározó - Egy hitvallás tükrözi azt, hogy mit hittek és mit tanítottak az adott korban, és azt is elárulja, hogy ki az, illetve kik azok, akik éppen abban a formában tesznek hitvallást. A hit-vallás aktusa a hit önmagára találását szolgálja. A megfo­galmazott és kimondott hitvallás jellemzi a hitvallást tevő közösséget és az azonosításában is segít: színvallás történik arról, hogy kihez, tartozunk, kire bíztuk magunkat, kik is va­gyunk. Az elhatároló és a közösségi funkció deficitjeiből sajnos törvényszerűen következik az önmeghatározó funkció terén a református indentitástudat elhalványulása. Evtizedek óta a negatív önmeghatározás tartja magát gyülekezeti tagjaink szóhasználatában: „nem vagyok olyan, mint a római kato­likus...”, „nem vagyok olyan, mint a baptista...” A Heidel­bergi Káté nyilvánvalóvá teszi, hogy ma sem kerülhetjük meg az önmeghatározás kinyilvánítását.

24 5.2. A Káté általános tartalmi jellemzése
Az ember nyomorúságáról ( kérdések) Az ember megváltásáról ( kérdések) A háládatosságról ( kérdések) Ez a rész az embert Isten színe előtt mutatja be, ahol az ember mint bűnös jelenik meg. Ilyenformán az emberi egzisztencia világos felmutatásával nyomban meglátszik, hogy az ember rá van utalva a Krisztusban véghezvitt megváltásra. Ez a szoteriológiai érdekeltség jellemzi egyébként a Káté egészét is. Amennyiben az előbbi részek az ember valóságos helyzetét és annak következményeit, illetve az ebből a helyzetből való kimenekedés lehetőségét mutatták fel, addig a harmadik rész arra hívja fel a fegyelmet, hogy mit kell tennie az embernek. Az előző rész jellemzése szerinti bűnös ember önmaga nem képes megváltani magát, hanem szüksége van a Megváltóra. Ilyenformán, ha az előző rész rá akart vezetni a bűn megismerésére és beismerésére, úgy ez a rész a megváltás lehetőségét és annak megismerését mutatja fel.

25 Mi néked életedben és halálodban egyetlenegy vigasztalásod? (1. kf.)
5.3. Preambulum (1. és 2. kf.) Mi néked életedben és halálodban egyetlenegy vigasztalásod? (1. kf.) Az, hogy testestől-lelkestől, mind életemben, mind halálomban, nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdana vagyok, aki az Ő drága vérével minden bűnömért tökéletesen eleget tett s engem az ördögnek minden hatalmából megszabadított és úgy megőriz, hogy mennyei Atyám akarata nélkül egy hajszál sem eshetik le fejemről, sőt inkább minden az én üdvösségemre kell, hogy szolgáljon. Ezért Szentlelke által is engem az örök élet felöl biztosít és szív szerint késszé és hajlandóvá tesz arra, hogy ezentúl Őneki éljek

26 Kérdések Miért szorulunk vigasztalásra?
Hol és hogyan keresi a mai ember a vigasztalást? Milyen szerepünk lehet a vigasztalásban? Az önismeret milyen módon kap hangsúlyt a vigasztalásnál? A megváltott ember vigasztalásra szoruló ember? Két tény körül forog az életünk az egyik az, hogy élünk, a másik az, hogy meg kell halnunk. Vigasztalás — mint kulcsszó - nem a XVI. század találmá­nya, hanem egy gazdag irodalmi műfaj tartozik ide, az ú.n. con­solatio-irodalom. A műfaj eredete Ciceróig nyúlik vissza, aki három szabályban foglalta össze a vigaszta­lás művészetét:: a) Be kell bizonyítani, hogy nincsen rossz, vagy ha van, az nem jelentős. b) Rá kell mutatni, hogy minden bánat és minden gyász az élet törvénye. c) Be kell bizonyítani, hogy értelmetlen az embernek elemészteni magát a bánatban, holott világosan tudjuk, hogy nincs ellene orvosság. A káté vigasztalásról alkotott kérügmatikus nézete egészen más. Itt nem a sztoikusok belenyugvása a fontos, hanem az a segítség, ami egy „mégis-en” alapul (Barth). Jóllehet a világ nem olyan, amilyennek szeretnénk, de mégis van megoldás Jé­zus Krisztusban. Erről a mégis-ről beszél az első kérdésre adott válasz. Bár a mégis szó nem szerepel a válaszban, de a szó töl­tését igenis tartalmazza. Azért indul örömüzenettel a káténk, mert Jézus Krisztus felkínálja az ő teljes segítségét, hogy az ember kitartson az élet viszontagságai között. Ez valóban vi­gasztalás abban a súlyos helyzetben, amiben vagyunk. Ha azt mondjuk. hogy az első helyen a vigasztalás van, akkor ez azt jelenti, hogy a káté az evangéliumot helyezi mindenek elé. Ezt abból a meggondolásból teszi, hogy a szabadítás mindig megelőzi a parancsot. Ez az elv borítja fel a szokásos hitvalláskez­detekhez képest és ez ad neki egy sajátos református hangot. A káté a vigasztalás ismertetőjegyeit a következő szópárokkal pontosítja: egyetlenegy vigasztalásod, testestől-lelkestől, életedben és halálodban. A szópárok három dolgot fejeznek ki: teljes körű ez a vigasztalás, mindenestől lefoglalja az embert, mert a teljes ember érdekli, nemcsak egy része, és min­denkor érvényes, nemcsak életünkben, hanem halálunkban is. Nincs olyan állapot, amire ne vonatkozna. Juhász Tamása em­lékeztet arra, hogy a Káté által használt „Trost” német szóban és a consolatio latin szóban is benne van a bizalom, biztonság, bizonyosság, tartás, ill. a részvét és a szolidaritás momentuma. Fontos szavak még: nem a magamé, hanem a Jézus Krisztus tulajdona vagyok. A keresztyén élet kiindulópontja, hogy az ember felismeri, nincs magára hagyva. Nincs kiszolgáltatva a világmindenség erőinek, sem a maga ösztönének, nem a maga ura, és nem a maga tulajdona, hanem mindenestől az Uréi va­gyunk (V.ö.: 20, 32, 34, 64, 76). Az ember egyedül nem tudná az Istentől rászabott küldetést végrehajtani. Sokszor ellenkező irányba indul el. Ki akar szakadni ebből a tulajdonviszonyból (]d. a tékozló fiú történetét Lk 15,1 1-32), aminek az ember éle­tének ziláltsága lesz az eredménye. A korunkban tapasztalható zilált állapotok még hangsúlyosabbá teszik azt az üzenetet, hogy van valaki, aki összetartja az életünket. Van Valaki, aki tartást ad és megtartatást munkál, van Valaki az életünk közép-pontjában, aki mint a kohéziós erő az anyagot, úgy tartja össze az életünket. Amikor az ember erre rádöbben, akkor kezdődik el a keresztyén élet. Az egocentrikus élet kelepcéjét felváltja a krisztocentrikus élet perspektívája

27 Az ember test és lélek egysége
Az ember nem gazdátlanul, a lét szeszélyeinek kitett életet él, hanem Ura van, akihez tartozik. Jézus Krisztus az ember ura. Ez az Úrként elismert Jézus Krisztus és rajta keresztül Isten garantálja az emberi létet és méltóságot a történelmi idő változásai között is. Az első kátékérdés krisztológiai Szentháromságtant tükröz. Ez az a látásmód, amely a Szentháromság személyét és az em­ber személyét Krisztuson keresztül nézi. A krisztológiai Szent­háromságtan tükrözi a bibliai szemléletet, mert Krisztuson ke­resztül tanít az Atyáról és a Lélekről. Jézus Krisztus olyan a ká­téírók számára, mint a gyűjtőlencse, aki az Isten szeretetét öszszegyűjti, s aztán szétszórja. Ő az a „fókusz”, amelyben ez meg-történik. Kapcsolatrendszerünkben (Isten és ember, ember és vi­lág, ember és ember között) Ő segít megvalósítani küldetésün­ket, feladatainkat. Isten kegyelmes tetteinek a Trinitárius, tehát a Szentháromságra tekintő felsorolása történik. A sorrend isAz utolsó sor még kiegészíti: ..A Szentlélek késszé és haj­landóvá tesz arra, hogy ezentúl Oneki éliek". Ezek nagyon sze­rény, de lényegre törő szavak (Barth Azt tejezik ki. hogy a megváltott ember is ember marad, aki megkísérthető, aki el-bukhat, aki napról napra vissza kell térjen Istenhez. Az életünk döntő fordulata után a mindennapos engedelmességre törekvés, a szolgálatkészség a feladatunk

28 6. Az Ember nyomorúságáról HK. 6-9, 11-14. kf. II.HH 8-9 fej.
Honnan ered a bűn? Mi a különbség bűn és nyomorúság között? Miért hagyta Isten, hogy bűnbe essünk? A bűneset elbeszélése alapján a „kígyó” vagy az első emberpár-e a felelős? Igaz-e az, hogy mi bűnben születünk és ha igen, mit jelent ez? Felelős-e az ember a bűnért? Van e az embernek szabad akarata?

29 6.1. A bűn megismerésének kérdése
A bűn, mint viszonyfogalom – az ember nyomorúsága Isten törvénye (4, 5 és 6 kf.) – felebarát szeretete – Isten szeretete Isten az embert jóvá a maga képére és hasonlatosságára, azaz valóságos igazságba és szentségbe teremtette Az embernek Istenhez kötődő kapcsolata romlott meg és ez az, amely meghatározza az emberi kapcsolatainkat is. A „nyomorúság” egy összetett kifejezés, amely magában foglalja az emberi bűnt és az azért járó büntetést. Az ember nem volt képes megfelelni az Isteni szándéknak. Az Ember bűnössége azonban nem lehet hatalmasabb az isteni hatalomnál. Isten törvényéből látjuk meg a mi nyomorúságunkat. Eszerint nem emberek fognak benünnket megítélni, hanem mindannyian Isten mértéke alá esünk. Az emberi ítéletek szubjektívek és nagyon relatívak. Isten törvénye ezzel szemben objektív és egyformán érvényes mindannyiunkra. Isten törvényét a Káté a nagy parancsolatba sűríti össze. Ebből következik, hogy a) Isten ítélőszéke Jézusban válik nyilvánvalóvá, b) Ő maga lesz számunkra Isten törvénye, c) így válik nyilvánvalóvá Isten szeretete. Mit jelent Isten szeretni? „ Ha valaki azt mondja szeretem Istent, a testvérét viszont gyűlöli az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, hogyan szeretheti Istent, akit nem lát.” (1.Jn.4,20) „Nem azért küldte Isten az Ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem, hogy megtartassék a világ általa” (Jn.3.17) – Isten végső célja a törvénnyel nem az, hogy ítéletével sújtson bennünket, hanem, hogy kegyelmet gyakoroljon. Igaznak lenni annyit jelent a Biblia nyelvén, hogy mi képesek vagyunk arra, hogy megfeleljünk Isten akaratának. Szentnek lenni annyit jelent, hogy az Istennek elkülönített, az Isten szolgálatába állított. Az Isteni hasonlatopsság éppen a szntségben és jóságban való teremtésből következi, és így azt jelenti, hogy az Isten az embert a saját partnerévé teremtette, hogy közösségben élhessen vele.

30 A bűn eredete – „Isten nem oka bűnnek” (II. HH. VIII fej.)
Bűn következményei Megváltozik az ember és Isten viszonya Csorbát szenved bennünk az Imago Dei Büntetés (szenvedés és halál) Egyetemes érvényű (mindenkire nézve) Eredendő bűn (romlottság) (Peccatum originale)(HK 7. kf.) A bűn nem lehet önálló szubsztancia, amely Istenen Kívül vagy éppen vele szemben függetlenül létezhetne. Isten önmagával ellentétes dolgot nem teremhetett. Azonban nem kezelhetjük úgy a bűnt, mint ami nem is létezik. Nem gondolhatunk rá úgy, mint olyan állapot, amiben a jó még nem következett be. A klasszikus református dogmatikai megközelítés a kérdésben a következő: bármilyen cselekvés önmagában nem bűn, mert akkor Isten lenne a bűn szerzője. A cselekvés formális oldalán rejlik tulajdonképpen a bűn. Ez azt jelenti, hogy Istentől jön az erő de az emberi érzület és akarat az, amely mindezt rosszra használja. A cselekvés anyaga bűnnek de nem egyenlő a bűnnel. A bűnt a mód, a cél, az érzület hozzák létre. Így a bűnnek sem metafizikai, sem fizikai lénygéről nem beszélhetünk, hanem csak úgy mint egy erkölcsi jelenségről, realitásról. A bűn az, ami az embert az eredeti rendeltetésétől eltéríti vagy visszatartja. Ez azt jelenti, hogy egyiken sem az eredeti igazságban születtünk, hanem a romlottság állapotában. Nem tiszta lappal születünk. Egyéni életünk egy mindenki által közös sorsot hordoz ez pedig az, hogy mi a rossz oldalra születtünk. Az eredendő bű éppen ezért az egyetemes bűnt is jelenti. Embernek, annyit tesz mint Ádámnak lenni ami nem jelent mást mint az Édenen kívül születni. Ezt a nyomorúságot példázza minden újszülött élete is. Erkölcsi értelemben talán „ártatlannak” nevezhetnénk őket mégis, születésük pillanatától fogva, hordozzák már a bűn zsoldját a halált, a létnek a halálba ívelő tragikumát.

31 6.2 A szabad akarat (II. HH IX. fej.)
Bűnös ember és a szabad akarat kérdése („…miközben a jót akarom tenni – csak a rosszat tudom cselekedni” Rom 7.21) Szabad akarat a bűneset előtt Szabad akarat megszűnése a bűneset után Az újjászületett ember szabad akarata Az egész gondolkodás és teológia történetén végigvonuló kérdésről van szó. Abszolút értelemben sohasem beszélhetünk szabad akaratról. A páli megállapítás egyértelmű végkicsengése, hogy önmagamban képtelen vagyok a jó véghezviteléhez. 4-5 szd. Augustinus és Pelágius vita, 16.szd. Erasmus és Luther

32 7 . Az Ember megváltása HK 15-19, II. HH XI. fej.)
Szükséges-e az ember megváltása? Az ember kiengesztelheti-e az Istent? Ha igen, hogyan? Hogyan érvényesül Isten igazsága a megváltásban? Miért lett az Isten emberré? Az inkarnációnak milyen következményei vannak?

33 A Megváltás szükségessége Az elégtétel fogalma
Az isteni megoldás a megváltásra és satisfactióra nézve Az Ó- és Újszövetség meghatározása a megváltásra 3Móz 25, 47-49 5Móz 21,8, Jób19. 25 1Kor 6,20 és 1Pét 1, 18-19 Kol. 2, 14 Jn 1, 29, Róm 3, 25 1Kor 15,1 A Káté következő nagy része, az ember megváltásának kérdéseit tisztázza. Itt az ember nyomorúságáról szóló tanításhoz közvetlenül kapcsolódik az Isten igazságáról szóló bibliai tanítás A megváltás ténye azt üzeni számunkra, hogy az ember nem a nyomorúságához képest áll itt mérlegen, Hanem Isten ítélőszéke előtt. Szeretete és irgalma mellett megjelenik Isten haragja és ítélete is. A reformátori gondolkozás e két kategóriát elválaszthatatlanak tartja. Az isteni szeretet még a megváltásban sem lehet megalkuvó. A bűnnek következménye van és ebben kifejezésre kell jutnia, hogy a bűn isten lényegétől és jó teremtésétől idegen, így meg kell semmisülnie. A satisfactio, elégtégtétel fogalma a jogi nyelvből átvett és teológiai tartalommal megtöltött kifejezés. (Canterbury Anselmus) Ez a kép azonban önmagában nem alkalmas arra, hogy a megváltás teljességét kellőképpen kifejezze. A satisfactio fogalma az ember helyzetére nézve lesz jelentős. Nem kísérletezhetünk azzal. Hogy Isten igényét lejebb szállítsuk a magunk mércéjének megfelelően. Isten maga veszi fel az ember ügyét, maga lesz ennek a kérdésnek a végleges megoldása, úgy hogy mindvégig fentartja igazságának igényét. Önmaga lép be világunkba, az alapvetően igazságtalan helyzetbe. Teremtőböl teremtménnyé, szent és tökéletes létből bűnné és áldozattá lesz. Az említet jogi kép már az Újszövetségben is megtalálható. Sőt a megváltás gondolata már az Ószövetségben is felmerül. A 3Móz 25,47-49-ben azt olvassuk:És a hajövevény vagy zsellér vagyonra tesz szert a te atyádfia pedig elszegényedik mellette és eladja magát a melletted lévő jövevénynek, zsellérnek, ,…megváltható legyen, akárki megválthassa azt az ő atyjafiai közzül. Vagy nagybátja, vagy nagybátyjának fia váltsa meg azt, vagy ha módja van rá maga váltsa meg magát. 5Móz 21,8, Jób19. 25: Akinek senki je sincs annak JHVH a megváltója. Az Újszövetség ebben az értelemben viszi tovább a képet a rabszolgakiváltás ée felszabadítás irányába A megvásárolt rabszolgát tulajdonosa fel is szabadíthatta. (1Kor 6,20 és 1Pét 1, 18-19) Kol. 2, 14: Jogi képet használ ami az adósság kifizetésére utal. A váltságra és kiengesztelásre az Újszövetség gyakran idézi az ószövetségi kategóriákat. Jézus az Isten báránya, aki magára veszi a világ bűnét (Jn 1, 29) Ő az engesztelő áldozat (Rom 3, 25) A fenti meghatározások szerint világossá lehet előttünk a hogy az ősegyház egyik legfontosabb teológiai következtetésével van dolgunk a megváltás alatta. Így születhetett meg Pál szótériológiai hitvallása „Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint”. (1Kor 15, 1)

34 Kicsoda Krisztus? A dogmatörténet válaszai
A szabadító személye Márk szerint Máté szerint Lukács szerint János szerint Kicsoda Krisztus? A dogmatörténet válaszai Zsidóság, ebioniták és nazarénusok felfogása A hellén-görög kultúra szerint Ősegyházi felfogás (Jn. 1,1 -14, ‘ Jn. 4,2, 1Tim. 3, 16) A Káté nem csak általánosságban beszél a megváltásról, illetve szabadításról, hanem azt kérdezi „kicsoda szabadít meg”? Az egyháznak mindig szembesülnie kell a szabadító személyénél, hogy ő valóságos ember is volt, tehát valóságos történeti személy. A hit számára azonban ez a tény sohasem lehet elsődleges kritérium és az evangéliumok sem azért íródtak, hogy egy részletes Jézus életrajzot adjanak. A legrégebbnek tartott Márk evangéliuma Jézus megkeresztelésénél kezdi el az elbeszéléseket és az evangélium terjedelmét nézve az utolsó napokra esik a hangsúly. Máté evangéliuma az Ószövetségi üdvtörténelembe ágyazva beszél Jézusról. Családfáját Ábrahámnál kezdi és említést tesz születésének körülményeiről is, sőt gyermekéveinek is egy-egy mozanatáról. Lukács a történelem fonalát még messzebbről kezdi egészen Ádámig vezeti azt vissza és nála a leggazdagabb a gyermekkorról szóló híradások is. Jánosnál ugyan ez a kezdet a legtávolabbi. Azt mondja: „Kezdetben volt az Ige” A teológiatörténetbe évszázadokig harmóniában volt a hit krisztusa és a földi názáreti Jézus személye. Ez az egység kifejezetten az újkori történelemben kezdett megbomlani. Ez a felfogás alapvető különbséget tett a dogma Krisztusa és a históriai Jézus között. Itt a modern történelemtudomány módszereit próbálta érvényesíteni a teológiai meglátások összegzésében. Már az újszövetség korában sem válik egyértelművé a kérdésre adható válasz. A Zsidóság körében botránykő volt Jézus és elitélésében is az egyik vádpont ellene az volt, hogy az Istennel tette magát egyenlővé. Ez a zsidóság szemében az egyistenhitnek a megsértését jelentette. És valóban halálra méltó káromlásnak számított. Még Kr. U. 2 században is találunk olyan zsidó-keresztyén csoportokat, akik tagdják Jézus Istenségét. Itt ellenkező jelű a kísértés. Sokan vallották Krisztusról, hogy Ő az isten-eszme (logosz) testetöltése, de valójában eszerint a felfogás szerint Jézus csak megérintette az anyagi világot. A hellénizmus gnosztikus tanításai alapvetőben dualizmusban látta ezt a kérdést. Az anyag, a test alacsonyabb rendű, mint a lélek. Számukra egy valóságos Istennek a testélétele valóságos bolondság volt. Az ősegyház azonban minden külső hatás ellenére következetesen vallotta Jézus Krisztusban testben megjelent az Isten - inkarnátio.

35 7.1. A görög filozófia útvesztőiben
Az eredet kérdése Modalizmus Adoptianizmus Arius tanítása contra Nicea Homousziosz vagy homoiusziosz Kalkedoni zsinat Hogyan egysülhet Jézusban az isteni és emri természet? Ahogyan a keresztyénség létszámban egyre növekedett a görög filozófiai spekulációk is egyre nagyobb hatást gyakorolt rá. Az eredet kérdése már nem csak a látható anyagi világra koncentrálódott, hanem folyamatosan beszivárgott a teológiai kérdésekbe is. Ennek egyik legszemléletesebb példája volt a logosszról szóló filozófiai és teológiai tanítás keveredése. Ez aztán Jézus személyére nézve is egyre bonyolultabb meghatározásokhoz vezetett. A viták kezdeténél az egyik oldalon Jézusra úgy tekintetek, mint az Istenség kisugárzására, egyfajta létmódjára (modalizmus) a másikon Jézust mint embert látták csak akit Istennek való engedelmességért az Isten fiává fogadott, adoptált (adoptianizmus). A Kr.u. 4 században Arius azt tanítja, hogy a Logosz maga is Isten teremtménye. Legelső a teremtmények között. Az arianizista tanokkal szemben a niceai hitvallás születik meg 325-ben. Madách Ember tragédiájának a bizánci szine is említést tesz arról, hogy a vita egy „i” betű körül robbant ki. (homousziosz = egylénygű az Atyával vagy homoiusziosz = hasonló lénygű). A niceai zsinat fő érve az volt Árius tanításával szemben, hogyha a a Fiú csupán teremtmény, akkor az ember ugyanolyan bűnös marad, mint volt mert a teremtmény nem kapcsolhat össze teremtményt teremtőjével. A 4-5 század fordulóján még egy kérdés jelentkezett, hogyan egyesülhet Jézusban az Isteni és emberi oldal, A zsinat a következőket mondta ki: „Istensége szerint eleve az Atyától, emberi lét szerint pedig pedig, ugyan ő érettünk az utolsó napokban és a mi üdvösségünkért az istenszülő Szűz Máriától született… Egyszülött két természetből, összeelegyíthetetlenül, elválaszthatatlanul, oszthatatlanul és elkülönithetetlenül valónak ismerjük el. Az egyesülés által semmiképpen sem töröltetik el a természetének különbözősége, sőt inkább mindegyik megtarthatja a maga tulajdonságát, és egy személybe egy lényegbe egyesült.”

36 8. A Szentháromság Isten (HK25. kf., II. HH. III. fej.)
Egy Isten vagy három Isten? Milyen a kapcsolat a Szentháromság személyei között? Mi az Isten vagy a Szentháromság Isten három személyének képére teremtettünk? Miért van szüksége a keresztyénségnek a Szentháromság Isten teológiai meghatározására? Az egyházi életben tapasztaljuk –e a Szentháromság dogmatikai tanításának a jelenlétét és fontosságát?

37 8.1. HK 25. kf Kérdés: Mivel csak egyetlen egy isteni lény van, miért nevezed meg e hármat:: Atya, Fiú és a Szentlélek? Azért mert Isten úgy jelentette ki magát az Ő Igéjében, hogy ez a három megkülönböztetett személy amaz egy, igaz örök Isten

38 A szentháromság tana nem szerepel a Bibliában.
Isten így jelentette magát ki A Szentháromság személyeinek egymáshoz való viszonyuk. Ószövetségi bizonyságtétel Újszövetségi bizonyságtétel Ez a dogma az egyház műve. Mégis bibliai tanítás, mert ahogyan a Káté mondja: Isten úgy jelentette ki magát az Ő Igéjében, hogy ez a három megkülönböztetett személy amaz egy , igaz és örök Isten.” Mindenekelőtt így a kijelentés felöl kell megközelítenünk a kérdést. Az A tyákyák ugyanis a kijelentés alapján fogalmazzák meg állításukat a herezisekkel szemben. Isten így jelentette magát ki .. Ez pontosan arra mutat rá, hogy Isten azt akarta hogy a Szentháromságban ismerjük őt meg, mert az az Ő alapvető lényegének valósága. Ő tehát nem csak ránk nézve, hanem önmagára nézve Szentháromság, akinek a személyeit éppen egymáshoz való viszonyukban kell először felfognunk. Az Atya a Fiúra nézve Atya és fordítva, valamint a Szentlélek az Atyának és a Fúnak a Lelke. AZ egyházi tanítást azonban nem lehet önkényesen ráerőltetnünk a Szentírásra. Nem minden hármas utalás jelenti a igazolását a tannak, különösen nem az Ószövetségben. Másfelől azonban nem tehetünk úgy mintha nem tudnánk, hogy az Ószövetség Istene sem más mint akiről az Újszövetség tesz bizonyságot. Az Ószövetség egyik legfontosabb bizonyságtétele Istenről, hogy Ő személyes Isten. Ez a személyes isten EGY Úrként, teremtőként és szabadítóként mutatta meg magát Izraelnek. ( 5Moz. 6, 4) Isten abban is egyetlen, hogy senki máshoz sem hasonlítható. Az exodus élményben jelenik meg Isten, mint szabadító, aki nem csak Izraelnek, hanem az egész világnak Ura. A Zsoltárokban feltűnik egy másik Fiú alakja is akit, az Atya nemz. (Zsolt 2,7) Ez a Szabadító és teremtő Isten Lelke által munkálkodik közvetítőiben, a papok, próféták és királyok által. Az Ószövetség hite sem más, mint az Újszövetségé. Tud Krisztusról, mint ígéretről, a teremtő Istenről és a Lélekről. Az Újszövetségben ez a hármasság még világosabban jelenik meg. Isten , mint szabadító Jézus Krisztusban jön el hozzánk.. Itt azonban megfordul a kép. Róla úgy is beszél az Újszövetség mint aki a teremtés alanya és célja. (Jn.1.1) Az Úrnak és Lélekenek az azonosítása is megtörténik a 2Kor 3,17-ben. „Az Úr pedig Lélek…” Az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek azonosítása tehát megjelent az újszövetségi iratokban (2Kor 13,13, Mt 28, 18-20, 1Jn 5.7)

39 8.2 Óegyházi tanfejlődés Modalizmus
Patripasszianizmus (pater passus est) Subordinationismus (Alá- és fölérendeltség) Filioque vita (és a Fiútól) Perichórészisz tana (ide-oda járás) Augustinus A Szentháromság hit jelentősége

40 Teremtő, mindenható Atya
Teremtő, mindenható Atya. A látható és láthatatlan világ, mint teremtmény 26 kf. II. HH.VII. fej. Világ teremtését „Jézus Krisztus örrökkévaló Atyja” vitte véghez Nem a világ a hangsúlyos A teremtés nem személytelen erők összjátéka A teremtés = hitismeret (Krisztus-ismeret)

41 Nem a világ valósága az abszolút realitás, hanem Isten akarat, Igéje
Világfelfogásunk a Teremtőtől halad a teremtmény felé A világ theatrum gloriae Dei (Kálvin) – a világnak tehát nem az ember ad értelmet és nem is miértünk teremtett. Teremtéstörténet - teremtéshit

42 Mit vall meg a teremtés hit?
A világ különbözik Istentől A bibliai teremtéshit az Atya iránti feltétlen bizalomra indít Creatio ex nihilo Látható és láthatatlan világ A sátán és a tisztátalan lelkek Ami Istenen kívül létezik az mind teremtmény. Ebből következik, hogy a világot nem isteníthetjük, hiszen nem lehet lényegi azonosság teremtő és teremtmény között. (pantheizmus) A teremtéshit ezzel mitológiátlanította is a világot megfosztva azt az isteni démoni jellegétől. Ugyanakkor óv a világ leértékelésétől is. Amit Isten teremetett az jó. Jó nem csak abban az értelemben jó, hogy céljainak megfelel, hanem úgy is hogy a rossz princípiuma nincs benne a teremtésben. Nem a teremtésből következik tehát, hogy a jó elromlik. Ám az újjáteremtés eszkatológiai ígéretének is az ad értelmet, hogy Isten első teremtése jó. A teremtéshit sohasem adhat világmagyarázatot. A tudomány nagyon sok mindent elmondhat a világról, azt azonban, hogy kié a világ és benne az én életem csak az Isten kijelentésée építő hit adhatja meg. A semmiből való teremtés arra híja fel a figyelmünket, hogy Istennek semmire sem volt szüksége ahhoz, hogy megteremtse ezt a világot. Ami van azt Igéje által hozta létre. Isten így nem lesz foglya semmilyen szükségszerűségnek Menny és föld – láthatatlan és látható (héber nyelv más kifejezéseket használ az égboltra). A láthatatlan világhoz tartoznak, teológiai megfogalmazásban a középlények, angyalok. A küzéplény kifejezés arra utal, hogy Isten és az ember között a teremtményvilágban léteznek „mennyei” lények, „lelkes állatok” (Károli ford.) Az angelosz= küldött ebből következően ők Isten küldöttei. Az, hogy a Szentírás személyes lényeknek mutatja be őket arra is figyelmeztet, hogy óvatosan kell kezelnünk, azt a megállapítást, hogy az ember a teremtés koronája és egyben komolyan kell vennünk a láthatatlan világ kifejezését. Isten a ő Igéjén keresztül nem ad közvetlen bepillantást ebbe a világba. Az angyalokról nem beszélhetünk úgy, mint földi lényekről. A kép amelyben kirajzolódik ellőttünk a láthatatlan világ az ókori világ királyainak trónterme. A legfontosabb azonban , amit a Szentírás alapján elmondhatunk róluk: - Isten akaratától, megbízásától független munkájuk nincsen - Isten üdvözítő akaratának a színtere nem az angyalvilág, hanem az ember világa - Isten nem angyallá, hanem emberré lett, a bűnös emberrel vállalt közösségben mutatta meg a szeretetét, mit még az angyalok is csodálnak - irgalmának csodája, az egyházban megy végbe 5. A sátán teremtéséről a kanonikus Szentírás nem beszél. Isten ellen fellázadt lény. Barth a semmiből teremtésre vezeti vissza létét. Az által, hogy Isten a világot teremtette, nemet is mondott a semmire. Viszont éppen a semmibe hullás fenyegeti mindig a létet. A Sátán személyi vonatkozását illetően tehát Barth azt mondja, hogy csak úgy lehet léte mint „semmisnek” (das Nichtige), tehát olyannak, mint akire Isten ítélete vár. Ezért mármint nem létezőt tekinti az Újszövetség. Csak Krisztusban való legyőzetésével együtt van róla szó. Krisztológiától független satanológia nem létezhet. Pozítív értelme a Sátánológiának az, hogy Isten ellensége nem az ember hanem a Sátán. Harca nem az ember ellen, hanem az emberért folyik.

43 A gondviselő Isten HK 27-28, HH VI.
teremtésben teremtés után (megosztja gonviselő szeretetét) bűnbeesés után A gondviselésről szóló teológiai tanítás - A teremtés után Isten nem távolodott el a világtól, hanem állandó jelenlétével jelen van (1Móz. 2, 2-3) - Gondviselésének jele, hogy mindent elkészített az ember számára. Az embertől azt is várja azonban, hogy „művelője és őrzője” is legyen a természetnek, amelybe helyezte. Az ember eljátszotta, hogy felelős társa legyen az Istennek. A bűnbeesett és szégyenkező emberről maga gondoskodik és készít neki ruhát (1Móz. 3, 21). Az özönvíz után pedig megigéri, hogy a világ rendjét, ő maga örzi. Nóéval kötöt szövetsége a gondviselés szövetsége. A történelemben is megmutatkozik Isten hűsége Az Újszövetség pedig különösképpen is megerősíti, hogy Istennek nem csak az övéire, de minden emberre gondja van. 1. Isten megőrzi teremtet világát és nem hagyja azt a káosz pusztító erőire. – Isten megtartja a világot az új teremtés számára 1. Conservatio vagy praesevatio mundi – a világ megörzése

44 A gondviseléshit bibliai értelme
2. Concursus – „együtt futás”, Isten a világban munkálkodik 3. Gubernatio – kormányzás A gondviseléshit bibliai értelme Felszabadít a fatalizmus rabságától (Nekünk nem a történelem erőivel van dolgunk, hanem mindig az atyai kézzel.) Reménységet és vigasztalást ad (Mind a kishitűségtől, mind a felelőtlen elbizakodottságtól szabadnak kell lennünk.) 2. Itt azt kell hangsúlyoznunk, hogy a világ az amely „Őbenne l, mozog és van” (ApCsel. 17.) Továbbá azt is, hogy Isten beépíti gondviselésébe az ő teremtményeit is. Így például az emberi gondoskodás is kehet Isten gondviselésének az eszköze. 3. A gondviselésnek ez az aspektusa elsősorban a történelemben érvényesül. Isten uralma a történelemben a vég a cél felől adja a történelem értelmét, és Isten uralmának lényegét.

45 A gondviselés eszközei
Media extraordinária – csodás eszközök Isten azonban szabad is a teremtet világ rendjétől. Csodás azonban nem csak az ami rendkívüli, hanem mindaz, ami csodálatta tölt el. Media ordinária – rendes eszközök Isten maga is komolyan veszi a teremtet világ rendjét. Az eszközökből azonban sohasem szabad célokat gyártanunk