Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Politikai eszmetörténet

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Politikai eszmetörténet"— Előadás másolata:

1 Politikai eszmetörténet
5. Előadás Az újkor politikai eszméi

2 Az emberiség életgörbéje

3 Mi is a reneszánsz ? A reneszánsz mindenek előtt a művészetek megújulásának kora. A középkori ízlés helyett az ókor szellemét idézik fel A reneszánsz a feltalálások és a felfedezések kora: kifejlesztették az iránytűt, amelynek révén a hajózás fejlődésnek indult, Kopernikusz megalkotta a heliocentrikus világképet, Gutenberg pedig a mozgatható betűkkel való könyvnyomtatást. Az információ könnyebb áramlásának köszönhetően felborult a középkorra annyira jellemző egyházi felügyelet, és kialakult a humanizmus. Az irányzat még a 14. században Itáliából indult, majd egész Európában elterjedt. A humanista gondolkodás középpontja az ember, célja a sokoldalúan képzett homo universale megalkotása. Fontosabb képviselők: Petrarca, Leone Battista Alberti, Rotterdami Erasmus, Morus Tamás, Montaigne. Az állam- és jogfilozófiában is jelentős változások történtek: megjelent a szuverenitás, a természetjog és a társadalmi szerződés gondolata. Fontosabb képviselők: Machiavelli, Bodin, Grotius. Hobbes A fordulat végül az egyházat is elérte a Martin Luther által kezdeményezett reformációval, ami jelentős változásokat eredményezett szellemi, vallási területen.

4 Az új kor lényege Az európai fejlődés új szakasza:
Gazdaság, demográfia, és felfedezések, Könyvnyomtatás, Hajóemelő szerkezet, Bankok és biztosítók, Könyvviteli rendszer születése Hadügyi forradalom (ágyú, és puska) A tudomány és az ipar Művészetek – reneszánsz Új, autonóm személyiség születése

5 A felfedezések és találmányok
Találmányok (könyvnyomtatás, hajóemelő mű) Földrajzi felfedezések: Afrika körülhajózása, majd Amerika felfedezése Tudományos ismeretek – A hagyományos tudományok mellé (csillagászat, mechanika) felzárkóznak újak: anatómia (Vesalius) kémia (Boyle), orvostudomány (Harvey – vérkeringés) Kopernikusz – új világmodell – és annak filozófiája (Giordano Bruno) Új társadalombölcselet (Machiavelli) A gondolkodás szabadsága (Erasmus, és Montaigne) A hadügyi forradalom: lőfegyverek, és robbanólövedékek A matematika, mint a természet leírásának módszere Az önálló államiság születése (Westfaliai béke)

6 Machiavelli ( ) Az születő világban a pénznek, és - az erkölcsi elvektől „megszabadult” - hatalomnak lesz meghatározó szerepe. Mindenekelőtt realista: „Aki az erényt keresi, maradjon a magánéletben. A gazdasági és a politikai életben az eredmény a fontos”. Machiavelli neve minden fondorkodás, és képmutatás szinonimájává vált. Az embereket megrázta, hogy kimondta amit azok gondoltak, de titkoltak: „Ha a célt akarod, akarnod kell az eszközöket is”. Emiatt tulajdonítják neki, a „cél szentesíti az eszközt” mondást. „Ha az emberek jók lennének, akkor az én módszereim nem lennének jók.” A „Fejedelem” műfaja a már ismert királytükör, de ironikus formában: Nincs benne a királyi erények dicsérete, hanem az uralom megtartásának legmegfelelőbb módszereit mutatja be

7 Machiavelli alapfeltevései
„Minden államban, és minden népben egyazon vágyak, és törekvések élnek.” Ami egyszer megtörtént, az megismétlődhet újra, az precedenst teremt a későbbi történések számára. „Irigy az emberi természet”. Az ember természeténél fogva becsvágyó, bizalmatlan, és könnyen elcsábítható. Az emberek könnyebben megbocsátják apjuk meggyilkolását, minthogy ha kiforgatják őket apjuk örökségéből. Egy államszervezet alkotójának és a törvényhozóknak abból kell kiindulnia, hogy az emberek rosszak, és gonosz hajlamaikat követik ha alkalmuk van rá. Ezért azután kényszeríteni kell őket a jóra, különben csak rosszat várhatunk tőlük.

8 A következmény: kard és cselvetés
A fejedelmi hatalom a kard és a cselvetés kettős erején nyugszik. A fejedelemnek egyidejűleg kell vérengző oroszlánként, és furfangos rókaként viselkednie: „A bölcs uralkodó tehát ne legyen szótartó, ha ez a magatartás a kárára válik, s ha az okok, amelyek miatt az ígéretet tett, megszűntek. Ha az emberek jól lennének ez az elv kárt okozna: de mert gonosz indulatúak, nem tartanák meg adott szavukat veled szemben, így hát neked sem kell megtartanod velük szemben”. „Meg kell érteni, hogy a fejedelem, kiváltképpen az új fejedelem, nem tudja mindig azt tenni, amiért az emberek jónak szokták tartani: részben az állam megtartásának szándékától vezettetve gyakorta kénytelen a hit, könyörületesség, emberiesség és a vallás ellen cselekednie. Aszerint kell cselekednie, ahogy a szél fúj, ahogy a szerencse változásai parancsolják, s amint mondottam, nemcsak a jót kell szem előtt tartania, hanem a rosszat is meg kell tennie, ha a szükség úgy kívánja.”

9 Mit tegyen hát a fejedelem?
„Szeressék-e inkább az uralkodót, mint féljék vagy ellenkezőleg. Azt feleljük, egyik is, másik is szükséges lenne, de mivel nehéz a két dolgot összekapcsolni, biztonságosabb, ha tartanak tőle, mint ha szeretik, ha a kettő közül egyiknek már hiányoznia kell. Az emberekről ugyanis általában elmondhatjuk, hogy hálátlanok, ingatagok, színlelők: a veszélytől visszarettennek, harácsolásra hajlamosak, ha adakozó vagy velük, lábad elé vetik magukat, életüket és vérüket kínálják, amikor nincs rá szükség, de mihelyt szorult helyzetbe kerülsz, fellázadnak ellened. Amely uralkodó csak szavukra épít, s másként nem készül fel a baj ellen, tönkrejut… Inkább támadnak az emberek olyan valaki ellen akit megszerettette magát velük, mint akitől félnek.” Machiavelli: A fejedelem

10 Mik a határok? A polgárok két dologra: a tulajdonukra, és a becsületükre a legérzékenyebbek. Ezért a fejedelemnek tudomásul kell venni, hogy tulajdonuk és asszonyuk sérthetetlen, aki ezt megsérti az gyűlöletet kelt. A fejedelem szükség esetén gyilkolhat, de nem fosztogathat, mert megvetés tárgyává válik. Nem szabad habozónak látszani az erőszak eszközeinek alkalmazásában, a könyörületességet jobb ha utána alkalmazza. Ugyanakkor kerülnie kell, hogy magára vonja az emberek gyűlöletét. A terrort végeztesse mással, akit azután feláldozhat a nép haragjának, ő pedig maradjon meg annak, aki a kegyet gyakorolja.

11 A politika lényege: Machiavelli szerint
A politika lényege: a hatalom megszerzésének és megtartásának technikája Machiavelli nem azt állítja, hogy a hazugság és gyilkosság morálisan jók, és nem bűnök. Azt állítja, hogy a politikusnak többnyire nem adatik meg, hogy a jó, és a rossz között válasszon. Jóval gyakoribb, hogy a rossz, és a kevésbé rossz között kell választania. Ilyenkor mindig mérlegelnie kell melyik eljárás a legkevésbé rossz. Ennek megítéléséhez a bölcs fejedelem tanácsadókra támaszkodik, döntéseiért azonban továbbra is a fejedelem viseli a felelősséget. A politikának a mércéje a siker. „Győzzön tehát a fejedelem, és tartsa fenn hatalmát, s eszközeit tiszteletre méltőnak fogják ítélni, és mindenki dicsérni fogja, mert a tömeg csak a látszat és az eredmények után megy.

12 Thomas Morus ( ) Az Utópia (Sehol szigete) 1515 táján született amikor Morus Antwerpenben volt követ. A koncepció: a társadalmat a céhmunka kézművességének szintjén tartva, a szűkös javakat egyenlően elosztva, az embereke atyai szigorral munkára késztetve, meg lehet őrizni a hagyományos társadalom erkölcsi rendjét és harmóniáját. VII Henrik száműzi, VIII Henrik visszahívja, és 1519-ben lordkancellárrá teszi. Morus ellenzi a király válását, lemond, de perbe fogják – felség-sértés vádjával - majd 1535-ben kivégzik. Megadják a menekülési utat. A királyi titkár – Cromwell – azt mondja neki: „A király szeretné ha visszatérne a világba”. A válasza: „A világ! Én nem akarok abba visszatérni, ha az egészet nekem adnák is”. A vesztőhelyre menet azt mondja az őt kísérő őrnek :„Csak arra legyen gondja, hogy biztonságban felérjek, a lejövetelt már nyugodtan rám bízhatja”. Miközben a fejét a tönkre hajtotta félrefordította a szakállát, mivel, az biztos semmit nem ártott a királynak.

13 Az Utópia (1515) „Szilárd meggyőződésem, hogy a vagyont méltányos és igazságos rendben szétosztani, vagy boldogan élni a földi javakkal csak a magánvagyon eltörlésével lehet. Amíg ez megmarad, az emberek legnagyobb és pedig legkiválóbb része hátán fogja hordani, mint kikerülhetetlen nyűgöt, a szükséget és az anyagi gondok batyuját… Épp ellenkezőleg – szóltam én – azt hiszem, soha nem lehetne boldogan élni ott, ahol minden közös. Mert hogyan legyen elegendő java az embernek, ha mindenki kivonja magát a munka alól, mert nem ösztönzi a nyereségvágy, és a más munkájában bízva ellustul… Nem csodálom – felelte – hogy így látod, hiszen vagy semmi fogalmad sincs a dologról, vagy hamis. De ha ott lettél volna Sehol szigetén, s láttad volna az ottani nép szokásait és intézményeit, hát magad is azt mondanád, hogy soha ilyen rendezetten élő népet nem láttál még.

14 A reformáció 1380, J. Wyckliff (Oxford) tagadja az egyház bűnbocsátó hatalmát. (Híveit eretnekként kivégzik). 1415, Husz János a búcsúcédulák és a gazdag egyházak ellen prédikál (Kivégzik) 1517 okt. 31. Martin Luther kifüggeszti 95 pontját a wittenbergi templom kapujára. A bűnöket csak Isten bocsáthatja meg. 1520. Egyedül a hit által lehet üdvözülni, minden keresztény az egyházi rendbe tartozik. A műveltség fejlesztésére iskolákat, és nyomdák alakítására hívja fel a fejedelmeket. A pápa kiátkozza. 1534. Münsterben hatalomra jutnak a radikálisok (Vagyonközösség és többnejűség) 1541. Kálvin Genf prédikátora lesz, egyeduralma haláláig fennmarad. (50 kivégzés és 76 száműzetés ítélete születik) 1542 A pápa újra bevezeti az inkvizíciót, majd 1554 összeállítják a tiltott könyvel listáját (az első index-et). 1555 Az ausburgi vallásbéke: minden fejedelem maga dönti el katolikus vagy protestáns irányzatot fogadja-e el. 1567. Rómában felépül az Il Gesu az első barokk épület. Egész Európában terjeszkedik a katolicizmus. 1572. „Szent Bertalan éjszakája” Párizs: hugenották ezreit lemészárolják 1598. Nantes-i ediktum: felekezetek közötti béke és türelem.

15 A kálvinista ember-ember viszony
1., Engedelmeskedj szüleidnek! 2., Engedelmeskedj elöljáróidnak! 3., Engedelmeskedj a lelkipásztoroknak! 4., Szabadulj meg saját akaratodtól! 5., Csak azt tedd a másikkal amit szeretnél, hogy veled is tegyenek! 6., Tetteidben válj eggyé a társaiddal! 7., Ne öld meg és ne bántalmazd a társaidat! 8., Ne paráználkodjál! 9., Ne lopj, ne csalj! 10., Ne tégy hamis esküt! 11., Ne tégy hamis tanúbizonyságot! 12., Bocsáss meg az ellened vétkezőnek! 13., Fizesd az adót és tégy eleget minden civil kötelezettségednek! 14., Légy udvarias! Adók és közmunkák komolyan vétele, és a hétköznapi munka „megszentelése” a kálvinizmus új, egyéni eleme.

16 Loyolai Szent Ignác (1491-1556)
Loyolai Szent Ignác spanyol katona, a francia háborúban megsebesül és szenvedésit olvasással és elmélkedéssel igyekszik könnyíteni. Úgy érzi, Isten kiválasztotta, és a pogányság térítését szabta feladatul. A klérus egy ideig bizalmatlanul fogadja, és egy időre még az inkvizíció börtönébe is kerül. 1540-ben sikerül megszereznie a pápa jóváhagyását és megalakítja a „Jézus társaságot”. A társaság a katonai szervezethez hasonló szabályok szerint működik. Feltétlen engedelmesség a pápa iránt, valamint a rend generálisa iránt, és minden előjáró iránt, az akarat és a meggyőződés teljes alávetésével. Hogy valami bűn-e azt „az Istenhez emelt tekintet dönti el”, s ha ilyenkor átviláglik az emberen, hogy tette a Isten legnagyobb dicsőségére szolgál, akkor tétovázás nélkül cselekednie kell. „Könnyebb elnézést kérni, mint engedélyt” Úgy gondolták az egész emberi nem a nevelés által átalakítható, ezért alapvetően megújították az iskolai oktatást. Létrehozták a világi oktatás akkor legmodernebb rendszerét.

17 Erasmus ( ) „Orrot vájni illetlen. Ha tüsszentsz, fordulj el, tedd kezed az orrod elé, ha egészségedre kívánnak, ne feledj kalapot emelni, amikor megköszönöd…Beszélgetés közben ne krákogj, a hazugok tesznek úgy, hogy időt nyerjenek , amíg kiötlik mit hazudjanak. Ne köpködj túl sokat, ne tátsd a szád, ha pedig ásítasz, zsebkendővel takard el… Ha evéshez készülődsz, tisztítsd meg körmöd, ürítsd ki húgyhólyagod, és gyomrod, ereszd meg kissé övedet. ..Ne fészkelődj, mert még azt hiszik, szellenteni akarsz… A kenyeret ne törd, szeld késsel és ne hagyd meg a héját. Ne igyál többet két-három pohárnál, többet egy fiúnak nem szabad. Ujjal ne nyúlj a mártásba, a csontról nem magadnak mesd le a legjobb falatokat… Ne csámcsogj, ne mohóskodj, ne tömd a szád. Az evést váltogasd beszéddel: nem illő folyvást csak rágni és nyelni, pihenőül a fejedet vakarni, fogadat vájni és köpködni, vagy késsel játszani.”

18 Rotterdami Erasmus: A Balgaság dicsérete
„A Balgaság bemutatja kísérőit: Ez a felhúzott szemöldökű például a kis Magamatszeretemke. Ezt a reánk-mosolygó szeműt, aki kezével tapsikál Hízelgőkének hívják. Ez meg itt, aki bóbiskolni és aludni látszik, Feledőke. Aki ott ül, mellén összefont karjaira dőlve, a szép Lustika. Ő, akinek homlokát rózsakoszorú övezi, és kenőcsökkel van bekenve, Kéjecske. Ez a rebbenő, nyugtalan tekintetű itt: Esztelenke. Ennek a zsíros bőrű, jó kövérnek Élvike a neve. A leánykák közé keveredve két istenfélét is látok, egyiket Zabálónak, a másikat Álomszuszéknak nevezik. E cselédség híven szolgál, s őáltaluk vetek alá mindeneket hatalmamnak. Még az uralkodókon is uralkodom”.

19 Giordano Bruno (1548-1600) A tekintélyről:
Burchio: Azt hiszed, hogy Platón tudatlan, Arisztotelész szamár, s azok akik nyomukban járnak, együgyűek, ostobák, és fanatikusok? Fracastorio: Barátom, nem azt mondom, én őket a föld héroszainak tartom: de nem akarok nekik hinni ok nélkül, sem pedig elfogadni oly tanításokat, melyeknek ellenkezője annyira nyilvánvalóan igaz, amint te is megértetted volna, ha nem volnál teljesen vak és süket.

20 Francis Bacon ( ) „A természetet csak úgy győzhetjük le, ha engedelmeskedünk neki.” A reneszánszban nemcsak a tudomány törekszik meghódítani a természetet, hanem mágia, alkímia, asztrológia, kabala. (Még a nagy tudósok pl. Newton is próbálkozik ezekkel). De ezek a módszerek arra épülnek, hogy a természetet „megnyerjék”, hogy az embernek engedelmeskedjen. Bacon azt mondja, csak úgy győzheted le, ha megismered, és te engedelmeskedsz neki. „Az ember alkotásai számára nem tud mást, mint összehozni, vagy szétválasztani a természetes testeket, a többit a természet intézi el.” Másrészt, ha megismered, nemcsak szélesíted tudásod, hanem hatalmat nyersz. A könyvnyomtatás, a puskapor, és az iránytű alapvetően megváltoztatta a kor arculatát.

21 A megismerést akadályozó ködképek
A törzs ködképei: Az emberi értelem görbe tükre a tárgyak sugarainak, saját természetét a dolgok természetével összekeverve eltorzítja. A barlang ködképe: mindenkinek megvan a maga egyéni ürege, amely megtöri és beszennyezi a természet fényét, aszerint kinek mi a természete, A piac ködképei: az embereket a beszéd gyűjti társaságba, de a helytelenül és ügyetlenül használt szavak szembeötlően béklyóba verik az embert, A színház ködképei: bizonyos ködképek különböző filozófiai dogmák vagy torz bizonyítási módszerek hibájából gyökeresedtek meg. „A természet kutatása akkor hozza meg a legjobb eredményt, ha a fizikával kezdődik, és a matematikával végződik” F. Bacon: Novum Orgánum (1620)

22 Galileo Galilei ( ) A pisai egyetemen orvosnak készül, majd 1589-ben ugyanitt a matematika professzora lesz. Ő volt az első, aki nem egy általános evilági vagy túlvilági eszméért, hanem konkrét fizikai elméletért, illetve a tényekért került összeütközésbe a hatalom birtokosaival. Levelezései alapján már 1597 táján a heliocentrikus rendszer híve, de akkor válik meggyőződésévé, amikor hírül kapja, hogy Hollandiában távcsövet szerkesztettek – és félbeszakítva kutatásait – maga is épít egy távcsövet, és egy sor fontos csillagászati megfigyelést végez. Legnagyobb hatású műve: Dialogo (1642). Ebben három szereplő, Salviati (Galileit szócsöve), Sagredo (egy intelligens, józan, elfogulatlan vitapartner), és Simplicio (meggyőződéses Arisztotelész hívő) beszélgetnek, és vitatják meg a két világrendszer mellett és ellenszóló érveket.

23 A szuverenitás elmélete: Jean Bodin
J. Bodin ( ) a francia hugenották, és katolikusok közötti háború idején élt (1572 – Szt. Bertalan éj). Politikus jogász, akiket „Politiques” („politikusoknak”) neveztek. Fő műve: „Hat könyv a köztársaságról”, amelyet a szuverén hatalom megalapozásának szentelte. Bodint a szuverén nemzeti állam első teoretikusának tekintik. „Az állam több családnak és a közös ügyeiknek a jogszerű kormányzata szuverén hatalommal”. A szuverenitás tehát nála feltétlenül az állammal kapcsolódik össze. A szó (souverain) eredetileg a francia uralkodó megszólításából ered (amivel a pápasággal szembeni önállóságát fejezte ki), Bodin azonban elválasztja ettől a közvetlen jelentésétől és teoretikus értelmet ad neki: „A szuverenitás egy állam állandó abszolút hatalma.., azaz a parancsolás legfőbb hatalma”. A szuverenitás tehát nem azonos az időleges uralmi jogosítványokkal, hanem állandó, és abszolút hatalom, egy politikai közösség lényege.

24 Melyek a szuverenitás jegyei?
Törvényhozás, és törvények eltörlése, vagy módosítása, Háborúk indítása, és béke kötése, Szövetségek kötése és felbontása, Az állam főbb tisztségviselőinek kinevezése, leváltása, és a felettük való bíráskodás, Közterhek és rendkívüli adók kivetése és az alóli mentesítés, A bírói ítélettel kapcsolatban a kegyelmi joggal és amnesztiával való élés, Pénz kibocsátása, és értékének (érctartalmának) meghatározása, Alattvalói-, és hűség-eskü betarttatásának joga. A (szuverén) uralkodó azonban még saját törvényeinek sincs alávetve, bármikor felülvizsgálhatja az általa korábban hozottakat. Ezért szerepel a rendeletek és utasítások végén: mert nekünk így teszik.

25 A Bodin-féle szuverenitás előre mutató értelme
Bár a szuverenitás egy konkrét uralkodóban testesül meg, a szuverén (már) nem egyszerűen egy konkrét uralkodó, még csak nem is egy dinasztia hatalmi jogcíme, hanem egy államhatalomhoz kötött dolog. Szuverén az az állam, amelynek más államok nem parancsolnak, és nem szabhatják meg mi történjen az adott országban. A vállalat és a vállalkozás metaforáját használva: ekkor válik az uralkodó „vállalkozása” (amely az övé, és azt tesz vele amit akar), a személyétől és annak változásától elválasztott léttel bíró „vállalattá”, amely önálló jogi (és hatalmi) léttel bír. Jól látszik ez, amikor a külpolitikai vonatkozásról esik szó. A külső szuverenitás azt jelenti, hogy egy állam más államokhoz való viszonyában önálló, és független. Más hatalmak, és államok nem parancsolhatnak neki, nem szabhatják meg mint tegyen, vagy ne tegyen, mi történjen az adott országban. A szuverenitás fogalmát napjainkban jószerével éppen ebben a külpolitikai értelemben használják.

26 Hugo Grotius (1583-1645) – A nemzetközi jog elmélete
Grotius diplomata és tanácsadó a németalföldi Egyesült Tartományokban. Belebukik politikai karrierjébe, életfogytiglani börtönt kap, majd megszökik és Párizsba menekül. Sok nemzetközi konfliktust élt meg, ezekre próbált valamiféle elméletet, és annak alapján megoldást találni. Abból indul ki, hogy a természeti állapot nem teljesen törvény és morál nélküli állapot. Az ember ugyan önző, de egyben „csordaállat”, vagyis közösségi lény, és elfogadja bizonyos közösségi szabályok betartását. A csoport független egyes tagjaitól, elsődlegessége van velük szemben.

27 Grotius – „A háború és béke jogáról”
A jogtörténet egyik fontos forrása, amely a nemzetközi jog alapját képezi mind a mai napig. Azon szabályok összefoglalása, amelyet az államok követnek háborúik, és békekötéseik során, illetve kereskedelmi szerződéseikben. Sok olyan elvet fogalmaz meg, amely a humanitás minimumára vonatkozik: a foglyokat nem szabad megölni, a lakosságot nem szabad lemészárolni, a megszállt területeken „civilizált” módon kell viselkedni. A világ Grotius szerint szuverén államokból áll, az államok nem adhatnak parancsot egymásnak, nem avatkozhatnak egymás „belügyeibe”. Egyenlő jogi szubjektumként kell elismerniük egymást, még ha nem egyenlő hatalmúak is. Ellentétben Hobbes-al, azt állítja: a hatalmi erőszak nem teremt jogot, az államok közötti viszonyokban meghatározók a szerződések, a kölcsönös elismerés rítusai, és kell egy külön jog, amely a kapcsolatukat vezérli.

28 A westfaliai béke (1648) A középkorban Európa az uralkodók Európája. A westfaliai békétől kezdődően Európa a szuverén államok Európája. Nem uralkodók, vagy azzá válni akaró személyek, hanem szuverén államok állnak szemben. Az államok (és uralkodóik) megszabadulnak a katolikus egyház felügyeletétől is. A nemzetközi kapcsolatok elrendezésének új módjait vezetik be, amely lehetővé teszi a konfliktusok békés és a közösség érdekében álló rendezését. A 30 éves háború egyik „eredménye”: a vallási háborúk kora lejárt és megszületnek az államok.

29 Thomas Hobbes ( ) Csak testek léteznek: természetes és mesterséges (vagyis ember által alkotott) testek. Ezek közül a legfontosabb az állam. Az államot az emberek hozzák létre egy „társadalmi szerződés” keretében. Ha ez nem léteznék, a „bellum omniim, conrta omnes”, (mindenki harca mindenki ellen) állapota következne be. Mert az ember egoista, és természete szerint önző: „homo homini lupus” (ember embernek farkasa) A természeti állapotokba csak az értelem képes rendet vinni.

30 Thomas Hobbes ( ) Önéletrajzi írásában megjegyzi: anyám ikreket szült, engem és a rettegést. (Amikor anyja vajúdni kezdett jelezték, hogy a spanyol Armada közeledik Anglia felé.). A halálfélelem visszatérő életérzése volt. Nagy hatással volt rá a természettudományok fejlődése, és mint sokan mások matematikai (geometriai) logikával akarta kifejteni politikai nézeteit. Szkeptikus, materialista nézetrendszer híve volt, amelyet akkor ateistának tekintettek és élesen támadtak.

31 Az emberi természet – Hobbes szerint
Az ember természetétől fogva önző lény, amely önfenntartásra törekszik , mind a sajátéra, mind a családjáéra. E törekvésének mások hasonló törekvéseivel szemben kell érvényesülnie. Ahhoz, hogy az emberek tartósan biztosíthassák az élethez szükséges eszközeiket , s mindenekelőtt a tulajdonukat, az általános konkurencia világában egyre nagyobb hatalomra kell törekedniük. Az embernek ez a hatalomra törekvése a természetéből fakad, és minden másik emberhez való viszonya hatalmi viszonnyá változik, és ebben az állapotban „ember, embernek farkasa”.

32 Thomas Hobbes „Következésképpen mindaz, ami háborús időkre érvényes, amikor mindenki mindenkinek ellensége, ugyanez érvényes arra az időkre is, amikor csak annyi biztonságunk van, amennyit saját erőnk, és találékonyságunk nyújt nekünk. Ilyen körülmények között nincs helye a szorgalomnak, mert gyümölcse bizonytalan, ezért azután nincs se földművelés, se hajózás, se tengeren túlról behozott árú, se kényelmes épület, nincsenek nagy erőt igénylő tárgyak ide-oda szállításához szükséges eszközök, semmiféle ismeretszerzés Föld ábrázolására vonatkozóan, se időszámítás, a ami a legrosszabb: örökös félelem uralkodik, az erőszakos halál veszélye fenyeget, s az ember élete magányos, szegényes, csúnya, állatias és rövid. Thomas Hobbes: Leviatán (1651)

33 Az emberi természet következmény
Az állami közösséget megelőző korszak tehát nem harmónia, és „aranykor”, hanem éppen ellenkezőleg, az állandó konfliktusok világa. („Bellum omnia contra omnes”) Mivel azonban az ember nemcsak ösztönnel, de ésszel is rendelkezik, képes előre látásra és saját érdekében véget vet ennek a természetes állapotnak. Létrehozza a társadalmi szerződést, amelyben minden egyes ember lemond arról, hogy természetéből fakadó önérvényesítésre irányuló jogait gyakorolja, és átruházza azt egy szuverén uralkodóra (amennyiben az össze többi ugyanígy tesz). „Az ennek megtörténtével egyetlen személlyé egyesült sokaságot ÁLLAMNAK, (CIVITAS-nak) nevezzük. És így születik meg az a nagy LEVIATÁN .. az a halandó isten, amelynek – a hallhatatlan isten fennhatósága alatt – békénket, és oltalmunkat köszönhetjük.” Ezzel az aktussal a szuverént – akár egyetlen személyben, akár egy korporációban testesül meg – abszolút hatalommal ruházzuk fel.

34 Hogyan történt mindez? „Ha mindenki mindenkinek ezt mondta volna: felhatalmazom ezt az embert, vagy ezt a gyülekezetet, ráruházván azt a jogot, hogy kormányozzon engem, feltéve, hogy te is ráruházod ezt a jogot, és cselekedetére felhatalmazást adsz. Ennek megtörténtével egyetlen személlyé egyesült sokaságot ÁLLAMNAK, latinul CIVITASNAK nevezzük. És így születik meg az a nagy LEVIATÁN, az a halandó isten, amelynek – a halhatatlan isten fennhatósága alatt – békénket és oltalmunkat köszönhetjük”. Hobbes

35 A társadalmi szerződés következményei
Az emberek, akik egyszer beléptek a társadalmi szerződésbe, feladták természetes jogaikat arra, hogy minden erővel érvényesítsék önfenntartásra irányuló igényeiket. Ezzel egyidejűleg viszont elveszítik politikai jogaikat is. A természeti állapotban nincsenek sem morális, sem jogi elvek. Azt csak a társadalmi szerződéssel létrejött állam hozza létre. A törvényeket a hatalom és nem a igazság teremti. „A megállapodások kard nélkül puszta szavak, nincs erejük rá, hogy akár a legcsekélyebb biztonságot is nyújtsák nekünk.” Aki kívül marad a társadalmi szerződésen az vagy aláveti magát a többiek határozatának, „vagy megmarad abban a hadiállapotban, amelyben korábban volt, és amelyben bárki, anélkül, hogy jogtalanságot követne el, megölheti.”

36 Nincs hát szabadság? Amikor az emberek államot teremtettek maguknak, ezzel egyidejűleg polgári törvényeket is létrehoztak, és ezzel új láncokat is teremtettek maguknak. Az emberi szabadságról csak e láncokkal összefüggésben lehet beszélni. A törvények persze nem szabályoznak mindent, ebből adódik szabad mozgástér. „Az alattvalók szabadsága azokra a dolgokra korlátozódik, amelyek felől az uralkodó cselekedeteik szabályozása során nem intézkedett”. (Hobbes) Ez előre vetíti a liberális elvet: „Mindent szabad, amit nem tilt a törvény”.

37 A szuverén állam korlátja
A szuverén állam nem lehet korlátlan: kötelezettségei vannak a polgárokkal szemben. Nem vethet ki korlátlanul adót és támogatnia kell a szűkölködőket. Hobbes mai szóhasználattal élve csak az állam minimális funkcióját tekintette legitimnek. Ám ebbe azért beleillett, hogy a szuverén felügyeli és ellenőrzi a nyilvános vitát és a társadalmi tanokat. A szuverén joga annak megítélése, hogy mely nézetek ártalmasak a békére és melyek nem, és hogy mennyire lehet bízni a néphez forduló szónokokban: „Mert cselekedeteink nézeteinkből fakadnak, s a nézetek helyes irányításában rejlik cselekedeteink hely – vagyis a békét és egyetértést szolgáló – irányítása. És jólehet a tanítások dolgában csakis az igazságot szabad szem előtt tartani, ez azonban a béke érdekében való irányításukat nem tiltja”.

38 A törvény funkciója „Mert a törvényt nem arra kell használni, hogy az embereket az akarati cselekvés minden lehetőségétől megfosszák, hanem, hogy úgy irányítsák, és olyképpen tartsák mozgásban, hogy féktelen vágyaikkal, elhamarkodottságukkal vagy meggondolatlanságukkal ne okozzanak kárt magukban – mint ahogy sövényt sem ültetnek, hogy megállítsák az utazókat, hanem hogy úton tartsák őket. Ezért az olyan törvény, amely nem szükséges, nem jó törvény, mert nem szolgálja a törvény valódi célját.”

39 Descartes módszertani alapelvei
Soha semmit ne fogadjak el igaznak, amit evidens módon nem ismertem meg annak. A vizsgálódásban előforduló minden problémát annyi részre kell osztani, amennyire csak lehetséges. Bizonyos rendet kell követni a gondolkodásban, mégpedig olyan módon, hogy a legegyszerűbb és legkönnyebben belátható dolgokkal kell kezdeni, és tőlük kell felemelkedni a bonyolultabbakig. Mindenütt teljes felsorolásra és általános áttekintésre kell törekedni.

40 Descartes ideiglenes erkölcsi alapelvei
Ideiglenes elvek, mert amíg megalkotja az igazit, kell legyen valami. (Nem sikerült létrehoznia!) Engedelmeskedjem hazám törvényeinek. Ha már egyszer elhatároztam magam a cselekvésre, akkor a lehető legszilárdabb és leghatározottabb legyek cselekedeteimben. Inkább magamat kell legyőznöm, mint a világot. Mindenki foglalkozzon azzal, amihez a legjobban ért. Én (Descartes) egész életemet értelmem kiművelésének kell, hogy szenteljem.

41 Spinoza: a determinista
Rendszerének központi fogalma a szubsztancia, de ez új értelmet kap: szubsztancián az anyagi világmindenséget érti, és ez öröknek, végtelennek, egységesnek, elpusztíthatatlannak, és önmaga okának (causa sui) tartja. Az egyes dolgok keletkeznek és elpusztulnak, de maga a szubsztancia , az anyag nem keletkezik és el sem hal, hanem örök: „Az egész természet egyetlen individuum, melynek részei, azaz valamennyi test végtelen sok módon változik, az egész individuumnak a változása nélkül.” Spinoza determinista volt: úgy gondolta, hogy az emberi cselekedetek az emberi természetben lévő parányi erők harcából és összjátékából születnek meg: minden ember úgy cselekszik, ahogyan a benne lévő legerőteljesebb ösztönzés („conatus”, „törekvés”) érvényesül.

42 Spinoza hatása „E lény (Isten) legfontosabb tulajdonságai a kiterjedés és a gondolat. Ha ezek öröktől fogva léteznek, hogy merészelhetnénk azt mondani, hogy a teremtés a „semmiből” keletkezett? Nem áll az írásban, hogy a teremtés a „semmiből” jött volna létre. Mert a semminek nem lehet kiterjedése, a semmiben nem lehetett gondolat…De valami létezett öröktől fogva, és ez maga a Létezés volt. És valami meg is marad örökké, nevezetesen a Létezés, azaz a minden a mindenségben” (Spinoza leglelkesebb tanítványa: Adriaan Koerbagh

43 Spinoza – az államról „Az államnak végső célja nem az uralkodás, sem pedig az embereknek féken-tartása és más joghatalma alá rendelése, hanem ellenkezőleg minden egyesnek megszabadítása a félelemtől, hogy amennyire lehetséges, biztonságban éljen, azaz hogy a természeti jogát a létezésre, és működésre önmagának és mások kára nélkül a legjobban érvényesítse. Mondom az állam célja nem az, hogy az embereket eszes lényekből vadállatokká, vagy automatákká tegye, hanem ellenkezőleg az, hogy lelkük és testük bizton fejthesse ki erőit és maguk az emberek szabadon használják eszüket… Az állam célja tehát valósában a szabadság”

44 Spinoza a – gondolat szabadságáról
„Lehet-e kérdem veszedelmesebb dolog annál, hogy az embereket nem valamilyen bűn, vagy gaztett miatt, hanem csak azért, mert szabad szelleműek, ellenségnek nyilvánítanak és halálra hurcolnak, s hogy a vérpad a gonoszok réme, a legszebb színpadává válik a türelem és az erény legfenségesebb példájának bemutatására az állam felségének legnagyobb gyalázatára... A legfőbb hatóságok joga mind vallási, mind világi ügyekben csupán a cselekményre szorítkozzék, egyébként azonban mindenkinek meglegyen a szabadsága, hogy gondolkodhassa azt amit akar, és kimutathassa azt, amit gondol”.


Letölteni ppt "Politikai eszmetörténet"

Hasonló előadás


Google Hirdetések