Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az Internet vonzó, de veszélyes!

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Az Internet vonzó, de veszélyes!"— Előadás másolata:

1 Az Internet vonzó, de veszélyes!
Melyek az Internet veszélyei ? Hogyan birkózzunk meg velük?

2 A gyermek és fiatalkorúak védelme az internet káros tartalmaival szemben egyre fontosabb és égetően aktuális kérdés napjainkban. Ennek oka, hogy a felnövekvő nemzedék napról-napra otthonosabban mozog az internet világában, előszeretettel igénybe vett alkalmazásaik között nem csupán a tartalmi szolgáltatások megtekintése áll, hanem a chatelés és az küldés is. Elkerülhetetlen, hogy gyermekünk ne ismerkedjen meg a számítógéppel, s 3-4 éves kora környékén már túl van az első kattintáson.

3 A védelmet legmegfelelőbben a szülői felügyelet szolgálhatja, emellett szoftveres szűrőprogramok is segítségünkre lehetnek. A technikai megoldások azonban soha sem helyettesíthetik a szülői felügyeletet. Ennek érdekében az internetet használó gyermek szüleinek kell annak használatával és tartalmával megismerkednie. Ekkor válhat képessé arra, hogy megbeszélje gyermekével azokat a kérdéseket és problémákat, amelyeket ő is észlel. Igy képes lesz megelőzni a bajt.

4 Az Internet bizonyos tartalmainál fogva jelenthet veszélyt
Az Internet bizonyos tartalmainál fogva jelenthet veszélyt. A tisztességes weboldalak mellett ugyanis találkozhatunk olyan oldalakkal, amelyek megtévesztő, hamis információkat, vagy az egészséges erkölcsi- és szellemi fejlődésükre káros tartalmakat, így pornográf és erőszakos tartalmú információkat közölhetnek.

5 A tapasztalat azt mutatja, hogy a szülők ugyan megtanítják a gyermekeiknek, hogy miként kezeljék, ha az utcán találkoznak egy rosszindulatú emberrel. Az interneten zajló hasonló szituációk elkerülésére azonban nem.

6 Nagyon fontos az ilyen oldalak mellőzése érdekében:
a szülő irányítsa a gyermek internetes tartalmakkal kapcsolatos érdeklődését legyen a segítségére felfedezni azokat a honlapokat, amelyek a számára érdekesek, hasznosak és szórakoztatóak. E pozitív tartalmak elérhetővé tétele az, amely a leginkább jótékonyan befolyásolhatja a gyermekek internetezési szokásait.

7 Lényeges az is, hogy a szülő mindig legyen
érdeklődő akkor, ha a gyermek valamilyen, általa felfedezett netes újdonságról számol be, vagy éppen valami olyanról, amely a számára nem tetsző. Az ilyen beszélgetések segíthetik az igényes internetezés kialakítását. Az ilyen alkalmak lehetnek jók arra is, hogy gyermekünkben tudatosítsuk, hogy a zavaró, nem tetsző oldalakat csak egyszerűen hagyja el, hiszen az internetezés szabadsága éppen arra jó, hogy azt tekintsük meg, ami számunkra hasznos és helyes.

8 INTERNET Az egyik legjobb, legtöbb lehetőséget nyújtó találmány évtizedek óta : az INTERNET.

9 Mit is jelent? Az „ internet” szó két részből tevődik össze : az „ inter”-ből, ( latin: között) és a „ net”-ből ( az angol „Network”, hálózat rövidítése) szavakból. A számítástechnika világában az internet tehát a számítógép hálózatok kapcsolatrendszerét, azaz a számítógép hálózatok hálózatát jelenti. Napjainkra globális kommunikációs kapcsolatteremtő rendszerré nőtte ki magát, a rendkívül széleskörű információ-áramlás hajtómotorját megtestesítve. Szorosan beépül mindennapi életünkbe, olykor megkönnyítve vagy éppen MEGNEHEZÍTVE azt.

10 Egyre több cég sok milliárdos forgalmat bonyolít az interneten keresztül.
Az oktatás szinte elképzelhetetlen nélküle. Otthonukban szórakozásra, kereskedelmi célokra, kapcsolattartása, hivatalos ügyek intézésére és még nagyon sok mindenre használjuk. Lehetne folytatni az áradozást, dicsőíteni az „ internetes Kánaánt”, de lássuk be a veszélyei nagyon sokfélék, jóval komolyabbak lehetnek, mint ahogyan azt gondolnánk. Manapság már szinte nem is lehet létezni internet nélkül. Ez nem is lenne baj, ha a használata biztonságos lenne, de sajnos nem az.

11 Hogyan hat életünkre az Internet?
Emberek milliói használják mindennapi tevékenységük során. A kérdés az, hogy mikor lépjük át azt a bizonyos határt, ami az átlagos használatot a függőségtől elválasztja.

12 A magyar gyerekek legtöbbje a függőség kialakulása szempontjából legveszélyesebb online játékok elérésére használja az internetet. A 7-10 évesek közel 96 százaléka elsősorban játszik a világhálón A évesek között pedig 92%-os ez az arány. Súlyos probléma, hogy csupán 44 százalék a korlátozás mellett a világhálót használók aránya.

13 Mi lehet a megoldás? Ha a szülő jól ismeri gyermekét és annak napirendjét, ill. bizonyos szabályokhoz és tevékenységekhez köti a számítógép és az internet használatát, akkor nagyban megelőzhető a probléma. Nagy segítség lehet : közös helyiségben a számítógép Rendszeres közös családi programok , így megelőzhető a függőség kialakulása.

14 Függőség jelei : Több időt tölt a monitor előtt, mint azt korábban elhatározta Ha nem jut fel egy ideig a világhálóra, ingerültté, levertté, depresszióssá válik Az ebédet is a monitor előtt fogyasztja el nem családi körben Elveszti időérzékét Környezetét, családját, barátait elhanyagolja Hazudik a gép használatát illetően.

15 Fizikai tünetek : mozgáshiány rossz hatással van a fejlődő szervezetre : vagy elhíznak, vagy kórosan lefogynak a szem, a vázrendszer, a vérkeringés működése megromlik a sok klikkeléstől, gépeléstől zsibbad a kéz alvászavarok sápadtak, kialvatlanok pánikroham léphet fel. Extrém példa : ázsiai országokban haláleset : fellépő keringési zavar, vérrögképződés miatt

16 Nem kívánatos számítógépes játékok „ Lógok a neten”
A játékok veszélyei : Erőszakot, pornográfiát, rasszizmust ábrázolnak Veszélyesek az un. First Person Shooter-ek :emberi figura alakjába bújnak és brutális akciókat hajtanak végre. Valós világ – virtuális világ

17 Az FPS-ek (First Person Shooter) vagy (belső nézetű lövöldözős játékok) olyan videojátékok, ahol a játékos az általa irányított figura szemszögéből látja a játékban történteket, célja pedig általában az, hogy a játékpályán található fegyverekkel minél több ellenfelet lelőjünk, ezáltal pontokat gyűjtve (deathmatch avagy öldöklés mód - bár a legtöbb modern FPS ezen kívül más játékmódokra is lehetőséget ad).

18 Védelmi intézkedések :
Legyen tisztában vele, mire költi gyermeke a zsebpénzét! Szerezzen információkat – pl . a gyártó honlapjáról – a játékok tartalmáról! Mutasson érdeklődést a játék iránt beszélgetés közben! Ne töltsön túl sok időt a gép előtt a gyermek!

19 Tiltani? Korlátozni? Engedni?
Egyes weboldalakon a fiatalok olyan tartalmakkal találkozhatnak, amelyek veszélyt jelenthetnek fejlődésükre.

20 Interneten van a gyerek élete!
„ 2009 év elején egy Pest megyei kislány öngyilkosságot követett el. Tagja volt az egyik közösségi oldalnak, ahol a foglalkozásaként a sírásást, munkahelyének a temetőt jelölte meg.„ Egy szolnoki lakos bejelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki a bejelentő engedélye és hozzájárulása nélkül feltette a piroslampa.hu internetes oldalra a bejelentő fürdőruhás fényképét, valamint a fénykép mellé egy szöveges hirdetést is feladott, melyet a sértett nevében fogalmazott meg.

21

22

23 Közösségi oldalakon ( IWIW, Myvip) : személyes adatok megjelennek
fontos információk aktuális kedélyállapot is figyelemmel kísérhető Nem kell beleavatkozni a gyermek magánéletébe, de kísérjük figyelemmel a mindennapjait! Film : Gyapjú nélkül

24 EMO : divat? Viselkedési forma? Életérzés?

25

26 „ A múlt évben történt egy szomorú esemény : orvostanhallgató fiatalember a debreceni Nagyerdőben öngyilkosságot követett el. Rendezett családi háttere, jó tanulmányi eredménye volt. Kevesen tudták róla, hogy EMO-s volt. Depresszióra hajlamos volt, aki ilyen hangulatú zenét hallgatott, és több ízben megpróbálta felvágni az ereit. „

27 EMO Az emo eredetileg a hardcore punk zene egyik ága. A kifejezés használatának jogossága is számos vita tárgya volt már. Az "emo" szó az angol „emotional”, azaz érzelgős szóból ered. A éves korosztály köréből kerülnek ki a követők.

28 Mi jellemző a gondolkodásukra, az életvitelükre?
A mozgalom kulcsa az Internet. Sokan ezen keresztül sajátítják el – a különféle emo-s honlapon látható- stílusjegyeket és a gondolati tartalmat. A nevében is hordozza az e korosztályra jellemző belső jegyeket : túlérzékenységet a világ dolgai tekintetében és az önsajnálatot. Az EMO-tudat egyfajta lelki szenvedést, világfájdalmat közvetít az érzékeny, zárkózott hajlamú, önmagukat kereső fiatalok felé. Ebből következik a menekülés a valóság elől, a kapcsolatteremtési probléma, kirekesztettség érzése.

29 Egy szűk körű ideológiai kisebbség esetén jelentkezik bátorítás az öncsonkításra, sőt az öngyilkosságra, erek felvágására. Megoldás : Ne rekesszük ki ezeket a fiatalokat! Vonjuk be a programokba! Ha kell szakértőket vonjunk be pl. pszichológus.

30 Emo viccek Mit csinál öt EMO-s egy szobában? - Négy ül a sarokban és sír, az ötödik meg öngyilkos lesz, mert nincs ötödik sarok, ahol sírhatna! - Mi a tömegsír? - Sikeres EMO-k csoportképe.  Miért jó az EMO-s torta? - Mert felvágja magát!  Hogy vagánykodik az EmO? - Gillette Mach 3-at vesz.  Hogy kínozhatsz meg egy emot? - ? - Megmondod neki, hogy ma nagyon boldognak látszik. Hány emo tud becsavarni egy villanykörtét? -Egy  sem,ülnek a sötétben és bőgnek.    -Miről ismered fel az EMO-t? -Egyik szeme sír, a másik meg haj...

31 PEDOFIL BŰNÖZŐK AZ INTERNETEN
Miért a bűnözők paradicsoma az internet? Az internet fantasztikus találmány, ám anonimitásából adódóan a bűnözők kedvelt területe, a pedofiloknak a világháló ideális hely az ismerkedésre.

32 Fontos kérdés : a cselekmények elkövetői beteg emberek?
Pedofília : görög eredetű szó. Jelentése a gyermekek iránti szeretet jelöli. Sajnos mára pejoratív értelme van. Azokat a szexuálisan, testileg érett személyeket nevezik pedofiloknak, akik nemi vágyaikat szexuálisan éretlen személyekkel szeretik kiélni. Hátterében a személyiség és a pszichoszexuális fejlődés zavara áll. Fontos kérdés : a cselekmények elkövetői beteg emberek? Van-e jogunk őket büntetni? Vagy gyógykezelésükről kell gondoskodni?

33 Az Egészségügyi Világszervezet a Betegségek Nemzetközi Osztályozása (BNO) című dekrétuma, pszichiátriai betegségként határozta meg. A tudomány mai állása szerint genetikailag programozott hajlam található az ilyen személyekben, de ennek a hajlamnak a kifejlődése vagy elnyomása már a személy szocializációja során történik. Francia kutatók is betegségről beszélnek. Az ilyen jellegű bűncselekményekért elítélt személyeknél 100%-os volt a visszaesés.

34 Mire használják az Internetet?
ismerkedésre kapcsolattartásra, tiltott pornográf felvételek, videó anyagok közzétételére. Az anonimitásnak köszönhetően más személynek adják ki magukat. Alig várják az alkalmat a személye találkozásra. Általában akkora időzítik, amikor a kiskorú sebezhető : zaklatott, összeveszett a szüleivel, rossz jegyet kapott. Film : Eltitkolt barát.

35 Milyen intő jelekre figyeljenek a tanárok, a szülők?
Minden olyan jelre, ami valamiféle változásra utal. ( viselkedés, kapcsolatok, öltözködés). Jelenlegi törvényi szabályozás A büntetőjog nem használja a pedofília fogalmat. Azon magatartásokat rendeli büntetni, amelyek sértik a gyermekek helyes erkölcsi, nemi fejlődését, szabadságát. Szexuális kényszerítés Szexuális erőszak Szexuális visszaélés Gyermekpornográfia Szeméremsértés

36 A netes kukkolás azonban nem büntethető!
Íme egy példa : „ Kinga az okos, jó tanuló, szófogadó gyerek egyik pillanatról a másikra változott meg. Elhanyagolta magát, alig érdekelte valami, ritkán járt el otthonról, leromlott a tanulmányi eredménye és minden szót harapófogóval kellett kihúzni belőle. A születi először azt gondolták, hogy mindez a kamaszkor természetes velejárója, de amikor a lányuk már aludni sem tudott, nyomozni kezdtek. Kiderült, hogy Kinga összeakadt az interneten egy felnőtt férfival, aki eleinte csak barátkozott vele, de egy idő után már látni is akarta a lányt a webkamera segítségével, majd arra kérte Kingát, hogy vetkőzzön le és végezzen önkielégítést. Kinga ekkor már szerette volna megszakítani a kapcsolatot, de a férfi megfenyegette, hogy közzéteszi a beszélgetéseiket az iskola honlapján. „ A jelenlegi törvények szerint webkamerán keresztül „ meglesni” egy kiskorút, önmagában nem büntetendő. A Btk §. Csak felvételről beszél. Tehát ha valaki nem rögzíti a látottakat, csak a saját beteges vágyait elégíti ki ilyen módon, valóban nem sérti meg a törvényt.

37 A chat, mint találkozóhely
Chetelés: A chatelők virtuális „ szobákban” találkoznak, az ún. csatornákon, amelyeket témák szerint csoportosítanak. Egy felhasználónak ott leadott üzeneteit a szerverre továbbítják, és onnan rendszerint a csatornán tartózkodó minden felhasználóhoz. A felhasználó aszerint, hogy milyen beállítást választ, üzeneteit : mindenki olvashatja csak egy személy – ha privát kapcsolatot nyit.

38 Ha gyermekünk chatszobákban beszélget vagy ismerkedik, fontos annak tudatosítása, hogy az ilyen beszélgetés alkalmas lehet arra, hogy valaki olyat állítson magáról, ami nem is igaz. Lehet az is, hogy az ilyen chatszobákban sértő, bántó gondolatok jelennek meg. Ilyenkor a legjobb elhagyni a chatszobát, vagy éppen jelenteni kell az ilyen jelenséget a moderátornak, aki a sértő beszélgetést folytatót kizárhatja, letilthatja.

39 Európai Unió Az internetezés veszélyeire már az Európai Unió is felfigyelt, és a megoldást : a társadalmi tudatosság növelésében, szűrők és forróvonal felállításában látja. Az Európai Parlament október 22-én fogadta el az Európai Bizottság „ BIZTONSÁGOSABB INTERNET” programját, amely között fog megvalósulni. Célja : a gyermekek ellen elkövetett internetes visszaélések elleni harc. A szülők, tanárok és óvónők számára oktató csomagokat fejlesztenek ki .

40

41

42 „BIZTONSÁGOS BÖNGÉSZÉS PROGRAM „ itthon
Mit is jelent ez a program? Civil kezdeményezés, összefogás a gyermekek védelmében. Ajánlásokat tartalmaz a gyerekeknek és a szülőknek a biztonságos internetezéshez. Nem korlátozza az információszerzést, Programtiltó modult, keresőszavas szűrést és chatszűrést alkalmaz.

43 www.biztonsagosbongeszes.hu www.biztonsagosinternet.hu

44 A káros tartalmak elleni védekezésben szoftveres megoldások is alkalmazhatóak, amelyek szoftvercsomagok részeként vagy önálló programként elérhetőek. Ezek segítségével, akár káros tartalmú oldalakra jellemző kulcsszavak alkalmazásával, vagy egyes weboldalak címei alapján letilthatjuk a káros oldalak látogatásának lehetőségét. Felügyeletet gyakorolhatunk úgy is, hogy megtekintjük a gyermekünk által látogatott oldalakról tájékoztató naplóinformációkat, amelyek segíthetik felismerni a gyermekünk által látogatott oldalakból adódó problémákat.

45

46

47 Mit tehetünk? Ha bárki, bármiféle a témával kapcsolatos dolgot tapasztal, hall, lát : Rendőrség: 107 Segélyhívó : 112

48 Törvénytár Csokorba szedtük azokat az előírásokat és törvényben előírt szabályokat, amelyeknek alkalmazásával a bűnüldöző szervek igyekeznek kordában tartani a világhálón keresztül elkövetett bűncselekményeket. Hasznos tudni, hogy  az adott helyzetben, gyerekeik érdekében milyen jogai és kötelességei vannak a felnőtteknek, amikor ezekkel a bűncselekményekkel találkoznak.

49 Jogos internetezés a suliban, avagy az internethasználat személyes felelőssége
A diákok felelősséggel tartoznak a nyilvánossághoz is eljutó írásaikért (faliújság, újság, internet), hogy az ne ütközzön erkölcsi rendbe, ne sértsen személyiségi jogokat, és ne rontsa az iskola jó hírét. Ez vonatkozik az osztályhonlapok azon részére is, amit esetleg a külsősök nem, csak az osztály tanulói látnak. Ugyanígy felelősek az interneten bárhová feltett képekért és videókért is. Osztályhonlap csak az osztályfőnök, vagy az általa megbízott tanár felügyeletével és felelősségével működhet. A honlap adatait írásban kell benyújtani az igazgatónak. Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a személyiségjogokat sértő internetes írások és képek akár polgári peres büntetést is vonhatnak maguk után! A rendőrség indokolt esetben néhány óra alatt meg tudja mondani, hogy melyik gépről kerültek fel az anyagok. A minősített esetekben az iskolavezetés az esemény súlyosságának függvényében fegyelmi eljárást bonyolít le.

50 Közösségi oldalak (iwiw, myvip, facebook, hi5, myspace)
A közösségi oldalak hasznosak lehetnek egy régi ismerős, osztálytárs, vagy távoli családtag felkutatására, kapcsolattartásra. Azonban a fiatalok gyakran magamutogatás, vagányság, bizonyításvágy érdekében olyan képeket töltenek fel magukról, melyek gyakran az intimitás határát súrolják. Jobb esetben csak beteges hajlamú személyek nézegetik a képeket, titkos vágyaikat élik ki rajtuk, rosszabb esetben lementik, és szintén népszerű közösségi, társkereső oldalakra töltik a gyermek fotóját, ahol nevében regisztrálnak, vagy képeket, adatokat mások számára hozzáférhetővé tesznek. Ezen esetekben azonban bármennyire szeretne a rendőrség, nem tud eljárást indítani a személyes adatok (fénykép, név, születési dátum) védelme érdekében, mivel a közösségi oldalra feltöltéssel, a fénykép jogszerű birtokosa járult hozzá a letöltéshez, lementéshez. Mivel a fényképeket, adatokat megosztotta, hozzáférhetővé tette.

51 Fel kell hívni gyermekeink figyelmét arra, hogy a legszükségesebb regisztrációs adatokon túl ne töltsenek fel egyéb személyes információt (lakcím, születési dátum, mobiltelefonszámot), ne képezzünk felesleges támadási felületet. Intimebb képeinket pedig ne osszunk meg másokkal, mert később könnyen megbánhatjuk. Ha a szülők nyaralásokon, ünnepnapokon készített személyes családi felvételeket töltenek fel népszerű honlapokra, azzal ők maguk teszik áldozattá gyermeküket. Rendőrségi tapasztalatok alapján egyes bűnelkövetők a közösségi oldalakon tudatosan választják ki leendő áldozatukat:  szerelmet színlelnek, hostess-, vagy művészi modell munkát ajánlanak, melynek a fiatal lányok, fiúk egyaránt bedőlnek, s a hurok szorítását csak későn érzik meg. Tehát a személyesebb tartalmú képekkel nem csak kínos helyzetekbe hozhatjuk magunkat, hanem súlyosabb bűncselekmény sértettjévé is válhatunk!

52 Videó megosztó oldalak
A videó megosztó oldalak is számos veszélyt jelentenek. Nem a vírusokra, és kémprogamokról van szó, azok ellen naprakész védelemmel hatékonyan szembe tudunk szállni. Ezzel szemben a megosztókon a fiatalok tudatlanságuk miatt könnyen jogsértések elkövetőjévé válhatnak. Az iskolában felvett események, személyekről készített felvételek feltöltése az érintett hozzájárulása nélkül személyes adatok sérelmére elkövetett bűncselekmény. A verekedések, zsarolások telefonnal, kamerával történő rögzítése, feltöltése és megosztása azt eredményezi, hogy a fiatalok egy pillanat alatt személyes adattal kapcsolatos visszaélést is elkövetnek – az erőszakos bűncselekmény mellett. Egy ilyen meggondolatlan tett, rossz döntés,  egy életre szól, terveket, álmokat törhet szét.

53 Becsületsértés, vagy rágalmazás bűncselekménye
A fiatalok gyakran megfelelő ismeretbázis nélkül használják a netet, így nem tudják, nem ismerik fel, hogy egy jó poén, egy jó hecc, akár bűncselekmény is lehet. Társainkról, tanárainkról, ismerőseinkről nagy nyilvánosság előtt tett bántó megjegyzéseink, becsület csorbítására alkalmas kifejezéseink megvalósítják a becsületsértés, vagy a rágalmazás bűncselekményét. Az internet, mint felület – a chatoldalak, közösségi oldalak, társkereső oldalak, blogok vagy egyéb megosztó oldalak, mint társalgási terület – megfelel a nagy nyilvánosság törvényi feltételének, hiszen napi szinten több hallgató, olvasó, „szörfölő” is szembesülhet az általunk megfogalmazott véleményekkel, megjegyzésekkel. Ha az olvasók azonosítani tudják az érintett személy kilétét, könnyen eljárás alá vonhatják a fiatalt. A jogsértő gyermek gyakran már csak akkor szembesül tettének következményeivel, mikor már a helyszínen hallgatja meg a rendőr. Ezért kell e bűncselekmény hátterét, okát, megvalósulását is elmagyarázni a bolondozó kiskorúnak.

54 Zaklatás bűncselekménye
A sértő kifejezések gyakran a sértetthez is eljutnak, akár a fiatal elkövető akár barátai révén. Az msn-en, chaten (vagy más közvetlen üzenetküldő szolgáltatással) elküldött fenyegetéseken túl a rendszeres, zaklató jellegű elektronikus üzenetekig is eljuthat a gyermek, mely feljelentés esetén szintén hatósági eljárást, nyomozást von maga után. Ugyanis ha valaki rendszeres jelleggel beavatkozik a másik életvitelébe, vagy magánéletébe (történjen telefonon, vagy interneten keresztül) megvalósítja a zaklatás bűncselekményét. A zaklatás, rágalmazás – minősített esetben – akár 2 évig terjedő szabadságvesztést is vonhat maga után, személyes adatokkal visszaélés, mely túl nagy ár egy gyakran végig sem gondolt „jó” heccért, vagy csínyért.

55 Körlevelek A körlevelek (tovább küldendő ek) egy része nem más, mint feltérképezés, adatszerzés. A körlevél elindítója egy megható történeten keresztül jut százak elektronikus címéhez. Az elektronikus adatbázis pedig alapul szolgálhat egy kémprogram telepítéséhez, a sértett gépe feletti hatalom megszerzéséhez, személyes adataink elvesztéséhez, akartunkon kívüli megosztásához.

56 Chat-szobák használata
A chat elsősorban 14 év alatti gyermekkel szemben hordoz jelentős veszélyeket, hiszen az anonimitás, hiszékenység az, amit az elkövetők e korosztály képviselőivel szemben felhasználnak. Adatokat szednek ki gyermekeinkből, találkozókat beszélnek le velük (a találkozókról, ha nem működik az őszinteség, nyíltság a családban, a szülők nem is tudnak), képeket szerezhetnek meg róluk (melyek gyakran súlyosan szeméremsértők), valamint felnőtt emberek intim tájainak megtekintésére kötelezhetik őket. A szeméremsértés ráadásul gyakran nem valósul meg, mivel az érintett akaratával, hozzájárulásával történik. A bűncselekmények bizonyítása pedig a levelezések naplózásának hiánya miatt nehézségekbe ütközik. Ezért kell a levelező programokon a naplózást külön beállítani, és ezért kell a szülőnek a védelemre energiát fordítania.

57 NETRE FEL!


Letölteni ppt "Az Internet vonzó, de veszélyes!"

Hasonló előadás


Google Hirdetések