Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

ANTROPOGÉN TERHELÉS Planktonikus vagy bentikus eutrofizáció?

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "ANTROPOGÉN TERHELÉS Planktonikus vagy bentikus eutrofizáció?"— Előadás másolata:

1 ANTROPOGÉN TERHELÉS Planktonikus vagy bentikus eutrofizáció?
Dr. Teszárné Dr. Nagy Mariann KÖTI-KÖVIZIG Regionális Laboratóriumvezető Budapest, .

2 A Második Katonai Felmérés térképe az 1860-as évekből
A mai Tisza-tó vidékén az 1860-as években hajtották végre a meder átvágásokat, s tervezték meg a gátakat. A területen már akkor egy olyan bonyolult vízrendszer volt jelen a keletkezett holtágakkal, a Bükk-hegységbõl érkezõ patakokkal és a Kis-Tiszával, hogy érdemesebb volt a gátakat valahol ennek a szélén megépíteni, s így kialakult a Tisza legszélesebb, 7 km-es hullámtere. Az 1960-as években a tervezõk ezt a lehetõséget használták ki, s a korábbi gátakat csak néhány kisebb szakaszon áthelyezve (Abádszalók, Poroszló), a Vásárhelyi-féle gátakat megerõsítve alakították ki a Kiskörei-víztározót, a Tisza-tavat.

3 Az elkészült vízlépcső a Tisza-tó "lelke"
Kiskörei Vízlépcső építése HAJÓZSILIP D U Z Z A S Z T Ó M Ű mAf. Duzzasztás: I. ütem (87,50) II. ütem (89,00) VÍZERŐMŰ

4 KISKÖREI-TÁROZÓ Tiszavalki- medence Tiszafüredi- medence
Poroszló Tiszafüredi- medence Újlőrincfalva Poroszlói- medence Tiszafüred Sarud Sarudi-medence Tiszaszőlős Tiszanána- Dinnyéshát Tiszaderzs Abádszalóki- öböl Kisköre Abádszalók

5 Abádszalóki-öböl az elárasztást követő időszakban (1974)

6 A Tisza duzzasztást követő víztípus változása Kiskörénél

7 A trofitási viszonyok (1974)
Fonalas algagyepek

8 PLANKTONIKUS EUTROFIZÁCIÓ (1974)
Cladophora lacustris 10-14 kg/m2 élősúlyban

9 Vízi és mocsári vegetáció kialakulása (1978)
Nymphoides peltata Potamogeton nodosus Trapa natans Phragmites australis Typha angustifolia

10 Vízi élőhelyek kialakulása

11 Antropogén hatások a Kiskörei-tározó területén
Pontszerű terhelés patakok (folyamatos) – N, P, szerves anyag csurgalékvizek bevezetett szennyvizek Szivattyútelepek által beemelt szivárgó vizek (szakaszos) – sótartalom, N, P, szerves anyag övcsatornák által összegyűjtött szivárgó vizek környező területek (belvíz, szennyezett vizek)

12 PONTSZERŰ TERHELÉS Laskó-patak torkolata Eger-patak tározótéri medre
Salvinia natans Laskó-patak torkolata Eger-patak tározótéri medre

13 Antropogén hatások a Kiskörei-tározó területén
Diffúz terhelés (N, P, szerves anyag) szabadvízi strandok fürdőzők (kozmetikum, napolaj) motorcsónak, jet-sky, (üzemanyag, kenőanyag) finom üledék felkeveredése által az üledékből beoldódó tápanyagok (N, P) csónak és hajókikötők sólyapálya (üzemanyag, kenőanyag) horgászat etetőanyagok mértéktelen beszórása ( kg/év) haltisztítás melléktermékeinek vízbe jutása főzés, mosogatás során bejutó mosogatószer, ételmaradék úszóházak, úszóművek kérdéses a keletkezett szennyvíz és használt víz sorsa…

14 DIFFÚZ TERHELÉS Tiszán érkező uszadék uszadék Horgász etetőhelyek
vadkempingezők

15 Szabics csónakkikötő - úszóházak
DIFFÚZ TERHELÉS Hajó vendéglő Szabics csónakkikötő - úszóházak Magnum csónakház

16 PROBLÉMÁK Pontszerű szennyezés Diffúz szennyezés
a szennyezés mértéke és hatása jól nyomon követhető (anyaghozamok) Diffúz szennyezés közvetett, becsült adatok alapján strandok átlagos látogatottsága vízi járművek száma a kikötőkben sólyapálya használatának gyakorisága éves horgászlétszám üdülőhajók vendégéjszakái – elszállított szippantott szennyvíz egységnyi vízfelületre jutó antropogén terhelés????

17 PROBLÉMÁK Diffúz szennyezések hatása
kezdetben nem érzékelhető, majd ugrásszerű változások: makrovegetáció térhódítása, makrovegetáció fajösszetételének változása, faji diverzitás csökketése. A makrovegetáció mennyisége és minőségi összetétele érzékenyen jelzi a környezeti tényezők megváltozását. Minden kisebb változás OKÁT fel kell tárni és IDŐBEN intézkedést kell hozni!

18 PROBLÉMÁK A pontszerű, vagy diffúz terhelés hatására a víztérbe jutó szennyező anyagok: lokálisan megnövelik a víz szerves anyag tartalmát amelynek lebomlása csökkenti a víz oldott oxigén tartalmát, növekszik a növények számára felvehető N és P formák mennyisége planktonikus eutrofizáció (algavirágzás) bentikus eutrofizáció (vízi és mocsári vegetáció)

19 BENTIKUS EUTROFIZÁCIÓ
A korábbi években az Abádszalóki-medence növényborítása elhanyagolható mértékű volt. Az antropogén terhelés hatására a part felöli oldalon eleinte szálanként jelent meg a Potamogeton perfoliatus (hínáros békaszőlő). Jelenleg a szubmerz hínaras borítása helyenként elérte a 70-80%-ot az Abádszalóki-medencében. Veszély: a folyamatos feltöltődés (csökkenő hasznos térfogat). Mechanikai növényzetszabályozással nem növelhető a hasznos térfogat.

20 Növényzetszabályozás
Truxor (vág, terel) Vegyszerezés (Casoron GSR) Esox (vág) Hydrot (vág, szed, kirak)

21 NÖVÉNYZETSZABÁLYOZÁS
közlekedő utak depónia képzés szárazulaton levágott és a víztérben hagyott sulyom vízi depónia a madarak táplálkozási helye

22 KOTRÁSI MUNKÁK CÉLJA: Áramlási útvonalak fenntartása
Vízminőség-védelem Feliszapolódás megakadályozása A hasznos tározótérfogat növelése Vermelőhelyek biztosítása

23 MEGOLDÁS HOSSZABB TÁVRA?
Nyári időszakban föl kell mérni a jelentős növényállományok kiterjedését (GPS) – amelyek az őszi időszakban nagy mennyiségű biomasszával növelik az üledék szerves anyag tartalmát. Téli időszakban (a vízleeresztés után) a felmért területen földmunkagépek segítségével el lehet távolítani a mederüledék 5-10 cm-es rétegét, ez által nagy mennyiségű szerves anyag eltávolítására nyílik lehetőség, hosszabb távon (5-10 év) egy igen hatásos módszer lehet a planktonikus és a bentikus eutrofizáció visszaszorítására, a további feltöltődés megakadályozásával növelhető a tározó hasznos térfogata.

24 FELMERÜLŐ KÉRDÉSEK Kikotort mederüledék elhelyezése??
Anyagi forrás biztosítása?? Vízi növényzet terjedési ütemének hatékony szabályozása – hosszú távú. A tározó hasznos térfogatának biztosítása. hozadék

25 ÖSSZEFOGLALÁS A Tisza-tó egy sekély- tó típusú, átfolyásos tározó
Nyíltvízes terület>növényzettel benőtt terület Cél: állapot megőrzése területi arányok diverzitás, fajgazdagság fenntartható fejlődés biztosítása tervezett, rendszeres környezetbarát fenntartás

26 KÖSZÖNÖM A FIGYELMET


Letölteni ppt "ANTROPOGÉN TERHELÉS Planktonikus vagy bentikus eutrofizáció?"

Hasonló előadás


Google Hirdetések