Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Óvodások az Irinyiben Készítette: Horváth Irén május

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Óvodások az Irinyiben Készítette: Horváth Irén május"— Előadás másolata:

1 Óvodások az Irinyiben 2012-2013 Készítette: Horváth Irén 2013. május
Fűzfősuli

2 KRESZOVI az Irinyiben Az Irinyi Iskolában évek óta hagyomány, hogy egy szép, őszi délelőttön benépesül az iskola udvara a környék nagycsoportosaival. Forgószínpadszerűen vesznek részt a közlekedéssel és a biztonsággal kapcsolatos programon. Így történt ez szeptember 26-án is, amikor biciklikkel, rollerekkel birtokba vették a kiépített táblákkal ellátott KRESZ pályát, gyakorolták a biztonságos gyalogátkelést, kvízkérdésekre válaszoltak, ügyességi feladatokat oldottak meg. Ezen a napon, a programok nagy részét, az ötödikes, közlekedési fakultációra járó tanulók bonyolították le (Bertalan Boglárka, Káldosi Rebeka Zoé, Nagy Dominik, Kövér Júlia, Rapatyi Jázmin, Nagy-Zsugya Gellért, Polgár Balázs). De óriási segítséget adtak a fűzfői tűzoltók, az iskolánk rendőre és a fűzfői polgárőrök is, akik fáradhatatlanul mutatták meg a kicsiknek, a munkájukat segítő berendezéseket és a kocsikat. Ezúton is köszönjük a lelkiismeretes munkájukat. A programon jól látszott, hogy mennyire elvarázsolta az óvodásokat, kipirult arccal integetve, fájó szívvel indultak haza. Szeretettel várjuk őket jövőre is! Horváth Irén /Balatonfűzfői Hírlap november/

3 KRESZOVI Megérkeztünk! Nagyon izgulunk!

4 Ügyesek legyetek! Mi segítünk!
KRESZOVI Ügyesek vagyunk!

5 De jó! Itt vannak az autók!
KRESZOVI Működnek a szirénák is!

6 KRESZOVI Legyőzzük ezt a pályát!

7 KRESZOVI Szia! Búcsúzunk!

8 /Balatonfűzfői Hírlap 2012. december/
BÁBOVI az Irinyiben 2012. október 24-én mintegy 80 fő középső és nagycsoportos óvodás érkezett az Irinyi Iskola Bozay termébe. Óriási volt a feszültség, hiszen az ovisok már nagyon izgultak, hogy mit fognak készíteni és mit fognak átélni, míg az iskola Cukorfelhő Bábcsoportjának tagjai ősbemutatóra készültek. A terem egyik felében lázasan indult meg a kiskakasok elkészítése. A szorgos apró kezek díszítették, színezték a síkbábokat, hogy elkészülve örömet szerezzenek alkotóiknak és megbüntessék a török a császárt, amiért mohó és kapzsi volt. A jelmezbe öltözött bábosok végig segítették a sok kis kéz ujjainak vezetését. Végül mindenki elkészült, majd következett az előadás: A kiskakas gyémántfélkrajcárja. Sejtelmes török zenére elevenedtek meg a bábok majd egyszer csak a császári palotában találtuk magunkat, ahol az uralkodó udvartartásába pillanthattunk be, ahogy a szolgák, testőrök, háremhölgyek tüsténkedtek a felség körül. De a kiskakas mindennek ellen állt, s végül rengeteg méhecske segítségével jól ellátta a fenség baját. Ahogy haladt előre a történet, a bábos gyerekek egyre ügyesebbek voltak, a közönség pedig egyre lelkesebb. Így a végén, óriási tapsot kaptak a szereplő gyerekek, a hálás ovisok háromszor is visszatapsolták őket. A Cukorfelfő Bábcsoport tagjai: Balikó Boldizsár, Bertalan Boglárka, Nagy Dominik, Bollók Dominik, Budai Tíria, Király Boglárka, orosz Erzsébet, Tánczos Tímea, Gáspár Maja. Fantasztikus délelőttöt töltöttek el együtt, jókedvűen, felszabadultan iskolások és leendő iskolások. Horváth Irén /Balatonfűzfői Hírlap december/

9 BÁBOVI Készülnek a kiskakasok!

10 BÁBOVI A török császár adja át a díjakat!

11 BÁBOVI A kiskakas gyémántfélkrajcárja

12 Az óvodásoknak nagyon tetszett az előadás,
háromszor visszatapsolták a szereplőket.

13 Mozogjunk együtt! Nagysikerű óvodás rendezvényre került sor az Irinyi Iskolában február 13-án, szerdán. Az iskola tornatermét mintegy negyven nagycsoportos óvodás vette birtokba, s töltött el egy órát, fantasztikusan izgalmas akadálypályák leküzdésével. Itt került sor a Kedvenc Síkbábom pályázat eredményhirdetésére is, ahol Mesics Borbála első helyezést ért el. Különdíjban részesültek a Radnóti úti Szivárvány Óvoda és a Varázssziget Óvoda nagycsoportosai, akik hangulatos, kreatív alkotásaikkal lepték meg a zsűrit. Gratulálunk a nyerteseknek és várjuk a leendő elsősöket és szüleiket a további rendezvényeinkre. Horváth Irén /Balatonfűzfői Hírlap április/

14 SPORTOVI Mindenki talált izgalmas feladatot az akadálypályán.

15 Ez bizony kedvünkre való!
SPORTOVI

16 Vidám délután az iskolában
Ebben a tanévben immár negyedik alkalommal jártak a leendő elsősök az iskolánkban. A program délután kor kezdődött, a kedvenc sporteszközöm pályázat eredményhirdetésével. Még mindenki a díjait nézegette, amikor hirtelen előbukkant Buksi kutya, aki sulisétára invitálta a kedves résztvevőket. A séta után a gyerekek megmozgatták minden izmaikat a tornateremben. A felfrissülést az ujjacskák mozgatása követte, sulijelvényt gyártottak. Ezalatt a szülőket Polyák István, az iskola igazgatója tájékoztatta a beíratási teendőkről és az iskolai életről. Horváth Irén

17 Kedvenc sporteszközöm pályázaton?
SULIOVI Vajon én is nyertem a Kedvenc sporteszközöm pályázaton?

18 SULIOVI Buksi kutya végigkalauzolt minket az egész iskolán.

19 A tornateremben játékos sportfoglalkozáson
SULIOVI A tornateremben játékos sportfoglalkozáson vettünk részt.

20 SULIOVI Kézműves foglalkozáson sulijelvényt gyártottunk, minden mozdulatunkat Buksi kutya vigyázta.

21 SULIOVI A szüleinkkel István bácsi, az iskola igazgatója beszélgetett.
Mi pedig finom pogácsát és meleg teát uzsonnáztunk.

22 KEDVENC JÁRMŰVEM Pályázataink Gratulálunk! HELYEZÉSEK: Gelencsér Nóra
Mesics Borbála Solymosi András Pályázataink Gratulálunk!

23 KEDVENC SÍKBÁBOM Pályázataink Gratulálunk! HELYEZÉSEK: Mesics Borbála
Török Marcell Pongrácz Panna 3. Erdősi Janka Gratulálunk!

24 KEDVENC SPORTESZKÖZÖM
HELYEZÉSEK: Török Marcell Erdősi Janka Karker Barnabás Pongrácz Panna 3. Schildmayer Gergely Pályázataink Gratulálunk!

25 A következő tanévben is szeretettel várjuk az óvodásokat.
Legyél Te is Irinyis!


Letölteni ppt "Óvodások az Irinyiben Készítette: Horváth Irén május"

Hasonló előadás


Google Hirdetések