Gottfried Wilhelm Leibniz ( )

Gottfried Wilhelm Leibniz (1646-1716)
Lipcse: jogi stúdiumok 1672: diplomata a mainzi választófejedelem szolgálatában küldetések Párizsba és Londonba 1676: a hannoveri választófejedelem szolgálatába áll a herceg tanácsadója és könyvtárosa Fő filozófiai művei Metafizikai értekezés (1686) Újabb értekezések az emberi értelemről (1704) Monadológia (1714) univerzális géniusz – jogász, történész, matematikus, fizikus, geológus; differenciálszámítás, logika közéleti ember – berlini tudományos akadémia kereszténység újraegyesítése, levelezés

Pár különös tanítás Nincs anyag. Minden lélekszerű részekből, monaszokból áll. A részekből állás nem térbeli viszony, mert tér sem létezik. A monaszok között nincsenek oksági kapcsolatok. Ezért a monaszok időbeli változásai be van programozva az egyes monaszokba. Az oksági kapcsolat látszata onnan fakad, hogy az egyes monaszok programjai koordinálva vannak. De hiába a programozottság, létezik szabadság. És hiába nincs sem anyag, sem tér, sem okság, a korpuszkuláris fizika alapvetően helyes. Hogy jut el ezekhez a nézetekhez? És hogy egyeztethető mindez össze a világról való hétköznapi tapasztalatainkkal? Első látásra bizarr. A korai filozófiában még lehet, hogy van anyag – eltérő értelmezések vannak.

Kiindulópontok: szubsztancia
Descartes-nál az anyag mint olyan szubsztancia, az egyes anyagi testek nem szubsztanciák. Az egyes lelkek viszont szubsztanciák. A szubsztancia egység. Az anyagi dolgok nem egységek, hanem részek összességei. Még az atomok sem eredendő egységek, mert az anyag végtelenül osztható. Ezért semmilyen anyagi dolog nem lehet szubsztancia. Az anyag látszat. Látszat ≠ illúzió! A szubsztanciák, a monaszok, lélekszerűek. Szubsztanciák: független létezők, a világegyetem alapvető építőkövei. Szubsztancia vs. tulajdonság. D-nél a test és lélek egészen másként szubsztanciák. Spinoza szubsztanciája a D-féle anyagra emlékeztet, Leibnizé a lélekre. Egység = egységként viselkedik. Viselkedése nem vezethető vissza részeinek kölcsönhatására. Évfolyam vs. egyes hallgató. A szék eltolása. Az atom sem egység, ergo nincs anyagi egység, nincs anyagi szubsztancia. Az anyag státusza. Hasonlat: mint a másodlagos minőségek ideái Locke-nál: az általa megjelölt minőség nem olyan, amilyennek az idea mutatja. De az idea mégis meg van alapozva a dolgok rendjében. Pirosan látni nem tévedés. Jól megalapozott látszat. Balról jobbra írunk, de időben beszélünk. Az írás lineáris rendje nem időrend, de szisztematikusan megfeleltethető neki. Akkor a szubsztancia olyan, mint a lélek. Nem írja le, pontosan miféle monaszok vannak – miféle monaszokból áll az, amit asztalként azonosítok - de ugyanolyanok, mint a lelkek.

Kiindulópontok: okság
Test-test kölcsönhatás nem lehetséges, mivel az anyag passzív és ennélfogva nem gyakorolhat hatást. Probléma a test-lélek kölcsönhatás descartes-i felfogással. Ha test és lélek olyannyira különbözik, miként hathatnak egymásra. Az okkazionalista válasz (pl. Malebranche): Isten beavatkozik. Leibniz: az okkazionalista megoldás elfogadhatatlan, ti. Isten szabályszerűen jár el. Isten eleve elrendelte, hogy adott testi eseményt milyen lelki esemény követ (és megfordítva. De hogyan idézhet elő egy múltbeli általános döntés jelenbeli következményeket? Csak egyféleképpen: a testi folyamatok és a lelki folyamatok program szerint zajlanak, és a programok szinkronban vannak. Eleve elrendelt harmónia. Az anyag passzív Arisztotelésznél, és Descartes-nál is, hiszen az anyag csupán kiterjedés. Akkor miként gondolható el, hogy egy test ütközés révén mozgásba hoz egy másikat. Nem arról van szó, hogy nem tudjuk leírni. A korpuszkuláris fizika ezt teszi, és Leibniz komolyan hozzájárul a fizikához, a mozgási energia fogalma. A gond: nem értjük, hogyan lehetséges. A probléma: kiterjedés és gondolkodás miként befolyásolhatják egymást. Akarok valamit mondani (lelki) – hanghullámok a levegőben (testi) – akihez beszélek hallja (lelki). Okkazionalizmus (occasio = alkalom): Isten közbelép, és a lelki esemény után ő maga előidézi a megfelelő testi okozatot. Leibniz: az alkalmi, ad hoc beavatkozás nem illik Isten természetéhez. Isten, mint a tolószékes beteg ápolója. Isten csak szabályszerűen cselekedhet. Mondjuk, lefektet egy általános törvényt. De ki gondoskodik a törvény végrehajtásáról, ha egyszer a testek nem hatnak egymásra, és test-lélek kölcsönhatás nem lehetséges. Ha maga Isten, akkor ez az okkazionalizmus. Analóg eset. Terroristák, akik egyszerre akarnak robbantani, de nem léphetnek kapcsolatba, mert a telefont lehallgatják. Órák egyeztetése és külön cselekvés. Isten beprogramozott minden egyes lényt arra, hogy mikor mit csináljon. Az egyszerre csörgő vekkerek. Ugyanígy a beszéd és megértése esetén. A látszólag bizarr tanítások – a világ szellemi lények sokasága, oksági kapcsolat helyett szinkronizált programok – kíméletlen problémamegoldó gondolkodás eredményei.

Monaszok Nem állnak részekből. Ezért természetesen úton – részekre esés lévén – nem szűnhetnek meg. (Innen adódik a lélek halhatatlansága.) Descartes: a lélek gondolkodó szubsztancia. Leibniz: ennélfogva a monaszok tulajdonságai percepciók. Descartes: a lélek mindig gondolkodik. Leibniz: a monasz nem más, mint percepciók sorozata. Locke ellenvetése Descartes-tal szemben: akkor az álomtalan alvás a halál? Leibniz válasza. Nem minden percepció tudatos (nem minden percepció appercepció). Vannak „parányi” percepciók. Ez egy füst alatt érthetővé teszi, hogy (1) az általunk anyagi testekként azonosított dolgok miként lehetnek lélekszerűek, (2) hogyan lehetnek innáta ideáink, ha nem vagyunk ezeknek tudatában. Kicsivel több a monaszokról. Leibniz nagyjából elfogadja Descartes tanítását a lélekről. S mivel a monaszok afféle lelkek, olyanok, amilyennek Descartes a lelket leírja. D-nél a lélek gondolkodó szubsztancia, minden amit csinál a gondolkodás valamilyen változata (érzékszervi észlelés, ítélet, következtetés, akarati aktus, érzések). Ugyanígy Leibniznél: a monasz tulajdonságai tkp. gondolatok, percepciók. D a lélek lényege a gondolkodás: attól az, ami, hogy gondolkodik. Nem afféle tartály, ahol gondolkodás történik, hanem maga a gondolkodás. Ugyanígy Leibniznél – egy monasz nem más, mint percepciók sorozata. Nincs hordozója. Locke ellenvetése és a válasz. A válasz nem ad hoc: két másik tanítással is összefügg. (1) világos: az asztal nem gondolkodik. (2) Leibniz innátizmusa – diszpozíciós. Héraklész szobra a márványban. Messzire vezet, hogy érvelés Locke ellen mennyire meggyőző.

Azonosság Ha egy monasz csupán percepciók sorozata, nem lehet két olyan monasz, amelynek percepciói azonosak volnának. Ebből következik: (a) az azonosak megkülönböztethetetlenségének elve: ha két dolog azonos, tulajdonságaik megegyeznek (b) a megkülönböztethetetlenek azonosságának elve: ha két dolog minden tulajdonságában megegyezik, akkor azonosak. És ha két monasz eddigi percepciói megegyeznek? Válasz: akkor a jövőben eltérnek. Minden monasznak megvan a tökéletes fogalma, amely teljes történetét tartalmazza. Ez (1) nélkülözhetetlen az eleve elrendelt harmóniához, (2) kifejezi azt az arisztotelészi gondolatot, hogy a szubsztanciának megvan a maga természete, amely meghatározza mi lesz vele., aminél fogva ő maga saját tevékenységének forrása. Ha a monasz percepciók sorozata, és semmi több, akkor egy monasz, egy sorozat. Ebből adódik Leibniz két híres logikai elve. Azonos: értsd numerikusan azonos. Megkülönböztethetetlen = ugyanazon tulajdonságokkal bíró. Az első standard logikai szabály. A másodikat lehet vitatni. Talán van olyan univerzum, ahol nem áll: a két azonos méretű gömb. Forszírozzuk. Két kisbaba lélek, egyező percepció sorozat – tej, meleg, csíp a kaki, hideg. Leibniz: az átfedés csak ideiglenes, a teljes sorozat különbözik. A tökéletes fogalom kell az eleve elrendelt harmóniához. Kifejezi az arisztotelészi gondolatot, hogy a szubsztanciának jellegzetes tevékenyégi módja van – a makkból lesz tölgyfa, a kőből nem. Leibniznél azonban – mivel nincs oksági kölcsönhatás – minden belülről jön. A monasz egyszerre lefutó program, másrészt egy önmagát hajtó mechanizmus, ahol az előző percepció diktálja a következőt.

Minden monasz kifejezi a teljes világegyetemet
Bármely monasz percepciói ábrázolják a teljes világot. Naivan fogalmazva: minden mindennel oksági kapcsolatban van. Leibnizzel szólva: bármely monasz percepciói koordinálva vannak az összes többi monaszéval. A percepciók minősége változó. Egy percepció világos, ha elkülöníthető a többitől. A parányi percepciók mind zavarosak Ha magyarázatot is tudok adni róla, akkor elkülönített. Ha a teljes magyarázatot ismerem, akkor adekvát. Mit jelent? Furcsának tűnik: mit tudok én az alaszkai halászokról. A lelkem monasz, a világegyetem minden elemét meg kell jelenítenie! 1. naivan fogalmazva: minden mindennel oksági kapcsolatban van. Az alaszkai halászok hatékonyabbak az európaiaknál. Ez befolyásolja az EU költségvetését. Szigorúbb szabályok a pályázati pénzek felhasználásáról. Ami nálam úgy jelentkezik, hogy át kell írnom a költségvetést, mert számlás kifizetés csak közbeszerzési eljárással lehetséges. 2. Leibniznél nincs okság. Koordinált percepciók vannak. Az alaszkai halászok észlelik, hogy sok halat fogtak, én azt észlelem, hogy meg kell változtatnom a költségvetést. (Végig lelkek.) Nem tudatosítom persze, hogy ennek bármi köze is lenne az alaszkai halászokhoz. – A percepciók minősége változó.

A tér Minden monaszt percepciók sajátos sorozata jellemez. Minden monasznak mindig van valamilyen percepciója minden másik monaszról, de e percepciók minőségükben különböznek. A nő világos percepciói: sötét férfi profil, kinyújtott kézben tartott lap árnyékos oldala, másik kézben toll, kissé feltűrt kék ingujj … A nőnek nincs világos percepciója: nyakkendős férfi háta, zöldinges férfi arca lap megvilágított oldala … A percepciók változó minősége teremti meg a tér illúzióját. A saját percepciókat konvertáljuk térbeli elrendezéssé. Nem a térbeli elrendezés magyarázza meg a percepciók eloszlását, hanem a percepciók eloszlása a teret.

Test és lélek A test monaszok aggregátuma. Egységét az adja, hogy az aggregátumba tartozó monaszoknak jobb minőségű percepciói vannak egymásról. (A köznapi világképben: a test részei között szorosabb oksági kapcsolat van.) Minden aggregátum esetében van egy monasz, amelynek percepciói világosabbak a többinél. Ez az uralkodó monasz. Az ember olyan test, amelynek uralkodó monasza tudatos percepciókkal rendelkezik. Amit léleknek nevezünk, az nem más, mint az uralkodó monasz. Amit halálnak szokás nevezni, az az aggregátum szétesése – a test elválása a lélektől. Naivan: a bal kezem kisujjának szorosabb oksági kapcsolata van a jobb lábam nagyujjával, mint a cipőmmel vagy az alaszkai halászokkal.

Észigazságok és tényigazságok
Ha egyszer Isten minden monaszt beprogramozott, hogyan lehet szabadság? Egy kijelentés akkor és csak akkor igaz, ha az alany tartalmazza a predikátumot. Ha „Bush megtámadta Irakot” igaz, akkor Bush fogalma tartalmazza a megtámadta-Irakot predikátumot. És Bush tökéletes fogalma valóban tartalmazza ezt. Akkor hogyan cselekedhetett Bush szabadon? Az észigazságok az ellentmondás elvén alapulnak: tagadásuk ellentmondás. Elemzéssel beláthatók. „Minden agglegény nőtlen”. Agglegény = nőtlen férfi. Helyettesítsük be az elemzést a kijelentésbe. „Minden nőtlen férfi nőtlen” – ez logikai igazság. A tényigazságok az elégséges alap elvén alapulnak.. Bár egy tényigazság tagadása nem ellentmondás, mindig van olyan érv (bár rendszerint nem ismerjük), amely nem hagy kétséget igazsága felől. A tények ugyanis nem függetlenek egymástól. Ha adott kellő számú másik tény, az garantálja, hogy a kérdéses tény is fennáll. A tényigazságok nem szükségszerűek. Ejtem a percepciókról való beszédmódot, nehézkes lenne végig metafizikailag korrektül beszélni. Probléma: a szabadság. Eleve elrendelt harmónia, a világegyetem be van programozva. Isten előre látja, mikor ki mit fog tenni. Szigorúan determinisztikus világkép. De hogy fér ebbe bele a szabadság? Ez mai napig vitatott kérdés. Kompatibilizmus: a determinizmus nem zárja ki a szabadságot. A nehézséget még jobban kiemeli az igazság Leibniz-féle fogalma. Kanti terminológiában: minden igazság analitikus. Márpedig az analitikus igazságok szükségszerűek. Akkor hogyan lehetséges szabadság. Első lépés: nem minden analitikus igazság szükségszerű. Kétféle igazság. Az észigazság valóban szükségszerű. Nincs olyan világ, ahol az agglegények nősek! A tényigazság tagadása nem ellentmondás. Az elégséges alap elve. Vegyük a teljes világot, és válasszunk ki egy tényt. Ha az összes többi tény adott, akkor az illető ténynek is fenn kell állnia. Pl. Schwendtner tanár úr nős. Ez önmagában nem hagyható ki a világból: ha tény, hogy Sch megjelent az anyakönyvvezető előtt, a kérdésre igennel felelt, stb., akkor nős. Ha veszem az összes többi tényt, ezt bizonyítani tudom. De ez nem jelenti azt, hogy a nőssége szükségszerű. Van olyan lehetséges világ, ahol nincs ilyen tény.

Szabadság De: egy szubsztancia tulajdonságainak gyűjteménye. Ergo, ha Bush nem támadta volna meg Irakot, Leibniz szerint nem lett volna Bush! Való igaz. Csakhogy Bush létezése nem szükségszerű, Isten teremthetett volna bush-mentes világot. Azért teremtette mégis ezt, mert ez a világ a lehetséges világok legjobbika – elégséges alapja volt ennek a világnak a megteremtésére. De: ha egyszer Isten ezt a világot teremtette, benne Bush-sal, akkor Bush nem tehetett mást, mint hogy megtámadja Irakot! Ez igaz, de attól még szabadon döntött. Az, hogy így döntött, az ő természetéből fakad. Isten csak Bush létezéséről határozott, természetéről nem. Bush cselekedetei a saját cselekedetei. De: Isten előre látta, Bush mit fog tenni! Ez is igaz. de látni, hogy valaki mit fog csinálni, nem ugyanaz, mint kényszeríteni. Speciális nehézség: a szubsztancia nem más, mint tulajdonságainak gyűjteménye. Más tulajdonságok, más szubsztancia. Nem támadja meg Irakot, akkor nem Bush. Teodicea: még mindig ez a legjobb. A világteremtésének katalógusból való választás modellje. A lehetséges világok halmazát nem Isten határozza meg, hanem az ellentmondás elve. Isten csak választ. Pl. attól, hogy tudom, hogy anyám vacsorát fog főzni, attól még ő főzi a vacsorát. Az én tudásom nem veszélyezteti az ő szabadságát.

Baruch Spinoza (1632-1677) marránus család
bibliai tanulmányok az amszterdami Tóra és Talmud iskolában 1650 latin, természettudomány és filozófia Van den Enden iskolájában 1652 lencsekészítés 1656 kiátkozzák 1664 Descartes-kommentárok 1670 „egy hitehagyott zsidó és a sátán pokolban kovácsolt szerszáma” 1672 a De Witt testvérek meggyilkolása Fő művei Teológiai-politikai tanulmány (1670) Etika (1675) marránus; mit jelent a kiátkozás – intellektuális függetlenség, a heidelbergi katedra visszautasítása; Descartes-kommentárok és ismertség Konfliktus az ortodox kálvinista egyházzal. A Teológia-politika tanulmány célja olyan légkört kialakítani, amely lehetővé teszi a már készülő Etika megjelentetését. Álnéven, hamis impresszummal, de tudják: ő a szerző. (1) a vallás lényege a szeretet erkölcsi parancsa, a filozófiai gondolkodás ezért nem ássa alá a hitet; következésképp: nem szabad a hit nevében a filozófiai gondolkodást korlátozni – egyáltalában: az államnak szekulárisnak kell lennie, és szólásszabadságra van szükség (2) Az érvelés nagy mértékben az ótestamentum szövegének értelmezésére támaszkodik. Ahhoz, ugyanis, hogy felismerjük mi a vallás lényege, tanulmányoznunk kell a szent szöveget. És ez a második pont, ami felháborodást keltett. Nem pusztán azért, mert vitatja az Ótestamentum egyes részeinek szerzőségét – Mózes halála, hanem mert az Ótestamentumot teljes egészében történeti dokumentumnak tekinti, amelyet szövegkritikai módszerekkel kell értelmeznünk. Az elemzésben nem jut semmilyen szerephez az isteni inspiráció. De Witt testvérek halála után nincs esély az Etika megjelentetésére. A Tanulmányt is betiltják.

Karteziánus vállalkozás
Descartes megtalálta a helyes módszert: világos és elkülönített belátások révén tehetünk szert valódi tudásra. A megértés/ oksági magyarázat annyi, mint a szükségszerű kapcsolat belátása, az a fajta megértés, amelyet a matematikai bizonyítások nyújtanak. Csakhogy Descartes: (1) Nem volt elég ambiciózus: nem jutott el az etikához. Márpedig a filozófia végső célja annak megválaszolása, hogy mi a boldog élet. (2) Nem volt elég következetes. Szigorúbban kell eljárni. Ezért az Etika geometriai módon van bizonyítva: definíciók, axiómák, tételek, kikövetkeztetett tételek (korrolláriumok). (3) Például súlyosan tévedett a szubsztanciával kapcsolatban. Látnunk kell: a vaskemény racionalizmust. A tudás intellektuális belátás. Minden tudás olyan, mint a matematikai tudás. Antik felfogás a filozófiáról. A szubsztanciára vonatkozó tanítással kezdjük. Szintén a descartes-i filozófia nehézségéiből indít, de ezeket teljesen másként oldja fel, mint Leibniz. Descartes-nál a különböző szubsztanciák közötti oksági kapcsolat problematikus – test és lélek. Leibniz reakciója: feladja az okságot. Spinoza reakciója: feladja, hogy több szubsztancia van.

Az egyetlen szubsztancia Isten
Szubsztancia szükségszerűen létezik. Az oksági magyarázat nem nyúlhat a végtelenbe, kell lennie valamilyen végső pontnak, és ez a szubsztancia. A szubsztancia önmaga oka. Isten végtelen sok attribútummal rendelkező szubsztancia. Definíció Isten létezik. Két szubsztanciának nem lehet közös attribútuma. Attribútum = a szubsztancia lényege. Ha két szubsztanciának közös lényege volna, akkor nem kettő volna, hanem egy. Isten az egyetlen szubsztancia. Nagyon leegyszerűsítve. Mindenre adható valamilyen magyarázat. A-ból B-t, B-ből C-t, stb. Ha a sorozatnak nincs vége, nincs valódi magyarázat. Minden a levegőben lóg. Ezért valahol meg kell állni. Még világosabb, ha nem a magyarázat, hanem az okság felől nézzük. Az okok sorozatának valahol el kell kezdődnie. Ez eléggé elterjedt gondolat – Tamás egyik istenérve. A szubsztancia egyszerűen azt jelenti, ami nem szorul további magyarázatra, ami végső ok. Az önmaga oka fogalom voltaképpen megegyezik Descartes szigorúbb szubsztancia fogalmával, ti. az egyetlen szubsztancia Isten. Ez az első feltevés azonban csak azt mondja ki, hogy valamiféle szubsztancia létezik. Hogy Isten ilyen létező szubsztancia, az a második premisszából következik. Ez lényegében az Anzelm-féle ontológiai istenérv változata – a legtökéletesebb lény szükségképpen létezik. Most már csak azt kellene belátni, hogy más szubsztancia nincs. Attribútum = a descartes-i fő attribútum – D szerint a testnél a kiterjedés, a léleknél a gondolkodás. Két szubsztanciának nem lehet közös lényege. Descartes lelkei miatt esetleg aggódhatunk, de nem kell. Minden egyes léleknek külön gondolkodási folyamat a lényege. Mármost, mivel Isten végtelen számú attribútummal rendelkezik, nem hagy helyet más szubsztanciának. Annak is kell, hogy legyen valamilyen attribútuma, de Isten már lefoglalta az összeset.

Isten és természet között nincs különbség
Deus sive natura Isten és természet között nincs különbség Isten az, amiből minden megérthető, aholis a megértés szükségszerű kapcsolatot jelent. Ha adott egy háromszög oldalainak hossza, abból minden tulajdonsága levezethető. A háromszög semmivel sem több, mint mindezen tulajdonságok összessége. A lélek Descartes-nál (és Leibniznél) megszakítatlan gondolkodási folyamat. A lélek és a végtelen számú általa gondolt gondolat között nincs különbség. Az anyag Descartes-nál egyetlen szubsztancia: nem valami több vagy más, mint a mindenkori anyagi testek összessége. Következmények Isten nem személy. Nincs teremtés a szokásos értelemben. Determinizmus. Nincs szabadság a szokásos értelemben. Deus sive natura. Analógiák, hogy megértsük. Isten nem személy. Ellentmond a hétköznapi és a teológiai felfogásnak. Isten megharagszik, megbocsát. Olyan jegyekkel bír, mint mi. Az ő hasonlatosságára teremtettünk – még ha pontos képet nem is tudunk róla alkotni, oly mélyen fölöttünk áll. Spinozánál nem. Isten a múlt és jövőbeli dolgok összessége, a természet. Ebből érthető, hogy miért gondolta Spinoza, hogy a közvéleményt elő kell készíteni: nehogy azonnal betiltsák. Isten nem valamilyen a világon kívüli teremtmény, aki megelőzi a világot. Szükségszerű kapcsolat szabályoz mindent. Ha A-ból szükségszerűen következik B, akkor: ha A, akkor B elkerülhetetlen. Ugyanígy okoskodhatunk A esetében, ami ismét valaminek a szükségszerű folyománya, egészen vissza az első okig. A világegyetemben minden szükségszerű. Nincs szabadság. Nem azt jelenti, hogy nem használhatjuk a szót – csak pontosan kell értenünk. Ami itt megjelenik, az komoly rokonságot mutat azzal a materialista és ateista képpel, amelyet aztán először francia felvilágosodás képviselői fogalmaztak meg, Holbach, Helvetius. Nem véletlen, hogy a legkorábbi holland fordításból kihagyták a naturat – szín ateizmusnak tűnhet. Sokan így is kezelték. Jó ideig, amíg Goethe és német felvilágosodás fel nem fedezi, inkább csak a földalatti ateista irodalomban hivatkozzák. Lehet, hogy a Deus csak a natura takargatására szolgál? Marránus kettős beszéd? Nem hiszem. (1) Spinoza egy elég standard Istenfogalomból indul ki – a végtelenül tökéletes lény, mindennek az oka. Ezt azonban be akarja illeszteni egy szigorúan építkező racionalista filozófiai rendszerbe. Ennek során bizonyos, abszolút fontos vonások elvesznek. (2) Isten intellektuális szeretete – a megismerés legmagasabb szintje, amikor a világot szükségszerű egészként ragadjuk meg. Ebben áll végső soron a boldogság. (Némileg emlékeztet Arisztotelész boldogságról alkotott képére.)

Test és lélek 1. Monizmus Test és lélek nem két szubsztancia, hanem egyazon szubsztancia két attribútuma. Test és lélek között nincs oksági kapcsolat. Oksági kapcsolat, azaz szükségszerű kapcsolat csak egy attribútumon belül létezik. Mentális történéseket más mentális történések, anyagi történéseket más anyagi történések révén érthetünk meg. De mentális történést nem érthetünk meg anyagi történés révén, sem megfordítva. Ellenvetés: de hát mégiscsak különbség van a földrengés és a templom építése között! Az előbbi tisztán anyagi folyamat. Az utóbbi megértéséhez viszont feltételeznünk kell lelki folyamatokat, amelyek irányítják az építő testét. Válasz: az utóbbi esetben nem két egymásra ható folyamatról van szó, hanem egyazon folyamat két leírásáról. „Az ideák rendje és kapcsolata ugyanaz, mint a dolgok rendje és kapcsolata” (II, 7. tétel) Mivel Isten az egyetlen szubsztancia, test és lélek nem az. Az egyetlen szubsztanciának végtelen számú attribútuma van, de mi csak kettőt tudunk elgondolni. A két attribútumhoz két fogalomrendszer társul, amelyek között nincs átjárás. A kiterjedés attribútuma és a gondolkodás attribútuma alatt elgondolt dolgok között nem vagyunk képesek felfogni semmilyen szükségszerű kapcsolatot. Emlékezzünk: az oksági kapcsolat szükségszerű összefüggés. Az anyagi dolgok egymásra hatásában, illetve a lelki folyamatokban látunk szükségszerűséget, a kettő között nem. Spinoza tehát tagadja a test-lélek okságot. Elegánsan elkerüli a karteziánus metafizika egyik nagy problémáját. Ellenvetés: kell lennie oksági kapcsolatnak. Válasz: nem. Egyazon folyamat két oldala.

Test és lélek 2. Lélek Test Lélek Test Le akarom tenni a téglát.
A kezem leteszi. Nem illeszkedik pontosan. Észlelem a pontatlanságot. Helyre akarom tenni. A kezem igazít rajta Felül a szokásos karteziánus kép a templom építésének egy fázisáról. Nyilak az oksági kapcsolatok, és vannak ilyenek test és lélek között: szándékos cselekvés ill. érzékszervi észlelés. Alul a spinozai kép. Ugyanarról két leírás adható, amelyek szisztematikusan megfelelnek egymásnak, de oksági kapcsolatok csak az egyes aspektusokon belül léteznek. Neutrális monizmus: egyvalami van - monizmus, ami se nem test, se nem lélek – neutrális. Lélek Test Le akarom tenni a téglát. Valamilyen agyállapot. Érzékelem a kezem mozgását. A kezem leteszi. Észlelem a pontatlanságot. Nem illeszkedik pontosan. Helyre akarom tenni. Valamilyen agyállapot. Érzékelem a kezem mozgását. A kezem igazít rajta.

Első látásra hobbesiánus,
hobbesi természeti állapot „mindenki aggodalomban él ellenségeskedés, gyűlölet, harag és cselvetés közepett” (230) abszolút hatalom „[A] legfőbb hatalmat nem köti semmiféle törvény, hanem mindenki mindenben neki köteles engedelmeskedni. Mert erre hallgatólagosan vagy kifejezetten kötelezni kellett magukat, amikor ráruházták az önvédekezést szolgáló minden hatalmukat és jogukat.” (233) Első látásra brutális és rendhagyó hobbesiánus. Hobbesiánus (1) hobbesi természeti állapot – mindenki harca mindenki ellen; (2) teljes jogfeladás, korlátozatlan hatalom.

de brutálisabb, „A természetjog […] mindenki számára azt a szabadságot jelenti, hogy önnön erejét saját akarata szerint lényének, vagyis életének megoltalmazására használhatja, következésképp mindent megtehet, amit e cél érdekében saját megítélése és értelme szerint a legelőnyösebbnek tart.” (171) „[M]inden egyes dolognak teljes joga van mindahhoz, amire képes: azaz minden egyesnek joga addig terjed, ameddig meghatározott hatalma.” (228) „A puszta természeti állapotban a félelemből kötött megállapodások is kötelező erejűek. Ha például megállapodom abban, hogy egy ellenségemnek életem megkíméléséért váltságdíjat fizetek, vagy valamilyen szolgálatot teszek, ez kötelez engem.” (179) Két idézetpár. Hobbesnál a természeti állapotban jogom van mindenre, még a másik testére is. Igen ám, de ez csupán a természeti állapot jellegéből fakad. Mindent megtehet önmagam védelmében. A természeti állapotban okom van feltételezni, hogy a másik az életemre tör, ezért megölhetem. Vagyis önmagában jogom korlátozott, nincs jogom például minden ok nélkül ártani, de a korlátozott jog a természeti állapotban szinte mindenre felhatalmaz. Spinozánál nincs olyan megszorítás, hogy életem megoltalmazására tehetek meg mindent. Mindent megtehetek, amit meg tudok tenni. Ha megúszhatom a gyilkosságot, jogom van rá. Hobbesnál a kényszer hatására tett ígéret kötelező. III. természeti törvény: a megállapodásokat meg kell tartani. Lehetnek ugyan olyan körülmények, amelyek érvénytelenítik a szerződést, de ha nincs ilyen körülmény a szerződés kötelez. Spinoza: nem kötelez, de még csak nem is azért, mert kényszer hatására mentem bele. Ha valamit megtehetek, akkor jogom van. Ha megtehetem, hogy nem adom oda, amit megígértem, jogom van nem odaadni. Csak addig kötelez, amíg jól járok vele. „[T]együk fel, hogy egy rabló arra az ígéretre kényszerít engem, hogy neki adom javaimat, amikor akarja. Minthogy mármost, mint kimutattam, természeti jogomat egyedül hatalmam határozza meg, azért, ha azzal a megtévesztéssel szabadulhatok a rablótól, hogy megígérek neki mindent, amit akar, természetei jogomnál fogva ezt meg is szabad tennem, azaz megtévesztő szándékkal megígérhetek neki mindent, amit akar. […] minden szerződésnek csak hasznosságánál fogva van kötelező ereje; ha a hasznosság elesik, a szerződés is felbomlik és érvényét veszti.” (231-2)

és a demokráciát preferálja!?
„Ily módon tehát a természeti jog minden megsértése nélkül társadalom alakulhat, s minden szerződés mindenkor a legnagyobb hűséggel teljesíthető; ti. olyképpen, hogy mindenki egész hatalmát átruházza a társadalomra. Ez ennélfogva egyedüli birtokolója lesz a legfőbb, mindenre kiterjedő természeti jognak, s ennek mindenki, akár szabad elhatározásából, akár a legfőbb büntetéstől való félelmében engedelmességgel tartozik. Az ilyen társadalom jogát demokráciának nevezik. Ezt tehát így lehet meghatározni: emberek általános egyesülése, amelynek a maga összességében legfőbb joga van mindenre, amire képes.” (233) Hobbesnál abszolút hatalommal ruházunk fel egy uralkodót. Spinoza államában a hatalmat a társadalom egésze kapja. A konkrét struktúrát nem vizsgálja – de a lényeg: az alattvalók egyesített hatalma nem megy át egy egyén vagy szűkebb csoport kezébe.

A jog és a hatalom terjedelmének egyezése
Szokásos szóhasználat: bizonyos dolgokat képes vagyok (hatalmamban áll ) megtenni, másokat nem. Amikre képes vagyok, azok közül bizonyos dolgokat szabad megtennem (jogom van megtenni). A hatalom leíró, a jog normatív kategória. „A természet jogán és törvényén nem értek mást, mint minden egyes lény természetének ama szabályait, amelyek felfogásunk szerint természettől fogva meghatározzák azt bizonyos módon való létezésre és működésre. Pl. a halak természettől fogva arra vannak determinálva, hogy ússzanak, s hogy a nagyok felfalják a kisebbeket. Mert bizonyos, hogy a természetnek önmagában tekintve teljes joga van mindahhoz, amit megtehet, azaz a természet joga addig terjed, ameddig a hatalma.” (229) Hobbes és Locke feltételezi, hogy vannak természeti jogok és törvények a szokásos normatív értelemben. Azt vizsgálják, mik a jogszerű hatalom korlátai. Spinoza nem természetjogi gondolkodó. Nála törvény és jog leíró fogalmak. Az előbb idézet tézis a jog és a hatalom terjedelmének egybeeséséről nonszensznek hat. Spinozánál más értelme van a jognak és a törvénynek, teljesen leíró. Törvény nem jogi/normatív értelemben vett törvény, hanem természeti törvény. A jog pedig lehetőség, a deskriptív értelemben, ami a törvények szerint lehetséges. Ezért nem ugyanaz a kérdés foglalkoztatja, mint Locke-ot és Hobbesot. Ott normatív kérdésről van sző: meddig terjed a jogszerű, hatalom. Adottak bizonyos eredendő természeti jogok, és bizonyos természeti törvények, azaz ész által felismerhető előírások arra vonatkozóan, hogy mit kell tennünk azért, hogy megóvjuk magunkat, s békében éljünk a többiekkel. Azt akarják elmagyarázni, hogy ezek alapján milyen a legitim politikai hatalom. A spinozai fogalmakban ez a kérdés fel sem tehető. A vizsgálódása tisztán deskriptív. Kissinger hivatkozás. Akkor mire megy ki a játék?

Spinoza kérdése Az emberi természet törvénye: az ember mindig azt választja, amit nagyobb jónak illetve kisebb rossznak tart. Az emberek ítéletét többnyire szenvedélyeik, nem pedig az ész irányítja. Ennek eredménye az olyan természeti állapot, melyet Hobbes leírt. Ebből csak egy szerződéssel lehet kilépni. A kérdés: „hogyan kell ezt az egyezséget megkötni, hogy érvényes és szilárd legyen” (231) Emlékezzünk vissza: a szerződés addig érvényes, amíg hasznos. Amint haszontalanná válik, akkor – az emberi természet törvényénél fogva – fel fog bomlani. A kérdés tehát: hogyan fest az a szerződés, mely nem bomlik fel, mert az emberek számára megszűnik hasznosnak lenni. (Tényként elfogadva, hogy az emberek gyakran nem az eszükre hallgatnak.) Kiinduló pont: az emberi természet törvénye. Nem ismerjük fel valódi érdekeinket, szemet vetünk mások értékeire, hadiállapot. Azt azért felismerjük, hogy ez rossz – hisz nem vagyunk biztonságban. A kérdés, hogyan léphetünk ki? Ez nem ugyanaz a kérdés, mint Hobbesnál és Locke-nál. Ott egy olyan szerződést keresünk, amelyet racionális elfogadnunk. Adottnak veszik, hogy ha megkötöttük, a szerződés kötelez. Spinozának más felfogása van a kötelezésről. Egy szerződés addig érvényes, amíg betartjuk, s addig tartjuk be, amíg profitálunk belőle. Hogyan lehet olyan szerződést kötni, amit érdemes betartanunk, még ha olykor nem is hallgatunk az eszünkre. Itt a stabilitásról van szó. Abból induljunk ki, hogy mindenki a saját vélt érdeke szerint fog cselekedni, s mindent megtesz, amit képes. Az alattvaló, mindent megtesz, hogy kivonja magát a számára kedvezőtlen törvények hatálya alól, vagy megbuktassa az érdekeit sértő kormányzatot. A hatalom birtokosai is mindent megtesznek, amire hatalmuk van: ha megúszhatják, lopnak, csalnak, hazudnak, kivégeztetik ill. lecsukatják ellenfeleiket. Akkor mi az, ami mindennek ellenére megmaradhat. Már érthető Kissinger hivatkozása.

Miért a demokrácia? 1. „[S]zinte lehetetlen, hogy egy gyülekezet többsége, ha nagy gyülekezetről van szó, valamilyen képtelenségben állapodjék meg” (234) „Erőszakos hatalom, mondja Seneca, még sohasem volt hosszú életű.” (Uo.) 2. „[B]enne az ember nem úgy ruházza át a természeti jogát másra, hogy neki azután ne legyen beleszólása, hanem azt az egész társadalom többségére ruházza, amelynek ő is egy része.” (236)

George Berkeley (1685-1753) 1700 Trinity College, Dublin
1724 Derry főesperese Rhode Island 1734- Cloyne püspöke Fontosabb művei: Tanulmány az emberi megismerés alapelveiről (1710) Hülasz és Philonusz három párbeszéde (1713) Rhode Island, egyetemalapítási kísérlet legfontosabb művek fiatalon

Berkeley filozófiája röviden
Egy ifjú szólt, ó nézz oda, Mily furcsa, hogy nincs ott fa. S ha mégis ott van, Hogyhogy ott van, Ha senki nem néz most oda? VÁLASZ Jó uram, Miért oly furcsa, Én mindenütt jelen vagyok.. S ez az ok, Melyért ott van a fa, Hisz mindig látja, Kiváló tisztelettel az Ön Ura. Két dolog létezik: szellem és idea. A szellem szubsztancia, független létező, oksági ereje van. Az ideák létezése abban áll, hogy észleljük őket. Az anyagi dolgok ideák együttesei, azonban az emberi tudattól függetlenül is léteznek, ti. Isten észleli őket. Az ideák létezése észleltségükben áll. Észlelés, szokás szerint, tág értelemben veendő – elgondolás, akarás, stb. is. A bökkvers: az anyagi dolgok ideák együttesei. Az ideák létezése abban áll, hogy valaki észleli őket. Akkor hogy lehet fa, ha éppen senki nem látja. Válasz: Isten mindig látja.

Berkeley vállalkozása
A cél: leszámolni a szkepticizmussal és a materializmussal Szkepticizmus: a világ, ahogy ténylegesen létezik, különbözik attól, amilyennek ideáink megjelenítik. Materializmus (Berkeley szóhasználatában): létezik anyag. A szkepticizmus a materializmusból fakad: ha a szellemünkben lévő ideánkon kívül létezik anyag is, akkor létezik valami olyasmi, ami különbözik ideáinktól. A megoldás: küszöböljük ki az anyagot, s akkor nem marad semmi, ami ideáinktól különbözne. Így egy füst alatt a szkepticizmustól is megszabadulunk. Szkepticizmus: amikről közvetlenül tudunk. Gond: a szakadék. Megoldás a túlpart eltűntetése. Forrás Berkeley szerint: materializmus – rendhagyó szóhasználat. Erre utalnak a Hülasz és Philonusz nevek.

Locke materializmusa Berkeley szerint
1. A minőségek nem állhatnak fenn önmagukban, szükségük van valamilyen hordozóra – ez az „általában vett szubsztancia” avagy „szubsztrátum”. Erről a szubsztrátumról nincs más ideánk azon kívül, hogy a minőségek hordozója. 2. Az elsődleges minőségek (= mechanikai tulajdonságok) ideái hasonmások, a másodlagos minőségek ideái nem. Berkeley 1. Ez a bizonyos szubsztrátum lenne az anyag. 2. Az elsődleges minőségek ideái tényleges anyagi tulajdonságoknak felelnek meg, míg a másodlagos minőségek ideái pusztán ideák. A materializmust Locke-ban véli felfedezni, jelesül két doktrínában. 1. Szubsztancia – nem igen beszéltem róla: kell valami a dolgokat megkülönbözteti az összetett tulajdonságoktól, ill. a szubsztanciákat a moduszoktól. A szubsztanciákban ott van az általános szubsztancia vagy szubsztrátum. Ezzel kapcsolatban Locke zavarba ejtő dolgokat mond. Nem tudunk róla semmit, csak azt, hogy a tulajdonságok hordozója – gyerekek, indiai filozófus. De kétségkívül elismeri. Ezt azonosítja Berkeley az anyaggal (ti. a testek esetében – a szellemnél is van szubsztancia, azzal nincs baja.) Lehetséges olvasat. 2. Elsődleges másodlagos megkülönböztetés. Abban Berkeley-nak igaza van, hogy ez előfeltételezi az anyag létezését – hisz az elsődleges minőségek a testek elválaszthatatlan minőségei. De abban nincs igaza, ahogy a különbség az, hogy az elsődleges minőségek valódi minőségek, ti. ott vannak a dolgokban, míg a másodlagos minőségek nem, hogy a másodlagos minőségek ideáinak nem felel meg semmilyen valóságos minőségek. Igenis megfelel: az elsődleges minőségek valamilyen kombinációja, amely megalapoz egy diszpozíciót az idea felkeltésére. Mivel elvéti a distinkciót, félreérti Locke érvelését is.

A materializmus bírálata
Re: 1 Az anyagi szubsztancia ideája absztrakt idea. Az anyagi szubsztanciáról nincs semmilyen határozott ideánk – ahogy Locke maga is elismeri. Re: 2 „Szeretném azonban, ha mindenki utánagondolna és próbát tenne, képes-e gondolati absztrakcióval felfogni egy test mozgását és kiterjedését a többi érzéki minőség nélkül.” (10.) „Azt mondják például, hogy a meleg és hideg csupán az elme módosulásai, nem pedig olyan reális létezők lenyomatai, amelyek a testi szubsztanciában vannak jelen, és kiváltják ezeket az érzeteket, mivel ugyanazt a testet, amely az egyik kéz számára hidegnek tűnik, a másik melegnek találja. Mármost miért ne érvelhetnénk ugyanilyen jól amellett, hogy az alak és a kiterjedés sem az anyagban rejlő minőségek lenyomatai vagy képmásai, mivel különbözőknek tűnnek ugyanannak a szemnek a számára, ha különböző helyzetekben van, vagy azonos helyzetben lévő szemek számára, ha különböző a szerkezetük – nem lehetnek tehát semmi olyannak a képei, ami az elmén kívül helyezkedik el és határozódik meg? (14.) Az anyagi szubsztancia elleni egyik érv azon alapul, hogy az anyagi szubsztancia ideája absztrakt idea: elvonatkoztatással hozzuk létre, a testeket gondolatban megfosztjuk a minőségektől, s ami visszamarad, az lenne az anyag. Márpedig absztrakcióval Berkeley szerint nem alkothatunk ideákat. Az érvelést már Locke-nál láttuk. Pontosan azért tartja Berkeley fontosnak az absztrakt ideák bírálatát, hogy ennek révén leszámolhasson a materializmussal. (Ez a Bevezetésben van – itt végig az 1. részből idézek) Másodszor: nincs róla ideánk, nem tudjuk, miről beszélünk. Ki vele. Az elsődleges-másodlagos megkülönböztetés bírálatánál is hivatkozik az elvonatkoztatásra. Ahogy ő érti, az elsődleges minőségek valóban léteznek, a másodlagosak nem. Ez csak akkor lehetséges, ha az elsődleges létezhet másodlagos nélkül. Ez a feltevés alapul absztrakción. Elgondolunk egy mozgó testet – akkor egyszerre van jelen a kiterjedés és mozgás (elsődleges) és a szín (másodlagos). A distinkcióhoz úgy jutunk el, ha jogtalanul absztrahálunk a másodiktól – pedig mozgást szín nélkül nem tudunk elképzelni. Úgy véli, a distinkciót Locke a perceptuális relativitással magyarázza meg. A hideg és meleg kizárja egymást, ergo nem lehetnek egyszerre a testben. Hogy hideget vagy meleget észlelünk, az észlelés körülményeitől függ. Ami ilyen módon körülményfüggő, az nem reális. Ez pedig az elsődleges minőségekre is áll, kicsi-nagy (atka lába).

Esse est percipi 1. Ideák és szellemek.
Az ideák esetében létezni annyi, mint észleltnek lenni. [Thomas Reid ellenvetése Berkeley kettős mércét alkalmaz. A szellemről sincs ideánk, hiszen a szellem aktív, míg az idea passzív. Amit észlelünk, az idea, a szellem nem idea, tehát nem észleljük..] De nemcsak az ideák esetében, hanem az úgynevezett testek esetében is! 1. „Erről […] tudást szerezhet bárki, aki fontolóra veszi, mit is értünk a létezés kifejezésen, amikor érzékelhető dolgokra alkalmazzuk. Azt mondom, az asztal, amelyek írok, létezik; azaz látom és tapintom, és ha kimennék a dolgozószobámból, azt kellene mondanom, létezett, értve ezen, hogy ha a dolgozószobában lennék észlelhetném, vagy hogy valamely más szellem éppen észleli.” (3) A pozitív kép. Szellemek, mint mi, oksági erejük van. Ideák, melyek passzívak. Esse est percipi az ideákra plauzibilis. Ha éppen nem gondolom el vagy nem észlelem a pirosat, vagy éppen a miniszterelnököt, nincs ideám róla. OK. Kitérő Reid: ahogy Berkeley elveti az anyagot, a szellemet is el kell vetnie. Hisz a szellem különbözik az ideáktól, ennélfogva nem észleljük. Ebben ugyanolyan, mint az anyag, s ezért ugyanarra a sorsra kell jutnia. (Igaz: Berkeley azt mondja, hogy a szellemről fogalmam van, nem ideám. De mi is a fogalom. És ne mondhatnánk el ugyanezt az anyagról?) Az ideák esetében az esse est percipi elfogadható. De ezt kiterjeszti a testekre: a testek létezése is abban áll, hogy észleljük őket. Közben úgy gondolja, hogy ezzel a józan ész álláspontját képviseli. Ahogy látja: kiszórja azt, amivel a tévelygő filozófusok a józan ész felfogását megfejelik. Első érv a létezik szó jelentéséből. Nem meggyőző. A létezés bizonyítéka nem azonos magával a létezéssel. De bizonyíték csak észlelésből származhat. Ezért nem tudunk másféle bizonyítékot adni. Ezek a bizonyítékok + bizonyos feltevések – az asztal nem olyan dolog, amely feltűnik és eltűnik, attól függően, hogy van-e a közelben adnak alapot arra a következtetésre, hogy az asztal akkor is létezik, amikor nem látjuk. (Innen jön részben a verifikacionizmus.) Berkeleyt is zavarja, ha az asztal nem lenne időtálló, hanem hol létezne, hol meg nem. Ezért jön majd Isten, aki folyamatos észlelésével biztosítja fennmaradását.

Esse est percipi 2. 2. „Valóban, furcsa módon elterjedt vélemény az emberek között, hogy a házak, hegyek, folyók, egyszóval az érzékelhető objektumok valamiféle természetes vagy reális léttel bírnak, amely különbözik attól, hogy az elmében észleletként léteznek. De bármilyen biztonsággal hagyja is jóvá a világ ezt az elvet, ha valaki a lelke mélyén kétségbe vonná, ha nem tévedek, észrevehetné, hogy nyilvánvaló ellentmondást foglal magába. Mert mi mások az említett objektumok, mint az érzékeinkkel észlelt dolgok, és mi mást észlelünk a saját ideáinkon vagy érzeteinken kívül; és vajon nem teljesen elfogadhatatlan-e, hogy ezek bármelyike vagy valamely kombinációjuk észrevétlenül létezzék?” (4.) A testeket észleljük. Amit észlelünk ideák. Ergo, a testek ideák. Válasz: az észlelés két értelme. Gondoljunk bele: ott vagyok a stadionban, és látom, hogy a Diósgyőr gólt lő, ill. otthon ülök a tévé előtt és a tévében látom. Az első esetben közvetlenül észlelem magát a gólt, a második esetben közvetlenül a tévé képernyőjét észlelem, s a gólt közvetve. Ugyanígy testek és ideák esetében. Az ideákat közvetlenül, a testet közvetve. Mivel a két premisszában az észlelés más-más értelemben szerepel, az érv ekvivokál.

Esse est percipi 3. 3. „Ámde – mondják Önök – bizonyára mi sem könnyebb, mint fákat elképzelni például a parkban, vagy könyveket egy dolgozószobában, noha senki nincs ott , aki észlelné őket. Erre azt felelem, hogy ezt valóban megtehetik minden nehézség nélkül; de esedezem; mi más ez, mint hogy elméjükben bizonyos ideákat alkotnak, amelyeket könyveknek és fáknak neveznek, közben pedig mellőzik egy olyan személy ideájának megalkotását, aki észlelheti ezeket a tárgyakat? De vajon Önök nem észlelik vagy gondolják-e őket mindvégig? Ez az eset tehát nem felel meg a célnak, s csak azt tanúsítja, hogy Önök képesek elméjükben ideákat kialakítani vagy elképzelni, azt azonban nem, hogy lehetségesnek képzelhetnél gondolkodásuk tárgyainak elmén kívüli létezését. Ehhez úgy kell felfogni és elgondolni őket, mintha felfogás és elgondolás nélkül léteznének – ami nyilvánvaló ellentmondás.” (23.) El tudom képzelni, hogy létezik valami, amit nem tudok elképzelni. – Ez ellentmondás? Berkeley mesterérve – itt és a párbeszédekben is úgy vezeti be, hogy ha ezt megcáfolják, feladja az álláspontját. A nem észlelt létező fogalma ellentmondásos – mert a puszta elgondolás is észlelés. Nehéz megmondani, hogy mi a baj. Csak utalás. Hasonló a szerkezet. Vagy: nyelv nélkül nem tudok leírni egyetlen dolgot sem. Ebből nem következik, hogy nyelv nélkül nem lennének dolgok. A nyelvben le tudom írni, hogy vannak dolgok, de nyelv nem létezik – szintén nem ellentmondás.

Ha nincsen anyag, mi hozza létre az ideákat?
Részben mi magunk, képzelőerőnk révén. De: „Bárnily hatalmam is legyen azonban gondolataim felett, úgy találom, hogy az érzékeimmel éppen észlelt ideák nem függenek ugyanilyen módon az én akaratomtól.” (29.) „Az érzéki ideák erősebbek, élénkebbek és világosabbak, mint a képzelet ideái; azonfelül állandóak, rend és összetartás jellemzi őket, s nem véletlenszerűen idéződnek fel, mint azok, amelyek az emberi akarat hatásárára jönnek létre, hanem szabályos láncolatban vagy sorban, amelynek bámulatra méltó összefüggése kielégítően tanúskodik Szerzője bölcsességéről és jóindulatáról.” (30.) Vagyis: érzéki ideáink rendje (= a természeti törvények) bizonyítják Isten létezését. Azt szoktuk gondolni, hogy ideáinkat a környezetünkben lévő anyagi dolgok okozzák. De nincs anyag. Akkor honnan vannak ideáink? Bizonyos ideákat mi magunk alkotunk meg – Descartes fiktív ideái, űrtaxi. De nem ez a probléma, hanem az aktuálisan észlelt ideák: ezek nem múlnak akaratunkon, és valamilyen tőlem független rendnek engedelmeskednek. Ezeket tehát nem én hozom létre. A megoldást éppen a rend szolgáltatja – tökéletesen működik. Éppen ezeket írják le a természeti törvények. Jó, hogy ilyen törvények vannak. Ezek révén tudjuk életünket irányítani. Ha erre a rendre reflektálunk, akkor egy olyan alkotóra kell gondolnunk, aki jóakaratú és végtelenül bölcs. Tehát Istentől származnak. Egy füst alatt istenérv.

Ellenvetések és válaszok
1. Megszűnik a különbség valóság és illúzió között, minden illúzió lesz. Valóságos = illeszkedik az ideák rendjébe (a természeti törvények szerint viselkedik). A testek ebben az értelemben valóságosak. Csak az anyagi szubsztancia létét tagadja. 2. A valóságos tűz más, mint a tűz ideája. A valóságos fájdalom is más, mint a fájdalom ideája. De attól a valóságos fájdalom is idea. 3. A térbeli távolság értelmezhetetlenné válik. A vizuális ideák afféle korai figyelmeztető rendszer szerepét játsszák.. Előkészítenek arra, hogy milyen taktilis ideák felbukkanására számíthatunk. Válasz ellenvetésekre. Igazi tour de force. Csak az első három. Egy: illúzió, ami kilóg a rendből – pl. hirtelen eltűnő tárgy. Saját illúzióm: kutya, fa. Kettő: kétféle idea. Más az érzékelt rendben feltűnő, és a más a pusztán elgondolt. Három: tkp. ez a forrás, a Molyneux-kérdés: a frissen látó, aki eddig taktilisan meg tudta különböztetni a gömböt és a kockát, vizuális úton el tudná-e dönteni, melyik . Berkeley korai válasza: azért nem, mert nincs közös tárgy. A teret taktilisen érzékeljük, az állítólagos térlátás vizuális ideákon alapuló ítélet. Itt: életünk szempontjából a taktilis számot. A látott oroszlán még nem árt, csak amelyik érintkezünk velünk. A látott étel nem táplál, csak amelyik érintkezik velünk. A vizuális ideák szerepe az, hogy ezekből meg az ideák ismert rendjéből kikövetkeztessük, miféle taktilis idea várható. A rend persze Isten jóságának bizonyítéka.

David Hume (1711-1776) jogi tanulmányok az edinburgh-i egyetemen
Franciaország 1744 és 1751 sikertelen kísérlet pályázat egyetemi katedrára az edinburghi jogi könyvtár igazgatója követségi titkár Párizsban Fő művei Értekezés az emberi természetről ( ) Tanulmány az emberi értelemről (1758) Tanulmány az erkölcs alapelveiről (1751) Az egyik első szerző, aki alapvetően írásaiból él – esszék, Anglia története. A kortársak nem is annyira a filozófust látják benne. Ünnepelt szerző. Párizsban: D’Alembert, Holbach, Helvetius, Diderot. Le bon David. Nem érzékelik a filozófiai különbséget. A francia felvilágosodás ész kultusza. Hume szerint túl nagyra tartjuk az észt. Szkeptikusként szokták számon tartani, de látnunk kell: a szkepszise nem a tudás, hanem az ész ellen irányul. A szkeptikus szerint, ha eszünk nem nyújt tudást, akkor nem tehetünk szert tudásra. Hume ellenben: tudásunk van, csak éppen nem az észen alapul. Naturalista kép az emberről: működnek bennünk bizonyos pszichológiai mechanizmusok, amelyek hiteket eredményeznek – így vagyunk megépítve. De ezeknek nincs köze az észhez: meggyőződéseink többsége racionálisan megalapozatlan. Amiből nem az következik, hogy tudás igényeink jogtalanok, hanem hogy az észnek kisebb szerepe van, mint feltételezni szoktuk. A szkepszis korrekciós szerepe. Nem megalapozni akarja a szkepszist – ez is csak racionális argumentáción alapul, s annak kevés hatása van hiteinkre. Hume mindig maga mögött hagyja a szkepticizmust, amint kilép dolgozószobájából. Egyetemi állásra tett kísérletek kudarca: ateizmus gyanúja. A lélek halhatatlansága, öngyilkosság. Boswell látogatása halála előtt.

Benyomások és ideák Minden, ami az elmében van észlelet.
Az „erőteljesek és eleven” észleletek a benyomások, a „halvány” észleletek az ideák. E megkülönböztetés megfelel az érzékszervi (vagy belső) érzékelésből származó észleletek és a fogalmak közti szokásos megkülönböztetésnek. Akkor miért nem úgy állítja fel Hume a megkülönböztetést, hogy a benyomásokat a külső tárgyak okozzák? Mert nem feltételezhetjük, hogy léteznek „külső” tárgyak. A tudományos módszer a tapasztalatra támaszkodik, és amit tapasztalatunk, azok észleletek. Hume nem állítja, hogy nincsenek külső tárgyak – talán vannak –, de filozófiai rendszerében ezeket figyelmen kívül hagyja. Pl. amikor „tényekről” beszél, ezeken benyomásokat ért. Hume célja a tapasztalati módszer alkalmazása, az Értekezés alcíme. Ugyanazt a módszer alkalmazni az emberre, mint Newton a természetre. Induljunk ki a tapasztalatból. Benyomás, észlelet, megkülönböztetés.

Empirizmus Fogalom-empirizmus: minden fogalmunk érzékszervi benyomások alapján jön létre. „Első megjelenésükkor egyszerű ideáink kivétel nélkül olyan benyomásokból származnak, amelyek megfelelnek az ideáknak, és amelyeket az ideák pontosan visszaadnak” (É 26.) Egyszerű ideák – aranyhegy Recept az ideák tartalmának tisztázására (= fogalmaink elemzésére): keressük meg, milyen egyszerű ideákból jönnek létre. Emlékszünk a locke-i empirizmusra: nem a tudás jön a tapasztalatból, hanem az ideák. Ezt az empirizmus fogalom-empirizmusnak lehet nevezni, szemben a tudás-empirizmussal, mely szerint fogalmaink ítéletekben/állításokban való összekapcsolása jön a tapasztalatból. Hume fogalom-empirista. Az elv. É = Értekezés, T = Tanulmány Miért az egyszerűek?

Az észleletek rendje és az asszociáció
A benyomások ismeretlen okból jönnek létre elménkben. Az ideák egymásutánjai (a gondolatmenetek) azonban értelmezhető rendet követnek. E rend részben az emlékezetből fakad: az emlékezet által felidézett ideák élénkebbek, rendjük kötött. Részben pedig a képzelőerőből. A képzelőerő az asszociáció szabályainak megfelelően hívja elő az ideákat. Az ideák három módon társíthatók egymással: hasonlóság (pl. festményről a modellre), térbeli és időbeli érintkezés (pl. előszobáról a nappalira), ok és okozat kapcsolata alapján (pl. sebről a fájdalomra). Miután, jó tudós módjára, feltártuk mi van az elmében, a következő kérdés, hogy ezek miféle törvényeknek engedelmeskednek. Az észleletek rendjében miféle szabályok érvényesülnek? Benyomások – nincs: ásító hallgató, viszkető talp Ideák – emlékezet: ne akadjunk fent azon, hogy az ideák is lehetnek élénkebbek vagy kevésbé élénkek – Hume feltételezi, hogy azért éles határ van ideák és benyomások között. Képzelőerő – rendszerint kevésbé élénk, szabadabb rend. De van rend – gondolatmenetek. Asszociáció: ideák társítása. Ezt tekinti az absztraktban legfontosabb gondolatának. Ez a newtoni gravitáció megfelelője. Nem merev, mechanikus szabály: „gyengéd késztetés”.

A hit 1. Az állítások sajátos összetett ideák. Miben különböznek azok az állítások, amelyekben hiszünk, azoktól, amelyekben nem hiszünk? A különbség nem állhat maguknak az ideáknak a tartalmában – hiszen akkor lehetetlen volna, hogy valaki hisz valamit, amit másvalaki tagad. Egyszerű eset: azok az állítások, amelyeknek tagadása ellentmondás. (Hume ezeket szükségszerű igazságoknak nevezi.) Ilyenkor rákényszerülünk, hogy az ideákat az adott kombinációban képzeljük el. Ilyenkor: azt hisszük, amit el tudunk gondolni. A nem szükségszerű állítások – „a tényekre vonatkozó állítások” – esetében a hit az ideakombináció élénksége. Az emlékezetből származó állítások eleve élénkek. Amit állításnak nevezünk azok sajátos összetett idea. (Ez súlyos tévedés, de mindegy.) Nyilván más dolog elgondolni egy állítást, mint hinni. El tudom gondolni, hogy Demeter Tamásnak nincs szemüvege, de ezt nem hiszem. Mi különbözteti meg a hitet a puszta elgondolástól? Nem maga az állítás. Egyszerű eset: csak az állítást tudjuk elgondolni, tagadását nem. Nőtlen agglegény. Ilyenkor a hit egyszerűen azt jelenti, hogy csak az illető állítást tudom elgondolni, tagadását nem. Ide tartozik a matematika. A szükségszerű állításokkal szembe vannak állítva a tényekkel kapcsolatos kijelentések. Itt az élénkség különbözteti meg. Másként gondoljuk el azt, amit hiszünk, és azt, amit nem hiszünk. A hit élénk idea. Emlékezeti hitek – eleve élénkek.

A hit 2. (T 5.2.) A nem emlékezetből származó állításoknál az élénkség valamilyen az állítással asszociált benyomásból fakad. Az aktuális érzékelésből származó hit esete: 1. állítás: Demeter Tamás szemüveges. 2. állítás: Demeter Tamás nem szemüveges Benyomásom van a szemüveges Demeter Tamásról, ezért az 1. állítás lesz eleven. De hogyan hihetünk olyan dolgokat, amelyekre nem emlékszünk, és amelyeket nem látunk? Az ok-okozati asszociáció révén. Látom a fahasábot a tűzben. Hiszem, hogy meg fog gyulladni. Miért? Oksági kapcsolat révén. A tűzben lévő fahasáb és az égő fahasáb között oksági kapcsolat van. Jelenlegi benyomásom – fahasáb a tűzben – oksági asszociáció útján felélénkíti az égő fahasáb ideáját. Ha nem emlékezetről van szó, akkor kell valami, ami élénké teszi az ideát. Mi más lenne ez, mint valamilyen benyomás – hiszen a benyomások élénkek. Az élénkítés mechanizmus pedig az asszociáció. Az aktuális érzékelés esete. A benyomást, hasonlóság révén, asszociálom az egyik állítással, így az részesül az élénkségben. Hogyan megyünk túl az emlékezeten és az aktuális tapasztalaton? Pl. ott a fahasáb a tűzben, de még nem kapott lángra. Én mégis hiszem, hogy lángra fog kapni. A hit túlmegy aktuális benyomásaimon. Hogyan hihetem? Oksági kapcsolat révén. Ugye ez is az asszociáció egy fajtája. A tűzben lévő fahasáb ok-okozati kapcsolatban az égő fahasábbal, az egyikből asszociálhatunk a másikra. A tűzben lévő fáról oksági kapcsolat révén asszociálok az égő fára, és a tűzben lévő fára vonatkozó benyomástól az előbbi idea élénkséget kap. (Kérdés: minden hitünk mögött ott rejlik egy aktuális benyomás?)

Hume a tudásról (T 4.1.) Ideák kapcsolatára (szükségszerű igazságokra) vonatkozó tudás Tagadása önellentmondás. Intuícióból és bizonyításból származik Tényekre (kontingens igazságokra) vonatkozó tudás Tagadása nem ellentmondás. Forrásai: emlékezet érzékelés oksági következtetés Ami nem származtatható sem a priori logikai következtetésekből, sem a tapasztalatból, az értelmetlen halandzsa. Vélt tudásunk jó része ilyen: „Ha ezzel az elvi meggyőződéssel végigpillantanánk a könyvtárunkon, micsoda selejtezést kellene végrehajtanunk. Ha kézbe veszünk bármilyen kötetet, például egy iskolás metafizikai művet, csak azt kell kérdeznünk: tartalmaz-e valamilyen mennyiségre vagy számra vonatkozó elvont okfejtést? Nem tartalmaz. S tartalmaz-e valamilyenre tényre vagy létre vonatkozó tapasztalati okoskodást? Azt sem tartalmaz. Akkor tűzbe vele, mert ez esetben csak szofisztika és áltatás lehet.” (T, 256) Amikor a hit különböző forrásait elemeztük, tkp. áttekintettük Hume egész ismeretelméletét. Tudásunknak kétféle tárgya van, és a kétféle ismeret két különböző forrásból származik. Ami nem ilyen halandzsa. A Tanulmány befejező sorai. Innen egyenes út vezet a logikai pozitivistákhoz. Nagyon masszív kritika. Mai könyvtáraink is áldozatul esnének. A legtöbb szakirány anyagából kevés maradna. Filozófia. Etika szintén nem tudás. Esztétika, műelemzés. Vallástudomány – történeti tények OK, de pl. teológiának annyi. Kommunikáció – pl. Watzlawick, a kommunikációelmélet nemrégiben meghalt egyik klasszikusa szerint: Nem lehet nem kommunikálni – minden viselkedés kommunikatív.

Az oksági következtetés alapja (T 4.1-2., 5.1.)
1. kérdés: min alapul az oksági következtés? Nem az észen, hiszen ellentmondás nélkül el tudom gondolni, hogy az okot éppen a szokásos okozat ellenkezője kövesse. Ennélfogva: a tapasztalaton. 2. kérdés: és ha adott a releváns tapasztalat, megalapozható-e az ész révén az oksági következtetés? (Ha számtalanszor tanúja voltam a tűzbe vetett fahasáb meggyulladásának, s most a tűzbe vetek egy fahasábot, megalapozható-e az ész révén, hogy lángra fog kapni?) Nem. Változatlanul el tudom képzelni az ellenkezőjét. És ha a természet uniformitására hivatkozom – ti. hogy hasonló okokat mindig hasonló okozatok követnek? Akkor sem. El tudom képzelni, hogy a természet rendje megváltozik. Az uniformitási elv maga is csak oksági következtetéssel alapozható meg, ezért körben forgunk. Hume válasza: a szokáson. Az ismételt tapasztalás kialakít bennünk egy automatizmust. Az oksági következtetés kiemelkedően fontos. Csak ennek révén tudhatunk léphetünk túl azon, amit látunk ill. láttunk. Min alapul? (A hit kapcsán elmondottakból már sejthető a válasz.) Gyakori álláspont: az észen. Nem: az ész csak szükségszerű igazságokat tár fel, amelyeknek a tagadása ellentmondás. Az oksági kapcsolat nem ilyen. El tudom képzelni, hogy a tűzbe vetett fahasáb ne gyulladjon meg. Marad a tapasztalat. De a tapasztalat mindig a múltra vonatkozik, az oksági következtetés révén viszont előre láthatom a jövőt. A múlt nem tartalmazza a jövőt. Ergo a tapasztalat nem elég. Kell még valami. Mi ez, az ész? Nem – még akkor sem, ha hivatkozom a természet uniformitására. Akkor hogyan? A megszokás kialakította automatizmus révén. Nem mert okosak vagyunk, hanem mert rögzült belénk egy következtetési mód. Racionális alap voltaképpen nincs. Ez egyszer és mindenkorra véget vet annak a descartes-i, spinozai elképzelésnek, hogy a világ rendje, a természeti folyamatok, olyan jellegű a priori belátásokkal feltárhatók lennének, amilyeneket a matematikában használunk. Kivégzi a racionalista ismeretelméletet. Következik-e belőle, hogy nincs jogunk okságilag következtetni. Hume szerint nem: akárhogyan is, mindenképpen következtetünk okságilag. Az automatizmus működik. Meg – gondoljunk bele: a deduktív következtetések megalapozása deduktív következtetések révén ugyanúgy körben forog, mint az induktív következtetések megalapozása. (Karl Popper gondolja másként. Szerint az indukció megalapozatlan, és nem is kell.)

Mi az oksági kapcsolat? 1. (É I.3.14.)
Mit jelent az, hogy A B-t okozza? = (1) milyen egyszerű ideák alkotják az okság ideáját + (2) ezek milyen benyomásokból származnak. (1) az okság ideájának összetevői téridőbeli érintkezés – A és B térben és időben szomszédos időbeli elsőség – A megelőzi B-t szükségszerű kapcsolat – A után B-nek kell lennie (2) Milyen benyomás felel meg a szükségszerű kapcsolatnak? Érzékeim nem szolgáltatnak ilyen benyomást. Egy dolog az oksági következtetés. Mit jelent maga az oksági kapcsolat? Mit értünk azon, hogy egyik dolog a másikat okozza? Hume követi az empirista receptet. Keressük meg azt a benyomást, ahonnan az okság ideája származik. Összetett ideáról van szó, ezért nem magának az ideának felel meg benyomás, hanem az összetett ideát alkotó egyszerű ideáknak. (Vö. aranyhegy.) Első lépés: a komponensek. Az időbeli elsőség és az állandó együttjárás nem elég (megágyazok és elalszom, fizetek az étteremben és távozom). A hiányzó komponens a szükségszerű kapcsolat. Az első kikényszeríti, maga után vonja, előidézi a másodikat. Második lépés: honnan származnak a komponens ideák. A téridőbeli érintkezés és az időbeli elsőség nem probléma: vannak ilyen benyomásaink. Ami kérdés, a szükségszerű kapcsolat. Külső érzék – biliárdgolyók. A két esemény között nem tapasztalok semmilyen kapcsolatot. Egyesek: a belső érzék. Ami a modellt szolgáltatja, akarati aktus és testmozgás kapcsolata. Fel akarom emelni a kezemet, és a kezem felemelkedik. De Hume szerint itt is két független esemény van, semmi kapcsolatot nem érzékelek. Egy nagyon fontos és vitathatatlan meglátáson alapul. Natúr tényekből nem következik szükségszerűség. Aktuális világ, lehetséges világok. A tapasztalatunk a tényleges világból származik. A szükségszerűség ezen túlmegy: nem csak ténylegesen történik így, az összes lehetséges helyzetben (vagy azok egy széles körében) így történne.

Mi az oksági kapcsolat? 2. (É I.3.14.)
Hume válasza: „A gyakori ismétlés nyomán ugyanis észreveszem: olyan megszokás alakult ki bennem, mely arra készteti szellememet, hogy az egyik tárgy felmerülésekor megjelenítse maga előtt ama tárgy szokásos kísérőjének a képét is, és hogy ez utóbbit, az első tárggyal való kapcsolata folytán, élesebb fényben jelenítse meg. Tehát ebből a benyomásból vagy késztetésből merítjük a szükségszerűség ideáját.” (220) A szükségszerűség ideáját nem a dolgokból, hanem magunkból merítjük. Amikor a dolgok között szükségszerű kapcsolatot feltételezünk, saját gondolkodási habitusainkat vetítjük ki a dolgokra. Azt mondani, hogy a dolgok között szükségszerű kapcsolat van, nem is hamis, hanem értelmetlen – erről semmiféle ideánk nincs. Emlékszünk az oksági következtetésre. Az A-B kapcsolat annyit ismétlődik, hogy kialakít bennünk egy szokást, s ennek révén A benyomás B ideáját asszociálja, s benyomás révén felélénkíti azt, ezért hisszük B-t. Ez a kulcs. A megszokás kialakít bennem egy habitust: A ideájáról továbblépek B-ére. A B-t asszociálja. A arra késztet, hogy B-re gondoljak. Erről a késztetésről van benyomásom. Ebből származik a szükségszerűség ideája. Úgy szoktuk gondolni, hogy az oksági kapcsolatok, melyek szükségszerű kapcsolatok, objektívek. Függetlenek attól, hogy mit gondolunk. Hume szerint az okság ideájának forrása nem valamilyen objektív szükségszerűség, hanem saját gondolkodásunk. Miként a paranoiás, aki saját elképzeléseit kivetítve lát mindenkit ellenségnek. Ezzel ébreszti fel Kantot „dogmatikus szendergéséből”. Hume igazából nem azt mondja, hogy nincs objektív szükségszerű kapcsolat. Hogy ilyesmit mondhasson, ahhoz ideával kellene rendelkezni az objektív szükségszerűségről. De ilyen ideánk nincs. Objektív szükségszerű kapcsolatról beszélni ezért értelmesen nem is lehet. Vigyázat: az, hogy az oksági kapcsolat a szubjektum szokás formálta asszociációinak kivetítése, nem azt jelenti, hogy az oksági kapcsolat szubjektív abban az értelemben, hogy kinek-kinek a tetszésén múlna. Ugyanúgy működünk – hasonló tapasztalatok révén hasonló asszociációk alapulnak ki bennünk. Legfeljebb a közhely: aki kevesebbet látott, kevésbé ismeri fel az oksági kapcsolatokat.

A testek folytonos és külön létezése
Feltételezzük: a testek időben folytonosak és függetlenek az elmétől. Ez a hit nem származhat az érzékekből, ti. a testeket nem érzékeljük ilyennek. Nem származhat az észből sem, hisz a filozófiailag iskolázatlanok is így hiszik. A képzelőerőből származik. 1. hiba: összekeverjük a kettőt, és a másodikat is azonosságnak véljük. Ugyanakkor tudjuk, hogy nem lehet azonos. 2. hiba: az ellentmondás feloldására a képzelet kitölti a hiátust: van egy tőlünk független, időben azonos tárgy. Lehet, hogy van ilyen – de a hitnek nincs racionális alapja. idő észlelem a táblát egy időben azonos észlelet két hasonló észlelet Folytonosság (= időbeli azonosság) és függetlenség kölcsönösen feltételezik egymást: észleleteink megszakítottak, ha van valami folytonos, az független tőle, és megfordítva: ha valami független, miért ne volna folytonos, miért lenne észleleteinkhez hasonlóan megszakított. Érzékekből nem: ti. észleleteink megszakítottak, és nem függetlenek elménktől. Észből nem – gondoljunk pl. Descartes érvére a külvilág létéről. Képzelőerő. Kétféle eset. Ugyanolyannak a hat: cseppet nem lepődünk meg: ezért az 1. hiba. De sok esetben nem is hasonlóság vezet az azonosságra, hanem oksági kapcsolat. ½ 6, kapucsengő, gyerekhangok az ajtónál, ajtónyílás stb. Megint nem lepődöm meg: mintha csak végig láttam volna őket a kód beütésétől a megérkezésig. Megint csak az erősen kapcsolódó észleleteket összekeverem egyetlen azonos észlelettel. De persze tudom, hogy nem egyetlen azonos észleletről van szó. Azonos észlelet vs. különböző észlelet. Megoldás: az észlelet a különböző, a test azonos. Vagyis az történik, hogy képzelőerő kitölti az észlelésben lévő hiátusokat. A folyamatos létezés fikció. Akár igaz is lehet, de racionálisan megalapozatlan. Eltérés Berkeley-tól: ott van egy folyamatosan észlelő Isten. Kivesszük, a dolog darabjaira hullik. Filtört sztereotípia. Empirizmus és szubsztancia, Locke kiüresíti, Berkeley megtagadja a testi szubsztanciát, és Hume betetőzi: a lelkit is.

A személy (én) azonossága (É I.4.6.)
Ugyanez áll az énre. Az, hogy az én időben azonos szubsztancia volna szintén tévedés. Az én ideája egy egyszerű, időben állandó dolog ideája. Minden idea valamilyen benyomás másolata. Az én ideája egy egyszerű, időben állandó benyomás másolata. Egyszerű és időben állandó benyomásom nincs. Nem lehet ideám az énről sem. „Nos, ami engem illet, bármennyire is igyekszem közvetlenül megjeleníteni azt, mit saját magamnak nevezek, mindig erre vagy arra a sajátos észleletre bukkanok, a hideg vagy a meleg, a sötétség vagy a világosság, a gyűlölet vagy a szeretet, a fájdalom vagy az öröm észleletére. Sohasem sikerül oly módon elcsípnem saját magamat, hogy egyben ne találkoznám valamilyen észlelettel is; mindig valamilyen észlelést figyelek meg magamban.” (É, ). Lássuk hogyan. Két ellenérv. Az egyik az empirizmuson alapul. Az idea valamilyen benyomás változata, de nincs olyan benyomás, amelyből származhat. A másik egyszerű introspekció. Szeparálható, az aktuális észleletektől különböző dologként nem találom. Valami nagyon fontos: az én, ha egyes szám első személyben tekintjük, nem olyan mint valamiféle tapasztalati tárgy. Benne van gondolataimban, érzéseimben stb., de azon túl nem érhető nyomon. (Én dühös vagyok vs. Düh)

Az én észleletek nyalábja
„Az emberi szellem olyan, mint valami színház, ahol sorra fellépnek a különböző észleletek, jönnek és mennek, s helyzetek végtelen változatosságában keverednek egymással. Valójában nincs benne egyszerűség, ha egy meghatározott időpontban tekintjük, és nincs azonosság, ha különböző időpontokat hasonlítunk össze, bármennyire is természetes is a hajlam, amely arra késztet bennünket, hogy ilyen egyszerűnek és önmagában azonosnak képzeljük a szellemet. És ne hagyjuk magunkat félrevezetni a színház hasonlatától. Kizárólag maguk az egymást követő észleletek alkotják szellemünket, és a leghozzávetőlegesebb képzetünk sincs a színpadról, amelyen ezek a jelenetek lejátszódnak, vagy arról, hogy miféle anyagból ácsolták ezt a színpadot.” (É, 340-1) Akkor az én nem más, mint észleletek nyalábja. De hogyan jön ezekből létre az időben azonos én gondolata. Hume nem igazán válaszolja meg. Beszél valami olyasmiről, mint a külső tárgyak esetében: az azonosság és a különbözőség közötti feszültség feloldása. Illetve, hogy az egyszerűség gondolata onnan fakad, hogy az egymással erősen asszociált részek együttesét tévesen egyszerűnek véljük. Nem igen világos, hogy mindez hogyan áll össze. A releváns részben némileg rövidített formában újraírja azt, amit a külső tárgyakról írt, s nem egyértelmű, hogy mikor beszél az énről. A függelékben el is ismeri, hogy nincs kielégítő válasza. Ezért nem tudjuk a választ arra a kérdésre sem, hogy miként rendelődnek különböző észleletek különböző énekhez.

Mi határozza meg akaratunkat?
Hagyományos kép: az ember vagy az észre vagy a szenvedélyre hallgat. Az erényes ember megtanul úrrá lenni a szenvedélyen. Szenvedély: Julcsával tölteni az estét. Ész: Felkészülni a másnapi zh-ra. Hume: „Az ész csak rabszolgája a szenvedélynek, s meg kell maradjon ennél, nem igényelhet magának más feladatot, mint szolgálni és engedelmeskedni nekik.” (É 545) Az ész demonstratív és oksági következtetéseket végez, melyek eredményeképpen ítéletekhez jutunk el. Az ítéletek azonban önmagukban nem határozzák meg akaratunkat.. Szenvedély1: Julcsával tölteni az estét. Szenvedély2: Jó jegyet kapni a zh-ra. Ész: Ha Julcsával töltöm az estét, ahelyett, hogy tanulnék, nem kapok jó jegyet. Gyakorlat filozófia, Platón szárnyas fogata. Hume: emlékszünk, az ész szerepét hajlamosak vagyunk eltúlozni. Rabszolga: nem azt állítja, hogy a szenvedély győzedelmeskedik az ész felett, hanem hogy nincs is küzdelem. Munkamegosztás van. A szenvedély kijelöli a célt, az ész mutatja az utat. Ész és szenvedély ellentéte valójában szenvedélyek ellentéte.

Ész és szenvedély között nem lehet ellentmondás
Szenvedély: Julcsával lenni. Ész: Ha Julcsával töltöm az estét, nem kapok jó jegyet. Hol itt az ellentmondás? „Minden szenvedély eredeti létező … és nem tartalmaz olyan megjelenítő minőséget, mely valami más létezőnek vagy módozatnak a másolatává tenné.” (É 545) Amikor, tévesen, ésszerűtlen szenvedélyről beszélünk, két dolog valamelyikére gondolunk. A szenvedélyhez téves ítélet társul (Pl. érdeklem Julcsát.) A szenvedély heves. A heves szenvedélyeknek pedig megvan az veszélyük, hogy olyan cselekedetekre ragadtatnak, amelyeket később megbánunk. Thomas Reid: Hume csak a szavak jelentését változtatja meg: szokásos értelem Hume szóhasználata szenvedély heves szenvedély ész higgadt szenvedély Sőt: ész és szenvedély között nem lehet ellentmondás. Nem arról van szó, hogy a „Kívánatos Julcsával lennem” és a „Ha Julcsával töltöm az estét, nem kapok jó jegyet” egyszerre igaz lehet. Mélyebb ok van: a szenvedélyek nem igazak, és nem hamisak. Eredeti létezők: benyomások. Ezek nem reprezentációk. Vannak, és kész. Ami reprezentáció, és ezért igaz vagy hamis lehet az az idea – az ítélet összetett idea. A szenvedélyek egyszerűen nem ábrázolnak semmit, ezért nem lehetnek igazak vagy hamisak. Ésszerűtlen szenvedély. Kategória hiba. Reid vádja. Tkp. jogos – a mentális tortát Hume átszeleteli. Nála a feladat nem a szenvedély legyűrése, hanem hogy a higgadt szenvedélyek győzedelmeskedjenek a hevesek felett. Mostanra a Hume-féle beszédmód diadalmaskodott. Hit-vágy pszichológia = ész és szenvedély. Ebben a keretben Hume-mal így lehet vitatkozni. Hiteink hatnak vágyainkra. A vágyak nem mozdíthatatlan adottságok, amilyennek Hume gondolta őket, hanem bizonyos fokig a hitek és a racionalitás uralma alatt állnak.

Az erkölcsi ítéletek nem az észből származnak
Az ész önmagában nem befolyásolja akaratunkat. Az erkölcsi ítéletek önmagukban befolyásolják akaratunkat. Az erkölcsi ítéletek nem az észből származnak. (1) Az ész kétféle ítéletet nyújt: az ideák viszonyára vonatkozó (szükségszerű) ítéleteket és a tényekre vonatkozó (kontingens) ítéleteket. (2) Az ideák viszonyára vonatkozó ítéletek nem erkölcsi ítéletek. (3) A tényekre vonatkozó ítéletek nem erkölcsi ítéletek. Az ész nem nyújt erkölcsi ítéleteket. Közvetlenül kapcsolódik az erkölcs alapjaira vonatkozó tanításához. Kérdés: honnan származnak az erkölcsi ítéletek. Erkölcsi ítélet: cselekedet, szándék, néha személy jellemének minősítése egy karakterisztikus erkölcsi szókészlettel: jó/ rossz, erényes/ vétkes/ bűnös. Ide soroljuk azokat a predikátumokat is, amelyeknek az erkölcsi minősítés mellett némi deskriptív tartalma van: bátor/ gyáva, őszinte/ hazug, tapintatos/ tapintatlan: ezek le is írják a cselekvést, nem csak minősítik, de van bennük minősítő/ értékelő mozzanat. Hume-nak két érve van. Az első az akarat meghatározásának módjára épül. Láttuk: az ész nem határozhatja meg az akaratot. Az erkölcsi ítéletek igen. Ezt teszem, mert ez a helyes. Nem teszem, mert tisztességtelen volna. A másik érv röviden az, hogy azok az ítéletek, melyeket az ész nyújt, nem erkölcsi ítéletek. Az ész két dologgal kapcsolatban nyújt ítéletet – ideák viszonyával kapcsolatban, és tényekkel kapcsolatban, egyik sem erkölcsi ítélet. (1) (2) Az ellen irányul, hogy az erkölcsi ítéletek a matematikai, logikai ítéletekhez hasonlóan bizonyítás tárgyai lehetnének. Ez volt a gyakoribb álláspont, pl. Locke, mint láttuk. Sok érvet hoz fel mellett – nem megyek bele. Példa: a vérfertőzés miért bűn az embernél, és miért nem az állatnál. Ha a vérfertőzés kapcsolódik a bűn ideájához, akkor az ember és az állat egyformán lehet bűnös. Ha azt feleljük: az állat nincs tisztában e kapcsolódással, körforgás, hiszen ezt jelenti: a vérfertőző állat valójában bűnös, csak nem tudja.

Tények és értékítéletek
A (3) melletti érv Márpedig mi sem könnyebb, mint bizonyítani, hogy az erény és a vétek nem valamiféle tény, melynek fennállását eszünk révén kikövetkeztetjük. Vegyünk valamilyen szándékos cselekedetet, melyet bűnösnek tekintünk, például a szándékos emberölést. Vizsgáljuk meg minden oldalról, hátha megtaláljuk azt a bizonyos tényt vagy létező valamit, amit bűnnek nevezünk benne. Bárhogyan forgatjuk is, csupán ilyen és olyan szenvedélyeket, indítékokat, akarásokat és gondolatokat találunk. Tényállás nincs a dologban. A bűn teljesen elkerüli a figyelmünket, amíg magát a tárgyat nézzük. (É 640) Számunkra fontosabb a (3) melletti érv. Tényeket végső soron megfigyelésből ismerjük. (Emlékezet és oksági következtetés ezen alapul.) Márpedig az erkölcsi minőségek nem figyelhetők meg. A szúrást látjuk, a szándékot kikövetkeztetjük, de bűnt nem látunk. A hagyományos olvasat szerint (2) és (3) együttesen azt alapozza meg, hogy az erkölcsi ítéletek valójában nem is ítéletek, nem lehetnek igazak vagy hamisak. Ezt az álláspontot nem-kognitivista álláspontnak szokás nevezni. Aki ezt képviseli, hogy az erkölcsi ítéletek csupán az ítélő érzéseit fejezik ki. Nem azt írják le, hogy a megítélt dolog milyen, hanem kifejezik a hozzá való viszonyomat. Nem biztos, hogy így kell Hume-ot olvasni, de ennek minden esetre komoly hatása volt.

Van és kell Az általam ismert erkölcsi rendszerek mindegyikében megfigyeltem, hogy jóllehet a szerzők egy ideig a megszokott következtetési mód szerint haladnak előre fejtegetéseikben, s megállapítják Isten létezését, vagy elmondanak valamit az emberi élet dolgairól, de a szokásos állítások – valami így van, más meg nem így van – egyszer csak hirtelen megszakadnak, és már csupa ilyen kijelentést találok: ennek így kell lennie, annak meg nem szabad így lennie. Az átmenet észrevétlen, ám – úgy érzem – annál nagyobb jelentőségű. Ugyanis ez a kell és nem szabad valamilyen új állítást vagy relációt fejez ki, s efölött nem tudok elsiklani, ez okvetlenül magyarázatra szorul; egyben pedig várom annak megindoklását is, ami különben teljesen felfoghatatlannak tűnik a számomra, hogy ezt az új relációt miként lehet levezetni a többi, egészen másféle relációból. (É 641) Mielőtt lezárná annak tárgyalását, hogy miért nem származhatnak az erkölcsi ítéletek az észből, tesz egy utolsó megjegyzést. Isten létezése, és az emberi élet dolgai (ma inkább csak az utóbbi) – az erkölcsi ítéletek megalapozásának módja. Logikai szakadék van „van” és „kell” között. Kulturális alapigazsággá emelkedett.

Az erkölcsi ítéletek erkölcsi érzékünkből származnak
„a megkülönböztető benyomások, amelyek révén felismerjük az erkölcsi jót és rosszat, sajátos fájdalmak és örömek csupán” (É 643) 1. Mindig kapcsolódnak valami olyan szenvedélyhez, amelyet csak élőlények keltenek fel bennünk (szeretet, gyűlölet, büszkeség, szégyen) 2. Akkor támadnak fel bennünk, ha valakit vagy valamilyen cselekedetet személyes érdekünktől eltekintve szemlélünk. Feladja-e az erkölcs objektivitását? Abban az értelemben, hogy az erkölcsi ítéletek egyedül a megítélt dolgok objektív tulajdonságain alapulnak: igen. Abban az értelemben, hogy erkölcsi ítéleteink közötti különbséget nem tudjuk feloldani: igen. Ez megnyitja a kaput az erkölcsi relativizmus előtt. Hume azonban nem megy be, ti. úgy gondolja, erkölcsi érzéseink többé-kevésbé megegyeznek. Akkor honnan? Bizonyos kellemes vagy kellemetlen benyomásokból, azaz örömökből és fájdalmakból. A nagyszerű tettek sajátos örömöt keltenek bennünk, aljas tettek pedig sajátos fájdalmat. Az erkölcsi ítéletnek alapot adó érzések ugyanabba az általános fajtába tartoznak, mint a zene vagy a bor okozta öröm. Ami nem jelenti, hogy ugyanolyanok volnának – a bort erényesnek mondani ugyanolyan nonszensz, mint dallamosnak mondani. Sajátos faját alkotnak. Két ismérv: szenvedélyeket keltenek – ezzel függ össze, hogy élettelen dolgokat nem minősítünk erényesnek vagy vétkesnek. (4 alapszenvedély). Másodszor, független a személyes érdektől. Ellenségem sikere fájdalmat kelt bennem – ebben benne van az önérdek. Rossz nekem, ha ellenségem jól jár. Ez a fájdalom nem olyan fájdalom, amelyen erkölcsi ítélet alapul. Az erkölcsi ítéletet megalapozó benyomás elválik az önérdektől – pl. ha ellenségem kiállása, ha figyelmen kívül hagyom érdekeimet, örömet kelt bennem. Ez vezet akkor, amikor olyan erkölcsi ítéletet hozok, hogy ellenségem bátor. Vége az objektivitásnak? Abban az értelemben igen, hogy az erkölcs ítélet egyedül a megítélt tárgy tulajdonságain alapul. (Nem nagy újság – Hobbes és Spinoza is így gondolata: az erkölcsi minőségek nem a dolgok rendjébe tartoznak, a megítélő szemében vannak.) És az interszubjektív egyetértés lehetősége? Az erkölcsi ítéletek csupán úgy vitathatók, hogy feltárjuk azokat a tényeket, amelyeken a sajátos öröm vagy fájdalom alapul. Pl. „Bátor, mert jól beolvasott a főnöknek” „Elárulom, hogy már korábban felmondott” „Ja, az más”. Most, hogy többet tudok, már nem támad ugyanolyan érzésem. De ha az összes körülményben egyetértünk, és mégis másként érzünk, akkor ez már nem oldható fel. Minden azon múlik, hogy ugyanúgy érzünk-e, ha ugyanolyan dolgokat tapasztalunk. Hume azonban úgy véli, hogy többé-kevésbé ugyanúgy érzünk.

Az igazságosság avagy a társadalom létrejötte
Hume-ot nem az érdekli, hogy hogyan jön létre legitim politikai hatalom, hanem hogy miként jön létre a társadalom. A társadalom emberek csoportja, akik bizonyos erkölcsi szabályok szerint élnek együtt. E szabályok együttesét nevezi Hume igazságosságnak. Az igazságosság lényege: olykor nem szabad önös érdekeinket követnünk. Gondolatmenetének fő szakaszai 1. Az igazságosság mesterséges erény. 2. Az igazságosság szabályainak kialakulása. Hogyan jönnek létre azok a kritériumok, melyek alapján a cselekedeteket igazságosnak ill. igazságtalannak minősítjük? 3. Miként lesz az igazságosság erény? Mi magyarázza azt, hogy az igazságosság szabályainak megfelelő illetve azokat megsértő cselekedetek sajátosan erkölcsi érzéseket keltenek bennünk? Az embereket nem egyedül az egyesíti egy közösségbe, hogy közös politikai hatalom alá tartoznak. Az embereket erkölcsi kötelékek is összefűzik. Társadalom = erkölcsi közösség. Igazságosság: azon szabályok együttese, amelyek a társadalom tagjait összekötik. Hume soha nem magyarázza el, hogy pontosan mi az igazságosság tartalma, alapvetően a szerződések megtartására és a tulajdon tiszteletére gondol. Hobbes: (1) politikai hatalom nélkül nincs, (2) ésszel belátható, hogy jobban járunk, ha igazságosak vagyunk. A gondolatmenet állomásai. Mesterséges erény. Az erkölcsi ítéletek alapjai bizonyos öröm- fájdalomérzetek, amelyeket bizonyos cselekedetek, szándékok, jellemvonások váltanak ki bennünk, vagyis erkölcsi érzelmek. Természetes egy erény, ha a hozzákapcsolódás erkölcsi spontán – belénk van drótozva, hogy ez és ez ilyen és ilyen erkölcsi érzelmeket kelt. Automatikusan érezzünk, nem kell mesterségesen kialakítani. Hume szerint az igazság nem ilyen. Ahhoz, hogy a kölcsön vissza nem fizetése visszatetsző, nem spontán, természetes érzelem. Második állomás. Hogyan lesznek a cselekedetek stb. felosztva igazságosra és igazságtalanra. De ez nem elég. A világ felosztása elefántokra és nem elefántokra is felosztás, de nem erkölcsi. Egy felosztás akkor erkölcsi, ha erkölcsi érzelmek kapcsolódnak hozzájuk. Ez a harmadik állomás: annak magyarázata, hogy hogyan társulnak e felosztáshoz erkölcsi érzelmek.

Az igazságosság mesterséges erény
A cselekedeteket indítékuk teszi erkölcsössé vagy erkölcstelenné. Az erkölcsös cselekedeteknek nincs egyetlen általános indítéka. (Jelesül: nem igaz, hogy egy cselekedet akkor erkölcsös, ha egyedül erkölcsösségének tudata motiválta.) A kérdés tehát: milyen sajátos indítékból fakadnak azok a cselekedetek, melyeket igazságosnak nevezünk. Önszeretet? A közérdek tisztelete („általános jóindulat”)? – Csakhogy: (1) az igazságos cselekedetek nem feltétlenül kapcsolódnak a közérdekhez; (2) általában nem gondolunk a közérdekre. Egyéni jóindulat valaki iránt? – Ez nem lehet ellenségeimmel szembeni igazságos cselekedetek forrása. Az igazságos cselekedeteknek ezért egyetlen természetes szenvedély sem sajátságos indítéka. Ennélfogva: az igazság mesterséges erény. Messziről kezdi. Erényesség az indítékon (szándékon, motiváción) múlik. Nincs egy általános indíték az összes erényes cselekedet mögött. Elutasítja, hogy a közös nevező az lenne, hogy a cselekedet erényességének tudata vezérel. Lehet erényesen cselekedni ilyen motivációból, ti. kötelességtudatból, de ez elég ritkán fordul elő. (Kant éppen az ellenkezőjét állítja majd: csak akkor erényes, ha a kötelességtudatból fakad). Ezért a kérdés: mi a speciális indítéka az igazságos cselekedeteknek. Önszeretet: jellegzetesen igazságtalanságra vezet, hogy pl. ne adjam vissza kölcsönt. Közérdek tisztelete: (1) (a) amikor nincs kapcsolat: ha a titokban adott kölcsönt nem adom vissza, az nem hat a közre; (b) kimondottan ellentétes lehet a közérdekkel: amikor olyasvalakinek adom meg, aki a pénzt gonosz célokra fordítja; (2) ritkán gondolunk a közérdekkel: igazságos cselekedeteink során – igen gyakran cselekszünk igazságosan – csak elvétve fordul elő. Egyéni jóindulat: hiányzik belőle az igazságosság semlegessége, hogy nem számít, kivel szemben. Nem kapcsolódik spontán, természetes érzelmekhez, nem természetes erény.

Milyen feltételek között jön létre az igazságosság?
A javak szűkösek, de nem túl szűkösek. – Ha bőség van, nincs szükség igazságosságra. Extrém szűkösség esetén rákényszerülünk az önzésre. Létezik önzés, és a jóakarat korlátozott. – Ha mindnyájan tökéletesen önzetlenek és jóakaratúak lennénk, nem lenne szükség erkölcsi szabályozásra. Az embereknek van némi eszük. – Ennek hiányában nem ismernénk fel az önzés káros következményeit Speciális feltételek. Gondoljunk bele: nem természetes erény – ahogy ma mondanánk, intézmény. Az intézményeknek története van, sajátos körülmények között, sajátos mechanizmusok révén jönnek létre. Mik a körülmények. Egy. Rákényszerülünk arra, hogy kooperáljunk. Sem bőség, sem extrém szűkösség esetén nem alakulhat ki. Az előbbi olyasmi, mint Rousseau természeti állapota. Vígan élünk egyedül. Az utóbbi Hobbesé: létért való küzdelem. Kettő. A szentek társadalma. Három. Némi! Közvetlen következmények felismerése.

Hogyan jön létre az igazságosság?
Nem úgy, hogy felismerjük az igazságosságban rejlő hasznot. E felismeréshez túl vadak és műveletlenek voltunk. Nem szerződés révén. A szerződéseket csak akkor respektáljuk, ha az igazságosság szabályai szerint élünk. Hallgatólagos megállapodás révén. Olyan módon kezdünk viselkedni, amilyet majdan igazságosnak neveznénk. Közös tudásra teszünk szert ennek előnyeiről: (1) felismerem, hogy jobban járok, ha így teszek, feltéve, hogy a másik is így tesz (2) a másik is felismeri, hogy jobban jár, ha így tesz, feltéve, hogy én is így teszek. Elutasítja, hogy racionális belátás révén. Egy gyakori típus: önző vagyok, végiggondolom, s levezetem, hogy akkor járok jól, ha önzésem korlátozom. Nem szerződés. Alap: önérdek. Ami érdekes, a mechanizmus. Spontán gyakorlatra való reflexió. A csónak hasonlat. Emlékeztet David Lewis konvenció felfogására. Kölcsönös tudás. Tudom, hogy jól járunk, ha ki-ki így cselekszik, és tudom, hogy ezt a másik is tudja. Vö. a szavak jelentése konvencionális, de a jelentésben való szóbeli megállapodás már előfeltételezné a nyelvet.

Hogy válik az igazságosság erénnyé?
Miért keltenek fel bennünk az igazságos illetve igazságtalan cselekedetek erkölcsi érzelmeket? Ha velem szemben sérti meg valaki az igazságosság szabályait, az fájdalmat kelt bennem. Ez még nem erkölcsi érzelem. Van bennem szimpátia (együttérzés). Ennek révén, ha másvalakivel szemben sértik meg az igazságosság szabályait, osztozom fájdalmában. A szimpátia révén az igazságtalan cselekedet okozta fájdalom függetlenedik a személyes érdekemtől, s ekként erkölcsi érzelemmé válik. Ezen az – immár érdekeimtől független – érzelmen alapul az igazságosság ideája. Attól, hogy létrejött egy szabályrendszer, amely eldönti, hogy valamely cselekedet igazságos-e, az igazság még nem erény. Az erkölcsi ideák olyan benyomások másolatai, melyek a fájdalom és az öröm sajátos fajtái. Ahhoz, hogy az igazságosság ideája erkölcsi idea lehessen, ilyen benyomásokból kell származnia. Első lépés: egyes szám első személyű fájdalom vagy öröm, melyet az igazságosság szabályait megsértő, illetve azoknak megfelelő cselekedet kelt. Érzelem, de még nem erkölcsi. El kell oldódnia személyes érdektől: az erkölcsi ideákat megalapozó benyomások akkor specifikusan erkölcsiek, ha függetlene a személyes érdektől. Valaki ellop tőlem valamit. Ha felháborodom, mert kárt okozott nekem, akkor ez nem erkölcsi felháborodás. Akkor lesz erkölcsi felháborodás, ha elvonatkoztatok magamtól, s azon háborodok fel, hogy megsértette az igazságosság szabályait. Hogyan lesz a személyes érintettségből fakadó érzelem személytől független erkölcsi érzelemmé? Szimpátia (≠rokonszenv). A mechanizmus, amelynek révén át tudom érezni más érzelmeit – nem pusztán ideát alkotok róla, nem pusztán tudom, mit érez, hanem magam is érzem. Ez mindenfajta érzelem esetében lehetséges. Ha valakinek átérzem a bánatát, szimpátia révén, akkor ez az érzés nem kötődik személyes érdekemhez. Szimpátia révén átérzem másik fájdalmát, ha igazságtalanok vele. Ez az érzelem már erkölcsi, s innen jön az igazságosság ideája.

Jean-Jacques Rousseau (1712-1778)
Genfben születik 1728 Piemont, katolizál Franciaország, Warens bárónő Párizs, Diderot, Therèse Levasseur 1754 Genf, újra protestáns lesz 1765 Hume Angliába menekíti 1767 újra Párizs Fő művei Értekezés az egyenlőtlenség eredetéről (1755) A társadalmi szerződésről (1762) Emil, avagy a nevelésről (1762)

Rousseau és kora Felvilágosodás: a társadalmi intézmények racionális kritikája optimizmus: van fejlődés, az ész által jobbá tehetjük a világot Rousseau: nem! Az európai történelem hanyatlástörténet, reménytelenül utat vesztettünk. 1750: Értekezés a tudományokról és a művészetekről A tudományok az emberi természet legrosszabb tulajdonságaiból fakadnak. A művészet fölösleges, csak eltérít a valódi erények gyakorlásától. Az ember eredendően jó, de ez mesterséges és hamis világ, amelyben élünk, megakadályoz abban, hogy derék emberré váljunk. Erre csak kis, izolált közösségekben van remény (Genf). Értekezés az egyenlőtlenség eredetéről – hogyan jutottunk ideáig A társadalmi szerződésről – a kiút Felvilágosodás – kritikus diskurzus, politikai berendezkedés, egyházak szerepel, luxus, szexuális erkölcsök; hit a fejlődésben, megvannak eszközeink életünk jobbá tételére, szerencsések vagyunk, hogy ebben a korban élhetünk Rousseau ellenvéleménye, először a dijoni akadémia pályázatára („Javított-e az erkölcsökön a tudomány és a művészetek újraéledése?”) írt munkájában. Matematika és zsugoriság, csillagászat és babona, erkölcstan és büszkeség. A művészet merőben fölösleges képességeket fejleszt, kifinomult fogyasztókká tesz, megakadályozza a bátorságot, az önzetlenséget és az erényt. Az ember eredendően jó (↔eredendő bűn): együttérzés és önzetlenség. A lelkiismeret és a szív szava megmutathatná a helyes utat, de ebben a világban elzüllünk. Életünk értelmetlen versengés a javakért és a megbecsülésért. A helyzet reménytelen. A nagy államok megreformálhatatlanok. Az egyszerű tiszta erkölcsök csak kis, izolált közösségekben lehetségesek (Genf, Korzika)

Rousseau szerződéselmélete
Hobbes és Locke szerződéselmélete 1. Mi a legitim politikai hatalom forrása? - szerződés 2. Mire terjed ki? – kulcs: milyen szerződést kötnénk a természeti állapotban Rousseau 1. mint Hobbesnál és Locke-nál 2. nem hivatkozik a természeti állapotra Van egy további kérdése: hogyan nyerjük el az „erkölcsi szabadságot”? szabad cselekvés (szokásos értelemben) = kényszertől mentesen hozott döntéseinkből fakad, erkölcsi és jogi felelősségünk van érte. Rousseau: a szabadságnak van egy olyan értelme, amelyben nem minden a szokásos értelemben szabadnak gondolt cselekedet szabad. Hobbes és Locke. Rousseau. Erkölcsi szabadság, analógia: klasszikus keresztény felfogás. Ha alantas vágyaimnak engedek – hiába hozok kényszermentes döntést, és hiába terhel jogi és erkölcsi felelősség –, nem vagyok szabad: vágyaim rabja vagyok. A szabadság több, mint önkifejezés, a jó választása. Rousseau nem a keresztény szabadságfelfogást képviseli, de szintén azt gondolja, hogy van valami a szokásos értelemben vett szabadságnál mélyebb, igazi szabadság – ezt nevezi „erkölcsi szabadságnak”. Úgy gondolja, hogy ezt csak a szerződés révén nyerhetjük el.

Miért csak szerződésből származhat legitim hatalom?
A politikai hatalom nem természetes. 1) nem analóg a szülő hatalmával a gyermek felett 2) ha van is természetes rabszolga, ősei természetük ellenére lettek azok Nem származhat az erősebb jogából. 1) az erő nem szül kötelezettséget 2) ha megvan az erő, minek a kötelezettség? Nem származhat háborús győzelemből. ez is az erősebb jogán alapulna Nem származhat abból, hogy a nép önként aláveti magát egy uralkodónak. előbb néppé kell válnia – pl. ha szótöbbséggel döntenek, min alapul, hogy a többségi döntés kötelezi a kisebbséget. Nem marad más lehetőség, mint a szerződés. Nem természetes – mint Locke Filmer ellen. A rabszolga eset: lehetséges, hogy valaki rabszolgák gyermeke, s nem is vágyik szabadságra, születésétől fogva elfogadja az alávetettséget. De a szülei, és annak szülei? Nem az erősebb jogából – a klasszikus illusztráció a rablóval. A politikai hatalom élhet erőszakkal, kényszeríthet OK. De itt erkölcsi kötelességünk engedelmeskedni, nem pedig pusztán tanácsos, mint a rablónál Nem háborús győzelem. Nem önkéntes alávetés – nem elég mély. Ez csak akkor történhet, ha már van valamilyen politikai hatalom, amelyik döntést hozhat.

A kérdés De ha valamennyi ember önfenntartásának legfőbb eszköze a saját erejük és szabadságuk, hogyan ruházhatják ezt át akkor anélkül, hogy önmaguknak ártanának és elmulasztanának gondoskodni önmagukról? Ezt a nehézséget, vizsgálódásaim tárgyára vonatkozóan, a következőképpen fogalmazhatjuk meg: „Megtalálni a társulásnak azt a formáját, amely a köz egész erejével védi és oltalmazza minden tagjának személyét és vagyonát, s amelyben, bár az egyén egyesül a többiekkel, változatlanul csak önmagának engedelmeskedik és éppolyan szabad marad, mint amilyen azelőtt volt.” (478) A zsarnoki hatalom nem ilyen forma – hiszen minden jogunkról lemondunk, s cserébe nem nyerünk védelmet. Az eleje Hobbes és Locke – nyilván nem kötünk előnytelen szerződést. Hobbesszal szemben és Locke-hoz hasonlóan, az abszolút hatalom létrehozását elhibázottnak tartja. Mindent feladok, de nem nyerek biztonságot, hiszen attól kezdve az uralkodónak korlátlan hatalma van felettem, és nyugodtan árthat nekem. De a sárgával jelölt rész zavarba ejtő. Ha átruházzuk a szabadságot, hogyan tartjuk meg? Nem ellentmondás ez?

A válasz „[A] társulás valamennyi tagja lemond önmagáról és minden jogáról az egész közösség számára.” (478) Mert: 1) mindenki egyenlő körülmények közé kerül 2) mert ha nem adnák fel minden jogukat, mindenki „bizonyos tekintetben” a maga bírája volna, s megmaradna a természeti állapot 3) egyetlen másik személy sem szerez hatalmat felettünk 1)-3) nem teszi érthetővé, hogy miért nem ártanunk így magunknak, és miért maradunk ugyanolyan szabadok. Vajon miért? Spinozára emlékeztet: a közösség javára mondunk le. Az indoklás is részben megegyezik, 1). (Persze Spinoza kérdése más: stabil elrendezést keres, ami nem bomlik fel, nem legitim hatalmat). Ez a berendezkedés demokrácia. Nem demokrácia a mai értelemben, de megvan benne az egyik alapvető mozzanat: a népszuverenitás. Ne zavarjon, hogy Rousseau a későbbi könyvekben nem mond sok olyat a demokráciáról. Itt a törvényhozó hatalomról van szó, míg a demokrácia Rousseau szóhasználatában egy kormányzati formát jelöl, amelyben mindenki részese a végrehajtó hatalomnak. A törvényhozást egyébként Rousseau nem úgy képzeli el, hogy a nép maga megfogalmazza a törvényeket – erre bölcs törvényhozó kell, de a törvényhozó tervezetét a nép emeli törvénnyé. 2) zavaros. Ha nem hozunk létre politikai hatalmat, világos: megmarad a természeti állapot. De miért kellene a politikai hatalom létrehozása érdekében minden jogunkról lemondani? 3) megmagyarázza, hogy ez miért nem zsarnokság. Itt is minden jogunkról lemondunk, de azt nem egyetlen személy kapja. Vegyük észre: ugyanolyan masszív jogfeladás, mint Hobbesnál, s komolyan eltér Locke-tól, akinél a hatalom birtokosa nem kap korlátlan felhatalmazást.

Miért nem árthatunk magunknak e szerződéssel?
„De mivel a főhatalom csupán a részeit alkotó egyénekből áll, ezért nincs és nem is lehet az övékkel ellentétes érdeke; így hát alattvalói nem szorulnak biztosítékra vele szemben, mert lehetetlen, hogy a politikai társadalom valamennyi tagjának a kárát akarná, alább pedig látni fogjuk, hogy külön-külön sem fog kárt tenni bennük” (480-1) (Főhatalom = a szerződés eredményeképpen létrejövő hatalom, mely rendelkezik az összes szerződő fél egyéni hatalmával; a törvényhozó hatalom) Aggály: De vajon nem fordulhat elő, hogy (a) egy kisebbség sikeresen manipulálja a többségét, s a főhatalom így olyan törvényeket hoz, amelyek nem szolgálják a társadalom többségének javát, vagy hogy (b) a többség, erejével élve, olyan törvényeket hoz, melyek révén egy kisebbséget kimondottan hátrányos helyzetbe hoz? Két dolgot akarunk: (1) az állam védje személyünket és vagyonunkat, (2) maradjunk benne ugyanolyan szabadok, mint korábban voltunk. (1)-gyel kezdem. Rousseau válasza. Fogalommagyarázat: főhatalom tkp. a törvényhozó hatalom. Rousseau ugyan elutasítja a törvényhozó és a végrehajtó hatalom megkülönböztetését, de itt csak eltérő szóhasználatról van szó. P. az igazságszolgáltatás, amikor partikuláris ügyekben döntünk, nem a főhatalomra tartozik; hadüzenet és békekötés ismét nem a főhatalom ügye. Az biztos, hogy mindenkinek nem fog a főhatalom ártana. De aggódhatunk. Tévedés ne essék. Nyilván az állam fenntartása áldozatokat kíván: adót kell fizetnünk, stb. Az aggály az, hogy előfordulhat, hogy az áldozat aránytalan: olyan aránytalan, hogy a szerződés immár ellenünk dolgozik. (Persze igen nehéz megmondani, mikor aránytalan az áldozat: Rousseau nem írja le, milyen a természeti állapot, s így nehéz eldönteni, hogy az államban érve kerülhetünk-e rosszabb helyzetbe, mint a természeti állapotban voltunk.) Ilyen kétféleképpen is előfordulhat: manipuláció és többségi erő révén.

Válasz az aggályra: az általános akarat
Rousseau: (a) és (b) ténylegesen előfordulhat. Csakhogy: az ilyen módon megszülető törvényeket nem a főhatalom hozza, és az ilyen esetek elkerülhetők. A főhatalom az általános akarat gyakorlása. Az általános akarat a nép egészének akarata, s fogalmánál fogva a közjóra irányul. Az általános akarat nem azonos a közakarattal, mely a magánérdekek („különös akaratok”) eredője. Hogyan érhető el, hogy törvényeink valóban általános akaratot tükrözzék? mindenki saját személyében vegyen részét a törvények elfogadásában ne alakuljanak kisebb társulások (rosszabb esetben ezek legyen sok ilyen társulás, legyenek minél kisebbek, és legyenek egyenlő erősek) Így a különös akaratok eltérései kölcsönösen kioltják egymást, s végeredményként az általános akaratot kapjuk meg. Rousseau: ez az eset a szerződés elfajulása. (1) Ekkor a törvényeket nem a nép egésze, a főhatalom hozza. (2) Elkerülhető. (1) Főhatalom, általános akarat, a nép egészének akarata. Az egész akarata pedig a nép egészének javát szolgálja, hiszen azért hozzuk létre a főhatalmat, hogy a nép egésze jól járjon. Ez minőségileg különbözik a közakarattól. Az ilyen esetek megakadályozandók és megakadályozható. A megoldás. Rousseau-nál mindenki részt vesz a törvényhozásban, mindenki közvetlen részese a hatalomnak. A képviseleti elven alapuló törvényhozást teljesen elhibázottnak tartja. Hogy felelhetne meg a törvényhozás a nép akaratának, ha nép csak négyévenként gyakorolja a hatalmát? Lesújtó véleménye van az angol alkotmányos berendezkedésről – bár jobbnak tartja a franciaországi a zsarnokságnál. Az igazi megoldás a népgyűlés, De erre csak kis népesség esetén van lehetőség. Ez Rousseau-t nem zavarja: igen csak kis közösség lehetnek működőképesek. Genf igen, Franciaország nem. Letiltja a pártokat. Azok egyező különös érdekek képviseletének eszközei, nem a közjóra irányulnak. A pártok taktikáznak, alkudoznak, szövetkeznek, hogy a különös érdekeket minél inkább megvalósítsák. Ha megengedjük őket, lényegében kizárt, hogy a közjónak megfelelő döntések szülessenek. Ha mégis vannak, gyengíteni kell őket, s biztosítani egyenlőségüket. Nem is kérdés: a mai demokratikus berendezkedéseket teljesen hibásnak tartaná. Ha a feltételek teljesülnek: a magánheppek kiszűrődnek, az így képződő akarat általános.

Az általános akarat (folytatás)
A főhatalom által hozott törvények az általános akaratot tükrözik. Ennélfogva tárgyuk is általános – hiszen az általános akarat nem vonatkozik egyetlen konkrét tárgyra vagy személyre sem. A konkrét ügyekre vonatkoztatás a közhivatal (= végrehajtó hatalom) dolga. Ez az, amiért a főhatalom, nem akarhatja sem a nép, sem az egyes személyek kárát. Abból, hogy az általános akaratból folynak, következik tárgyuk általánossága. Gézának érdeke, hogy ne fizessen adót. Hogy a telkével határos erdőt ne parcellázzák fel, s ne építsenek oda szupermarketet. Ezek különös akaratok, s az általános akarat képződése folytán kihullnak. A törvényi szabályozás általános: előírhatjuk, hogy ilyen és ilyen helyeken tilos építkezni, de azt nem, hogy Géza háza mellett lehet-e vagy sem. Előírhatjuk, hogy aki ilyen és ilyen, az ennyi és ennyi adót fizet, de azt nem, hogy Géza ennyi és ennyi adót fizessen. A pártok és egyéb érdekérvényesítő csoportokat pontosan azért kell megakadályozni, hogy az általánosság örve alatt partikuláris érdekeket képviselő törvények szülessenek – hogy összeálljanak azok, akik környezetében szupermarketet akarnak építeni. Következésképp az én személyem ellen irányuló különös akaratok is kihullnak. Ezért nincs miért félnem. A közhivatal árthat ugyan nekem – de ez nem az állami berendezkedésen múlik.

A szabadság A szerződés létrejöttével:
feladom természetes szabadságom – jogom arra, hogy mindent megszerezzek, amit csak tudok helyébe polgári szabadságot nyerek – törvényes tulajdonom tényleges védelmét és elnyerem az erkölcsi szabadságot, hogy a magam alkotta törvényeknek engedelmeskedjem „Hogy a társadalmi szerződés ne legyen puszta szó, hallgatólagosan beleértik azt a megállapodást, amely nélkül az egész többi hatástalan volna: aki nem hajlandó követni az általános akaratot, azt az egész alakulat fogja engedelmeskedésre kényszeríteni; más szóval kényszeríteni fogják, hogy szabad legyen, hiszen a kettő egy és ugyanaz.” (482) A másik feltétel: legyek ugyanolyan szabad, mint voltam. A természetes jognak nem volt korlátja, de a megszerzett javak nem is élveztek védelmet. A polgári állapotban vannak korlátok arra vonatkozóan, hogyan szerezhetek meg valamit, de a jogszerű tulajdon védelmet élvez, megéri. Ez hasonlít Locke-ra. Az izgalmas az erkölcsi szabadság – ez ilyenkor jön létre: a magunk szabta törvényeknek való engedelmeskedni. (A szabadság nem egyszerűn önkifejezés: benne van a valamire irányulás.) Kantnál lesz még folytatása. Csak ennek alapján érthető meg az alábbi furcsa passzus. Vegyünk valakit, aki törvényt sért. Ekkor kényszerítik, mégpedig a szabadságra, hiszen a maga alkotta törvénynek kell engedelmeskednie.

Bertrand Russell (1946) [Ő] alkotta meg a hagyományos monarchiákkal szemben álló pszeudo-demokratikus diktatúrák politikai filozófiáját. Az utána következő időkben azok, akik reformereknek tekintették magukat, két csoportra oszlottak: azokra, akik őt követik, és azokra, akik Locke-ot. Néha együttműködtek, és sokan voltak, akik nem láttak semmilyen feszültséget. De az összeegyeztethetetlenség fokozatosan nyilvánvalóvá vált. A jelen korban Hitler Rousseau leszármazottja, Roosevelt és Churchill pedig Locke-é. A második világháború alatt írja.

Miért gondolja ezt Russell?
„[A] társulás valamennyi tagja lemond önmagáról és minden jogáról az egész közösség számára.” (478) „[A] társadalmi szerződéssel minden egyes ember csak azt a részt idegeníti el képességeiből, vagyonából, szabadságából, amelyiknek használata fontos a közösség számára; de azt is el kell ismerni, hogy egyedül a főhatalom döntheti el, mi a fontos a köz számára.” (494) „De mivel a főhatalom csupán a részeit alkotó egyénekből áll, ezért nincs és nem is lehet az övékkel ellentétes érdeke; így hát alattvalói nem szorulnak biztosítékra vele szemben[.]” (480-1) A rousseau-i főhatalom ugyanazokkal a jogosítványokkal bír, mint Hobbes uralkodója. Elsőt már idéztem, figyeljünk a részletre. A másodikat nem, de értelmezi: nem kell mindenről lemondani, de a főhatalom dönti el, miről. Harmadik, megint részlet. Nem kell garancia – Locke éppen ezeket tartja fontosnak: hatalom megosztás, az egyes hatalmi ágak korlátai. A hatalom Rousseau-nál elvben ugyanazt engedheti meg magának, mint Hobbesnál. De hát a hatalom itt a nép kezében van! Akkor nincs mitől félni! Igen ám, de megbízhatunk-e az általános akaratban?

Megbízhatunk-e az általános akaratban?
Rousseau receptje a kizárólag a közjóra irányuló általános akarat létrehozására csak akkor válhat be, ha ha minden különös érdek szigorúan egyéni, azaz nincsenek csoportérdekek – vagyis ha a társadalom homogén vagy ha vannak ugyan csoportérdekek, de azok nem artikulálódnak vagy nem jutnak szerephez a politikai döntésekben E feltételek egyetlen társadalomban sem állnak fenn. Ezért a rousseau-i elvek alapján szerveződő társadalomban ténylegesen az történik, hogy a legerősebb csoportok potenciálisan korlátlan hatalomra tesznek szert. A rousseau-i kép republikánus – az antik poliszok világát idézi, ahol minden polgár részt vesz a közügyekben, s az egyéni érdeket természetes feláldozni a közjó oltárán. Mindez azon múlik, hogy jobb lesz-e az általános akaratból folyó törvénykezés? Tényleges végeredmény: partikuláris csoportok korlátlan hatalma, amely nem a közjóra irányul. Működő modell: jakobinus diktatúra. Nem mintha Rousseau nem iszonyodott volna tőle. Spárta. Fenyegetett közösségek, ahol egyéni és közérdek között nincs távolság. Ha én a saját érdekemet képviselem, nem pedig a poliszét, a szomszéd polisz leigáz, és nekem is annyi. Benjamin Constant: a régiek és a modernek szabadsága.

Értekezés az egyenlőtlenség eredetéről
Bár van szó természeti állapotról és társadalmi szerződésről, nem szerződéselmélet. A kérdés nem az, hogy hogyan jön létre a legitim politikai hatalom, hanem hogy hogyan alakult ki a jelenlegi társadalmi berendezkedés. Kérdése egyrészt általánosabb: az egyenlőtlenségnek csak egyik aspektusa a politikai egyenlőtlenség. Másrészt, a politikai hatalom jelenlegi formáját Rousseau nem tartja legitimnek. Ezért nem azt vizsgálja, hogy a természeti állapotban adódó problémák miként oldhatók meg a politikai intézmények létrehozásával, úgy, hogy az előnyök túlsúlyban legyenek a hátrányokkal szemben. Egy puszta történetet mond el arról, hogy miként jutottunk el idáig. A kérdés nem a legitim politikai hatalomra, hanem a de facto egyenlőtlenségre irányul. A politikai intézményrendszer egyenlőtlenségben tart bennünket, ezért illegitim. Standard szerződéselmélet: természeti állapot hátrányokkal (Hobbesnál háború, Locke-nál a természeti törvények betartatásának nehézségei). A szerződés eszköz a megoldásra. Racionális indokok. Jelen hátrányok vs. a szerződésből születő állapot. Olyan szerződés kell, amelynek révén jobb körülmények közé kerülünk. Rousseau: a jelenlegi állapot racionálisan védhetetlen. Puszta történetet. Természeti állapotból milyen okokból, és milyen stádiumokon keresztül jutunk el idáig. Új típusú narratíva: az emberiség történetének nincs logikája, sem üdvtörténet, sem racionális tervezés, sem eleve meglévő tendenciák kibontakozása. Darwin

Az emberi természet történetisége
A standard szerződéselméletek feltételezik: az emberi természet állandó. „Mert hogyan ismerhetnők meg az emberek közötti egyenlőtlenség eredetét, ha nem ismerjük előbb magukat az embereket? És hogyan láthatja az ember olyannak önmagát, amilyennek a természet megalkotta, ha az idők és a dolgok egymásutánja megváltoztatta eredeti alkatát? Hogyan különítheti el azt, ami eredendően hozzá tartozik, attól, amit a körülmények és a haladás gyarapítottak vagy változtattak eredeti állapotán? (Egyenlőtlenség, 73) Úgy gondolja, hogy a létező szerződéselméletek elkövetnek egy súlyos módszertani hibát. Amikor lefestik, hogy az ember milyen a természeti állapotban, feltételezik, hogy az emberi természet állandó. Hogy az emberben mindig is ugyanolyan pszichológiai késztetések voltak, mint most. Jogtalanul vetítik bele a természeti állapotban élő emberbe a mai habitust. Hobbesnál – Rousseau olvasatában – az ember önző, saját vágyainak beteljesítésére törekvő lény, aki ezért szükségképpen hadiállapotba kerül a többiekkel. Rousseau szerint a mai ember ilyen. De a kérdés az, hogy miként lett ilyenné. [Új toposz - Marx] A vizsgálódás ezért erősen hipotetikus.

A természeti állapot 1. A természeti ember: fit
természetes vágyai könnyen kielégíthetők egyedül él viselkedését két ösztön szabályozza: az önfenntartás és a szánalom erény és bűn még nem létezik Paradicsomi állapot? Civilizációs betegségek – bőség, éhes: talál gyümölcsöt, fáradt: ledől egy fa alá – nincsenek se társak, se tartós kapcsolatok, nincs szerelem, csak alkalmi szex, a mai szerelem destruktív erő, sok ember hal meg miatta; anya-gyerek kapcsolat, csak amíg a gyermek fel nem nő – e két ösztön nem jelent erkölcsi szabályozást – nincs erkölcs, csak érzések vannak; nyilván ezen érzések képezik majd az erények és bűnök alapját, de önmagukban nem elégségesek Ez a jellemzés – amely faktuálisan teljesen hamis – meglehetősen paradicsomi képet mutat. Van egy sztereotip olvasat, amely szerint Rousseau az ehhez való visszatérést sugalmazza: az ember eredendően jó volt, boldogan élt, de aztán jött a civilizáció, és minden elromlott.

A természeti állapot 2. A természeti állapotból a polgári állapotba tett átmenet alaposan megváltoztatja az embert, mert az igazságosságot teszi az ösztön helyébe, s a cselekedeteknek morális tartalmat ad, aminek korábban híján voltak. Csak amikor a kötelesség hangja veszi át az érzékek ösztönzésének s a jog a testi vágyaknak a szerepét, csak akkor kényszerül rá az ember, aki mindaddig egyedül önmagára volt tekintettel, hogy más elvek szerint cselekedjék, és mielőtt engedne hajlandóságainak, hallgassa meg az ész tanácsát. Bár ebben az állapotban számos természet adta előnytől megfosztja magát, cserében akkora előnyök birtokába jut, képességei annyira csiszolttá válnak és kibontakoznak, gondolatvilága olyan messzire kiterjed, érzései oly nemesek lesznek, egész lelke oly magasra szárnyal, hogy ha az új helyzetével járó visszaélések nem süllyesztenék gyakran mélyebbre, mint ahonnan kiemelkedett, szüntelenül áldania kellene a boldog pillanatot, mely örökre kiszakította onnan, s amely oktalan, korlátolt állapotból értelmes lénnyé, emberré tette. (Szerződés, 483) Ez nem igazán stimmel. Egyrészt, szó sem lehet visszatérésről – efelől Rousseau-nak nincsen kétségei. Másrészt, ez az állapot nem is egyértelműen kívánatos. Ld. amit a társadalmi szerződésről ír. Való igaz, hogy a természeti állapotban mentesek vagyunk a civilizációs nyomorúságtól, de azért hiányzik belőle egy sor olyan dolog, amelyet kívánatosnak tartunk: nincs erkölcs, s nincsenek kifinomult érzések és gondolatok. Ha belegondolunk: itt nincs barátság, itt nincs szerelem. Minden mesterséges dolog hiányzik – s bár igaz, hogy a mesterséges dolgok jelentős része rossz, azért lehetnek jó mesterséges dolgok is. Inkább egy olyan boldog, de egyszerű állapot, ahonnan jobb és rosszabb irányba is továbbmehetünk. De facto, csomó rossz dolgot hoztunk létre. Harmadrészt, nem igaz, hogy a természetes ember jó: inkább se nem jó, se nem rossz.

A kialakulófélben lévő társadalom
A mostoha körülmények kikényszerítik az együttélést, mely kezdetben alkalmi, de idővel tartóssá válik. Szabadságunk egy része elvész: függővé válunk másoktól. Jó család, szülő-gyermek kapcsolat szerelem egyszerű erkölcsök megjelenése együttműködés dominál A bajok csírái tulajdon kezdeti formái nemi szerepek, destruktív szenvedély mesterséges szükségletek rivalizálás Alkalmi természeti csapások megnehezítik az életet. Megjelennek az első találmányok, s az emberek rákényszerülnek arra, hogy feladják függetlenségüket, s egymással együtt éljenek. Rousseau szerint ez a legjobb állapot. Az ember ilyenkor még a legtöbb vonatkozásban olyan, mint a természeti állapotban, de megjelenik egy pár olyan dolog, amely gazdagítja az életét. A bajok forrásai. (a) Kalyiba - tulajdonos. (b) Kialakulnak a nemi szerepek. A bőségben több gyerek születik. A nők otthon maradnak, s gyereket nevelnek, a megélhetés biztosítása a férfiak dolga lesz. Így a nők alárendelt függő szerepbe kerülnek. Ezt ellensúlyozandó, magukhoz próbálják láncolni a férfit, ebből a kétoldalú függésből jön majd létre a szerelem, mint destruktív szenvedély. (c) Megjelennek a mesterséges szükségleteket. A korábbi, egyszerű szükségleteket találmányaik és együttműködésük révén könnyebben kielégítik. Ennek már nem is örülnek annyira. Elő tudnak állítani olyan javakat is, amelyekre korábban nem volt szükségük, s függővé válnak. Szükségleteik rabjává válnak. (d) Megjelenik a rivalizálás: ki énekel szebben, ki táncol jobban. Kialakul egyfajta rangsor, s elkezd számítani, hogy ki hol áll. Ezzel megjelenik a szégyen és a büszkeség, megannyi konfliktus forrása.

A társadalmi szerződés
A negatív tendenciák felerősödnek. A földművelés és a fémművesség katalizátorként hat. Intézményesül a tulajdon, állandósul a munkamegosztás. Megjelenik és egyre fokozódik az anyagi egyenlőtlenség. A mesterséges szükségletek kielégítésére elnyomja a szánalomérzést. Az együttműködést felváltja a versengés. Végeredmény: állandó viszály – hobbesi természeti állapot. Ekkor köttetik meg a társadalom szerződés: ez valójában csak a gazdagok érdekét szolgálja, hiszen nekik van félnivalójuk. Ezt a folyamatot megerősíti a földművelés és a fémművesség kialakulása. A földművelés permanenssé teszi a letelepedést. A földek művelése közben kialakulás a felosztás, létrejön a tulajdon fogalma. Ki-ki más mesterségben ügyesebb, létrejön a munkamegosztás. A tulajdon és a munkamegosztás eredményeképpen létrejönnek a gazdagok és a szegények. A mesterséges szükségletek kielégítésére való törekvés elnyomja a természetes szánalomérzést. Az eredendő szolidaritás fokozatosan megszűnik. Az egyenlőtlenség és a rivalizálás konfliktusok forrása lesz. Ekkor jön létre a hobbesi természeti állapot. Hadiállapot: állandó háborúskodás. Ekkor köttetik meg a társadalmi szerződés. Ez nem az a szerződés, melyet Rousseau javasol, hanem ami ténylegesen megköttetett. Mégpedig azért, mert a gazdagok manipulálták a szegényeket. A hadiállapotban annak volt igazán vesztenivalója, akinek tulajdona volt. A szegény sokkal kevésbé volt támadásoknak kitéve. Sokkal kevésbé érdeke szerződni. De bedől a gazdagoknak, és szerződik.

Végeredmény: zsarnoki hatalom
Ekkor még a hatalom korlátozott és ellenőrzés alatt áll. Megjelenik az egyenlőtlenség új dimenziója: erős és gyenge különbsége. A vezetők egyre jobban visszaélnek a hatalmukkal. A szabályozandó kérdések körét kiszélesítik, a kezdetben választás útján betöltött tisztségeket örökletessé teszik. Végső stádium: úr és szolga szembenállása. A szerződésen alapuló jog helyébe az erősebb joga lép, mely csak nevében jog. Ez a jelen: teljes anyagi és politikai egyenlőtlenség. Innen jelentene kiutat a Rousseau által javasolt társadalmi szerződés. E szerződéssel még nem jön létre az a fajta abszolút, Rousseau kifejezésével élve „zsarnoki hatalom”, amelyet a hobbesi szerződés létrehozna. A szegények ugyan félrevezethetők, de ilyen fokig nem. Inkább locke-i szerződés ez: a hatalom birtokosa szerződő fél, a szerződő felek felbonthatják a szerződést, ha a másik fél megszegi azt. Csakhogy eme szerződés révén megjelenik az egyenlőtlenség új dimenziója is. Van, aki tisztségeket visel, s működtetheti a hatalmi apparátust, van aki nem. A gazdag és szegény mellett megjelenik az erős és a gyenge. Ez a különbség felerősödik A végeredmény egy hatalmi elit, amely kizárólagos birtoka a politikai hatalomnak, és a jogfosztott sokaság. Ez a végső stádium, az egyenlőtlenség felső foka: úr és szolga. Ezzel a kezdeti szerződés meg is szűnik, s átadja a helyét a természeti állapotnak. A szerződésben kölcsönös kötelezettségek vannak, s ezek betartását a felek ellenőrzik. Szükség esetén pedig szerződést bontanak. De amikor úr és szolga áll szemben egymással, nem beszélhetünk szerződésről. A szolga erőtlen ahhoz, hogy érvényt szerezzen azon jogoknak, amelyekről úgy gondolja, hogy megilletik. Az úr pedig mindent megtehet, amihez megvan az ereje. Vagyis a jog átadja a helyét az erősebb jogának. De az erősebb joga csak nevében jog. Ez valójában nyers kényszer. Nem tartozunk neki engedelmességgel, hanem pusztán ránk kényszeríti akaratát.

Gottfried Wilhelm Leibniz ( )

Hasonló előadás

Az előadások a következő témára: "Gottfried Wilhelm Leibniz ( )"— Előadás másolata:

Hasonló előadás

Projectumról

Visszajelzés

Bejelentkezés

A társadalmi hálózaton keresztül belépni:

Gottfried Wilhelm Leibniz ( )

Hasonló előadás

Az előadások a következő témára: "Gottfried Wilhelm Leibniz ( )"— Előadás másolata:

Hasonló előadás

Projectumról

Visszajelzés