John Locke ( ) Oxford: Boyle, privát orvosi stúdiumok

John Locke (1632-1704) Oxford: Boyle, privát orvosi stúdiumok
1666: barátságot köt Lord Shaftesburyvel (aki ekkoriban még nem lord, és nem is lordkancellár) 1683: a II. Károly és testvére (a későbbi. II. Jakab) elleni összesküvés kurdarca után hollandiai emigráció 1689: a „dicsőséges forradalom” után visszatérés Angliába Fő művei Értekezés az emberi értelemről (1689) Értekezés a polgári kormányzatról (1690) Levél a vallási türelemről (1689) Oxford: véleménye az oktatásról; Boyle, Royal Society főtitkára, a baconi tudomány jelese; Descartes; az egyetem melletti stúdiumok – diploma királyi parancsra Lord Shaftesbury. Jókor: hova innen, szentháromság. Mindkét Értekezés kapcsolódik Shaftesburyhöz es vita. Az összeesküvés háttere Visszatérés, respektus. Nem csak filozófiai munkái miatt! Az Értekezés a polgári kormányzatról és a Levél a vallási türelemről név nélkül jelent meg.

Tudás és vélekedés („becslés”) 1.
A cél nem a szkepticizmus legyőzése, hanem elemezni miben áll a tudás, és annak alapján megállapítani, hogy miről rendelkezhetünk tudással, s mivel kapcsolatban kell beérnünk a puszta vélekedéssel („becsléssel”). Tudás vs. vélekedés – hagyományos megkülönböztetés. Tudás: „az ideák egyezésének vagy meg nem egyezésének észlelése” = egy állító vagy egy tagadó kijelentés igazságának belátása. Idea: fogalom, képzet, érzéki benyomás – bármilyen gondolati, észlelési állapot tartalma (mint Descartes-nál). Az ideák a mentális kijelentések alkotó elemei. Nem descartes-i projekt. A megkülönböztetés – volt szó róla. Tudás: törvények, rendszer, ami szükségszerű, alapvető; bizonyos. Vélekedés: esetlegességek, partikuláris tények; bizonytalan. Locke így értelmezi. Idea – Locke honosítja meg Angliában

Tudás és vélekedés („becslés”) 2.
„A piros szín” A megegyezés belátásához nem kell más az ideákon kívül.. Maguk az ideák feljogosítanak a kettő összekapcsolására. Becslés „A víziló húsa édes” A viziló, a hús, és az édes ideái alapján nem dönthető el. Valami más is kell az ideákon kívül. Ez a valami lehet: 1. tapasztalat 2. tanúbizonyság Másként: ha megérted a szavakat, el tudod-e dönteni igaz. A szót megérteni = a neki megfelelő ideával rendelkezni. Mint látni fogjuk, nem feltétlenül triviális. Pusztán a gondolat komponensei elégségesek-e. Itt most nem feszegetjük azt a kérdést, hogy honnan vannak az ideák. A kérdés az, hogy ha már megvannak, eldönthető-e pusztán belőlük a kijelentés igazsága. Ahol nem, ott valami másra is szükség van. Tapasztalat itt saját tapasztalat, ti. a megfelelő tényről való tapasztalat. A tanúbizonyság mások tapasztalata.

Empirizmus vs. racionalizmus
„Az empirizmus szerint a tudás a tapasztalatból származik, a racionalizmus szerint az észből” – jó ez a gyakori megfogalmazás? 1. pontosítás: a „tudás” itt nem foglalja magába a vélekedést, ti. mind a racionalisták, mind az empiristák elfogadják, hogy a vélekedés során rá vagyunk utalva a tapasztalatba. 2. pontosítás: a „tapasztalatból származik” nem úgy értendő, hogy a tapasztalat elégséges hozzá. A tudás az empiristák szerint is belátást, mentális megragadást igényel. Descartes: a tapasztalatból nem származhat tudás. Locke: van tapasztalatból származó tudás, ti. az érzéki tudás, A különbség: honnan származnak azok az ideák, melyek lehetővé teszik a tudást? Descartes: innáták, tapasztalati ideára nem épülhet tudás, csak vélekedés Locke: minden idea a tapasztalatból származik. 1. Számolnunk kell a tudás – vélekedés megkülönböztetéssel. Ekkor még masszívan jelen van, s a korszak végére tűnik el. 2. Az észen a korban kétféle dolgot értenek: az mentális megragadást, a belátást, és a következtetést. Az előbbi az alapvető, ti. ekkortájt sokan – Leibniz a kivétel – a következtetést a belátások sorozatának tekintik. Mármost belátás nélkül, felfogás nélkül nyilván nincs tudás. Tehát senki nem gondolja azt, hogy ész nélkül is lehet tudás. Akkor egy különbség marad. Descartes szerint: a mi tapasztalatilag fertőzött, az nem lehet tudás. De a tudásra vonatkozó nézetek így is igen hasonlóak. Ahol az igazi különbség van. Nem az, hogy az ideák megléte alapján hogyan jutok tovább – ott van különbség, de masszív egyezés, hanem az, hogy miként teszek szert azon ideákra, melyekkel kapcsolatos belátásaim tudáshoz vezetnek. S itt Descartes masszívan elutasító az érzékekkel szemben. Locke szerint ez nemcsak túl szigorú, hanem értelmetlen, ti. minden idea tapasztalatból származik. Elutasítja, hogy lennének innáta ideák. Az innátizmus kritikája az I. könyvben. A hangsúly nem az ideákon van (fogalom, mondatrész érték), hanem egész kijelentéseken. Elméleti elvek, gyakorlati elvek.

Támadás az innátizmus ellen 1.
Az innátista érve (1) Vannak egyetemesen helyeselt elvek. (2) Ha valamilyen elv egyetemes helyeslésnek örvend, akkor innáta. Vannak innáta elvek. Re (2): „még ha tényszerűen igaz volna is, hogy vannak egyes igazságok, melyekben az egész emberiség egyetért, ez akkor sem bizonyítanál, hogy azok velünk születtek, ha tudunk mutatni bárminő más utat, melynek révén az emberek általános egyetértésre jutnak ama dolgok felől, melyekben valóban egyetértenek” (I.2.3.) Re (1): „Az ‘ami van, van’ és a ‘lehetetlen, hogy ugyanaz a dolog létezzék is meg ne is’ tételek nem egyetemesen elfogadott állítások” (I.2.4.) „nyilvánvaló, hogy sem a gyermekek sem az elmebetegek között nem akad senki, aki a legcsekélyebb mértékben is felfogná őket vagy gondolkodna rajtuk; s ez a hiány elégséges ahhoz, hogy semmissé tegye ama egyetemes helyeslést, melynek szükségképpen kísérnie kell minden velünk született igazságot” (I.2.5.) (2) Mert hogyan másként lehetne egyeteme. A tapasztalataink különböznek, egyik tapasztalta ezt, másik nem. Nincs, amit mindenki tapasztal. Ami egyetemes helyeslésnek örvend, az innáta. Re (2): ez egy rövid megjegyzés. A fő ellenvetés a másik. Szereti még a vakokat és az írástudatlanokat.

Az innátista válasza: az innáta elvek diszpozícióként vannak jelen elménkben, s ez a jelenlét megfelelő körülmények között helyeslés formájában megnyilvánul. 1. variáció: „minden ember megismeri őket [az innáta elveket], és egyet is ért velük, midőn már elsajátította az ész használatát” (I.2.6.) „csak nem vélhetjük velünk születettnek azt, aminek felfedezéséhez az ész támogatása szükségeltetik, hiszen ekkor, mint mondottam, mindama szilárd igazságot, amire az ész valaha is megtanít, velünk születettnek kell felfognunk.” (I.2.9.) „mily gyakran figyelhetjük meg, hogy a gyermek már jóval azelőtt használja az eszét, hogy ismerné ezt az alapelvet: ‘lehetetlen, hogy ugyanaz a dolog létezzék is meg ne is’! Az írástudatlan emberek s a vad bennszülöttek jelentős része pedig, még az értelmes életkorba lépve is, nem egy évet tölt el anélkül, hogy valaha is ezen a tételen vagy hasonló általános állításokon törné a fejét.” (I.2.12.) Diszpozíció fogalma. Gyúlékony, oldható. Bátor, okos. Jellegzetes körülmények között jellegzetes viselkedés. Diszpozíciós válaszok (1) kritikájára. A piros = körülmény. Kétféle válasz (1) . Az egyik: az innátizmus triviális lesz. Kiderül, hogy a javasolt értelemben minden innáta. Ezt semmilyen innátista nem vallja. Az innátizmus csak bizonyos dolgokra, megkülönböztetett dolgokra terjed ki. A másik: (1) még a javasolt diszpozíciós értelmezésben sem igaz!

2. variáció: „rögvest egyetértünk az ilyen [az innáta] alapelvekkel, amint megismertük és megértettük őket” (I.2.17.) „Válaszul visszakérdezek: az azonnali egyetértés, mellyel első hallásra hozzájárulunk valamely tételhez, ha megértettük a benne lévő kifejezéseket, csakugyan a velünk született alapelvek kétségtelen ismertetőjegye-e? …’ a fehér nem fekete’, ‘a négyzet nem kör’, ‘a sárga szín nem édesség’: ezekkel s még számtalan más, hasonló kijelentéssel, de legalábbis annyival, ahány elkülönített ideával rendelkezünk, minden épelméjű embernek első hallásra szükségképp egyet kell értenie, feltéve, hogy tudja, a tételben foglalt megnevezések mit jelölnek” (I.2.18.) Akkor Descartes-nak meg a racionalizmusnak annyi? És így tovább. Íme egy másik diszpozíciós variáns, s egy megszokott válasz: akkor minden innáta. A gyakorlati elvekkel kapcsolatban még könnyebb dolga van: itt vannak kulturális különbségek. Élvezettel idéz utazók leírásaiból. És van egy plusz érv: a gyakorlati elvet elfogadni nem csak annyi, mint bólintani rá. Ezeket elfogadni annyi, mint ezek szerint élni. És ilyen értelemben elég világos, hogy nincsenek egyetemesen elfogadott elvek. És akkor Descartes?

Ideáink eredete Az elme születéskor „üres papiros” (I.1.2.).
Egyszerű ideáinkat a tapasztalatból szerezzük: az érzeklésből (piros, édes, szögletes, kemény) valamint a reflexióból, azaz belső tapasztalatból (észlelés, akarás, megkülönböztetés). Ezeket csupán befogadjuk, megszerzésükkor passzívak vagyunk. Az összetett ideákat (arany, lopás, szabadság, háromszög, testvér) az egyszerű ideákon végzett műveletek révén alkotjuk meg. Vajon az összes idea származhat ilyen módon a tapasztalatból?

Absztrakt ideák „az elme az egyedi tárgyakról szerzett, egyedi ideákat általánosítja; ami oly módon történik, hogy úgy tekintjük ezeket, amint az elmében megjelenítésekként állanak, elhatároltan minden további létezéstől s a valóságos létezés olyan körülményeitől is, amilyenek például az idő és a hely, valamint bármely más kísérő ideától. Ezt nevezzük tehát elvonatkoztatásnak, melynek során egyedi létezőkről megszerzett ideák a maguk egész fajának általános képviselőivé válnak; nevük pedig általános név lesz, amelyet bármire alkalmazhatunk, ami csak az adott elvont ideával összhangban áll. … Így ha az elme ma megfigyeli ugyanazt a színt a krétában vagy a hóban, amit tegnap a tejből szerzett be, akkor csak a régebbi megjelenítést veszi fontolóra, és az illető nem teljes egészének képviselőjévé teszi meg; s miután a fehérség nevet adta neki, ezzel a hangsorral mindig ugyanazt a minőséget jelöli meg, bárhol is képzeli el avagy fedezi fel; s ekként jönnek létre az univerzálék, legyenek bár ideák vagy kifejezések..” (II.11.9.) 1. egyed 2. egyed 3. egyed a b c d e a b f g i a c i k j a b c d e a b f g i a c i k j elvonatkoztatás  absztrakt idea a Igaz-e Locke empirista tanítása, ti. hogy minden ideánk a tapasztalatból származik? Ezzel kapcsolatban csak egy kérdés: az absztrakt ideák. Tudunk általánosan gondolkodni – az emberről, a tölgyfáról, a fehér színről. A nyelv is tanúsítja: vannak általános neveink. Milyen ideákat társítunk az általános nevekhez? Absztrakt ideákat. Az absztrakció – elvonatkoztatás – egy sajátos művelet, melynek révén konkrét dolgokra vonatkozó ideákból absztrakt ideákat kapunk. Egyedek különböző és közös vonásokkal (piros betűk). Valamely egyedről való ideánk ezen konkrét ideák sajátos gyűjteménye. Elvonatkozatunk a különbségektől, ami megmarad az lesz egy új idea tartalma. Itt a egyetlen ideának tűnik – mint a fehér példájának. De lehet összetett is: pl. az ember ideája összetett.

A háromszög ideája „Ekként például nem követel-e némi fáradságot és ügyességet a háromszög általános ideájának létrehozása (amely pedig nem is tartozik a legelvontabbak, legátfogóbbak és legnehezebbek közé), tekintve, hogy ennek sem lapos-, illetve tompaszögűnek, sem derékszögűnek, sem egyenlő oldalúnak, sem egyenlő szárúnak, sem pedig egyenlőtlen oldalúnak nem szabad lennie, hanem ezek mindegyikének kell lennie, s ugyanakkor egyikének sem. Valami tökéletlen dolog ez valójában, ami nem is létezhetik: olyan idea, melyben bizonyos részek több, különböző és összeférhetetlen ideából épülnek föl.” (IV.7.9.) Berkeley kritikája Valóban van olyan ideánk a háromszögről, amely sem lapos-, illetve tompaszögű, sem derékszög, sem egyenlő oldalú, sem egyenlő szárú, sem pedig egyenlőtlen oldalú, hanem ezek mindegyikének kell lennie, s ugyanakkor egyike sem? Nekem ugyan nincs. Jogos-e? Igen ám, de egy helyen Locke valami furcsát ír. Világos: a háromszög absztrakt ideája nem tartalmazhatja a konkrét ideák vonásait, de ugyanakkor vonatkoznia kell mindegyik konkrét háromszögre. Némi fordítási hiba az utolsó sorban. Természetesebb az angol szöveget úgy olvasni, hogy összeférhetetlen ideák részeiből áll. Összeférhetetlen ideák részeiből alkotható ellentmondásmentes idea. Az ember ideáját konkrét férfiak és nők ideájából alkotom meg, de nem teszem bele sem a férfit, sem a nőt. Berkeley, aki komoly veszélyeket lát az absztrakt ideákban lecsap.

Locke vs. Berkeley Berkeley
Az általános ideák képzetek – hiszen az érzékekből más nem származhat. A képzetek nem (elég) absztraktak – ld. háromszög. Az általános ideák nem absztrakt ideák Hanem? Konkrét ideák, melyeket oly módon használunk, hogy figyelmen kívül hagyjuk egyedi vonásaikat. Pl. a háromszög szögeinek összegére vonatkozó bizonyításban nem használjuk ki azt, hogy hegyes szögű háromszögről van szó. Tehát: nem készítünk egy sajátos ideát, amely azokat és csak azokat a tulajdonságokat tartalmazza, amelyek minden háromszögben megvannak. Próbálja meg egy konkrét képzetének felhasználásával, Berkeley receptjét követve, elgondolni azt, hogy a férfiak csapodárok! A képzet miért éppen a férfiakra vonatkozik? Hogyan mutathatja a csapodárságot? Locke-nak igaza van: igenis kellenek absztrakt ideák. De hogyan jöhetnek ezek az érzékekből? B adottnak veszi, hogy az általános ideák képzetek, érzéki jellegű reprezentációk, mentális képek. Vitás kérdés, hogy Locke szerint így van-e. Szerintem nem. De háromszög absztrakt képzetét nem tudjuk megalkotni. (Valamelyes absztrakció van a képzetekben: hány csík van az elképzelt cirmos farkán?) Akkor hogyan lehetnek általános ideák? Az elvonatkoztatás nem egy sajátos idea megalkotása. A háromszögnél működik. És máshol. Miféle képzet? Képzeljünk egy megcsalást. Először: Miért a férfiakra és nem a nőkre vagy az emberekre? A geometriai bizonyításnál nincs ilyen gond: világos, hogy mely vonásokat használjuk ki a bizonyításnál: az egyedi vonásokat nem használjuk, ezért vonatkozik a bizonyítás a háromszögekre általában – a használat révén így lesz egy idea általános. Ott egyértelmű, hogy a konkrét képzet milyen vonásait használjuk fel. Másodszor: a csapodárság nincs a képen. Ahhoz, hogy a képzet egy megcsalás képzete legyen, hozzá kell tennünk egy csomó dolgot, ami nem része a képzetnek. (És ha jegygyűrűt képzelünk a férfi ujjára?) Locke-nak igaza kell, hogy legyen. De hogyan jöhetnek absztrakt ideák érzéki benyomásokból? Most már nagyjából sejtjük.

Elsődleges és másodlagos minőségek
Az ideák „észleletek az elmében” (II.8.7.) A minőségek „az anyag módosulásai ama testekben, amelyek ilyen észleleteket okoznak bennünk” (II.8.7.), „képességek” ideák előidézésére (II.8.8.) elsődleges minőségek: tömörség, kiterjedés, alak, mozgathatóság (szám, szerkezet) másodlagos minőségek: szín, illat, íz, hang, tapintás Első elhatárolás Az elsődleges minőségek „tökéletesen elválaszthatatlanok a testtől …amelyeket az érzékelőképesség mindig megtalál az anyag minden részecskéjében, amely elég nagy ahhoz, hogy észleljük, másrészt pedig az elme elválaszthatatlannak talál az anyag minden egyes részecskéjétől, még ha kisebb is annál, hogysem érzékeink külön-külön, önmagában észlelhetnénk”. (II.8.9.) A másodlagos minőségek „nem egyebek, mint a dolgokban magukban lakozó képességek; ezek olyan változatos érzékleteket hoznak létre bennünk elsődleges minőségeik, tehát tömegük, alakjuk, szerkezetük, és érzékelhetetlen részecskéik mozgása révén, mint a színek, hangok, ízek, stb.” (II.8.10.) Lezárjuk ideáink eredetének kérdését. Mielőtt a tudás lehetőségét megnéznénk. Az egyszerű ideák kapcsán Locke kitérőt tesz. Megkülönböztetés. Minőség a testben, idea az elmében. Minőség itt = tulajdonság. (Locke azért olykor keveri) Képesség = Locke terminusa a diszpozícióra Kétféle. Az elsődleges minőségek kétféle listája. A különbség kétféle megfogalmazása. Első - elsődleges: nyilván a szűkebb listát ragadja meg – száma és szerkezete csak részecskék. együttesének lehet. Másodlagos: a hangsúly nem a képességen van – az elsődlegesek is képességek – hanem azon, hogy a másodlagos minőségnek megfelelő ideát elsődleges minőségek keltik.

Elsődleges és másodlagos minőségek
Második elhatárolás „a testek elsődleges minőségeinek ideái hasonlatosak az illető minőségekhez, s előképeik valóságosan léteznek is a testekben magukban; ezzel szemben azok az ideák, melyeket a fenti másodlagos minőségek hoznak létre bennünk, egyáltalán nem hasonlítanak létrehozóikra. A testekben magukban ugyanis nem létezik semmi olyasmi, ami ideáinkhoz hasonlítana” (II.8.15.) Az észlelés reprezentációs elmélete? az alma minőségei az alma ideája hasonlóság kerek kerek ökölnyi ökölnyi részecskék elsődleges édes minőségei és elrendezésük piros Nem! Második elhatárolás, hasonlóság alapján. Elsődlegesnél van valami ilyesmi a dologban, ami hasonlít, a másodlagosnál nincs. Gyakori értelmezés: valóságos tárgy minőségei, idea minőségei. Hasonlít-e a kettő – mint festmény a modellre. Hűséges reprezentáció-e? Nem ez az igazi kérdés. Itt nem az érzékszervi észlelés veridikusságáról van szó.

Kétféle magyarázó stratégia
skolasztikus stratégia: posztulálj a dologban a megfigyelhető minőségeknek megfelelő minőségeket hátrány: tautologikus magyarázatok. - Miért altat el az ópium? - Mert altató ereje van? - Mi az altató erő? - A dolog ama képessége, melynek révén elaltatja azt, aki elfogyasztja mechanista stratégia: A megfigyelhető minőségeket egy bizonyos korlátozott fogalomkészlettel kell magyarázni, melynek elemei: a részecskék elsődleges minőségei (méret, alak, mozgás), illetve azok a minőségek melyekkel a részecskék sokaságai rendelkeznek (szám, elrendezés, mozgás egymáshoz képest) elsődleges minőségek = amelyekkel magyarázhatunk Skolasztikus: ahol minőség, ott külön ok. Egy szinten van a méret és az íz – mindegyiknek megvan a maga külön oka. Egy az egyben megfelelés valamilyen megfigyelhető tulajdonság és aközött, ami azt magyarázza. Hátrány – Molière Mechanista: kép a világról. Mi az ami van? Részecskék, mechanikai tulajdonságok – amelyek lehetnek olyanok, amelyekkel önmagukban vett részecskék is bírnak, és olyanok, amelyekhez több részecske szükségeltetik. A hasonlóság nem kvalitatív egyezés, szigorú értelemben vett hasonlóság. Inkább arról van szó, ugyanolyan módon írjuk-e le a megfigyelt minőséget és annak okát. A megfigyelt méretet méret okozza. A megfigyelt színt nem szín okozza, hanem bizonyos részecskék… Ennek fényében érthetők meg Locke érvei. Nem annyira érvek, mint inkább illusztrációk.

Érvek a distinkció mellett 1.
… a manna, részeinek térfogata, alakja, szerkezete és mozgása révén, bizonyos képességgel rendelkezik arra, hogy bennünk a rosszullét, s időnként az éles fájdalom vagy akár a szélgörcs érzékletét idézze elő. Hogy a rosszullét és fájdalom ezen ideái nem a mannában vannak, hanem pusztán a manna működéseinek hatásai bennünk, s hogy nincsenek sehol, amikor éppen nem érezzük őket, nos, ezzel is habozás nélkül egyetért mindenki. De már afelől jószerével lehetetlen meggyőzni az embereket, hogy az édesség és a fehérség nincsen valóságosan jelen a mannában; holott ezek sem mások, mint a manna tevékenységének hatásai szemünkön, illetőleg ínyünkön, méghozzá részecskéinek mozgása, mérete és alakja révén, amint azt is mindenki elismeri, hogy a manna által kiváltott fájdalom és rosszullét sem egyéb, mint ezen anyag hatása gyomrunkra és zsigereinkre, érzékelhetetlenül kicsiny részecskéinek mozgása, mérete és alakja révén” (II.8.18.) Manna – egy kőrisfajta gyantája, hashajtóként használták. Rosszullét és fájdalom ideák, amelyeket valami okoz. Nem tételezzük fel, hogy az okot ugyanolyan módon kell leírni, mint az okozatot. A manna nincs rosszul, és nincsenek fájdalmai. Ha bizonyos okozatokat nem vetítünk bele az okozó tárgyba, miért kellene így tennünk a fehérrel, az édessel, stb. Javaslat: ha a skolasztikus stratégiát bizonyos ideák kapcsán nem követjük, máshol se tegyük.

… Vegyük most fontolóra a vörös és a fehér színeket a porfírban; zárjuk el a fény útját, hogy ne essék a porfírra, és színei szertefoszlanak, s a továbbiakban már nem hoz létre efféle ideát bennünk; azonban a fény visszatértére újfent előidézi bennünk ezen jelenségeket. Gondolhatja-e mármost valaki, hogy bárminő valóságos változás történik a porfírban a fény jelenlétének vagy hiányának hatására, továbbá, hogy a fehérség és a vörösség amaz ideái valóban benne vannak a fénybe helyezett porfírban, holott nyilvánvaló, hogy az a sötétben egyáltalán semmilyen színnel sem rendelkezik? (II.8.19.) Zúzzunk össze egy mandulát, s tiszta fehér színe piszkosra változik, édes íze pedig olajossá. De a mozsártörő ütése miféle valóságos változást képes bármely testben előidézni, a test szerkezetének megváltozásán kívül? (II.8.20.) Tegyük fel, hogy a fény esetén érzékelt színek effektíve ott vannak a dologban – ahogy a méret ott van a dologban, függetlenül attól, hogy van-e világítás. Ekkor hogyan lehet, hogy e „nem érzékelt szín” jelenléte vagy eltűnése korrelál a fény jelenlétével. Mechanista magyarázat: szín ideáink a visszavert fényből származnak. Nincs fény, nincs szín. De az, ami nekünk színként jelenik meg, végig ott van. Az összezúzás a mechanikai tulajdonságokat változtatja meg, ti. a szerkezetet. Akkor viszont a szín és az íz, nem valami, a szerkezettől független dolog, hanem amit a szerkezet okoz. Valószínűtlen, hogy az összezúzása közvetlenül a színre és az ízre hatna.

… meg tudjuk magyarázni, hogy ugyanaz a víz ugyanabban az időben miként hozhatja létre a hideg ideáját az egyik kéz által, a másik által pedig a hőét, holott ha az említett ideák valóságosan benne volnának a vízben, lehetetlen, hogy ugyanaz a víz ugyanazon időben forró és hideg is legyen egyaránt. Hiszen ha elképzeljük, hogy a kezünkben lévő melegség semmi egyéb, mint idegeink avagy életszellemeink parányi részecskéiben végbemenő, bizonyos fajú és fokú mozgás, akkor megérthetjük, miként lehetséges, hogy ugyanaz a víz ugyanabban az időben a hő érzékletét keltse az egyik kézben, a másikban ellenben a hidegét… Ha azonban a hő, illetve a hideg ideája nem más, mint a testünk parányi részeiben lejátszódó mozgás fokozódása, illetőleg csillapodása valamely más test részecskéinek hatására, akkor már könnyű megértenünk, hogy amennyiben ez a mozgás erősebb az egyik kézben, mint a másikban; s ha továbbá olyan testet érintünk a két kézhez, melynek részecskéi gyorsabban mozognak, mint az egyik, ám ugyanakkor lassabban, mint a másik kéz részecskéi, akkor az egyik kéz mozgását erősbíteni fogják, a másikét viszont csökkenteni, kiváltva ezáltal a hő, illetve a hideg egymástól eltérő érzékleteit, amelyek tehát ettől függenek. (II.8.21.)

George Berkeley (1685-1753) 1700 Trinity College, Dublin
1724 Derry főesperese Rhode Island 1734- Cloyne püspöke Fontosabb művei: Tanulmány az emberi megismerés alapelveiről (1710) Hülasz és Philonusz három párbeszéde (1713) Rhode Island, egyetemalapítási kísérlet legfontosabb művek fiatalon

Berkeley filozófiája röviden
Egy ifjú szólt, ó nézz oda, Mily furcsa, hogy nincs ott fa. S ha mégis ott van, Hogyhogy ott van, Ha senki nem néz most oda? VÁLASZ Jó uram, Miért oly furcsa, Én mindenütt jelen vagyok.. S ez az ok, Melyért ott van a fa, Hisz mindig látja, Kiváló tisztelettel az Ön Ura. Két dolog létezik: szellem és idea. A szellem szubsztancia, független létező, oksági ereje van. Az ideák létezése abban áll, hogy észleljük őket. Az anyagi dolgok ideák együttesei, azonban az emberi tudattól függetlenül is léteznek, ti. Isten észleli őket. Az ideák létezése észleltségükben áll. Észlelés, szokás szerint, tág értelemben veendő – elgondolás, akarás, stb. is. A bökkvers: az anyagi dolgok ideák együttesei. Az ideák létezése abban áll, hogy valaki észleli őket. Akkor hogy lehet fa, ha éppen senki nem látja. Válasz: Isten mindig látja.

Berkeley vállalkozása
A cél: leszámolni a szkepticizmussal és a materializmussal Szkepticizmus: a világ, ahogy ténylegesen létezik, különbözik attól, amilyennek ideáink megjelenítik. Materializmus (Berkeley szóhasználatában): létezik anyag. A szkepticizmus a materializmusból fakad: ha a szellemünkben lévő ideánkon kívül létezik anyag is, akkor létezik valami olyasmi, ami különbözik ideáinktól. A megoldás: küszöböljük ki az anyagot, s akkor nem marad semmi, ami ideáinktól különbözne. Így egy füst alatt a szkepticizmustól is megszabadulunk. Szkepticizmus: amikről közvetlenül tudunk. Gond: a szakadék. Megoldás a túlpart eltűntetése. Forrás Berkeley szerint: materializmus – rendhagyó szóhasználat. Erre utalnak a Hülasz és Philonusz nevek.

Locke materializmusa Berkeley szerint
1. A minőségek nem állhatnak fenn önmagukban, szükségük van valamilyen hordozóra – ez az „általában vett szubsztancia” avagy „szubsztrátum”. Erről a szubsztrátumról nincs más ideánk azon kívül, hogy a minőségek hordozója. 2. Az elsődleges minőségek (= mechanikai tulajdonságok) ideái hasonmások, a másodlagos minőségek ideái nem. Berkeley 1. Ez a bizonyos szubsztrátum lenne az anyag. 2. Az elsődleges minőségek ideái tényleges anyagi tulajdonságoknak felelnek meg, míg a másodlagos minőségek ideái pusztán ideák. A materializmust Locke-ban véli felfedezni, jelesül két doktrínában. 1. Szubsztancia – nem igen beszéltem róla: kell valami a dolgokat megkülönbözteti az összetett tulajdonságoktól, ill. a szubsztanciákat a moduszoktól. A szubsztanciákban ott van az általános szubsztancia vagy szubsztrátum. Ezzel kapcsolatban Locke zavarba ejtő dolgokat mond. Nem tudunk róla semmit, csak azt, hogy a tulajdonságok hordozója – gyerekek, indiai filozófus. De kétségkívül elismeri. Ezt azonosítja Berkeley az anyaggal (ti. a testek esetében – a szellemnél is van szubsztancia, azzal nincs baja.) Lehetséges olvasat. 2. Elsődleges másodlagos megkülönböztetés. Abban Berkeley-nak igaza van, hogy ez előfeltételezi az anyag létezését – hisz az elsődleges minőségek a testek elválaszthatatlan minőségei. De abban nincs igaza, ahogy a különbség az, hogy az elsődleges minőségek valódi minőségek, ti. ott vannak a dolgokban, míg a másodlagos minőségek nem, hogy a másodlagos minőségek ideáinak nem felel meg semmilyen valóságos minőségek. Igenis megfelel: az elsődleges minőségek valamilyen kombinációja, amely megalapoz egy diszpozíciót az idea felkeltésére. Mivel elvéti a distinkciót, félreérti Locke érvelését is.

A materializmus bírálata
Re: 1 Az anyagi szubsztancia ideája absztrakt idea. Az anyagi szubsztanciáról nincs semmilyen határozott ideánk – ahogy Locke maga is elismeri. Re: 2 „Szeretném azonban, ha mindenki utánagondolna és próbát tenne, képes-e gondolati absztrakcióval felfogni egy test mozgását és kiterjedését a többi érzéki minőség nélkül.” (10.) „Azt mondják például, hogy a meleg és hideg csupán az elme módosulásai, nem pedig olyan reális létezők lenyomatai, amelyek a testi szubsztanciában vannak jelen, és kiváltják ezeket az érzeteket, mivel ugyanazt a testet, amely az egyik kéz számára hidegnek tűnik, a másik melegnek találja. Mármost miért ne érvelhetnénk ugyanilyen jól amellett, hogy az alak és a kiterjedés sem az anyagban rejlő minőségek lenyomatai vagy képmásai, mivel különbözőknek tűnnek ugyanannak a szemnek a számára, ha különböző helyzetekben van, vagy azonos helyzetben lévő szemek számára, ha különböző a szerkezetük – nem lehetnek tehát semmi olyannak a képei, ami az elmén kívül helyezkedik el és határozódik meg? (14.) Az anyagi szubsztancia elleni egyik érv azon alapul, hogy az anyagi szubsztancia ideája absztrakt idea: elvonatkoztatással hozzuk létre, a testeket gondolatban megfosztjuk a minőségektől, s ami visszamarad, az lenne az anyag. Márpedig absztrakcióval Berkeley szerint nem alkothatunk ideákat. Az érvelést már Locke-nál láttuk. Pontosan azért tartja Berkeley fontosnak az absztrakt ideák bírálatát, hogy ennek révén leszámolhasson a materializmussal. (Ez a Bevezetésben van – itt végig az 1. részből idézek) Másodszor: nincs róla ideánk, nem tudjuk, miről beszélünk. Ki vele. Az elsődleges-másodlagos megkülönböztetés bírálatánál is hivatkozik az elvonatkoztatásra. Ahogy ő érti, az elsődleges minőségek valóban léteznek, a másodlagosak nem. Ez csak akkor lehetséges, ha az elsődleges létezhet másodlagos nélkül. Ez a feltevés alapul absztrakción. Elgondolunk egy mozgó testet – akkor egyszerre van jelen a kiterjedés és mozgás (elsődleges) és a szín (másodlagos). A distinkcióhoz úgy jutunk el, ha jogtalanul absztrahálunk a másodiktól – pedig mozgást szín nélkül nem tudunk elképzelni. Úgy véli, a distinkciót Locke a perceptuális relativitással magyarázza meg. A hideg és meleg kizárja egymást, ergo nem lehetnek egyszerre a testben. Hogy hideget vagy meleget észlelünk, az észlelés körülményeitől függ. Ami ilyen módon körülményfüggő, az nem reális. Ez pedig az elsődleges minőségekre is áll, kicsi-nagy (atka lába).

Esse est percipi 1. Ideák és szellemek.
Az ideák esetében létezni annyi, mint észleltnek lenni. [Thomas Reid ellenvetése Berkeley kettős mércét alkalmaz. A szellemről sincs ideánk, hiszen a szellem aktív, míg az idea passzív. Amit észlelünk, az idea, a szellem nem idea, tehát nem észleljük..] De nemcsak az ideák esetében, hanem az úgynevezett testek esetében is! 1. „Erről […] tudást szerezhet bárki, aki fontolóra veszi, mit is értünk a létezés kifejezésen, amikor érzékelhető dolgokra alkalmazzuk. Azt mondom, az asztal, amelyek írok, létezik; azaz látom és tapintom, és ha kimennék a dolgozószobámból, azt kellene mondanom, létezett, értve ezen, hogy ha a dolgozószobában lennék észlelhetném, vagy hogy valamely más szellem éppen észleli.” (3) A pozitív kép. Szellemek, mint mi, oksági erejük van. Ideák, melyek passzívak. Esse est percipi az ideákra plauzibilis. Ha éppen nem gondolom el vagy nem észlelem a pirosat, vagy éppen a miniszterelnököt, nincs ideám róla. OK. Kitérő Reid: ahogy Berkeley elveti az anyagot, a szellemet is el kell vetnie. Hisz a szellem különbözik az ideáktól, ennélfogva nem észleljük. Ebben ugyanolyan, mint az anyag, s ezért ugyanarra a sorsra kell jutnia. (Igaz: Berkeley azt mondja, hogy a szellemről fogalmam van, nem ideám. De mi is a fogalom. És ne mondhatnánk el ugyanezt az anyagról?) Az ideák esetében az esse est percipi elfogadható. De ezt kiterjeszti a testekre: a testek létezése is abban áll, hogy észleljük őket. Közben úgy gondolja, hogy ezzel a józan ész álláspontját képviseli. Ahogy látja: kiszórja azt, amivel a tévelygő filozófusok a józan ész felfogását megfejelik. Első érv a létezik szó jelentéséből. Nem meggyőző. A létezés bizonyítéka nem azonos magával a létezéssel. De bizonyíték csak észlelésből származhat. Ezért nem tudunk másféle bizonyítékot adni. Ezek a bizonyítékok + bizonyos feltevések – az asztal nem olyan dolog, amely feltűnik és eltűnik, attól függően, hogy van-e a közelben adnak alapot arra a következtetésre, hogy az asztal akkor is létezik, amikor nem látjuk. (Innen jön részben a verifikacionizmus.) Berkeleyt is zavarja, ha az asztal nem lenne időtálló, hanem hol létezne, hol meg nem. Ezért jön majd Isten, aki folyamatos észlelésével biztosítja fennmaradását.

Esse est percipi 2. 2. „Valóban, furcsa módon elterjedt vélemény az emberek között, hogy a házak, hegyek, folyók, egyszóval az érzékelhető objektumok valamiféle természetes vagy reális léttel bírnak, amely különbözik attól, hogy az elmében észleletként léteznek. De bármilyen biztonsággal hagyja is jóvá a világ ezt az elvet, ha valaki a lelke mélyén kétségbe vonná, ha nem tévedek, észrevehetné, hogy nyilvánvaló ellentmondást foglal magába. Mert mi mások az említett objektumok, mint az érzékeinkkel észlelt dolgok, és mi mást észlelünk a saját ideáinkon vagy érzeteinken kívül; és vajon nem teljesen elfogadhatatlan-e, hogy ezek bármelyike vagy valamely kombinációjuk észrevétlenül létezzék?” (4.) A testeket észleljük. Amit észlelünk ideák. Ergo, a testek ideák. Válasz: az észlelés két értelme. Gondoljunk bele: ott vagyok a stadionban, és látom, hogy a Diósgyőr gólt lő, ill. otthon ülök a tévé előtt és a tévében látom. Az első esetben közvetlenül észlelem magát a gólt, a második esetben közvetlenül a tévé képernyőjét észlelem, s a gólt közvetve. Ugyanígy testek és ideák esetében. Az ideákat közvetlenül, a testet közvetve. Mivel a két premisszában az észlelés más-más értelemben szerepel, az érv ekvivokál.

Esse est percipi 3. 3. „Ámde – mondják Önök – bizonyára mi sem könnyebb, mint fákat elképzelni például a parkban, vagy könyveket egy dolgozószobában, noha senki nincs ott , aki észlelné őket. Erre azt felelem, hogy ezt valóban megtehetik minden nehézség nélkül; de esedezem; mi más ez, mint hogy elméjükben bizonyos ideákat alkotnak, amelyeket könyveknek és fáknak neveznek, közben pedig mellőzik egy olyan személy ideájának megalkotását, aki észlelheti ezeket a tárgyakat? De vajon Önök nem észlelik vagy gondolják-e őket mindvégig? Ez az eset tehát nem felel meg a célnak, s csak azt tanúsítja, hogy Önök képesek elméjükben ideákat kialakítani vagy elképzelni, azt azonban nem, hogy lehetségesnek képzelhetnél gondolkodásuk tárgyainak elmén kívüli létezését. Ehhez úgy kell felfogni és elgondolni őket, mintha felfogás és elgondolás nélkül léteznének – ami nyilvánvaló ellentmondás.” (23.) El tudom képzelni, hogy létezik valami, amit nem tudok elképzelni. – Ez ellentmondás? Berkeley mesterérve – itt és a párbeszédekben is úgy vezeti be, hogy ha ezt megcáfolják, feladja az álláspontját. A nem észlelt létező fogalma ellentmondásos – mert a puszta elgondolás is észlelés. Nehéz megmondani, hogy mi a baj. Csak utalás. Hasonló a szerkezet. Vagy: nyelv nélkül nem tudok leírni egyetlen dolgot sem. Ebből nem következik, hogy nyelv nélkül nem lennének dolgok. A nyelvben le tudom írni, hogy vannak dolgok, de nyelv nem létezik – szintén nem ellentmondás.

Ha nincsen anyag, mi hozza létre az ideákat?
Részben mi magunk, képzelőerőnk révén. De: „Bárnily hatalmam is legyen azonban gondolataim felett, úgy találom, hogy az érzékeimmel éppen észlelt ideák nem függenek ugyanilyen módon az én akaratomtól.” (29.) „Az érzéki ideák erősebbek, élénkebbek és világosabbak, mint a képzelet ideái; azonfelül állandóak, rend és összetartás jellemzi őket, s nem véletlenszerűen idéződnek fel, mint azok, amelyek az emberi akarat hatásárára jönnek létre, hanem szabályos láncolatban vagy sorban, amelynek bámulatra méltó összefüggése kielégítően tanúskodik Szerzője bölcsességéről és jóindulatáról.” (30.) Vagyis: érzéki ideáink rendje (= a természeti törvények) bizonyítják Isten létezését. Azt szoktuk gondolni, hogy ideáinkat a környezetünkben lévő anyagi dolgok okozzák. De nincs anyag. Akkor honnan vannak ideáink? Bizonyos ideákat mi magunk alkotunk meg – Descartes fiktív ideái, űrtaxi. De nem ez a probléma, hanem az aktuálisan észlelt ideák: ezek nem múlnak akaratunkon, és valamilyen tőlem független rendnek engedelmeskednek. Ezeket tehát nem én hozom létre. A megoldást éppen a rend szolgáltatja – tökéletesen működik. Éppen ezeket írják le a természeti törvények. Jó, hogy ilyen törvények vannak. Ezek révén tudjuk életünket irányítani. Ha erre a rendre reflektálunk, akkor egy olyan alkotóra kell gondolnunk, aki jóakaratú és végtelenül bölcs. Tehát Istentől származnak. Egy füst alatt istenérv.

David Hume (1711-1776) jogi tanulmányok az edinburgh-i egyetemen
Franciaország 1744 és 1751 sikertelen kísérlet pályázat egyetemi katedrára az edinburghi jogi könyvtár igazgatója követségi titkár Párizsban Fő művei Értekezés az emberi természetről ( ) Tanulmány az emberi értelemről (1758) Tanulmány az erkölcs alapelveiről (1751) Az egyik első szerző, aki alapvetően írásaiból él – esszék, Anglia története. A kortársak nem is annyira a filozófust látják benne. Ünnepelt szerző. Párizsban: D’Alembert, Holbach, Helvetius, Diderot. Le bon David. Nem érzékelik a filozófiai különbséget. A francia felvilágosodás ész kultusza. Hume szerint túl nagyra tartjuk az észt. Szkeptikusként szokták számon tartani, de látnunk kell: a szkepszise nem a tudás, hanem az ész ellen irányul. A szkeptikus szerint, ha eszünk nem nyújt tudást, akkor nem tehetünk szert tudásra. Hume ellenben: tudásunk van, csak éppen nem az észen alapul. Naturalista kép az emberről: működnek bennünk bizonyos pszichológiai mechanizmusok, amelyek hiteket eredményeznek – így vagyunk megépítve. De ezeknek nincs köze az észhez: meggyőződéseink többsége racionálisan megalapozatlan. Amiből nem az következik, hogy tudás igényeink jogtalanok, hanem hogy az észnek kisebb szerepe van, mint feltételezni szoktuk. A szkepszis korrekciós szerepe. Nem megalapozni akarja a szkepszist – ez is csak racionális argumentáción alapul, s annak kevés hatása van hiteinkre. Hume mindig maga mögött hagyja a szkepticizmust, amint kilép dolgozószobájából. Egyetemi állásra tett kísérletek kudarca: ateizmus gyanúja. A lélek halhatatlansága, öngyilkosság. Boswell látogatása halála előtt.

Benyomások és ideák Minden, ami az elmében van észlelet.
Az „erőteljesek és eleven” észleletek a benyomások, a „halvány” észleletek az ideák. E megkülönböztetés megfelel az érzékszervi (vagy belső) érzékelésből származó észleletek és a fogalmak közti szokásos megkülönböztetésnek. Akkor miért nem úgy állítja fel Hume a megkülönböztetést, hogy a benyomásokat a külső tárgyak okozzák? Mert nem feltételezhetjük, hogy léteznek „külső” tárgyak. A tudományos módszer a tapasztalatra támaszkodik, és amit tapasztalatunk, azok észleletek. Hume nem állítja, hogy nincsenek külső tárgyak – talán vannak –, de filozófiai rendszerében ezeket figyelmen kívül hagyja. Pl. amikor „tényekről” beszél, ezeken benyomásokat ért. Hume célja a tapasztalati módszer alkalmazása, az Értekezés alcíme. Ugyanazt a módszer alkalmazni az emberre, mint Newton a természetre. Induljunk ki a tapasztalatból. Benyomás, észlelet, megkülönböztetés.

Empirizmus Fogalom-empirizmus: minden fogalmunk érzékszervi benyomások alapján jön létre. „Első megjelenésükkor egyszerű ideáink kivétel nélkül olyan benyomásokból származnak, amelyek megfelelnek az ideáknak, és amelyeket az ideák pontosan visszaadnak” (É 26.) Egyszerű ideák – aranyhegy Recept az ideák tartalmának tisztázására (= fogalmaink elemzésére): keressük meg, milyen egyszerű ideákból jönnek létre. Emlékszünk a locke-i empirizmusra: nem a tudás jön a tapasztalatból, hanem az ideák. Ezt az empirizmus fogalom-empirizmusnak lehet nevezni, szemben a tudás-empirizmussal, mely szerint fogalmaink ítéletekben/állításokban való összekapcsolása jön a tapasztalatból. Hume fogalom-empirista. Az elv. É = Értekezés, T = Tanulmány Miért az egyszerűek?

Az észleletek rendje és az asszociáció
A benyomások ismeretlen okból jönnek létre elménkben. Az ideák egymásutánjai (a gondolatmenetek) azonban értelmezhető rendet követnek. E rend részben az emlékezetből fakad: az emlékezet által felidézett ideák élénkebbek, rendjük kötött. Részben pedig a képzelőerőből. A képzelőerő az asszociáció szabályainak megfelelően hívja elő az ideákat. Az ideák három módon társíthatók egymással: hasonlóság (pl. festményről a modellre), térbeli és időbeli érintkezés (pl. előszobáról a nappalira), ok és okozat kapcsolata alapján (pl. sebről a fájdalomra). Miután, jó tudós módjára, feltártuk mi van az elmében, a következő kérdés, hogy ezek miféle törvényeknek engedelmeskednek. Az észleletek rendjében miféle szabályok érvényesülnek? Benyomások – nincs: ásító hallgató, viszkető talp Ideák – emlékezet: ne akadjunk fent azon, hogy az ideák is lehetnek élénkebbek vagy kevésbé élénkek – Hume feltételezi, hogy azért éles határ van ideák és benyomások között. Képzelőerő – rendszerint kevésbé élénk, szabadabb rend. De van rend – gondolatmenetek. Asszociáció: ideák társítása. Ezt tekinti az absztraktban legfontosabb gondolatának. Ez a newtoni gravitáció megfelelője. Nem merev, mechanikus szabály: „gyengéd késztetés”.

A hit 1. Az állítások sajátos összetett ideák. Miben különböznek azok az állítások, amelyekben hiszünk, azoktól, amelyekben nem hiszünk? A különbség nem állhat maguknak az ideáknak a tartalmában – hiszen akkor lehetetlen volna, hogy valaki hisz valamit, amit másvalaki tagad. Egyszerű eset: azok az állítások, amelyeknek tagadása ellentmondás. (Hume ezeket szükségszerű igazságoknak nevezi.) Ilyenkor rákényszerülünk, hogy az ideákat az adott kombinációban képzeljük el. Ilyenkor: azt hisszük, amit el tudunk gondolni. A nem szükségszerű állítások – „a tényekre vonatkozó állítások” – esetében a hit az ideakombináció élénksége. Az emlékezetből származó állítások eleve élénkek. Amit állításnak nevezünk azok sajátos összetett idea. (Ez súlyos tévedés, de mindegy.) Nyilván más dolog elgondolni egy állítást, mint hinni. El tudom gondolni, hogy Demeter Tamásnak nincs szemüvege, de ezt nem hiszem. Mi különbözteti meg a hitet a puszta elgondolástól? Nem maga az állítás. Egyszerű eset: csak az állítást tudjuk elgondolni, tagadását nem. Nőtlen agglegény. Ilyenkor a hit egyszerűen azt jelenti, hogy csak az illető állítást tudom elgondolni, tagadását nem. Ide tartozik a matematika. A szükségszerű állításokkal szembe vannak állítva a tényekkel kapcsolatos kijelentések. Itt az élénkség különbözteti meg. Másként gondoljuk el azt, amit hiszünk, és azt, amit nem hiszünk. A hit élénk idea. Emlékezeti hitek – eleve élénkek.

A hit 2. (T 5.2.) A nem emlékezetből származó állításoknál az élénkség valamilyen az állítással asszociált benyomásból fakad. Az aktuális érzékelésből származó hit esete: 1. állítás: Demeter Tamás szemüveges. 2. állítás: Demeter Tamás nem szemüveges Benyomásom van a szemüveges Demeter Tamásról, ezért az 1. állítás lesz eleven. De hogyan hihetünk olyan dolgokat, amelyekre nem emlékszünk, és amelyeket nem látunk? Az ok-okozati asszociáció révén. Látom a fahasábot a tűzben. Hiszem, hogy meg fog gyulladni. Miért? Oksági kapcsolat révén. A tűzben lévő fahasáb és az égő fahasáb között oksági kapcsolat van. Jelenlegi benyomásom – fahasáb a tűzben – oksági asszociáció útján felélénkíti az égő fahasáb ideáját. Ha nem emlékezetről van szó, akkor kell valami, ami élénké teszi az ideát. Mi más lenne ez, mint valamilyen benyomás – hiszen a benyomások élénkek. Az élénkítés mechanizmus pedig az asszociáció. Az aktuális érzékelés esete. A benyomást, hasonlóság révén, asszociálom az egyik állítással, így az részesül az élénkségben. Hogyan megyünk túl az emlékezeten és az aktuális tapasztalaton? Pl. ott a fahasáb a tűzben, de még nem kapott lángra. Én mégis hiszem, hogy lángra fog kapni. A hit túlmegy aktuális benyomásaimon. Hogyan hihetem? Oksági kapcsolat révén. Ugye ez is az asszociáció egy fajtája. A tűzben lévő fahasáb ok-okozati kapcsolatban az égő fahasábbal, az egyikből asszociálhatunk a másikra. A tűzben lévő fáról oksági kapcsolat révén asszociálok az égő fára, és a tűzben lévő fára vonatkozó benyomástól az előbbi idea élénkséget kap. (Kérdés: minden hitünk mögött ott rejlik egy aktuális benyomás?)

Hume a tudásról (T 4.1.) Ideák kapcsolatára (szükségszerű igazságokra) vonatkozó tudás Tagadása önellentmondás. Intuícióból és bizonyításból származik Tényekre (kontingens igazságokra) vonatkozó tudás Tagadása nem ellentmondás. Forrásai: emlékezet érzékelés oksági következtetés Ami nem származtatható sem a priori logikai következtetésekből, sem a tapasztalatból, az értelmetlen halandzsa. Vélt tudásunk jó része ilyen: „Ha ezzel az elvi meggyőződéssel végigpillantanánk a könyvtárunkon, micsoda selejtezést kellene végrehajtanunk. Ha kézbe veszünk bármilyen kötetet, például egy iskolás metafizikai művet, csak azt kell kérdeznünk: tartalmaz-e valamilyen mennyiségre vagy számra vonatkozó elvont okfejtést? Nem tartalmaz. S tartalmaz-e valamilyenre tényre vagy létre vonatkozó tapasztalati okoskodást? Azt sem tartalmaz. Akkor tűzbe vele, mert ez esetben csak szofisztika és áltatás lehet.” (T, 256) Amikor a hit különböző forrásait elemeztük, tkp. áttekintettük Hume egész ismeretelméletét. Tudásunknak kétféle tárgya van, és a kétféle ismeret két különböző forrásból származik. Ami nem ilyen halandzsa. A Tanulmány befejező sorai. Innen egyenes út vezet a logikai pozitivistákhoz. Nagyon masszív kritika. Mai könyvtáraink is áldozatul esnének. A legtöbb szakirány anyagából kevés maradna. Filozófia. Etika szintén nem tudás. Esztétika, műelemzés. Vallástudomány – történeti tények OK, de pl. teológiának annyi. Kommunikáció – pl. Watzlawick, a kommunikációelmélet nemrégiben meghalt egyik klasszikusa szerint: Nem lehet nem kommunikálni – minden viselkedés kommunikatív.

Az oksági következtetés alapja (T 4.1-2., 5.1.)
1. kérdés: min alapul az oksági következtés? Nem az észen, hiszen ellentmondás nélkül el tudom gondolni, hogy az okot éppen a szokásos okozat ellenkezője kövesse. Ennélfogva: a tapasztalaton. 2. kérdés: és ha adott a releváns tapasztalat, megalapozható-e az ész révén az oksági következtetés? (Ha számtalanszor tanúja voltam a tűzbe vetett fahasáb meggyulladásának, s most a tűzbe vetek egy fahasábot, megalapozható-e az ész révén, hogy lángra fog kapni?) Nem. Változatlanul el tudom képzelni az ellenkezőjét. És ha a természet uniformitására hivatkozom – ti. hogy hasonló okokat mindig hasonló okozatok követnek? Akkor sem. El tudom képzelni, hogy a természet rendje megváltozik. Az uniformitási elv maga is csak oksági következtetéssel alapozható meg, ezért körben forgunk. Hume válasza: a szokáson. Az ismételt tapasztalás kialakít bennünk egy automatizmust. Az oksági következtetés kiemelkedően fontos. Csak ennek révén tudhatunk léphetünk túl azon, amit látunk ill. láttunk. Min alapul? (A hit kapcsán elmondottakból már sejthető a válasz.) Gyakori álláspont: az észen. Nem: az ész csak szükségszerű igazságokat tár fel, amelyeknek a tagadása ellentmondás. Az oksági kapcsolat nem ilyen. El tudom képzelni, hogy a tűzbe vetett fahasáb ne gyulladjon meg. Marad a tapasztalat. De a tapasztalat mindig a múltra vonatkozik, az oksági következtetés révén viszont előre láthatom a jövőt. A múlt nem tartalmazza a jövőt. Ergo a tapasztalat nem elég. Kell még valami. Mi ez, az ész? Nem – még akkor sem, ha hivatkozom a természet uniformitására. Akkor hogyan? A megszokás kialakította automatizmus révén. Nem mert okosak vagyunk, hanem mert rögzült belénk egy következtetési mód. Racionális alap voltaképpen nincs. Ez egyszer és mindenkorra véget vet annak a descartes-i, spinozai elképzelésnek, hogy a világ rendje, a természeti folyamatok, olyan jellegű a priori belátásokkal feltárhatók lennének, amilyeneket a matematikában használunk. Kivégzi a racionalista ismeretelméletet. Következik-e belőle, hogy nincs jogunk okságilag következtetni. Hume szerint nem: akárhogyan is, mindenképpen következtetünk okságilag. Az automatizmus működik. Meg – gondoljunk bele: a deduktív következtetések megalapozása deduktív következtetések révén ugyanúgy körben forog, mint az induktív következtetések megalapozása. (Karl Popper gondolja másként. Szerint az indukció megalapozatlan, és nem is kell.)

Mi az oksági kapcsolat? 1. (É I.3.14.)
Mit jelent az, hogy A B-t okozza? = (1) milyen egyszerű ideák alkotják az okság ideáját + (2) ezek milyen benyomásokból származnak. (1) az okság ideájának összetevői téridőbeli érintkezés – A és B térben és időben szomszédos időbeli elsőség – A megelőzi B-t szükségszerű kapcsolat – A után B-nek kell lennie (2) Milyen benyomás felel meg a szükségszerű kapcsolatnak? Érzékeim nem szolgáltatnak ilyen benyomást. Egy dolog az oksági következtetés. Mit jelent maga az oksági kapcsolat? Mit értünk azon, hogy egyik dolog a másikat okozza? Hume követi az empirista receptet. Keressük meg azt a benyomást, ahonnan az okság ideája származik. Összetett ideáról van szó, ezért nem magának az ideának felel meg benyomás, hanem az összetett ideát alkotó egyszerű ideáknak. (Vö. aranyhegy.) Első lépés: a komponensek. Az időbeli elsőség és az állandó együttjárás nem elég (megágyazok és elalszom, fizetek az étteremben és távozom). A hiányzó komponens a szükségszerű kapcsolat. Az első kikényszeríti, maga után vonja, előidézi a másodikat. Második lépés: honnan származnak a komponens ideák. A téridőbeli érintkezés és az időbeli elsőség nem probléma: vannak ilyen benyomásaink. Ami kérdés, a szükségszerű kapcsolat. Külső érzék – biliárdgolyók. A két esemény között nem tapasztalok semmilyen kapcsolatot. Egyesek: a belső érzék. Ami a modellt szolgáltatja, akarati aktus és testmozgás kapcsolata. Fel akarom emelni a kezemet, és a kezem felemelkedik. De Hume szerint itt is két független esemény van, semmi kapcsolatot nem érzékelek. Egy nagyon fontos és vitathatatlan meglátáson alapul. Natúr tényekből nem következik szükségszerűség. Aktuális világ, lehetséges világok. A tapasztalatunk a tényleges világból származik. A szükségszerűség ezen túlmegy: nem csak ténylegesen történik így, az összes lehetséges helyzetben (vagy azok egy széles körében) így történne.

Mi az oksági kapcsolat? 2. (É I.3.14.)
Hume válasza: „A gyakori ismétlés nyomán ugyanis észreveszem: olyan megszokás alakult ki bennem, mely arra készteti szellememet, hogy az egyik tárgy felmerülésekor megjelenítse maga előtt ama tárgy szokásos kísérőjének a képét is, és hogy ez utóbbit, az első tárggyal való kapcsolata folytán, élesebb fényben jelenítse meg. Tehát ebből a benyomásból vagy késztetésből merítjük a szükségszerűség ideáját.” (220) A szükségszerűség ideáját nem a dolgokból, hanem magunkból merítjük. Amikor a dolgok között szükségszerű kapcsolatot feltételezünk, saját gondolkodási habitusainkat vetítjük ki a dolgokra. Azt mondani, hogy a dolgok között szükségszerű kapcsolat van, nem is hamis, hanem értelmetlen – erről semmiféle ideánk nincs. Emlékszünk az oksági következtetésre. Az A-B kapcsolat annyit ismétlődik, hogy kialakít bennünk egy szokást, s ennek révén A benyomás B ideáját asszociálja, s benyomás révén felélénkíti azt, ezért hisszük B-t. Ez a kulcs. A megszokás kialakít bennem egy habitust: A ideájáról továbblépek B-ére. A B-t asszociálja. A arra késztet, hogy B-re gondoljak. Erről a késztetésről van benyomásom. Ebből származik a szükségszerűség ideája. Úgy szoktuk gondolni, hogy az oksági kapcsolatok, melyek szükségszerű kapcsolatok, objektívek. Függetlenek attól, hogy mit gondolunk. Hume szerint az okság ideájának forrása nem valamilyen objektív szükségszerűség, hanem saját gondolkodásunk. Miként a paranoiás, aki saját elképzeléseit kivetítve lát mindenkit ellenségnek. Ezzel ébreszti fel Kantot „dogmatikus szendergéséből”. Hume igazából nem azt mondja, hogy nincs objektív szükségszerű kapcsolat. Hogy ilyesmit mondhasson, ahhoz ideával kellene rendelkezni az objektív szükségszerűségről. De ilyen ideánk nincs. Objektív szükségszerű kapcsolatról beszélni ezért értelmesen nem is lehet. Vigyázat: az, hogy az oksági kapcsolat a szubjektum szokás formálta asszociációinak kivetítése, nem azt jelenti, hogy az oksági kapcsolat szubjektív abban az értelemben, hogy kinek-kinek a tetszésén múlna. Ugyanúgy működünk – hasonló tapasztalatok révén hasonló asszociációk alapulnak ki bennünk. Legfeljebb a közhely: aki kevesebbet látott, kevésbé ismeri fel az oksági kapcsolatokat.

A testek folytonos és külön létezése
Feltételezzük: a testek időben folytonosak és függetlenek az elmétől. Ez a hit nem származhat az érzékekből, ti. a testeket nem érzékeljük ilyennek. Nem származhat az észből sem, hisz a filozófiailag iskolázatlanok is így hiszik. A képzelőerőből származik. 1. hiba: összekeverjük a kettőt, és a másodikat is azonosságnak véljük. Ugyanakkor tudjuk, hogy nem lehet azonos. 2. hiba: az ellentmondás feloldására a képzelet kitölti a hiátust: van egy tőlünk független, időben azonos tárgy. Lehet, hogy van ilyen – de a hitnek nincs racionális alapja. idő észlelem a táblát egy időben azonos észlelet két hasonló észlelet Folytonosság (= időbeli azonosság) és függetlenség kölcsönösen feltételezik egymást: észleleteink megszakítottak, ha van valami folytonos, az független tőle, és megfordítva: ha valami független, miért ne volna folytonos, miért lenne észleleteinkhez hasonlóan megszakított. Érzékekből nem: ti. észleleteink megszakítottak, és nem függetlenek elménktől. Észből nem – gondoljunk pl. Descartes érvére a külvilág létéről. Képzelőerő. Kétféle eset. Ugyanolyannak a hat: cseppet nem lepődünk meg: ezért az 1. hiba. De sok esetben nem is hasonlóság vezet az azonosságra, hanem oksági kapcsolat. ½ 6, kapucsengő, gyerekhangok az ajtónál, ajtónyílás stb. Megint nem lepődöm meg: mintha csak végig láttam volna őket a kód beütésétől a megérkezésig. Megint csak az erősen kapcsolódó észleleteket összekeverem egyetlen azonos észlelettel. De persze tudom, hogy nem egyetlen azonos észleletről van szó. Azonos észlelet vs. különböző észlelet. Megoldás: az észlelet a különböző, a test azonos. Vagyis az történik, hogy képzelőerő kitölti az észlelésben lévő hiátusokat. A folyamatos létezés fikció. Akár igaz is lehet, de racionálisan megalapozatlan. Eltérés Berkeley-tól: ott van egy folyamatosan észlelő Isten. Kivesszük, a dolog darabjaira hullik. Filtört sztereotípia. Empirizmus és szubsztancia, Locke kiüresíti, Berkeley megtagadja a testi szubsztanciát, és Hume betetőzi: a lelkit is.

Thomas Hobbes (1588-1679) Az angol polgárháború kérdései:
Meddig terjed a király hatalma? Meddig terjednek a király jogosítványai az egyházakkal szemben? 1640 Franciaországba menekül 1649 I. Károly lefejezése 1651 Leviatán megjelenése 1652 visszatér Angliába 1660 Stuart restauráció: II. Károly 1666 törvényjavaslat, mely lehetővé tenné Hobbes bíróság elé állítását Oxford. Humanista. Arisztokrata családoknál tanító. Kontinentális utazások geometria. Kapcsolat Mersenne körével. 1. kérdés: meddig terjed a király hatalma? I. Károly. 30-as évek, Hollandia, hajópénz. 2. kérdés: milyen viszony legyen király és egyház között, mennyi jogosítványa lehet az egyházaknak. Püspöki, presbiteriánus és independens. Hobbes rojalista mindkét kérdésben, írásban is kifejti. 1639-ben ki akarja terjeszteni a püspöki rendszert a presbiteriánus skótokra, de vereséget szenved. Kénytelen összehívni a parlamentet, amelyek nem adja meg neki a kért adókat. Nagy fokú bizalmatlanság a királlyal szemben. Ír lázadás, polgárháború. A parlament átveszi a skótoktól a presbiteriánus rendszert. Cromwell diktatúrája. Cromwell uralja a parlamentet, elkalapálja a skótokat, lenyomja a presbiteriánusokat, independens II. Károly. 1640-ben éppen royalizmusa miatt menekül Franciaországba. Royalista körök, II. Károly matematika tanára ben jelenik meg a Leviatán – árulásnak tekintik. Ha az uralkodó nem teljesíti a feladatát, nem képes garantálni az alattvalók biztonságát, hatalma megszűnik (új). Tkp. következetes: Gyanús, nemszeretem figura: rendkívül pesszimista kép az emberről, materialista, az ateizmus gyanúja, konfliktus az oxfordi matematikusokkal

A szerződéselmélet A szerződéselmélet a politikai filozófia két legfontosabb kérdését kívánja megválaszolni: 1. Mi a legitim politikai hatalom forrása? 2. Mire terjed ki a legitim politikai hatalom? Válasz 1-re: a politikai hatalom szerződésből származik, s azért tartozunk engedelmeskedni neki, mert a szerződést be kell tartani. 2. megválaszolásához azt kell megfontolnunk, hogy a természeti állapotban – amikor nem létezik politikai hatalom – miféle szerződésben mennénk bele. Hobbes politikai filozófiával fogunk foglalkozni. Két kérdés. Kérdések: legitim = jogszerű. Nem a rabló hatalma. Nem pusztán ésszerű engedelmeskednem, hanem kötelességem engedelmeskedni. Ennek megfelelően az első kérdés: miért kötelességem engedelmeskedni? Adó. A második kérdés: miben tartozom engedelmeskedni? Kötelezhet-e parlament, hogy minden reggel meztelenül énekeljek a Kossuth téren? Nyilván nem. Miért nem? Miért jogtalan ezt megkövetelnie, és miért jogos ezt megtagadnom. Erre a második kérdésre gyakorlatban a törvények adnak választ – az alkotmány rögzíti. De a kérdés az, hogy mi szerepeljen az alkotmányban. Mikor ad az alkotmány éppen megfelelő hatalmat a kormánynak? Ezekre a kérdésekre. a században a szerződéselmélettel adnak választ (Locke, Rousseau). Hobbesé az egyik első ilyen elmélet. 1. kérdés – szerződésből. Világos: a szerződést be kell tartanom. Kötelességem. Teljesen általános elv. 2. kérdésre a szerződéselmélet nem választ ad, hanem módszert a megválaszolására. Vegyünk egy olyan szituációt, amelyben nincs politikai hatalom – nincs kormány, önkormányzat, nincs király, stb. Ez az ún. természeti állapot. Ebből az állapotból szerződéssel lépünk ki. A kérdés az, hogy miféle szerződést lennénk hajlandók megkötni. A szerződés jellege határozza meg a hatalom határait.

Az első előfeltevés: boldogság és hatalomvágy
„… az életben a boldogság nem az elégedett lelki nyugalmat jelenti. Mert olyan finis ultimus (végső cél) vagy summum bonum (legnagyobb jó), amit a régi erkölcsfilozófusok könyveikben emlegetnek, nem létezik. …A boldogság a vágy állandó előrehaladása az egyik tárgytól a másikig, ahol azonban az előbbi elérése csupán a másik eléréséhez vezető út. Ennek pedig az az oka, hogy az emberi tárgyak vágya nem az egyszeri és pillanatnyi élvezet, hanem a jövőbeli vágyakhoz vezető út biztosítása. … Ezért az emberiség általános törekvésének elsősorban az újabb és újabb hatalom iránti örökös és szüntelen vágyat tartom, amelynek csak a halál vet véget. És ennek oka nem mindig abban rejlik, hogy a ember az elért élvezetnél nagyobb élvezetet remél, vagy hogy a szerényebb hatalommal nem éri be, hanem abban, hogy a jóléthez szükséges pillanatnyi hatalmát és eszközeit továbbiak megszerzése nélkül nem tudja biztosítani.” ( ) Felvonulás ahhoz, hogy milyen a természeti állapot. Tehát milyen az élet, amikor nincs politikai hatalom – nincs kormány, nincs király, nincsenek törvények, nincs bíróság semmi. Hobbes érvelése két előfeltevésen alapul. Az első a boldogsággal kapcsolatos. Hobbes elveti azt az arisztoteliánus gondolatot, hogy a boldogság egyszerűen egy állapot, amelyet megfelelő életmóddal elérhetünk. A boldogság egy folyamatos egymást követő vágyaink beteljesítése. Mármost előrelátó lények vagyunk. Ezért biztosítani akarjuk az eszközöket vágyaink eléréséhez. Mármost a hatalom nem más mint eszköz a jövőbeli jó megszerzésére, vagyis vágyaink teljesítésére. Ezért vágyaink szükségképpen arra vezetnek, hogy a hatalomra is vágyjunk. Nem azért akarjuk a hatalmat, mert telhetetlenek vagyunk. Még ha aszketikusak vagyunk, és beérjük száraz kenyérrel és vízzel, akkor is akarjuk az eszközöket, amelyekkel ezt biztosítani tudjuk.

A második előfeltevés: egyenlőség
Az emberek képességeiket tekintve nagyjából egyenlőek. Testileg: a leggyengébb ember is megölheti a legerősebbet Szellemileg: tegyük félre a tudományos gondolkodásra való képességet; a hétköznapi okosság a tapasztalatból származik, s mindenki ugyanannyira hozzáférhet. „A képességeknek ebből az egyenlőségéből ered a céljaink elérésére irányuló remény egyenlősége” (167) Itt megint szembefordul Arisztotelésszel. Mivel egyenlőek vagyunk nem gondoljuk azt, hogy a másiknak inkább kijár valami, mint nekünk.

A természeti állapot: háború
Ugyanazokra a dolgokra vágyunk – ha másért nem is, hatalomvágyunk miatt. Ezekre a dolgokra ugyanolyan jogot formálunk. Egymás ellenségei leszünk. A viszály három oka: versengés, bizalmatlanság, dicsvágy. Versengés: harc a szűkös forrásokért. Dicsvágy: a hatalomvágy motiválja. Három konkrét ok. Versengés. Dicsvágy – dicsőség = megbecsülés, megbecsülés a hatalom elismerése. De a három ok közül a második a legfontosabb. Az első és a harmadik némileg esetleges – talán nincs semmilyen, ami kellhet nekem. Talán, ha elég nagy hatalmam van, nem érdekel, ha kissé kevesebbre tartanak, annál, mint amilyen hatalmas tényleg vagyok.

A legfőbb ok: a bizalmatlanság
„... ha valaki egy alkalmas darab földet beültet, bevet, beépít, vagy éppen birtokában tart, s egy támadónak csak egyetlen ember erejétől kell félnie, akkor valószínűnek látszik, hogy az emberek egyesült erővel elűzik őt földjéről, és megfosztják nemcsak munkájának gyümölcsétől, hanem életétől vagy szabadságától is. A támadót azonban ugyanez a veszély fenyegeti mások részéről. És ennek a kölcsönös bizalmatlanságnak a következménye, hogy mindenki számára önnön biztonságának legésszerűbb záloga a megelőzés, vagyis az a a törekvés, hogy erővel vagy csellel mindenkit leigázzon, akit csak tud, míg aztán már nem lát maga körül olyan hatalmat, amely fenyegethetné. És ezáltal nem is lépi túl azt a határt, amelyet az önfenntartás megkövetel, és ezért ez általában megengedett dolog.” (167) Ez a legfontosabb. Tegyük fel, hogy én nem akarom senkinek semmijét. Földet akarok, csak azért, hogy megéljek. Van föld, megművelem. Más elveheti. Joggal feltételezem, hogy el is akarja venni. Talán most speciel nincs is szüksége a földemre, van neki sajátja. De mi van, ha neki rossz a termése? Ő is előrelátó, és biztosítani akarja jövőbeli vágyainak teljesülését. Ha ezt tudom, minden okom megvan, hogy tartsak tőle. Ezért én támadom meg. Saját biztonságom legésszerűbb záloga a megelőzés. Nem arról van szó, hogy telhetetlen vagyok: csak önfenntartásomat akarom biztosítani. Jogos ez? Jogos. Mit kell tennem, az adott körülmények között – nincs törvény, nincs rendőrség -, hogy biztosítsam önfenntartásomat? Támadnom kell. Ezáltal persze háború tör ki. Mindenki így tesz, mindenki rosszul jár. Méltányolható indokokból mindnyájan rosszul járunk. Az olyan helyzetet, amelyben a természeti állapotban vagyunk, a híres játékelméleti példával, a fogoly dilemmájával lehet ábrázolni.

A természeti állapot A hadiállapot nem jelenti, hogy állandóan harci cselekmények zajlanak. Elég hozzá, hogy ismeretesek a háborús szándékok, s ezért akármikor számítani lehet tényleges összetűzésekre. „Ilyen körülmények közt nincs helye szorgalomnak, mert a gyümölcse bizonytalan, ezért nincs se földművelés, se tengeren túlról behozott áru, se kényelmes épület, nincsenek nagy erőt igénylő tárgyak ide-oda szállításához szükséges eszközök, semmiféle ismeretszerzés a Föld ábrázatára vonatkozóan, se időszámítás, se művészetek, se irodalom, se társadalmi érintkezés, s ami a legrosszabb: örökös félelem uralkodik, az erőszakos halál veszélye fenyeget, s az emberi élet magányos, szegényes, csúnya, állatias és rövid.” (168-9) Valóban ez lenne közhatalom nélkül a helyzet? fegyveresen utazunk, zárjuk az ajtókat, a szekrényeket a kormányzat nélkül érő vademberek Amerikában a királyok és szuverén hatalmasságok állandóan háborúznak Nem kellenek permanens összetűzések. Hasonlat: akkor is rossz idő van, ha éppen nem zuhog, de lóg az eső lába. Az élet nyomorúságos. Jogos-e a leírás? Valóban ilyen lenne-e az élet politikai hatalom híján? Ennyire összeférhetetlenek vagyunk? Igen: eleve feltételezzük, hogy a másiktól nem számíthatunk jóra – még amikor államban élünk, és van törvény, akkor is. Empirikus érv még: vademberek. Továbbá, az egyes országok pedig ténylegesen természeti állapotban vannak, hiszen fölöttük nincs politikai hatalom – ENSZ.

Természetjog és a természeti törvények
„A természetjog … mindenki számára azt a szabadságot jelenti, hogy önnön erejét saját akarata szerint lényének, vagyis életének megoltalmazására használhatja, s következésképpen mindent megtehet, amit a cél érdekében saját megítélése és értelme szerint szükségesnek tart” (171) „A természeti törvény, lex naturalis, az értelem által felismert olyan előírás vagy szabály, amely megtiltja nekünk, hogy olyasmit tegyünk, ami életünket kiolthatja, vagy ami a megoltalmazására szolgáló eszközöktől megfoszt minket, továbbá, hogy elmulasszunk valamit, amivel véleményünk szerint életünket legbiztonságosabban megoltalmazhatnánk.” (171) általános szabály racionálisan felismerhető előírja azt a viselkedést, mely legjobban szolgálja fennmaradásunkat Jog – lehetőség, szabadság. Törvény előírás. A tartalom nagyjából ugyanaz: lehetőség illetve előírás saját magunk megőrzésére. Vegyük észre: mi magunk döntjük el, hogy mire van jogunk, illetve mit kell megtennünk életünk védelmére. A természetjognak ill. a természeti törvénynek mi vagyunk az értelmezői. Miért? Mert rólunk van szó – a mi életünkről. Természeti törvényből sok van – mi hárommal foglalkozunk. Olyan szabályok, amelyeket, ha gondolkodunk felismerünk. Ezek éppúgy érvényesek a természeti állapotban, mint amikor elhagyjuk a természeti állapotot. Tulajdonképpen ezek a békés egymás mellett élés szabályai. De e szabályok csak lehetőséget teremtenek arra, hogy a háborút magunk mögött hagyjuk.

Az első három természeti törvény
I „mindenki békére törekedjék, ameddig csak annak elérésére reménye van, ha pedig erre nincs többé reménye, a háború minden eszközét és előnyét igénybe veheti és felhasználhatja” (172) A természeti állapotban jogos a megelőző csapás: „ilyen körülmények között mindenkinek mindenre joga van, még mások testére is” (172) II „mindenki önkéntesen mondjon le minden jogáról feltéve, hogy a többiek is így tesznek, ha ezt a béke és az önvédelem érdekében szükségesnek tartja, s másokkal szemben elégedjen meg annyi szabadsággal, mint amennyit ő másoknak saját magával szemben megenged” (172) Szerződés: jogok kölcsönös átruházása Megállapodás: olyan szerződés, ahol az egyik vagy mindkét fél később teljesít. III „a megkötött megállapodásokat teljesíteni kell” (183) Először egyesével. I a két tagmondat. Az első fele világos: a hadiállapot nyomorúságos. A második fele a természetjog: mindent megtehetsz, amit életed megőrzéséhez szükséges. A „remény”-en nem holmi puszta irracionális vágyakozást kell érteni – nem azt jelenti, ahogy valaki, aki egy szót nem tanul, remélheti, hogy átmegy a vizsgán. Inkább racionális esélyt jelent. A természeti állapotban nincs esély a békére. A fogoly dilemmája típusú helyzet miatt arra kell számítanom, hogy a másik támad. Ha másért nem, mert tart tőlem, hiszen én biztosítani akarok minden eszközt a másikra. Nyugodtan megölhetem a másikat: a törvény szerint cselekszem. II. éppen az ilyen fajta jogról való kölcsönös lemondást írja elő. Nyilván kölcsönös. Ha én lemondok, a másik nem, akkor én nem leszek biztonságban, marad a hadiállapot. Ezzel megsérteném a természeti törvény lényegét, hogy tegyek meg mindent önmagam megőrzésére. Némi fogalommagyarázat. Szerződés, amikor nem pusztán lemondok, hanem lemondok valaki javára. Pl. lakáseladás. Az eladó lemond a tulajdonjogáról, a vevő egy bizonyos pénzösszeg – ti. a vételár – feletti rendelkezés jogáról. Megállapodás: amikor nem azonnal szállítunk. Pl. szerződnek és a vevő foglalót tesz le, akkor a teljes összeget, az eladó a lakás átadását ígéri későbbre. A harmadik szabály – ezért gondolom, hogy Hobbes nem lehet pszichológiai egoista – az egoista akkor teljesít, ha megéri. Lapozni, de nem váltani.

Miért kell közhatalom? Miért nem állapodunk meg egyszerűen egymással? Miért kell létrehoznunk a politikai hatalmat? „Az olyan megállapodás, ahol a a felek egyike sem teljesít azonnal, s amely ily módon a kölcsönös bizalmon alapul, a puszta természetes állapotban (vagyis a mindenkinek mindenki elleni háborúskodásában) bármely indokolt gyanú felmerülése esetén hatálytalanná válik. … aki elsőnek teljesít, csak ellenségének dobja oda magát prédául – ellentétben azzal az elidegeníthetetlen jogával, hogy életét és létszükségleteit megvédhesse” (177) Politikai hatalomra azért van szükség, mert ennek van joga és ereje, hogy szükség esetén kikényszerítse a megállapodások betartását. Hogy segítenek ezek a természeti törvények megmagyarázni a politikai hatalom létrejöttét? Miért kell ilyen? Miért nem állapodunk meg egyszerűen. Mert hatálytalan. A megállapodás bizalmon alapul, a természeti állapotban a bizalom ésszerűtlen. Mindig feltételezhetem a másikról, hogy javaimat akarja. Pl. megállapodunk, hogy nem támadok. Én teljesítek: lenne alkalmam, de nem támadom meg. Van-e garanciám arra, hogy a másik nem támad meg? Nincs. Akkor nem köthetek megállapodást. Lemondanék elidegeníthetetlen jogomról. Hobbes érvelése nem az, hogy eleve gonoszak vagyunk, s eleve rosszhiszeműen szerződünk, s olyasmit ígérünk, amit eszünk ágában sincs betartani. Nem a rosszhiszeműségen múlik. Én betartanám a szerződést, de a szomszédba érkezik pár erős fickó. Vajon miért jöttek? Van okom azt hinni, hogy nem azért, hogy megtámadjanak? Nincs. Ha nem akarok mást, mint megőrizni életem és javaim, akkor járok el racionálisan, ha éjszaka legyilkolom őket. Arról van szó, hogy a szerződések betartását biztosító állam nélkül a szerződések érvénytelenek. Ezért nem működik az egymás közötti megállapodás. Viszont ha a másikat törvény elé citálhatom a megállapodás megszegéséért. Ha van olyan hatalom, amely képes elverni rajta a port, akkor félni fog. Mivel tudom, hogy emiatt ódzkodik majd szerződést szegni, bízhatom abban, hogy betartja a szerződést. Ezért a szerződés hatályos

Az állam, mint az igazságosság forrása
Hatályos megállapodás nélkül nincs jogátruházás, ezért mindenkinek mindenre joga van. Kényszerítő erő nélkül nincs hatályos megállapodás – „a megállapodások kard nélkül puszta szavak” (205) Állam/ politikai hatalom/ kormányzat nélkül nincs kényszerítő erő. Ez igaz minden III-hoz hasonló természeti törvényre. „… a természeti törvények, vagyis az igazságosság, méltányosság, szerénység, megbocsátás, egyszóval az a törvény, hogy ne tégy másoknak olyat, amit magadnak nem kívánsz, önmagukban –azaz ha megtartásukra semmilyen hatalomtól való félelem nem kényszeríti az embereket – ellenkeznek természetes érzelmeinkkel, melyek részrehajlásra, büszkeségre, bosszúra és más hasonlókra késztetnek minket.” (205) Ebből az következik, hogy csak államban beszélhetünk igazságosságról vagy igazságtalanságról csak államban beszélhetünk. Ez az érvelés a III. természeti törvénnyel kapcsolatos. De ugyanúgy igaz a III-at követő természeti törvényekre. I-re és II-re nem. Ezek feltételes törvények – ha van esély a békére, ha a többiek így tesznek – akár teljesül a feltétel, akár nem, eszem egyértelműen megmondja, mit kell tenne. A többi törvény kategorikus: a megállapodásokat be kell tartani (méltányosság: viszonozzuk a jóindulatú bánásmódot; szerénység: alkalmazkodjunk embertársainkhoz; megbocsátás: annak, aki megbánja, amit ellenünk elkövetett, bocsássunk meg.) Ezek együtt kiadják az erkölcsi aranyszabályt. Hobbes tehát azt mondja, hogy kényszerítő tényező híján az erkölcsi törvényeket is át fogjuk hágni. Nem mintha az erkölcsi törvények betartása nem szolgálná fennmaradásunkat – ezek természeti törvények, s az összes természeti törvény a fennmaradást szolgálja –, de kényszerítő erő híján a rövid távú érdekeinket kell követnünk, nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy csak hosszú távon kifizetődő szabályokat kövessünk.

Az állam létrehozása Az államot létrehozó szerződés:
mindenki szerződik mindenkivel lemond minden jogáról egy személy vagy egy gyülekezet javára azt megbízottjának tekinti, és mindent amit az a közbéke és a biztonság érdekében cselekszik, a saját cselekedetének ismer el. Az így létrejövő nem természetes személy az állam. A személy megtestesítője az uralkodó (a szuverén), a többiek az alattvalók. A szerződés – megvan előlegezve a II természeti törvényben. Fontos momentumok: (1) egymással kötjük. (2) Totális lemondás jogainkról? – lényegében igen. Az önvédelem joga kimarad: a halálraítélt nem követ el jogtalanságot, ha menekülni próbál. A megfontolás: ha megőrizzük jogainkat, az államnak nem lesz meg a hatalma a béke biztosítására. Ha megőrzöm tulajdonjogomat, nem fizetek adót, akkor miből lehet fenntartani a rendet. (3) Az, hogy kinek a javára mondok le, meghatározza a kormányformát. Hobbes szerint a legjobb az örökletes monarchia. (a) Nem lesz széthúzás, (b) az uralkodó így lesz leginkább alkalmas arra, hogy ne személyes érdekeit kövesse. (4) Aki ezeket a jogokat ténylegesen gyakorolja, az az uralkodó – a szuverén, önmaga ura, nincs fölötte hatalom. (5) Az uralkodó minden cselekedetét a sajátunknak tekintjük. Teljes és feltétel nélküli felhatalmazást kap. Ha nem kap teljeset, nem lesz elég hatalma. Ha pedig feltételes felhatalmazást kapnak – csak addig ismerjük el cselekedeteit sajátunknak, amíg a béke és biztonság érdekében cselekszik, akkor ki mondja meg, hogy meddig teszi ezt. (6) Ami így létrejön, az egy mesterséges személy: a Leviatán címlapja. Mint a jogi személy: önálló akarattal és cselekvőképeséggel bíró ágens.

Az uralkodó jogállása 1. 1. Az államot létrehozó megállapodás visszavonhatatlan. Mert csak a permanens lemondás biztosíthatja a békét. Mert a szerződés visszavonásával megfosztanánk az uralkodót tulajdonától. Mert Istennel kötött szerződésre hivatkozni hazugság. 2. Az uralkodó nem követhet el szerződésszegést. Mert nem szerződő fél. Tudniillik: Az alattvalók összességével nem szerződhet, mert azok csak nem alkotnak egyetlen személyt. Külön-külön nem szerződhet velük, mert ha az alattvaló azt állítaná, hogy az uralkodó szerződést szegett, nem lenne olyan hatalom, amely ezt a vitát eldöntené, s így visszahullanánk a természetes állapotba. Visszavonhatatlanság. Szerződésben feljogosítottuk, hogy rendelkezzék velünk. Megkapta a hatalmat, az övé, rendelkezhet vele, igazságtalanság visszavenné. Miért hazugság Istenre apellálni: mert Isten maga nem jelenik meg, aki pedig Isten földi képviselőjének vallja magát, csak ember Nem követhet el szerződésszegést. Az Uriás történet. Hobbes elismeri, hogy disznóság. Megsérti a méltányosság törvényét – a jót gonosszal fizeti vissza. Az is világos, hogy Dávid tette nem a békét és a biztonságot szolgálja. De azt, hogy mi szolgálja ezt, ő van feljogosítva megítélni. Mivel nem szerződött, nem is sértett szerződést. Istennel kell lerendeznie.

Az uralkodó jogállása 2. 3. Az uralkodó cselekedeteit annak is el kell ismernie sajátjának, aki nem szavazott rá. Mert ha részt vett az uralkodót beiktató szavazáson, elfogadta, hogy tartania fogja magát a többség döntéséhez. Mert ha nem csatlakozik, megmarad a természeti állapotban, és bárki büntetlenül megölheti. 4. Az uralkodó nem követhet el jogtalanságot alattvalóival szemben. Mert az uralkodó cselekedeteit mindenkinek a sajátjának kell elismernie. Így aki az uralkodót jogtalansággal vádolja, magát vádolja. 5. Az uralkodót sem kivégezni, sem megbüntetni nem lehet. Mert az uralkodó tettei a mi tetteink. Ezért a saját tetteinkért egy másik személyt büntetnék. A szerződés nemcsak azokat köti, akik az uralkodó mellett szavaztak. A szavazás szabályai. A második szempont a fontosabb. Ez az általános szempont – amiért el kell fogadnunk. Ha kívül helyezem magam az államon, nem élvezek jogvédelmet. Szabad préda.

Az önkényuralom veszélye
„Itt azonban valaki azzal az ellenvetéssel hozakodhatna elő, hogy eszerint az alattvalók helyzete igen nyomorúságos, hiszen ki vannak szolgáltatva az ily korlátlan hatalommal rendelkező személy vagy személyek gerjedelmeinek és más féktelen szenvedélyeinek. …e vádaskodók nem gondolnak arra, hogy az emberi körülményekben mindig akad egy s más kellemetlenség, s hogy a legrosszabb, ami bármely kormányformában a népet általában érheti, alig nyom valamit a latban, ha azzal a nyomorúsággal hasonlítjuk össze, amely a polgárháborúnak vagy az oly uratlan emberek féktelenségének velejárója, akik felett nem áll se törvény, se kényszerítő erő, amely a fosztogatástól és bosszútól visszatartaná őket.” (218) Hobbes teljesen tisztában van vele, hogy mivel semmilyen jogi garancia nem óv meg az önkényeskedéstől, az élet az államban nyomorúságos. De még mindig jobb, mint a természeti állapot. Látható, hogy a szerződéselmélet miként ad metódust a hatalom terjedelmére vonatkozó kérdés megválaszolására. A természeti állapot olyan nyomorúságos, hogy még egy ilyen szerződést is érdemes megkötnöm. Megéri. Az államban csak egy rossz szándékú uralkodótól tarthatok, a természeti állapotban mindenkitől. Locke ellenvetése: róka és oroszlán.

A természeti állapot 1. tökéletes szabadság 2. egyenlőség
3. a természeti törvények érvényesek „De ha a szabadság állapota is ez, mindazonáltal mégsem a szabadosság állapota. […] A természeti állapotot a természeti törvény kormányozza, amely mindenkit kötelez; és az ész – amely maga ez a törvény – mindenkit, aki csak hozzá fordul, megtanít arra, hogy mivel az emberek valamennyien egyenlők és függetlenek, senki sem károsíthat meg egy másik embert, életében, egészségében, szabadságában vagy javaiban.” (6.) 4. munkával tulajdon szerezhető „[A] föld és az összes alacsonyabb rendű teremtmény közösen minden emberé, mégis mindenkinek tulajdona a saját személye. Ehhez senkinek sincs joga, csak magának. […] testének munkája és kezének műve szoros értelmében az övé. Amit tehát kiemel ebből az állapotból, amelyben a természet hagyta, azt összevegyítette munkájával, hozzátett valamit, ami az övé, ezzel tulajdonává teszi.” (27.) Hogyan milyen szerződést érdemes megkötni, az a természeti állapot jellemzőin múlik. 1 és 2 mint Hobbes. 3. Vannak természettörvények – mint Hobbesnál. És ha figyelmen kívül hagyjuk Hobbes második törvényét, amely a speciálisan hobbesi szerződés megkötésére szólít fel, nem is igazán különböznek Hobbesétól. Hobbes első: törekedj a békére, ha nem, használd fel a háború minden eszközét. Locke iménti megfogalmazása az első tagmondatnak felel meg, de a másodikat nyilván nem tagadná. 4. Új mozzanat. Hobbes nem foglalkozik a tulajdon genezisével. Locke igen. Az ő társadalma lényegében a tulajdonosok társadalma. Akkor miben különbözik Hobbesétól?

Kontra Hobbes nincs ok a konfliktusra
„[U]gyanaz a természeti törvény, amely tulajdont ad nekünk ezen a módon, egyszersmind korlátozza is ezt a tulajdont. Isten bőségesen megad nekünk mindent (1 Tim 6, 17): ez az ész szava […] De milyen mértékben ad meg nekünk mindent? Annyira, hogy élvezzük. Amennyit valaki fel tud használni úgy, hogy bármi módon javára váljék az életnek és ne ártson, annyit foglalhat le munkájával tulajdonként. Ami ezen túl van, az már meghaladja az ő részét, és másoké.” (31.) hadiállapot csak akkor jön létre, ha valaki erőszakot alkalmaz velem szemben a természeti állapot nem hadiállapot „[E]bből világosan kiderül a természeti állapot és a hadiállapot közötti különbség; jóllehet némelyek összekeverték őket, annyira távol állnak egymástól, mint amennyire messze van a békesség, a jóindulat, a kölcsönös segítségnyújtás és a közös védekezés állapota az ellenségeskedés, a rosszindulat, az erőszak és a kölcsönös pusztítás állapotától” (19.) Akkor mi szükség egyáltalán politikai hatalomra? Abban, hogy nincs ok konfliktusra. Két okból: egy, bőség van. Kettő, a természeti törvény korlátozza, hogy mennyit van jogom lenyúlni. Hobbes nem mondja, de nyilván nincs bőség, ha az embernek szükséges állandóan a jövőre gondolnia. Nála nincs semmilyen olyan törvény, amely a tulajdonszerzést korlátozná. Locke hivatalos álláspontja szerint ezt a törvényt többé-kevésbé be is tartjuk. A hadiállapot ezért nem természetes állapot. A hadiállapot azon speciális körülmények között lép fel, ha valaki erőszakot alkalmaz. Akkor jogom van ellenállni, és meg is ölhetem. De: a hadiállapot Locke szerint nem jelent korlátlan felhatalmazást mindenre. A tolvajt megölhetem, de nem vehetem el a tulajdonát. Tehát, ha vannak törvények, amelyek betartása garantálja a békét, és ezeket rendesen be is tartjuk, akkor mi szükség van politikai hatalomra. a tolvaj megölése

A természeti állapotból való kilépés okai
A természeti törvény betartatása mindenkinek joga. Ámde: 1. „nincs olyan érvényes, rögzített és ismert törvény […], amelyről elismernék, hogy jó és a rossz mértéke” 2. „mindenki bíró, és mindenki végrehajtója is a természeti törvénynek, s mivel az emberek elfogultak önmaguk iránt, nagyon könnyen megeshet, hogy a saját ügyeiknél túlságosan elragadja őket a szenvedély és a bosszúvágy” 3. „hiányzik az a hatalom, amely megalapozná és alátámasztaná a helyes ítéletet, és biztosítaná kellő végrehajtását” (124.) Valóban ezek az igazi okok? „Minthogy ugyanis mindenki király, akárcsak ő maga, mindenki egyenrangú, és a többség nem tartja szigorúan tiszteletben a méltányosságot és az igazságosságot, ebben az állapotban nagyon bizonytalan a tulajdon élvezete. Ezért az ember hajlandó arra, hogy megváljék attól az állapottól, amelyben ő maga szabad ugyan, de tele van félelmekkel, és állandóan veszélyeknek van kitéve.” (123.) „[Akik megdöntik a jogos politikai hatalmat] újból a hadiállapotnak teszik ki az embereket.” (227.) Locke indoklása. 1. Értelmezési gondok. Ésszel beláthatók, de amit belátunk, nem az nem elég kimunkált és aprólékos: az alapelveket az ész kideríti, de a részletekről hallgat. (Pl. együtt dolgoztunk, kb. fele-fele, de a másik betegség miatt kihagyott egy hetet; akkor fele-fele, avagy változnak az arányok) A büntetés mértéke nem ismert. Ki tartatja be? Mindenki, de van két nehézség. 2. bírák lehetnénk saját ügyünkben. 3. mi van, ha az elkövető erősebb? Kockázatos lenne. A hivatalos kép erősen elüt Hobbesétól. A szerződéssel nem a hadiállapotból akarunk kimenekülni, hanem egy alapvetően békés állapot kisebb problémáit megoldani. Másfelől azonban vannak olyan szövegrészletek, amelyek azt sugallják, hogy Locke valójában hobbesiánusok. Látszólag el akar határolódni Hobbestól – az emberi természetről festett sötét kép miatt, és ateizmusgyanús nézetei miatt rendkívül népszerűtlen. Retorikailag ezért távolságot kell tartani tőle – valójában azonban igazat ad neki. Maradok a hivatalos álláspontnál

A szerződés Kivel kötöm? Azzal, aki a politikai hatalmat gyakorolja
Miről mondok le? 1. önmagam és mások megvédésének korlátlan jogáról (részleges) 2. a büntetés jogáról (teljes) Mit kapok cserébe? 1. tulajdon védelme 2. törvények végrehajtása Kivel kötöm – nem egymással kötjük, pace Hobbes. Önmagam és mások megvédése – nyilván, ha közvetlen támadás ér engem vagy valaki mást, akkor jogomban áll az önvédelem ill. a közbeavatkozás – ezért részleges. Tulajdon védelme – beleértve személyem sérthetetlenségét. A törvények végrehajtása – így elkerüljük a saját ügyünkben való eljárást, és a végrehajtással járó kockázatot.

A politikai hatalom korlátai 1.
1. [N]em rendelkezhet teljesen önkényesen az emberek életével és tulajdonával. Mert hiszen a törvényhozó hatalom csupán a társadalom minden tagjának egyesített hatalma, amelyről lemondtak annak a személynek vagy gyülekezetnek a javára, amely a törvényhozást megtestesíti, ezért e hatalom nem lehet nagyobb, mint amekkora hatalmuk ezeknek az embereknek a természeti állapotban volt […] Senki sem adhat át nagyobb hatalmat, mint amekkorával ő maga rendelkezik; és senkinek sincs teljesen önkényes hatalma önmaga vagy mások fölött, hogy elpusztítsa saját életét, vagy elvegye másnak az életét vagy tulajdonát. […] mivel a természeti állapotban nincs önkényes hatalma a másik élete, javai vagy szabadsága felett, hanem csak annyi, amennyivel a természeti törvény felruházta önmaga és a többi ember megvédése céljából, ezért csak ennyit ad vagy adhat át az államnak és általa a törvényhozó hatalomnak, úgyhogy ennél nagyobb hatalma nem lehet a törvényhozásnak. Legvégső határai tekintve a törvényhozók hatalma a közjóra korlátozódik a társadalomban. […] A társadalomban nem szűnnek meg a természeti törvény előírásai, hanem sok esetben csak világosabbá válnak […] mivel az alapvető törvény az emberiség megvédése, semmiféle emberi törvény nem lehet jó vagy érvényes, ha ellentétes ezzel. (135.) Mi jellemzi az ilyen módon létrehozott hatalmat? Korlátozott és megosztott. Korlátozott. 1. A felhatalmazás korlátozott. Nem rendelkezhet önkényesen élettel és tulajdonnal. Rendelkeznie mindkettővel kell: háború esetén katonai szolgálatra van szükség, továbbá adót kell szedni. De ez a rendelkezés nem önkényes, ti. a társadalom tagjainak védelmét szolgálja. Az áldozat a közjót szolgálja. Locke meg is indokolja. Jogaink a természeti állapotban is korlátozottak. A természeti törvények értelmében akkor sem rendelkezhetünk önkényesen mások életével és tulajdonával. A szerződéskötés, amellyel a politikai hatalom létre jön, jogok átruházása. De csak olyan jogokat adhatok át, amik megvoltak. Nem volt jogom saját anyagi hasznom érdekében elkergetni másokat a földjéről – a szerződéssel létrejövő hatalom sem vethet ki adót saját anyagi haszna érdekében. A természeti törvények a szerződéskötés után is érvényben maradnak, csak éppen pontosításra kerülnek, és expliciten meg lesznek fogalmazva. Nem felülírjuk őket.

A politikai hatalom korlátai 2.
2. [A] törvényhozó vagy legfőbb hatalom nem igényelhet magának olyan hatalmat, hogy rögtönzött, önkényes rendeletekkel kormányozzon, hanem kihirdetett állandó törvények alapján és felhatalmazott, ismert bírók útján kell igazságot szolgáltatnia és döntenie az alattvalók jogairól. […] különben békéjük, nyugalmuk és vagyonuk éppúgy nem lesz biztonságban, mint ahogy nem volt a természeti állapotban. (136.) 3. [A] legfőbb hatalom senkitől nem veheti el beleegyezése nélkül tulajdonának semmilyen részét sem. Minthogy ugyanis a tulajdon védelme az állam célja, és ez az, amiért az emberek társulásra lépnek egymással, ezért szükségképpen feltételezi és megkívánja, hogy az embereknek legyen tulajdonuk; enélkül azt kellene feltételeznünk, hogy elveszítik, amikor tagjává lesznek a társadalomnak, holott éppen ez volt az a cél, amiért csatlakoztak hozzá[.] (137.) 4. [A] törvényhozó testület nem adhatja át másnak a törvényhozó hatalmat. Ez ugyanis ráruházott hatalom, amelyet az emberektől kapott, ezért akik a kezükben tartják, nem adhatják át másoknak.. (141.) 2. Hobbes is preferálja az állandó törvényeket, a bölcs uralkodó így kormányoz. De ha az uralkodó nem így jár el, nem cselekszik jogtalanul. Locke-nál igen. A rendeleti kormányzás megengedhetetlen. Ha nincsenek állandó szabályok, akkor nem tudjuk, mire van jogunk. Ez bizonytalanságot eredményez. Enyém vagy nem enyém? Márpedig az állam létrehozásával biztonságot és kiszámíthatóságot remélünk. Tkp. a rendeleti kormányzás magában hordja az önkényes rendelkezés lehetőségét. 3. (a) Természetesen nem kell egyesével meginterjúvolni a polgárokat. A beleegyezést a választott képviselőkön keresztül adjuk meg. (Egyértelműen képviseleti alapon történik a kormányzás.) (b) Ha nem ilyen módon történik, akkor önkényes rendelkezés van. Ti. az államot a tulajdon védelmére hoztuk létre. Ha beleegyezés nélkül elvehető a tulajdon, nem részesül védelemben. Akkor nem éri meg – akkor a szabadságunkról ellentételezés nélkül mondanánk le. (c) Kibukik Locke koncepciójának fogyatékossága: az állam tulajdonosok szövetsége. És akiknek nincs tulajdonuk? Persze valamennyi mindenkinek van, de soknak olyan kevés van, hogy az már nem is igen van veszélyben. 4. Idegen uralom. Másrészt itt felszínre jön, hogy a locke-i elképzelésben fontos szerepe van a bizalomnak. Azért mondok le bizonyos jogokról, hogy cserébe védelmet kapjak. Csak annak engedem át, akiben megbízom, s azért, hogy adott célra használja. Ha a törvényhozó átruházná a hatalmat, olyasvalakinek adná, aki iránt nincs meg a bizalmam.

A hatalmi ágak elválasztása
A törvényhozó hatalomnak függetlennek kell lennie a végrehajtó hatalomtól. Minthogy a hatalom kihasználására amúgy is hajlamos emberi gyarlóság túl nagy kísértésnek van kitéve, ha ugyanazok az emberek tartják kezükben mind a törvényhozó hatalmat, mind a törvények végrehajtásának hatalmát – minthogy ezáltal felmenthetik saját magukat az alól, hogy engedelmeskedjenek az általunk hozott törvényeknek, a törvények alkotását és végrehajtását pedig saját előnyükhöz igazítják, s így a közösség többi tagjától eltérő, a társadalom és a kormányzat céljával ellentétes érdekeik lesznek …[az elválasztás] olyan új és őket közelről érintő kötöttség, amely figyelmezteti őket, hogy a közjó érdekében alkossák meg a törvényeket. (143) A hatalom korlátozásának másik módja. Az előbbiek: miről rendelkezhet a törvényhozás. De egy másik fajta korlátozásra is szükség van, amely procedurális. A mögöttes gondolat: túl sok hatalom egy kézben visszaélésekre ad alkalmat. (Lord Acton) Ennek kivédését szolgálja a hatalmi ágak elválasztása. A bírói hatalmat Locke nem tekinti önálló hatalmi ágnak – a végrehajtás részének tekinti. Mi másként gondoljuk. A hatalmi ágak elválasztása nem az egyetlen lehetséges módszer a túlhatalom megakadályozására. Nálunk nyilván nem: alapesetben a kormányé a parlamenti többség. Fékek és ellensúlyok rendszere. Viszonylag tiszta formában az amerikai berendezésben – Locke inspirálta.

Hobbes vs. Locke Hobbes A természeti állapot hadiállapot.
A természeti állapotban mindenre jogunk van, még a másik testére is. Egymással szerződünk. A jogainkról való lemondás abszolút. Az így létrejövő hatalom (szinte) korlátlan és egységes. Locke A természeti állapot nem hadiállapot. A természeti állapotban csak arra van jogunk, amit a természeti törvények megengednek. A hatalom leendő birtokosával szerződünk. A jogainkról való lemondás feltételes. Az így létrejövő hatalom korlátozott, és megosztott. Összehasonlítás. Két összefüggés. Egy: különböző természeti állapot, különböző jogosítványok. Hobbes természeti állapota olyan szörnyű, hogy ennek elkerülése érdekében minden jogunkról lemondunk. Bármi inkább, csak ne hadiállapot. Megéri alávetni magunkat egy korlátozatlan hatalomnak. Locke úgy gondolja, hogy nem éri meg. Az abszolút uralkodó semmivel sem jobb a hadiállapotnál, sőt: róka vs. oroszlán. Kisebb hatalmat adunk, és feltételesen. Kettő: mivel a hatalom birtokosa szerződő fél. Ennélfogva a szerződés őt is köti. Következésképpen megsértheti azt. Ebből egy sor kérdés adódik: az első, hogy mikor sérti meg a hatalom a szerződést?

A szerződés megsérül, ha
1. „megváltozik a törvényhozó hatalom” az uralkodó más törvényt érvényesít, mint amilyet a törvényhozó hatalom alkotott megakadályozza a törvényhozás összeülését az uralkodó az emberek beleegyezése nélkül megváltoztatja a törvényhozók választóinak személyét és a választás módját nem érvényesíti a törvényeket idegen hatalomnak veti alá a népet 2. a törvényhozás „a beléje vetett bizalommal ellentétesen tevékenykedik” „ha tagjai megpróbálnak tulajdonsértést elkövetni az alattvalókkal szemben, és megpróbálják önmagukat vagy közösség valamely részét olyan úrnak megtenni, aki önkényesen rendelkezhet az emberek életével, szabadságával vagy vagyonával” (221.) De ki dönti el, hogy megsértették a szerződést? A megsértésnek kétféle módja van – ti. a locke-i hatalom meg van osztva a törvényhozás és a végrehajtás között. Az első lehetőség, hogy a végrehajtó hatalom önjáró lesz, és negligálja a törvényhozást. A második, amikor a törvényhozás nem jár el a szerződés szerint – ami annyit tesz, hogy túllépi a korlátait. A törvényhozás csak azt teheti, amire felhatalmaztuk. Ki dönti el? Éppen ez volt az a kérdés, mely Hobbesot arra indította, hogy a törvényhozót ne tegye a szerződés részesévé. Hiszen ha az alattvalók és az uralkodó között vita támad, vajon ki lehet a bíró?

Ki dönti el, hogy a szerződést megsértették?
Azt felelem erre: a nép lesz a bíró. Mert ki ítélje meg, hogy megbízottja vagy képviselője helyesen és a beléje vetett bizalomnak megfelelően cselekszik-e, ha nem az, aki a felhatalmazást adja, és akinek a felhatalmazás megadása után is hatalma kell, hogy legyen arra, hogy leváltsa, ha az nem tesz eleget megbízatásának? Ha ez magánemberek között és egyes esetekben ésszerű, akkor miért volna másképp abban a legnagyobb fontosságú esetben, ahol milliók jóléte forog kockán, és ahol, ha nem veszik elejét, sokkal nagyobb a baj, orvoslása pedig nagyon nehéz, drága és veszedelmes? [240.] Locke válasza. Valóban nincs külső bíró, de a szerződés jellegéből fakadóan nem is kell. A politikai hatalom bizonyos célokra adott felhatalmazás: a hatalom birtokosának a közjó érdekében kell tevékenykednie. Ahogy korábban: a jogainkról való lemondás feltételes. Addig gyakorolhatja a hatalom a ráruházott jogokat, ameddig érdekünkben tevékenykedik. Ha megbízási/felhatalmazási szerződésről van szó, azt a megbízó felhatalmazó visszavonhatja. Megint érdemes összehasonlítani Hobbesszal. Nála a szuverén nem követhet el jogtalanságot, ti. a szerződéssel az alattvalók sajátjuknak ismerik el az uralkodó cselekedeteit. Locke ezzel szemben: nem adunk korlátlan felhatalmazást.

Ha pedig a szerződést megsértik, akkor
[A]z embereknek szabadságukban áll, hogy gondoskodjanak magukról, s a régitől különböző, új törvényhozó hatalmat állítsanak fel oly módon, hogy megváltoztatják a bennük részesülő személyeket, a formáját vagy mindkettőt, úgy ahogy biztonságuk és javuk szempontjából a legmegfelelőbbnek találják. Mert a társadalom másvalaki hibájából sohasem veszítheti el ősi és eredeti jogát, hogy megvédje magát, ami csakis egy állandó törvényhozó hatalom révén, valamint az általa hozott törvények igazságos és részrehajlás nélküli végrehajtása révén valósítható meg. (220.) De ez a tanítás lázadásokat fog gerjeszteni! S mi van akkor, ha a nép úgy dönt, megsértették a szerződést? Ha a megbízást vissza vonjuk, megbízhatunk valaki mást. Ami jelen esetben azt jelenti, hogy a hatalom birtokosát megfosztjuk a hatalomtól. Vagyis forradalom. Nyilvánvaló ellenvetés.

Lázadás Ki is lázad? „[A] lázadás ugyanis nem személyekkel való szembeszállás, hanem szembeszállás azzal a tekintéllyel, amely egyedül az állam alkotmányán és törvényein alapul [.]” (226.) „Mindkét előbb tárgyalt esetben – akár a törvényhozó hatalom változik meg, akár a törvényhozók cselekszenek azzal a céllal ellentétesen, amiért beiktatták őket – a lázadás bűnét követik el a bűnösök.” (227.) Ennélfogva: „[E]z a tan – mely szerint az embereknek hatalmukban áll új törvényhozás felállításával gondoskodni a biztonságukról, ha törvényhozóik a beléjük vetett bizalommal ellentétesen cselekedtek és tulajdonsértést követtek el ellenük – a legjobb védekezés a lázadás ellen, és a legalkalmasabb eszköz annak megelőzésére.” (226.) A lázadás pedig két okból is kifogásolható. Egy: jogtalanság – valóban: a lázadást, a hatalom megdöntésére irányuló kísérletet, mindenhol büntetik. Locke válasza: a lázadás valóban jogtalanság. De ha a nép visszaveszi a hatalmat attól, aki visszaélt vele, az nem lázadás. Miért? Mert mi is a lázadás. Vagyis nem a nép lázad. Kettő: ilyen esetekben erőszakra kerül sor, ami nemkívánatos. Locke éppen ellenkezőleg: e tanítással előzhető meg a lázadás.

Tolerancia: a politikai filozófiai érv
Az állam célja a polgári javak (élet, szabadság, testi épség, tulajdon) biztosítása. A vallás célja a lélek üdvének biztosítása. A lélek üdve nem tartozik a polgári javak közé. – Miért? Az állam nem avatkozhat vallási ügyekbe, amíg azok nem érintik a polgári javakat. Mert: 1. Analogikus érv: a lélek olyan, mint az egészség. Az ember dolga saját egészségéről gondoskodni, s az állam csak akkor léphet közbe, ha mások egészségét kockáztatja. 2. Az egyes ember maga viseli vallási meggyőződéseinek következményeit – ezért az a döntés, hogy milyen vallást követ, őt magát illeti meg. Kontextus. Locke érvelése. A kurziválás: lehetnek vallási gyakorlatok, amelyek érintik a polgári javakat – pl. rituális emberáldozat. Kétféle kritika lehetséges. Hobbes: a vallási tanítások alááshatják az uralkodó hatalmát. Ha az uralkodó nem szabályozhatja, nem lesz elég jogosítványa feladata végrehajtására. És akkor veszélybe kerülnének a polgári javak. Vagyis az érv helyes, csak éppen üres, mert a vallási ügyek szükségképpen érintik a polgári javakat. A másik: az állam nevelőintézmény. A feladat az, hogy derék embereket neveljünk, s mivel teljes értelemben csak az lehet derék ember, aki a megfelelő vallást követi, a vallás szabályozandó. Az eretnekséget ezért tiltani kell. Egy ilyen kritikára lehetne szkeptikusan válaszolni: ki tudja, mi az igaz vallás. Ezzel azonban Locke csak csínján élhet, hiszen a közönsége tudni véli, mi az igaz vallás. Beéri azzal, hogy ilyen alapon a mohamedánok nyugodtan üldözhetnék a kereszténységet – „rólad szól a mese” Locke azonban nem hagyatkozik erre, másféle módon védi meg ezt a premisszát.

Pragmatikus érv A szertartások és hitek hatósági szabályozásával nem biztosítható a lélek üdvössége. A szertartások esetében: cselekedetem csak akkor Istennek tetsző, ha önkéntes. Ha kényszer hatására veszek részt egy szertartáson, mit sem ér. A hitek esetében: hiteim nem állnak akaratom uralma alatt. Hiába is akarnak kényszeríteni, hiszem, amit hiszek. A politikai filozófiai érv mellett a pragmatikus érv: aki hatósági eszközökkel próbálja az embereket a helyes vallásra téríteni, nem érhet célt.

A locke-i türelem határai
[A] hatóság részéről nem szerezhet jogot a türelemre az olyan egyház, amelyben mindenki, aki abba belép, átkerül egy másik fejedelem védelmébe és szolgálatába. (111. o.) [S]emmiképpen nem tűrhetők azok, akik tagadják Isten létét. Az istentagadók előtt ugyanis nem szilárd és szent a hűség, a szerződés és az eskü, amelyeke pedig az emberi társadalom összetartó kötelékei, annyira, hogy ha Istent vagy akárcsak eszméjét kivesszük belőle, az egész társadalom összeomlik. (Uo.) Nem ejt szót a felekezeti egyenjogúságról. Az első: klasszikus protestáns érv a katolicizmus ellen. Feltételezi: isteni szankció nélkül elszabadul a pokol. Az antikvitásból hiányzott. A negyedik Karamazov testvér.

Jean-Jacques Rousseau (1712-1778)
Genfben születik 1728 Piemont, katolizál Franciaország, Warens bárónő Párizs, Diderot, Therèse Levasseur 1754 Genf, újra protestáns lesz 1765 Hume Angliába menekíti 1767 újra Párizs Fő művei Értekezés az egyenlőtlenség eredetéről (1755) A társadalmi szerződésről (1762) Emil, avagy a nevelésről (1762)

Rousseau szerződéselmélete
Hobbes és Locke szerződéselmélete 1. Mi a legitim politikai hatalom forrása? - szerződés 2. Mire terjed ki? – kulcs: milyen szerződést kötnénk a természeti állapotban Rousseau 1. mint Hobbesnál és Locke-nál 2. nem hivatkozik a természeti állapotra Van egy további kérdése: hogyan nyerjük el az „erkölcsi szabadságot”? szabad cselekvés (szokásos értelemben) = kényszertől mentesen hozott döntéseinkből fakad, erkölcsi és jogi felelősségünk van érte. Rousseau: a szabadságnak van egy olyan értelme, amelyben nem minden a szokásos értelemben szabadnak gondolt cselekedet szabad. Hobbes és Locke. Rousseau. Erkölcsi szabadság, analógia: klasszikus keresztény felfogás. Ha alantas vágyaimnak engedek – hiába hozok kényszermentes döntést, és hiába terhel jogi és erkölcsi felelősség –, nem vagyok szabad: vágyaim rabja vagyok. A szabadság több, mint önkifejezés, a jó választása. Rousseau nem a keresztény szabadságfelfogást képviseli, de szintén azt gondolja, hogy van valami a szokásos értelemben vett szabadságnál mélyebb, igazi szabadság – ezt nevezi „erkölcsi szabadságnak”. Úgy gondolja, hogy ezt csak a szerződés révén nyerhetjük el.

Miért csak szerződésből származhat legitim hatalom?
A politikai hatalom nem természetes. 1) nem analóg a szülő hatalmával a gyermek felett 2) ha van is természetes rabszolga, ősei természetük ellenére lettek azok Nem származhat az erősebb jogából. 1) az erő nem szül kötelezettséget 2) ha megvan az erő, minek a kötelezettség? Nem származhat háborús győzelemből. ez is az erősebb jogán alapulna Nem származhat abból, hogy a nép önként aláveti magát egy uralkodónak. előbb néppé kell válnia – pl. ha szótöbbséggel döntenek, min alapul, hogy a többségi döntés kötelezi a kisebbséget. Nem marad más lehetőség, mint a szerződés. Nem természetes – mint Locke Filmer ellen. A rabszolga eset: lehetséges, hogy valaki rabszolgák gyermeke, s nem is vágyik szabadságra, születésétől fogva elfogadja az alávetettséget. De a szülei, és annak szülei? Nem az erősebb jogából – a klasszikus illusztráció a rablóval. A politikai hatalom élhet erőszakkal, kényszeríthet OK. De itt erkölcsi kötelességünk engedelmeskedni, nem pedig pusztán tanácsos, mint a rablónál Nem háborús győzelem. Nem önkéntes alávetés – nem elég mély. Ez csak akkor történhet, ha már van valamilyen politikai hatalom, amelyik döntést hozhat.

A kérdés De ha valamennyi ember önfenntartásának legfőbb eszköze a saját erejük és szabadságuk, hogyan ruházhatják ezt át akkor anélkül, hogy önmaguknak ártanának és elmulasztanának gondoskodni önmagukról? Ezt a nehézséget, vizsgálódásaim tárgyára vonatkozóan, a következőképpen fogalmazhatjuk meg: „Megtalálni a társulásnak azt a formáját, amely a köz egész erejével védi és oltalmazza minden tagjának személyét és vagyonát, s amelyben, bár az egyén egyesül a többiekkel, változatlanul csak önmagának engedelmeskedik és éppolyan szabad marad, mint amilyen azelőtt volt.” (478) A zsarnoki hatalom nem ilyen forma – hiszen minden jogunkról lemondunk, s cserébe nem nyerünk védelmet. Az eleje Hobbes és Locke – nyilván nem kötünk előnytelen szerződést. Hobbesszal szemben és Locke-hoz hasonlóan, az abszolút hatalom létrehozását elhibázottnak tartja. Mindent feladok, de nem nyerek biztonságot, hiszen attól kezdve az uralkodónak korlátlan hatalma van felettem, és nyugodtan árthat nekem. De a sárgával jelölt rész zavarba ejtő. Ha átruházzuk a szabadságot, hogyan tartjuk meg? Nem ellentmondás ez?

A válasz „[A] társulás valamennyi tagja lemond önmagáról és minden jogáról az egész közösség számára.” (478) Mert: 1) mindenki egyenlő körülmények közé kerül 2) mert ha nem adnák fel minden jogukat, mindenki „bizonyos tekintetben” a maga bírája volna, s megmaradna a természeti állapot 3) egyetlen másik személy sem szerez hatalmat felettünk 1)-3) nem teszi érthetővé, hogy miért nem ártanunk így magunknak, és miért maradunk ugyanolyan szabadok. Vajon miért? Spinozára emlékeztet: a közösség javára mondunk le. Az indoklás is részben megegyezik, 1). (Persze Spinoza kérdése más: stabil elrendezést keres, ami nem bomlik fel, nem legitim hatalmat). Ez a berendezkedés demokrácia. Nem demokrácia a mai értelemben, de megvan benne az egyik alapvető mozzanat: a népszuverenitás. Ne zavarjon, hogy Rousseau a későbbi könyvekben nem mond sok olyat a demokráciáról. Itt a törvényhozó hatalomról van szó, míg a demokrácia Rousseau szóhasználatában egy kormányzati formát jelöl, amelyben mindenki részese a végrehajtó hatalomnak. A törvényhozást egyébként Rousseau nem úgy képzeli el, hogy a nép maga megfogalmazza a törvényeket – erre bölcs törvényhozó kell, de a törvényhozó tervezetét a nép emeli törvénnyé. 2) zavaros. Ha nem hozunk létre politikai hatalmat, világos: megmarad a természeti állapot. De miért kellene a politikai hatalom létrehozása érdekében minden jogunkról lemondani? 3) megmagyarázza, hogy ez miért nem zsarnokság. Itt is minden jogunkról lemondunk, de azt nem egyetlen személy kapja. Vegyük észre: ugyanolyan masszív jogfeladás, mint Hobbesnál, s komolyan eltér Locke-tól, akinél a hatalom birtokosa nem kap korlátlan felhatalmazást.

Miért nem árthatunk magunknak e szerződéssel?
„De mivel a főhatalom csupán a részeit alkotó egyénekből áll, ezért nincs és nem is lehet az övékkel ellentétes érdeke; így hát alattvalói nem szorulnak biztosítékra vele szemben, mert lehetetlen, hogy a politikai társadalom valamennyi tagjának a kárát akarná, alább pedig látni fogjuk, hogy külön-külön sem fog kárt tenni bennük” (480-1) (Főhatalom = a szerződés eredményeképpen létrejövő hatalom, mely rendelkezik az összes szerződő fél egyéni hatalmával; a törvényhozó hatalom) Aggály: De vajon nem fordulhat elő, hogy (a) egy kisebbség sikeresen manipulálja a többségét, s a főhatalom így olyan törvényeket hoz, amelyek nem szolgálják a társadalom többségének javát, vagy hogy (b) a többség, erejével élve, olyan törvényeket hoz, melyek révén egy kisebbséget kimondottan hátrányos helyzetbe hoz? Két dolgot akarunk: (1) az állam védje személyünket és vagyonunkat, (2) maradjunk benne ugyanolyan szabadok, mint korábban voltunk. (1)-gyel kezdem. Rousseau válasza. Fogalommagyarázat: főhatalom tkp. a törvényhozó hatalom. Rousseau ugyan elutasítja a törvényhozó és a végrehajtó hatalom megkülönböztetését, de itt csak eltérő szóhasználatról van szó. P. az igazságszolgáltatás, amikor partikuláris ügyekben döntünk, nem a főhatalomra tartozik; hadüzenet és békekötés ismét nem a főhatalom ügye. Az biztos, hogy mindenkinek nem fog a főhatalom ártana. De aggódhatunk. Tévedés ne essék. Nyilván az állam fenntartása áldozatokat kíván: adót kell fizetnünk, stb. Az aggály az, hogy előfordulhat, hogy az áldozat aránytalan: olyan aránytalan, hogy a szerződés immár ellenünk dolgozik. (Persze igen nehéz megmondani, mikor aránytalan az áldozat: Rousseau nem írja le, milyen a természeti állapot, s így nehéz eldönteni, hogy az államban érve kerülhetünk-e rosszabb helyzetbe, mint a természeti állapotban voltunk.) Ilyen kétféleképpen is előfordulhat: manipuláció és többségi erő révén.

Válasz az aggályra: az általános akarat
Rousseau: (a) és (b) ténylegesen előfordulhat. Csakhogy: az ilyen módon megszülető törvényeket nem a főhatalom hozza, és az ilyen esetek elkerülhetők. A főhatalom az általános akarat gyakorlása. Az általános akarat a nép egészének akarata, s fogalmánál fogva a közjóra irányul. Az általános akarat nem azonos a közakarattal, mely a magánérdekek („különös akaratok”) eredője. Hogyan érhető el, hogy törvényeink valóban általános akaratot tükrözzék? mindenki saját személyében vegyen részét a törvények elfogadásában ne alakuljanak kisebb társulások (rosszabb esetben ezek legyen sok ilyen társulás, legyenek minél kisebbek, és legyenek egyenlő erősek) Így a különös akaratok eltérései kölcsönösen kioltják egymást, s végeredményként az általános akaratot kapjuk meg. Rousseau: ez az eset a szerződés elfajulása. (1) Ekkor a törvényeket nem a nép egésze, a főhatalom hozza. (2) Elkerülhető. (1) Főhatalom, általános akarat, a nép egészének akarata. Az egész akarata pedig a nép egészének javát szolgálja, hiszen azért hozzuk létre a főhatalmat, hogy a nép egésze jól járjon. Ez minőségileg különbözik a közakarattól. Az ilyen esetek megakadályozandók és megakadályozható. A megoldás. Rousseau-nál mindenki részt vesz a törvényhozásban, mindenki közvetlen részese a hatalomnak. A képviseleti elven alapuló törvényhozást teljesen elhibázottnak tartja. Hogy felelhetne meg a törvényhozás a nép akaratának, ha nép csak négyévenként gyakorolja a hatalmát? Lesújtó véleménye van az angol alkotmányos berendezkedésről – bár jobbnak tartja a franciaországi a zsarnokságnál. Az igazi megoldás a népgyűlés, De erre csak kis népesség esetén van lehetőség. Ez Rousseau-t nem zavarja: igen csak kis közösség lehetnek működőképesek. Genf igen, Franciaország nem. Letiltja a pártokat. Azok egyező különös érdekek képviseletének eszközei, nem a közjóra irányulnak. A pártok taktikáznak, alkudoznak, szövetkeznek, hogy a különös érdekeket minél inkább megvalósítsák. Ha megengedjük őket, lényegében kizárt, hogy a közjónak megfelelő döntések szülessenek. Ha mégis vannak, gyengíteni kell őket, s biztosítani egyenlőségüket. Nem is kérdés: a mai demokratikus berendezkedéseket teljesen hibásnak tartaná. Ha a feltételek teljesülnek: a magánheppek kiszűrődnek, az így képződő akarat általános.

Az általános akarat (folytatás)
A főhatalom által hozott törvények az általános akaratot tükrözik. Ennélfogva tárgyuk is általános – hiszen az általános akarat nem vonatkozik egyetlen konkrét tárgyra vagy személyre sem. A konkrét ügyekre vonatkoztatás a közhivatal (= végrehajtó hatalom) dolga. Ez az, amiért a főhatalom, nem akarhatja sem a nép, sem az egyes személyek kárát. Abból, hogy az általános akaratból folynak, következik tárgyuk általánossága. Gézának érdeke, hogy ne fizessen adót. Hogy a telkével határos erdőt ne parcellázzák fel, s ne építsenek oda szupermarketet. Ezek különös akaratok, s az általános akarat képződése folytán kihullnak. A törvényi szabályozás általános: előírhatjuk, hogy ilyen és ilyen helyeken tilos építkezni, de azt nem, hogy Géza háza mellett lehet-e vagy sem. Előírhatjuk, hogy aki ilyen és ilyen, az ennyi és ennyi adót fizet, de azt nem, hogy Géza ennyi és ennyi adót fizessen. A pártok és egyéb érdekérvényesítő csoportokat pontosan azért kell megakadályozni, hogy az általánosság örve alatt partikuláris érdekeket képviselő törvények szülessenek – hogy összeálljanak azok, akik környezetében szupermarketet akarnak építeni. Következésképp az én személyem ellen irányuló különös akaratok is kihullnak. Ezért nincs miért félnem. A közhivatal árthat ugyan nekem – de ez nem az állami berendezkedésen múlik.

A szabadság A szerződés létrejöttével:
feladom természetes szabadságom – jogom arra, hogy mindent megszerezzek, amit csak tudok helyébe polgári szabadságot nyerek – törvényes tulajdonom tényleges védelmét és elnyerem az erkölcsi szabadságot, hogy a magam alkotta törvényeknek engedelmeskedjem „Hogy a társadalmi szerződés ne legyen puszta szó, hallgatólagosan beleértik azt a megállapodást, amely nélkül az egész többi hatástalan volna: aki nem hajlandó követni az általános akaratot, azt az egész alakulat fogja engedelmeskedésre kényszeríteni; más szóval kényszeríteni fogják, hogy szabad legyen, hiszen a kettő egy és ugyanaz.” (482) A másik feltétel: legyek ugyanolyan szabad, mint voltam. A természetes jognak nem volt korlátja, de a megszerzett javak nem is élveztek védelmet. A polgári állapotban vannak korlátok arra vonatkozóan, hogyan szerezhetek meg valamit, de a jogszerű tulajdon védelmet élvez, megéri. Ez hasonlít Locke-ra. Az izgalmas az erkölcsi szabadság – ez ilyenkor jön létre: a magunk szabta törvényeknek való engedelmeskedni. (A szabadság nem egyszerűn önkifejezés: benne van a valamire irányulás.) Kantnál lesz még folytatása. Csak ennek alapján érthető meg az alábbi furcsa passzus. Vegyünk valakit, aki törvényt sért. Ekkor kényszerítik, mégpedig a szabadságra, hiszen a maga alkotta törvénynek kell engedelmeskednie.

Bertrand Russell (1946) [Ő] alkotta meg a hagyományos monarchiákkal szemben álló pszeudo-demokratikus diktatúrák politikai filozófiáját. Az utána következő időkben azok, akik reformereknek tekintették magukat, két csoportra oszlottak: azokra, akik őt követik, és azokra, akik Locke-ot. Néha együttműködtek, és sokan voltak, akik nem láttak semmilyen feszültséget. De az összeegyeztethetetlenség fokozatosan nyilvánvalóvá vált. A jelen korban Hitler Rousseau leszármazottja, Roosevelt és Churchill pedig Locke-é. A második világháború alatt írja.

Miért gondolja ezt Russell?
„[A] társulás valamennyi tagja lemond önmagáról és minden jogáról az egész közösség számára.” (478) „[A] társadalmi szerződéssel minden egyes ember csak azt a részt idegeníti el képességeiből, vagyonából, szabadságából, amelyiknek használata fontos a közösség számára; de azt is el kell ismerni, hogy egyedül a főhatalom döntheti el, mi a fontos a köz számára.” (494) „De mivel a főhatalom csupán a részeit alkotó egyénekből áll, ezért nincs és nem is lehet az övékkel ellentétes érdeke; így hát alattvalói nem szorulnak biztosítékra vele szemben[.]” (480-1) A rousseau-i főhatalom ugyanazokkal a jogosítványokkal bír, mint Hobbes uralkodója. Elsőt már idéztem, figyeljünk a részletre. A másodikat nem, de értelmezi: nem kell mindenről lemondani, de a főhatalom dönti el, miről. Harmadik, megint részlet. Nem kell garancia – Locke éppen ezeket tartja fontosnak: hatalom megosztás, az egyes hatalmi ágak korlátai. A hatalom Rousseau-nál elvben ugyanazt engedheti meg magának, mint Hobbesnál. De hát a hatalom itt a nép kezében van! Akkor nincs mitől félni! Igen ám, de megbízhatunk-e az általános akaratban?

Megbízhatunk-e az általános akaratban?
Rousseau receptje a kizárólag a közjóra irányuló általános akarat létrehozására csak akkor válhat be, ha ha minden különös érdek szigorúan egyéni, azaz nincsenek csoportérdekek – vagyis ha a társadalom homogén vagy ha vannak ugyan csoportérdekek, de azok nem artikulálódnak vagy nem jutnak szerephez a politikai döntésekben E feltételek egyetlen társadalomban sem állnak fenn. Ezért a rousseau-i elvek alapján szerveződő társadalomban ténylegesen az történik, hogy a legerősebb csoportok potenciálisan korlátlan hatalomra tesznek szert. A rousseau-i kép republikánus – az antik poliszok világát idézi, ahol minden polgár részt vesz a közügyekben, s az egyéni érdeket természetes feláldozni a közjó oltárán. Mindez azon múlik, hogy jobb lesz-e az általános akaratból folyó törvénykezés? Tényleges végeredmény: partikuláris csoportok korlátlan hatalma, amely nem a közjóra irányul. Működő modell: jakobinus diktatúra. Nem mintha Rousseau nem iszonyodott volna tőle. Spárta. Fenyegetett közösségek, ahol egyéni és közérdek között nincs távolság. Ha én a saját érdekemet képviselem, nem pedig a poliszét, a szomszéd polisz leigáz, és nekem is annyi. Benjamin Constant: a régiek és a modernek szabadsága.

John Locke ( ) Oxford: Boyle, privát orvosi stúdiumok

Hasonló előadás

Az előadások a következő témára: "John Locke ( ) Oxford: Boyle, privát orvosi stúdiumok"— Előadás másolata:

Hasonló előadás

Projectumról

Visszajelzés

Bejelentkezés

A társadalmi hálózaton keresztül belépni:

John Locke ( ) Oxford: Boyle, privát orvosi stúdiumok

Hasonló előadás

Az előadások a következő témára: "John Locke ( ) Oxford: Boyle, privát orvosi stúdiumok"— Előadás másolata:

Hasonló előadás

Projectumról

Visszajelzés