Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

e-építési napló Nyerges Tibor

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "e-építési napló Nyerges Tibor"— Előadás másolata:

1 e-építési napló Nyerges Tibor
Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdaságfejlesztési vezető 2013. szeptember

2 e-építési napló működésének alapjai
összeállította: Gulyás András

3 építési napló Az építési napló ÉTV-ben meghatározott fogalma nem változik: „építési napló: az építőipari kivitelezési tevékenység megkezdésétől annak befejezéséig vezetett, hatósági és bírósági eljárásban felhasználható, a szerződés tárgya szerinti építőipari kivitelezési tevékenység jellemzőit - kormányrendeletben meghatározott módon - tartalmazó dokumentum” …de jellegében megváltozik, gyűjtődoboz jellegű lesz, így alakul ki az egy beruházás egy e-napló. Amit eddig építési naplónak hívtunk az ezután e-főnapló, vagy e-alnapló lesz.

4 e-építési napló az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központról, valamint az Országos Építésügyi Nyilvántartásról szóló 313/2012. (XI. 8.) Korm. Rendelet 2. § 2. b) szerint: olyan komplex elektronikus alkalmazás, amely lehetővé teszi az építőipari kivitelezési folyamat teljes felügyeletét, az építési napló vezetését és az arra jogosultak számára hozzáférést, és elektronikus úton biztosítja az építési beruházásra vonatkozó kivitelezési adatoknak a Nyilvántartásba (OÉNY) kerülését,

5 e-építési napló előnyei
Egyszerűsíti a használatbavételi engedélyezést Csökkenti az adminisztrációs terheit a naplóvezetésre kötelezetteknek Bárhonnan hozzáférhető az arra jogosultaknak Lehetővé teszi az építőipari kivitelezés folyamatának felügyeletét Átlátható, biztonságosabb dokumentálást tesz lehetővé Automatikusan adatokat szolgáltat az OÉNY-be Ne kell papíron mellékleteket csatolni, a hatóság az alkalmazáson keresztül eléri azokat; egyszerre több jogosult is eléri más helyszínekről, nem vesznek el vagy semmisülnek meg a dokumentumok, azok biztosan elérhetők minden jogosult számára, az archív anyagok megőrzése is biztosított

6 Mi szükséges a használatához?
Ügyfélkapu (okmányiroda: SZIG, cím) Számítógép (Mozilla, Java) Internetkapcsolat Általános Nyomtatvány Kitöltő program (ÁNYK) - csak offline jelentés készítés esetén (NAV honlapról) A számítógépen szükséges böngészőprogram, lehetőleg Mozilla Firefox friss verziója, Java alkalmazás; a készenlétbe helyezésekhez munkaterület átadásához feltétlen szükséges az internetkapcsolat, a továbbiakban offline napi és eseti jelentések esetén 3naponta is elég hozzáférés elérése; ÁNYK a NAV honlapjáról letölthető és rendszergazda jogosultság nélkül telepíthető

7 Felhasználók jogosultságai, feladatai (szerepkörök)
A belépő felhasználót a rendszer azonosítja, ez megadja, hogy mely e-naplókhoz azon belül mely e-főnaplóhoz, e-alnaplóhoz van hozzáférési joga és ott milyen jogosultságai (szerepkörei), feladatai vannak. Egy felhasználónak egy e-naplóban több szerepköre is lehet. A felhasználók belépés után könnyen áttekinthető fa struktúrában látják azokat a naplókat melyhez hozzáféréssel rendelkeznek.

8 Szerepkörök Építtető Építtető megbízottja (pl. lehet az építési műszaki ellenőr) Kivitelező – napi jelentésre kötelezett, Felelős műszaki vezető, Építési műszaki ellenőr Kivitelező – napi jelentésre jogosult (pl. a napló vezetését átvállaló felelős műszaki vezető) Tervezői művezető Építésfelügyeleti hatóság A program jelenlegi felépítése szerint megkülönbözeted: napi jelentésre kötelezett a kivitelező, csak ő tudja a munkaterületet átvenni, napi jelentésre jogosult lehet a naplóvezetést átvállaló kivitelező, fmv.

9 Biztonsági, adatvédelmi elemek:
Napló Ügyfél Jel – NÜJ (9 jegyű) Egyszer használatos jelszó (visszaigazolási kód – 8 karakter)

10 Napló Ügyfél Jel – NÜJ Minden felhasználó az első belépéskor kapja
Az ügyfélkapuhoz kötődik A természetes személyt az általa képviselt cégekkel összekapcsolja az alkalmazásban - adószámmal Az alkalmazáson belüli azonosítást szolgálja 9 számjegyű, mivel az alkalmazáson belüli azonosítás ezáltal lehetséges, szerepkör kiosztásánál is ezzel adjuk meg a partnerünket, ezért azt az éspítési szerződésbe kell foglalni vagy annak megkötésekor mellékelve át kell adni a szerződő partnerünknek.

11 Egyszer használatos jelszó (visszaigazolási kód)
A rendszer generálja a naplóvezetés szempontjából fontos kétoldalú cselekmények visszaigazolására. Ilyen események: e-napló készenlétbe helyezése szerepkör kiosztása, elfogadása munkaterület átadás-átvétele E-napló készenlétbe helyezésnél a rendszertől kapjuk, kétoldalú cselekményeknél a kezdeményező fél kapja a rendszertől és azt rendszeren kívül átadja a szerepkörre felkértnek, aki a szerepkör elfogadásához megadja a rendszerben ezt a kódot.

12 E-naplók készenlétbe helyezése
Az e-naplót, e-főnaplót, e-alnaplót megnyitása előtt szükséges készenlétbe helyezni. Ez tulajdonképpen a naplók megnevesítését, azaz alapadatainak megadását jelenti. Az e-napló és az e-főnapló készenléti állapota az e-főnapló megnyitásával szűnik meg. Az e-alnapló készenléti állapota az e-alnapló megnyitásával szűnik meg. Az e-főnapló a munkaterület fővállalkozó kivitelező részére történő átadásával válik megnyitottá. Az e-alnapló a munkaterület alvállalkozó kivitelező részére történö átadásával válik megnyitottá.

13 e-napló felépítése

14 Bejegyzési jogosultságok
Építtető és műszaki ellenőr az e-főnaplókba és mellékleteibe Fővállalkozó kivitelező és felelős műszaki vezetője a saját e-főnaplójába és az alvállalkozóinak az e-alnaplójába Építésügyi és építésfelügyeleti hatóság az összes e-naplóba, e-főnaplóba és e-alnaplóba Egyéb hatóság a hatósági naplóba

15

16

17

18

19

20

21

22

23 Betekintési jogosultságok
Építtető és műszaki ellenőr az a beruházás összes e- főnaplójába és e-alnaplójába és mellékleteibe Főválalkozó kivitelező és felelős műszaki vezetője a saját e-főnaplójába és az alvállalkozói láncának az összes e-alnaplójába Építésügyi és építésfelügyeleti hatóság az összes e- naplóba, e-főnaplóba és e-alnaplóba Egyéb hatóság az összes e- naplóba, e-főnaplóba és e-alnaplóba A szereplők kontrol lehetősége nagy mértékben megnő.

24

25

26

27 Bejegyzés módjai Online – az összes funkció elérhető
Offline - csak napi és eseti jelentés tehető ilyen módon, melyhez szükséges az adott e-naplóhoz tartozó jelentéssablon letöltése és ÁNYK programban történő telepítése, e-napló készenlétbe helyezése, szerepkör kiosztása, munkaterület átadása, e-napló zárása csak online módon történhet

28 Hatóságok A hatósági ellenőrzések és intézkedések új eszköze az e-építési napló: az aktív és archív e-naplókba való időben kötetlen betekintés ellenőrzés lehetősége távoli eléréssel pl: kiviteli tervek megléte, vagy hatósági intézkedés végrehajtásának távoli ellenőrzése ellenőrzési terv készítés helyszíni ellenőrzés előtti tényállás tisztázás pl: engedélyek, kiviteli tervek, készültségi fok, résztvevők jogosultságai hatósági intézkedések rögzítése egyszerűsödik az elektronikus a hatósági naplóban

29 Építésfelügyelet hatóságok
Az alkalmazás összeveti az igénylésben megadott beruházási alapadatokat az aktív e-naplók alapadataival. Ha nem talál egyezést automatikusan jóváhagyja az e-napló igénylését. A vitás eseteket (pl: egyezést talál aktív naplóval, azaz lehetséges, hogy van már készenlétbe helyezve e-napló az adott beruházáshoz) az LLTK továbbítja az illetékes építésfelügyeleti hatósághoz azok elbírálására. Az e-napló készenlétbe helyezési igény teljesítése csak abban az esetben tagadható meg, ha azonos alapadatokkal van már aktív e-napló.

30 Építésfelügyelet hatóságok
Ha egy aktív e-naplóban nincs kiosztva az építtetői szerepkör, a hatóság kioszthat építtető szerepkört, vagy módosíthatja az építtető meghatalmazottja szerepkör címzettjét.

31 e-napló további fejlesztési tervei
naplók, napló részek rugalmasan választható kinyomtatása e-napló kereső funkció statisztikák, összesítő adatok közzététele (2014-től) a fedezetkezelői programmal interface kapcsolat kamarai adatbázisokkal tervek szerint 2014-ben készül a mobil alkalmazás videó feltöltési lehetőség hamarosan: OÉNY demó naplófelülelet

32 További információk: http://www. e-epites
További információk: valamint az alkalmazás súgójában. Az összeállítás Szabóné Fülöp Éva, Vargáné Fekete Mónika, Wolford Ágnes jegyzetei alapján készült.

33 gazdaságfejlesztési vezető
Köszönöm a figyelmet! Nyerges Tibor gazdaságfejlesztési vezető Tel: (76) (70) Fax: (76)


Letölteni ppt "e-építési napló Nyerges Tibor"

Hasonló előadás


Google Hirdetések