Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az iskolai könyvtár új modellje -

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Az iskolai könyvtár új modellje -"— Előadás másolata:

1 Az iskolai könyvtár új modellje -
Ószőlői Fiókkönyvtár Az iskolai könyvtár új modellje - avagy gondolatok a könyvtárról Arany és Petőfi barátsága ürügyén Iskola és könyvtár – egymástól elválaszthatatlan fogalmak. Mindkettő története messzi távoli múltba vezet vissza, lényegében egyidősek az emberi civilizáció történetével. Kezdettől összetartoztak: ahol iskola létrejött, ott azonnal vagy rövid időn belül megjelent a könyvtár is. Vagy fordítva: kettejük viszonyrendszerében – nem kétséges – az iskola szerepe meghatározó, a könyvtár az iskola munkáját segíteni hivatott, azt szolgálja. Az úgynevezett iskolai könyvtár kialakulása a 19. szd. második felére tehető, bár innen még hosszú út vezet a mai értelemben vett iskolai könyvtár létrejöttéig. Az iskolai könyvtár jelenleg is vallott alapvető funkciói akkor alakultak ki, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az iskolarendszer nem tud minden ismeretet megtanítani, amire az egyénnek egész életén keresztül – az aktív életpálya során – szüksége van, és ezért az iskolának fel kell készíteni a diákjait az egész életen át tartó tanulásra, a munkájukhoz szükséges önálló ismeretszerzésre, azok értékelésére, szelektálására és szükségleteiknek megfelelő hasznosítására. Az iskolai könyvtár új modellje - Petraskóné Bakodi Erika - informatikus-könyvtáros -

2 Információs társadalom Európai trendek - eEurope NFT, MITS
Az előadás vázlata: Ószőlői Fiókkönyvtár Információs társadalom Európai trendek - eEurope NFT, MITS Lépéskényszerben a könyvtárak Az iskolai könyvtár: ‘tudásbázis, médiatár„ Könyvtárhasználattan Miért a könyvtárban? TIPPEK Az iskolai könyvtár új modellje - Petraskóné Bakodi Erika - informatikus-könyvtáros -

3 Információs társadalom
Ószőlői Fiókkönyvtár Információs társadalom = tudástársadalom= a tudás szakadatlan, bővített újratermelésének társadalma Az intelligencia fontosabb lesz a gazdaságban, mint a tőke. Tudás: gazdagság és hatalom forrása Tudás hiánya: kézzel fogható szegénység A kultúra a nyersanyaggal, energiával vetekedő erőforrássá válik. Megfelelő színvonalú kommunikációs kultúra Önművelés tevékenységének elsajátítása (information skills = információs készség) Az iskolai könyvtár új modellje - Petraskóné Bakodi Erika - informatikus-könyvtáros -

4 AKI TUD VALAMIT … ismeretekkel rendelkezik tapasztalatai vannak
Ószőlői Fiókkönyvtár ismeretekkel rendelkezik tapasztalatai vannak reflexekké rövidült gondolkodási és cselekvési algoritmusai vannak a problémákban mintákat ismer fel ezeket saját és mások tapasztalataival veti össze tudja, hogy mi szokott működni és mi nem adott lépéseknek mi a várható következménye hogyan kell ezekre reagálni, stb. A TUDÁS: összefüggéseiben fölfogott információ. Az iskolai könyvtár új modellje - Petraskóné Bakodi Erika - informatikus-könyvtáros -

5 VAN-E VÍZIÓNK? IGEN! Magyarország = regionális tudásközpont
Ószőlői Fiókkönyvtár IGEN! Magyarország = regionális tudásközpont Információ = hatalom, ha keveseké Információ = hajtóerő, ha mindenkié Magyarország = szabad + igazságosabb + versenyképesebb Mi a fejlesztés vége?? Az iskolai könyvtár új modellje - Petraskóné Bakodi Erika - informatikus-könyvtáros -

6 Az „eEurope” = az európai információs társadalom programja
Ószőlői Fiókkönyvtár Legfontosabb célkitűzései: fiatalok beléptetése a digitális korszakba – esélyegyenlőség gyors internet a kutatók és a diákok részére az elektronikus kereskedelem, online egészségügyi szolgáltatások intelligens közlekedés/szállítás online közszektor FELTÉTELE: digitális forradalom az iskolákban Az iskolai könyvtár új modellje - Petraskóné Bakodi Erika - informatikus-könyvtáros -

7 Magyar Információs Társadalom Stratégia
Ószőlői Fiókkönyvtár NFT , MITS: folyamatok korszerűsítése szolgáltatások modernizálása Gazdasági főirány: E-munka, E-üzlet, E-közlekedés, E-agrárium Közigazgatási főirány: E-kormányzat, e-önkormányzat Kultúra főirány: Nemzeti Digitális Adattár (NDA) Oktatás főirány: E-oktatás: digitális kultúra az oktatásban (Sulinet) Egészségügyi főirány: Környezetvédelmi főirány: Könyvtárügy Az iskolai könyvtár új modellje - Petraskóné Bakodi Erika - informatikus-könyvtáros -

8 MITS - rólunk „Az oktatásban, a felnőttképzésben:
Ószőlői Fiókkönyvtár „Az oktatásban, a felnőttképzésben: A pedagógusok egyre nagyobb hányada képes az informatikai eszközök használatára, de még távolról sem kielégítő az a mérték, amelyben ezt beépítik pedagógiai gyakorlatukba. A kialakuló információs társadalomban való érvényesüléshez szükséges jártasság fejlesztését szolgáló tartalmak és módszerek, a világháló oktatási célú felhasználása nem jelenik meg kell súllyal sem az oktatás tartalmában, sem a folyamatában. Az információs társadalom oktatása nincs jelen sem a közoktatásban, sem a felső oktatásban és a felnőttképzésben.” [i] [i] MITS. Bp. : Informatikai és Hírközlési Minisztérium, november In.: old. Az iskolai könyvtár új modellje - Petraskóné Bakodi Erika - informatikus-könyvtáros -

9 OMKKFS = 23 intézkedési csomag
Ószőlői Fiókkönyvtár Akkreditált oktatási programok fejlesztése és … az elektronikus oktatási tartalomfejlesztés és szolgáltatás kiszélesítése. … információforrások intelligens felhasználására, a belső összefüggések megértésére, a keresésre az interneten, az interneten található információk értékelésének képességére, a hitelesség eldöntésére való képesség beépítése az oktatási célokba. Infokommunikációs eszközök használatának elterjesztése, különös tekintettel a speciális szoftverekre. Az iskolai könyvtár új modellje - Petraskóné Bakodi Erika - informatikus-könyvtáros -

10 OMKKFS = 23 intézkedési csomag
Ószőlői Fiókkönyvtár A pedagógus szakma fejlesztése során a pedagógusképzés és - továbbképzésben az infokommunikációs kompetenciák kialakítása, különös tekintettel az informatikai eszközökre alapozott pedagógiai eljárások alkalmazására. Az oktatási tartalomfejlesztés és szolgáltatás kiszélesítése. Az eszköz- és felszerelési jegyzék felülvizsgálata, az eszköz-ellátottság fejlesztése. Stb. Az iskolai könyvtár új modellje - Petraskóné Bakodi Erika - informatikus-könyvtáros -

11 NEMZETI FEJLESZTÉSI TERV
Ószőlői Fiókkönyvtár Kiemelt kompetenciaterületek az oktatási programcsomagok létrehozásában: Eszközjellegű kompetenciák: szövegértési-szövegalkotási, matematikai-logikai, idegen nyelvi, IKT (informatikai és médiahasználati) területen. Hátrányos helyzetben lévők felzárkóztatása szempontjából: szociális, életviteli és környezeti kompetenciák, az életpálya-építési kompetenciák területén. SULINOVA KHT Az iskolai könyvtár új modellje - Petraskóné Bakodi Erika - informatikus-könyvtáros -

12 Európai trendek a könyvtárügyben
Ószőlői Fiókkönyvtár Az IFLA és az UNESCO közös iskolai könyvtári nyilatkozata[i] „Az iskolai könyvtár a feladatok sikeres ellátásához, napjaink információra és tudásra alapozott társadalmában való eligazodáshoz szükséges alapvető információt és elképzeléseket, gondolatokat biztosít. Az iskolai könyvtár a tanulókat permanens tanulási készségekkel fegyverzi fel és fejleszti képzelőerejüket, lehetővé téve azt, hogy felelős állampolgárokként éljenek…” [i] Az IFLA és az UNESCO közös iskolai könyvtári nyilatkozata. In. Könyvtári Levelezőlap , sz p. Az iskolai könyvtár új modellje - Petraskóné Bakodi Erika - informatikus-könyvtáros -

13 Az iskolai könyvtár missziója
Az iskolai könyvtár missziója Ószőlői Fiókkönyvtár Az iskolai könyvtár: tanulást segítő szolgáltatásokat, könyveket és egyéb forrásokat biztosít, amelyek az iskolai közösség minden tagja számára lehetővé teszik, hogy kritikus gondolkodókká, valamint minden típusú és formájú információhordozó hatékony alkalmazóivá váljanak. Hozzáférjenek a szélesebb könyvtári és információs hálózathoz, összhangban az UNESCO nyilvános könyvtárakról szóló nyilatkozatának az alapelveivel.[1] [1] A közművelődési könyvtárakra vonatkozó nyilatkozat négy évvel korábban (1996-ban) készült. Az iskolai könyvtár új modellje - Petraskóné Bakodi Erika - informatikus-könyvtáros -

14 A 21. szd-i korszerű iskolai könyvtár
A 21. szd-i korszerű iskolai könyvtár Ószőlői Fiókkönyvtár Nem közművelődési könyvtár az iskolában, hanem taneszközök szakkönyvtára. Tanítási, tanulási médiatár széleskörű információhordozók Rögzítés Tárolás Átvitel Keresés szakszerűen elhelyezett és feltárt gyűjtemény a könyvtári hálózaton elérhető forrásokra épülő szolgáltatások Oktatási helyszín Kommunikációs centrum. Az iskolai könyvtár új modellje - Petraskóné Bakodi Erika - informatikus-könyvtáros -

15 CÉL: az önálló ismeretszerzés
CÉL: az önálló ismeretszerzés Ószőlői Fiókkönyvtár tantervi program szerint szervezi nevelőtestülettel együttműködve valósítja meg a tanulók könyvtárhasználati felkészítését. Egyúttal széleskörű lehetőséget kínál az olvasásfejlesztésre, a csoportos és egyéni tanulás technikájának, módszereinek elsajátítására, a személyiség komplex és differenciált fejlesztésére. Az iskolai könyvtár új modellje - Petraskóné Bakodi Erika - informatikus-könyvtáros -

16 Feladatai: gyűjteményét folyamatosan fejleszti, gondozza
Feladatai: Ószőlői Fiókkönyvtár gyűjteményét folyamatosan fejleszti, gondozza nyomtatott dokumentumok (könyv, időszaki kiadvány, tartós tankönyv, segédkönyv, kotta stb.) iskola kéziratos pedagógiai anyaga (helyi pedagógiai program és tanterv, kísérleti dokumentáció, szervezeti és működési szabályzat, pályamunkák stb.) nem nyomtatott ismerethordozók (diafilm, hanglemez, hang- és videokazetta, írásvetítő transzparens, zenei CD, CD-ROM, számítógépes floppy, multimédia CD stb.) gyors, naprakész (közhasznú, közérdekű) információszerzést szolgáló dokumentum típusok (napilap, folyóirat, referensz művek, számítógépes adatbázisok stb.) Az iskolai könyvtár új modellje - Petraskóné Bakodi Erika - informatikus-könyvtáros -

17 Feladatai: Ószőlői Fiókkönyvtár tankönyvtárat hoz létre a tartós tankönyvekből és segédkönyvekből gyűjteményét hozzáférhetővé teszi a könyvtárhasználók részére (tanulók, pedagógusok, technikai és adminisztratív dolgozók) biztosítja a különböző információhordozók használatához szükséges technikai eszközöket gyűjteményéből letéteket helyez el az iskola különböző helyszínein Az iskolai könyvtár új modellje - Petraskóné Bakodi Erika - informatikus-könyvtáros -

18 Feladatai: Ószőlői Fiókkönyvtár gyűjteményét feltárja az érvényes könyvtári szabványok szerint, (információs tartalmukról sok szempontúan, gyorsan, pontosan visszakereshető helyi adatbázist épít) lehetőséget ad a különböző dokumentumok másolására, sokszorosítására, új oktatási anyagok összeállítására (oktatócsomag, új dokumentumok előállítása, pl. videofelvétel, fotófelvétel, Internetről letöltött tartalmak az egyes órákhoz, stb.) szolgáltatásaival kielégíti az iskola tevékenységéből eredő információs igényeket Az iskolai könyvtár új modellje - Petraskóné Bakodi Erika - informatikus-könyvtáros -

19 Feladatai: Ószőlői Fiókkönyvtár kielégíti a pedagógusok alapvető szakirodalmi és információs igényeit (tájékoztatást ad különböző könyvtárak dokumentumairól, szakirányú szolgáltatásairól) közvetíti és felhasználja a könyvtári rendszer szolgáltatásait (Országos Dokumentum-ellátási Rendszer, a könyvtárközi kölcsönzés) felhasználja a helyi, regionális, ill. világméretű hálózaton hozzáférhető bibliográfiai és teljes szövegű információs forrásokat Az iskolai könyvtár új modellje - Petraskóné Bakodi Erika - informatikus-könyvtáros -

20 Feladatai: Ószőlői Fiókkönyvtár közreműködik a helyi könyvtár-pedagógiai program, könyvtárhasználati tantervek kidolgozásában és ösztönzi, szervezi, segíti minden műveltségterületen gyakorlati megvalósítását részt vállal a könyvtárismereti és - használói képzésben megalapozza a tanulók könyvtárhasználati felkészültségét, használói szokásait, felkészíti őket a korszerű könyvtári információs technikákra tanórai foglalkozások tanítást követő egyéni és csoportos foglalkozás keretében eszközeivel és szolgáltatásaival megalapozza a tanulók könyvtárhasználati felkészültségét, használói szokásait, felkészíti őket a korszerű könyvtári információs technikákra tanórai foglalkozások tanítást követő egyéni és csoportos foglalkozás keretében központi helyet tölt be - a nevelőtestülettel szoros együttműködésben - a tanulók információszerző, - kezelő, kommunikációs képességeinek fejlesztésében, a kívánatos olvasási, tanulási szokások kialakításában, mint az iskola nyitott kommunikációs centruma, demokratikus fóruma lehetőséget ad a könyvtárhoz kapcsolódó programok megszervezésére, a diákok öntevékenységére. (Szocializációs szerepe különösen fontos a társadalmi szempontból hátrányos helyzetű településeken, népességi körzetekben.) Az iskolai könyvtár új modellje - Petraskóné Bakodi Erika - informatikus-könyvtáros -

21 Feladatai: Ószőlői Fiókkönyvtár központi helyet tölt be a tanulók információszerző, - kezelő, kommunikációs képességeinek fejlesztésében, a kívánatos olvasási, tanulási szokások kialakításában: megfelelő technikájú értő/értelmező olvasás írás- és szóbeli kifejezőképesség információhordozók használatához szükséges technológiai készségek számítógép használatának készsége logikai-gondolati műveletek képessége, stb. az iskola nyitott kommunikációs centruma, demokratikus fóruma Az iskolai könyvtár új modellje - Petraskóné Bakodi Erika - informatikus-könyvtáros -

22 KÖNYVTÁRHASZNÁLATTAN
Ószőlői Fiókkönyvtár Könyvtárpedagógiai program (NAT, NAT2003) Könyvtárhasználati ismeretek (kerettantervek) Helyi tanterv (könyvtárpedagógiai program) KÖZÖS KÖVETELMÉNYEK magyar osztályfőnöki szaktárgyak informatika tanítási órán kívüli tevékenységek Az iskolai könyvtár új modellje - Petraskóné Bakodi Erika - informatikus-könyvtáros -

23 ISMERETKÖR Alapozó ismeretek Szellemi munka technikája
Ószőlői Fiókkönyvtár Alapozó ismeretek (könyvtárostanár oktat(hat)ja) Könyvtárhasználati ism. Viselkedés Használat, rendszer Dokumentumismeret Könyv szerkezete, tartalma dokumentumtípusok Tájékoztató eszközök h. Információhordozók h. Szellemi munka technikája (a nevelőközösséget a könyvtárostanár segíti) Tematikus gyűjtőmunka Irodalom-, ill. forrásjegyzék Kiselőadás Írásbeli beszámoló Versenyek Internet figyelés Sajtófigyelés, stb. A tudásszint folyamatos mérése - értékelése Az iskolai könyvtár új modellje - Petraskóné Bakodi Erika - informatikus-könyvtáros -

24 MIÉRT A KÖNYVTÁRBAN? Az eszközök helyben vannak.
Ószőlői Fiókkönyvtár Az eszközök helyben vannak. A tudományok együtt vannak. Folyóiratok is járnak. Képzett szakemberek segítenek. Előre nem tervezhető kérdések is megválaszolhatók. Kötetlenebb, témaközpontú óravezetés lehetséges. Könyvtárhasználatra nevel! Az iskolai könyvtár új modellje - Petraskóné Bakodi Erika - informatikus-könyvtáros -

25 ADDIG MÉG HOSSZÚ AZ ÚT… Ószőlői Fiókkönyvtár Az iskolai könyvtárak felszereltségének, állományának a követelményekhez való igazítása. A pedagógusok könyv-és könyvtárhasználati ismereteinek bővítése, informatikai jártasság – IKT – megszerzése. Pedagógiai szemléletmód váltás – pedagógusképzés, továbbképzések. Az iskolai könyvtár új modellje - Petraskóné Bakodi Erika - informatikus-könyvtáros -

26 A NEUMANN-HÁZ Ószőlői Fiókkönyvtár Kortárs magyar irodalom – Digitális Irodalmi Akadémia (DIA); WebKat.hu; Bibliotheca Hungarica Internetiana (BHI); Magyar klasszikusok összes költeményei; Széchenyi és Kossuth művei; E-könyvek; Virtuális Diafilm-történeti Múzeum; Olvasni jó!; Az iskolai könyvtár új modellje - Petraskóné Bakodi Erika - informatikus-könyvtáros -

27 Köszönöm a figyelmet! Ószőlői Fiókkönyvtár
Az iskolai könyvtár új modellje - Petraskóné Bakodi Erika - informatikus-könyvtáros -


Letölteni ppt "Az iskolai könyvtár új modellje -"

Hasonló előadás


Google Hirdetések